Tegyünk le arról, hogy mamutot klónozhatunk. Röviden így foglalható össze az álláspontja annak a nemzetközi kutatócsoportnak, mely először nyert ki sikerrel DNS-t egy jó állapotban megőrződött mamut sejtmagjából. (Korábban hasonló leletekből csak mitokondriális DNS-t tudtak izolálni.) Szibéria több vidékén találtak már többékevésbé jó állapotban megmaradt mamuttetemeket. Az azonban, melyet két éve rénszarvasvadászok találtak a Tajmir-félszigeten, különösen jó megtartású példány. Körülbelül húszezer éve élt. Most először fordult elő, hogy a tetemet teljes egészében sikerült kiemelni a befogadó, örökké fagyott kőzetből. Egy speciális, föld alatti laboratóriumban tárolják, ahol a hőmérséklet állandóan -15 fokos. Elvben nem volna lehetetlen klónozni, azonban a kutatócsoport megállapította, hogy - miként az eddig talált, jégbe fagyott állatok mindegyikénél - a sejtmag-DNS túlzottan károsodott. A most vizsgált DNS olyan fragmentált, hogy a leghosszabb szekvencia is csupán száz bázispárt tartalmaz. E szekvenciák tudományos értéke vitathatatlan; megállapítható például az, hogy a mamutok közelebbi rokonai voltak az ázsiai, mint az afrikai elefántnak. A klónozáshoz azonban milliárdnyi bázispárra volna szükség, ám a jelek szerint ezek megőrzésére a jeges körülmények alkalmatlanok. (New Scientist, 1999. november13.)

A számítógépes rendszerek, melyeket arra fejlesztettek ki, hogy csökkentsék az emberi tévedések lehetőségét repülőgépeken, kórházi intenzív osztályokon vagy atomerőmûvekben, néha éppen az ellenkező hatást váltják ki. Egy chicagói pszichológus a NASA szakembereivel együttmûködve kísérleti úton kimutatta, hogy a számítógépes segítség igénybe vétele bizonyos helyzetekben nemhogy csökkenti, hanem növeli az emberi tévedések számát.

Nyolcvan önkéntes egyetemistát megtanítottak egy egyszerû repülőszimulátor használatára, majd némi gyakorlás után mindegyiküknek nyolc „bevetést" kellett végrehajtaniuk és közben száz feladatot megoldani. Olyanokat, hogy pl. megnyomni egy gombot, amikor elhaladnak egy irányítótorony fölött, vagy ha csökken a gép magassága.

A résztvevők fele automata figyelmeztetést kapott a számítógéptől, melyről azt mondták nekik, hogy majdnem tökéletes, de nem teljesen tévedésmentes. A gép hatszor adott téves figyelmeztetést, hatszor pedig nem, amikor pedig kellett volna. A kísérletben részt vevők másik fele csak a mûszerek figyelésére hagyatkozhatott, annak alapján kellett a feladatokat végrehajtaniuk. Az első csoport tagjai, akiket a számítógép segített, a feladatoknak átlagosan csak az 59 százalékát oldották meg, ráadásul a hibás jelzések 65 százalékát nem vették észre, illetve figyelembe, holott lehetőségük volt a mûszerek figyelésére. A másik, önállóan dolgozó csoport tagjai 97 százalékosan oldották meg a feladatokat.

Habár valós helyzetben a számítógépes rendszerek megbízhatóbbak, mint a kísérletben, valamint a pilóták és az atomerőmûvi dolgozók is képzettebbek, mint az önkéntesek, az eredmény mégis elég riasztó, hiszen bizonyos helyzetekben egyetlen hibás döntés is életekbe kerülhet. Példaként említhető a Korean Airlines 007-es járatának 1983-as katasztrófája. Mint ismeretes, a gép berepült a szovjet légtérbe, ahol a légvédelem lelőtte. Apilóták akkor is automata iránykövető rendszert használtak, mely hibásan lett beállítva, és nem vették észre, hogy helytelen útvonalon repülnek. Ez a tévedés 269 ember életébe került.

A polgári légiforgalomban egyre nagyobb a repülésirányító számítógépes rendszerek szerepe, ami a kísérletet vezető pszichológus szerint hibás tendencia. Aztpersze ő sem mondja, hogy a csúcstechnikát ki kellene iktatni, de fontosnak tartja csökkenteni a szerepét olyan helyzetekben, melyekben a tévedés a legnagyobb veszélyekkel járhat. (New Scientist, 1999. november 6.)

Wallace Broecker,a Lamont-Doherty Intézet világhírû kutatója évekkel ezelőtt a nagy óceáni szállítószalag elméletével hívta fel magára a figyelmet és váltott ki elismerést és vitát egyaránt. Teóriájának nagyon egyszerûsített lényege az, hogy avilágóceán jól meghatározható helyein a felszíni víz lesüllyed, más helyeken pedig felemelkedik, s ez a cirkuláció alapvető szerepet játszik az óceáni hő- és sótranszportban, és erősen hat a földi klíma alakulására. Broecker és munkatársai legújabb kutatási adatokra támaszkodva most azzal álltak elő, hogy a két hatalmas óceáni folyam közül az egyik, az antarktiszi vízsüllyedés jelentősen lassult az észak-atlanti vízsüllyedéshez képest. E lelassulás, Broecker szerint, nem egyedi esemény, hanem 1500 éves ciklicitást mutat.

A vízsüllyedés mérése természetesen nem közvetlenül, hanem nyomjelző anyagok, így a foszfát, az oxigén, vagy éppen a C-14 mérésével történik. Ez utóbbi a légkörben keletkezik kozmikus sugárzás hatására, elnyelődik a felszíni tengervízben, és vele együtt a mélybe süllyed. Broecker ezek alapján végzett számításai azt mutatják, hogy míg az elmúlt 800 évben a vízsüllyedés mind az Antarktisz, mind az Észak-Atlantikum körzetében azonos, másodpercenként 15 millió köbméter (vagyis 15 sverdrup) volt, az utóbbi néhány évtizedben a Weddell- tengeren a vízsüllyedés mértéke 4-5 sverdrupra csökkent. E csökkenés okára egyelőre Broecker sem tud magyarázatot adni, de párhuzamot vél felfedezni egy 11 ezer évvel ezelőtti eseménnyel, amikor az északi vízsüllyedés lassult drámaian, esetleg egy időre le is állt. Mindez jelentős hőmérséklet-csökkenéssel járt az északi félteke nagy részén. Hasonló történhetett a középkorban a kis jégkorszak idején, mely nagyjából 1880 körül ért véget.

Broecker véleményére mindig oda kell figyelni - mondja az oceanográfusok többsége, bár mostani cikkét néhány kollégája kétkedve fogadja. Broeckert mindez nem túlzottan zavarja. Úgy véli, a kis jégkorszak csak a legutóbbi, de nem a legutolsó kilengése volt az 1500 éves ciklusnak. Ha igaza van, az eddigieknél is nehezebb lesz szétválasztani a természetes klímaoszcillációkat és a légkörre gyakorolt emberi hatásokat. (Science, 1999. november 5.)

Németországban egy átlagos bankrablás kereken három perc alatt zajlik le. Igaz, hogy száz eset közül csak egyben történik személyi sérülés, de a bankba hirtelen berontó álarcos fegyveres megjelenése csaknem mindegyik alkalmazottnál sokkot vált ki. Vannak, akik gyorsan túlteszik magukat ezen a lelki megrázkódtatáson, másoknál azonban súlyos pszichikai, sőt pszichoszomatikus zavarokat okoz, depressziót, pánikhangulatot is előidézhet. A kirabolt bank alkalmazottainak pszichikai zavarai az esetek egy részében a családi kapcsolataikban is tovább gyûrûznek.

A kirabolt bankok alkalmazottainak egy részénél súlyos aggodalom alakul ki, hogy bankjukat újból kirabolják, noha ennek kicsi a valószínûsége. A német rendőrség adatai szerint 1997-ben 1322 hitelintézetet raboltak ki, s így a statisztika szerint mindegyik bank csak ötvenévenként „kerül sorra". A bankrablók azonban nem a statisztika szerint járnak el. A külterületen levő kisebb bankfiókok nagyobb veszélynek vannak kitéve.

Hogy a megtámadott bank hivatalnokainak pszichikai zavarai mennyi ideig tartanak, az sok tényezőtől függ. Szerepet játszik ebben a személyiségük, az egyéni terhelhetőség mértéke, az illető személy esetleges családi nehézségei, de az élettapasztalat is: a régebbi fenyegetettség érzése vagy a múltban elszenvedett erőszakos cselekmények élménye újra a felszínre kerülhet. Jelentős szerepe van a tettes brutalitásának, és annak, hogy ejt-e túszokat. Ez utóbbi egyáltalán nem ritka: a bankba lépéskor minden nyolcadik gengszter egy vagy több túszt ejt, és a bankrablások 3 százalékában a tettes túszokkal igyekszik menekülését biztosítani.

Egy 1995-ben történt és halálos áldozattal járó bankrablás után a koblenzi egyetem Empirikus Pedagógiai és Kutatási Központja szemináriumokat indított a bankalkalmazottak számára. Itt megtanulhatták, hogyan viselkedjenek összehangoltan veszély esetén, hogy a nagyobb bajt elkerüljék, hogyan kommunikáljanak egymással, a rendőrséggel és a bank vezetőségével. Megtanulták a veszély tudatos kezelését. Részletesen megvitattak minden elképzelhető helyzetet, megbeszélték a bankrablások lefolyását, a tettesek viselkedését, mit kell tenniük, nehogy az amúgy is izgatott rablót még tovább ingereljék. A bankrabló azt akarja, hogy mûanyag szatyrát minél gyorsabban telerakják pénzzel. Ezért kerülni kell minden időhúzást vagy félrevezetési kísérletet. Ezeket a helyzeteket aztán a szemináriumon többször lejátszották a résztvevők, feljegyezték reakcióikat, hogy önmagukat megismerve komoly helyzetben racionálisabban tudjanak viselkedni.

A legfontosabb azonban a nyugodt, meggondolt viselkedés és a hidegvér megőrzése. (Bild der Wissenschaft, 1999. 7. szám)

A személyek azonosítására egyre gyakrabban használnak testi ismertetőjegyeket. Ezt nevezik biometriának. Az előnye kézenfekvő: a csipkártyát el lehet veszteni vagy ellophatják, a titkos számot el lehet felejteni. A testi ismertetőjegy viszont teljesen egyéni, és csaknem lehetetlen meghamisítani. Az amerikai IriScan vállalat becslése szerint két személy szivárványhártyája megegyezésének 1:1052a valószínûsége.

A biometrikus eljárások mind azonos elv szerint dolgoznak: a mintát digitálisan feljegyzik, megkeresik a jellegzetes ismertetőjegyeit, amiket aztán adatbankban megőriznek. Amikor az illető például pénzt akar felvenni, újból megmérik az ismertetőjegyeket, és összehasonlítják az adatbankban tároltakkal. A biometria nagy fellendülésben van: a biometriai rendszerek forgalma 1999-ben várhatóan 50 millió dollár lesz, és kétévenként megduplázódik.

Ujjlenyomat-leolvasók ma már néhány száz márkáért is kaphatók. Egy kis kamera vagy csip felvételt készít az ujjbegyről, egy szoftver megkeresi a jellegzetes ismertetőjegyeket és tárolja. Csodálatos, hogy milyen kevés adat elég ehhez, mindössze 512 bájt, ugyanannyi, mint az íriszfelismeréshez. Egy írógéppel teleírt oldal háromszor ennyi tárolóhelyet igényel.

Az eljárásnak azonban megvannak a gyakorlati nehézségei. Bár nincs két ember a földön, akinek azonos lenne az ujjlenyomata, mégsem lehet így mindenkit felismerni, mert a szenzorokon levő szennyeződés vagy az ujjbegy sérülése meghamisíthatja az eredményt.

Másik nehézség az idő. Egymillió ügyfél esetén órákig eltarthat a kérdéses személy kikeresése és azonosítása. A jövőben ezért a biometriát csipkártyával kell kombinálni. Ekkor az ügyfél a kártyát az automatába csúsztatva először ügyfélként azonosítja önmagát. Csak ezután nyílik fel az ujjlenyomat szenzorának a fedele. Az ügyfél ezután ráhelyezi az ujját, s a készülék összehasonlítja az ujjlenyomatát a kártyán levővel. Így nincs szükség az adatbank megkérdezésére, a csipkártyát pedig hiába lopja el a tolvaj, hiszen nem rendelkezik a hozzá tartozó ujjlenyomattal.

A szenzort azonban rögtön a kártyába is lehet integrálni. A Siemens már elkészítette ennek prototípusát. A kártyát a leolvasónyílásba csúsztatva a hüvelykujj automatikusan érinti a beépített szilícium- csipet. Ez a bőr és a szenzor közti kapacitás megváltozásának mérésével megállapítja az ujjlenyomatot, a beépített mikroprocesszor pedig rögtön ki is elemzi. Az ujjbegy-szenzor a jövő évben a maroktelefonokba beépítve is piacra kerül. Az ujjlenyomat itt nemcsak pótolja a PIN-számot, hanem minden telefonbeszélgetéshez szükséges is lesz. Előnye: hiába marad bekapcsolva a maroktelefon, mégsem tud illetéktelen telefonálni vele.

Aggodalomra ad okot, hogy lassan elérkezünk Orwell víziójához! A kilincseken lévő ujjlenyomat-szenzorok, az íriszfelismerő videokamerák, a hétköznapi élet használati tárgyaiba beépített, a bőrsejtekből az öröklési anyagot meghatározó minilaborok segítségével az állam és a társadalom mindig tudhatja, hogy hol vagyunk és mit csinálunk.

A biometriától azonban nem csak adatvédelmi okokból idegenkednek némelyek. A retinaleolvasó a szembe világít, amit nem mindenki vesz szívesen, a maroktelefonok ujjlenyomat-ellenőrzését viszont panasz nélkül elfogadják. Leghamarabb azokat a módszereket fogják alkalmazni, amelyekhez hasonlót az emberek már megszoktak. Teljesen mindegy, hogy a portásnak vagy a videokamerának mutatjuk meg az arcunkat. A kéz mozgását és az írássebességét elemző nyomásérzékeny írótáblától is csak a csalók félnek.

Az utolsó törvényhozási periódusban az amerikai kongresszus 150, a privát adatvédelemre vonatkozó törvénytervezettel foglalkozott. A biometriai ipar nemzetközi egyesülete pedig becsületkódexet állított fel. Egy biometriai rendszernek adatvédelmi szempontból a következő öt követelménynek kell eleget tennie:

- a biometriai adatokból ne lehessen a használó személyazonosságára következtetni;

- ne lehessen biometriai adatokat személyi számként például igazolványokban felhasználni;

- az adattárolás és -továbbítás biztonságos legyen;

- az adatvédelem szintjének figyelembe kell vennie, hogy egy titkos számot meg lehet változtatni, az ujjlenyomatot azonban nem;

- a használónak tudnia kell biometriai adatainak megállapításáról. (Bild der Wissenschaft, 1999. november)

A Hale-Bopp-üstökös jege nem a csillagközi gáz lefagyott nyersanyagából formálódott - legalábbis egyes amerikai csillagászok szerint. Michael DiSanti(NASA Goddard Ûrhajózási Központ, Greenbelt, Maryland) és kollégái az üstökös anyagának részletes színképelemzések sorozatából álló felmérését végezték el a közelmúltban. Egyik eredményük: az üstökösmag anyaga 12%-kal több szén-monoxidot, mint vizet tartalmaz - ami kisebb hányad, mint a csillagközi molekuláris felhők hideg részeié; ám összehasonlítható a csillagszületéseknek otthont adó ködök szén-monoxidszintjével.

A megfigyelések ugyanakkor úgy tûnik, azt is állítják, hogy a jég átment egy különleges vegyi folyamaton, feltehetőleg az újszülött Nap fényének hatására, mielőtt még belesöpörtetett volna a felnövekvő üstökös anyagába. (New Scientist, 1999. június 19., Nature 399-662. o. 1999)

Decemberi számunkban adtunk hírt a NASA legújabb Mars-kutató szondáiról és a szeptemberben a vörös bolygóhoz érkezett Climate Orbiter sajnálatos elvesztéséről. Párja, a Polar Lander lapunk megjelenésével egy időben, december 3-án érkezett a Marshoz, a világ figyelmének középpontjában. A leszállás napján a szonda honlapján 54,8 millió kérést regisztráltak, vagyis majdnem 20%-kal többet, mint annak idején a Pathfinder sikeres leszállásakor.

A becslések szerint 1-5 millió internetezőnek és az élő tévéadások nézőinek azonban csalódniuk kellett. A várt időpontban, alig fél órával a leszállás után nem érkeztek meg az első felvételek. Sőt, a szondával egyáltalán nem sikerült rádiókapcsolatot teremteni. Sem 3-án, sem az azt követő napokban. 7-én reggelig számos próbálkozás történt, a kutatók ugyanis abban reménykedtek, hogy a leszállóegység épségben megérkezett a Marsra. Ha a szonda leszállás közben automatikusan biztonsági üzemmódba helyezte volna magát, akkor másfél órával később magától kellett volna jelentkeznie, a szonda azonban ekkor is néma maradt. Előfordulhatott, hogy antennája egyszerûen nem találta a Földet, ezért megpróbáltak rádióparancsokkal „segíteni neki". A kapcsolatteremtéshez megpróbálták igénybe venni az 1997 óta a Mars körül keringő, és azóta is kifogástalan mûszaki állapotban lévő Mars Global Surveyort. Ezek a közvetett próbálkozások is eredménytelenek maradtak. Ugyanakkor a két Deep Space mikroszonda egyike sem adott életjelt magáról. A leszállást követő 29. órában a két szondának el kellett volna kezdeni minden ötödik percben egy percig kisugároznia az addig gyûjtött adatokat, amit a fölöttük elrepülő Mars Global Surveyor továbbíthatott volna. Ez azonban fél nap alatt az akkumulátorok kimerüléséhez vezetett, a remény elszállt. Néhány nap múlva a kutatást feladták, a szondákat véglegesen elveszettnek nyilvánították.

A Sugárhajtás Laboratóriuma (JPL) és a NASA központja két, egymástól független vizsgálóbizottságot jelölt ki a hiba okának feltárására. Lapzártakor a bizottságok éppen csak megkezdték munkájukat, így egyelőre a kudarc magyarázatára várnunk kell. Tekintettel arra, hogy mindhárom leszállóegység elveszett, először nyilvána lehetséges közös hibák okait fogják keresni. Arról sem szabad azonban megfeledkezni, hogy az újszerû leszállási mód miatt a Deep Space szondák küldetését eleve felettébb kockázatosnak ítélték.

Amikor nyilvánvalóvá vált a súlyos kudarc, Daniel Goldin, a NASA vezérigazgatója kijelentette, hogy minden bizonnyal felül kell vizsgálni a közeljövő Mars-programját (amelyről decemberi cikkünkben ugyancsak olvashattak). Azt sem zárta ki, hogy esetleg a 2001-re tervezett szondákat egy indítási ablakkal későbbre, 2003-ra kell halasztani. Komoly kritika érte a Mars Polar Lander számára megválasztott leszállási technikát, mivel éppen a leszállás kritikus pillanataiban nem lehetett rádiókapcsolatot teremteni a szondával. A kapcsolat a terveknek megfelelően megszûnt, amikor a Polar Lander elérte a bolygó légkörét, azonban 20 perccel a leérkezés után már nem sikerült helyreállítani. Emiatt hiányoznak azok a kulcsfontosságú adatok is, amelyek segíthetnének kideríteni a hiba okát. Arádiókapcsolat megszûnéséig ugyanis úgy tûnt, minden a legnagyobb rendben van.

A veszteség anyagi szempontból a legkevésbé súlyos. A teljes Mars Suveryor 1998 program a NASA éves költségvetésének mintegy 2,5%-át tette ki, természetesen több évre elosztva. Szerencsére a szondák a „gyorsabban, olcsóbban, jobban" filozófia jegyében készültek, így a veszteség „csupán" 350 millió dollár. Tudományosan nagyobb a kár, hiszen a most feltett kérdésekre a soron következő szondák csak jelentős áttervezés és késleltetés esetén tudnának válaszolni. A Polar Lander lett volna az első leszálló eszköz, amely a sarkvidéket kutatta volna. Scott és Amundsen számos technológiai újdonsága mellett például azt sem tudjuk meg, mit lehet a Marson hallani. Vitathatatlanul az erkölcsi kár a legnagyobb. A PR-okokból felfokozott várakozás után nagy teher a négyszeres kudarc. Amellett a „gyorsabban, olcsóbban, jobban" filozófiából nem elég az első két kívánalomnak eleget tenni. Bizakodással legfeljebb az töltheti el a kutatókat, hogy Clinton elnök néhány nappal a kudarc után tett nyilatkozatában kiállt a Mars kutatásának folytatása mellett. (www.jpl.nasa.govés www.spaceviews. comhírei alapján - B.E.)

A szakavatottak számára egyáltalán nem jelent újdonságot az a kijelentés, hogy hajunkban egyedülállóan pontos lenyomatát hordozzuk táplálkozási szokásainknak. A hajszálak vizsgálatából kiinduló hagyományos étrendi kutatások azon alapulnak, hogy benne a szén, a nitrogén és a kén stabil izotópjainak aránya, vagyis az izotópos aláírás akár évezredeken át változatlan marad, ezen elemek aránya pedig híven tükrözi a táplálék-összetételt. A közelmúltban a Bradfordi Egyetem kutatói arra a meglepő következtetésre jutottak, hogy az idő múlásával a hajszálakból nyert információ elveszíti megbízhatóságát. A brit kutatók speciális spektroszkópos vizsgálatokkal derítettek fényt arra, hogy ahajszálak külső rétegében található keratinban az erős kötések gyakran meggyengülnek. Ez a fokozódó felszíni porozitás, a szerkezet fellazulása megteremti a lehetőséget a szennyeződésre. Ezzel magyarázható, hogy a hajszálak analízise olykor a gombaspórákat és vasvegyületeket mutat ki. Igaz ugyan, hogy ez az izotópos vizsgálatot nem befolyásolja, de megdőlt az a nézet, hogy a hajszálak szerkezete az idők végezetéig változatlan formában őriz néhány árulkodó jegyet tulajdonosáról. A felfedezés óvatosságra int, bár ezt a véleményt nem osztja minden kutató. Ötzinek, az alpesi múmiának az étrendjéről éppen hajszálainak vizsgálata alapján állítja egy amerikai szakértő, hogy a neolitikum hegyi embere a mai vegetáriánusokéhoz hasonló étrenden élt. (New Scientist, 1999. október 16.)