Az evolúciókutatás egyik legérdekesebb kérdése, vajon mi történne, ha minden elöről kezdődne. Tippelni sem könnyû a helyes válaszra. Egyesek szerint az élővilág nagyon is hasonlítana a maihoz. Nyilván nem pont ilyen fajok népesítenék be bolygónkat, de alapvető különbségekre sem kellene számítanunk. Mások viszont a mai élővilágtól sokkal jelentősebb eltéréseket is elképzelhetőnek tartanak. Ebben a témában egyik elméletet sem könnyû védeni (de éppen olyan nehéz támadni is). A probléma megfogalmazása szaknyelven: mennyire véletlenszerû, illetve mennyire megjósolható az evolúciós folyamat?
A törpeelefántok és törpelovak a maiak kicsinyített változatai lehettek
A kutatásra szánt pénzt elosztó kuratóriumok csak a legritkább esetben támogatnak három és fél milliárd évig tartó vizsgálatokat, ezért nehéz kísérletes úton megközelíteni a témát. Néhány „kísérletbe" azonban tőlünk függetlenül a bölcs Természet is belekezdett már, így csak az eredményeket kell összegeznünk. Ezek a „kísérletek" kicsiny, kontinentális hatásoktól elzárt területeken zajlottak. A Földközi-tenger szigetei is ilyen „evolúciós laboratóriumoknak" tekinthetők (Mallorca, Szardínia, Málta, a görög szigetek egész sora, de még Ciprus is). A szigetek ökológiai szempontból rendszerint sokkal egyszerûbbek a kontinenseknél, így a biológusok megérthetik az ott zajló eseményeket. Általában könnyen kiismerhető a táplálékforrások köre, és a nagy testû ragadozók hiánya is egyszerûsíti a helyzetet. A szigetekre került fajok hosszú időn keresztül zárt közösségben éltek, viszonylag állandó és eléggé hasonló körülményekhez kellett alkalmazkodniuk. A kontinenseken minden sokkal bonyolultabb: nehéz jól körülhatárolni egy-egy, tanulmányozni kívánt ökológiai rendszert, a populációk vándorolnak, az evolúciós folyamatokat befolyásoló tényezők öszszetettebbek. Az evolúcióbiológusok számára érdekes feladat megvizsgálni, milyen élővilág alakulhatott ki hasonló körülmények között az egyes szigeteken.
Augusztusban rendezték meg Barcelonában az Európai evolúcióbiológiai társaság VII. kongresszusát. A spanyol hagyományoknak megfelelően különösen színvonalas mezőny gyûlt össze a makroevolúcióval és paleontológiával kapcsolatos szimpóziumokban. (A hazaiakat talán a katalán születésû Pere Alberch, az evolúciós fejlődésbiológia egyik legnagyszerûbb alakjának tavaly márciusban bekövetkezett halála is inspirálhatta.) A majdnem ezer résztvevővel büszkélkedő szervezők olyan nagy hírû tudósokat csábítottak a katalán fővárosba, mint Derek Roff, Michael Benton, Simon Conway-Morris, Robin Hollidayvagy Tomoko Ohta.
Néhány barcelonai kutató a Földközitenger kisebb-nagyobb szigetein hajdan élt, viccesen alacsony kis elefántok és más emlősök ősmaradványait kutatva kereste a választ az evolúcióbiológia problémájára (lásd a bekeretezett részt). A tudósok a kis szigetek gyors folyású patakjaiban, folyók medrében találtak a már nehezen felismerhető, apró darabokra tört állatcsontokra (lapockákra, lábszárcsontokra stb.), bár néhány egészen jól megmaradt közülük. A kutatók megállapították, a szigeteken kifejlődött állatok mozgásszervrendszere alig különbözött egymástól. Hasonló körülmények között tehát hasonló evolúciós folyamatok zajlottak, a kisebb különbségek pedig könnyen megfeleltethetők egy-egy ismert, speciális körülménynek. Egyszerû, viszonylag jól megérthető ökológiai rendszerekben tehát az evolúció bizonyos határokon belül megjósolható. A kontinenseken azonban nem, vagy csak sokkal kisebb mértékben. A kérdés: mi ennek az oka?
A katalán kutatóknak erre két elméletük is volt, de szerencsére nem akarták eldönteni a vitát a helyszínen. Az egyik szerint az evolúciós folyamat jellege nem különbözik a szigeteken és a kontinensen, de a szigetek ökoszisztémáit egyszerûségüknél fogva jobban értjük, így könnyebb megjósolni az ott zajló evolúciós folyamatok kimenetelét. A másik szerint a szigetek közössége nem éri el a bonyolultság olyan fokát, ahol a kaotikus viselkedés eredményeként a kis kezdeti zavarások felerősödhetnének az evolúciós folyamatok során. A szerzők hangsúlyozzák, hogy az egyszerûbb rendszerek viselkedése is lehet kaotikus, de a bonyolultabb kontinentális ökoszisztémák színterén zajló evolúcióban folyamatosan jelen van, és erősebb a kaotikus eredetû kiszámíthatatlanság. (Mások viszont azt hangsúlyozzák, hogy az ökológiai rendszerek viselkedése csak a legritkább esetben kaotikus és a divatos fogalmat túl könnyedén használjuk.)
Akárhogy is van, a mediterrán szigetek egymástól függetlenül kialakult, letûnt törpe óriásai meglepő módon hasonlítottak egymásra, hasonló evolúciós ösvényen jártak. A kísérlet kész, az eredmények megvannak (igaz, általában a föld alatt is erősen töredékes formában). Az értékelést már igazán nem várhatjuk mástól.
A Földközi-tenger szigetein hajdan apró termetû emlősök éltek
Pigmeus emlősök
A törpeelefánt magassága sokszor az egy métert is alig érte el, Ciprustól Krétán és Máltán át egészen Mallorcáig előfordult. Máltán három faja élt, melyek egymáshoz nagyon hasonlítottak, és valószínûleg inkább az ázsiai, mint az afrikai elefánt rokonai. A legnagyobb sem volt két méternél magasabb. A törpevíziló is a Földközi-tenger szigetein alakult ki.
A különböző szigeteken egymástól teljesen függetlenül alakultak ki a mini változatok. Ennek oka nyilvánvalóan a nagy testû ragadozók hiánya volt, a vízilónál és az elefántnál ugyanis a nagy test elsősorban a védekezés eszköze. Más fajok viszont inkább megnőttek az igazán veszélyes ragadozók hiányában: Mallorcán óriáspele, Korzikán óriáscickány, Máltán hatalmas hattyú, Szardínián pedig különféle óriás rágcsálók maradványait rejtik a folyómedrek. Ezek a fajok nagyobbak is lehettek volna, de kisebb (vagyis az általunk megszokott méretû) változataik valószínûleg ügyesebben menekülnek támadóik elől. Néhány hajdan élt máltai patás lábcsontjai pedig úgy nőttek össze, hogy könnyebbé vált a sziklákon az ugrándozás a hasztalanná váló gyors futás rovására.
A szigetek különös élővilága mára a múlté. A körülbelül 300 ezer éve kialakult törpe változatok nyolcezer éve pusztulhattak ki. Ebben talán az ember is közrejátszott, de a szigetek kis területe amúgy is kockázatossá tette a hosszú távú fennmaradást sok faj számára.
