A paleoantropológusok többsége szerint az emberi nem képviselői közül a homo erectus, a „felegyenesedett ember" érkezett meg először Eurázsiába. Közvetlen „őseink", az erectusok mintegy 1,8 millió évvel ezelőtt kezdtek kivándorolni Afrikából. A szerzők különböző, de egymástól lényegesen el nem térő útvonalakon képzelik el a behatolást és az elterjedést, de a részletek még nem tisztázódtak: folyamatosan hódították-e meg kontinensüket, vagy több migrációs és megtelepedési hullámban?

Általános nézet, hogy a fejlődési sorban az előttük lévő homo habilis, ki tudja, miért „otthon ülő" lény volt, és nem hagyta el az őshazát. Viszont a két ősi emberfaj hosszú időn át gya - korlatilag ugyanazt a területet lakta Afrikában az 1,8-1 millió évvel ezelőtti időszakban. Nincs igazi magyarázat arra, miért vándoroltak az erectusok és miért nem az alig kisebb agykapa - citású habilisek. A homo nem legelső képvise - lői a h. erectus „ősei" a h. habilis 2,6-1,6 millió éve, a h. rudolfiensis 2-1,9 millió éve éltek. Bár az australopithecusok is használtak alkalomszerûen botokat és köveket eszköz gyanánt, a szerszámkészítés és rendszeres szerszámhasználat az emberi nem egyik legfontosabb attribútuma. A habilisek készítettek kőeszközöket, ezért kapták h. habilis, „ügyes ember" nevet. Nincs kielégítő magyarázat arra, miért nem terjedtek tovább Afrikából.

Érdekes kérdések vetődnek fel az Ázsia trópusi és szubtrópusi vidékein több lelőhelyen feltárt kőszerszámokkal kapcsolatban. Ezek a leletek 2-1,8 millió éves, vagy még idősebb ré - tegekből kerültek elő, amikor a h. erectus még Afrikában sem jelent meg, illetve éppen hogy megjelent. Emellett az utóbbi évtizedekben ázsiai lelőhelyeken több, a tipikus h. erectusnál archaikusabb egyed maradványait fedezték fel. Fölvetődik a kérdés, vajon nem egy nála ősibb homo faj vándorolt-e be elsőként Eurázsiába?

Feltételezések szerint az emberi nem, a homo első kivándorló képviselői 2,5-1,6 millió éve Levantén át hatoltak be Délnyugat-Ázsiá - ba. A legősibb ismert eurázsiai paleolitikus le - lőhely Izrael és Libanon határán fekszik, egy Jiron nevû kibucnál, ahol a terepmélyedéseket kitöltő anyagokból a radiometrikus kormeghatározás szerint kb. 2,5 millió éves kőszerszámokat gyûjtöttek. Ezek aligha lehetnek a h. erectus munkái. A jironinál valamivel fiatalabb le - lőhelyeket tártak fel Pakisztán északi részén, az egyiken 2,47, a másikon 2 millió évesek a kő - szerszámleletek. Dél-Ázsiában Kína vezet a legősibb paleolitikus leletek terén. Õsi emberleletek ismertek Jüanmou településnél a burmai határ környékéről. Ezen a lelőhelyen úgy 100 méter mélyen gazdag korai pleisztocén faunát fedeztek fel (negyven faj, köztük tizennégy a kihalt). Találtak két fogat, amelyet a h. erectus yuanmouensis alfajba soroltak, és néhány szerszámot, kaparót is. Jóllehet a réteg kb. 1,7 millió éves, ami nem is olyan régi az evolúció szempontjából, a fogak azonban annyira primitívek, hogy egy ismert kínai kutató, D. Danpo az alfajt a h. erectus és az australopithecusok közti átmenetnek tekintette. A település körül további öt olyan helyet tártak fel, ahol kőeszközöket, magköveket, kaparókat, pengéket találtak, de biztos kapcsolatot nem állapítottak meg köztük és a h. erectus yuanmouensis foglelőhely között. Ugyancsak a környéken fedeztek fel 1986-ban egy rétegsorban 200 főemlősfogat, köztük egy h. orientalisnak elnevezett egyed fogát és néhány kőszerszámot. A rétegek kora a paleomágneses módszerrel történt kormeghatározás szerint 4,4-3 millió év!

Jüanmoutól kissé északra a Jangce völgyében lévő Lagupo barlangi telephelyen az üledékekben gazdag pliocén-kora pleisztocén faunát találtak, valamint egy emberi állkapcsot a h. erectusénál archaikusabb felépítésû fogakkal, továbbá pattintott kőszerszámot. Az állkapcsot tartalmazó réteg paleomágneses kora 1,96-1,78 millió év. Még északabbra három lelőhelyen középső pleisztocén vörös agyaggal fedett, kavicshordalékban gazdag alsópleisztocén emlősfaunát és ugyanitt több, mint harminc szerszámot, magköveket, kaparókat gyûjtöttek. A szerszámok paleomágneses kora 1,8 millió év. (Majdnem ezen a szélességen Spanyolországban fedezték fel Európa legrégibb, 2 millió éves, homo-leletét.)

Ázsia déli részein, Jáván újonnan lefedezett h. erectusok (vagy őseik) archaikus jellegû, koruk 1,81-1,66 millió év, ami azt jelentené, hogy az afrikai koobi-fora-i (Kenya) h. ergaster kortársai lettek volna.

A legészakabbra eső archaikus h. erectus-lelet (alsó állkapocs 16 foggal és kavicseszközökkel) Dmanisziből (Grúzia) való; ez is az archaikus jávai emberhez, illetve a koobi-forai h. ergasterhez áll közel. A leletet 1,87-1,67 millió éves rétegek zárták magukba.

Kétségtelen, hogy a korai erectusok maradványai Eurázsiában legészakabbra Grúziában, legdélebbre pedig Jáván fordulnak elő. A „végekre" pedig nem lehetett egyhamar eljutni Afrikából. Ezen a ki tudja meddig tartó úton pedig a korai erectusok, helyesebben az őseik jelentős mértékben megváltozhattak. Sajnos minél ősibbek a leletek, annál ritkábbak, hiányosabbak és annál vitatottabb a koruk, annál nehezebb a kőeszközök és az antroplógiai leletek között összefüggést találni. De már elég sok, a h. erectusnál régibb, több, mint 1,8 millió éves ember nyomát tárták fel. Hogy az első eurázsiai betelepülők a habilisek lettek volna, vagy még ősibb homo-faj hódította volna meg kontinensüket és milyen útvonalakon, erre még nincs egyértelmû bizonyíték. A megoldástól messze jár a tudomány, de legalább már a kérdést felvetette.

A modern régészetnek, legyen bár fölszerelkezve csúcstechnikával és igen sok tapasztalattal, még napjainkban is a legfontosabb segítőtársa a szerencse. Előfordul, hogy egy szamár képében. Egy Bahariya nevû eldugott kis egyiptomi oázisban, úgy 300 kilométerre Kairótól délnyugatra egy helybeli, aki Nagy Sándor 2300 éves omladozó templomát őrizte, munkába indult szamarával. Alig egy kilométerre a templomtól a szamarat szó szerint elnyelte a homok. Az őr kirángatta az állatot, s eközben talált rá mintegy százötven sírra, melyek mindegyike múmiákat rejtett. A régészek, akik nyomban birtokba vették a területet, a lelőhelyet - nyilván a thébai Királyok völgye analógiájára - Múmiák völgyének nevezték el. S noha Egyiptom amúgy sem szûkölködött múmiákban, az 1996-ban felfedezett leletegyüttes mégis rengeteg újdonságot rejtett. Mindenekelőtt azt, hogy nem egyiptomi, hanem görög -római emberi maradványokat találtak. A helyet abban az időszakban használták temetkezésre - i.e. 332-től az i. sz. negyedik századig -, amikor a görögök, majd a rómaiak uralták Egyiptomot - mintegy 2800 évvel azután, hogy Felső- és Alsó-Egyiptom egyesült. Azután, hogy Nagy Sándor elfoglalta Nyugat-Ázsia egy részét, Egyiptom felé fordult, melynek népe több száz éves háborítatlanság után sem kezelte ellenséges hódítóként. Mi több, a két kultúra és vallás termékenyítően hatott egymásra. A még mindig gazdag és virágzó egyiptomi kultúra bizonyos elemei elterjedtek a Mediterráneumban, míg isteneik keveredtek a görögökéivel és később a rómaiakéval. Isisnek emeltek templomokat Itáliában is, míg Bahariyában Nagy Sándor templomában egyidejûleg Heraklészt is tisztelték.

Míg a fáraók korában csak az uralkodót és közvetlen körét illették meg díszes sírok, a görög-római időszakban ez átterjedt a kissé alacsonyabb társadalmi rétegekre is, és a mumifikálás gyakorlatát is folytatták, ám valószínûleg maguk sem tudták az okát, miért volt szokásban a mumifikálás az ókori Egyiptomban. A fáraók korában az elhunyt belső szerveinek többségét kivették, a testet sterilizálták és nátriumsókban kiszárították. Mintegy 40 nap elmúltával textíliákba csavarták, többszörös fakoporsóba, majd kőkoporsóba tették, és úgy helyezték el a kriptában, hogy arca kelet felé, a felkelő Nap irányába nézzen, így köszönthesse az újjászületéskor.

A bahariyai múmiák azonban egészen más képet mutatnak. Egyrészt csak keveset temettek el koporsóban (szarkofágban) és csak nagyon kevés néz kelet felé, ráadásul néha két-három tetem is van ugyanabban a sírban. Hiányoznak továbbá a kivett belső szerveket tartalmazó, az ég istenének négy fiát ábrázoló edények. A régészek ebből arra következtetnek, hogy a temetkezés erre az időre már elveszítette egykori vallási jellegét. Az is különleges vonás, hogy igen sok halotti maszkot találtak, ezek azonban vékonyan aranyozott gipszmaszkok, szemben a fáraókéval, melyek színaranyból készültek.

A kutatók szerint a vidék az eddig találtaknál sokkalta több sírt rejthet. Az oázisban egykor 30 ezer ember is élhetett. Az is kiderült, hogy az oázis egyre szárazabbá vált az idők során. A görög- római érában a talajvíz szintje alig 5 méterre volt a felszíntől, ma viszont több száz métert kell lefúrni, hogy vizet találjanak.