Fontos és érdekes mû jelent meg a könyvpiacon, az első magyar nyelvû fizikai oceanográfia. Jeles hazai szerző mutatja be a huszadik század negyvenes éveiben született új, önálló szaktudományt.

A világóceán múltunk és jövőnk szempontjából egyaránt meghatározó szerepû. A tenger az élet bölcsője, ott alakult ki több milliárd éve, ott fejlődött ki az állat- és növényvilág, és a szárazulatok meghódításáig ott is volt az egyedüli élőhelye. Az óceánok adják a kulcsot számos geológiai, biológiai, meteorológiai kérdés megoldásához. S minthogy a Föld felszínének 71%-át tenger borítja, magát a bolygót se ismerjük elég jól, ha nem gyûlik fel elég ismeret a vízburokról. Pedig ha nem ismerjük az óceánt, nem ismerjük a Földet, se a felszínét, se a geológiáját, se az élővilágát, se azt, milyen kapcsolatban áll a légkörrel és hogyan befolyásolja az éghajlatot, illetve az időjárást.

Az óceánok egészére kiterjedő tudomány, az oceanográfia a 20. században fejlődött ki teljes „mélységében", számos kutatóút és laboratóriumi vizsgálat nyomán. A geológiai, biológiai jelenségeket és a tengervízben lezajló vegyi folyamatokat tanulmányozó tudományágak mellett a fizikai oceanográfia az óceántudományok Benjáminja. Tárgya az óceánok fizikája, elsősorban a bennük folyó vízmozgások. Vizsgálati módszerei ezért nem azonosak a másik három tudomány- testvérrel. A víz mozgását nem lehet megmintázva laboratóriumba vinni, csak mérni lehet, és elemezni a mérési adatokat. Számtalan mérés és korszerû mérési technikák szükségeltetnek hozzá: oceanográfiai mesterséges holdak, nagy teljesítményû számítógépes apparátusok. Nem véletlen, hogy ez a tudományág fiatal, hiszen csak adatok millióinak elemzése után jutott el új tudományos felismerésekhez.

A könyv közérthető stílusban, egyszerûen ír bonyolult dolgokról, és mindemellett nem enged a tudományos igényességből. Az első fejezet az oceanográfia történetéről szól, a navigáció fejlődéséről, a tengeri felfedezőutakról. Ismerteti az oceanográfia megszületését, az első tudományos expedíciókat. A fejezetet a fizikai oceanográfia kialakulásának története zárja. A második a Föld, a légkör és az óceán kapcsolatát taglalja. A harmadik fejezet a szaktudomány mérési célját - a világóceánban végbemenő folyamatok vizsgálata, modellezése, előrejelzése - mutatja be. Ismerteti a mérési módszereket és eszközöket, valamint a globális óceánmegfigyelő rendszert. Ez a könyv egyik legfontosabb, leghosszabb része, ez szól a méréstechnikákról: a távérzékelési módszerekről, különös tekintettel a mesterséges holdak adataira, az ún. földbázisú mérésekre, eszközök sokaságára és változatosságára. A negyedik fejezet taglalja a tengervíz fizikai-kémiai sajátosságait és az úszó jég eredetét, szerepét az óceáni vízkörzésben. Az ötödik fejezet tárgya a tengerjárás, a hullámzás és a tengerrengés kiváltotta tsunami. Az óceánok általános vízkörzése a hatodik fejezet témája; részletezi az áramlatokat, kiváltó okaikat és a vízkörzés modellezésének lehetőségeit. A hetedik fejezet az óceán és az éghajlat között fennálló kapcsolaté. Bizonytalanságaival együtt szól az éghajlatváltozások lehetséges okairól és az üvegházhatásról. Ismerteti a történeti időkből származó feljegyzéseket, a grönlandi fúrások jégmintái elemzésén alapuló, mintegy 110000 évre visszamenő őséghajlat rekonstrukcióit. Egy sokszor felvetődő, de az átlagolvasó által némileg félreértett problémát is megvilágít: ebből a fejezetből érthetjük meg az El Nińo-jelenséget és következményeit.

Kérdés, mi dolgunk Közép-Európában az óceánnal? A szaktudós válasza egyszerû: remélhetően a hazai tudomány is előbb-utóbb csatlakozhat a globális kutatásokhoz. A másik válasz a közemberé, aki talán el-eljuthat a tengerekhez, addig pedig e könyv elolvasásával ébren tarthatja és egyben csitíthatja „delfinnosztalgiáját", vágyakozását az őselem után.