Tihanyban járva nem csaphatja meg az embert az Alföld végtelen szele, nem ámíthatják el a magashegységek, piciny földjén mégis gazdagságot és törékeny harmóniát talál. Varázsa, bája megérinti a természetben járót; békességéről tanúskodik neve is, amit a szláv „tih", azaz „csendes" szóból származtatnak.

Büszkének és szerencsésnek érezhetjük magunkat, hogy a hazai természetvédelem pirkadtával, 1952-ben felismerték Tihany jelentőségét, és Magyarország első tájvédelmi körzeteként védetté nyilvánították. A szigorú természetvédelmi szabályozásoknak és a vidék szépségéért ideköltöző és benne élő emberek gondoskodásának köszönhetően Tihany többé-kevésbé megőrizte eredeti arculatát, ami - figyelembe véve az idegenforgalmi hatásokat - dicséretre méltó. Jól esik látni, hogy a felújított épületek követik az építészeti hagyományokat kedves íves-oszlopos tornácaikkal, mellvédes, félköríves, boltíves folyosóikkal, fonott nádtetőikkel s a jellegzetes keresztes-ablakos kéményeikkel. A Belső-tótól az Apátságig húzódó Ófaluban mintegy hatvan védett épület áll: parasztházak, céhházak és a Képzőmûvészeti Főiskola által felújított uradalmi épületegyüttes, figyelemreméltó magtárával és kocsiszínével.

A táj arculatát leginkább az I. András által 1055-ben alapított román stílusú altemplomára épített Tihanyi Bencés Apátság barokk mûemléktemploma határozza meg, a hozzá csatlakozó egykori kolostorépülettel.

A tatárjárás után vár is épült a kolostor köré, védői mindig visszaverték a törököt, de a kuruc szabadságharcot követően a császári haderő lerombolta a várat. A környék másik két nevezetessége a Visszhangdomb és az 1951-ben felfedezett Hévíz-forrásbarlang.

A félszigeten két tudományos kutatóintézet mûködik; az MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézete, valamint a Magyar Állami Eötvös Loránd Geofizikai Intézet földmágneses obszervatóriuma. A Geofizikai Intézethez tartozik a Kerek-hegyi obszervatórium, ahol a földmágnesesség-mérésekhez szükséges észlelőmûszereket helyezték el.

A vidéket a kiskertek és a terjeszkedő, főleg vörösbortermelő szőlőgazdaságok teszik hangulatossá.

A továbbiakban tegyünk kirándulást Tihanyban, és nézzük meg, milyen természeti kincseket rejteget. A Hármas-hegy erdői, rétjei, szántói, bozótosai rendkívül jó élőhelyei, vadászterületei a madaraknak és vadaknak. Õzekkel, fácánokkal rendszeresen találkozhatunk itt, a róka már óvatosabb, a védett mogyorós pele megfigyeléséhez pedig még szerencse is szükséges. A kuvikot jellegzetes „tyiû" hangjáról ismerhetjük fel. A levegőben rovarokat és énekesmadarakat zsákmányoló kabasólymot láthatunk, valamint a Külső-tó és a Balaton-part között „ingázó", főleg rágcsálókat keresgélő barna rétihéját. Megfigyelőhelynek pedig nem ajánlhatok jobbat, mint a zuzmóval fedett Aranyház „kilátóját", illetve a hármas-hegyi gejzírkúpot. Nagyon értékes e pihenőhelyek növényvilága is. Tihanyban sok helyen található pionír vegetációs folt, de a gejziriten előforduló fehérvarjúháj-társulás és az úgynevezett pionír sziklabevonatgyep csak itt található az országban. Pontos és részletes cönológiai leírásuk még nem készült el.

Hogy megértsük, valójában mit is takar a gejzírkúp elnevezés, hogy miért szerepelnek minden útikönyvben a legfontosabb tihanyi látnivalók között, egy kicsit bele kell mélyednünk a földtörténetbe.

Amiként a bakonyi Kab-hegy, vagy a Balaton-felvidék tanúhegyei, úgy a tihanyi gejzírkúpok is a vulkánosságnak köszönhetik létezésüket. A földtörténeti új idő miocén korának végén, mintegy 5-7 millió évvel ezelőtt ugyanis jelentős mértékû bazaltvulkánosság zajlott a térségben. A fokozatosan visszahúzódó Pannon-tenger meszes üledékeire a lávaömléses és tufaszórásos kitörések vékonyabb-vastagabb védőrétegeket terítettek. Eközben a Pannon-tengerből egy sekély vizû tó - a Pannon-tó maradt vissza, amelynek part közeli régiójába esik a mai Tihany. Itt, ebben az elszigetelődött tóban különleges endemizmusok fejlődhettek ki. Ennek köszönhetően homokosagyagréteges összlet jött létre, ez az ún. Tihany- formáció, ami puhatestû faunamaradványai (Congeria - „kecskeköröm") miatt különleges hírnévre tett szert.

A tihanyi vulkánok némelyike különösen érdekes abból a szempontból, hogy már a víz alatt, a tenger visszavonulása előtt is mûködött. A tihanyi vulkánok másik sajátossága az volt, hogy tufaszórásaikkal felszínre hozták a mélyben rejtőzködő üledékes kőzeteket, leggyakrabban a permi vörös homokkövet és a később keletkezett mészkőféleségeket. Ezekből áll például az Óvár, a Diósi-tető, az Apáti-hegy, a Csúcs-hegy, a Gurbicza-tető, a Levendulás, a Kiserdő-tető stb.

A tufaszórások elmúltával a vulkáni utómûködés jeleként forró vizek és gőzök törtek gejzírként a felszínre. A bennük oldott mész, illetve kova-anyagok hidrokvarcit és gejzirit formájában egymásra rakódva váltak ki. Ezek az úgynevezett kártyakövek a Csúcs-hegy és a Nyereg-hegy közötti gerinc szikláin figyelhetők meg. A gejzírkúpok mindegyikében üreg van, csúcsukon volt vagy van egy szûk bejárat. Lóczy Lajos 1913-ban még 110 gejzírkúpot talált, ma már alig több mint 50 van belőlük, de a Kerek- hegy, a Cser-hegy, a Szarkádi-dûlő, a Hosszú-hegy, a Gejzír-mező mindegyikén könnyedén rájuk akadhatunk. A hévforrások mûködése mintegy félmillió éve szûnhetett meg, míg a Balaton medencéje a mintegy 20 ezer éve egymást követő süllyedések medencéinek egybeolvadása révén keletkezett. Ezt lassan feltöltötte a csapadék és a beléfolyó vizek, csak Tihanyt nem lepte el a víz.

A szél is kivette részét Tihany formálásából. Érdemes például meglátogatni a Kiserdő- tető szélmarta szikláit. Az egyik elképzelés szerint a bazaltvulkanizmust követő időszakban a vulkanitokat üledékek fedték be. Ez valószínû, de arra, hogy ezt a szél pusztította-e le, vagy valami más, csak feltételezések vannak. Mindenesetre ezt valószínûsítik a fennmaradt bazaltsapkák. A félsziget két, vízzel feltöltődött mélyedését, a Külső- és Belső-tavat is valószínûleg a szél vájó munkája alakította ki.

Most vegyük délnek az irányt. A gejzírmező platójáról először ereszkedjünk le a rév felé, így útba ejthetjük az újlaki templomromot, amely a hajdani halászok lakta Újlak településhez tartozott. (Az ellenkező irányban lévő apáti templomrom jobb állapotban maradt fenn.) Aki errefelé tesz egy kis kitérőt, vagy a barátlakások környékén jár, szinte a lába alatt találhat rá a nyugati ajtóscsigára. Ez a két legbiztosabb lelőhelye e fajnak (bár a félsziget peremén több helyütt is előfordul). Ha a templomrom körül, a földön kotorászni kezdünk, csigaházak tömegével találkozhatunk. Élő példányt azonban csak akkor láthatunk, ha hajnalban, a még harmatos út menti aljnövényzetből a turistaösvényre tévedt csigát rendkívüli óvatossággal és türelemmel közelítjük meg. Ez a faj ugyanis igen félénk. A legapróbb rezgésre, érintésre már behúzódik. Aztán vár. Fél-háromnegyed óra is eltelik, mire újra kimerészkedik és lefényképezhetjük, megvizsgálhatjuk. Az előkopoltyúsok alosztályába tartozik, ami azért is érdekes, mert tengeri, illetve édesvízi rokonaival ellentétben e faj kopoltyúja visszafejlődött, míg köpenyüregének jobb oldala véredényekben gazdag légzőszervvé, „tüdővé" alakult. Meleg, páradús klímát kedvelő mediterrán faj, Magyarországról csak Tihany és Õrtilos területéről kerültek elő élő példányai. Visszaszorulóban lévő, védett, jelenleg aktuálisan veszélyeztetett faj.

A sárga jelzésen Sajkod felé tartva több szempontból is rendkívül érdekes területen haladunk keresztül. Ez a Szarkádi-erdő. Tihanyban talán ez a leginkább érintetlen, erdővel borított hegyoldal. Ma már nincs több olyan élőhely a Balaton körül, ahol egy többé- kevésbé érintetlen erdő közvetlenül, mindenféle ösvény, vagy objektum zavaró hatása nélkül szaladhat bele a sûrû, érintetlen nádassal szegélyezett vízbe. A Szarkádi- erdőben azonban lehetőség van e két élőhely közti kölcsönhatások vizsgálatára. Sajnos itt is találkozhatunk tájidegen fajokkal, fehér akáccal vagy fekete fenyővel, de a területre eredetileg jellemző, őshonos molyhos, cseres tölgyes zárótársulással szinte egyáltalán nem, mert ami megmaradt, az a bolygatás miatt degradálódott. Minderről az erdőben található mezei szil, mezei juhar, virágos kőris árulkodik, de a bálványfáéhoz hasonló horderejû, mind ez idáig elméletileg is megoldatlan problémát egyik sem jelent.

A Csúcs-hegy, Apáti-hegy, Kiserdő-tető háromszög Tihany egyik legértékesebb területe. Tihany legmagasabb pontján egy római kori őrtorony maradványaira bukkanhatunk. (A rómaiak egyébként Tihanyt egy csatornával szigetté alakították, a létesítménynek azonban már hírmondója sincs.)

A Csúcs-hegy meredek oldalán él a Galambos István által megtalált, igen ritka, potenciálisan veszélyeztetett Crossidium crassinervis nevû, alig 5-7 mm-es, mediterrán mohafaj. E partleszakadás ad otthont három érdekes fajnak is, a csavartcsápú óriás kürtősdarázsnak , a gyakori lopódarázsnak és a fali bundásméhnek. Az első kettő alagutat váj, amibe nektárt, illetve a lopódarázs levéldarázs-álhernyót helyez majdan kikelő lárvái számára, az utóbbi pedig sárcsomóba tapasztott, lebénított élő pókkal kényezteti utódját. A hangyák egy ritka képviselője, a piros hosszúlábú hangya is itt él. Könnyû megismerni, mivel futás közben potrohát jellegzetesen feltartja. A Nyereghegyről fantasztikus kilátás nyílik a nyár végén a fecskemoszattól szürkés-zölden, szőkésen csillogó Balatonra.

Hajdan a zalai-veszprémi part szélárnyékos, iszapos partszegélyét egyvégtében sás és nád borította, helyenként gyékény- és kákaszigetekkel. Mára alig maradt a Balatonparton olyan terület, ahol az idegenforgalom vagy a halászat következtében ne sérült volna a nádas. Ezt felismerve vették tervbe a nyolcvanas évek elején a ma 1100 hektáros Tihanyi Tájvédelmi Körzet bővítését. Sajnos azonban a számos ritkaságot rejtegető Bázsai-öböl felőli Sás-rétet és a Nyilasokat nem csatolták a tájvédelmi körzethez, így nem is kezelték őket megfelelően. Pedig ezeken a területeken él a posvány kakastaréj, a mocsári kosbor, a hússzínû ujjaskosbor, a széleslevelû gyapjúsás és a szibériai nőszirom. Az állatok közül meg kell említeni a nálunk erősen csökkent létszámú, de itt még megtalálható vidrát. Igaz, a Bázsaiöböl védett lett, mégsem mondhatnám, hogy nádasa egészséges és biztonságban van. Mint a Balaton számtalan más pontján, itt is megfigyelhető az úgynevezett babásodás. Ez nem más, mint amikor a zárt nádszegély valamilyen hatásra felnyílik, majd a pusztulás mértéke szerint kisebb-nagyobb szigetszerû foltokra tagolódik. Járjuk egy kicsit körbe a jelenséget.

A nádasok és a környező, tőle függő zsombékosok, a mocsarak és általában a vízi ökoszisztémák nagyon fontos szerepet játszanak az ökológiai rendszerekben, mert megkötik a tápanyagokat, felfogják a hordalékot, tisztítják a vízkészletet, védenek a széltől, a hullámok „elhaboló", partpusztító hatásától.

Nem véletlen tehát, hogy a természetvédelemben kiemelt helyet kap a vizes élőhelyek, így például a nádasok vagy az árterek védelme. Kutatócsoportok vizsgálják, keresik az okokat, miért pusztul a nádas.

A nád levelének belsejét túlnyomórészt levegőtartó alapszövet tölti ki, de gyöktörzse is légjáratokat, légkamrákat tartalmaz, ami az iszaptól elzárt részek átszellőztetését biztosítja. A növényeket szilárdító szövete teszi ellenállóvá a mechanikai hatásokkal szemben. A nádas, ha egészséges, dacol akár a legnagyobb viharokkal is. Ha azonban valamilyen ok (erős vihar, stég vagy kikötő építése) miatt megbomlik az egység, a nádas aerodinamikailag rengeteget veszít ellenállóságából, szélcsatornák alakulnak benne és a viharok könnyebben, több helyen is kikezdhetik az állományt, a nádas lassan pusztulni kezd. A szélcsatornák megjelenésével ugyanis könnyebben felhalmozódik a nádasban a főleg nitrát-, szulfát- , és foszfátionok okozta eutrofizáció során kialakuló laza tavi üledék, amiben a nád nem képes megkapaszkodni, levegőzni, ezért befülled, elrothad. A túlzott tápanyagbőség miatt ugyanakkor hirtelen túl nagyra nőhet, így szilárdító szövetei már képtelenek ellátni funkcióikat, a nád töredezni kezd. A babásodást a Nyereg-hegyről szépen megfigyelhetjük. Ha viszont átmegyünk a hegy másik oldalára, „ereje teljében" lévő nádast láthatunk. A sárga háromszögről balra letérő kis ösvény a természet egy olyan „páholyához" vezet, amelynek kevés párja akad Magyarhonban. A Külsőtó tárul a szemünk elé, koncentrikusan táguló fiatal, egészséges nádasával. Távcsővel kényelmesen megleshetjük innen a récék, kócsagok főként hajnalban igen mozgalmas életét, bár komoly ornitológiai megfigyelésekhez kicsit távol van ez a les.

A Külső-tavat 1803-ban lecsapolták. A Füredi-öböllel összekötő csatornáját csak 1976-ban tömték el. Azóta az esővíz feltöltötte és kezd újra helyreállni benne az eredeti életközösség. Ezt jelzi, hogy újra megtelepült a tóban az itt őshonos mocsári teknős, de várható a Belső-tóban korábban már észlelt lápi póc megjelenése is, amely a Kárpát-medence őshonos, rendkívül megritkult védett halfaja. Él itt továbbá pettyes gőte,sík-, és dombvidékeken élő vöröshasú unka és csíkos hátú vízisikló.

Tihanyban a haragos sikló kivételével bármelyik hazai siklófajjal találkozhatunk. Sajnos újra és újra fel kell hívni az emberek figyelmét arra, hogy ezek az állatok az emberre teljesen ártalmatlanok.

A Külső-tó és a Bázsai-öböl között helyezkedik el Tihany egyik legnevezetesebb kincse, a Franciaországból 1922-ben Bittera Gyula által rossz birkalegelőkre telepített levendulás. A szubmediterrán klíma kedvezett az ültetvénynek. Sajnos a levendulasorok közé 1933-ban mandulát ültettek, ami akadályozta az új betakarítási módszerek alkalmazását, így a telep gondozásával később felhagytak. A mandulacincér viszont a sok mandulafának köszönhetően megfelelő életfeltételeket talált és megtelepedett a területen. Sajnos a telep szárad, de még ma is egyedülálló délies hangulatot áraszt e táj. Értékét növeli a spontán betelepült, fokozottan védett gyapjas gyûszûvirág. A Tihany község felé vezető mûút bal oldalán egy kisebb, új keletû levendulás létesült.

Az eddig bemutatott, főleg másodlagos származékerdők és kultúrerdők állományainál és a bozótosoknál eredetibb, természetesebb társulás a Dunántúli-középhegységben elterjedt, xeroterm jellegû pusztafüves lejtősztyeprét. Legfőképpen itt találhatók a félsziget szubmediterrán hatást jelző növényritkaságai, mint a hártyás galambbegy, a borzas szulák, az őszi csillagvirág, az aktuálisan veszélyeztetett, hangyák által terjesztett vetővirág és a Soó Rezső által leírt sziklai üröm helyi változata.

Ha látni szeretnénk valamelyiküket, keresgélhetünk a Nyereg-hegy oldalában, a Vadparlagon vagy a Diósi-tető - Óvár délnyugati oldalán. Óvár lejtőjén ugyanakkor megtalálhatjuk az úgynevezett Pannon ősgyepet is, ami az egykori zonális erdőtársulás helyén, az állandó legeltetés következtében alakult ki, melyen a környező sziklagyepekről ide vándorolt növényfajok élnek. A legeltetés megszüntetésével azonban a szukcesszió következtében erőteljes cserjésedés, az erdő előrenyomulása figyelhető meg, másutt a túlzott legelés és taposás miatt elszaporodott a fenyérfû és gyomosodás indult meg. A természetvédelem feladata tehát a rendszeres kezelés, hiszen nélküle olyan fajok tûnhetnek el, mint a tavaszi hérics, a nagy pacsirtafû, a leánykökörcsin, a csillagos őszirózsa vagy a kisfészkû hangyabogáncs és a Sadler-imola.

Óvár kulturális nevezetessége az igen jó állapotban fennmaradt, a bronzkor végén - vaskor elején épült, Közép-Kelet-Európa legrégebbi földvára és földsánc rendszere. A zöld jelzésû turistaúton haladva szépen nyomon követhetjük lefutását. Ugyanez az út visz a híres barátlakásokhoz is. I. András király felesége, Anasztázia - Bölcs Jaroszláv kijevi nagyfejedelem lánya - hívta be Magyarországba azokat a görögkeleti (ortodox) szerzeteseket, akik lakóhelyül az Óvár vulkánjának Balaton felé néző meredek bazalttufa oldalát választották, s ide vájták celláikat. Sajnos az 1952-es sziklafalomlás a felső rész nagy templomtermét szétrombolta, s feltételezik, hogy a remeték az ehhez hasonló esetek miatt hagyták el barlangjaikat. A hely másik nevezetessége a valószínûleg az egyik szerzetesről elkeresztelt Ciprián-forrás. Sajnos ma már nitrátosodik, vize nem iható.

Érdemes szétnézni kicsit az út mentén. Az Ebefa-bozótban járunk. Mindenütt idős tölgyek, magasra felkapaszkodott borostyánok. A páradús klímának és a meleg légáramlatoknak köszönhetően afféle kisebb őserdő alakult ki. A Balaton hajdani „elhaboló", partpusztító hatásának eredményeképpen jöttek létre itt is a Tihanyra oly jellemző part közeli meredek oldalak, suvadások. E csuszamlásoknak köszönhetjük azt, hogy a felső pannon rétegek a felszínre kerültek.

Most, hogy körbejártuk Tihanyt, megismerkedtünk nevezetességeivel, értékeivel, vizsgáljuk meg sajátos természetvédelmi problémáit és értékeljük röviden a terület ökológiai állapotát, helyzetét.

Mindenki meggyőződhetett arról, hogy Tihany földtani, víztani, növény- és állattani, tájképi, illetve kultúrtörténeti értékekben egyaránt rendkívül gazdag, védelemre érdemes terület. Mégis hozzá kell tenni, hogy nincs ezen a tájon egy olyan piciny folt sem, amit emberkéz ne érintett volna. Az embernek köszönhetően Tihany egykori összefüggő molyhos-tölgyesei és karsztbokorerdői helyett ma már e tájra a mozaikosság a jellemző. Azokat az ökoszisztémákat, amelyeknek diverzitása, termékenysége (produktivitása) jelentős mértékben csökkent, degradált rendszereknek nevezzük. Ebbe a kategóriába tartoznak a tihanyiak is. Talán a Külső-tó az egyetlen olyan terület, ami rekonstrukciójának köszönhetően pár éven belül talán teljes egészében képes lesz ellátni eredeti funkcióját.

Tihany évtizedek óta a „felkapott helyek" közé tartozik, nyaranta eltartó-képességének sokszorosára nő az üdülők, kirándulók száma, amit főleg a gócpontok, például a barátlakások sínylenek meg. A Tihanyt behálózó ösvényeken, utakon, a kiskertekben, a gazdaságokban, a part menti létesítményekben, a strandokon mindenütt ott az ember. Nyáron Sajkod már régen nem az a nyugodt, eldugott kis hely, ahol még Németh László annak idején alkotott.

Tihany kiváló területe lehetne a mai, hazai idegenforgalmi trend megreformálásának. Követnivaló példává és mintaterületévé válhatna a természet és az ember hosszú távú, egyeztetett érdekei miatt változni szükséges idegenforgalomnak, és a nyugaton már szépen fejlődő, nálunk még idegenül csengő, szakképzett vezetővel történő ökoturizmusnak, ami mellesleg jól is jövedelmez. Ez a rendszer ugyanis jobban szabályozható, a természetet és a lakosságot is jobban kíméli, és mellesleg jelentősen nagyobb élményt is nyújt, több ismeretet is ad, mint a megszokott.

Melyek lehetnek tehát Tihanyban a természetvédelem feladatai? Igaz, hogy Tihany társulásai, fajegyüttesei, a Varga Zoltán- féle természetességi skálában csak a féltermészetes, rontott, leromlott, mesterséges, illetve kultúrjellegû kategóriákba tartoznak, mégis, ha tájléptékû természetvédelemben gondolkozunk, és e szerint vesszük figyelembe változatos élőhelyskáláját, beláthatjuk, hogy e táj védelmével sok közösséget, populációt és ezeken keresztül rengeteg ritka, őshonos fajt védhetünk meg. Ehhez az a kedvező, ha az egyes elszigetelődött területek egymáshoz közel helyezkednek el, vagy folyosók kötik őket össze, mivel így nagyobb az esélye, hogy minél több faj minél több populációja kapcsolatban lehessen egymással és így mûködjön a genetikai információáramlás.

A tájökológia és a hozzá kapcsolódó természetvédelem célja az ember és a táj (és benne az életterek) kapcsolatának a vizsgálata, a táj kezelése, helyreállítása, a táj, mint emberi élettér egészségének biztosítása, vagyis nem nélkülözi a társadalmi szempontokat, de mindvégig szem előtt tartja a természeti értékek megőrzésének elsődlegességét, amit a tájban élő emberek igényeivel össze is kell hangolnia. Egyszóval természetközeli harmóniát teremt. És ebbe belefér a nyári lúd és a vetővirág, egy mûemlék, vagy egy történelmi emlékhely védelme, egy tanösvény, egy esetleges magasles a túrázók számára nem messze a Külsőtótól, belefér a jól szervezett ökoturizmus vagy a skanzen, de nem fér bele a tömött strand, a hatalmas tömeg okozta esztétikai kár. Tihanyban tehát még sok feladata van a Balaton-felvidéki Nemzeti Parknak, reméljük munkájuk sikerrel jár.

E SZÁMUNK SZERZÕI

DR. ABONYI IVÁN fizikus, ELTE elméleti fizika tanszék, Budapest; BARNA ESZTER egyetemi hallgató, Budapest; DR. CZELNAI RUDOLF meteorológus, akadémikus, Dörgicse; DR. GATTER ISTVÁN geológus, egyetemi docens, ELTE ásványtani tanszék, Budapest; GLÁZER ATTILA egyetemi hallgató, Budapest; DR. HORVÁTH GÁBOR fizikus, egyetemi docens, ELTE biológiai fizika tanszék, Budapest; DR. HORVÁTH MÁRIA geológus, egyetemi docens, ELTE általános földtani tanszék, Budapest; HRASKÓ GÁ- BOR informatikai tanácsadó, Lucent Technologies, Budapest; MÁNYOKI GERGELY egyetemi hallgató, Pécsi Egyetem, Pécs; DR. MOLNÁR ATTILA biológus, Hortobágyi Nemzeti Park igazgatósága, Debrecen; DR. PÁLFY JÓZSEF Ph.D. geológus, Magyar Természettudományi Múzeum, Budapest; DR. PAPP SÁNDOR egyetemi tanár, Veszprémi Egyetem általános és szervetlen kémiai tanszék, Veszprém; PONORI THEWREWK AURÉL csillagászattörténész, a Budapesti Planetárium ny. igazgatója, Budapest; DR. RADNAI GYULA fizikus, egyetemi docens, ELTE általános fizika tanszék, Budapest; DR. SCHILLER RÓBERT, a kémiai tudomány doktora, KFKI, Budapest; DR. SÜ- MEGI PÁL tszv. egyetemi tanár, Szegedi Egyetem földtani tanszék; DR. SZILÁGYI GÁBOR igazgatóhelyettes, Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága, Debrecen; DR. WOLFNER ANDRÁS vegyész, az Élet és Tudomány ny. főszerkesztője, Budapest.