Dr. Hollós László

Kecskemét a 16. század óta jelentős egyházi és kulturális központ a Duna-Tisza közén. Régi híres iskoláiban - a református kollégiumban és a piarista gimnáziumban - sok jeles tanáregyéniség, író, tankönyvíró és tudós megfordult. A természettudományok mûvelői közül a legtöbben a reáliskolához kötődtek. Az intézményt a múlt század közepén hozták létre, majd átmeneti szüneteltetés után 1870-től fokozatosan főreáliskolává fejlesztették. Igazgatói között volt dr. Dékány Rafael orvos és természettudós, dr. Hanusz István földrajztanár és ismeretterjesztő író, dr. Kacsoh Pongrác matematikus és zeneszerző. A főreáliskola rangos tanári karának két évtizeden át volt tagja Hollós László természettudós, aki a Kecskeméten töltött évek alatt lett világhírû kutató.

Hollós László 1859. június 18-án született Szekszárdon. Nagyapja - akit még Schwarzkopf néven ismertek - Linzből bevándorolt német mézeskalácsos-mester volt. Leszármazottai magyar hazafiaknak vallották magukat, így László édesapja, Hollós Alajos is, aki 1848-ban honvéd főhadnagyként vett részt a magyar szabadságharcban. A családtól kapott legfontosabb útravaló - a becsületes és hazafias neveltetés mellett - a természet ismerete és szeretete volt. Hollós László sokoldalú érdeklődése mellett már gyermekkorában jól rajzolt, később tudomá - nyos munkáit is maga illusztrálta. A buda - pesti mûegyetemen fizika- és kémiaszakon végzett, bécsi tanulmányai után kémiából szerezte meg első doktori címét. Hét évig családoknál nevelősködött, miközben újabb négy tantárgyból szerzett tanári oklevelet: állat- és növénytanból, ásványtanból és földrajzból. 1890-ben állást kapott a budapesti egyetemen, az állattan tanszék tanársegéde lett. 1891-ben a kultuszminisztérium a kecskeméti Állami Főreáliskolába helyezte.

Hollós László a tudós tanár megtestesítője volt. Természettant, természetrajzot, növényhatározást, vegytant, geometriát, sőt szépírást is tanított. Emellett osztályfőnök, valamint az ásvány- és vegytani szertár őre volt. Óráit saját kezû színes krétarajzaival és élménybeszámolóival tette élvezetessé. Az iskola természetrajzi gyûjteménye - amelyet ő hozott létre és később nevét is viselte - közel ötezer kitömött állatból, preparált növényből, gombából, kőzetből, ásványból és dokumentumaikból állt. A régi iskolai értesítőkből az is kiderül, hogy az őszi szünet, a tavaszi kirándulások és a nyári vakáció idején diákjait is bevonta a növénygyûjtésbe, növényhatározásba. Tanítványai rajongtak érte, pedig bogaras, különc és magányos ember volt.

A növénygyûjtés mellett érdekelte a bugaci pásztorélet, a régi pénzek, a kecskeméti céhek története és a környéken felbukkanó régészeti leletek közül különösen az őskori kőeszközök. 1892-től több tanulmánya jelent meg a kecskeméti kútfúrásokról, a rétegsorozatok kutatásáról. Hollós László vizsgálta először Kecskeméten a kútfúrások nyomán előkerült növényi és állati maradványokat. Megállapította, hogy a város helyén mocsarak voltak, melyeket a későbbi geológiai korszakokban homokkal temetett be a szél. Vízelemzései nyomán kezdték meg Kecskeméten az artézi kutak fúrását. Elmélyült növénytani kutatásainak eredményeit többek között újabb doktori disszertációjában foglalta össze; témája a Ranunculus-félék (boglárkafélék) alak- és szövettana volt. Tudományos munkáinak jegyzéke rendszeresen megjelent az iskolai értesítőben. Kutatásairól népszerû ismeretterjesztő előadásokat is tartott.

Kecskemét növényvilágáról elsőként Hollós László készített teljességre törekvő összeállítást. Ehhez a munkájához - amely a millennium évében kiadott Kecskemét-monográfiában jelent meg - öt évig gyûjtötte az adatokat. Az összefoglaló leírásban 1031 növény szerepelt: rendszertani kategóriákként sorolta fel a Kecskemét vidékén addig észlelt vadon élő növényeket. Nemcsak a város közvetlen közelében, hanem a Kecskeméthez tartozó Nyíri-erdőben, a Tisza mentén és a bugaci pusztán is számba vette a fellelhető növényeket. Munkája a több mint száz évvel ezelőtti állapot pontos rögzítése, amit ma már nem lehetne ugyanúgy elvégezni. Hollós László jegyzékét összevetve a helyszínek mai képével, legszembetûnőbb, hogy sok helyen változott a növényvilág összetétele: a vizes, mocsaras helyeket kedvelő növényekből ma jóval kevesebbet találunk, mert a kiszáradás következtében sok eltûnt közülük. E nagy összefoglaló mellett a Kecskemét környéki növényvilágot számos kisebb tanulmányban és irodalmi szépségû újságcikkben is bemutatta. Ezek némelyikében a ma is meglévő, de már védetté nyilvánított Bugaci Õsborókásra és környékére ismerhetünk. „Az ilyen Borovicskás belseje helyenként gyönyörû képet tár elénk. A nyárfák szürkével tarkított fehér törzse, ága, s rezgő, ezüstös lombja az uralkodó, az erdő alját sûrûn borítja a szép növésû, sötétzöld borovicska, s ha közte vagyunk, feledjük, hogy az Alföldön járunk. Akárcsak a felvidék. De csakha - mar kiábrándít egy másik, igazán sivár részlet, valódi Siványos... A dombos helyeken, hol a szél a homokot elfújja, a bokrok megszürkült gyökerei meredeznek ki s letörede - zett, elfehéredett darabkáikkal beszórják a felszínt. Szakasztott Szahara. Az erdő egy oldalát nagy zsombó köríti, telve nád, káka s gyékénnyel... A nád közt milliónyi haraszt (Aspidium Thelipteris) gyönyörködteti a szemet, míg a part alját kökény, galagonya, ebsefa, sóskafa s nyárbokrok tarkítják. Egyes, laza homokból álló emelkedéseken a szamárkenyér (Echinops ruthenicus) kéklik, odább a sárga szalmavirág (Helychrisum arenarium), az árvalányhaj (Stipa capillata), a királydinnye (Tribulus orientalis) iparkodnak megkötni a homokot. Közben a Cynodon Dactylon bámulatos messzire futó indáit s más, a sivár homokban élni tudó fûféléket látjuk, milyenek a Tragus racemosus (bojtorján pázsit), az Andropogon Ischaemum s Pollinia Gryllus, e két utóbbi - nak bojtos gyökerét a begyepesedett helye - ken gyûjtik és sikár néven kefekészítésre használják..." Hollós László kisebb növénytani dolgozataiban a népies növénynevekről, a vadon élő és a termesztett növények különleges felhasználási módjairól is érdekes ada - tokat közölt.

A szarvasgombák a fák gyökerei között élnek, ott hozzák létre gumószerû termőtestüket

Akadémiai székfoglaló előadását azonban - 1905-ben - már újabb, készülő mûvének témaköréből tartotta: Magyarország föld alatti gombáiról. A szarvasgombák kutatására és megismerésére Magyarországon Hollós László hívta fel a figyelmet. Nálunk főleg a Bakonyban és a Felvidéken lehetett gyûjteni. A szarvasgomba különlegesen finom, fûszeres illatú, fejedelmi eledel, a lukulluszi lakomák és a királyi asztalok drága csemegéje. Betanított kutyák vagy sertések túrják ki a földből. Kultusza Franciaországban fejlődött ki legjobban, ahol Hollós László korában már mesterséges tölgyesek ültetésével is szaporították a szarvasgombatelepeket. Nagy munkájában a kutatásnak erre a gyakorlati jelentőségére is felhívta a figyelmet. Magyarország föld alatti gombái, szarvasgombaféléi címû könyvét a Magyar Tudományos Akadémia 1917-ben mint az utóbbi hét esztendő legjelentősebb magyar nyelven megjelent tudományos munkáját Marczibányi-díjjal jutalmazta. (Hollós László a díjjal járó 50 húszkoronás aranyat nem fogadta el.)

Magyarország egyik legismertebb természettudósa időközben megvált a kecskeméti főreáliskolától és Kecskeméttől is. 1911 őszén nyugdíjba vonult, és hazatért szülővárosába, Szekszárdra. Azért távozott az iskolából, mert az új igazgatóval, Kacsoh Pongráccal összetûzésbe keveredett. Kacsoh ugyanis nem tûrhette meg az iskolai szertárhelyiségben tárolt hatalmas gombagyûjteményt, ezért Hollós László elkeseredésében a preparátumok egy részét - sokéves munkája eredményét - megsemmisítette. Távozása előtt 2000 forintos alapítványt tett a főreáliskola szorgalmas diákjai számára. Tudományos munkáját is örökre abba akarta hagyni, de egy idő után már ezt a vallomást vetette papírra: „... A titokzatos erdő csodás világa újból megragadta egész valómat, ismét megszerettem az egyetlen igaz könyvet, a természet könyvét, mely nem emberi tákolmány, még egyszer olvasni, gyönyörködni akartam benne, újra gyûjtő lettem."

A kultuszminiszter utólag címzetes igazgatóvá nevezte ki. Szülővárosában, Szekszárdon halt meg 1940. február 16-án.

(A szerző a Természettudományos múltunk felkutatása kategóriában II. díjat kapott.)

A szarvasgomba mondája. Illusztráció Hollós László Magyarország föld alatti gombái, szarvasgombaféléi címû könyvében

A périgordi favágó kunyhóján egy szegény öregasszony éhségtől, fáradságtól gyötörve kopogtatott. A favágó megkönyörült az öregen, befogadta, barátságosan leültette, s a forró parázsból pompás sült burgonyát tett elébe. Ez volt a favágó vacsorája, aki maga is földhözragadt, szegény ember volt. Egyszerre csak villámsugár cikázott át a kunyhón: a koldus tündérré változott, akin csak úgy ragyogtak a drágakövek.

„Én a périgordi tündér vagyok - szólalt meg a hölgy -, megkönyörültél rajtam, vedd érte jutalmadat." Pálcikát vett elő, és a burgonyát megérintette vele ... A krumpli azonnal megfeketült, akár a valódi létében, s illatos lett, mint a rózsa.

„Menj a kertedbe - folytatta a tündér -, melyet a becses almával sûrûn benőve fogsz találni; oly kincs az, melynek magvát kívüled senki sem fogja ismerni, nem fogja bírni" - szólt, s a kürtőn át szikra formájában eltûnt. A favágó a kertjébe rohant, felásta a földet, s oda volt bámulatában: amerre csak tekintett, mindenütt a tündér almája díszlett, illatos bokrokban, ibolyák és százszorszépek között. Kiválasztá a legszebbeket, és elvitte a plébánosnak; ez viszont pártfogójának, egy kanonoknak küldött belőlük, s a kanonok olyan ízletesnek és illatosnak találta az almát, hogy nem késett püspökét meglepni vele, a püspök végre a pápát kereste fel ajándékával. A tündér almája rövid idő alatt megalapítá a favágó szerencséjét, akinek halála után rengeteg kincs maradt fiaira. A fiúk nem bánkódtak atyjukért: szégyellték, hogy csak favágó volt. Remek kastélyt építettek, nem mozdultak hazulról csak hintóban, s annyira erőszakosak, annyira kegyetlenek voltak, hogy midőn egyszer egy öreg koldusasszony fordult hozzájuk alamizsnáért, cselédjeikkel megverették.

Csakhogy a koldusasszony képében megint a jó tündér jelent meg, a kert drága almái egyszerre eltûntek a kis kertből, s jóllehet kőfal környékezte, mégis mindenfelé elszóródtak Périgordban. A favágó fiai pedig disznókká változtak, arra kárhoztattak, hogy a tündér almáit keressék, a földet túrják, s jutalmul és fizetésül botot kapjanak.