Egyre több ember számol be arról, hogy paranormális élményben volt része, ezért úgy tûnik, többről van szó, mint puszta véletlenről. Sokan azt gondolják, hogy ezeknek a jelenségeknek létezik fizikai magyarázata. Nem képzelhető el például, hogy az előérzet létezését olyan részecskékkel lehet magyarázni, amik az időben visszafelé mozognak? Az ilyen elképzelések, bár a huszadik századi fizikának csupán felületes ismeretén alapulnak, nem teljesen ésszerûtlenek. A modern fizika népszerû ismertetései két körülménnyel szolgáltatnak alapot ehhez, nevezetesen az értelmezés jelentős szabadságával, valamint egyes apróbb megoldatlan kérdésekkel.

Az első körülmény maga a modern fizika formalizmusa. Például a kvantummechanikában létezik az ún. Heisenberg- féle határozatlansági reláció. Ez azt jelenti, hogy a természet legkisebb alkotórészeire vonatkozó állítások kombinációi nem lehetnek egyidejûleg tetszőleges pontossággal érvényesek. Ha egy részecske helyét nagyon pontosan meghatározzuk, akkor az impulzusa (tömege és sebessége szorzata) megjósolhatatlan módon ingadozni fog. Így azt képzelhetjük, hogy ezeket a fluktuációkat paranormális eszközökkel befolyásolni lehet. Azt is felvetették, hogy a modern térelméletekben létezhetnek olyan részecskék, amik „az időben visszafelé utaznak". A megfelelő ismeretekkel nem rendelkező kívülálló ezt nem érti meg, csupán azt képzelheti, hogy lehetőséget ad a jövő megjósolására. Röviden, a modern fizika látszólag nyitott a paranormális felé.

Mint elméleti fizikus, a leghatározottabban állítom, hogy ez a lehetőség csupán látszólagos. Abszolúte semmi lehetőség nincs arra, hogy a paranormálist ily módon magyarázzuk.

A kvantummechanika két alkotórészből tevődik össze: matematikából és a véletlenből. A matematika egy ún. hullámfüggvény segítségével írja le egy rendszer fejlődését és más tulajdonságait.

A számítások a kísérletek lehetséges eredményeire vonatkozó valószínûségi eloszlásokat határoznak meg. A kvantummechanika azért olyan sikeres, mert a természet hihetetlen pontossággal követi ezeket az eloszlásokat. Mindenesetre ez az, amit megfigyeléseink mutatnak. Ha bármiféle paranormális jelenség képes lenne befolyásolni ezeket az eloszlásokat, akkor az elméleti jóslatoktól való megfigyelhető eltérések jelentkeznének. Ebben az esetben újra kellene fogalmazni a hullámfüggvényekre vonatkozó matematikai egyenleteket. Aszükséges változásokat azonban kizárja az okság elve, amely az elméleti fizika egészének legszilárdabb alappillére.

Ugyanez vonatkozik az elemi részecskék térelméletére is. Az csupán illúzió, hogy a részecskék időben visszafelé is utazhatnak. Az anyag tényleges építőköveit „részecskéknek" és „antirészecskéknek" nevezik. Mindkettőjük közönséges módon az időben „előre" mozog. Amikor az ember bonyolult folyamatokat vizsgál, néha a részecskék és antirészecskék együtt jelennek meg, vagy tûnnek el. Ilyenkor beszélünk részecskekeltésről vagy annihilációról. A részecskekeltési folyamat diagramja látszólag olyan, mintha egy részecske „visszajönne a jövőből" és aztán azonnal visszafordulna, valójában azonban az antirészecske megy a jövő felé. Az okság elve tehát nem sérül. Éppen ellenkezőleg, az antirészecskék létezését az okság elve követeli meg.

A paranormális jelenségek magyarázatára a második látszólagos lehetőséget a modern fizika megoldatlan problémái jelentik. Itt is a fizika félreérthető népszerûsítése adja az ötletet. Jelenleg nem tudjuk, hogyan lehet a gravitációt összebékíteni a kvantummechanikával. Nem lehetséges, hogy itt a görbült tér, az idő és a különböző időalagutak játszanak szerepet? Vagy a hírhedten bonyolult kvantummechanika kavarja meg a dolgokat? Az univerzum tömegének legnagyobb része hozzáférhetetlen, vagy ép- pen hiányzik? Hát nem nyilvánvaló, hogy csak fel kell fedezni a paranormális jelenségek fizikai magyarázatát?

Véleményem szerint a modern fizikának semmiképpen nem gyengesége, hogy problémáinkat ilyen részletességgel feltárjuk. Nem titok, hogy munkánk még messze van a befejezéstől. Érthető tehát, hogy az amatőr fizikusok kihívást éreznek ebben. Mindazonáltal ez sajnos olyan terület, ahol a hozzá nem értők nem tudnak lényeges eredményeket elérni. A tanulmányozandó körülmények annyira extrémek, hogy jelenleg a kísérletekben nem tudjuk előidézni azokat, és vizsgálatukhoz jelenlegi tudásunk nem elegendő. Csak gondolatkísérletekben kelthetünk extrém erős tereket, vagy érhetjük el, hogy a részecskék rendkívül közel kerüljenek egymáshoz óriási mozgási energiákkal. Ezek a körülmények, amelyek között a fizika törvényei még mindig csak kevéssé ismertek, az ember agyszöveteiben soha elő nem fordulhatnak, ezért a modern fizika eme gyenge pontjai még csak ürügyet sem adhatnak a paranormális jelenségek említésére.

A standard modelltől való eltérések extrém gyenge kölcsönhatásoknak tulajdoníthatók, valójában olyan gyengéknek, amelyeket eddig még a részecskedetektorok sem voltak képesek megfigyelni. Ilyen lehet az univerzumban előforduló rejtélyes sötét anyaggal való kölcsönhatás. Mivel ez ideig minden detektálási kísérlet sikertelen volt, igencsak csekély a remény arra, hogy agyszöveteink majd sikerrel járnak abban, hogy ezeket a kölcsönhatásokat valamiféle információcserére használjuk fel.

A modern biológia tovább korlátozza a paranormális jelenségek esetleges fizikai magyarázatát. Minden organizmusnak rendkívül változóak a képességei a természet azon tulajdonságainak kihasználására, amelyek elegendően megbízhatóak erre a célra. Ezek a képességek a gének segítségével továbbadhatók egyik generációról a másiknak, és az alkalmazkodás, valamint próbálgatás segítségével fokozatosan tökéletesednek. Ez elkerülhetetlen, mivel például az optika és akusztika törvényei mindenféle korlátokat szabnak. Emiatt a generációk során, vagy az egyes egyedek élete folyamán - esetleg mindkettő esetében - szükség van valamiféle begyakorlásra. Azonban még nem láttunk semmiféle élő állatot, amely bármiféle paranormális képességgel rendelkezne, nem találtunk olyan szervezeteket, amiknél bizonyos különleges képességek egymástól eltérő mértékben fejlődtek volna ki. Nehéz megérteni, hogy a megfoghatatlan „természetfeletti képességek" létezése hogyan vetődhetett fel egyáltalán értelmes módon. Egy parafenomén „tudja", hogy „lát" valamit, de honnan származik ez a tudás? Amit ezek az emberek állítanak, semmiféle módon nem kapcsolható össze azzal, amit tudunk arról, hogyan szereznek az élő szervezetek tudomást valamiről.

Mindenesetre sok ember élt át egy vagy több paranormális élményt. A következőkben lássuk a tipikus eseteket.

- Előérzet, vagy mint tudatos érzés, vagy mint álom. Ez látszólag megsérti az okság elvét.

- Halál közeli élmények és a testen kívüliség élménye. Ezek a jelenségek megkövetelik olyan anyagtalan lélek létezését, ami a testtől elválva továbbra is képes érzékelésre és gondolkodásra. Ez alapvetően orvosi probléma, de nyilvánvalóan megköveteli valamiféle új fizika létezését.

- Földönkívüliek vagy azok jármûveinek észlelése. A probléma nem annyira a földön kívüli civilizációk létezése, hanem a jelenség által implikált ûrutazás. A fizika szempontjából majdnem minden ismert megmaradási elv - mint pl. az energia megmaradásának elve - komoly korlátokat támaszt az ûrutazás gyakorlatában. Az ilyen távolságok túlságosan nagyok.

Ha egy fizikust arra kérnek, hogy az említett jelenségekre adjon elfogadható fizikai magyarázatot, meg fogja vizsgálni a lehetséges alternatívákat, és a legkézenfekvőbbet választja. Melyek ezek az alternatívák? A következőkben ezeket valószínûségük növekvésének sorrendjében sorolom fel.

1. Egy ez ideig ismeretlen fizikai jelenség, amelynek része az információ átadásának valamiféle paranormális formája.

Ahogy említettem, még messze nem tudunk mindent a fizikáról és a világegyetemről. Mindazonáltal az elemi részecskék standard modellje csak olyan információhordozókat tartalmaz, amik már felhasználásra kerültek, ezek közül a gyakorlatban a legalkalmasabb az elektromágneses spektrum, míg a többiek mágikus célokra teljesen alkalmatlanok. Meg kell jegyezni, hogy a hang, a szaglás és a látás az anyag kémiai vagy mechanikai tulajdonságain alapul, és ezek mind alapvetően az elektromágneses kölcsönhatás eredményei. A közönséges szövet nem képes észlelni a neutrínókat, a gravitációs hullámok pedig túlságosan gyengék. A standard modelltől való eltérés olyan kicsi, hogy még nem sikerült kísérletileg észlelni.

Nagyon gyenge jelek detektálásához igen nagy detektorokra van szükség (nagy teleszkópok rendszerére, illetve sok ezer tonnányi vizet vagy galliumot tartalmazó tartályokra), mivel a fizikában az az egyszerû szabály érvényes, hogy minél nagyobb egy detektor, annál érzékenyebb. Az amatőrök gyakran megfeledkeznek erről a szabályról. Egy detektor nagyon alacsony (az abszolút zérushoz közeli) hőmérséklete szintén komoly segítséget jelent. Az emberi agy azonban se nem nagy, se nem hideg. Az emberi agynak (valamint ténylegesen bármelyik állat agyának) idegei nagyon jól mûködnek, azonban ennek a megbízhatóságnak az ára, hogy különféle zavaró körülmények, például hőmérsékleti zajok fellépte esetén elkerülhetetlen a gyenge jelekkel szembeni érzéketlenség.

Más okai is vannak annak, hogy a fizikai magyarázat elképzelhetetlen. A szóban forgó jelek ellentmondanak a kauzalitás elvének, óriási távolságokat utaznak be, és furcsa forrásaik vannak (pl.bajban levő emberek). Továbbá ezeket valahogyan kódolni és dekódolni kell, és e folyamatoknak hibátlanul kell mûködniük. Minden rádió- vagy tévékészüléknek, valamint mindenfajta detektornak (beleértve az emberi idegrendszert közönséges érzékelés esetén) bonyolult speciális áramkörei vannak erre a célra. Ez az alternatíva - valamiféle eddig felfedezetlen részecskefizika, kvantummechanika vagy relativitáselmélet - a fizikus szemében abszurdnak tûnik.

2. Minden jelenség a puszta véletlen mûve

Véletlen egybeesések megtörténhetnek, és ha az ember ezekből minden rendszer nélkül összegyûjt párat, a valóságnak egy igencsak torzított képét kapja. A tudományban az ember gyakran találkozik igen valószínûtlen, egyszeri eseményekkel. Azonban a valószínûtlen eseményekkel találkozó tudós mindig képes gondosabban megismételni a kísérleteket és hosszabb távú megfigyeléseket tud végezni. Ilyenkor a statisztika javul, és majdnem mindig kiderül, hogy a legelső „furcsa" jelenség a puszta véletlen mûve. Sok „szkeptikus" szeret ebbe a szalmaszálba kapaszkodni, de ez számomra túl könnyû kiút lenne. Ezekből a jelenségekből túl sok van.

3. A parafenomének mind hazugok és sarlatánok

Extrém szkeptikusok nagyon kedvelik ezt a magyarázatot, és sok jelenségnél ez is lehet a helyzet. Ilyen például a gabonakörök esete. Azt hiszem azonban, túlságosan könnyû csupán erre a magyarázatra támaszkodni. Sok esetben a paranormális állítások becsületes emberektől származnak.

4. Vágyálom, ábrándozás által kiváltott kényes pszichológiai jelenség

Az emberek gyakran a lehetetlent kívánják, mint például elhalt szeretteikkel kapcsolatot létesíteni. Más esetben elkeseredetten vágynak olyan felsőbbrendû (természetfeletti vagy földön kívüli) hatalomra, amellyel megtorolhatják az őket ért sérelmeket, igazságtalanságokat, vagy amelyek útmutatást adhatnak számukra problémáikban. Egy kis ártatlan hazugságra persze szükség van, amelyet készséggel beismernek, majd azonnal el is felejtenek. A vágyakozás korrigálja az élet tökéletlenségeit, és ez úgy történik, hogy nem is tudatosul bennük. A tudatunkban az igazságérzet és a tények tisztelete konfliktusba kerül, de a harc rövid, és az igazságérzet nagy fölénnyel nyer. Ezután önbecsülésünk kitörli a memóriából a tények emlékét.

Persze én fizikus vagyok és nem pszichológus. Az elképzelésem valószínûleg tökéletlen arról, mi is megy végbe olyan valakinek az agyában, akinek paranormális élménye volt, azonban csak az alapötletet akartam felvázolni, amely az utolsó magyarázathoz egy lépcsőfok.

5. Az embereket saját agyuk is becsaphatja

Ez az elképzelés azon a meggyőződésemen alapul, hogy az emberi agy valamiféle számítógép. Mi történik egy számítógépben, amikor új adatokat tárol? Az adatokkal együtt rögzítésre kerül azok dátuma. Egy ügyes programozó azonban ezeket a dátumokat egyszerûen meg tudja változtatni. A később tárolt eseményekhez képest ezek az előrekeltezett adatok „paranormális jeleknek" tûnhetnek. Más szóval a számítógép „memóriáját" szabotálni lehet. Ilyesmi megtörténhet az emberekkel is. Egy megrázó esemény után az ember „abszolút bizonyossággal" emlékszik arra, hogy azt egy héttel korábban megálmodta. Hogyan lehetünk ebben biztosak? Honnan tudhatjuk, hogy agyunk nem antedatálta az eseményt a memóriában? Néha agyunknak érzelmi okokból érdekében áll ilyen hiba elkövetése. Ez a lényege az előző magyarázatnak is. Memóriánk egyáltalán nem tévedhetetlen, és véleményem szerint a paranormális események egy fontos osztálya a memória átdátumozásának eredménye, vagy hamis memória keltése, amelynek a valósághoz semmi köze. Akivel ez történik, nem lesz képes megkülönböztetni a valóságot a hamis memóriától.

Nézzük végig újra a paranormális élményekre vonatkozó bejelentéseket. Miben különböznek, és melyek a hasonlóságok?

- Az állítások sokféle, egymástól lényegesen különböző fizikai természetû jellel kapcsolatosak. Az egyik jel időben visszafelé halad, a másikat ufók küldik, a harmadik egy halott személytől (vagy halhatatlan lelkétől) származik, a negyedik egy kézben tartott kis mûszerből jön stb. Ha a felsorolt első alternatívánk igaz lenne, ugyanennyi alapvetően különböző fizikai elméletre lenne szükségünk.

- Az állításokhoz gyakran igen erős érzelmek társulnak. A jósokat többnyire olyan súlyos problémával küszködő, elkeseredett személyek keresik fel, akiknek nincs kihez fordulniuk. Ez vonatkozik a negyedik és ötödik lehetőségre. Azerős érzelmek elfedhetik az emberek előtt a könyörtelen és kellemetlen valóságot, a jós pedig valamiféle igazságtételt kínál nekik. Esetleg agyunk kínál fel egy kellemes megoldást: a valóságot blokkolja és kellemesebb gondolatokkal helyettesíti. Az evolúcióbiológusoknak és pszichológusoknak nem fog gondot jelenteni, hogy megmagyarázzák, miért történnek agyunkban ilyen „kapcsolási hibák".

A tudósokat gyakran azzal vádolják, hogy nem eléggé nyitottak a „paranormális jelenségek" felé. Pedig, ahogy ezt mondják, „mint tudósoknak" ilyeneknek kellene lenniük. Ugyanakkor azonban nem lenne túlságosan nyitott hozzáállás, ha nem próbálnák meg az állításokat logikusan beilleszteni a bizonyítottan létező fizikai jelenségek és a természet törvényeinek hálójába. A fizika, a biológia és a pszichológia törvényei mind a legkézenfekvőbb magyarázat felé mutatnak: a paranormális jelenségek csak az érintett személy számára léteznek. Emberi fülek között történnek, nem azokon kívül.

* Gerardus't Hooft a hollandiai Utrecht Egyetem elméleti fizika professzora, korábbi tanárával, Martin Veltmannal megosztva 1999-ben elnyerte a fizikai Nobel-díjat az elektrogyenge kölcsönhatás elméletének matematikai megalapozásával kapcsolatos eredményeiért. A díjazottakról és munkásságukról a Természet Világa 2000 márciusi számában található részletes ismertetés Patkós András tollából. A szerzőről további részleteket honlapjáról lehet megtudni: http://www.phys.uu.nl/~thooft.

1945 kora tavaszán, a II. világháború vége előtt néhány héttel elestem - akkor dívó, eufemisztikus kifejezéssel: hősi halált haltam. Ennek igazolására két bizonyítékkal szolgálhatok.

1. Egy - általam nem ismert - katonabajtársam saját szemével látta, hogy a németországi Nauen mellett elestem. Erről híven beszámolt az akkor Németországban tartózkodó kedves hölgyismerősömnek. A kissé misztikus beállítottságú hölgyet mélyen megrázta a hír, és levélben fordult Magyarországon maradt nőtestvéréhez, aki nála is misztikusabb lelkületû lévén tagja volt egy budapesti spiritiszta körnek. Kérte őt, hogy kíséreljen meg engem a túlvilágról megidézni vagy megidéztetni, és erről számoljon be neki.

2. A következő spiritiszta szeánszon a médiumnak sikerült megidézni engem. Szellemem meg is jelent a kör tagjai előtt, sőt válaszolt is az általuk feltett kérdésekre. A nőtestvér azon melegében lejegyezte szavaimat és elküldte Németországba. Kedves hölgyismerősöm rámismert, mert a szeánszon olyan szófordulatokat és beszédmódot alkalmaztam, amelyekkel - szerinte - csak a legszûkebb baráti körömben éltem néha.

A hölgy aztán áttelepült Ausztráliába, és ott évtizedeken át élt abban a szent meggyőződésben, hogy egykori kedves ismerőse - ottani kifejezéssel élve - dead as a dodo,vagyis olyan halott, mint a rég kihalt dodo madár.

Jó 55 évvel a haláleset után valaki mégis - joggal - első személyben írta le ezeket a sorokat. A szerzőt sokan ismerik, és nem tételezhető fel, hogy őt látva-hallva valamennyien és minden esetben vizuális és auditív érzéki csalódás áldozatai lennének. Ezért valószínû, hogy a dodo madárból valamikor főnix lett. Ennek rövid története a következő.

Kedves távolra szakadt hölgyismerősömnek vagy két évtizeddel halálom után Canberrában a kezébe jutott az Élet és Tudomány egyik száma, amelyben az egyiptomi piramisok csillagászati és geometriai sajátosságairól írtam. Képzelhető, hogy a szerző nevének megpillantása legalább oly mélyen megrázta, mint halálom szemtanújának húsz évvel ezelőtti jelentése. Nyomban írt az Élet és Tudomány szerkesztőségébe azzal a kérdéssel, hogy a cikk szerzője valóban azonos-e velem.

Hogy rövidre zárjam a történetet: nemsokára kezemben tartottam az egykori spiritiszta szeánsz után kelt levelet, megidézett szellemem ott elhangzott szavaival. Ráismertem saját magamra, de nem tudtam azonosulni az egykor megjelent alakkal. Ez a szellemtestvér nősült volna meg néhány év múlva? Ennek ellentmond az engem ma körülvevő népes, hús-vér leszármazottakból álló család.

Mellékesen: életemben nem jártam a németországi Nauenban.

Ennyit a szemtanúk jelentéseinek megbízhatóságáról és a spiritiszta szeánszokon elhangzottak valóságtartalmáról.