FUCHS LÁSZLÓ(1924) a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, a New Orleans-i Tulane Egyetem „distinguished" matematikaprofesszora. Már 29 éves korában Kossuth-díjjal tüntették ki „az algebrai struktúrák elmélete terén elért újabb eredményeiért". Az Eötvös Loránd Tudományegyetem díszdoktora, a Dél-afrikai Matematikai Társulat tiszteletbeli tagja. Könyvei generációkat vezettek be az algebra több ágának modern kutatási módszereibe és nélkülözhetetlen forrásai a kutatói munkának. Publikációiban felvetett problémák számos algebrista témaválasztásához adtak és jelentenek ma is útmutatást, nagy hatást gyakorolva a terület fejlődésére. Több mint száz félévet tanított egyetemeken, több ezer egyetemi hallgató tőle tanulta a magasabb algebra alapvető tételeit.

- A gyermek Fuchs László világa érdekelne. A családja, az útravaló, amit fiatalon kapott.

- Édesapám gimnáziumi tanár volt, később igazgató, akkoriban a legismertebb finnugor nyelvészek egyike. Kétszer utazott Oroszországba zürjén szövegeket gyûjteni, 1911-ben és 1913-ban. A zürjén áll legközelebb a magyar nyelvhez. Kutatásait az első világháborúban katonaként is folytatta. Az Akadémia köz - benjárására zürjén hadifoglyoktól anyagot gyûjthetett, amit később feldolgozott és kiadott. Édesanyám Esztergomban született, matematikai tehetséggel megáldva. Már 4-5 évesen fejben kapásból összeszorzott kétjegyû számokat. A háború alatt szülei nem akartak megválni tőle, így csak szülővárosának iskoláit végezhette el.

- Ezek szerint anyai ágon örökölte a matematikus- géneket.

- Azon az oldalágon kiváló matematikus, akadémikus lett T. Sós Vera, aki nekem első unokatestvérem. Édesanyáink voltak testvérek. Ezen a vonalon még Turán Györgyből és Pach Jánosból lett elismert matematikus. Édesapám is jó matematikus volt az iskolában. Azt tervezte, hogy matematikát is tanul az egyetemen, de ezt nem tudta a latinnal kap - csolni. Végül is nyelvekre specializálódott. Húgom apám érdeklődését örökölte, középiskolai tanárként nyelveket oktatott: angolt, franciát, oroszt. Elmondhatom, hogy olyan családban nőttem fel, ahol a tudomány szeretetét oltották belém.

- Édesanyja vette észre fia matematikai tehetségét?

- Nem tudom, ki vette észre, a gimnázium - ban mindig jó voltam matematikából.

- Melyik középiskolába járt?

- Az Izraelita Hitközségi Gimnáziumba, Budapesten. Ötödikes voltam - ez ma az első gimnáziumi osztálynak felel meg -, amikor dolgozni kezdtem a Középiskolai Matematikai Lapoknak. Egy év múlva a zsidótörvények miatt betiltották a lapot. Faragó Andor volt akkor a főszerkesztő.

- Ön jó feladatmegoldónak bizonyult?

- Rendszeres megoldó voltam. Év végén a lap a legjobb feladatmegoldók között közölte a fényképemet.

- Gimnáziumi tanárai milyenek voltak?

- A matematikatanárunk nem nagyon hagyott nyomokat az emlékezetemben. Annál inkább a történelemtanárom. Nagyon jó iskola volt a miénk, sok jó pedagógussal. Édesapámtól tanultam a magyar irodalmat és a né - met nyelvet.

- Pont a matematikatanára volt gyengébb?

- Sajnos igen. Meglehet, ez is közrejátszott abban, hogy önállóbb lettem matematikából. Sokszor nekem kellett a tananyagot elmagyaráznom osztálytársaimnak. Ahogyan mondják: docendo discimus, tanítva tanulunk. Amit másnak szeretnénk megmagyarázni, azt magunknak mélyebben kell értenünk.

- Kitől kapott segítséget matematikából gimnazista korában?

- Volt egy másik, nagyon jó matematikatanár a gimnáziumban, tőle kaptam néhányszor útbaigazítást. De, mint mondottam, igyekeztem a magam útját járni, ha nem volt feltétlenül szükséges, nem kérdeztem.

- Pedig kérdezni hasznos dolog, nem szégyellnivaló.

- Biztosan igaza van, én azonban szeretek magamtól rájönni a válaszokra.

- Mikor döntötte el, hogy matematikus lesz?

- Nem tudom, sokat beszéljek-e erről. Magánügyet érintene, sorsokat, érzelmeket…

- Ahogyan jónak látja. A kérdést tekintse egykori tanítványa érdeklődésének, aki szeretné megismerni professzora életútját.

- Miután 1942-ben érettségiztem, a Mûegyetemre jelentkeztem. A zsidótörvények miatt azonban nem vettek fel. Apámat a nyelvészek jól ismerték a Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, így kerülhettem oda fél év elvesztésével, 1943 januárjában, a matematika-fizika szakra.

- Önnek nem adatott meg a zavartalan felkészülés lehetősége. Szomorú, tragikus időszakban volt egyetemista.

- Nem volt nyugodt időszak. Érettségim előtt Gallai Tibor tanfolyamot vezetett néhány tehetséges diáknak. Azokból mind matematikus lett, nagyon jó matematikusok. Kivéve azokat, akik elpusztultak…

- Kikből lettek neves matematikusok? Mondana néhány nevet?

- Lax Péter, aki az Egyesült Államokban, Aczél János, aki Kanadában professzor. Egy nagyon tehetséges fiú, Ádám István elpusztult a háborúban. Munkaszolgálatos volt, valahol megölték.

- Ön hogyan vészelte át a világháború utolsó éveit?

- Egyetemista voltam, amikor 1944-ben elvittek munkaszolgálatra. Akkor ragasztgatták ki a plakátokat, június 4-én, hogy be kell vonulni. Hallott róla?

- Tanultam…, persze…, én akkor születtem…

- Úgy rendelkeztek, hogy 18 éven felül mindenkinek be kell vonulnia.

- Nem gondolt arra, hogy nem teljesíti a parancsot?

- Nem volt kihez menni. Hová bújtam volna? Nem volt senki…

- Hová került?

- Borban voltam, Jugoszláviában. Szerencsére túléltem. Nem szeretek erről beszélni.

- Más matematikusok is voltak ott?

- Bod Péter, Szûsz Péter és Vincze István. Szûsz és Vincze egy másik táborban voltak.

- Hogyan tért vissza?

Apa és fia 1970-ben

- 1944 szeptemberének végén két csoportba osztottak minket, az egyikbe besoroltakat majdnem mind kivégezték, a másikat a partizánok felszabadították. Én az utóbbi csoportban voltam. Makón és Szegeden vártam ki az időt, 1945. január végén jöttem vissza Pestre.

- Akkor az egyetem…

- …zárva volt.

- Mikor indult újra a tanítás?

- 1945 tavaszán. Az 1944. őszi félévet mint munkaszolgálatosnak beszámították, így nem veszítettem évet.

- Az egyetemen kik hagytak mélyebb nyomokat Önben?

- Rám Fejér Lipót és Kerékjártó Béla volt a legnagyobb hatással. Turán Pál számelméletből tartott magántanári előadásokat, azokra is eljártam. Már elvégeztem az egyetemet, amikor Riesz Frigyes Szegedről Budapestre jött. Természetesen az ő óráit is meghallgattam. Turán és Riesz előadásait nagyon élveztem.

- Az említetteken kívül kik voltak a tanárai?

- Lényegében nem volt más. A professzorok mellett Szász Pál docens és Szép Jenő tanársegéd volt a két matematika tanszéken, valamint Veress Pál intézeti tanár, aki a tanárképző elő - adásokat tartotta. Szásztól lehetett analízist tanulni, viszont Veressnek az volt a szokása, hogy minden második héten, közbejött dolgokra hivatkozva, elhagyta az óráját.

- A diplomaszerzés után hol kapott állást?

- Az egyetemen 1946-ban végeztem, a tanárképzőn még volt egy gyakorlóévem. Ezalatt már óraadó tanárként dolgoztam egyik iskolában, s mire letelt az év, rendes állást kap - tam az izraelita tanítóképző intézetben, amelyet a következő évben államosítottak. Ott maradtam még egy évig, azután visszatértem az egyetemre, Hajós György tanszékének tanársegéde lettem.

- Pont a geometria tanszéken?

- Igen.

- Akkor ideje megkérdeznem, hogy az algebra iránti vonzalma mikor kezdődött?

- Matematika-fizika szakos voltam, a tanárképző szabályai szerint mindkét tárgyból szakdolgozatot kellett írnom. Fizikából olyan témát választottam, amihez nem kellett kísérletet végezni. Bár elég jó kísérletező voltam, mégis sajnáltam rá az időt. Matematikából az algebrai számelmélet mellett döntöttem. Bizonyos értelemben igyekeztem axiomatizálni, ez vonzott. Szakdolgozatomban két új dolgot csináltam, egyiket az algebrai számelmélet területén, másikat az úgynevezett ideálelméletben, a kommutatív gyûrûk elméletében. Pesten senki nem értett az algebrának ehhez a részéhez, ezért az új eredményeket kidolgozva a kéziratokat elküldtem Rédei László professzornak Szegedre. Véleményét kértem, szerezhetek-e ezek alapján doktorátust. Tanácsai szerint 1946-ban benyújtottam a disszertációmat. Fejér és Riesz voltak a referenseim, természetesen ők is Rédeihez fordultak tanácsért a dolgozatom ügyében. Riesz nagyon igyekezett megérteni, hogy miről is van benne szó, felhívott a lakására, kérte, magyarázzam el.

- Sikerült?

- Nem tudom, nem mondta, hogy megértette. Gondolom, a lényeget átlátta.

- Hogyan zajlott a megmérettetés, a védés?

- Akkoriban a főtárgy mellé két melléktárgyat kellett választani. Főtárgyam a matematika volt, amit akkor nem lehetett részterületekre, mondjuk algebrára vagy geometriára szûkíteni. Melléktárgyaim az elméleti fizika és a kísérleti fizika voltak.

- Kik vizsgáztatták?

- Matematikából Fejér Lipótot kértem vizsgáztatómnak. Õt jól ismertem, hozzá több személyes emlék fûzött. Neki sem volt könnyû átélni a háborút, a nehéz éveket. A házából kitúrták, 1944-45 telén az egyetemen lakott. Tanítványai segítették, amikor betegen feküdt, ápolták, ennivalót vittek, fûtöttek neki.

- Gondolom, Ön is felkereste, amikor hazaérkezett.

- Igen, bementünk az egyetemre, és nagyon- nagyon örültünk, hogy megmenekült, életben maradt.

- Emlékszik a találkozásukra, hogyan fogadta, amikor újra meglátta?

-Nem, nem emlékszem.

- Térjünk akkor vissza a védésre. Lipi bácsitól, gondolom, nem kellett tartania?

- Nem, ő keveset kérdezett, főként általánosságokat. Elméleti fizikából Novobátzky Károly vizsgáztatott, vele sem volt gondom. Ribáry István azonban, aki nem volt élvonalbeli fizikus, igyekezett megmutatni, hogy ő komoly vizsgáztató. Hosszan, kérdések sokaságával ostromolt.

- Aki jó algebrista akar lenni, annak ezek szerint a fizikusokkal is meg kell küzdenie?

- Ne higgye, hogy engem nem érdekelt a fizika. Különösen az elméleti fizikát szerettem. Amikor azonban láttam, hogy a fizikusok miként bizonyítanak valamit, eldöntöttem, ez nem nekem való. Megértem, milyen alapvető tudomány, talán még azt is elfogadom, hogy bizonyos tekintetben a matematikánál is fontosabb lehet, mégsem az én világom.

- Nem volt nehéz algebrát úgy mûvelni, hogy idehaza szinte alig volt társ, akivel gondolatait megoszthatta?

- De, nehéz volt. Ami iránt érdeklődtem, azon a területen idehaza szinte senki nem dolgozott. Külföldre nem mehettünk, a kinti szakemberektől nem kérhettem tanácsot.

- Miből tanult akkor? Folyóiratokból? Könyvekből?

- Azokból. Később nagy hatással volt rám Szele Tibor barátom, a debreceni egyetem professzora. Magyarországon először ő irányította a matematikusok figyelmét az Abel-csoportokra. Felismerte az orosz Kulikov eredményeinek jelentőségét, azokat továbbfejlesztette. Kitûnő előadó volt, felkeltette az emberek érdeklődését. Jó barátok lettünk, sokszor jött Pestre, ilyenkor rendszeresen együtt töltöttük a délutánokat, matematikáról beszélgettünk, beszámoltunk egymásnak problémáinkról. Az ötvenes évek elején kezdtem publikálni az Abel-csoportokról. Nagydoktori diszszertációm is erről szólt, 1952-ben adtam be. Ez volt az első nagydoktori védés matematikából. Egyetemi hallgatóim közül sokan eljöttek, jó volt látniuk, hogy most a tanárukat vizsgáztatják.

- Tudom, nem könnyû a matematikáról közérthetően beszélni. Mégis, szeretnénk legalább az illatát megérezni annak az ételnek, amit Ön, az algebra professzora főz. A kedvünkért emelje meg kissé a fedőt…

Paul Cohn professzorral (Oberwolfach, 1959)

- Amikor tudományterületünk nevét kiejtjük, az emberek többsége a középiskolában megismert algebrára gondol. A modern algebra, az absztrakt algebra azonban nagyon meszsze áll ettől a képtől. A csoportelmélet, amivel én foglalkozom, az 1900-as évekig nyúlik viszsza, alapjai még régebbiek, legalább kétszáz évesek. Mi indította meg a csoportelméleti kutatásokat? Leginkább az algebrai egyenletek megoldásával kapcsolatos kérdések. Ismeretes, hogy nem minden egyenlet oldható meg algebrailag, tehát a négy alapmûvelet, a hatványozás és a pozitív egész kitevőjû gyökvonás véges számú alkalmazásával. A négynél magasabb fokú algebrai egyenletek gyökeit általában nem lehet meghatározni megoldóképlet segítségével. Az, hogy mely egyenletek oldhatók meg ily módon, a gyökök tulajdonságain múlik. Itt jön be a gyökök permutációja, a permutációcsoport fogalma. A permutációcsoport tulajdonságai döntik el, hogy az egyenlet megoldható-e gyökjelekkel. Mi az a csoport? - látom a szemén, hogy ezt kérdezné. A csoport - nem akarok halmazt mondani - bizonyos elemeknek, tárgyaknak vagy fogalmaknak az összessége, melyekkel ugyanúgy végezhetünk bizonyos mûveleteket, mint a számokkal. Van tehát összeadás, mely asszociatív mûvelet, és a kivonás is elvégezhető. Az Abel-csoportok kommutatív csoportok, melyek lehetnek végesek vagy végtelenek. A kommutativitás azt jelenti, hogy a mûvelet eredménye független a mûveletben szereplő elemek sorrendjétől. Az Abel-csoport fő problémája, hogy mi a struk - túrája, és általában miként lehet jellemezni a szerkezetét. Főként a matematikán belül vannak alkalmazásai, a véges testek révén a kódoláselmélet is felhasználja.

- Az Abel-csoportok súlya tehát leginkább a matematikusok számára érzékelhető?

- Igen, a csoportelmélet főként a matematikán belül fontos. A nem kommutatív csoportoknak ezen kívül vannak alkalmazásai a fizikában, kivált a kvantumelméletben. Gondoljunk csak a Nobel-díjas Wigner Jenő Csoport - elméleti módszer a kvantummechanikában címû híres könyvére. A kommutatív csoportoknak nincs ekkora sikerük a fizikában. Az abszt - rakt algebra fő célja, hogy megvizsgálja, milyen jellegû rendszerek léteznek, s azoknak milyen a struktúrája. Kérdezheti, miért fontos ez. Elismerem, nehéz ezt olyanoknak megmagyarázni, akik a matematikától kizárólag mint alkalmazási lehetőséget várnak.

- Az Ön által mûvelt terület a virágkorát éli, vagy már túljutott ezen?

- Nagyon sok a megoldatlan problémánk, tehát van még tennivalónk. Említettem már Szele Tibort, a végtelen Abel-csoportok elméletének jeles mûvelőjét. Beszélnem kell egy másik problémakörről is. Minkowski, göttingeni matematikusnak volt egy nehéz számelméleti problémája, amit Hajós György oldott meg. A számelméleti kérdést átfogalmazta a geometria nyelvére, majd az Abel-csoportok nyelvére, és végül a véges Abel-csoportok segítségével megoldotta a problémát. Átültetés, megoldás más területen, ez volt az egyik olyan irányzat, ami a magyar Abel-csoport iskolát kialakította. Magyarország az ötvenes években vezető helyet foglalt el a matematika e területén. A Nemzetközi Matematikai Unió 1962-ben Magyarországot bízta meg az Abel-csoportok nemzetközi konferenciájának megrendezésével. Szele Tibor sajnos már nagyon fiatalon, 1955-ben meghalt.

- A matematikusok között ma már nem divattéma az Abel-csoportok elmélete. Megerősít ebben a vélekedésben?

- Igen. Az Abel-csoportokkal világszerte nem sokkal több, mint száz ember foglalko - zik. A véges csoportok elméletét jóval töb - ben mûvelik.

- Mi különbözteti meg az algebra területén dolgozó kutatót egy geométertől vagy az analízis emberétől?

- Az algebrista talán sokkal inkább absztrakt, mint egy geométer vagy egy analista. Bár az is igaz, ha valaki mondjuk a többdimenziós geometriával foglalkozik, annak eléggé absztraktnak kell lennie. Ott mégis szükség van bizonyos térszemléletre, geometriai szemléletre, az segíthet. Nehéz a kérdése, talán nem is lehet rá megfelelően válaszolni.

- Önhöz mindenesetre az elvont gondolkodás áll közel.

- Igen, ez fekszik nekem. Persze nemcsak az Abel-csoportok elméletében dolgoztam, hanem sok időt fordítottam a kommutatív gyûrûk feletti modulusok kutatására is. Most leginkább ez izgat. Egyik olasz kollégámmal az Abel-csoportok elméletének módszereit igyekszünk átültetni erre a másik területre. Hatszáz oldalas monográfiát készítünk erről a témáról. Ne kérdezzen róla többet. Meg sem próbálom elmagyarázni!

- A sokéves kutatói tapasztalat mit sugall, van-e sikerre vezető út a matematikában?

- Ilyen többféle létezik. Van, aki jó problémákat vet fel, amiket mások érdekesnek tartanak és megoldanak. Vannak, akik új módszereket találnak, mások régi módszerek új típusú alkalmazásával lesznek eredményesek, és bizonyítanak tételeket. Nehéz tehát kategorizálni.

- Akkor úgy kérdezem : Fuchs László miben jó?

- Első könyvemet az Akadémiai Kiadó jelentette meg 1958-ban. Abban számos megoldatlan problémát adtam közre, nagy sikere volt, több száz dolgozat született belőle. Kétkötetes új kiadása Amerikában jelent meg. Szinte új könyvet írtam, abban is van vagy száz probléma, azokból is rengeteg publikáció született.

- Mondhatjuk akkor, hogy a siker egyik tényezője a jó problémalátás, problémafelvetés. Mi a másik?

- Dolgozataimat, könyveimet úgy írom, hogy megkönnyítsem az olvasó dolgát. A pedagógiai véna családi örökség, igyekszem úgy előadni a matematikát, hogy minél többen megértsék. Talán ez volt az oka könyveim kedvező fogadtatásának, meg az, hogy abban is a magam útját járom. Nem szeretek másoktól átvett bizonyításokat közölni, igyekszem saját feldolgozásban tálalni az anyagot.

- Mennyire kitartó?

- Szeretem a változatosságot, ha túl sok ideig maradok egy helyen, azt megunom. Amikor azonban átülök egy másik lóra, félig az előzőn is ott maradok.

- Lennart Carleson mondta egyszer, ha a kutatás során valamilyen akadályba ütközünk, nem muszáj azt mindenáron elmozdítani. Néha megkerülhetjük. Ezzel a fő érdeklődési területet övező nyitottságra buzdított.

- Ebben van igazság, ugyanakkor a sziklatömböket is meg kell valakinek emelnie. A nagy problémákkal, a Riemann-sejtéssel vagy a Fermat-sejtéssel is foglalkoznia kell a matematikusoknak. Ha nem megy a dolog, akkor meg kell próbálni más oldalról megközelíteni a problémát.

- Az Abel-csoportok elméletének van nagy Fermat-sejtése?

- Nincs, hiszen Fermat még nem tudhatott az Abel-csoportokról. Persze a komoly válasz kérdésére az, hogy az Abel-csoportok elméletében is voltak s vannak nevezetes problémák. Talán a legérdekesebb az ún. Whiteheadprobléma, amelyet Whitehead angol matematikus vetett fel, s amelyet több matematikus sikertelenül próbált megoldani. Negyedszázaddal később Shelah izraeli matematikus kimutatta, hogy a probléma eldönthetetlen, azaz az általánosan elfogadott axiómákból lehetetlen definitív választ adni a felvetett kérdésre: a válasz attól függ, milyen matematikai modellben vizsgáljuk az Abel-csoportot. Ez az eredmény nagy szenzációt keltett, a megoldás módszerének rendkívüli hatása volt, csupán az algebrán belül egy egészen új ág született.

- Kanyarodjunk vissza az Ön életútjához. Hogyan került vissza az Eötvös Loránd Tudományegyetemre?

- Hajós György tanársegédet keresett, Péter Rózsa engem ajánlott. 1949 tavaszán differenciálgeometriából és numerikus módszerekből vezettem gyakorlatokat. Õsszel két előadás tartásával bíztak meg: az elsőéveseknek a Bevezetés az algebrába és számelméletbe címû előadást tartottam, a vegyészeknek pedig matematikát. Amikor 1954-ben egyetemi tanárnak neveztek ki, áttettek az algebra és számelmélet tanszékre, ahol Turán Pál volt a tanszékvezető.

- Így aztán egy igazi algebrista is került a tanszékre.

- Nem tudom, így kell-e ezt megfogalmaznia.

- Turán a számelméletnek és az analízisnek volt a nagymestere.

Az emlékérmek

- Õ rendkívül jó volt sok minden másban is. A klasszikus algebrában is elért szép eredményeket: gyökök megbecslése és hasonló dolgok. A gráfelméletben pedig új irányzatot indított meg.

- A matematika-fizika szakos hallgatóknak tartott emlékezetes előadásain kívül kiket tanított még?

- Speciális előadásokat tartottam, amit nagyon szerettem. Ott jöttek elő az igazán ko - moly, tehetséges diákjaim: Fried Ervin, Grätzer György, Schmidt Tamás és mások. 1954-ben már csak egy előadást tartottam, mert dékán lettem és 1957-ig az is maradtam.

- Dékánként főnöke lett az egyetem több neves tanárának, többek között Fejérnek és Riesznek. Megváltozott valami az Önök kapcsolatában?

- Semmi nem változott! Mindkettőjüket nagyon tiszteltem, kívánságaiknak igyekeztem eleget tenni. Minden tervet, ami az ő világu - kat, a matematikát érintette, tisztáztam velük. Arra érzékenyek voltak. Különösen Fejér. Nagyon megértő volt, de ügyelt rá, hogy minden - ről tudjon.

Fiatal voltam, úgy éreztem, tisztelettel tartozom az idősebb korosztálynak. Nemcsak nekik, hanem a kar többi nemzetközi hírû tanárának, kémikusoknak, fizikusoknak... Akkoriban dékánként is kisfiúnak tartottam magam hozzájuk képest.

- Riesz és Fejér 75. születésnapja 1955-re esett. Úgy tudom, bonyodalmak támadtak ennek megünneplése körül.

- Igen, úgy terveztük, nagy ünnepséget tartunk a tiszteletükre. Az ünneplés azután elmaradt.

- Miért?

- Ügyet csináltak abból, hogy Riesz és Fejér nem voltak hajlandók aláírni egy politikai jellegû nyilatkozatot. Erre leállították a készülődést.

- Semmit sem lehetett tenni?

- Rektorunk utasított, nem tarthatunk ünnepséget. Mindössze annyit sikerült elérni, hogy Fejér Lipót tanári szobájában szûkebb körben koccinthassunk az egészségükre. Egyetemi pénzt erre nem volt szabad felhasználnunk, az innivalót saját zsebből fizettem. Nem nagy dolog, úgy éreztem, ennyivel tartozom is nekik. Előtte még elmentem az Akadémia ak - kori elnökéhez, Rusznyák Istvánhoz is, és kértem, oldja fel a tilalmat. Azt válaszolta: amikor nekünk szükségünk lett volna a kiállásukra mellettünk, akkor ők azt megtagadták.

- A kis köszöntő hogyan zajlott az intézetben?

- Nem volt köszöntő. Később átadtuk az ün - nepelteknek az emlékérmeket. Az érmek egyik oldalán az ünnepelt dombormû-portréja látható, a másikon többek között egy írás olvasható: A magnis maxima, vagyis nagy emberektől nagy eredményeket kapunk.

- Ki készíttette az érmeket?

- Rám hárult a feladat, hogy ehhez a megfe - lelő mûvészt kiválasszam. Az Akadémia erre a célra már korábban átutalta a pénzt az egyetemünknek.

- Hogyan fogadták az ünnepeltek a szûk körû gratulációkat?

- Riesz megkérdezte: „Ki fog beszélni?" Senki nem beszélt. Koccintottunk az egészségükre, ennyi volt az egész.

- Mi maradhatott meg a két nagy öregben mindebből?

- Fejér ezután nagyon óvatos lett. Valahányszor akadémiai ülésre hívták, előtte megtudakolta, hogy mi lesz a napirend. Ha valami nem tetszett vagy gyanús volt neki, akkor nem ment el.

- Fuchs László nagyon nehéz időszakban vezette a természettudományi kart.

- Igen, 1956-ban én voltam a dékán.

- Valamit nem értek. Ön, az elvont gondolkodó, az axiomatikus, tiszta, átlátható viszonyokat kedvelő matematikus hogyan, miért vállalt el ilyen kiszámíthatatlan, ingoványos feladatkört?

- Nem vállaltam el.

- Nem értem.

- Nem akartam dékán lenni, de nem mondhattam nemet.

- Miért nem?

- Andics Erzsébet fölrendelt és azzal fogadott, ők már megbeszélték, hogy én leszek a dékán. Az nem lehet, mondtam, ilyen fiatalon nem vállalom, hiszen még egyetemi tanár sem vagyok. Megnyugtatott, a kinevezésem már folyamatban van, a karon sok professzor tud róla, velük megbeszélték, beleegyeztek, a pártbizottság is rábólintott. Tényleg nem akarom - szabadkoztam. Sulán Béla minisztériumi főosztályvezető ekkor határozottan közölte velem, hogy nem mondhatok nemet.

- Csapdában érezhette magát. Dékánsága idején volt úgy, hogy összeütközésbe került a lelkiismeretével?

- Volt.

- Dékánként kellett-e olyasmit végrehajtania, amit legszívesebben nem tett volna meg?

- Kellett.

- Hogyan rendezte el mindezt önmagával?

- Igyekeztem úgy csinálni, hogy segítsek azokon, akiken lehetett. Egyik hallgatónkról például kiderült, hogy papnak indult, de nem vallotta be. Ezért azután ki kellett zárni őt az egyetemről. Megbeszéltük, hogy csak egy félévre függesztjük fel hallgatói jogviszonyát, azután visszavesszük, hogy befejezhesse a tanulmányait.

- Attól, hogy valaki nem úgy látta a világot, mint azt akkoriban elvárták, még lehetett jó matematikus, remek tanár…

- Így van. Nevetséges helyzet volt. Ha bevallja, hogy vallásos, akkor nem veszik fel. Így legalább megpróbálta elvégezni az egyetemet. Az eset után szemrehányást kaptam, hogy miért nem küldtem fel az ügyet a rektori hivatalba, ott jobban elintézték volna. Nyilván végleg kizárták volna a fiút az egyetemről. Mi a kötelező retorzió legenyhébbikét alkalmaztuk.

- Gondolom, sok buta intézkedés élét igyekezett tompítani.

- Persze. Többször előfordult azonban, hogy amikor valamit nem akartam megtenni, a rektor felhívott telefonon és kérte, hogy ne ellenkezzem. A kérés persze utasítás volt.

- Legszívesebben saját világával, a matematikával foglalkozott volna.

- De nem mindig lehetett. Igyekeztem azért úgy intézni a dékáni feladataimat, hogy hétfő, szerda, péntekre sûrítsem a teendőimet. A másik két nap az előadásoknak, a matematikának maradt.

- Azután jött 1956. Voltak vészhelyzetek a karon?

- Nem. Akkor már alig intézkedhettem. Megválasztották a forradalmi bizottság elnökét, ő vette át az irányítást.

- Cornides István.

- Igen, ő.

- Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen tehát nem volt zûr?

- A természettudományi karon folytak ugyan komoly viták, de mindvégig emberi keretek között maradtak. A bölcsészkaron súlyosabb dolgok történtek.

- Amikor vége lett 1956-nak, hogyan indult újra a tanítás?

- Tartottak egy nagy tanácskozást a minisztériumban a rektorok és dékánok részvételével. Ezt Kónya Albert vezette, ott volt Kállai Gyula miniszterelnök-helyettes. Azt vitattuk, mikor induljon el a tanítás az egyetemen. Amikor elkezdtük, úgy tudom, a katonaság készenlétben állt. A természettudományi karon indult meg először az élet, a bölcsészeknél egy héttel később.

- Meddig volt Ön dékán?

Az 1975-ös algebra konferencia (El Paso, Texas) fő előadói: Walter Feit (Yale University), Saunders Mac Lane (University of Chicago), Fuchs László, Olga Taussky-Todd (California Institute of Technology), Israel Herstein (University of Chicago), John Tate (Harvard University).

- 1957-ig. Addig két külön kar mûködött: a Matematikai, Fizika és Kémiai Kar, valamint az Élet- és Földtudományi Kar. Akkor megállapodtunk abban, hogy a két kar egyesül. Örültem ennek, gondoltam, végre nem leszek dékán! Márciusban jártunk, amikor Lengyel Béla rektorhelyettes bejött hozzám és arra kért, vállaljam még el néhány hónapra Mődlinger Gusztáv mellett a dékánhelyettességet. Azzal érvelt, ha tanév közben hagyom ott a dékánságot, még azt hihetik, hogy nem voltak megelégedve velem és leváltottak.

- Az egyetemen 1956 után voltak-e retorziók azokkal a diákokkal szemben, akik részt vettek a megmozdulásokban?

- Volt tisztogatás, de abban nem vettem részt. Azt a pártbizottság irányította, semmi szerepem nem volt benne.

- Bocsásson meg a kellemetlen emlékeket felidéző kérdéseimért. Távol állt tőlem, hogy szigorú tanáromnak az egykori algebra- és számelméletvizsgáink gyötrelmeiért visszaadjak valamit. Az akkori szakmai keménysége hasznunkra vált. Ön 1962-1963-ban tanította évfolyamunkat, szép emlékeket őrzünk Fuchs Lászlóról. Precíz, korrekt, igazságos embernek, jó tanárnak ismertük meg. Mit tartott legfontosabb szempontnak oktatómunkájában?

- Azt, hogy a diákjaim megtanulják az al - gebrát. Nem szerettem dolgozatot íratni, a vizsgáztatást szükséges rossznak tartottam. Úgy tûnik, ez az egyetlen mód arra, hogy a diákok többségét tanulásra serkentsük. A vizsgára készülés rendszerezése a tudásnak, a tananyag magunkba szívásának. Ez a folyamat sokkal fontosabb, mint maga a vizsga. A beszámoltatások alkalmával nem voltam enyhe és elnéző, ezt a diákok tudták, ezért aztán rendesen felkészültek. Kemé - nyen megköveteltem a tudnivalót, ugyanakkor igyekeztem igazságos lenni. Arra töre - kedtem, hogy a diák a tudásának megfelelő érdemjegyet kapja. A vizsgákon persze a szerencse is szerephez jut. Annak azonban nem szabad egy osztályzatnál nagyobb ingadozást okoznia.

- Hogyan készült az egyetemi előadásaira?

- Erre már nem nagyon emlékszem. Mindig tisztességesen felkészültem.

- Lebegett Ön előtt valamiféle tanári minta, példakép?

- Nem. A magam elgondolása szerint készültem, tanítottam. Az első években jegyzetet írtam, később azt átalakítottam, ez segített az előadásra készüléskor. Úgy tudom, ezt a jegyzetemet még ma is használják.

- Tanú vagyok rá! Meg arra is, hogy az Ön öregdiákjai közül sokan még ma is őrzik Fuchs László jegyzetét. A magamét elhoztam, kérem, majd dedikálja nekem.

- Akarja, hogy újra levizsgáztassam be - lőle?

- Ettől azért eltekinthetnénk. Maradjunk a kezdő szereposztásnál, inkább én kérdezném. Az a biztos.

- Nem bánom.

- Matematikusaink 1956 előtt külföldre, ugye, nemigen utazhattak?

- Régebben szinte lehetetlen volt a külföldi meghívásnak eleget tenni. Emlékszem, Szele Tibort az egyik legnagyobb élő csoportelmélész, Reinhold Baer hívta meg, de nem enged - ték ki. Én az első külföldi utamra 1954 júniu - sában Kelet-Németországba mentem. 1956 után már gyakrabban utazhattunk.

- Akkor azután 1965-ben Fuchs László egyik ilyen útról nem tért haza.

- Az 1966-ban volt.

- Szeretném megérteni elhatározása mozgatórugóit. Akkoriban Ön már idehaza az algebra elismert kutatója volt. Kiemelkedett a mezőnyből, riválisok nem szaggatták, tanítványai kedvelték… Mi történt, és miért?

- Néhány évvel korábban kezdeném. Matematikus berkekben 1961-1962-től egyre hevesebb viták, furkálások indultak. Ezeket a vitákat nem kerülhettem ki az egyetemen, s mivel 1963-tól a Bolyai János Matematikai Társulat főtitkára lettem, ott sem. Igyekeztem az indulatokat lecsendesíteni, de lassan beláttam, lehetetlen feladatra vállalkozom.

- Milyen kérdések körül csúcsosodtak ki az ellentétek?

- Leginkább azon vitáztak, hogy mi a jó, s mi a rossz matematika. Személyeskedő perlekedések, furkálódások folytak.

- Ez volt a felszín. A mélyben milyen erők dolgoztak?

- A lényeget úgy lehetne megfogalmazni, hogy az ifjútörökök befolyást és hatalmat szerettek volna szerezni maguknak az egyetemen és az egész matematikai életben. Ezt többé-kevésbé elérték.

- Kiket támadtak leginkább?

- Turán Pál volt az egyik fő célpont, a másik Rényi Alfréd, én pedig a harmadik.

- Nem értem. Ön visszahúzódó, szerény ember, aki dékánként is igyekezett emberséges maradni. Mi miatt támadták?

- Megint olyan ponthoz értünk, amiről nem szeretnék beszélni.

- Legyen úgy, de higgye el, én csak a magyar matematika históriáját szeretném megérteni, emberi vonásait felrajzolni ezekkel a beszélgetésekkel.

- Jó, megmondom, de ez nagyon személyes kérdés. Az ellenem induló támadások ürügye az volt, hogy vallásos vagyok. Ezzel kezdték.

- És valóban vallásos?

- Igen.

- Vállalta is?

- Ugyanúgy, mint az a hallgató a dékánságom idején. Nem vertem nagydobra, de nem tagadtam le, vállaltam. Az ember nem hazudhat!

- De nem feltétlenül kell válaszolnia a hitet firtató kérdésre.

- A nem válasz ugyanaz, mint ha válaszolok. Akkor már inkább legyünk teljesen őszinték.

- Ez a támadás is oka volt annak, hogy külföldön maradt?

- Az ilyen irányú támadás nemigen bántott, a sok vita miatt azonban lehetetlen volt idehaza dolgozni. Ezek a kicsinyes huzakodások rengeteg energiát emésztettek fel.

- Kinti életét hol kezdte?

- Az Egyesült Államokba mentem, Miamiban kaptam állást. Két év múlva átmentem a Tulane Universityre, ahol a matematika sokkal erősebb volt. Barátaim voltak ott, akikkel együtt dolgozhattam.

- Kiket hagyott idehaza?

- A szüleimet és a húgomat.

- Nem lehetett könnyû döntés.

- Az életben többször kerülünk olyan válaszút elé, amikor nagyon nehéz döntenünk. Nem tudjuk előre, hogy mi lesz elhatározásunk következménye. Nekem szerencsém volt.

- Ezek szerint bejött, amire számított. Jobb, nyugodtabb körülmények közé került…

- Igen, így igaz.

- Ön jól megismerte az amerikai egyetemi rendszert is, ezért képes összevetni a miénkkel. A matematikaoktatásunk kiállja az összehasonlítás próbáját?