Az előző részben áttekintettük Jedlik Ányos útját születésétől a Pesti Tudományegyetem fizika katedrájáig. Közben érintettük azokat a kérdéseket, amik az ifjú fizikust érdekelték. Megmutattuk, miként kezdett dolgozni a fiatal professzor Pesten, milyen úttörő kísérleteket végzett, milyen új meglátásai voltak a tanításról általában, de azt is, hogy hogyan tevékenykedett az elektromosság feltárásában, milyen eredményei voltak a villanymotorral kapcsolatban, és hogyan mozgósította kémiai ismereteit, hogy ezek segítségével új áramforrásokat alkothasson.
A párizsi világkiállítást követően egy másik bemutatóra is sor került. 1856. augusztus 10-én a bencés rend fizikatanárai Pannonhalmán találkoztak. Este az ősmonostor négyszögletes udvarán Jedlik 22 elemből álló villanytelepet szerelt fel, majd a telepeket összekapcsolta két szembenálló kihegyezett szénrúddal. Az áramforrás bekapcsolása után egy pillanatra összeérintette a két szénrudat, majd széthúzta. Vakító fény lobbant fel. Ez a ma ismert ívfény. A fény olyan erős volt, hogy a holdtölte ellenére a templom tornya „égni látszott", és a közeli Szentmárton lakói már a hegy felé tartottak, hogy a vélt tüzet eloltsák. Az emberek feszültsége lassan oldódott, indultak haza, és másnap a „hegyen" járt falusiak vitték a hírt, hogy itt járt egy pap, aki „villámokat és tüzet tud csinálni".
A pesti egyetem rektora
Jedlik Ányos az 1863/64-es tanévben a Pesti Tudományegyetem rektora lett. Hivatalát nagy odaadással vezette. Rektorsága kezdetén körbejárta az egyetem épületeit, mindent alaposan megnézett, hol, mit kell és lehet csinálni. Támogatta Than Károlykérését, és így a vegytani intézetnek külön épületet adtak.
Hivatali munkája mellett folytatta kísérleteit, tanított, tankönyveket írt.
A tanítás nyelve a szabadságharc leverése után kötelezően újra a német lett. Bár Jedliknek nem voltak nyelvi nehézségei, de fájlalta, hogy nem nemzete nyelvén taníthat. Több, mint tíz év elteltével megjelent a magyar nyelvû oktatásról szóló rendelet. 1860. október 26-án Petzval Ottóa bölcsészettudományi kar ülését már magyar nyelven nyitotta meg. Remény volt arra, hogy a középiskolai tanárjelöltek hamarosan magyarul vizsgázhatnak. Jedlik ebbéli reményében tevékenykedett az 1854-ben alakult Magyar Nyelvi Bizottmányban.
Rövidesen német-magyar tudományos mûszótárat jelentettek meg úgy, hogy a bizottság tagjai felosztották egymás között a tudományterületeket. Jedliknek a fizika, a kémia és a mechanika jutott.
Jedlik hagyatékában sok szócikktöredék maradt, bemutatunk közülük néhányat:
Áram:Honmûvész c. lap 1833-as közlése szerint: electromos folyamat. Jedlik szerint: villanyfolyam.
Huzal:„Ezen szó, sodrony (droth) helyett, a vonal formájára képeztetett". Hozzáteszi Jedlik: „a drótot ma már nem sodorják, hanem húzzák". „Huzalvonó: Drahtzieherei, Huzal (Droth) a húz-ból, valamint vonal a von-ból származtatott". Ennek a résznek 1844 előtti kéziratában még vonyal szerepel, de később huzalra javította. Jedlik már 1845-ös pécsi előadásában keresett a sodrony helyett jobb szót: „Egy finom sodrony - mit inkább huzonynak kívánok nevezni..."
A mûszaki szavak közül Jedlik nyomán terjedt el a haladvány, a térfogat szó. Jedliknek tulajdonítható a megfigyelésszó, a trapézt ferdénynek, a mérőedényt mérkének nevezte. A gyûjtőmunkát később is folytatta. Öregkorában is lelkesedett egy-egy új mûszaki kifejezés meghonosodásakor.
1869. március 16-án Pauler Tivadar, aki Eötvös József örökébe lépett, javasolta, hogy az egyetem tanárai menjenek külföldre, tanulmányozzák az ottani egyetemi épületeket, szertárakat, s tegyenek javaslatokat a hazai építésre. E lehetőség fölvillanyozta a nem éppen fiatal Jedlik Ányost, 71 évesen is vállalkozott az utazásra.
Tanulmányúton
2. ábra. Egysarki villamindító (1861)
Tanulmányútjának első állomása Lipcse volt, ahová 1871. szeptember elején érkezett. Később Berlinbe utazott, ahol ellátogatott a Siemens-Halske-gyárba. Az üzemigazgató nagy szeretettel és készséggel vezette végig a gyáron, s szívesen válaszolt a tudós kérdéseire.
Útja következő állomásán, Hannoverben a mûegyetem nagyon megnyerte tetszését: „nagyszerû épület, igen jól és gazdagon van ellátva a legválogatottabb gépmodellekkel" - írta beszámolójában. Hannoverből Göttingába, Bonnba, majd szeptember 20-án Heidelbergbe utazott. Mindenütt az eddig megismert menetrend szerint telt az idő: városnézéssel, egyetemi épületek tanulmányozásával.
Fáradtan, de rengeteg élménnyel érkezett haza. Szinte azonnal írni kezdte tapasztalatainak összefoglalóját Trefort Ágoston miniszternek, aki 1872. január 19-én kelt leiratában értesítette az egyetemet, hogy a régi füvészkert telkén új egyetemi épületeket emelnek. Tapasztalatai alapján Jedlik összefoglalta észrevételeit, különösen a korszerû szertárak megépítésére, „hogy hosszú évek során elégséges legyen" - írta jelentésében.
A dinamóelv feltalálása
Az 1850-es évek végén már nyilvánvalóvá vált, hogy az egyre növekvő villamosenergia- igényt kémiai áramforrásokkal nem lehet kielégíteni. Jedlik több, mint húsz évet fordított a galvánelemek fejlesztésére, később figyelmét az elektromágneses indukción alapuló áramfejlesztő generátorokra irányította. Az elektromágneses indukciót már 1831-ben felfedezte Michael Faraday, majd a francia Pixii1832-ben forgó patkómágnesből és tekercsből álló áramfejlesztőt készített. Ezt követően sokan fejlesztették a gépet, de mindegyik konstrukció meghatározó eleme maradt a patkómágnes. Ez az alkatrész szolgáltatta az indukáláshoz szükséges mágnesmezőt, de egyúttal a fejlesztés akadályát is képezte. A korabeli acélmágnesek erőtere gyenge volt. A teljesítményt csak a mágnes méretével lehetett növelni, de a 40-50 kg tömegû mágnessel felszerelt gépek teljesítménye is elmaradt a galvánelemétől. A generátorok inkább terebélyesedtek, mintsem fejlődtek.
Jedlik 1859 körül készítette egysarki villamindítónaknevezett áramfejlesztőjét, mai (a latinhoz visszatérő) szakkifejezéssel: unipoláris generátorát. Ez a kommutátor nélküli unipoláris forgony fordított mûködésû változata volt, teleppel táplálva motorként, tengelyét forgatva generátorként üzemelt. Az unipoláris gép jelentős előnye, hogy nincs szükség a szikrázó, karbantartást igénylő kommutátorra, hátránya viszont az igen alacsony feszültség. A mágneses teret elektromágnessel hozta létre, amelyet galvánelem táplált.
Ez az összeállítás vezette el 1861-ben a dinamóelv felfedezéséhez. Felismerte, hogy az elektromágnessel felszerelt áramfejlesztő külső áramforrás (elem) nélkül is mûködhet, az elektromágnes a gép által termelt árammal gerjeszthető. Nincs szükség sem elemre, sem permanens mágnesre. A gép a vas alkatrészekben mindig jelen lévő remanens mágnesség hatására felgerjedhet. A mágneses térnek a gép saját áramával történő erősítését a dán Hjorth már 1854-ben felvetette, de ő még nem tudott teljesen elszakadni a patkómágnes beépítésétől, ami végül is eredménytelenségre vezetett.
Az egysarki villamindító 1861-ben leírt használati utasításában a dinamóelv, azaz az öngerjesztéses üzemmód leírása világos és egyértelmû. Ezek után ismételten felvetődik a kérdés, hogy Jedlik felfedezését miért nem publikálta és a találmány miért nem indult el a világhír felé. Ennek mûszaki oka a villamindító felépítésében keresendő.
3. ábra. A villamfeszítő
Az öngerjesztéses kapcsolás a mai (szabályozástechnikai) terminológia szerint pozitív visszacsatolás. Annak feltétele, hogy a pozitív visszacsatolású rendszer kimenő jele folyamatosan növekedjék (legalábbis valamilyen telítődési értékig) az, hogy a körerősítés 1-nél nagyobb legyen. Ez a dinamógép esetében azt jelenti, hogy egy-egy munkapontban a gépnek több energiát kell szolgáltatnia, mint amennyi az elektromágnes gerjesztéséhez szükséges. Ha a gerjesztés teljesítményigénye túl nagy, a gép nem képes felgerjedni. A mai villamosgépek mágnesköre csaknem teljesen zárt, az erővonalak ferromágneses anyagban (vasban) záródnak, az álló- és forgórész között a légrés csupán néhány milliméter, ezért a gerjesztési igény csekély, a kapocsteljesítménynek csupán néhány százaléka. Jedlik gépének mágneses erővonalai hosszú szakaszon a nagy mágneses ellenállású levegőben haladnak, az elektromágnesek nagy teljesítményigénye nem teszi lehetővé a pozitív visszacsatolásos üzemet. A probléma megoldását Jedlik későbbre halasztotta, de időközben a német Werner Siemens szintén felfedezte a dinamóelvet és gyakorlati célra alkalmas dinamót épített. (A dinamó elnevezés is Siemenstől származik.)
A nemzetközi technikatörténet Siemens gépét ismeri el az első dinamóként, de a dinamóelv első megfogalmazójaként nyilvántartja Jedliket, s nem feledkezik meg a gondolat első felvetőjéről, Hjorthról, továbbá az angol Varleyről és Wheatstone-ról sem, akik gyakorlatilag Siemenssel azonos időben (1866 végén), tőle függetlenül szintén mûködésképes dinamót készítettek. Ennek szellemében az Elektrotechnikai Múzeumban most egymás mellett van kiállítva Jedlik és Siemens gépe. Büszkék vagyunk Jedlik felfedezésére, de tudomásul vesszük, hogy korunk nagy találmányait már nem lehet egyetlen személy nevéhez kapcsolni.
A villamfeszítő
Elektrodinamikai találmányai mellett Jedlik maradandót alkotott az elektrosztatika területén is. 1860 körül előtérbe került a minél nagyobb feszültség, minél hosszabb szikrakisülés előállítása. Az elérhető árú nagyfeszültségû áramforrások (dörzselektromos generátor, influencia gép, szikrainduktor) kb. 100 kV feszültséget adtak. Jedlik célul tûzte ezek feszültségének többszörözését. A Volta-oszlop elrendezéséből, a galvánelemek sorba kapcsolásával történő feszültségnövelésből indult ki. A nagyfeszültségû áramforrással kondenzátorokat töltött fel, majd ezeket az elemekhez hasonlóan sorba kapcsolta, megsokszorozva a feszültséget. Természetesen a 100 kV-ra feltöltött leideni palackok párhuzamos-soros átkapcsolásához különleges szerkezetet kellett készíteni. Villamfeszítőnek nevezett berendezését 1863-ban mutatta be a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók vándorgyûlésén. A készülék 2 láb hosszú szikraközt tudott átütni.
1873-ban a kultuszminiszter felkérte az egyetemi tanárokat, hogy jelentős alkotásaikkal képviseljék a magyar tudományt a Bécsi Világkiállításon. Jedlik továbbfejlesztve találmányát, megszerkesztette a csöves villamfeszítőt. Alapelve azonos volt a leideni palackos villamfeszítőével, de a hagyományos palackok helyett üvegcsöves részkondenzátorokból összeállított sõrítőket alkalmazott. A csöves kondenzátor kapacitása többszöröse az azonos méretû leideni palackénak. Két darab 4 kondenzátoros egységet összekapcsolva majdnem méteres szikrákat tudott gerjeszteni. A villamfeszítő a világkiállítás szenzációja lett, alkotóját a „Haladásért" éremmel tüntették ki. A villamfeszítő a mai kaszkád kapcsolású lökésgenerátorok őse.
Jedlik a közéletben
A Magyar Orvosok és Természetvizsgálók vándorgyûlésein Jedlik mindig jelen volt. Számára ezek a vándorgyûlések felüdülést, szórakozást jelentettek. „Öregedni az évek csendjében" - mondogatta, s örült, ha utazhatott. Ahol megjelent, korát meghazudtoló fiatalsággal beszélt, vitatkozott.
1872 októberének végén a bölcsészkar meglepetésszerû ünneplésben részesítette doktorrá avatásának 50. évfordulóján. Az ünnepi hangulatot csak fokozta, amikor éjjel az egyetemi hallgatók lelkes csoportja megjelent az ablaka alatt, s dallal köszöntötte az idős tudósprofesszort, akinek szálfatermetét, tiszta szellemét nem kezdte ki a rohanó idő.
Jedlik nyugalomba vonul
„...Kötelezve érzem magamat arra - írta a vallás- és közoktatási miniszterhez 1878 májusában -, hogy miután a győri főgimnáziumban 1, a Benczés-rend győri lyceumában 4 és fél, a pozsonyi akadémián 10, a tudományegyetemen 37 és fél, így összesen 54 évig a tanári pályán mûködtem, legmélyebb tisztelettel Nagyméltóságodhoz kegyes nyugalmazásomért folyamodjam azon mellékes kérelemmel, miszerint a nyugalmaztatásom idejét Október hó végére méltóztatnék kegyelmesen elhatározni, hogy a jelen tanévi gyógyszerésznövendék hallgatóim első szigorlati vizsgálatukat, mely csak Július és Szeptember hóban eszközölhető, alattam letehessék, én pedig a természettani mûszertárt Október hó vége felé kellően berendezve átadhassam." Ferenc József 1878. július 21-én hagyta jóvá nyugalomba vonulási kérelmét. Katedráján utóda Eötvös Lorándlett.
Győrbe hazatérve alig győzött eleget tenni a kedves meghívásoknak. Sokan még emlékeztek tanárságára, többen pedig a kísérletező tudós, tanár pesti hírét hallván igyekeztek barátságot kötni vele. 1879. január 27-én Pannonhalmára hívták. Trefort Ágostonvallás- és közoktatásügyi miniszter Jedliket hosszú és eredményes tanári pályája elismeréséül kitüntetésre terjesztette fel, s ekkor adták át neki bensőséges ünnepség keretében a „Vaskorona rend lovagja" kitüntetést.
Az első „nyugalmas" tél után mozgalmas tavasz köszöntött rá. Újra hívták a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók találkozóira. Az 1880. augusztus 21-27. között tartott szombathelyi nagygyûlés megnyitó beszédének megtartására Jedliket kérték fel. Nagy örömmel tett eleget a kérésnek, s „a természettudományi ismeretek fejlesztése és gyarapítása végett a természetvizsgálók részéről megkívántató kellékekről" tartott nagy sikerõ előadást.
Időről időre gyakran látták a tudós szerzetest a könyvkereskedők üzleteiben új könyvek, folyóiratok elmélyült tanulmányozása közben. „Az öregúr soha sem pihent, mindig tanulmányozott valamely eszközt, vagy olvasott tudományos munkát mindaddig, amíg ágyba nem dőlt" - írta egy rendtársa, majd így folytatta: „A könyvkereskedők küldték neki az újonnan megjelent fizikai mûveket, s ő, minthogy ekkor már lassabban haladt az olvasásban, elkeseredve szokta mondani e könyvekre mutatva: csak időt is küldenének mindegyikkel".
Az Akadémia közgyûléseire évente feljárt Budapestre. Részt vett a „nagygyûlési lakomákon" is, ahol tudós társuk, György Endre mondott pohárköszöntőt az öregekre, köztük Jedlik Ányosra is. Jó hangulatú összejövetelek voltak ezek. „Panaszkodni" csak a fiatalokra szokott, akik nem tudnak fennhangon beszélgetni, s a szakácsokra, akik már nem tudják puhára főzni a húst.
Jedlik győri éveiben is foglalkozott az áramfejlesztő kérdésével. Kísérleti dinamót tervezett, amelynek főbb alkatrészei elkészültek és megmaradtak. Ez a gép már zárt vaskörrel készült, tehát kiküszöbölte az 1861-es egysarki villamindító fogyatékosságát. Hogy elkészült és mûködött-e, nem tudjuk.
Az első magyar elektrotechnikus megérte az elektrotechnika kibontakozását. 1881-től mûködött Budapesten a Puskás-féle telefonközpont, 1883-ban már villanyvilágítás volt a Nemzeti Színházban Az ember tragédiája ősbemutatóján, 1887-től villamos járt a Nagykörúton. Megtette első lépéseit a hazai villamosipar, 1878-ban létrehozták a Ganz-gyár villamossági osztályát, amelynek három fiatal mérnöke, Zipernowsky Károly, Bláthy Ottó Titusz és Déri Miksa 1885-ben megalkotta a transzformátoros, párhuzamos elosztású váltakozó áramú rendszert. A váltakozó áram úttörőjeként a magyar villamosipar az 1890- es években a világ élvonalába került.
92 éves korában Jedliket reumás bántalmak kínozták, és orvosai tanácsára Bajorországba készült. De az út már elmaradt. Lassan erőt vett rajta a kor, nehezen mozdult ki a lakásából, csak rövid sétákat tett a kockaköves győri utcákon. 1895 őszén alig-alig kelt fel az ágyából, ha tehette, olvasgatott. A hosszú út véget ért. 1895. december 13-án meghalt. Lengyel Bélakémikus, az egyetem rektora búcsúztatta tomboló hóviharban. Sok tanártárs, tanítvány jelent meg a temetésen.
Az Akadémia, amely egykoron „nagyjutalmát" ítélte oda, most babérkoszorút rendelt. Koszorút annak a sírjára, kinek „közöttünk már csak emléke él tovább, nem mint szellemóriásé, akit csak bámulni tudnánk, hanem mint úttörő munkásé, akit követhetünk". Eszavakkal helyezte el az Akadémia elnöke, Eötvös Loránd a koszorút Jedlik Ányos sírjára.
A XX. század elején Jedlik munkássága feledésbe merült. Halálakor még munkáját elismerő nekrológ jelent meg az angol Nature-ben, a Magyar Tudományos Akadémián Eötvös Loránd mondott emlékbeszédet, de utána a hallgatás évtizedei következtek. Változást 1927, Volta halálának 100. évfordulója hozott. A Comóban rendezett kiállításon Gáti Béla postaigazgató bemutatta Jedlik forgonyát, unipoláris generátorát és villamfeszítőjét. 1928-ban Zelovich Kornél és Verebél˙ László professzor emlékezett meg a forgony centenáriumáról, Verebél˙ tanulmánya angolul is megjelent. Ennek köszönhető, hogy Jedlik neve bekerült a nemzetközi technikatörténeti szakirodalomba. Ma a Magyar Elektrotechnikai Egyesület, az 1993. április 22-én alakult Jedlik Ányos Társaság, a Magyar Elektrotechnikai Múzeum és még sok további intézmény, iskola ápolja Jedlik emlékét. 1995. április 4- én a győri Czuczor Gergely gimnáziumban megnyitották az első állandó Jedlik Ányos-kiállítást. Érdekes, hogy a forgony és az áramfejlesztő (legalábbis hiteles másolata) 1999-ben ismét eljutott Volta szülővárosába, Comóba, ahol tudományos konferenciák sorozata emlékezett meg a Volta-oszlop bicentenáriumáról. Ennek keretében mutatta be a Magyar Elektrotechnikai Múzeum képviselője a Jedlik-emlékeket. A Magyar Szabadalmi Hivatal 1996-ban Jedlik Ányos-díjat alapított. Jedlik születésének 200. évfordulóján a Magyar Tudományos Akadémia tartott ünnepi ülést, majd megnyitották a már említett Jedlik-kiállítást, amely a Jedlik- évben megtekinthető volt az Elektrotechnikai Múzeumban.
A győri temetőben - ahová a régiből 1914-ben hozták át hamvait - diákok egy csoportjával jártunk. Márvány emlékoszlopa előtt állva szinte egymásnak tettük fel a kérdést: tulajdonképpen ki volt Jedlik Ányos? Tudós? Feltalálóõ Időtöltő kísérleteket végző tanár? A XIX. századot átívelő szellemóriás, az elektromosság századában? Mi lenne belőle ma? - kérdezte az egyik diák a győri utcán. - Ugyanaz, ami akkor volt - válaszoltuk. Tudós tanár, a természettudomány titkait kereső, s e titkokat másokkal is megismertető. Kell ennél több?
