Bal kézről az Ipoly gyönyörû füzesekkel kísért szalagja, itt-ott kiszélesedő vagy elkeskenyedő alacsony ártere nyújt egész évben szép látványt. Jobb kézről meredeken emelkedik a Cseres-tető délnyugati nyúlványának erdőborított oldala. A20-30°-os lejtőket az Ipoly alámosó tevékenysége és az erózió formálta. Erről a peremről csak rövidebb, nagy esésû szurdokvölgyek futnak alá, a leghosszabb és legfejlettebb az 1 km hosszúságú Párisvölgy. Jelentősége az Ipoly partján is meglátszik. Ezen a völgyszakaszon csak a Páris-patak torkolatánál keletkezett szélesebb, mintegy 100 méteres ártéri sík.
Mielőtt a Páris-völgy torkolatánál szemlélődnénk a fûzfák között, vessünk egy pillantást az Ipoly jobb parti Rárósmúlyadra. Messzebbről is feltûnhet a falu szokatlan alakú temploma. Tervezője Medgyasszai István, aki Párizsban tanult, s a hazai szecessziós építészet egyik jeles alakja (pl. a veszprémi színház tervezése). Az 1910-ben épült templom a hazai vasbeton- építészet előhírnöke, melyre a mûvész magyaros motívumokat tervezett. Be kell érnünk a távoli látvánnyal, határátkelés nincs, az Ipoly-hídnak csak a pilléroszlopai állnak ki a vízből.
A Páris-völgy torkolatán átívelő közúti híd után érdemes átmenni a vasúti sínen és az ott kialakított pihenőhelyen az elkövetkező látnivalókra felkészülni. Ahely azért is alkalmas a Nógrádszakál környéki dombság kialakításának, kőzettani felépítésének áttekintésére, mivel pontosan ezen a helyen végezték el a geológusok a vasút melletti kis térségen a Nógrádszakál 2 jelû fúrást, 195 méter mélységig.
A Páris-völgy szurdoka természetes földtani feltárás, mely több képződményt határol. A feltárt kőzeteket utunk során saját szemmel is megtapasztalhatjuk azt is, hogy minőségük hogyan befolyásolta a völgyfejlődést. A Nógrádszakál 2. sz. fúrás főként különböző szemcsenagyságú üledékes kőzeteket ütött át, melyek között három alkalommal is andezites vulkáni termékeket harántoltak. E 195 méter vastag kőzetsorozatot formációkba soroljuk. Jellemzőjük, hogy jellegzetes ősföldrajzi környezetben keletkezett többféle, vízszintes értelemben is jól elhatárolható kőzet építi fel, ezáltal alkalmasak arra, hogy egy összefüggő terület egykori ősföldrajzi állapotát rekonstruálni lehessen belőlük.
A fúrás kőzetei azt bizonyítják, hogy Nógrádszakál környéke nagyon hosszú ideig üledékgyûjtő térség volt. Az üledékes kőzetek nagy vastagságban (500-600 m) képződtek. Ez az általában finomszemû üledékféleségekből felépülő sorozat (csillámos iszapkő, homokos agyag, homok stb.) legjellemzőbb kifejlődési helyéről a Garábi Slír Formáció nevet kapta. Ageológusok további ősföldrajzi rekonstrukciók kapcsán tudják azt is, hogy e terület egy már korábban kialakult árokszerkezetben feküdt, így még az alatt is üledékek fekszenek. Ezt a szerkezetet, melynek szinte tengelyében van a mai Nógrádszakál, Etesi-ároknak nevezik. Létezése idején 60-70 km hosszúságú volt, s szélessége is tekintélyes, 5-15 kmre tehető. Keletkezése az alpi hegységképződés olyan idejére (szávai szakasz) tehető, mikor a térségben megnőttek a nyomóerők a lemezközeledés miatt. Az árok hosszú ideig létezett. Születése 24millió évvel ezelőttre tehető (miocén). Az árok elég nagy volt ahhoz, hogy különböző részein eltérő üledékek képződjenek benne. Ezek ma a későbbi szerkezeti mozgások kialakította rögös elmozdulások miatt a Cserhát-vidék különböző részein vannak a felszínen, vagy annak közelében. Az árok életében a hegységképző erők váltakozásától függően voltak elsekélyesedési és kimélyülési időszakok. Ahúzóerők azzal jártak, hogy hasadékok képződtek és vulkanizmus jelentkezett. Az Etesi-árokban is így jöhetett létre egy ősvulkán, mely riolitos tufájával elárasztotta a nagy térséget, így az árok peremén a folyótorkolati helyzetû Ipolytarnócot is, beborítva homokos vízpartját s megőrizve állatláb lenyomatait. A vulkanizmus, valamint a folyóvizek feltöltő hatására az árok elsekélyesedett, elmocsarasodott, s csak egy újabb hegységképződési fázisban mélyült ki (kb. 16 millió éve), ismét sósabb vizû tengermedencévé változtatva az árkot.
A Nógrádszakál környéki dombság kőzeteinek kialakításában azonban a miocén kor kárpáti és badeni korszakában lezajlott földtörténeti események voltak fontosak. E durván 8 millió év időtartam alatt az alpi hegységképződések két szakasza is (stájer és lajtai) érintette az árok szerkezetét. Ez az időszak nyitánya a Kárpát-medencei legkiterjedtebb vulkáni tevékenységnek, mely hatalmas hegységeket épített. Nógrádszakál környékén az Etesi-árok fokozatosan elsekélyesedő medencéjébe lerakódó üledékek között jelenik meg ez a vulkanizmus, elsősorban törmelékek, szakszóval piroklasztikumok formájában (breccsa, tufa, agglomerátum). Afúrás az ekkor képződött rétegeket tárja fel; az alsókban még az agyagos, márgás, iszapos, finomhomokos üledékek uralkodnak, de 126 és 143 m közötti mélységben már andezittufa-betelepülés is van (Nógrádszakáli Márga Formáció). A fokozatos sekélyesedés jele, a durvább, szárazföldről származó kavicsos, homokos üledékek és meszes üledékek keletkezése. E sorozatokban is megjelenik az andezit durva agglomerátum formájában (62 és 75 méter között). Ez a sorozat a Sámsonházai Formáció nevet kapta. A harmadik vulkániképződmény-együttes vegyesen andezittufa- és andezitagglomerátum. Az így képződött kőzetsorozatot a legfiatalabb hegységképző mozgások tördelték össze, ezzel folyamatos üledékrétegeit megszakítva a vetősíkok mentén különböző szintekre helyezték azokat. Ezek folyamán lett az egykori Etesi-árok feltöltődött, egyhangú felszínû tájából a pliocén kor vége óta változatos dombvidék.
Ismervén most már a terület főbb kőzettani jellegzetességeit, mielőtt az igazán csalogató Páris-völgyet megnéznénk, tekintsük meg azt a helyet, ahol a kőzetek tulajdonságain alapuló felszínformálódás szép példája látható. Ezért mindössze 750 métert kell továbbmennünk az országúton.
A Feneketlen-tó környéki csuszamlások 
Túra közben hajlamos az ember a jobb kilátást nyújtó tájat figyelni. Így voltunk ezzel mi is a völgy további szakaszán. Bal kézről az Ipoly-völgy fokozatosan széles síkká terebélyesedik, melyhez erdő koszorúzta dombok nyújtják a keretet. Az országút is a táj fölé magasodva kínálja a bal kéz felőli panorámát.
Az út jobb oldalán a vasút és mögötte az erdő borította meredek lejtőoldal behatárolja a látóhatárt. A térképen látható, hogy az út következő nagy kanyarulatában egy különleges, bolygatott domborzatú részt ível körül. A domboldalak hátrébb húzódnak, s a vasút mögött egy bokros, füves terület felmagasodó pereme látható. Felmászva erre a peremre egy áttekinthetetlen, kisebb tisztásokkal átszőtt nehezen járható ligeterdő tárul a szem elé. Avatott szem rögtön gyanút fog a növényzet jellege s a felszín összevisszasága alapján, hogy itt valami erősen átalakította a térséget. A választ a térkép szintvonalának vizsgálata adja meg. Valójában az Ipoly felé félkaréjosan ívelődő halmok és mögöttük levő sarló alakú mélyedések rajzolódnak ki a térképen. A két nagyobb halomív mögött a térkép vízfelületet is ábrázol, melyek közül a nagyobbnak Feneketlen-tó a neve. A térképen látható, hogy az eddig domború, egyenes lejtőjû hegyoldal e terület mögött homorú lejtőjû. Egyértelmû, hogy anyaghiány az oka, mely a domb lábánál karéjozva, elrendezve, áthalmozva található. Az egykori csuszamlás a növényborítás miatt ma legjobban térképen vizsgálható meg. Hegycsuszamlás ott keletkezik, ahol arra alkalmas csúszópálya is létrejöhet. Ez pedig kőzethez kötött. Láttuk, hogy a térség andezit alatti, illetve andezit közötti kőzetei finomszemcsés üledékes kőzetek, közöttük sok az agyagos képződmény. A rossz vízáteresztő képességû agyagfelszín, ha megfelelő meredek dőlésû, nehezen tartja meg átnedvesedéskor a fölé települt kőzetsorozatot. Valószínû, hogy ezen a helyen még az Ipoly bevágó-alámosó tevékenysége is közrejátszott abban, hogy megindult a hegyoldal. A csuszamlás már túl öreg ahhoz, hogy formái élesek legyenek, a szakadásfal beerdősült, enyhe lemosott oldalán már nehéz észrevenni a folyamat nyomát. Az áthalmozódási terület még ma is igen jellegzetes.
Utunk azon szakasza következik, mely a különleges látnivalók mellett más izgalmakat is kínál, s némi fizikai erőfeszítést is. Ehhez azonban először fel kell kapaszkodni a Csörgő-bérc nem éppen kíméletes oldalán, hogy azután a völgyfőből kiindulva a Páris-völgy minden szakaszát alaposan szemrevételezve jussunk vissza a völgytorkolathoz.
A Páris-völgy
Akik a Páris-völgybe ellátogatnak, azok általában a torkolat irányából az első kb. 300 méteres valóban a leglátványosabb szakaszba jutnak el. Onnan viszont mászófelszerelés nélkül nem lehet továbbjutni. Mi a völgyfő felől próbáltuk végigjárni részben a kíváncsiság miatt, másrészt azért, lássuk, hogy a felsőbb szakaszai is szurdokszerûen alakultak-e ki.
A ráróspusztai üdülőtelep feletti elég meredek oldalon felkapaszkodva a Cseres-tető-Csörgő-bérc viszonylag lapos andezitagglomerátum borítású tetejére érünk. A peremek felől hátravágódó völgyfők már elérték a tetőszintet, s nagyon szép horpákba, bemélyedő metsződésekkel kezdődnek. A DK-re nyitott, szélesen ívelt Páris-völgyfőben vagyunk, melynek lapos tányérra hasonlító területe, valószínûleg a jégkori felszínformálódáskor alakult ilyenné. A fagyváltozékonyság hatására kialakuló törmelékkúszások nagy felszínen mozgatták a felső rétegeket és völgytalp nélküli teknőszerû sekély ún. deráziós völgyeket hoztak létre.
A fokozódó kiemelkedéssel és az Ipoly-völgy bevágódásával csapadékosabb időszakban ezek a völgyek eróziós völgyekké alakultak át. A Páris-völgy völgyfőjében az eróziós felárkolás több irányból összefutva egy határozott, a völgy tengelyében kialakult főárokban egyesül. A völgy igazi bevágódása, egy a mainál jóval csapadékosabb időszakban történt. Ma a völgy fő szakasza szárazvölgy, melyben csak nagyobb esőzéskor alakul ki időszakos vízfolyás. Felső szakaszán vízadó réteget nem harántol, esetleg csak kisebb szivárgások tapasztalhatók. Ezek vize hamar elenyészik. Nekünk szerencsénk volt. Először az 1999. júniusi igen kiadós, az ország jelentős részén árvizet előidéző csapadékos idő után jártunk ott. A völgyön végigmenve láthattuk, hogy az intenzív vízszállítás milyen átalakítást képes okozni egy kis vízgyûjtő területtel rendelkező völgyben is.
A több irányból összefutó metsződésszerû völgyágak az egész felszínt érintő, főleg lejtőleöblítéses, egyenletesen lejtő területbe vágódnak be. Keresztmetszetük határozott V alakú, völgytalpuk keskeny szalag. Ezek egy főágba szedődnek, s ezután a kimélyülés egyre határozottabb. Az első komolyabb akadályt egy keményebb kőzetpad átvágása jelentette, egy keményebb, telérszerû andezitnyúlvány. Az egykori patak ebben egy kis kaput vágott. Az első keményebb andezittelért kapuszerû szûkületben törte át az egykori patak. Ezt követően a lazább kőzetekben gyorsan mélyül a völgy, a dombság többi vízmosásához hasonló jelleggel. A völgy egyre „kikövezettebb", ami azt jelenti, hogy egyre több benne a tetőperemről származó kisebb-nagyobb begurult hömpöly, tömb.
A törmelékképződésnek okára is rögtön magyarázatot találhatunk. Elértük a fúrásszelvény alapján már ismert, s lazább üledékek közé betelepült egyik andezitagglomerátum- szintet. A völgy jobb oldalán ennek szép feltárását láthatjuk.
A középső völgyszakaszon egyre több az átmetszett keményebb kőzetanyag, a völgy szurdokszerûbb, jellegében az eddigitől sokkal változatosabb, kisformákban bővelkedőbb.
Azt eddig sem lehetett a völgyről állítani, hogy sétaút lenne, de ami ezután következik, az valóban a kalandkedvelőknek való. A szûk völgyben nemcsak a kőzettömbök, a domborzati tényezők akadályozzák a járást, de a „völgyképződés" természetes sorompókat alkotott a bedőlt fák sokaságával. Itt érkezünk el a völgy azon szakaszához, melyben a patak azt az andezites rétegsort keresztezte, mely már az abráziós tengerparti szegély deltaüledékeire települt. A völgy beérkezik az igazi szurdokszakaszába. A keményebb, ellenállóbb kőzet falakban áll meg gyönyörû természetes feltárást kínálva a kőzettanosoknak. A szurdok kapuját a völgy bal oldalán álló vulkáni képződménysor adja.
Egy andezitpad átréselése után a völgy egy 5 méter magas szakadékban folytatódik. Jó eljátszani a gondolattal, milyen lehetett, amikor állandó vízfolyás folyt a völgyben. Itt egy kis vízesés „mûködött", melynek oka szintén a kőzetminőségi különbség. Az andezitpad tetejéről átbukó víz lezuhanva egy kis üstöt alakított ki, mely ma is jól látható túlmélyült hely. Eközben az andezitagglomerátumba is fokozatosan réselte be magát, de teljesen átvágni, s így völgyvonalat kiegyenlíteni nem tudta.
Az egykori vízesés helyén lemászni tényleges veszélyekkel jár. Így az átréselésen áttekintve völgyirányban nem folytathattuk utunkat. Ki kellett másznunk a nem éppen enyhe lejtőjû völgyoldalon, hogy azután az Ipoly-völgy irányából visszajőve a szakadékhoz, folytassuk földtani kirándulásunkat.
Az utolsó völgyszakasz a leglátványosabb. A szurdok jobb oldala a legszebb természetes feltárások egyike. A szurdokperem itt már 15-20 m magasan van. E geológiai képeskönyv egy üledéklerakódási folyamat változatosságát mutatja. A szállított hordalék minősége mindig a szárazföldi területek magasságviszonyait tükrözi. A harmadidőszakban létezett tenger (Etesi-árok) partszegélyére nagy távolságról érkező vízfolyások szállították hordalékukat. Ezt a homokban, kavicskőben található kőzetek sokfélesége bizonyítja. Ha a szárazföldi háttér lealacsonyodott, az onnan érkező kis energiájú folyók már csak a finom szemcséjû hordalék szállításával birkóztak meg. Ez adja a szurdokfal keresztrétegzett homlokrétegeit. A keresztrétegzettség arra utal, hogy e terület valószínû egy folyó torkolati deltavidéke lehetett, ahol a vízáramlás iránya gyakran változott. A homokban itt-ott durva kavicszsinórok, és a vastagabb kavicskőréteg a szárazföldi háttér domborzatának emelkedését jelenti. Ez a folyóvizek energianövekedésével járt, így durvább törmelékeikkel elérték a tengerpartot. Itt a hullámzás és az abrázió még megdolgozta ezt az anyagot.
A völgy szurdokszerû szakaszának kijárata előtt egy erőteljes jobb kanyarral kiszélesedve tölcsérszerû tágulatban éri el az Ipoly-völgyet. Előtte azonban még bal oldalról felvesz két rövid, de nagy esésõ, „ejtővölgy"-szerû vízmosást.
Mielőtt beérünk a faluba, érdemes felmenni a Kálvária-dombra (más néven Kastély-domb, 240 m). Az út mentén szépen helyreállított stációk sorakoznak, a tetőn a századfordulón épült kápolna fogad. A hely földtani nevezetessége a kőfejtő sorozat. A tetőre vezető út mentén levő bányára nyílik a legjobb rálátás, mely a Nógrádszakáli-dombság fedőkőzetét, az andezitagglomerátumot tárja fel.
|
