Cseppkövek az Előd-teremben

Pécsi középiskolás diákként hétvégéken gyakran kirándulok a Mecsekben. Gyakran az egész családdal együtt fedezzük fel a természet szépségeit, menekülünk a benzingőzös városi környezetből.

Több mint egy éve a Mecseki Karsztkutató Csoport tagjai segítségével a barlangok csodálatos világával is megismerkedhettem. Az először csupán sportnak tekintett barlangi túrákat követően ennek a csoportnak én is tagja lettem. A hobbitúrák után már kutatóhétvégéken is részt vettem. Így sikerült a Mecsek legmélyebb barlangjába, a Spirál-víznyelőbarlangba is lejutnom, megcsodálni a hatalmas tereket, szûk járatokat, cseppköveket, vízmosásokat, melyek első látásra lenyûgöztek. A barlang veszélyessége miatt a kutatási tevékenységbe aktívan csak az alapfokú hegymászóvizsga sikeres letétele után kapcsolódhattam be. Ettől kezdve a barlangászat már nem csupán sport lett számomra. A kutatás során szerzett ismeretek még jobban fokozták érdeklődésemet.

Amikor pedig a csoport vezetője, Rónaki László felajánlotta, hogy pályázatom témájaként leírhatom ezt a barlangot, gondolkodás nélkül elfogadtam a lehetőséget.

A Vízfő-forrás

A Mecsek hegység - nagyjából a Pécs-Árpádtető-Komló mûút mentén - kétrészre osztott,melyek igen eltérő képet mutatnak.

A karsztjelenségek nagy része a Nyugati- Mecsek területeire jellemző. Legjobban karsztosodó kőzetei a triász (200-240 millió éve) és a miocén korban (22,5-5,5 millió éve) keletkeztek. A földtörténeti középkor első korszakában, a triászban többféle üledékképződést figyelhetünk meg, többek között törmelékes, agyagos, homokos, ill. mészkőrétegekkiválását.

A miocénben, a mészkőképződés a szarmata emeletben jellemző. Elterjedése a Nyugati-Mecsek déli részének felszínén nagyobb. A szarmata mészkő jellemző kibúvása a Havi-hegy.

A nyugati részen kialakult nagy területû, középső triász korú anizuszi mészkő és dolomit karsztosodó összlete 32km2 a Mecseki Parkerdő északi részétől egészen a Kőlyuk-Vízfő-Abaliget részekig tart. A formakincs alapján a terület az aggteleki jellegû karsztfelszínekhez tartozik, melyeknek legfőbb jellemzői, hogy mind felszíni és felszín alatti karsztalakulatokban egyaránt gazdagok.Utóbbiak túlnyomó része leszálló hideg vizek létrehozta víznyelő-, forrás- és átmenőbarlang, illetve ezek lepusztult maradványai (zsombolyok, átjárók, sziklakapuk stb.). Felszíni karsztos formakincsüket főleg karrmezők, oldásos- és víznyelőtöbrök, uvalák (ikertöbrök) alkotják. A völgytalpi töbörsoroka legmeghatározóbb jellemzőik. Felszálló hévizek által oldott formák csupán peremi határtörések mentén fordulnak elő.

A Mecseket karsztosodás szempontjából igen nehéz rendszerezni. A különböző területeket többféleképpen szoktákcsoportosítani. Ezek közül kettőt emelek ki (átfedések természetesen előfordulnak).

A Spirál-víznyelőbarlang patakos ágainak vázlatos képe

A Nyugati-Mecsek karsztosodó területeit a dolinák elhelyezkedése szempontjából három részreoszthatjuk:

1.ÉNy-i határa a Szuadó-patak medre, keletről egy DNy-ÉK-i irányú nagy szerkezeti vonal határolja, mely a mûútnál keresztezi a Szuadó-medret és a „Szakadási oldal" nevû alakzatban folytatódik a Vízfő felé. A nagyméretû dolinák száma ezen a területen 34.

2.A felső-triász homokkőpikkelyt létrehozó DNy-ÉK-i szerkezeti vonaltól keletre, ahol a karsztosodottság feltûnően csekély. A jelentős méretû dolinák száma 4,3 db/km2.

3.A két terület közé eső, a Vízfő és a Kőlyukvízgyûjtőjét is magában foglaló térszín. Átlagosan 30,6 jelentős méretû dolina található egy km2-en.

A kereken 30 km2 nagyságú területen 2210 dolina van. Ugyanitt összesen 688 nyitott karsztos üreg található, ebből a Vízfő vízgyûjtőjén 49,9 pont/km2. A terület 8 nagy forrásának vízgyûjtőjén összesen 14 barlang, 3 kőfülke és 55 aknabarlang ismert.

Szerkezeti, domborzati és vízrajzi tényezők alapján négy, egymástól eltérő jellegû karsztterületet különböztetünk meg a Mecsekben:

Abaligeti-karszt: jellegzetességei a dolinamezők, melyek horizontális és vertikális elrendezésében is felfedezhetünk szabályosságokat. Itt van a Mecsek leghosszabb feltárt barlangja, az Abaligeti-barlang, mely a nagyközönség által is látogatható.

Orfûi-karszt: legnagyobb karsztos ürege a Vízfő-forrás barlangja.A még fel nem tárt üregrendszer az Abaligeti-barlangot méretében többszörösen meghaladó patakos barlang lehet. Ennek a hatalmas barlangnak sikerült egyik mellékágátfelfedeznünk a Spirál-nyelőben.Adolinák és kisebb rogyások térben vegyesen települnek, a zsombolyok, víznyelők követik annak a völgynek az északi-déli irányát, melyben képződtek.

Mélyvölgy-melegmányi-karszt: völgyekkel erősen szabdalt, kevés dolina mellett víznyelőben, barlangokban, forrásokban gazdag terület.Kisebb karrosodott felszínformák is előfordulnak.

Keleti-Mecsek: Területén mindössze 12,5 km2 nagyságú mészkőfelszín található, gyakran lösszel vastagon fedve. A karsztosodás elenyésző mértékû.

Ereszkedés a szakadékban

A Pécs-Abaliget mûútról a Remeterét és a Sárkány-árok közt félúton jobbra leágazó erdészeti út mintegy 40 méter után balra fordul. A kanyarnál jobbra földút indul egy kisebb, vízmosásos völgyben. Ez a völgy kb. 400 méter után jobbra kanyarodik, belecsatlakozva a Büdös-kút völgyébe. Ebben a „kereszteződésben" található a Spirál-nyelő (kataszteri száma: 4124.420.04.).

A völgy még kb. 500 métert folytatódik a Büdös-kútig, ahol festői helyen a Spartacus Turistaegyesület kulcsosháza áll. A völgyben sorban találhatók a patakot elnyelő zsombolyok, víznyelők (sorrendben a forrástól: Kút-nyelő, Palermo-nyelő, Büdös- kúti-nyelő, Spirál-nyelő, Akváriumnyelő, Terrárium-nyelő), melyek folyamatosan változnak. A többéves megfigyelés alapján egy máshol is előforduló jelenség tûnt fel a kutatóknak: a völgyben a forrás felé egyre följebb nyíltak meg víznyelők. Ez a visszafûződés jelensége, mely a Mecsekben itt figyelhető meg a legjobban. A csapadékmennyiségtől függően változik a patak hossza a Palermo-nyelőtől az Akváriumig.

A Spirál e nyelők közül sorrendben a negyedik (a jelenlegi helyzet szerint). A Büdös-kúttól 500 méterre északra, a Vízfő-forrástól valamivel kevesebb mint 2 kilométerre délre található, 355 méteres tengerszint feletti magasságban a patakmederben.

A Spirál-nyelő története 1977. július 7-én kezdődött, amikor a Büdös-kút patakmedrében Bodrog József, Rausch István, Kovács Ferenc, valamint Előd Szaniszló egy terepbejárás során egy lélegzőlyukat találtak. Még abban a hónapban megkezdődött a bontás. A kanyargós, spirálszerû szûk járatban (innen származik az elnevezés) fokozatosan haladtak lefelé, és elérték a mostani „Tízes-aknát" (július 29.). Ide kötélhágcsót szereltek fel (augusztus 7.), majd a nyelő végpontját bontották tovább. A barlang bejárataa patak nagy vízhozamától beomlott, feltöltődött hordalékkal, és majdnem tíz évig nem is próbálkoztak az újrabontással.

A kutatást 1986. május 2-án kezdték újra. A bejáratot eltömő kődarabokat, pataki hordalékot kitermelték, a nyílást elzáró sziklákat szétvésték. Az év június 10-én Rónaki már az esőzések miatt megduzzadt patak pusztításáról számol be: a bejárat újra betömődött.Ezután újabb tízéves szünet következett.

1996 tavaszán, március 30-án Kéki Antal és Nemes Balázs Rónaki felvilágosítása alapján ismét elkezdik a bontást. A régmúlt omlásainak elkerülése végett teljes szelvényben ásnak, így nincs mi omoljon, illetve a kitermelt kövekből hordalékfogó gátat építenek a patakmederbe. Másnap újra kimennek, amikor 3-3,5 m-nél lyukadás történik. A leereszkedés biztosítókötél híján nem lehetséges. Április 6-án többen nekilátnak a munkának. Sikerül elérniük a '77-ben beszerelt kötélhágcsót, amin leérnek az akna aljába. Április 14-én Nemes és Kéki házilag készített kompasszal, valamint mérőszalaggal térképet készítenek a barlangról. Ezután több leszállás, bontás, bontási kísérlet történt (többek között olasz barlangászoknak is megmutatták a barlangot, akiknek azonban gyenge véleményük volt a nyelőről).

Június 22-én előrelépés következett:a Labirintot eltorlaszoló kb. 200 kg-os követ kimozdítják, így a felfedezők szerint egy kb. 8 m széles, 20 m hosszú, 15 m magas terembe érnek, melynek két végén aknák voltak. A megdöbbenést fokozza, hogy a bejárat felőli aknába dobott kő 70-80 méteres mélységet sejtet. A bejárattal szembeni nyelőbe lemászva érdekes, de ugyanakkor veszélyes, borotvaéles sziklaperemeket találtak.

Június 30-ára összeáll a bejáráshoz szükséges felszerelés. Az elnevezésekben is megegyeznek: a termet és a déli aknát a kutatást megkezdő, de időközben elhunyt tagtársuk emlékére Előd-teremnek és Szaniszló-aknának nevezték el. Kéki és Nemes először kötélbiztosítással, majd anélkül továbbmászva kb. 100 méter mélyen elérték a barlangi patak vizét.

A nyári kutatótáborok, hétvégék során a barlangot fokozatosan feltérképezték, drótkötélhágcsók beszerelését, telefon kiépítését végezték, ami mellett a barlang biztonságossá tételével is foglalkoztak (többek között a Szakadékban a Demoklésznak nevezett összeszorult kőtömbök lepiszkálása is megtörtént, ugyanis annak többtonnás súlya,valamint instabil helyzete a bejárást igen veszélyessé tette).

Késő ősszel már a bejárat lezárásán gondolkoztak a kutatók. Az eredmény: november 16-án kútgyûrûkkel, cementtel, sóderrel, nehéz munka árán lezárták a bejáratot, így végleg elhárítva a beomlás veszélyét.

A kutatóhétvégék, -táborok sora 1997- ben is folytatódott. Az általános jókedv azonban nem hatott: a végpont szûkítőjén nem sikerült átjutni.

A kutatás mellett jutott idő a barlang bemutatására is, többek között egy szegedi valamint kaposvári csoportnak. A pécsi regionális televízió stábja, később a szekszárdi tévé munkatársai készítettek riportfilmet a barlang felső, kevésbé veszélyes részéről.

Az Előd-terem északi része

A barlang leírását az öt alkalommal történt bejárásom alapján a behatolás (leszállás) irányábanteszem meg.

A víznyelő bejáratát az 1996 óta folytatott kutatások alatt először faácsolattal védték a patak pusztító munkája ellen, majd kútgyûrûkkel és betonnal teljesen „patakbiztossá" tették a kezdeti szakaszt. A kútgyûrûk közé vasajtót szereltek fel a nemkívánatos barlanglátogatások ellen. (Sajnos nagyon sok baleset történik a felelőtlen turisták hibájából, akik a nyitott barlangokba lemászva nem ismerik fel annak veszélyeit.) A kútgyûrûk alatt vannak azok a felszerelések, melyeket a környéken található nyelők bontásánál használnak (vödrök, csákány, ásó, drótkötélhágcsó stb.).

A felszíntől 4 méterre nyílik a bejárat, ahonnan a barlangi viszonyok kezdődnek. Ez egy kb. 40´40 cm-s ablakszerû átjáró (már kitágítva), ahol lejutva gyönyörû cseppköveket láthatunk körben (sajnos a sok bejárástól elég sárosan.) Kb. fél métert vízszintesen haladva a „Gardrób" mellett lebújva változatos, tagolt, vízmosásokkal teli falak között lehet lejutni közel függőlegesen a Kötélhágcsós-akna tetejére. A Gardrób egy vízszintesen beszorult kőlap, mely nem nagyobb egy átlagos szék ülőkéjénél, és a leszállásnál fölösleges felszereléseket lehet itt elhelyezni.

Az akna teteje kiszélesedik kb. 1,5 m széles és 3 m hosszan, és ekkora szelvényben halad lefelé 10 métert („Tízes-akna"). Bejárása kötélhágcsón történik, melyet még 1977-ben építettek be, az akna tetején vasrúdon rögzítve.

Az akna falaiigen tagoltak,vízmosások, néhol cseppkövek tarkítják. Belógó kövek, a szálkő kiszögellései váltják egymást. Először a függőlegestől enyhén eltérő szögben, majd teljesen függőlegesen halad az út lefelé. Leérkezve még jobban kiszélesedik a járat, 4-5 ember kényelmesen elfér. Itt is megfigyelhető cseppkövesedés.Továbbhaladás gyalogosan, az akna alján összegyûlt köveken, kissé oldalirányban.

Enyhén lejtős részen kb. 2,5 méter után újra elszûkül a járat, és összeszorult kövek között lehet lejutni a Labirintus bejáratáig. A nyelő kiszélesedik: 3´3 m, fölállni épphogy nem lehet. A lejutás utolsó lépései sajnos egy eléggé labilis, többmázsás kövön lehetségesek, mely a felfedezés óta ('96) több, mint 20 centimétert mozdult ki a falból. A későbbiekben célszerû lesz kiütni a helyéről. Itt jelennek meg az első dolomit-előfordulások,melyeket a Labirintusban és az Előd-teremben egyre több helyentanulmányozhatunk.

Itt folytatódik a tulajdonképpeni Spirálnyelő, sokáig ennek elszûkülő járataiban keresték a továbbjutást. A föltekert elektromos kábel mellett jobbra nyílik a „Labirintus" bejárata. Ez a rész egy igen szûk, vízmosásokból, repedésekből álló járatrendszer, mely sok bosszúságot tud okozni a testesebb, esetleg nagyobb csomagot vonszoló, a barlangban nem járatos látogatóknak. A bejárat 1,5-2 méter magasan nyílik, ahonnan le kell mászni. Innen jobbra és előre is indul járat.

Jobbra a szûk repedésen átpréselődve egy fejlettnek mondható nyelőbe jutunk, ami viszont csak függőlegesenvezet tovább fel és le.

Előrehaladva a repedésben 2 méter után újra választás elé kerül a látogató: jobbra, balra, előre, esetleg lefelé indulhat. A helyes út jobbra vezet, ahol 2,5méter után majdnem 180°-os balra kanyar következik. A kanyarban óvatosan kell elhaladni, ugyanis a falból egy többmázsás kő lóg be, rejtélyes tartóerő segítségével. Ezután már föl is lehet állni, több ember kényelmesen elfér. A továbbhaladáshoz azonban négykézlábra kell ereszkedni és a már összetört „Tökgyalu" mellett lehet bejutni az Előd-terembe ( A „Tökgyalu" egy hosszú, lekerekített tetejû kő, amely a terem bejáratát szûkítette).

Az Előd-teremkb. 12 m magas, 25-30 m hosszú, legszélesebb részén 4 m. A bejárattól jobbra található a Szaniszló-akna, szemben, a terem túlsó oldalán pedig a Beretta-akna, mely egy 14 m mély víznyelő. Nevét a falán található rendkívül éles sziklaperemekről kapta. A terem alapvetően tektonikus eredetû. A hasadékba összeszorult, összecementálódott mázsás, tonnás kövek alkotják a terem alját.A falakon, repedésekben nagyon szép cseppkőképződményeket találhatunk. Egyre gyakoribbak a dolomitkibúvások. A tetőről leszakadt köveken elhalt cseppkőrétegeket láthatunk, néhol utólagos elmozdulások is megfigyelhetők. Az álfenék a nagy akna felé lejt (az akna közelében közlekedőket nem kis figyelemre intve), ami a tektonikus hasadék folytatása.

Innen az expanziós csavarokhoz rögzített kötélen leereszkedve vagy drótkötélhágcsón lemászva kissé áthajló fal mentén juthatunk le -31 méterre a Hídhoz és a Kucnihoz. A Kucni - hasonlóan a terem álfenekéhez - törmelékből, kövekből összecementálódott képződmény, mely az Előd-terem alatt van tonnás kövek „társaságában", melyek a hasadékba szorultak be. Az akna falára általában jellemző kalcitkiválásokatitt alaposabban szemrevételezhetjük. Ezek úgy jönnek létre, hogy a kőzet repedéseit kitöltő rendkívül kemény kalciterek körül a víz kimossa a nála puhább mészkövet,így azok érdekes formákban a fal síkjától előrébb kerülnek. (A nagyon érdekes képződményt azonban azok sáros, agyagos volta miatt csak szakértő szem ismeri fel.) Eddig tart a Szaniszlóakna, innen kezdődik a Szakadék, amely teljes szélességben belátható erről a helyről (kb. 40 m hosszú és 3 méter széles).

Innen a szabad ereszkedés„élményével" gazdagodhat a barlangász. A Híd és a Kápolna között egy elhúzás van beépítve, mely arra szolgál, hogy a szakadékba beszorult kőtörmelékhalomtól eltartsa, kímélje a kötelet a súrlódástól.

A Kápolna -57 méteren található egy 6 méter hosszú terasz, melyen 5-6 ember is elfér. Északi végén járatottaláltak lefelé, melybe Kéki Antal meg is próbált lemenni, de ez sajnos omláshoz vezetett.Itt megpihenve jól megfigyelhető a mészkő és a dolomit találkozása, illetve a falak vízmosásos, korrodált jellege. Külön érdekességek a réteglapelválások.Egyes helyeken a repedésekben mangánnal borított homokkövetis találunk. A szakadék innen is jól belátható, megfigyelhetők a beszorult kövek. Legérdekesebb a Harangnak nevezett ingókő, mely még a Damoklész maradványa. Megrúgva hangosan visszhangzó koppanással ijeszti meg a barlangba először látogatót. Mozgása ellenére elég stabilan áll, hosszas kísérletezés után sem sikerült lelökni helyéről.

Továbbereszkedve az Öltözőig jutunk. Az eddig nélkülözhetetlen, de innentől már fölösleges, sőt hátráltató beülőhevedereket, ereszkedőgépeket és egyéb technikát levesszük,és az erre a célra rendszeresített sziklaperemre akasztjuk. Itt a kötél is véget ér, a továbbjutás újra gyalogosan történik a nagy mennyiségû törmelék és szikla között. Ez a rész különösen nagy körültekintést igényel, ugyanis nem mindegy, melyik kőnek támaszkodunk azok labilis volta miatt. Itt újra a mészkő válik dominánssá egészen a patakos ágig, ahol ismét találunk dolomitot.

A kötélhágcsós (tízes) akna alulról nézve

Az akna alján a vizes ág bejáratánál a hely nem túl nagy, 3 ember éppen elfér állva.Két út is van: a bal oldali,a végén vízzel teljesen elzárt befolyószifon,mely meglehetősen kicsi. Egy csőszerû járaton két métert bekúszva jobbra egy ablakon lehet bejutni ide, egy teknőszerû részbe. Ezen a helyen csak nyakig vízben ülve lehet meglenni, úgyhogy nem túl kellemes (hőmérséklete évszaktól függően 6-8 °C). Ez a kellemetlenség nem gátolta a lelkes kutatókat, hogy erre keressék a lehetőséget a továbbjutásra. Jobbraindulvasem kerülhető el a fürdőzés. Erővel és ügyességgel ugyan megoldható, hogy combig, ill. alkarig legyünk vizesek, de nagy vízállás esetén fölösleges az erőlködés. Továbbhaladva, a bejárattól mintegy 10 méterre mésztufagátakhozérünk. A bejárás megkönnyítése érdekében ezeket vésővel átvágták. Továbbhaladva a mésztufagátaktól már guggolva is lehet közlekedni, a víz itt lényegesen kisebb. A falon szép vízmosások találhatók, melyeket vastagon borít a mangánbaktériumokáltalkiválasztott fekete, acélos fényû mangán.Rövid, kanyargós vízfolyáson átkúszva juthatunk be a Vízeséses-terembe. Nevét a falból előtörő, esőszerûen szétporladó vízfolyásról kapta. A terem kb. 10 m magas és 3-4 m hosszú, repedésszerû, átlagos szélessége 2 m. A legutóbbi bejárás során déli végében egy reményteljes repedést találtunk, ahol elég hosszan be tudtunk világítani a fejlámpával, de sajnos túl szûk a bejáráshoz. A későbbiekben ki kell tágítani. A teremből a bejárattal szemben lehet továbbjutni, mégpedig négykézláb vagy hason csúszva.

Rögtön a terem után vízfolyáson keresztül mászunk 3-4 métert, s rövidesen a Verecke-terembe jutunk.A bejárat a terem falában 2,5 méter magasan van, innen a vízmosásos falon lemászunk a terem alját kitöltő törmelékhalomra, melyben előfordulnak ökölnyi, emberfejnyi, de mázsás kövek is. Mindez a közlekedést jelentősen megnehezíti. A hely maga 5 m magas, a falak vastagon borítottak mangánnal. A patakmár a terem előtti utolsó kanyarnál kis időre elbúcsúzik: rövidebb úton a terem alá folyik. A terem érdekességea bejárati folyosóra merőlegesen húzódó 70 cm magas, 1,5 m hosszú sziklaél.

Továbbmenni a Verecke-terem oldalánál lebújva az omladék alatt lehet.Két szûkületet is leküzdve, újra testközelbe kerülünk a patak „kellemesen" hûsítő vizével. A kiszélesedett járatbanaz ún. Kulcsos szûkület előtt már 3 ember is elfér, egyikük akár föl is tud állni. Rendkívül esős időszakban vagy hirtelen hóolvadáskor itt már olyan nagy a víz, hogy a Kulcsost teljesen elborítja.

A fordított T alakú szûkületben csak a „leglaposabb" barlangászok férnek át. Akik átfértek, balra fordulva még egy benyúló szálkő alatt kell elbújjanak (szintén felér egy szûkítővel), majd beérnek a végponthoz.

A barlangászat jelentősen eltér a hegymászástól, hiszen ott az ember felfelé haladva először maga előtt jól megtekintheti a terepet, lépést, fogást kereshet, felfelé útja elején van szüksége. Abarlangász azonban lefelé, a „látatlan" ismeretlenbe halad, így a lépések, fogások fölülről keresése sokkal nehezebb, amit még inkább fokoz, hogy a sötétben csak a fejlámpa fénye segít, s nem látható az útvonal, hanem minden lépés után csupán egy újabb lépést lehet keresni. A leérés után visszafelé út során van szükség az erőre, s gyakran újabb útkeresésre, mert a lefelé jövet lépései sokszor nem megfelelők a felfelé haladáshoz. Még az egyszerûbb feladatoknál is mindvégig kiemelten fontos figyelni a környezet legteljesebb védelmére,az eredeti természeti állapotok és képződmények sértetlenségére és megőrzésére, ami gyakran sokszorozhatja a nehézségeket.

Az év nagy részében száraz a Büdöskúti-nyelő

A barlangász felszerelése két részből tevődik össze.Egyrészt fontos a barlangi körülményeknek megfelelő ruházat, másrészt elengedhetetlen a barlangász testi épségének biztosításához szükséges felszerelés. A ruházatnak megfelelő a vastag, erős anyagú, viszonylag bő overall, mely kellő mozgásszabadságot ad, és megvéd a hidegtől. Lábbelinek a gumicsizma a legjobb. A kesztyû használata nélkülözhetetlen. A barlangban használt segédeszközök egyrészt a terep nehézségeinek leküzdését segítik, másrészt a barlangász biztonságát szolgálják. Közismert, hogy a barlangi túráknak két fázisa van. Az első a behatolás, a másik a barlangból való kijutás folyamata. Mindez aknabarlangok esetében többnyire függőleges irányú mozgást jelent, ami speciális felszerelés nélkül nem lehetséges. A fejet sisakkal védjük a sziklának ütődéstől és a lehulló kövektől. A barlangász legfontosabb eszköze a fejlámpa,mindig nagy biztonsággal kell mûködnie. Biztosítókötélnek a célnak megfelelően különböző hosszú, 10-11 mm átmérőjû ún. statikus hegymászókötél alkalmazása ajánlott, melyek rugalmas nyúlása kisebb, mint a dinamikus köteleké. A biztosításhozszükséges még a beülőheveder, valamint karabinerek és a kantár. A leereszkedést és felmászást is különböző eszközök segíthetik, mint az ereszkedőnyolcas, xilofon, mászógép (jumár) és a kötéllétra.

A Spirál-barlang nagy aknájának közel 80 méteres mélységébe a lejutás nagyrészt kötélereszkedéssel történik. Ehhez az Előd-terembe és a Hídnál expanziós dûbelekethelyeztek el a kőzetbe. Az ezekbe becsavart füles csavarokból történik az ereszkedés, több pontra bekötve. A barlangba 6 db expanziós dûbel és egy elhúzás van beépítve. Az előkészületek és maga az ereszkedés nagy körültekintést igényelnek. A ki- és bekötésekkor a barlangász biztosítva kell legyen.A felmászás a sziklahasadékban traverzálással (ún. támaszmászással) és az elhelyezett drótkötélhágcsókon történik, az ereszkedőkötelet ilyenkor biztosítókötélként önbiztosításra használva. Nagyobb mennyiségû és súlyosabb felszerelés felszállításakor célszerû csiga és mászógépes húzószár közbeiktatását használni.

A Spirál-barlang teljes bejárása - kb. 7 óra időtartam - csak gyakorlott, kötéltechnikában járatos, jó erőnlétben lévő barlangász számára ajánlott, mert a túra veszélyes és megerőltető.