" Untitled

QUO VADIS HOMO?


CSABA GYÖRGY


Homo naturalis



-Neked nem természetes, hogy ez a természetes?
Korunk embere - mûveltségi szintjétől függően - tisztában van az őt fenyegető veszélyekkel, tehát azzal, hogy az egyre inkább mesterségessé váló életmódjának milyen következményei lehetnek. Éppen ezért - ki jobban, ki kevésbé - visszavágyik a természeteshez életmódhoz. Érdekes folyamat ez, amely eleve megosztja az emberiséget. Bizonyos gazdasági határ alatt élők ugyanis mindent megtesznek azért, hogy a mesterséges életformát elérjék. A fejlődő országok lakossága a fejlett országok mintáját követi, és bár tisztában van annak hátrányaival, céljai elérésében nem korlátozható. A felelős vezetők hiába tudják, hogy a személyautók számának növekedésével egyenes arányban nő a levegő szennyezettsége és ennek következményeként a légúti és allergiás betegségek, valamint a tüdőrákban megbetegedők száma, nem a kevésbé szennyező tömegközlekedés fejlesztését választják, hanem az autót, amely a jólét szimbóluma. Teszik ezt akkor, amikor a gazdaságilag fejlett országok lakói a természetes életmódot tekintik álmaik netovábbjának, természetesen a technika, az átruházott evolúció csúcseredményeinek megtartása mellett. Ezen országokban, aki teheti, elhagyja a szennyezett várost mint lakó- és alvóhelyet, természeti környezetben igyekszik eltölteni szabadidejét, a technikával „fertőzött" ételek helyett „természeteset" fogyaszt, csapvíz helyett ásványvizet iszik, és mozgásszerveit kocogással és kondicionáló tornával tartja karban. A kérdés csak az, hogy mennyiben természetes az, amit a ma embere annak tart, és mennyiben felel meg annak a fejlődési tendenciának, amelyben korunk embere él.

1800-ban az Egyesült Államok lakosságának 94 százaléka élt kis farmokon. 1966- ban már csak 5,8 százaléka, ma pedig még kevesebb (nem több mint 3 százaléka). Ezazt jelenti, hogy az urbanizáció, a városiasodás hihetetlenül gyorsan zajlott le. Lényegében ez jellemző minden fejlett, vagy csak közepesen fejlett országra is. Míg a két évszázaddal ezelőtti kis farmok lakóiról el lehet mondani, hogy viszonylagosan természetes környezetben éltek, addig a ma visszavándorló városiakról ez nem állítható. Nemcsak azért, mert az esetek többségében munkájukat a városban végzik, tehát életük jelentős része a mesterséges környezethez kötődik, hanem azért sem, mert a falu is megváltozott. Még a kis farmokon is motor hajtja fel a vizet a kútból és termeli az áramot, traktorokkal mûvelik a földet, és az autó, valamint a hõtőszekrény a falun élőknek éppúgy elengedhetetlen kelléke, mint a városiaknak. A mai természetes környezetben nemesített kultúrnövények tenyésznek, melyek lényegesen kevesebb oxigént juttatnak a levegőbe, mint a vad növényzet, és többé-kevésbé kényelmes utak biztosítják a lúdtalpas emberutód járását-kelését. Az elképzelt és megélt természetes környezet tehát messze nem azonos az ősi természetes környezettel, amihez az emberi szervezet kialakult.

A természetes életmódról kialakított képünk nem más, mint a mai ember által megálmodott fantáziacsomag. Sovány húst eszünk, mert annak magas a fehérje- és alacsony a zsírtartalma, miközben nem gondolunk arra, hogy az ember számára természetes a növényi étkezés, mert emberősünk 99 százalékban növényeket fogyasztott és talán csak 1 százalékban húst. A vegetáriánusok persze növényi táplálékot esznek, mert ezt tartják természetesnek, ritkán veszik azonban figyelembe, hogy a mai teljesítmények eléréséhez az állati fehérje nélkülözhetetlen. A fehérjehiány már a magzati életkorban alapvetően befolyásolja az agy fejlődését, és behozhatatlan hátrányba kerül az, aki ezt nem tudja. Ahhoz viszont, hogy ez a fehérjeellátás meglegyen, a konzerválás különböző technikái is szükségesek. A természetes és mesterséges tartósítás azonban már nehezen választható el. Mert ki mondhatja meg, hogy a modern ipar által használt konzerválószerek mesterségesebbek, mint például a naturális körülmények között használt füstölés, amiről már tudjuk, hogy ártalmas, míg a vegyszerekről csak sejtjük. A hús zsírossága is viszonylagos. Kitenyészthetők olyan állatfajták, amikben kevés a zsiradék, a tenyésztett háziállatok húsa azonban eleve zsírosabb, mint a vadaké, de még a mai kultúrerdőkben élő vadaké is, mert nincsenek olyan ragadozók, amelyek hajtották, ûzték őket, ledolgoztatva velük még a minimális zsírrétegeket is. A természetes életmóddal rostdúsabban étkezünk, de e rostosság meg sem közelíti az „eredetit", mert a kultúrnövényeket úgy válogatták ki és tenyésztették tovább őseink, hogy a belőlük készült étel omlósabb, puhább legyen. A főzéssel és sütéssel, miközben egyre jobb ízû, könnyebben emészthető ételeket készített az ember, atáplálék elvesztette a rostok jó részét és a vitaminokat (többek között ez az, amiért már 1800-ban is csak viszonylagos volt a természetes életmód a kis farmokon). Mégsem fog a homo naturalis nyers húst marcangolni és növényi magvakat rágcsálni, megmarad a bifsztek és a puha kenyér mellett, miközben sátrát valahol egy patak partján veri fel, büszkén arra, hogy itt és most természetes körülményeket teremtett maga és családja számára.

-Hogy kinek mi a természetes környezet, az relatív. Nekem ez.
A természetes életmód hívei a vitaminokat is természetes formájukban fogyasztják. Vallják, hogy a vitamin eredeti környezetében jobb hatású és elégséges mennyiségû. Ami az előbbit illeti, lehet benne igazság, lehetnek olyan adjuváns anyagok a természetes élelemben, melyek a vitamin fel- szívódást segítik, vagy éppen hatását növelik. Ami azonban a mennyiséget illeti, az már kétséges. Õsi természetes körülmények között az ember a fáról szakajtotta a gyümölcsöt, és tárolás nélkül fogyasztotta olyan mennyiségben, amilyenben kívánta. Ennek vitamintartalma nem hasonlítható össze a boltban vásárolt - hosszú ideig tárolt - gyümölcs vitamintartalmával, nem is beszélve annak áráról, ami megfontolandóvá teszi a korlátlan fogyasztást. De ez csak a dolgok egyik oldala. A valóban egészséges környezetben élő ember vitaminszükséglete ugyanis kisebb, mint a mesterséges környezetben élő leszármazottjáé. A mai hajszolt életmód, a környezetkárosító anyagok hatására felszaporodott szabad gyökök miatt vitaminokból a szervezetnek többre van szüksége, ami, úgy látszik, csak mesterségesen pótolható. Nemcsak reklámfogás tehát az ezernyi vitaminkészítmény hirdetése, hanem valós szükségletet elégít ki, miközben az előállítók pénzeszsákjait is tölti.

A vitaminok szükségességére a hiányuk hatására fellépő betegség hívta fel a figyelmet. Érdekes módon, bár az ókor bölcs orvosai számos betegséget leírtak, ezek között ritkán foglaltak el előkelő helyet azok, amelyeket vitaminhiány okozott. A normális vegyes táplálékban tehát az akkori idők szükségleteit kielégítő vitaminmennyiség és -minőség lehetett jelen. Amikor azonban az ember már hosszú hajóutakra vállalkozott, a vitaminhiány által okozott betegség - például skorbut - lépett fel, és ez csak a konzervált, C-vitamin tartalmú savanyú káposztával volt leküzdhető. A vitaminhiány betegség tehát akkor jelentkezett, amikor már nem volt elegendő természetes vitamin (a táplálkozás egyhangúsága miatt). Bár a vitaminhiány okozta betegségek a Föld jelentős részén ma is pusztítanak, a fejlettebb országokban a mesterséges vitaminokkal a kérdés megoldottnak látszik. A homo naturalis ezt a lehetőséget utasítja vissza.

Gyakran még az orvosok sincsenek tisztában a vitaminok hasznosságával, mert a betegséget gyógyítják, és nem a megelőzésre helyezik a hangsúlyt. Az aszkorbinsav, a C-vitamin például valóban elégséges relatíve kis dózisban ahhoz, hogy hiánybetegség (skorbut) ne lépjen fel, és mint láttuk, ennyi a savanyú káposztában is van. Ugyanakkor ez a vitamin gyökfogó is, mint antioxidáns. Mivel a szabad gyökök a sejtekben az örökítő anyagot, a DNS-t éppúgy károsítják, mint a lipideket és a fehérjéket, elősegítve a kóros folyamatok fellépését és előrehozva az öregedést, e vitamin nagyobb dózisai ezek ellen hatnak, tehát megelőzik e folyamatokat. Hasonló a helyzet az A- és E-vitaminnal is. Ez utóbbi hatáshoz azonban csak akkor elégségesek a természetes táplálékban meglévő vitaminok, ha a környezet is természetes, mivel a kemizált környezet növeli a szabad gyökök képződését. Itt is alapvető törvényszerûségnek látszik tehát, hogy az átruházott evolúció károsító hatásaival együtt kell futniuk az ezek elleni védekezés eszközeinek, ami azt jelenti, hogy nem lehet egyik lábbal a XXI. században, a másikkal a XIXben állni.

Előbb vagy utóbb tudomásul kellene venni, hogy nem feltétlenül az a jobb, ami természetes, hanem az, ami az adott kor feltételeinek leginkább megfelelő. A korábbi évszázadokban ugyanis valóban természetesebb körülmények között éltek az emberek, ennek ellenére hamarabb haltak meg. Ha egy mai embert visszavinnénk a néhány évszázaddal ezelőtti „természetes" környezetbe, valószínûleg nehezen élné túl. De ha onnan hoznánk át valakit a mai városi környezetbe, szintén több munkát adna az orvosoknak, mint a mai átlagember. A városi gyermek az ottani miliőben nő fel, így ellenálló képessége eszerint edződik. Az a tény, hogy mégis több allergiás, légzőszervi betegségben szenvedő vagy arra hajlamos felnőtt van ma, mint a múlt századi „egészséges" miliőben, valószínûleg azért van, mert a mai orvostudomány és gyógyszeripar fejlődése a „selejtet" is életben tartja. Nyilvánvaló, hogy az adott kor lehetőségei között meg kell találni a legegészségesebbet és legtermészetesebbet, de nem annak árán, hogy elutasítjuk korunk előnyös - bár mesterséges - termékeit. A problémát tehát a „természetes" abszolutizálása okozza, a „mesterséges" egyértelmû elvetésével. Kizárólag természetesen élni egy iparosodott, túlnépesedett világban lehet divat, de nem lehet megoldás, mert ellentmond a fejlődés törvényszerûségeinek és az embert kiszolgáltatottá teszi.

A földi élet alapvető feltétele a Nap sugárzása, mely a fotoszintézist lehetővé teszi, és ezzel a magasabb rendûek táplálkozását is. Az ember napfényes környezetben jött létre, erre utal a paleoantropológiai leleteken túl az, hogy bőrében napfény hatására D-vitamin képződik, hogy pigmentációval tudja gátolni a napfény káros sugarainak hatását, és hogy a meleg ellen jobban tud biológiailag védekezni, mint a hideg ellen. De az ember hangulatát is befolyásolja a napsütés, ami az egyéni variációkon túl a déli és északi ember magatartásában is kimutatható. A napfényben lévő ultraibolya sugárzás azonban károsító hatású, szem- és bőrbetegségekhez, daganatképződéshez vezethet. Ezek a káros hatások ma sokkal inkább a természetes környezetben mutatkoznak meg, mint a mesterségesben, mert a városokban a levegő szennyezettsége részben kiszûri az ultraibolya sugarakat. Ezek a „természetes" környezetben is kivédhetők, persze a technika által készített fényszõrők (például napvédőkrémek) segítségével, ami szintén a modern világban a természetes és mesterséges összefonódásának szükségességét bizonyítja.

-Ki a Duna vizét issza, nem a saját vizét issza vissza!
A homo naturalis - miközben elutasítja a szintetikus gyógyszereket - szívesen fogyasztja mindazt, ami növényi eredetû. Talán fel sem vetődött benne, hogy a növények egy része mérgező, és csak az fogyasztható nyugodt lelkiismerettel, amit az ember már rendszerezett, mondhatnánk, dozírozott, vagy magához szelídített. Egy növényi szteroid, például a szívglikozida digitálisz lehet gyógyszer is, méreg is, akár szintetikusan, akár a gyûszûvirágból állítjuk elő. Üzleti szempontból egyesek számára célravezető a természetes gyógyszerek abszolutizálása, de ez a laikusok félrevezetése, ha a természetes ugyanazt tartalmazza, mint a mesterséges, csak kevésbé egzakt módon adagolva. A természet ugyanúgy próbálkozik különböző anyagok szintézisével, mint a gyógyszerkutatás, csak talán kevésbé célzottan, ezért a variánsok szélesebb skálája áll elő. Agyógyszerkutatók a természetben szintetizálódó különböző anyagokhoz hasonló vegyületeket állítanak elő. A felhasználó, az ember válogatja ki, ami a saját céljainak leginkább megfelelő, és avatja gyógyszerré azt, ami esetleg csak a természetes szintetikus folyamatok egy közbülső állomása, vagy mellékterméke volt. Ezt a szelekciót nevezzük tapasztalatnak, vagy népi megfigyelésnek, mely rendszerint azután válik közhasznúvá, hogy megszedte a maga áldozatait. Ha a szelekció tudományos alapon történik, az adott kor tudományos módszereinek felhasználásával, akkor az áldozatszedés elmaradhat. Igaz, ilyenkor a szer veszít természetes misztikumából, mert a népi gyógymódok sorából átkerül a tudomány fegyvertárába.

Bioterméknek azt az élelmiszert nevezik, amelyet nem kezeltek növényvédő szerekkel. Ez rendszerint azzal jár együtt, hogy kevésbé szapora és megjelenése sem olyan kívánatos. Ugyanakkor semmi sem garantálja, hogy biológiai eredetû toxinok és egyéb károsító anyagok nincsenek benne, talán éppen azért, mert a növényvédő szerek nem pusztították el azokat a kórokozókat, amelyek ezek termelésében vesznek részt. Tudni kell azt is, hogy a növények a talajból felveszik annak ásványi anyagait. Ha nem permeteztük növényeinket, akkor is bekerülhet a talajból az, ami az egészségre káros, vagy éppenséggel hiányzik az (az elmaradt nyomelemeket tartalmazó mûtrágyázás miatt), aminek benne kellene lennie. A bionövény címkéje tehát nem biztosítja, hogy az valóban egészséges is, éppen annyira, amennyire a növényvédő kezelések nem bizonyítják önmagukban az ártalmasságot. A homo naturalis hajlamos a mesterséges és a káros, valamint a természetes és a hasznos fogalmát azonosítani, holott ezt egyedileg kell analizálni és ennek alapján meghatározni.

A genetikailag módosított növények kereskedelmi forgalmazása számos természetvédő szervezet felháborodását váltotta ki, annyira, hogy voltak országok, ahol be is tiltották árusítását. Nem tudni, hogy ez a felháborodás a genetikai manipuláció rutinszerû elítélésének, vagy annak volt köszönhető, hogy nem ismerték a beavatkozás lényegét. Feltételezhető azonban, ha ezt újfajta keresztezésként, vagy fajtahibridként próbálnák eladni, semmi problémát nem okozott volna. A kultúrnövények mindegyike úgy keletkezett ugyanis, hogy a célnak legmegfelelőbb génekre válogatták vagy keresztezték azokat, ezáltal új fajta jött létre, amely nagyobb, ízesebb, szebb, fagynak, hőnek, kórokozóknak ellenállóbb stb. termést hozott. Lényegében a génmanipulációval sem történik más, legfeljebb gyorsabban és célratörőbben. Mégis, miközben az előbbi elfogadott, sőt kívánatos, az utóbbi riasztó. Ez lényegében ahhoz hasonlatos, mint amikor valamilyen szintetikus anyaggal érjük el a növény kívánatosabbá tételét, vagy helyette gibberellint, egy növényi hormont adunk ugyanezzel a céllal. A homo naturalis a giberellint elfogadja, a szintetikus terméket nem. Kategorizálásuk közben (mesterségesre és természetesre) nem vesszük észre, hogy amit ma természetesnek hívunk, az is mesterséges, vagy legalább is mesterségessel „szennyezett", csak ezt igyekszünk elkendőzni. Ezzel kegyesen megadjuk magunknak azt a hitet, hogy visszatérünk a természeteshez, miközben a vádlottak padjára ültetjük, ami nem röstelli magát annak nevezni, ami.

Az őserdők kivágásával és a kultúrnövények terjedésével csökken az a biomassza, amely a Föld oxigéndús légkörét biztosította. Ezzel egyidejûleg nő a légkörben a szén-dioxid mennyisége, amelyhez egyéb, az ipar és közlekedés által kibocsátott gázok csatlakoznak. Nem vitatható, hogy e gázok mennyisége eltérő a mesterségest megjelenítő nagyvárosok és a természetest reprezentáló „vidék" esetében, de ez csak azt jelenti, hogy a nagy általános klímán belül vannak mikroklímák, amelyek egymástól különböznek. A makroklíma megváltozása alól azonban senki nem vonhatja ki magát, bárhol is él a Földön, tehát a természetes lehet egy vagy több fokkal jobb, mint a mesterséges, de akkor sem az igazi. A „szennyezettség" vagy „tisztaság" ugyanis attól függ, hogy hol húzzuk meg a határt, ugyanakkor az ennek alapjául vett egészségkárosítási értékek viszonylagosak.

Persze a légkör összetételének megváltozása megint csak felveti, hogy a természetes biztosan jobb-e, mint a mesterséges. A vulkánkitörések gázai és pora hatalmas mértékben változtatják meg a levegő összetételét, amihez képest az ipari-közlekedési szennyezés elenyésző lehet. Ezt figyelembe lehet venni földi méretekben, de lehet helyiekben is. Egy vulkán közelében élni természetes környezetben lehet ártalmasabb, mint az ipari környezet. Lehet allergiásnak lenni az utca porára és lehet a virágporra. Városban több az utca, falun több a virágpor. Bár a tömeges allergia egyértelmûen modern korunk betegsége és az átruházott evolúció következménye, a megoldásnak ebben az esetben sem a mesterséges elvetése és a természetes keresése látszik (mert ez a lehetetlennel határos), hanem a mesterségesen előállított gyógyszerek igénybevétele.

A nagyobb települések általában folyóvizek vagy tavak partjára települtek, mert a víz az ember alapvető életfeltételei közé tartozik. Ugyanakkor a vizek mindig fertőzések, járványok hordozói voltak. Minél nagyobbra épült a település, annál több vizet használtak el lakói, így igen nagy valószínûséggel keletkeztek víz által terjesztett járványok. A mai városi ember szûrt, fertőtlenített vizet iszik, elkerülhetetlen tehát, hogy vízidegen anyagok is legyenek benne, így a víz fertőzéseket nem terjeszthet. A kérdés az, hogy mi veszélyesebb az egészségre: a vízidegen anyagok vagy a kutak vize, amit természetes, falusi körülmények között fogyasztanak? A megfigyelések arra utalnak, hogy a víz által terjesztett fertőzések éppen a természetes körülmények között élők között lépnek fel. Ez nem azt jelenti, hogy a természetes víz a veszélyesebb, csak azt, hogy ez a kevésbé kontrollálható. A technika fejlődése tette lehetővé az egészséges ivóvíz előállítását, ami viszont magával hozta, hogy az egészséges fogalmát ez esetben le kell szûkíteni, illetve helyettesíteni a nem mérgező, nem fertőző fogalmával. A homo naturalis nem iszik a városi vízzel klórt is, de a szomszéd trágyadombjának szivárgásától fertőzött vizet igen, esetleg olyan ásványi anyagokkal dúsítva, melyek az egészségét hosszú távon fenyegetik. Mert a mai természetes nem azonos azzal a természetessel, ami az ősidőkre volt jellemző. Ha valaki ma a városból falura megy, a jobb higiénét rosszabbra cseréli fel. Városban a csatornázás biztosítja, hogy az ürülék oda menjen, ahol karbantartható, tisztítható. Ahol nincs csatornázás, ez megoldhatatlan. Valamikor - természetes körülmények között - kevés ember végterméke oszlott el nagy területen, a mai falvakban - sok ember ürüléke kevés helyen - kontrollálatlanul. A populáció növekedése miatt mindenhol nehéz elkerülni a vizek szennyeződését, s ez rákényszerít azok mesterséges tisztítására, ami vízidegen anyagok fogyasztásával jár. De ez még hosszú távon is jobb, mint - a forrásvizektől eltekintve - a természetes vizek fogyasztása.

A víz nemcsak belső használatra való, hanem tisztálkodásra, sportolásra, felüdülésre is. Egyre kevesebb azonban az olyan víz, amiről biztonsággal elmondható, hogy nem lesz bajok kiváltója. A vizekben oldott ipari termékek, bomlástermékek, a feldúsuló mikrobák bőrbetegségekhez, szembetegségekhez, allergiához vezethetnek, az ember természetes vízi környezete tehát kórok forrásává válik. Mert bármennyire is szeretnénk úgy érezni, hogy lehet természetes környezetben élni, ez a víz már nem az a víz, ami volt, és a benne lubickoló ember sem úgy reagál rá, mint őse.

A mai fiatal más igényekkel nő fel, mint elődei, élvezni akarja az életet és mindazt, amit a technika számára nyújtani tud. Miközben tehát - a veszélyeket később felismerve - szívesen válnék homo naturalissá, nem akarja elveszíteni azokat az előnyöket, amelyekbe belenőtt, amelyeket megtanult élvezni, legyen az televízió vagy rádió, automobilizmus vagy repülés, élvezeti szerek és jó ételek, gyógyszerek garmadája ha beteg, és mobiltelefon, ha beszélgetni támad kedve. De lehet-e ragaszkodni a jó levegőhöz és a természetes konyhához, miközben valaki szedi a fogamzásgátló tablettát és tüdőre szívja a dohányfüstöt? A ma embere tele van ambivalens érzésekkel, akar is menekülni, meg nem is a mesterséges környezetből, időnként csömöre van a technikai civilizációtól, de nem tud elszakadni tőle. Túl gyors lett ez a fejlődés, nem generációról generációra kezdett el különbözni, hanem generáción belül, a tempó egyre gyorsul, lassan szédítővé válik. Homo naturalissá az lesz, aki vagy felismerte ezeket a fejlődési tendenciákat, és nem kér belőle, vagy az, aki kér belőle, de nem bírja elviselni. A probléma az, hogy a menekülésnek nincs kidolgozott technikája, és valószínûleg nem is lesz. Az egyre mesterségesebb világnak nincs életképes alternatívája, mert a mesterséges világ ártalmai ellen nem a mai természetes véd meg, hanem a technika által kimunkált mesterséges védelem. Elkerülhető a technikai fejlődés egy-egy ártalma, elvonulhatunk egy-egy varázsa elől, de ez nem mentesít attól, hogy összességében el kell viselni mindazt a nyomást, amit a technikai civilizáció létrehozott. Lehet csökkenteni a behatásokat, kikapcsolhatjuk a televíziót, bezárhatjuk az ajtót a ránk zúduló információáradat előtt, de az annál több lesz és annál váratlanabbul fog beömleni, ha mégis kénytelenek vagyunk kinyitni. Lehet másoknál (a többségnél) természetesebb módon élni, de annak tudatában, hogy ez azért nem igazán természetes. Az ember, minden okossága ellenére, a körülmények foglya, és ebből a szempontból mindegy, hogy e körülmények természetesek, vagy általa teremtettek. Ha a körülmények létrejöttek, nem kell azokat elfogadni, de alkalmazkodni kell hozzájuk, mert erősebbek, mint mi vagyunk. A körülmények megváltoztatásához több kell, mint erős akarat, a körülményeket ugyanis (biológiai, társadalmi) törvényszerûségek hozták létre és hajtják tovább. A homo naturalis csak annak a viaskodásnak a jele, amit a majdnem természetesből a teljesen mesterségesbe való átmenet idején próbálunk teljesíteni, igen kevés eséllyel.