"
Első vendéglátónk a Pápai Református Kollégium volt, egy február végi kellemes estén. A Kollégium zsúfolásig telt dísztermében a Bolyai János Matematikai Társulat tiszteletbeli elnöke, Császár Ákos akadémikus köszöntötte a hallgatóságot, és üdvözölte a két lap új utakat nyitó példaértékû összefogását, sok sikert kívánva a leírt és a kimondott gondolatok egymást erősítő ismeretterjesztő formájának.
A három, érzelmileg is elkötelezett előadó egymást múlta felül, az értelem és az érzelem sokszintû skáláján mozogva mindvégig ébren tartották a szépszámú hallgatóság érdeklődését.
Előadásaik az alábbi sorrendben hangzottak el:
Weszely Tibor: A marosvásárhelyi Református Kollégium és a Bolyaiak,
Kálmán Attila: Hogyan teremtett a semmiből egy új, más világot Bolyai János,
Kiss Elemér:Újabb kincsek Bolyai János hagyatékából.
Az első Ezrednyitó tudományos est látogatói ízlésesen megformált Emléklapot kaptak, melyet a marosvásárhelyi festőmûvésznek, Zsigmond Attilának Bolyai Jánosról készített tusrajza díszített. Az Emléklapot a három előadó kézjegyével hitelesítette. Ezen kívül a jelenlévőket a két lap azon számaival is megajándékoztuk, melyekben az előadásokhoz kapcsolódó cikkeket olvashatnak. Megható volt látni, mennyien jöttek el meghallgatni az előadásokat távoli városokból, sőt, határainkon túlról is. Többek véleménye szerint nehéz lesz felülmúlni e nyitóest színvonalát, hangulatát. Mindenesetre megpróbáljuk!
|