|
|
|
De már a történetírótól megköveteli nemzete, hogy lelkesedésében is a prózai kutatás vonta határok között maradjon, és a mennyire azt a távol idők hagyományai megengedik, határozottan, vagy legalább nagyon szûk körben jelölje ki az ezredikév helyét.
Meg is indultak az idevonatkozó kutatások, különösen újabban, hogy a millennium megünneplésének kérdése mindinkább égetővé vált: és a már régibb történetíróinktól felvett évszámokhoz újabbak és újabbak járultak, a nélkül azonban, hogy valamely évszámban megállapodtak volna. Abban az egyben azonban körülbelül minden nézet megegyezett, hogy a magyarok bejövetele évének meghatározása attól függ, mely évre tesszük azt a bolgár hadjáratot, a mely a magyarok bejövetelét megelőzte. Ezt a bolgár háborút a 893-, 894-, 895- és 896-ik évre is teszik; ezek szerint tehát maga a honfoglalás is 894-898 közt történt meg. A bolgár háború idejére nézve a kérdéses évek krónikásai azt írják, hogy ez idő tájt Byzanczban nagymértékû napfogyatkozás volt látható, a melynek éve iránt azonban szintén kétség lehet. Ez a csillagászati tünemény okolja meg, hogy a csillagászat e kérdésben a történelem támogatására indul...
Midőn időpont meghatározásáról van szó, az tulajdonképpen mindig asztronómiai kérdés.
Az embernek az idő mértékét és az idő beosztását kezdettől fogva a csillagászat körébe tartozó tünemények szolgáltatták. Már magának a nappalnak és éjjelnek váltakozása csillagászati tünemény, a melynek észlelése bizonyára az ősember legelső, ismeretileg talán még nem is tudatos cselekvése volt. Az idő beosztására vonatkozó ezen első észleléshez azután mindig több és több ilynemû észlelés csatlakozott. Mindenesetre a Nap, Hold és csillagok naponkénti jelenségeinek, a Hold fényváltozásainak, majd későbben a Nap évi útjának felismerése, észlelése és végül időszakosságuk megállapítása volt a csillagászatnak őskori tartalma. Az időnek mértékét pedig eleitől fogva ezek a tünemények adták, minthogy mások nem is adhatták és nem is adják ma sem.
Azt hiszem, nem kell tovább fejtegetnem, hogy ennélfogva az emberi történet »mikor«-jaihoz és »mióta«-ihoz a csillagászatnak beleszólása, sőt döntő szava is lehet. Tényleg a chronológiának, a historia eme csontvázának megszerkesztése nem egyedül magának a történelemnek, hanem jó részben a csillagászatnak volt és marad is munkája...
Az égi tüneményekről való följegyzések a legtöbb esetben visszaszámíthatók, és épen ebben rejlik fontosságuk. Az égi testek mozgásának viszonyait és törvényeit ismerjük, valamint Földünk helyzetét a világegyetemben, és így bármely - még oly távol eső - időre nézve is újra meg tudjuk rajzolni az ég képét a Föld bizonyos helyére vonatkozólag. Igaz ugyan, hogy gyakran nem vagyunk biztosak az iránt, milyen helyre vonatkozik a kérdéses észlelet és ilyenkor az idő megállapítása csak hosszas és fáradságos számításokkal sikerül, néha pedig épen nem dönthető el végérvényesen. De a kapott eredmények még ilyen esetekben is nem egyszer szolgáltatnak újabb adatot, sőt egészen váratlan fölfedezésekre is vezetnek az illető hagyomány korát, vagy helyét, vagy más körülményeit illetőleg. Mert, a mit különösen magyaráznom nem kell, ha valamely ilyen régi észlelet kora akár a följegyzésből magából, akár máshonnan ismeretes volna, de nem tudnók, milyen helyen történt az észlelés, az égi testeknek az illető időre kiszámított helyzetéből kiolvashatjuk azt is, hogy a Föld melyik vidékén és helyén volt a kérdéses égi tünemény látható, ennélfogva megtudhatjuk azt is, hol történt az illető észlelés és följegyzés...
Mielőtt már most a minket érdeklő ilyen régi észlelet idejének meghatározására térnék, két megjegyzést kell még tennem. Azegyik annak a nehézségnek a felemlítése, a mely abban rejlik, hogy bármennyire teljes és tökéletes is épen az égi testek mozgásának elmélete, az égi mechanika, alkalmazásában, az égi testek mozgásának számbeli értékeiben, mégis maradnak csekély bizonytalanságok, a melyek a jelenben érvényes számbeli értékeknek évszázadokra, sőt évezredekre való alkalmazásában a valóságtól többé-kevésbé eltérő eredményekre vezetnek...
A másik megjegyzésem az, hogy az emberiség immár több ezeréves története folyamán reánk maradt észlelések közt számra - és mindjárt itt jegyezhetjük meg, történeti vagy régészeti szempontból való használhatóságra - nézve kiválnak a fogyatkozások észlelései és feljegyzései.
Hogy miért épen a fogyatkozások ragadták meg az emberek figyelmét, az első pillanatban könnyen érthetőnek látszik, másrészről pedig igen jó anyagot szolgáltat mélyebb kutatásra az emberiség mûvelődését illetőleg. A szokatlan és váratlan, majd a babonás félelem és az emberi önhittség, mind hozzájárult azon egy alapokhoz, hogy alig van az üstökösök és meteoriteken kívül szembeszökőbb, feltûnőbb tünemény az égen, mint épen a fogyatkozások...
Hogy arról is némi képet nyújtsak, mily nemûek az ilyen följegyzések és hogyan kell körülöttünk mindinkább szûkebbre és szûkebbre vonni a határt, míg azt mondhatjuk, hogy ez, és csakis ez a fogyatkozás az, a melyről a följegyzés szól, ide írom az egyik krónikásnak, Georgius Monachus folytatójának szavait. Leo császár uralkodásának krónikájában a 9. pontban magyarra lefordítva, ezt mondja: »Napfogyatkozás állott be úgy hogy a forum lépcsőin hét ember égett el.«
Egy helyen ugyan említ a Georgius folytatója közel a fentiekhez évszámot, t. i. Leo császár trónraléptének évét, a 886-ik évet Kr. u., de mert erre ismét csak nagy sokára jön évszám, nem lehet tudni, melyik napfogyatkozás értendő. Épen a szóban forgó időszak chronológiája kétségtelenül meghatározott évszámok nélkül szûkölködik. Salamon Ferencz kitûnő természettudósunk, »A honfoglalás éve« czímû füzetében ez égi tüneményre hivatkozva, azt mondja, hogy: »Sajnos, hogy meglehetős biztossággal még maga a napfogyatkozás éve sem ellenőrizhető«, a minthogy akkor tényleg nem is volt. Én épen az ő felszólítására kezdtem meg 1883-ban erre vonatkozó számításaimat, a melyeket, annyiszor akadályoztatva, végre a folyó évben fejezhettem csak be.
Ezt a napfogyatkozást meghatározandó, arra kellett támaszkodnom, a mi ismeretes volt, tehát keresnem kellett azt a napfogyatkozást, a mely a IX. század utolsó 10-15. évében Byzanczra teljes volt, vagy legalább is igen nagy mértékû és pedig a napnak 6-ik órájában vagyis mostani óraszámításunk szerint délben.
A nélkül, hogy t. olvasóimat a fogyatkozások theoriájával, még kevésbbé számításuk módjával untatni akarnám, csak röviden fogom jelezni az útat, a melyet ilyen feladatok megoldásában követni kell.
A Nap- és Hold-táblákban levő adatokból mindenekelőtt a konjunkczió idejére, a mikor t. i. beáll az újhold, a Nap és Hold helyzetét meghatározó mennyiségeket: a két égi test koordinátáit, látszólagos átmérőit és horizontalis parallaxisait számítjuk ki. Oppoltzer 1881-ben az »Astronomische Gesellschaft« kiadásában adott a Holdra nézve ily syzigialis táblákat, a melyekben már a syzigiumokkor érvényes mennyiségeket számította, illetve számíttatta, úgy, hogy a Hold- és Nap-táblákra közvetlenül visszamenni már nem szükséges. E táblákból valamely adott dátumra az említett megfelelő számokat kivéve, azokból kiszámítjuk a fogyatkozás elemeit, ha ilyen abban a syzigiumban egyáltalán lehetséges, a mit ugyan csak e számok közt fennálló bizonyos relácziókból tudunk meg. A napfogyatkozás elemei az égi testekre vonatkozó fennemlített adatok között való olyan kapcsolatok, a melyekből további számítások útján a Hold árnyékkúpjának helyzetétés útját meghatározhatjuk, tehát általában a fogyatkozás láthatóságát és egyéb körülményeit megállapíthatjuk. Ha azután valamely földi hely földrajzi koordinátáit is ismerjük és az a hely a fogyatkozás láthatóságának körébe esik, további közelítő számítások a fogyatkozásnak az illető helyre vonatkoztatott közelebbi adatait - kezdetét és végét, legnagyobb fázisát és ennek idejét - is szolgáltatják. A »közelítő« számítást illetőleg félreértés elkerülése végett meg kell jegyeznem, hogy annak nem az az értelme, hogy az illető számok csak közelítőleg adnák a fogyatkozás kezdetét, végét stb., hanem az, hogy csak ugyanazon számításoknak ismétlésével folyton inkább és inkább közelítjük meg a kívánt adatok helyes értékét olyan pontosságig, a milyet akarunk és a milyet tábláink megengednek, a mi tudvalevőleg manap az időmásodpercz törtrészeiig terjed. Ennek oka az, (hogy csak röviden érintsem és egyúttal az ilynemû számítások terjedelmességéről fogalmat nyújtsak), hogy ahhoz a feladathoz, hogy valamely helyre vonatkozólag a napfogyatkozás kezdetét és végét kiszámítsuk, már ismernünk kellene az égi testek helyzetét abban a pillanatban, tehát tulajdonképen már azt kellene tudnunk, a mit még csak ki akarunk számítani. Ezért bizonyos, rendesen a fogyatkozás közepéhez közeleső időből indulunk ki és ebből a kezdetre, végére stb. bizonyos értéket kapunk, a mellyel újra számítjuk a kezdet stb. idejét, mindaddig, míg az eredmény egyezik azzal a számmal, a melyből utoljára kiindultunk. Oppoltzer tábláinak és szabályainak használatában ritkán kell háromszornál többször ismételni így a számítást.