Édesanyám 1993. március 10-én halt meg, 97 esztendős korában. Ma is emlékszem rá, milyen lelkesülten mesélt nekünk, gyerekeknek arról, hogy 1906. okt. 29-én mint 9 esztendős kis kamaszlány látta Kassán II.Rákóczi Ferenc fejedelem és bujdosó társai hamvainak ünnepélyes elhelyezését a dómban. Szeretettel őrzött emléktárgyai között megtaláltam a régről ismert és itt reprodukált füzetkét a „Rendező Bizottság" kiadásában. A hazahozatalról és az ünnepélyes sírbatételről az 1906. XX. tc. szám alatt hozott törvény intézkedett október hó 22-én.

Szomorú, de igaz, hogy történelmünk többnyire a nagy temetések és újratemetések története. Jó lenne egyszer már valódi nagyjainkat még életükben fel- és elismerni és nem csak (hipokrita módon) haláluk után (amikor már nem tudnak tiltakozni) az aktuális politikai érdekek szerint körbeájtatoskodni őket. Rákóczi és bujdosó társai temetése, úgy tûnik, valódi „össznépi" megmozdulás volt Thaly Kálmán író és országgyûlési képviselő kezdeményezésére. A sírnál az emlékbeszédet is ő mondta.

Győry Tibor cikke lapunk ősének 1906-i számában tisztelettel emlékezik meg e fenti eseményről. Ennek kapcsán kerít szót Mikes Kelemennek, a fejedelem és a bujdosók krónikásának írásaira az érintettek haláláról. Gróf Esterházy Antalt az 1722-ben Rodostóban kitört pestis ragadta el, amely áprilistól októberig tartott. Bercsényiné gróf Csáky Krisztinát a pestis megkímélte, de valamilyen krónikus, sorvasztó kór jelentkezett nála (a leírásról nemigen dönthető el, mi), amelyben végül 1723 ápr. 15- én elhunyt. Férje, gróf Bercsényi Miklós mintegy másfél évvel később halt meg a Mikes-féle leírás alapján a szívelégtelenség valamely formájában, amelyhez valószínûleg cukorbetegség és érelmeszesedés (netán endarteritis obliterans) is társult, az alsó végtagok fokozatos elhalásával. Azakkori diagnosztika és terápiás lehetőségek mellett különösen a „bujdosó" státus mellett betegsége eleve gyógyíthatatlannak minősült.

A fejedelem maga közismerten köszvényes volt és ehhez társult a Rodostóban szerzett krónikus maláriás fertőzés, amely kiterjedt vörösvértest- pusztulással és következményes súlyos májkárosodással járt (haemolytikus ictenus). „Mintha vére sárrá változott volna" - írja Mikes. A betegen a súlyos sárgaság tünetei léptek fel és a jelek szerint a halál közvetlen oka a súlyos májkárosodás és a következményes véralvadási zavar lehetett. Ehhez a végén agyödéma is társulhatott, mert a boncolást végző „borbélyok" szerint „agya veleje annyi volt, mint két embernek szokott lenni". A halál 1726. április 8-án érte utol.

A fejedelem maradványait külön, édesanyja (Zrínyi Ilona) és fia (Rákóczi József) maradványait közös koporsóba tették. Ugyancsak közös koporsóban helyezték nyugalomra gróf Bercsényi Miklós és neje, gróf Csáky Krisztina maradványait. Gróf Esterházy Antal és Sibrik Miklós maradványait külön-külön koporsóban temették. Az ő haláluk körülményeiről nem áll rendelkezésre bővebb információ. Velük együtt hozták haza Thököly Imre hamvait is, amelyeket a kassai állomáson Késmárkra szállításig Késmárk szabad királyi város díszőrsége őrzött.