Hevesy György (1885-1966) a radioaktív izotóp nyomjelzés módszerének megalkotója. Munkáját 1913-ban kémiai Nobel-díjjal ismerték el. Costerrel 1923-ban felfedezte a periódusos rendszer egyik utolsó ismeretlen elemét, a hafniumot.

Az izotóp indikátorok módszere a 10 évvel ez előtt elhunyt, Ernest Rutheford, a kitõnő fizikus vézetése alatt álló manchesteri Fizikai Intézetben látott napvilágot. Ebben az intézetben az első világháború előtti időben rádióaktivitással foglalkoztak, és így nemcsak rádium, hanem a rádium előállításának egyik mellékterméke, a rádium-D izotóp is nagy mennyiségben állt rendelkezésre, sajnos azonban nem tisztán, hanem jelentős mennyiségû ólommal keverve. A rádióólom azonban használhatatlannak bizonyult, mert az ólom elnyelte a benne levő rádium-D izotóp sugárzását. 1911-ben egy napon Rufherford professzorral az intézet egyik földszinti laboratóriumában találkoztam, ahol nagymennyiségû rádió-ólom készlet volt. Szokott kedvességével így szólt hozzám: „Fiam, ha maga valóban olyan tehetseges, mint amilyennek látszik, próbálja meg a rádium-D izotópot előállítani ebből az ólomtömegből." Én lelkesen azonnal hozzáfogtam a problémához és biztosra vettem a sikert. Kétévi megfeszített munka után kísérleteim teljes kudarccal végződtek, a rádium-D izotópot nem sikerült az ólomtól elválasztani.

Ez a lehangoló eredmény arra az elhatározásra ösztönzött, hogy kihasználjam valamilyen módon a két anyag elválaszthatatlanságát, illetve pontosabban, hogy felhasználjam a rádium-D izotópot mint ólomindikátort. Ugyanis az előző kísérletek során kiderült az, hogy az ólommal bármiféle kémiai vagy fizikai folyamat történjék is, az ólom és a rádium-D izotóp elválaszthatatlanul együtt marad; e két anyag egymáshoz való aránya a mûveletek során nem változik meg, konstans marad. Ha tehát a rádium-D izotóp mennyiségét a sugárzás alapján megmérjük és az ólomhoz való arányát ismerjük, akkor e két adatból az ólom mennyiségét is meghatározhatjuk. Természetesen ez a helyzet nemcsak arra az esetre vonatkozik, amidőn e két anyag a természetben egymás meIlett előfordul, hanem vonatkozik arra az esetre is, amikor a rádium-D izotópot az ólommal mesterségesen, célszerûen választott arányban keverjük össze.

Ebben az időben a bécsi rádium intézet a világ legjobban felszerelt ilyen típusú intézete volt és ez arra az elhatározásra bírt, hogy Paneth professzorhoz menjek és vele dolgozzak. Õvele különböző ólomsók oldhatóságát határoztuk meg rádióaktív indikátorok módszerével. Közismert dolog, hogy bizonyos ólomsók vízben vagy más oldószerekben rendkívül kevéssé oldódnak. Olyan kevéssé, hogy a szokásos kémiai vagy fizikai vegyszerekkel az oldott ólomsók mennyisége nem is határozható meg. Ha azonban a kiinduló anyaghoz meghatározott mennyiségû rádióaktív indikátort keverünk, ezután állítjuk elő az oldhatóság szempontjából megvizsgálandó ólomsót, előállítjuk a nehezen oldódó ólomsónak oldatát, akkor az oldatnak más módszerrel megmérhetetlen ólomkoncentrációját oly módon mérhetjük ki, hogy a rádióaktív izotóp sugárzását határozzuk meg és ebből számítható azután az oldott ólomsó mennyisége.

Ez a módszer rendkívül egyszerû, kitõnő eredményekhez vezetett és lehetővé tette azt, hogy az ólmot rádium-D izotóppal, más anyagokat pedig más rádió-aktív izotópokkal egyszerûen „megjelöljünk".

Az indikátorok módszere ... az elemző vegytanban

A rádióaktív izotópok módszerét messzemenően alkalmazta az analitikus kémia. Számos olyan esetben használták, amikor szokásos elemzési módszerek nem váltak be. Így például egyes ólomtartalmú kőzetek ólomtartalmát csak az indikátorok módszerével sikerült megállapítani. Ugyancsak alkalmazták a módszert kálium és más analitikusan nehezen meghatározható anorganikus anyagok elemzésénél. Az utóbbi időben pedig tért hódított ez a módszer a biokémiában is és Schönheimer, Chargaff, Ussing, Rittenberg és Forster a nitrogén kimutatására élő szervezetekben a nitrogén izotópot és a hidrogén izotópot használták fel.

... a növényélettanban

A növényélettanban is felhasználták az izotóp indikátorok módszerét. Azt kellett eldönteni, hogy a talajból felszívott anyagoknak vagy csak egyetlen elemnek mi a sorsa a növényben, egy helyben marad-e vagy vándorol; akkor azt kellett tenni, hogy a vizsgálat tárgyává tett elemet valamilyen izotóp indikátorral „jelölték meg" és azután ennek az izotópnak a növényben való vándorlását viszonylag egyszerû módon végig lehetett kísérni. Természetesen bonyolultabb életfolyamatok vizsgálatát is meg lehetett oldani izotóp indikátorok módszerével.

... a gyógyszertanban

A század első évtizedében a vérbaj kezelésére bizmut-vegyületeket használtak. Munkatársainkkal azt vizsgáltuk, hogy e készítmények közül melyek a leghatásosabbak. E vizsgálat elvégzésénél is az izotóp indikátorok módszerét alkalmaztuk, a bizmutot egy bizmut izotóppal jelöltük meg és ennek az izotópnak a szervezetbe való felszívódását és kiürülését vizsgáltuk. Ezzel a módszerrel a kérdést el is döntöttük, és bizonyítottuk, hogy a bizmut-hidroxid olajos szuszpenziója a legalkalmasabb gyógyszer.

... az orvostudományban

Az izotóp indikátorok módszere munkáink nyomán egyre jobban elterjedt és különösen a biokémiában általánossá vált. Így például a rákbetegségek vizsgálatánál azt a kérdést vetették fel, hogy az ólom az egészséges és tumoros szövetek között hogyan oszlik meg. Kézenfekvő volt az ólmot valamely alkalmas izotópjával indikálni. Ezek a vizsgálatok ugyan negatív eredménnyel jártak biológiai szempontból, mindamellett nagy mértékben hozzájárultak a methodika kifejlesztéséhez és ahhoz, hogy később a fehérjék és zsírok anyagforgalmának tanulmányozásakor nagy sikerrel alkalmazzák a rádióaktív izotóp indikátorok módszerét. [...]