Rideg Somló, térföldi remete, Reád száll a mezők lélekzete. Körülfoly a nap, mint hû szerető, Osztatlan hévvel téged ölelő. A távol Marczal szellőt küld feléd, Hogy illat és fény olvadjon beléd.
(Vörösmarty Mihály Jó bor c. verséből)
Antall József (1932-1993) történész. A Magyar Országos Levéltár, majd a Pedagógiai Tudományos Intézet kutatója. A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum Könyv- és Levéltár tudományos főmunkatársa, főigazgató- helyettese, 1984-től főigazgatója. A Magyar Köztársaság miniszterelnöke (1990-1993).
Magános szigetként emelkedik ki a Dunántúlnak már a Kisalföldbe hajló síkságából, a Balaton-felvidék és a Bakony szomszédságában, a tonzúrás barátfejre emlékeztető remetehegy: a Somló. Lenyûgöző látványt nyújtanak a hegyoldalon felkúszó szőlők, a messziről fehérlő apró présházak, az ősi várrom és a kilátó. Ki tudná el - feledni a csodálatos körképet, a századokat idéző történelmi levegőt - és a somlai bor kü - lönös, kesernyés ízét, zamatát.
Egy remetehegy születése. Hosszú évmilliókkal ezelőtt, a földtörténet harmadkorának közepén óriási vízterület borította Magyarország felületét. Később - elszakadva az óceántól - beltengerré szelídült, amelyet Pannónia- tónak keresztelt az utókor. A sós vizû tengermaradvány a szárazföldi folyók hatására fokozatosan édesvizûvé vált. Gazdag állatállományának maradványa a Tihanyból jól ismert kagylófaj, a kecskeköröm (Congeria ungula caprae). Kevesen tudják, hogy a Somló tövében, a Ferenc-major közelében gyak - ran teljesen épen maradt - a tihanyinál is tö - kéletesebb - példányokat találnak.
A Pannónia-tóba torkolló folyók nagy mennyiségû homokot, kavicsot, törmeléket,
agyagos iszapot szállítottak a tóba. Megindult a lassú feltöltődés, majd a harmadkor végén, a pliocén korban teljesen kiszáradt. Elvonulását azonban mozgalmas geológiai idők követték a Balaton környékén. Heves vulkáni kitö - rések kísérték az állandó kéregmozgást, és a kiömlött híg bazaltláva foltokban telepedett rá az eredeti homok- és agyagüledékre. Ez a vulkanikus erő teremtette meg a Tapolcaimedence, a Dél-Bakony (Kabhegy, Agartető) és a Kisalföld nagyszerû bazalthegyeit, közöttük elsősorban a Somlót.
A Badacsonyhoz és a Szent György-hegy - hez hasonlóan a Somló is három hegypalást - ból álló bazaltvulkán. Az alsó, kissé lejtős csonka kúp (180-300 m) a Pannónia-tó üledékét képező homokos agyagból és kavicsos ho - mokból keletkezett. A középső rész (kb. 300- 400 m) padszerûen elváló bazaltból áll. Jellegzetes képet nyújt a hegy oldalát képező meredek szikla zsákszerû kőfala. De még e fölött (kb. 35 m) találjuk a hegyet lezáró utolsó, sa - lakos kőzetből álló bazaltsapkát. Így éri el a Somló a 435 m tengerszint feletti magasságot.
A somlai bor históriája. A hegyeket védő bazaltkúp anyaga apró serét nagyságú darabokra („srét" vagy „göbecs") töredezik. Ez a vulkanikus bazaltanyag kitûnő termőtalajjá teszi a hegy oldalát, itt terem a híres „somlai". Nevét nyilván még akkor kapta, amikor a hegy tetejét, oldalait jórészt még somfa borította, s virágzáskor szinte „somlott" a hegy. Ehhez hasonlóan keletkezett hazánk nem egy azonos nevû hegye, dombja (Somló, Somlyó stb.).
A Somló hegyen az első szőlőket még a rómaiak telepítették. Valószínûleg a szombathelyi út mentén fekvő település római lakói virágoztatták fel itt a szőlőmûvelést. Nem kétséges, hogy a római uralom összeomlása után a szőlőmûvelés is visszaesett, bár valószínûleg az egymást váltogató népek uralma alatt sem szakadt meg teljesen a kontinuitás. A római uralmat követő népvándorlás és honfoglalás emlékeit azonban nem könnyû vallatóra fogni. (Már csak ezért is érdemes megtekinteni a tüskevári helytörténeti gyûjteményt.)
A földmûvelésre tért magyarság azonban újra felvirágoztatta a szőlőkultúrát is. A 13. sz. elejétől már okleveles anyag tanúsítja a Somló tövében levő Scevleus (Szőllős) falu, illetve a szőlőmûvelés létét. Később, a pusztító tatárjárás után, IV. Béla (1242) Moreából hozatott ide szőlővesszőt. Az Anjou-korszak küszöbén, 1309-ben pedig a szőllősi határban földet, a Somlón pedig szőlőt zálogosítottak el. Egy évszázaddal később (1418) viszont már 80 forintért cserélt gazdát egy szőlő.
Híre még Mohács előtt túljutott a határokon. W. Lazius bécsi katonaorvos írt elragadtatással a kitûnő „Schumlauerwein"-ről. A vásárhelyi apácazárda 1511-ből fennmaradt magyar nyelvû urbáriumából megtudjuk, hogy az apácáknak három szőlője volt a hegyen, és hogy mennyi volt a környező falvak beszolgáltatási kötelezettsége. Később már számos forrás áll rendelkezésünkre a somlairól, többek között gyógyító hatásáról. A 18. században Zircen betegeket gyógyítottak vele. Sőt már 1752-ben intézkedik a hegyközségi szabályzat a somlai bor védelméről:
„A Somlai Szőlő Hegynek Termése nem tsak az egész Országban, hanem a Szomszéd Tartományokban is híres lévén, illendő és szükséges, hogy ezen Hegy Termésének bötse föntartassék. Ha ki annak okáért borát vízzel keverné, s úgy adná el, ellene ezen tselekedete bé bizonyítatván 12 foréntokra vagy 25 páltza ütésekre büntettessék, és ezen kívül a Vevő embert is Kára eránt meg elégétteni köteleztessen; ugyan annyi büntetésre érdemes az is, aki más Hegyeken termett vagy vett Borát titkossan a Somlai Pintzéjében vitetvén, azt Somlai Bor gyanánt eladná és utóbb ez el - lene ki világosodnék; melynek nagyobb akadáloztatására nézvest minden más hegyeken termett boroknak a Somlai pintzéhez akár melly szín alatt leendő vitetések azoknak Confiscaciója (elkobzása) alatt tiltatik és a ki illyetén Szőlő Birtokost föladja, jutalmául a Confiscaló Borok Árának 1/3-d része ki fizettessék."
A Somló-hegy szőlőinek igazi virágkora a 19. század elején, a napóleoni háborúk idején kezdődött és a reformkorban érte el tető - fokát. Történelmünk során nem kisebb rajongói akadtak a somlai bornak, mint Hunyadi Mátyás, Kinizsi Pál, Bakócz Tamás, Vak Bottyán, Széchenyi István, Vörösmarty Mihály, Berzsenyi Dániel, a két Kisfaludy, Mikszáth és még sok más jeles alakja múltunknak. Vajon miért? A somlai bor kellemes savú, eperillatú, bőséges zamatanyaggal rendelkező olajsárga bor. Alkoholtartalma a legtöbb évjáratban 13° fölött van. Többévi „ászokolás" után speciális, úgynevezett „bagariaízt" kap. Kiváló minőségét a bor meghatározó tényezőinek - a talajnak és az éghajlatnak - kö - szönheti. Vulkanikus eredetû talaja mellett igen kedvezőek az éghajlati viszonyai. Az évi csapadékmennyiség 692 mm körül mozog. A sík vidékkel határolt hegy bőséges napfényt kap. Gyakori a párás levegő, az enyhe nyugati és délnyugati légáramlás. Ritkán, de előfordulnak a korai és kései fagyok is.
A híres fehér somlai megterem a hegynek mind a négy oldalán, a vásárhelyi, a jenei, a szőllősi és a dobai részen. Általában a déli fekvésû vásárhelyi oldalon termett bort tartják a legjobbnak, utána a jeneit, a dobait és végül a szőllősit. Noha a sorrendben van némi igazság, nyugodtan mondhatjuk, hogy mind a négy részen jó minőségû a jól kezelt bor. Mindegyiknek megvan a maga sajátossága, amelyet ízlés szerint választhat magának az ember.
A Somlón közel negyven szőlőfajtával találkozunk. Régebben a furmint, a sárfehér és a juhfark volt a legelterjedtebb. Ma inkább az olasz- és a rajnai rizling, a tramini, az ezerjó vezet, és a régiek közül a furmint található meg. A cél éppen ezeknek a fajtáknak az ural - kodóvá, sőt kizárólagossá tétele, hogy minél határozottabb karakterû, kiváló bort kapjunk, és megszabadítsuk a hegyet az értéktelen, nem oda való fajtáktól.
A remetehegy ura a vár. A Somló északi oldalán, kis bazaltkúpon áll a messzire figyelő várrom. Jó védelmet nyújtottak egykor a meredek sziklák a kémlelő lőrések mögött meghúzódó vitézeknek. Erdős-bokros részen keresztül közelíthető meg a bejárat, előtte kb. nyolc méter széles szárazárok található. A még elég ép állapotban levő kapun jól lát - ható a leereszthető felvonóhíd helye és tartó - ja. Először jobbra kanyarodó sikátorba jutunk, innen nyílik az előudvar, majd délről a kétemeletes laktanyarész, amely az őrség elhelyezésére szolgált. Kagyló alakú őrállás mellett jutunk a belső udvarba, ahol mindjárt szemünk elé kerül az egész vár vízellátását biztosító ciszterna. Mellette emelkedik a vár jellegzetes tornya, amelynek rendeltetésén szakemberek és laikusok egyaránt sokat vitatkoztak. Se lőportorony, se konyha, hanem várkápolna lehetett, amit a kézmosó medence is bizonyít.
A belső udvarból nyílik a gótikus boltozatú palotarész. A várfalon túl - a vár keleti olda - lán - találjuk a figyelő őrtorony romjait. Való - színûleg híd vagy palló vezetett hozzá a várárkon keresztül. Bizony könnyen kalandoznak el gondolataink, amikor a festői romok között járunk, ahol egykor vitézi tornát vívtak elődeink. Sápadt arcú várkisasszonyok hajolnak ki a kerettelen ablakokon, áradó melegség ömlik felénk a lakószobák romjaiban, amikor a kandalló üregeit ismerjük fel. Az egykori börtönből pedig - a néphagyomány szerint - még ma is hallik az áldozatok üvölté - se. Mikor keletkezett ez a csodálatos épület, mikor hozta létre az ember alkotó ereje, a te - remtő elme és a verítékező szolganép?
Régi oklevél említi már László király idején a „Castrum Somlyo"-t, azonban kétséges, hogy ekkor már valódi vár állott volna itt. Valószínûleg csak a tatárjárás után, a nagy várépítések idején keletkezett az épület a koráb - bi igénytelen erődítmény helyén. Az Árpádházi királyok utolsó évtizedeiben és az Anjouk uralkodása alatt királyi vár volt. Zsigmond azonban elajándékozta kedvelt híveinek, és így jutott a Garayak tulajdonába. 1479-ben - a már többször gazdát cserélt várat - Garay Jób eladta a királynak, Hunyadi Mátyásnak. Nem sokáig volt azonban ismét királyi birtok, hiszen Mátyás már a következő esztendőben Kinizsi Pálnak, a híres törökverő hadvezérnek adományozta. A 15. század végén pedig a hatalmas vagyont öszszeharácsoló főpap, Bakócz Tamás kezére került. Õ alatta élte a somlói vár a fénykorát, ekkor készültek faragott ablakkeretei, ajtajai és boltíves helyiségei. A pompás várat 1517-ben végrendeletileg unokaöccsére, az Erdődy nevet felvett Bakócz Péterre hagyta. A mohácsi vész után messze vidéken csak a Somlóvár várta az ellenséget, azonban sokat szenvedett a nép magától az őrségtől is, akik még a vásárhelyi apácákat is kifosztották.
Magyarok és törökök véres küzdelmét idézik a Doba mellett levő török sírok. 1543-ban Zrínyi Miklós horvát bán ütött rajta a török kontyosokon. Sikerét bizonyítja a felkoncolt háromezer török temetője. Gyakran változtak a tulajdonosok, előkelő főúri családok (Erdődy, Choron, Nádasdy) között cserélt gazdát. Egyszer még a török is birtokba vette, azonban nem sokáig tudta tartani. Két ellenség között őrlődött az ország, de az egyik akkor is megmaradt, amikor a másikat kiverték. Ezért lángolt fel az eddigi legnagyobb Habsburgellenes függetlenségi háború: a Rákócziszabadságharc. A legkurucabb vidékek egyikén, a Somló vidékén ismét jó mesteremberek zajától visszhangzott az öreg vár. Vak Bottyán generális még egyszer rendbe hozatta az ősi fészket a német és labanc seregek ellen: a beépített téglák és fagerendák őrzik az utolsó renoválás nyomát. A szatmári béke után elveszítette stratégiai jelentőségét, állandó őrséget nem tartottak benne, csak néha küldtek át Sümegről egy-két katonát az ágyúk rendben tartására. A 18. században tovább mállottak az ősi falak.
Egyszer majdnem megmenekült a pusztulástól: 1731-ben a kamalduli szerzetesek akartak itt remetetelepet létesíteni. Erre azonban nem került sor, hosszú huzavona után visszakerült az Erdődy család kezére, s az ő tulajdonunkban maradt egészen 1945-ig a várrom.
A vár köveinek egy részét felhasználták az építkezéseknél, elsősorban a múlt század elején Doba mellett felépített „somlóvári" Erdődy-kastély építésénél. Ma ez tbc-szanatórium.
Somló új ura a kilátó. A várból csodálatos erdőrészen keresztül, meredek kaptatón jutunk fel az 1938-ban épült Petőfi- (korábban Szent István-) kilátóba. Útközben megismerkedhetünk a hegy érdekes növény- és állatvilágával. Jellegzetes bükkerdei növényzet (hóvirág stb.) kíséretében jutunk előre, míg a bazaltsziklák tavasszal szinte sárgállanak a szirti terenye virágaitól. De ki tudná felsorolni pompás növényvilágát?
Gazdag állatvilága ma már kevésbé látványos, mint egykor. Hollók és szirti sasok között még a múlt században is itt éltek a várban a szelídített vadászsólymok utódai, éppúgy jelezvén az emberi otthon nyomait, mint az orgonabokrok között nyíló bazsalikom és a menta.
A hegy csúcsán, 435 méter magasan találjuk a turistaszállásként is mõködő, terméskőből épült szép kilátót. Csendes időben is érezzük tetején a szél simogató ölelését, a latinos táj áradó nyugalmát, a dolgos kultúrát árasztó szőlők és szántók csodálatos szépségét. Alattunk érezhetjük a három ősi kápolnát, a vízszegény hegy két jóízû forrását: a Sédet és a Szent Márton-forrást. De nincs időnk elmélázni a közeli táj szépségén, hiszen elragad a messzeség, felénk intenek a rokon hegyek, a Badacsony, a Csobánc, a Szent György-hegy és a többiek. Tiszta időben még a Balaton víztükre is megcsillan a jó szemûeknek, amit egyszerre komor szépségével vált fel keletről a Bakony erdőrengetege. Alig fordulunk, és már Pápa tornyai tûnnek elénk, majd szinte túl a látóhatáron az Alpok - a Rax és a Schneeberg - havas csúcsai halványulnak.
A messzeségből azonban visszatér tekintetünk a közeli táj szépségére, amit még színesebbé tesznek a fákkal övezett ősi falvak és mezővárosok. Oroszi, Borszörcsök, Devecser, Somlóvásárhely, Somlójenő (Kis-Jenő), Tüskevár (Nagy-Jenő), Karakószörcsök, Iszkáz, Somlószőllős (Nagyszőllős), Doba, Noszlop és a többi, hiszen csak néhányat említettünk közülük. Egykori római települések közelében, honfoglalás kori szállások folytatásaként élnek ezek az évezredes falvak. A török időkben elpusztult falvak helyét ma csak dûlők jelzik (Deésháza, Meréte, Csigere), mint régi idők nyelvi emlékei, ahol azonban a régész ásója feltárhatná a múlt maradványait.
Viharos történelmi időket értek meg ezek a falvak. Elpusztultak és újratelepültek. Kemény kötésû jobbágyivadékok, büszke „püspökszeriek" és még büszkébb kisnemesek élték itt szürke hétköznapjaikat. Véreztek a török elleni harcban, fegyvert fogtak Rákóczi oldalán, katonát adtak Napóleon ellen és tömegesen szálltak táborba Kossuth oldalán. Kocsin, lovon vagy akár gyalog tértek meg Világos után az úttalan utakon bolyongva hazafelé. De sokan követték Noszlopy Gáspárt a reményteljes reménytelenségbe, vagy adták magukat ordas életre a betyárok oldalán. Innen került ki az utolsó híres betyárvezér, Savanyú Józsi is, aki már századunkban hunyta le szemét.
A Somló-vidék egyik legéletrevalóbb, legsokoldalúbb mezőgazdasági lakosságunkat formálta ki. A szőlőmûveléstől a gabonatermelésig, a külföldre szállított hízott marháktól a törzskönyvezett csikónevelésig mindennek megvolt itt a maga mestere. S ettől a pompás mezőgazdasági vidéktől egy kőhajításnyira, Ajkán és a Bakonyban egyik legnagyobb jövőjû bánya- és iparvidékünk alakult ki. Százados harcokban edződött népe, amely mindig megmutatta emberségét és magyarságát, forrása maradt mindig a jónak. Megmu - tatta ezt a távoli múltban és a második világ - háborúban egyaránt. Otthont nyújtott az otthonaiból elûzött lengyel menekülteknek, szökött katonáknak és mindenféle rendû és ran - gú üldözöttnek.
Somlói gondok. Fontoljuk jól meg értékeink sorsát. Tegyük azért, hogy megmentsük a pusztuló várromot, amelynél sokkal kevesebbet őrző épületekre fordítanak gondot mûemléki hatóságaink, de Somló vára - az 1962. évi megerősítésen kívül - nem szerepel a kö - zeli tervekben. Amit még megmenthetünk ma, arra már holnap késő lesz, hiszen váraink állapota a végelgyengülés szakaszába lépett. Ugyanígy nagy figyelmet követel a szőlőterület sorsa, a hely idegenforgalmi szerepének és lehetőségeinek a vizsgálata. Azt se feledjük el, hogy a Somlónak vissza kell adni egykori nya - raló-üdülő jellegét is, sőt azt tovább kellene fejleszteni. Gondoljunk a közeli iparvidék megfáradt lakóira. Érdemes lenne az egész problémakör vizsgálatát intézményesen megfelelő kezekbe helyezni, a különböző szervek képviselőiből, megfelelő szakértők részvételével egy intézőbizottságot felállítani.
Akárcsak a többi híres borvidéken, itt is hatalmas arányú rekonstrukciós munkára van szükség. Az átalakulás folyamata sokrétûen érintette a szőlőhegy sorsát. A szőlővel beültetett terület csökkent a múlt század virágko - rához képest, sőt az utolsó évtizedekhez viszonyítva is, amit jól mutatnak az elvadult sző - lők és omladozó présházak, különösen a hegy magasabban fekvő helyein. Pontos adatok nem állnak rendelkezésünkre, azonban jelentős szőlőterületeken lucernát és kukoricát láthatunk. Ez igen kevés ahhoz, hogy annyi somlait szüreteljünk, ami már mennyiségi tényező lehet a borpiacon.
Minden talpalatnyi földet be kell ültetni ahhoz, hogy eredményt érjünk el. Kivéve természetesen a hegytetőt és az országúton túl eső lapos területre telepített szőlőt, amely nem is tekinthető somlainak a régi hegyközségi szabályok szerint. A hegytetőt az 1957-ben készült felújítási terv erdősíteni kívánja, amellyel a víz pusztító munkáját is csökkenteni lehet.
Éppen ezért ismerik kevésbé a somlait, mint a tokajit vagy éppen a badacsonyit, mert aránylag kis területen termelik. De nem ez az egyetlen oka, hiszen mindig kevés volt az „árutermelő" szőlőbirtok a Somlón. Ha vizsgálat alá vesszük az 1944. évi állapotokat, megállapíthatjuk, hogy a 785 hold szőlő 1151 birtokos kezén volt és ebből 589 tulajdonos 600 négyszögölnél kisebb birtokkal rendelkezett. A 20 holdon felüli birtok igen kevés volt, hiszen csak két szerzetesrend és egy-két nagybirtokos rendelkezett nagyobb szőlővel. A földreform után ezek is kisebb parcellákra oszlottak, ill. háztáji birtokként aprózódtak tovább a kollektivizálás után. Uralkodó birtokforma tehát a kisbirtok volt, ami termelési szempontból lényegében ma sem változott meg. Annál kevésbé, hiszen kevés nagyüzem vállalkozna a felújítással járó hatalmas arányú beruházás végrehajtására. A nagyobb befektetéstől óvakodó kisbirtok és a modern nagyüzemi termelés feltételeivel nem rendelkező gazdaságok között vajúdik e híres borvidék sorsa.
Ez volt az oka annak, hogy mindig kevés somlai került piacra. Sőt a házi fogyasztásnál se sok élte túl a téli disznóölések, az iddogálással elütött hosszú téli esték idejét. Talán volt is igazság az öregek egymást megszóló korholásában, hogy egyesek tavasszal már csak a borseprőt ették „kalánnyal". Aratásra pedig csak a pince mélyében meghúzódó, e célra félretett kishordó pihent a „csántérfán". Ezért oly nehéz feltámasztani, megvalósítani a nagy felújítási tervet. Kire épüljön? Az állami gazdaság ereje elégtelen az egész hegyhez képest, tehát meg kell keresni a legalkalmasabb módot a termelés fellendítéséhez, a megfelelő termelési forma felismeréséhez. Csak így nyerheti vissza hírnevét a világpiacon a somlai, amelyet bizony régen is jobban ismertek Bécsben, mind Budapesten. Ehhez azonban egy olyan komplex tervre van szükség, amely a hegy egészének termelési, idegenforgalmi kérdéseire megoldást talál.
