Szerkesztőségünk különös figyelmet fordít a határainkon túli magyar tannyelvû iskolákra. Természet-Tudomány Alapítványunk, valamint a Rotary Club Budapest és a Rotary Club Babylon (New York) segítségével évek óta előfizetjük a Természet Világát ezekbe a felvidéki, erdélyi, kárpátaljai és délvidéki középiskolákba, líceumokba. Diákpályázatunk révén felkaroljuk, segítjük tehetséges, írásra fogékony fiataljaikat. Rendszeresen segítjük az évközi, és főképpen a nyári tanárképző tanfolyamaikat, nyári egyetemeiket neves előadók érdekes, vonzó témáival.
Az utóbbi időben szinte hazajárunk Felvidékre. Legutóbb július 3-án Nagymegyeren lépett föl lapunk kis különítménye. (A főszerkesztő itt is megmutatta vezetői képességeit: sofőrként bizonyított.) A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége immár tizedik alkalommal megrendezett nyári egyetemére voltunk hivatalosak, ahová afféle könynyed esti szórakoztató programként Ádám Zita elnök asszony hívta meg a Természet Világát. Az előadásokra mintegy ötven érdeklődő zsúfolódott össze (pedig akár sörözni is elmehettek volna) a Bartók Béla Magyar Tannyelvû Alapiskola egyik osztálytermében. Elsőként Németh Géza szerkesztő lépett fel „előzenekarként", őt a meghívók külön kérték. Öt kontinens madártávlatból címmel a lapunkban megjelent Prózai óda a repüléshez címû cikkének meg(dia)- filmesített változatát adta elő. A fő mûsort Szendrő Szabolcs hegymászó, fotós adta A hegyek vonzásában. Ahol a madár is jár címû előadásával. Magával ragadó előadói stílusa, világszínvonalú felvételei méltán váltották ki a közönség figyelmét és elismerését. Olyannyira, hogy előadása után alig akarták elengedni, késő estébe nyúlt a kötetlen beszélgetés. Talán nem véletlen, hogy a mûsor plakátjára - a távolmaradók figyelmébe ajánlva - valaki utólag ezt írta: Ez volt a csúcs!
Ilyen képek láttán megérthettük, mi vonzza Szendrő Szabolcsota hegyek közé
A Kassai Nyári Egyetem természet- és környezetvédelem-szakcsoportjában augusztus 21-én volt Természet Világa-nap, melyet Kapitány Katalin olvasószerkesztőnk „szerkesztett" meg. A tanárok részesei lehettek Diószeghy Árpád: Fizika a környezetünkben, Róka András: Kölcsönhatások a bioszférában, Szerényi Gábor: Miért fontos a biológiai sokféleség megőrzése?, valamint Szili István: Mi legyen a szeméttel? címû tanulságos előadásoknak. Este közkívánatra diavetítést tartottunk. Már biztosan kitalálták, Németh Géza vetített Afrika az Atlasztól Fokföldig címmel.
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége által szervezett, 2001-ben már kilencedik alkalommal sorra kerülő Bolyai Nyári Akadémia rendezvénysorozatára Lászlófy Pál elnök és Burus Siklódi Botond főtitkár urak hívták meg a Természet Világa csapatát. Díszvendégként Budapestről velünk tartott Toró Tibor akadémikus, temesvári fizikaprofesszor, a Bolyai Nyári Akadémia tiszteletbeli elnöke. Utunk első állomása július 21-én Sepsiszentgyörgy volt, ahol a matematikatanárok továbbképzésén nevünkben Kiss Elemér, az MTA külső tagja tartott előadást Bolyai János algebrai és számelméleti eredményei címmel. A főszerkesztő lapunkat és különszámainkat népszerûsítette, majd a jelenlévő tanárok a Természet Világa Matematika különszámát és Simonyi Károly A magyarországi fizika kultúrtörténete címû munkáját kapták ajándékba.
A Mikes Kelemen Líceum adott helyet 2001-ben a matematikatanárokBolyai Nyári Egyetemének
Következett Szováta, ahol július 23-tól a fizika- és a biológiatanárok tartották összejövetelüket. A több színvonalas előadás (Bor Zsolt: Lézerek a csúcstechnológia csúcsán, Maróti Péter: Fizikusok a biológiában, biológusok a fizikában, Toró Tibor: Az utolsó 25 év, mely megrengette a szubnukleáris fizikát, Bálint Imre: Kvantummechanikai sûrûségmátrixok és - funkcionálok az atom- és a molekulafizikában) mellett lapunk szerzői itt is hozzájárultak a rendezvény sikeréhez (Lévai Péter: Az anyag új halmazállapotai, Gábos Zoltán: Entrópia és információ). Természetesen most sem maradhatott el folyóiratunk méltatása és különszámaink ajándékozása. A jelenlévők videofilmről megtekintették az első magyarországi mesterségesen gyorsított részecskékkel létrehozott atommag-reakció hiteles történetét.
Az idei nyár is szép lassan tovatûnik. Folyóiratunk és az iskolák sok szállal szövődő kapcsolatrendszere reméljük egyre erősödve örökké fennmarad.