Az emberi szív a mellüregben helyezkedik el. A keringési rendszer központja, a vérkeringés motorja. A szív négyüregû, két pitvar és két kamra alkotja. A bal pitvaron és kamrán csak oxigéndús, a jobb pitvaron és kamrán csak szén-dioxidban dús vér áramlik át. A jobb kamrából ered a tüdőartéria, mely a tüdőhöz szállítja a vért, a bal kamrából pedig az oxigéndús vért szállító aorta indul ki. Az aorta kezdeti szakaszából erednek a koszorúerek, melyek a szív szöveteit látják el. A bal pitvarba a tüdőből érkező vénán keresztül áramlik a vér. A jobb pitvarba pedig a test felől érkező „elhasznált", szén-dioxidban dús vér kerül.

A szív fala háromrétegû. Kívülről a szívburok borítja, ez egy vékony, hártyaszerû, sima réteg. A következő a szívizom, a myocardium. A szívizom fejlődésének mértéke, a szív egyes részein az igénybevételnek megfelelően alakul. A pitvarok fala gyengébb, mint a kamráké, a kamrákon belül pedig a bal kamrának erősebb az izomzata, hiszen ennek az izomnak az összehúzódása juttatja a vért a nagy vérkörbe. A szívizom különleges harántcsíkolt izomszövet, mely akaratunktól függetlenül mûködik, nagyon kitartó, nem fáradékony, ugyanakkor gyors összehúzódásra képes. A szívizmot belülről a belhártya, az endocardium borítja, ez a szövet teljesen hasonló a szívburok szövetéhez.

Az endocardiumból erednek a billentyûk. A vitorlás billentyûk a pitvarokat választják el a kamráktól, a zsebes billentyûk pedig a kamrák és az artériák között találhatók. Avitorlás billentyûk szabad szélétől és az alsó felszínétől eredő, nagyrészt a papilláris izmokhoz húzódó ínhúrok tartják szorosan a vitorlát, és megakadályozzák, hogy a pitvarokba átcsapjon. Az artériás billentyûk mindegyike három tasakból áll. Mûködése úgy történik, hogy a kamrai nyomás, a systole megnyitja a zsebes billentyûket, így a vér az artériákba áramlik. Amikor megkezdődik a kamrai diastole, a vér nem juthat vissza a kamrákba, mert belefolyik a zsebes billentyûk tasakjaiba és így megakadályozza a viszszaáramlást.

A szívkamrák összehúzódása egy életen keresztül ismétlődő kétfázisú ciklus, a megtelítődött kamra összehúzódással, a systole, majd a kiürített kamra újratelítődése elernyedt állapotban, a diastole.

Gondolom, mostanra az olvasónak már elege lett a szív mûködésének leírásából és arra kíváncsi, mikor kezdem már el konkrét témámat. Megnyugtathatom, azonnal.

Az előbb tehát azt írtam, hogy a szívciklus egész életen át így mûködik. Sajnos ez nem igaz, mert számos olyan betegség létezik, mely a szívnek e funkcióját rongálja. Először is szeretnék kitérni arra, hogy milyen gyógyszerekkel lehet a súlyos szisztolés és diasztolés diszfunkció miatt dekompenzált betegek közérzetét javítani és meghosszabbítani a túlélési időt: Ennek négy összetevője van:

1. diuretikumok 2. digoxin
3. ACE (angiotenzin konvertáló enzim)- gátlók
4. béta-blokkolók.

A felmérések azt mutatják, hogy az Egyesült Államokban szívelégtelen betegek száma növekvő tendenciát mutat. A legfrissebb adatok szerint a populáció 1,5-2%-a szenved szívelégtelenségben és évente körülbelül 400 000 a pangásos szívelégtelenség új eseteinek a száma. Nagyon fontos, hogy az ilyen új betegnek fel kell mérni az állapotát. Figyelembe kell venni a szívelégtelenség típusát és közelebbi okát, illetve a háttérbetegségeket, ha van ilyen.

A szívelégtelenség tünetei a kiváltó októl függően különbözőek. A szisztolés szívelégtelenségben (ilyenkor az ejekciós frakció 50%- nál kisebb a bal kamrában) gyakori tünet a korai orthopnoe, súlyos nehéz légzés és az éjszakai dyspnoe. Diasztolés szívelégtelenségnél (telítődési zavar) gyakori panasz a teherbírás csökkenése, a dyspnoe és a fáradtság. Minden beteget ezért alaposan ki kell vizsgálni, erre egyik nagyszerõ lehetőség az echo-kardiográfia.

Sajnos a szívelégtelenség progresszív betegség, melynek elég sokféle kiváltó oka lehet. Létrejöttében különböző neurohormonális folyamatok is részt vehetnek. Az okokat ezért gondosan fel kell kutatni, és ha ez megtörtént, akkor talán a kezeléssel gyakran stabilizálható a szívmûködés. Az ilyen tüneteknél azonban ki kell zárni az egyéb, hasonló tüneteket okozó betegségeket.

Fáradtság és dyspnoe lehet krónikus obstruktív tüdőbetegség eredménye, vagy asztma, anaemia és fertőző, vagy gyulladásos betegség. Nagyon fontos a beteg fizikai kivizsgálása, és itt nagy hangsúlyt kell fektetni a testsúlyra, mert ez az egyik kulcstényező a PSZE (pangásos szívelégtelenség) esetén. Az orvosnak figyelnie kell még az esetleges új szívzörejekre, mert ezek is a PSZE egyes tünetei lehetnek.

Ha mindezek a vizsgálatok megtörténtek és valóban szisztolés vagy diasztolés diszfunkcióval kell számolni, akkor a gyógyszerek mellett rendkívül fontos a beteg felvilágosítása és életmódjának megváltoztatása (sószegény diéta, ellenőrzött fizikai aktivitás, illetve folyadékbevitel egyes gyógyszereknél). A beteg felvilágosítása az egyik legfontosabb dolog. Ennek során figyelmeztetni kell az esetleges kellemetlenségekre. Például néhány gyógyszernél először a beteg állapotában rosszabbodás következik be, s csak utána javul, vagy arról, hogy terhelés esetén enyhe fáradságot érezhet, illetve dyspnoéra számíthat. A felvilágosítás a betegre nehezedő pszichés nyomást is oldja, ezt saját tapasztalatból tudom. Az ilyenfajta betegségek esetén tilos az alkoholfogyasztás, hiszen csökken tőle a szívizom kontraktilitása.

Most rátérek a gyógyszeres kezelésre, először a diuretikumokra. Ezek a gyógyszerek minden dekompenzált beteg kezeléséhez nélkülözhetetlenek, de nem elégségesek, mert nem hatnak a hosszú távú túlélésre. Ezért más gyógyszerekkel, pl. digoxinnal, ACEgátlókkal, valamint béta-blokkolókkal együtt kell adni. Leggyakrabban diuretikumot használnak. A legtöbb probléma ilyen gyógyszer adásakor az elégtelen kiválasztás. Sok orvos, bár elegendő diuretikumot ad, hogy a tünetek egy részét enyhítse, de akkor sem növeli a mennyiséget, ha nyilvánvaló a túlterhelés.

A súlyos betegek sokkal nagyobb adagokat igényelnek és tolerálnak. A nagy adagoknál azonban vigyázni kell az elektrolit-egyensúlyra, gondoljunk a káliumra és a magnéziumra. Bár az ACE-gátlók megoldják e problémát, egyes klinikusok azonnal, rutinszerûen káliumot adnak.

Újabb adatok szerint azonban kedvezőbb a kis dózisú spironolakton. Ez a szer 30%-kal csökkentette a mortalitást, így ezt már kezdettől fogva együtt kell adni a többi gyógyszerrel. A spironolakton nagyszerûen véd a káliumveszteség ellen. Ez alól azonban kivétel a súlyos veseelégtelenség, mikor a spironolakton hyperkalaemiát okozhat. Ezeknél a betegeknél tehát gyakorta ellenőrizni kell a testsúlyt, a volumen- és az elektrolitviszonyokat.

A második jelentős gyógyszer a digoxin. Csökkenti a dekompenzált betegek panaszait és a kórházi felvételeknek a számát, de a túlélésre nincs jelentős befolyása. Ha a digoxinnal kezelt betegtől elvonják ezt a kezelést, akkor a tünetek súlyosbodnak. Ezért a digoxin továbbra is része a kezelésnek, azonban a túlélés szempontjából a digitalis a legkevésbé fontos, egyedül a diasztolés diszfunkcióban ellenjavallt ez a gyógyszer.

A harmadik jelentős gyógyszercsoport az ACE (angiotenzin-konvertáló enzim)-gátlók. Ezek már javítják a betegek túlélési esélyeit. Bizonyított, hogy az ACE-gátlók mind a szisztolés, mind a diasztolés diszfunkciónál hatásosak. A legtöbb gond abból adódik, hogy nem használják optimálisan, pedig csak akkor fejtik ki megfelelő hatásukat, ha megfelelő dózisban kapja a beteg. Ennek megfelelően a lisinopril elérendő adagja napi 20-40 mg, a captoprilé pedig 150 mg. Az ACE-gátlókkal szemben intolerancia is felléphet, ezt azonban ki lehet küszöbölni, ha kisebb adagban adják a betegnek. A köhögés is a mellékhatások közé tartozik. Agyógyszer szerepére csak akkor kell gyanakodni, ha a kezelés utáni első, vagy második hónapban lép fel állandó jelleggel. Csak akkor kell a szedését abbahagyni, ha a köhögés súlyossá válik. Néha az ACE-gátlók hyperkalaemiát okoznak, mely miatt a kezelést változtatni kell. A kezelés emelheti a szérum-kreatininszintet, amely azt jelzi, hogy az ACE-gátló súlyosbítja a vese mûködészavarait, ezért adását azonnal abba kell hagyni. Néhány klinikus el sem kezdi adni az ACE-gátlót kóros szérumkreatininszint esetén. Ilyenkor semmivel sem rosszabb a vesefunkció romlásának kockázata, mint azoknál a betegeknél, akiknél az értékek normálisak voltak. Az orvosok különösen óvakodnak az ACE-gátlástól akkor, ha a dekompenzált beteg viszonylag hypotoniás. Ilyenkor is el lehet kezdeni a kezelést, azonban csak nagyon kicsi adagokban és alaposan figyelve a beteg állapotát, nem szédül-e a gyógyszer bevétele után. Az orvosok bizonyos helyzeteknél ARB (Angiotenzin II-receptor-blokkoló)-hez folyamodnak, azonban a két gyógyszerféleség nem felcserélhető. Egyes esetekben, pl. ha az ACE-gátló kezelhetetlen köhögést okoz, akkor fel lehet cserélni ARB-val. Néhány szakember ACE-gátlót nem toleráló betegeknél hydralazin+ isosorbid dinitrát kombinációt adja, de ezzel kapcsolatban még nincs elég adat. Az bizonyos, hogy ACE-gátlókat, és ARB-t sem toleráló betegeknél ez a legjobban hozzáférhető megoldás.

A negyedik fajta gyógyszerek, a béta-blokkolók. Régebben ezek a gyógyszerek tiltottak voltak a PSZE kezelésében, mára azonban bebizonyosodott, hogy sokat segítenek a betegségben. Három jelentős szer van közöttük, a metroprolol, a bisprolol és a carvedilol. Ezek közül a carvedilol a jelek szerint jelentősen csökkenti mind a hospitalizációk időtartamát, mind a mortalitást. A béta-blokkolók szisztolés és diasztolés szívelégtelenség gyógyítására is alkalmasak. Sajnos még nincs összehasonlítás e három béta-blokkolóval kapcsolatban, így nem tudjuk, melyik a legkedvezőbb. Az azonban biztos, hogy mindig kis adagot kell először adni. Abéta-blokkolóknak a hatása csak hosszú távon érvényesül, a kezdeti szakaszban a beteg szédülést, némi fáradtságot érezhet. A kezelés során mindig növelni kell az adagot a céldózisig, mely a metroprolol esetén 200 mg. A béta-blokkolót mindig gondosan kell titrilálni; amikor a beteg elérte a teljes adagot, akkor azt fenn kell tartani.

Nagyon fontos, hogy egyik gyógyszernek az adását sem szabad hirtelen abbahagyni, mert az súlyos következményeket vonhat maga után, pl. béta-blokkoló esetén tachykardiát, vagy egyéb aritmiát. PSZE esetén a legtöbb antiaritmiás szert nem szabad adni, mert növelik a mortalitást. A négy gyógyszercsoporttal optimálisan végzett kezelés sokat segít a beteg életminőségét sokat rontó fizikai állpotromlás circulus vitiosusának elkerülésében.

Régebben a PSZE-ben szenvedő betegeknek pihenést, a terhelés elkerülését javasolták. Manapság a kutatási eredmények tükrében már bizonyos, hogy a testmozgás igenis segít. Valóban, a fizikai tréning javítja a legtöbb PSZEben szenvedő beteg állapotát és életminőségét. Emellett a gyakorlatok csökkenthetik a PSZE miatti halálozást, csakúgy, mint a koszorúérbetegségben szenvedőkét. A testmozgás azonban ellenjavallt is lehet. Ilyen eset például az obstruktív billentyûbántalom okozta szívhiba. Hasonlóképpen nem helyes tornáztatni azokat a betegeket, akiknek a tréning során aritmiája támad.

A fizikai teljesítőképesség csökkenését a bal kamra mûködési zavara okozza, de nem ez az egyetlen ok. A tüdő pangása és végül fibriosisa ugyancsak szerepet játszik, hiszen akadályozza a léghólyagocskákban a gázcserét, nem jut elég oxigén a test izmaihoz.

Fizikai tréningek után növekszik az állóképesség: a kimerülésig eltelt idő 26-37%-ban növekszik. A kutatási eredmények azt igazolják, hogy a gyakorlatok tartós és kedvező változásokat idéznek elő a betegeknél. Egy kísérlet során 15 beteggel végeztettek 52 héten át progresszív edzésprogramot. A kísérlet során a betegeknél növekedett a maximális oxigénfelvétel, a nyugalmi pulzusszám, az erőkifejtés maximuma.

A legjobb módszer az aerob testedzés. Ez hosszabb ideig, ritmusosan nagy izomcsoportokat vesz igénybe, pl. a lábszár izmait. Ennek során azonban figyelni kell, hogy a betegek a gyakorlatokkal a maximális szívfrekvencia 50-50%-át igyekezzenek elérni, se többet, se kevesebbet. A gyakorlatok javítják a zsíranyagcsere-értékeket, csökkentik a diabétesz létrejöttének valószínûségét. A legtöbb PSZE-ben szenvedő beteg 65 évesnél idősebb, ezért náluk ezek a gyakorlatok segítenek megelőzni a korral járó mozgáshiányt.

Természetesen a beteg nem kezdhet el csak úgy magától mozogni, előtte terhelési próbának kell alávetni, ami alatt nézni kell a vérnyomást, és monitorozni az EKG-t. Meg kell határozni a betegnél az ideális szívfrekvenciát; ezt általában úgy végzik, hogy a beteg életkorát kivonják 220-ból és megszorozzák 0,6-tal és 0,8- cal. Ez azonban nem igazán megfelelő, hiszen lehet, hogy egy 50 éves beteg sokkal kevésbé terhelhető, mint egy 70 éves. Ezért az ideális szívfrekvenciát úgy lehet kiszámolni, hogy a terhelési próba alatti maximális frekvenciából levonják a nyugalmi pulzusszámot, az értéket megszorozzák 0,6-tal és 0,8-cal, majd az így kapott két számhoz hozzáadják a nyugalmi pulzusszámot.

A teljes erőkifejtés előtt nagyon fontos a hosszú bemelegítés. Ezután izomfejlesztő gyakorlatok, lassú séta, vagy más gyakorlat következhet. Ehhez ideális a szobakerékpár, hetente 3-5 alkalommal 20-40 perc. De nem szabad a betegnek túlhajszolnia magát, ügyelni kell a figyelmeztető szívtünetekre. Kezdetben az az ideális, ha kis részletekben teljesíti a feladatot, majd ezt fokozatosan növelve addig, míg az egész aznapi gyakorlási időt végigdolgozza. Nagyon fontosak az erőfejlesztő gyakorlatok is. Erősíteni kell a légzésben részt vevő rekeszizmot és hasizmot, ezt kis súlyzókkal nagyszerûen el lehet érni. Elsősorban a felső és az alsó végtagot kell megcélozni, heti egy-két alkalommal, 12-15-szöri ismétléssel. Az így létrejövő izomerő és a jobb közérzet mellett ezek a gyakorlatok csökkentik a felsőtesttel végzett munkának a szívfrekvenciára és a vérnyomásra gyakorolt hatását, így csökkenteni lehet a szív terhelését munka közben. A nagyobb súlyok azonban nem ajánlatosak. Aterhelési program után ideális egy kis lazító, nyújtó gyakorlat.

Az ilyen terhelés során angina, fokozódó légszomj, súlygyarapodás, a lábszárdagadás tünetei is előjöhetnek, ekkor azonnal be kell szüntetni a tréninget. Az nem baj, ha mozgás során a beteg megizzad, vagy liheg, ez is hozzátartozik. A folyadékpótlásra viszont ügyelni kell, különösen akkor, ha a betegnek csökkent a vesemûködése; ekkor tartózkodni kell a túlzott mértékû folyadékfogyasztástól.

Ezek után már mindent tudunk, mit kell tenni a szisztolés vagy diasztolés diszfunkció esetén, de a testedzést nemcsak azután kell elkezdeni, hogy a betegség kitudódott, hanem előtte. Így meg is lehet előzni a bajokat és a szív egészséges és betegségmentes lesz és az aktív időskor sok ember számára elérhetővé válik.

Az embereknek a pamlag és a könnyû kis tévénézés helyett mozogni kéne. A testedzést azonban, mint a szívbetegeknél, lassan kell kezdeni és csak utána növelni a terhelést. A mozgásnak vannak egyszerûbb formái is, pl. ha az ember autójával a munkahelyétől 1 kmre parkol le, akkor máris megvan a heti 10 km-es séta, vagy a kertészkedés is nagyszerû testmozgás. Mivel az aerob testedzés terheli a szívet, ezért még ha egészségesnek is érzi magát az ember, akkor is meg kell vizsgáltatnia magát orvosával. Most is törekedni kell a maximális szívfrekvencia 70-80%-ára. Csak addig szabad végezni a mozgást, amíg az kellemesen fárasztónak tûnik. Az aerob edzés nem ér sokat, ha nem rendszeresen végzi az ember.

A következőkben részleteznék néhány aerob foglalatosságot. Ilyenfajta testmozgás pl. a gyaloglás, a futás, a kerékpározás, az úszás, az aerobik, és a kondicionáló gépek. A gyaloglás a legegyszerûbb. Eleinte az ember 20-30 percet sétáljon naponta, majd növelni kell időt. A futás már megerőltetőbb, nagyobb terhet ró az alsó végtagokra. Mindig megfelelő cipőt kell választani és egyenes talajon futni. A kerékpározás is nagyszerû aerob edzés. Az úszás a legkíméletesebb aerob aktivitás, hiszen a víz csökkenti a testsúlyt és párnázza az ízületeket. Ez egy kis hátrányt is jelent, mert a vízben keményebben kell dolgozni, mint a szárazföldön a megfelelő szívfrekvencia eléréséhez. Azúszás viszont az összes izmot megmozgatja. Az aerobik a társaság miatt kedvező testedzési forma, és mert megdolgoztatja az összes izomcsoportot.

A kondicionáló gépek élvezetesek, mert lehetőséget nyújtanak arra, hogy olvassunk, tévét nézzünk, vagy zenét hallgassunk, miközben a gyakorlatokat végezzük. Fontos, hogy testhezálló testedzési formát válaszszunk és az, hogy rendszeressé tegyük. Azokon a napokon, amikor valaki úgy érzi, hogy több kedve van a testmozgáshoz, akkor végezzen többet. Sohasem szabad megerőltetnie magát a testedzőnek, mindig addig kell végezni a gyakorlatokat, amíg jólesik.

A pályázatom záró részében szeretném még egyszer felhívni a figyelmet, hogy a testedzés nem minden; mellette egészségesen kell táplálkozni, kevés zsiradékot magunkhoz venni. Nagyon fontos a jó alvás és az egészségre ártalmas szokások, mindenekelőtt a dohányzás, illetve a túl sok alkohol fogyasztásának elhagyása. Sajnos nagyon sokan addig nem tesznek semmit a testért, a szívért, az esetleges hosszabb életért, amíg nem történik valami baj, akkor pedig képes átesni a ló másik oldalára és túlzásba vinni a dolgot. Szerintem az lenne az ideális, ha minden emberben tudatosulna: tehetünk valamit a jobb közérzetért és talán a hosszabb életért. Nem csak akkor, amikor már megérkezett a baj. A megelőzésre kellene hangsúlyt fektetni a pályázatomban leírt szívelégtelenségek esetében is.