Felcsillant a remény azok számára, akik a fogorvosi fúró puszta hangjától is irtóznak. A fájdalommentes lézer nem csupán a szó szerint is idegőrlő hangot számûzi, hanem a fertőzött fogideget is megőrzi. Amikor az élő ideg a fogban megfertőződik, a hagyományos kezelés szerint „kiölik", és a fogat betömik. Csupán Amerikában évente mintegy 20 millió gyökérkezelést végeznek a fogorvosok. Ez azonban elvékonyítja a fogat, ami előbb-utóbb el is színeződik.

Egy kaliforniai fogorvos olyan lézerkezelést fejlesztett ki, ami úgy pusztítja el a beteg ideget, hogy nem károsítja az egészségeset. Nincs szükség érzéstelenítésre sem, hacsak a fog nem fáj. Az erbiumlézer a fényt 2940 nanométeres hulllámhosszon bocsátja ki, amit a víz abszorbeál. Az elhalt foganyag víztartalma igen nagy, ami azzal jár, hogy a lézer energiájának nagy részét a fertőzött szövet elnyeli, majd elpárolog. Ha szükséges, egy erősebb lézer által kialakított lyukon antibiotikumot juttatnak a fogba, majd betömik. Az eddigi tapasztalatok szerint az élő szövet nem, vagy alig károsodik és a 600 páciensnél, akiknek gyökérkezelésre lett volna szükségük, csaknem teljes a siker. Más fogorvosok túl drágának és nem eléggé kipróbáltnak tartják a módszert, a feltaláló azonban azzal érvel, hogy így megtakarítható a gyökérkezelés, vagy a koronakészítés szintén nem alacsony ára. A hagyományos fúrás okozta vibráció ugyanis oly mértékben károsíthatja az ideget, hogy előbb-utóbb szükséges lehet a gyökérkezelés. (New Scientist, 2001. július 21.)

Most első ízben fordult elő, hogy a csillagászoknak sikerült egy Naprendszerünkön kívüli kisbolygó övezetet találniuk. E távoli világ kétszázszor annyi tömeget ölel összesen magába, mint amennyi a mi Naprendszerünk aszteroida övezetében található.

Az aszteroidák ciklikus pályái - a Földtől nagyjából 60 fényévnyi távolságra lévő - Nyúl (Lepus) csillagkép fiatal és ragyogó x Leporis nevezetû csillaga köré csoportosulnak. Christine Chen és Michael Jura Los Angeles- i kutatóknak sikerült a Hawaii-ban található Mauna Kea 10 méteres Keck távcsöve segítségével észlelniük azt a gyenge, vörösön inneni sugárzást, amit a x Leporis - 375 millió kilométertől 915 millió km-ig terjedő - övezetében a mikroszkopikus porrészecskék emittáltak.

Chen bízik abban, hogy megfigyeléseik fényt vethetnek arra is: mi történik a többi naprendszerben. Remélik, hogy sokkal többet fognak megtudni azokról a tartományokról is, amelyekben a Föld-típusú bolygók keletkeznek, képződnek. Csillagok körüli porkorongokat már korábban is többször találtak, de egyikük se volt olyan közel, mint a mostaniak. A kérdéses porrészecskék spirál alakú pályán hullanak egy-egy csillagba, nagyjából 20 ezer éven belül. A x Leporis körüli porrészecskék folyamatosan pótlódnak; legvalószínûbben nagyobb kőzetdarabok ütközése révén. A mi aszteroida övezetünkben ui. ugyanez játszódik le. (New Scientist, 2001. június 16.)

A születés hónapja az ötven éven felüli korosztályban befolyásolja a felnőtt emberek életkilátását, legalábbis a német Mac Planck Népességkutató Intézet munkatársai, Gabriele Doblhammer és James W. Vaupel tanulmánya szerint. Az északi félteke két országában (Ausztriában és Dániában) azok az emberek, akik ősszel (október-december folyamán) születtek, hoszszabb ideig élnek, mint azok, akik tavaszi hónapokban (április-június hónapokban) jöttek napvilágra. Ausztráliai adatok szerint ez a jellegzetesség a déli féltekén pontosan egy félévnyi eltolódást mutat. Az Ausztráliába bevándorolt britek életkor megoszlása ugyanis hasonló az osztrákokéhoz és a dánokéhoz, de jelentősen eltér az Ausztráliában születettekétől.

Ezek a megállapítások egy véletlenszerûn kiválasztott, több mint egymilliós népességi adat vizsgálatán alapulnak. Az élettartambeli különbségek nem függenek a halálozás évszakos megoszlásától, sőt függetlenek a születések szezonális megoszlásában megmutatkozó szociális különbségtől is. Az északi féltekén a tavasszal született csecsemők körében az első életévben tapasztalható halálozási többlet nem magyarázható a csecsemők egyenlőtlen életben maradási esélyével. A megfigyelés szerint a helyzet éppen fordított: az életkilátás csak ötven éves kor körül kezd függeni a méhen belül, illetve a kora csecsemőkorban ható tényezőktől, azoktól, amelyek a későbbi életszakaszban befolyásolják a betegségekre való hajlamot. Ez az eredmény megegyezik azzal a korábbi megfigyeléssel, miszerint az előző századfordulón az ősszel született gyermekek többsége nagyobb súllyal jött világra, mint a más hónapokban születettek. Meg kell jegyezni, hogy a születés hónapjából adódó különbségek ma már kisebbek, mint régebben voltak, és majdnem elenyészők azoknak a korosztályoknak az esetében, amelyek már részesülhettek az anya- és a csecsemőgondozás ugrásszerû javulásának áldásaiban. (www.pnas.org)

Állítólag kicsik, kövérek és gyakorlatilag terméketlenek voltak a bibliai 150 éves kort megért emberek. A mai napig legalábbis így néztek ki a genetikailag hosszú életre ítélt kukacok, legyek és egerek. Egy amerikai-angol-svájci kutatócsoport azonban most olyan legyet tenyésztett ki, ami 1/3-nyi idővel tovább él, ám ugyanakkora és legalább olyan termékeny, mint természetes társai.

A hosszú életû légy kitenyésztése során a kutatók elpusztították a légyben a „chico"-gén mindkét génmásolatát, ismét hosszú életû, de kicsi és terméketlen legyek jöttek világra. Ha azonban csak az egyik másolatot távolították el, akkor a legyek egészségesnek néztek ki, s jóval hosszabb ideig éltek, mint normális társaik. Ez meglepte ugyan a kutatókat, de elégedettek voltak, hiszen először tudták bebizonyítani, hogy szétkapcsolhatók olyan folyamatok, amelyek egyrészről kisnövésûséghez és meddőséghez vezetnek, másrészről meghosszabbítják az életet. Ehhez csupán a „chico"-gén megfelelő menynyiségét kellett beállítani.

A kutatók feltételezik, hogy a fenti eredmények embereknél is alkalmazhatók, hiszen az inzulin-jelzőrendszer bizonyos génjeinek kikapcsolása már kukacoknál és legyeknél az élet meghosszabbodásához vezetett.

A kutatók feltételezik, hogy a fenti eredmények embereknél is alkalmazhatók, hiszen az inzulin-jelzőrendszer bizonyos génjeinek kikapcsolása már kukacoknál és legyeknél az élet meghosszabbodásához vezetett.

Az állatvilágban általánosan érvényes, hogy bőséges táplálékkínálat esetén a sejtek gyakran osztódnak, és az állatok sok ivarsejtet termelnek. Ha azonban az állat tápanyagellátása gyér, az inzulin-jelzőrendszer gátolt. Ez arra ösztönzi a sejteket, hogy ritkábban szaporodjanak és ne fejlődjenek ki teljesen. Az állatok aztán idővel az ivarsejttermelés hatalmas energiaszükségletét is megspórolják. Az inzulin-jelzőrendszer gátlását a kutatók mesterséges úton érik el úgy, hogy a jelzőrendszer génjeit, mint pl. a „chico"-gént elpusztítják és ezzel az állatot állandó éhségprogramra állítják be.

Az úgynevezett „C. elegans" kukac kiváló mestere az éhezésnek. Ha az inzulin-jelzőrendszer nem mûködik, a kukac túlélőfázisra vált, s így hónapokig bírja táplálék nélkül. Elegendő táplálék esetén a kukacok ezzel szemben csupán néhány hétig élnek.

Néhány ember próbálja utánozni a kukacokat. Különösen keveset esznek annak reményében, hogy így meghosszabbíthatják életüket. A kutatók szerint ez valóban mûködik: az ember a chico-mutánsokhoz hasonlóan éhezőprogramjával gátolja az inzulin-jelzőrendszert.

Eddig a kutatók abból indultak ki, hogy az úgynevezett kalóriacsökkentés azáltal hosszabbítja meg az életet, hogy az anyagcsere során keletkező melléktermék menynyisége csökken. Az örökítőanyagot és más sejtösszetevőket különösen az agresszív oxigéngyökök károsíthatják. Feltételezhető, hogy ez a folyamat az életmeghosszabbítás lényege. A kísérleti chico-legyek révén azonban valószínûvé vált, hogy más folyamatokkal is kitolható a halál időpontja. A kutatók vallják, hogy a kísérleti legyek nem ellenállóbbak az oxidativ stres - szel szemben, mint a normális állatok. Ez azt jelenti, hogy a chico-legyek nem azért élnek hosszabb ideig, mert sejtjeikben kevesebb mellékterméket halmoznak fel. Mely folyamatok hosszabbítják meg valójában a chicolegyek életét, egyelőre még nem ismert.

A kutatók szeretnék az inzulin-jelzőrendszert részleteiben megismerni, hogy megtalálják azokat a folyamatokat, amelyek az élet meghosszabbításában szerepet játszanak. Ha ezeknek a folyamatoknak a nyomára bukkannak, talán egyetlen tablettával specifikusan beavatkozhatnak a természetbe és megfékezhetik az öregedési folyamatot.

A további kutatómunka segíthet még egy nyitott kérdés megválaszolásában: miért csak a nőstény legyeknél mûködik a mutáció? A hím legyek ugyanis pontosan olyan gyorsan pusztulnak el chico-gén nélkül is, mint a normális hím legyek. A válasz erre a kérdésre jelenleg teljesen ismeretlen a kutatók előtt. (Bild der Wissenschaft 2001. június)

A felhőtlen ég gyönyörû kékje régóta mozgatja az emberek fantáziáját. Odin, a háború és a vihar istene kék ruhát hord, a mongolok a kék eget imádták, a középkori festők pedig a felhőtlen ég kékségét a tisztasággal, szüzességgel hozták kapcsolatba: ezért visel képeiken Szûz Mária kék köpenyt.

Elsőnek Leonardo da Vinci próbált rájönni, hogy miért kék az ég, amikor 1474-ben a fénnyel és az árnyékkal kezdett foglalkozni. Festőtársai ugyanis az eget egyenletes ultramarinkékre festették, ami nem hatott természetesnek. A 22 éves Leonardo észrevette, hogy a távoli hegyek kéknek látszanak, méghozzá annál kékebbnek, minél meszszebb vannak. Ezzel képes volt a táj térbeli mélységét ábrázolni: fölfedezte a levegőtávlatot. Azt is észrevette, hogy feje fölött az ég kékje tisztább és mélyebb, mint a látóhatár felé.

Úgy vélte, hogy a levegő közelről átlátszó, de vastag rétegben halványkék. Ez a halványkék szín aztán összeadódva, a világûr sötét háttere előtt erősebben látszik.

34 év múlva, 1508-ban, az Alpokban tett utazása alkalmával Leonardo újból tanulmányozta az ég színét. Észrevette, hogy a magas hegyek között az ég mélyebben kék, mint síkságon. Ennek okát abban látta, hogy a vékonyabb légrétegen jobban áttetszik a világûr sötétje. A kék szín létrejöttének magyarázatára föltételezte, hogy a levegőben lebegő apró, színtelen páracseppek „befogják" a fényt, és ezért kéknek látszanak. Bizonyítékul azt hozta fel, hogy a napsugarak által megvilágított füst is ilyen színû a sötét háttér előtt.

200 évvel később Newtonnak sikerült színösszetevőire bontani a Nap fényét. A szivárvány keletkezését arra vezette vissza, hogy az esőcseppek apró prizmaként szétválasztják színeire a fehér fényt. Azt gondolta, hogy az ég kék színe is valahogy így jön létre a lebegő apró vízcseppek hatására.

Newton még arra gyanakodott, hogy a fény anyagi részecskékből áll, ám Thomas Young 1801-ben rájött, hogy különböző rezgésszámú hullámokkal is leírható. Az ég legtisztább kékje az ultramarin, amelynek hullámhossza 475 · 10-9 méter.

A napfényből a kék színt kiválasztó részecskékre vonatkozó utalást szolgáltatott egy különös ajándék. A Bécsi Tudományos Akadémia 1850-ben egy eleven kaméleont kapott ajándékba. Az akadémikusok törték a fejüket, hogy mit kezdjenek vele, végül Ernst Wilhelm von Brücke fiziológus elhatározta, hogy megvizsgálja, hogyan tudja a kaméleon megváltoztatni a színét.

Mikroszkópos vizsgálattal rájött, hogy a kaméleon színváltoztató képességének két egymás feletti, pigmenteket tartalmazó bőrréteg az alapja. Az egyik fekete pigmentjeivel sötét háttérként szolgál a felső réteg átlátszó szöveteiben elosztott sárga pigmentek számára. Bürcke megállapította, hogy a kaméleon színváltozása a sárga sejtek bőrben való mozgásával függ össze. Ha ezek a felszínen vannak, a kaméleon zöldnek látszik, ha visszahúzódnak, akkor feketének. Tehát ugyanúgy, mint a levegő esetén: apró részecskék fekete háttér előtt.

A fiatal John William Strutt - a későbbi lord Raleigh - 1871-ben igen elegáns megoldást javasolt a színszóródás magyarázatára: a levegőben lebegő részecskéket a fény rezgésre gerjeszti, s ezek aztán minden irányba kisugározzák az elnyelt energiát. Raleigh formulája szerint a különböző irányokba szórt fény erőssége fordítottan arányos a fény hullámhosszának a negyedik hatványával.

A Raleigh-szóródással nemcsak az ég kékje, hanem a nappali világosság is érthetővé válik. Nélküle az ég a Földön is olyan fekete volna, mint a Holdon, amelynek nincs légköre.

A szóródásnak persze az az ára, hogy a légkörön áthaladó fény gyengül. Ennek az a meglepő következménye, hogy ki lehet belőle számítani a fényt szóró részecskék számát. 1899- ben Raleigh felismerte, hogy ezek száma éppen annyi, mint egy bizonyos levegőtérfogatban levő molekulák száma. Így kiderült, hogy a levegőnek nincs saját színe. A légkör egy kék fénnyel teli tér a világûr sötétsége előtt.

Csak a második világháború után sikerült kideríteni egy másik, szintén az égbolton látható jelenség okát: napnyugta után a tiszta ég melankolikusan kék lesz. Ennek oka a Föld ózonburka. A 25 kilométer magasban levő ózonburok molekulái ugyanis halványkéknek látszanak, de a nappali égbolton a sokkal erősebb Raleigh-kék elfedi a halvány ózonkéket. Ózonréteg nélkül az alkonyati ég zöld, vagy sárgás lenne. (Natur und Kosmos, 2001. évi 5. szám)

Rosszkedvû vagy és nem tudod miért? Tany Chartrand pszichológus szerint az ilyen „misztikus" hangulatainkért a tudatalattinkban létező, éppen kudarcba fulladt céljaink felelősek. Az Ohioi Állami Egyetemen folyó kutatásai alapján úgy gondolja, hogy a tudatalatti törekvések jelentősen befolyásolják érzéseinket, cselekedeteinket, de még azt is, mennyire vagyunk eredményesek más célok elérésében. „Amikor egy tudattalan törekvésed sikerrel jár, anélkül, hogy tudnád az okot, jó passzban vagy," magyarázza Chartrand. „Ellenkező esetben égből szakad rá a rossz hangulat." A tudatalattiban létező célok olyan törekvések, melyeket különböző múltbeli helyzetekben el akartunk érni, és amelyek hasonló szituációkban, anélkül hogy tudnánk róluk és akarnánk, automatikusan megjelennek.

Amikor egy fiatal életében először elmegy szórakozni, tudatosan átgondolja, miként viselkedjen és mit mondjon ahhoz, hogy a többiek elfogadják. Emlékezetünkben idővel az ilyen bulis helyzetek összekapcsolódnak ezekkel a valamikor igencsak tudatos viselkedési módokkal, és a tudatalattinkban raktározódnak el. Ezután minden egyes szórakozás automatikusan kiváltja őket, anélkül, hogy minderről tudnánk. Az adjunktusnő különböző kísérletekben vizsgálta, mi történik az emberrel, ha ezek a célok eredményesek, vagy éppenséggel nem azok. Az egyik ilyen vizsgálatban 109 főiskolás hallgatónak felcserélt szavakból kellett értelmes mondatot alkotnia. Egyes diákoknak a tudatalatti célok kialakítása végett olyan szavakat adtak, mint az „igyekszik", „elér", „sikerrel jár", míg a csoport többi tagja semleges szavakkal dolgozott. Ezután a hallgatóknak szavak betûiből új szavakat kellett alkotniuk. Egyeseknél ezt a feladatot úgy alakították, hogy biztosan teljesíthető legyen, míg a többieknél lehetetlen volt az eredményesség. Végezetül egy kérdőív segítségével felmérték a diákok hangulatát. A kapott eredmények azt jelezték, hogy azok a teljesítményre ösztönzött résztvevők, akiknek könnyû teszt jutott, jobb passzban voltak, mint a nehéz szavakkal megbirkózni kényszerülő társaik. A„céltalan" csoportban nem észlelték ezt a különbséget.

Egy másik vizsgálattal a kutatónő azt is bebizonyította, hogy a tudatalatti célok kudarca nemcsak negatív hangulatot okoz, hanem a teljesítményt is rontja. Azok ugyanis, akik a szótesztben rosszul szerepeltek, a szóbeli tesztben is alul maradtak... Tagadhatatlan viszont az is, hogy a céloknak ösztönző hatásuk is van és az egyént arra sarkallják, hogy legközelebb jobban szerepeljen. Chartrand úgy véli, azok, akiknek tudatalatti törekvései kudarcba fulladnak, önérzetüket mások sztereotipizálásával vagy épen becsmérlésével erősítik. Tudatalatti céljaink fontos részei mindennapjainknak. Befolyásolják iskolai és munkahelyi teljesítményüket, anélkül, hogy állandóan arra kellene összpontosítanunk, hogy adott helyzetben mit is akarunk elérni. Nélkülük másra már nem is lennénk képesek. (Ohio State University, 2001. június 15.)

Több különböző, humán genetikai rendellenességért felelős gén hasonmását találták már meg a közönséges gyümölcslégyben. Ezek tanulmányozása fontos adatokat szolgáltathat az emberi betegségek genetikai hátterének azonosításához, biokémia mechanizmusuk megértéséhez, ami idővel a hatékony kezeléshez vezethet. Régóta köztudott, hogy a Drosophila melanogaster nevû muslicának és az embernek sok hasonló génje van. Ethan Bier, a San Diego-i Kalifornia Egyetem biológiaprofesszora szerint ebben az az igazán érdekes, hogy valójában menynyire hasonlóak. Megállapították, hogy alapjában véve valamennyi humán genetikai betegségcsoportból kiemelhető olyan rendellenesség, amit olyan gének okoznak, amelyek hasonmása a gyümölcslégyben is megtalálható. 929 ilyen betegségért felelős emberi gént, illetve a muslica teljes genomjának aminosav-szakaszát hasonlították össze, és arra jöttek rá, hogy 714 humán rendellenességben szereplő gén oly mértékben azonos 548 légyben található génnel, hogy az már nem tekinthető véletlenszerûnek.

A gének által kódolt fehérjék hasonlósága is annyira kifejezett, hogy feltételezések szerint részben vagy teljes egészében közös, ősi proteinből származnak. Amennyiben bebizonyosodik, hogy a légyben azonosított gének az emberi gének ősi hasonmásai, a humán rendellenességek génjeit úgymond a muslicában lévő gének tanulmányozásával is megismerhetjük. A Drosophila jól ismert szervezet, olcsón tenyészthető, szaporodása gyors. A vizsgálat két éve azzal kezdődött, hogy Lawrence T. Reiter humángenetikus és Bier olyan adatbázist hozott létre, ahol összesítették az emberi, valamint a muslica génjeit, továbbá az emberben előforduló genetikai rendellenességeket (l. http://homophila.sdsc.edi/). A következő lépésben minden fő betegségcsoportból, tehát az immunológiai, szív- és érrendszeri, anyagcsere, onkológiai stb. területről kiválasztották azokat a betegségeket, amelyek a Drosophilában tanulmányozhatóak. Több mint 200 muslicagénről feltételezik, hogy az emberben talált hasonmásával valószínûleg azonos funkciót tölt be. Ezt további kutatásoknak kell alátámasztani. A légy 548 génjének emberben talált „rokonai", valamint az Alzheimer-kór, süketség, illetve rák közti összefüggéseket már vizsgálják. Nehezen elképzelhető, hogy ezek az oly emberi ártalmak muslicákban tanulmányozhatóak, de a gyümölcslégy génjeinek funkcionális megfigyelésekor szerzett tudás igenis átültethető a humán genetikába. Mivel az 548 génből 200-300-at már összefüggésbe hoztak 929 emberi betegséggel, feltételezhető, hogy a többi muslicagénnel együtt akár 1000-5000-re is tehető majd azon ismert betegségek száma, melyek tanulmányozására kiválóan alkalmas lesz ez az apró szervezet. (Genome Research, 2001. június)

Felnőtt csontvelőjében olyan őssejtekre leltek, melyekből új máj-, tüdő-, gyomor-, bél, bőr-, és feltehetően bármely más szervet alkotó sejt is kialakulhat. A Yale-i Rákcentrum docense, Diana Krause szerint a felfedezett sejtféleség az embrionális őssejtekkel legközelebbi rokonságban álló felnőtt őssejt, amely rendkívüli változékonysága miatt képes átalakulni bármely szerv szövetévé. Azt már korábbi kísérletek kiderítették, hogy a csontvelő sejtjeiből nemcsak vérsejtek, hanem új májsejtek is képződhetnek. Ez a szöveti regeneráció emberben is lehetséges, ám az erre képes őssejttípust csak a legújabb kutatásokban azonosították.

A Johns Hopkins Egyetem Saul Sharkis vezette kutatócsoportja nőstény egerek csontvelőjét először sugárkezeléssel elpusztította, majd egyetlen hímből nyert sejtet ültetett a helyébe. A sejtben található Y kromoszóma segítségével valamennyi utódsejtjének sorsát nyomon követték. Megtalálták őket nemcsak a csontvelőben és a vérben, hanem a tüdő, nyelőcső, gyomor-béltraktus, máj valamint a bőr szöveteiben is. Eddig úgy gondolták, erre csak az embrionális őssejtek képesek, ez a kísérlet viszont azt bizonyítja, hogy a felnőtt szervezetben is találhatóak az embrionálishoz hasonlóan rugalmas őssejtek, vélik a kutatók. A károsodás helyén gyülekeznek, majd bizonyos jelzésekre adott válaszként pótolják a hiányzó szövetet. Ennek részleteit a további kutatásoknak kell megválaszolniuk, ugyanúgy mint azt is, hogy a felfedezés miként alkalmazható a humán betegségek, illetve sérülések gyógyítása területén. (Cell, 2001. május 4.)

Az oktatási miniszter az oktatás érdekében kiemelkedő munkát végző minisztériumi és intézményi dolgozóknak adományozott Trefort Ágoston-díjat augusztus 20-a alkalmából. A kitüntetettek sorában volt szerkesztőbizottságunk tagja, dr. Réffy József,

az Oktatási Minisztérium felsőoktatási főosztályának vezetője is. Magas elismeréséhez szerkesztőségünk és szerkesztőbizottságunk szívből jövő jókívánsággal gratulál! Réffy József Szombathelyen végezte középiskolai tanulmányait, majd a Budapesti Mûszaki Egyetem Vegyészmérnöki Karán 1962-ben szerzett vegyészmérnöki diplomát. A BME szervetlen kémiai tanszékének oktatója lett, 1991 és 1998 között tanszékvezetője volt. A BME oktatási rektorhelyettese 1992 és 1997 között. Vérbeli pedagógus, igazi tudóstanár, akinek a hobbija is az oktatás és a felsőfokú tudományos ismeretterjesztés. Számos elismerés közül ezért tartja nagy becsben az Apáczai Csere János-díjat, de szívéhez legközelebb mégiscsak a hallgatók által neki odaítélt A kar legnépszerûbb oktatója és A BME kiváló oktatója kitüntetés áll. Õt ismerve megértjük.

A Magyar Tudományos Akadémia elnöksége 2001-ben Akadémiai Újságírói Díjban részesítette a Természet Világa olvasószerkesztőjét, Németh Gézát.

Kollégánk a díjat a magas színvonalon végzett, sokoldalú tudományos ismeretterjesztő munkásságáért kapta.

Különszámunk újra kapható a jelentősebb újságárusító helyeken. Simonyi Károly professzor úr kötetét a nagy érdeklődésre való tekintettel tettük újra elérhetővé. Ára: 980 Ft.