Pályázatom témája az a változás, amely egy halastórendszer kialakítása után következett be egy szikes puszta növény- és állatvilágában.

Vizsgálataimat terepi megfigyeléssel végeztem két különböző helyszínen, a Kiskunsági-főcsatorna (Kígyós-csatorna) mellet, az Akasztótól néhány kilométerre északra elhelyezkedő halastavaknál és a tőlük pár száz méterre elterülő szikes pusztákon. Erre azért volt lehetőség, mert az átalakulás előtti időkben a két táj geomorfológiája és élővilága megegyezett. Így lehetővé vált a változások követése.

A szikesek néhány száz éve még a szabadon kanyargó Duna ártéri öblözetéhez tartoztak, ahova a nagyobb árhullámok kifutva időszakos tavakat, illetve mocsarakat hoztak létre. Az Õs-Duna hordalékkúpján az interglaciálisokban kiülepedett löszt és a pleisztocén korban a folyók által szállított durvább és finomabb homokot, kavicsot az újkori folyóvízi tevékenység kellőképpen átmozgatta, majd újra lerakta. Ennek megfelelően változatos képet nyújt a talajképző kőzet: néhol szinte felszínre kerül a folyami hordalék, máshol a lösz bukkan fel. A vad dunai ártéri világ megzabolázását és a lecsapolásokat követően a terület kiszáradt, csupán a mélyebb fekvésû részeken maradtak vissza időszakos vízállású mocsarak. Ezzel a sztyeppesedési folyamatok váltak uralkodóvá, és előtérbe került a talaj rohamos elszikesedése.

A szikes puszták egyik jellegzetes madara a gólyatöcs

Mivel a szódás szikes talaj meszes öntésen alakult ki, igen jelentős a kalcium-karbonát- tartalma. Másik jellemző sajátsága, hogy alatta nem nagy mélységben, rendszerint 2-2,5 méterig talajvíz van, aminek nagy a sótartalma, s emellett a lúgossága is figyelemre méltó, amit a benne található nátriumsók, főleg a nátrium-hidrokarbonát és a szóda okoznak. E talajvíz a kapilláris és a hártyakapilláris folyadékmozgások következtében kapcsolatban áll a talajszelvény fölső szintjével, ahova oldható sókat, főként nátrium-hidrokarbonátot és nátrium-karbonátot szállít. Ez halmozódik fel ezután a talajszelvényben, de sok esetben a felszínen is olyan nagy mértékben, hogy teljesen terméketlen sós-szikes talaj (szoloncsák) keletkezik. Atalaj felszínének egy része rendkívül nedves, az év jelentős részében vízborítás alatt áll, másik része igen száraz és kemény. Mivel a talaj egy része mélyedésben helyezkedik el, az időszakos vízborítás sokáig megmarad rajta. A tájat most padkásodó felszín, időszakos elöntések, szikes tavacskák, vakszikes foltok jellemzik. Ezen talajadottságok teszik lehetővé a halastavak létesítését, melyek felszíne ebből adódóan jóval az eredeti térszín fölött van.

A talaj rossz vízgazdálkodása és a sófelhalmozódás következtében a néhány centiméteres szintkülönbségnek már jelentősége van, így a növénytársulások jellegzetes szintbeli tagolódása figyelhető meg.

A padkahátakon fennmaradt néhány jellemző löszfaj, igaz nem tipikus löszvegetáció formájában. Ilyen a kis párlófû, a koloncos legyezőfû, a kései pitypang és kisebb foltokban a kunkorgó árvalányhaj. Tavasszal csodálatos látványt nyújt a több színben is pompázó agárkosbor, amely olykor virágszőnyeget alkotva borítja be a szigetszerûen kiemelkedő, eredeti térszínt. Emellett olyan tömegfajok is jellemzőek, mint a homoki pimpó, a fürtös gyöngyike. Helyenként gyakori a poloskaszagú kosbor is. A padkahát és a szikesedő rét átmeneti zónájában néhol egykét tő pókbangó is virított, mára azonban kipusztult a halastavak terjeszkedése miatt. Az orchideákon kívül jellemző fajok még a világoskék színû lecsepült veronika, a szarvaskerep, a villás boglárka, és a sziki pozdor, mely másodvirágzásával az őszi rétet is díszíti. Május közepétől a zsályák uralják a képet, a mezei és a ligeti zsálya mellett a fehér osztrák zsálya is virágzik.

Nyáron a táj kevésbé díszes arcát mutatja, a növényzet csak ősszel élénkül meg újra, ekkor a sziki őszirózsa lila virágai a legelterjedtebbek.

Az alacsonyabb térszínen az ürmös szikes puszta uralja a tájat. Vezérnövénye a sziki üröm és a sovány csenkesz. Itt is megjelenik, de kisebb mennyiségben a villás boglárka és az agárkosbor.

Az erősen kötött, nagy sótöménységû talaj hatása miatt csak a különösen só- és szárazságtûrő növényfajok társulásképesek, így a szikfokok és a vakszikfoltok növényzete jóval kisebb fajdiverzitású. Májusban a pozsgás zsázsa tömeges virágzásától hófehér a táj. Ezen kívül a csontszáraz, vakítóan fehér vaksziken csak a sziksófû, a sziki sóballa és a bárányparéj képes megélni. A sziki mézpázsit elsősorban a tavak körül, illetve a kiszáradó szikes pocsolyák helyén tenyészik.

A halastavak létrehozásával megszûnt a szikes puszta növénytársulása, azt tóparti, illetve tavi növényzet váltotta fel.

A tavakat keskenyebb-szélesebb sávban nádasok és gyékényesek övezik, melyeknek fajgazdagsága kevésbé változatos, a keskeny és széles levelû gyékényen kívül a virágkáka rózsaszínû virágai kerülnek szem elé. A tavakban a víz felszíne fölé emelkednek a közönséges rence sárga virágai, a békatutaj a vízfelszínen úszik, míg a fésûs békaszőlő és a füzéres süllőhínár az aljzathoz rögzülve a vízben lebeg. A nyári melegben a nyílt vizû felületeket a hínáros víziboglárka tömege borítja.

A halastavak gátjait kezdetben gyomnövényzet vette birtokba, napjainkra a nád mellett a sziki őszirózsa és a réti peremizs is megtalálható.

Az állatvilágban bekövetkezett változások főleg a madarakat érintették.

A szikes puszta állatvilága csak szezonálisan nevezhető fajgazdagnak. Télen a kihalt tájon csak néhány kékes rétihéja szeli át az égboltot. A kis sólyom meglehetősen ritkán fordul elő, ami a sárgacsőrû kenderikékből és fenyőpintyekből álló pintycsapatokat követi, s olykor-olykor egy egerész- és gatyásölyv gubbaszt a magányos fákon.

A tavasz közeledtével visszatérnek a vadlibák, a vetési ludak, a nyári ludak és a nagy lilikek vegyes csapatai lepik el a sekély vizû tavacskákat. Egyik alkalommal olyan ritkaságot is megfigyelhettem, mint a vörösnyakú lúd. Ha enyhe a tél, a bíbicek már februárban megjelennek és keresik az alkalmas fészkelőhelyet. Õket követi a többi parti madár, ezernyi partfutó, lile, cankó, goda és póling keres táplálékot a sekély szikes vizekben. Május környékén a vizek kiszáradásával megszûnik a bőséges táplálékforrás, így a vonulók továbbállnak, csak a fészkelő madarak: a bíbic, a nagy goda, a széki lile, a gulipán, a gólyatöcs, a piroslábú cankó maradnak a területen. Megemlítendő, hogy a szikpadkák oltalmában rendszeresen költ az ugartyúk is, s vonulás idején szívesen használják a pusztát gyülekezőhelyként. Õsszel az északról érkező vonulók már csak ritkán találnak megfelelő élőhelyet a tavak kiszáradása miatt. A vadászati és természetvédelmi célú elárasztások azonban sokszor segítenek.

Az emlősök közül legnagyobb számban itt a mezei pocok fordul elő, de megfigyeltem már ürgét is, amint a fûszálak kalászaiból szedegette ki a magokat. Találtam rókavárat, sőt, borznyomokat is. Az őz minden évszakban közönséges.

A halastórendszer madárvilága gazdagabb a szikes pusztáénál, aminek két oka van. Egyrészt a halastavak leeresztése kedvez a parti madaraknak és a kisebb gázlómadaraknak, másrészt a halban gazdag tavak és a nádasok új fajokat vonzanak. Mindemellett a gátak kiváló kilátóhelyek számukra, a gémfélék, a nagy és a kis kócsag, a szürke és a vörös gém, valamint a nyári ludak innen tartják szemmel a környéket.

Kora tavasszal a madárvonulás időszakában vadludak többezres tömegei térnek pihenni a tavakra a reggeli és délutáni lakoma után, s a nyári ludak, nagy lilikek és vetési ludak hangos gágogásától visszhangzik a táj. Olykor egy-két bütykös ásólúd is meglátogatja e vizeket hosszú vándorútja közben.

Ebben az időszakban rengeteg vadkacsaféle található itt, tőkés récék,csörgő récék, nyílfarkú récék, böjti récék, kanalas récék, barátrécék, kercerécék és emellett fütyülő récék tömegei lepik el a tavakat.

A tavaszi lecsapolás után visszamaradt sekély tócsák vonzzák a parti madarakat is. Elsőként a bíbic, majd a pajzsos cankó tér vissza. Õket követi a piroslábú cankó, a réti cankó, a billegető cankó, a kormos cankó, az apró partfutó, a Temminck-partfutó, a kis és a széki lile, a nagy goda, a gulipán és a gólyatöcs.

A csérek és a szerkők később, május tájékán jelennek meg, a küszvágó és ritkán a lócsér, a fattyú és a kormos szerkő előszeretettel pihen meg halászat után a vízbe leszúrt karókon. A sekélyebb vizeket gyakran átvizsgálják a kanalasgémek, a bakcsó és a kis kócsag a parton gubbasztva lesi zsákmányát.

A madárvilág a vonulók továbbrepülése után is megőrzi változatosságát, sokszínûségét, hiszen számtalan faj talál megfelelő költőhelyet a halastavak környezetében. Ebben nagy szerepe van a kiterjedt nádasoknak, melyekbe nyári ludak, tőkés récék, szárcsák, kis és búbos vöcskök, bütykös hattyúk, bölömbikák és barna rétihéják építik fészkeiket. A II. számú halastó nádszigetében az utóbbi években rendszeres fészkelővé vált a vörös gém. Ugyanitt telepesen költ a fattyúszerkő is. Egy-két pár cigányréce fészkelése is bizonyított. A nádszegélyben él még számos apró nádi madár, mint a nádiposzáták, a nádisármány, a nádirigó, a barkós cinege, s olykor a kékbegy hímjének élénk kékszínû begye csillan meg a napfényben. Nem a tavaknál, de a közelben fészkel a rétisas, és szívesen megvámolja a tavak halait, már volt alkalmam megfigyelni halászat közben.

Az ősz megérkeztével a madarak nagy része elvonul, őket az északról érkező társaik váltják föl, így a madárkavalkád nem szûnik meg az évszak végéig.

Érdekességképpen megemlítem, hogy a madárparadicsom több kóborló ritkaságot is vonz; 1999 augusztusában egy rendkívül ritka madarat, a fehér farkú lilebíbicet sikerült megfigyelnem.

A madarakon kívül a tavakat körülölelő csatornákban pézsmapocok és vidra jelenlétére utaló nyomot is felfedeztem.

Összegzésül elmondhatjuk, hogy a halastavak telepítésének kedvezőtlen a hatása, mert a sziki élővilág élettere beszûkül, s a halászati tevékenység is zavaró tényező (a rendszeres haletetés, az erőgépek folytonos mozgása, a madárriasztó karbidágyúk üzemeltetése, az őszi időszakban az olasz vadászok mértéktelen lövöldözése). Ugyanakkor a biodiverzitás szempontjából kedvező, hogy a táplálékbázis és a fészkelőhelyek bőségesebbé és változatosabbá váltak (például a halastavak gátjában gyurgyalag és partifecske is fészkel). Tekintettel arra, hogy a halastórendszert még nagy kiterjedésû szikes puszták övezik, a halastavak jelenléte kedvezőnek mondható. Még optimálisabb viszonyok alakulnának ki, ha a halastavak üzemeltetése során figyelembe vennék az élővilág érdekeit is. A szikes puszták fennmaradását segítené az évek óta hanyagolt legeltetés felújítása is.

A sekély partok vonzzák a gulipánokat is