1849. augusztus 13-án Világosnál a magyarok az orosz csapatok előtt letették
a fegyvert. A tábornokok úgy hitték, hogy az oroszok megvédelmezhetik őket a
vérszomjas Haynautól, de csalódniuk kellett. Augusztus 22-én az oroszok elvették
fegyvereiket, majd másnap átadták őket az osztrákoknak. Augusztus 25-én érkeztek
Aradra, s még aznap megkezdődtek a kihallgatások. Mindegyikük két kihallgatáson
vett részt, s ezt követően lehetőségük nyílt írásban utólagos beadványt intézni
a hadbíróságnak.
|
![]() |
![]() |
![]() |
| Lahner György | Aulich Lajos | Damjanich János | Knezich Károly |
Eközben augusztus 27-én az igazságügyminiszter, Schmerling a minisztertanács elé terjesztette az ítéletekkel kapcsolatos elképzeléseket. Bár mérsékeltebb volt, mint Haynau, emberségről még sincs szó: "A legnehezebb kérdés, hogy a törvények teljes szigorával, halálbüntetéssel kell-e sújtani minden vizsgálat alá kerülőt, vagy pedig halálbüntetés helyett másfajta büntetést kelljen-e elszenvedniük a kevésbé vétkeseknek. Erre vonatkozólag általánosságban ki lehetne mondani, hogy a legvétkesebbnek a törvények szerint kell lakolniuk, a kevésbé vétkesek esetében pedig báró Haynau táborszernagyra kell bízni, hogy másfajta büntetést szabjon ki rájuk."
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
|
Leiningen-Westerburg Károly
|
Poeltenberg Ernő
|
Török Ignác
|
Nagy-Sándor József
|
A minisztertanács elfogadta Schmerling javaslatát, csak Bach
belügyminiszter toldotta meg azzal, hogy Haynaut megfelelő hatalommal kell
felruházni ahhoz, hogy a büntetéseket gyorsan végre tudja hajtani. Bár Ferenc
József augusztus 29-i legfelsőbb kézirata Haynaut arra kötelezte, hogy " ...
a halálbüntetést csak a legbűnösebb és legveszedelmesebb egyéneken hajtsák
végre ...", de a halálbüntetés tényéről csak utólagosan kellett jelentést
tennie az uralkodónak. Schmerling ugyan némi erőtlen kísérletet tett arra,
hogy elérje: Haynau csak a halálos ítéletek bécsi megerősítése után hajtathassa
végre az ítéleteket. Schwarzenberg miniszterelnök, Bach és Haynau azonban
megakadályozták a királyi kézirat mérséklését. Eközben Haynau - a komáromi
várvédőkkel történő egyezkedés közepette - Ernsttől, a vértanúk perének tárgyalásvezető
hadbírájától megkapta az ítéleteket megerősítés végett. A "bresciai hiéna"
azonban még vár, október 2-án rendelkezik csak a kivégzés módozatairól. Október
6-ára, Latour halálának évfordulójára tűzte ki a kivégzéseket. Az aradi foglyok
még reménykedtek, október 4-e, az uralkodó névnapja, lehet, hogy amnesztiát
hirdet. De minden remény szertefoszlott ezen a napon, mert amnesztia helyett
Haynau végzése érkezett meg. Másnap reggel hét órakor Ernst hadbíró felsorakoztatta
a tábornokokat, s kihirdette az ítéleteket. Ezután megbilincselték a tábornokokat,
majd visszavezették őket a cellájukba, megtagadva tőlük azt a kérést, hogy
együtt tölthessék az utolsó napot.
Október 6-án hajnali kettő és három óra között a papok felkeresik a halálraítélteket.
Aulich Lajos Horatius verseit olvasgatta, Török Ignác Vauban várépítésről
szóló könyvét bújta, Láhner György fuvoláján játszott, Dessewffy Arisztid
még aludt.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
|
Dessewffy Arisztid
|
Kiss Ernő
|
Lázár Vilmos
|
Schweidel József
|
Többen még utolsó soraikat vetették papírra búcsúlevelükben. Fél hatkor először
a golyó általi halálra ítélteket - Schweidel Józsefet, Kiss Ernőt, Dessewffy
Arisztidet és Lázár Vilmost - vezették a kirendelt katonaság közé. 12 katona
állt fel velük szemben töltött fegyverrel, majd midőn a parancsnokuk kardjával
intett, a lövések eldördültek, Kiss Ernő kivételével mindhárman élettelenül
buktak a földre. Kiss Ernőt csak a vállán érte a lövés, ezért három katona
közvetlenül elé állt, s leadták a halálos lövést Kiss Ernőre is.
![]() |
| Vécsey Károly |
Ezután következtek az akasztófára ítélt tábornokok a következő sorrendben:
Poeltenberg Ernő, Török Ignác, Lahner György, Knezich Károly, Nagy-Sándor
József, Leiningen-Westerburg Károly, Aulich Lajos, Damjanich János és Vécsey
Károly. Ez utóbbi vértanú büntetését - saját apja közbenjárásának köszönhetően
- súlyosbították, mégpedig azzal, hogy őt akasztották fel utolsónak, vagyis
végig kellett néznie társai kivégzését. Sorra búcsúztak el egymástól, Vécseynek
már nem volt kitől búcsút vennie, ő Damjanich holttestéhez lépett, és bár
nem szívlelték egymást, most megcsókolta Damjanich kezét.

A
kivégzést követően az elítélteket elrettentésül közszemlére tették ki, majd
este az agyonlőtteket a sáncárokban, a felakasztottakat a vesztőhelyen temették
el. Mivel a kivégzettek ruhái a hóhért illették, ezért a felakasztottakat
levetkőztetve helyezték hol a bitófa elé, hol mögé, majd melléjük döntötték
az akasztófa- oszlopokat is.
1849. október 6.
Johann Schükl cs. kir. hadbíró százados igazolása Franz Bott hóhérnak Damjanich
János kivégzéséről.
Bizonyítvány
mellyel igazoljuk, hogy Franz Bott hóhér 1849. október 6-án a felségsértés büntette
miatt halálra ítélt Damjanich Jánost Aradon kötél által kivégezte, és e foglalatosságnál
a kellő ügyességet és jártasságot tanúsította.
Ezt sajátkezű aláírásunkkal hitelesítjük.
A cs. kir. katonai különleges vizsgálóbizottság részéről:
Schückl hadbíró százados, Josef Tichy őrnagy, a cs. kir. 25. sorgyalogezredben
Arad, 1849. október 6.