Ipari forradalom

  1. A bekerítés ellen
  2. Vasfeldolgozó manufaktúra a XVIII. sz. második felében
  3. Felfedezések a kohóiparban (XVIII. sz.)
  4. J. Watt szabadalma
  5. Utazás angol postakocsival 18I2-ben
  6. Stephenson első útja
  7. Egy manchesteri gyárban
  8. Hogyan élnek az angol munkások?
  9. Louis Blanc a munkások helyzetéről
  10. A gyermekmunkáról
  11. Törvény a gyermekmunka korlátozásáról, 1819
  12. A. Smith a munkamegosztás hasznáról
  13. D. Ricardo: A politikai gazdaságtan és az adózás alapelvei
  14. Malthus a népesedésről
  15. Géprombolók, luddizmus
  16. Thomas Macaulay beszéde az 1832-es választójogi reform vitájában
  17. A chartisták hat pontja
  18. A chartisták követelései 1848-ban
  19. Saint-Simon: Az iparosok kiskátéja, 1824
  20. Fourier: A munka megszervezéséről és a falanszterről
  21. R. Owen: A termelő közösség terve (1817)
  22. A New Lanark-i kísérlet
  23. Owen: Az új erkölcsi világ
  24. Proudhon eszméi
  25. Kommunista kiáltvány (1848)
  26. Tocqueville Manchesterről
  27. Engels: A munkásosztály helyzete Angliában
  28. Edison és Heine az ipari forradalom kapcsán
  29. A bankokról
  30. Trösztellenes törvény
  31. Lenin az imperializmusról
  32. Munkamegosztás és termelékenység
  33. Theodore Roosevelt az üzemekről
  34. Fordizmus
  35. Marshall Field amerikai multimilliomos vagyona
A bekerítés ellen

A kérelmezők engedélyért esedeznek, hogy a következőket tárhassák a Ház elé: azzal az ürüggyel, hogy a nevezett község földjeit megjavítják, a telepesek és más személyek, akiknek joguk van a bekeríteni szándékozott közös föld használatára, megfoszttatnak attól a felbecsülhetetlen kiváltságtól, amit most élveznek, vagyis hogy újra és újra kihajthatják meghatározott számú tehenüket, borjukat és juhukat az említett földekre; ez a kiváltság nemcsak azt jelenti számukra, hogy eltartják magukat és családjukat télvíz idején, amikor még pénzükért sem tudnák más földek művelőitől a legcsekélyebb tejet vagy savót megszerezni erre a szükséges célra. ... úgy vélik továbbá, hogy a bekerítés legkárosabb hatása az lesz, hogy csaknem teljesen elnéptelenedik községük, amelyben oly sok most a bátor és merész kisgazda, akiket nagy tömegben a szükség s a munka hiánya a kézműves városokba űz, ahol a szövőszék vagy a kovácsműhely mellett már a foglalkoztatás módja is hamarosan felemészti erejüket ... (A bekerítés ellen a parlamenthez forduló község kérelméből)

 

Vasfeldolgozó manufaktúra a XVIII. sz. második felében

Körülbelül 6 mérföldnyire New Castle-től van egy vas feldolgozó manufaktúra, azt mondják, egész Európában az egyik legnagyobb.

Több száz munkás dolgozik itt, évente ezer font sterlinget fizetnek ki munkabérként. A napszámbér 1 shilling-2 shilling 6 pence közt ingadozik; egyes munkások [foremen = előmunkások] évi 200 font sterlinget is kapnak.

Az itt feldolgozott vas mennyisége igen nagy. Három hajó évente tízszer teszi meg az utat a Balti-tengeren, egy-egy alkalommal mindegyikük 70 tonna vasat hoz, összesen 2100 tonnát egy évben, s még ezen felül 500 tonna vasat hoznak ide más hajókon. A svéd vason kívül sok amerikai vasat is felhasználnak itt, amely szintén jó minőségű, sőt bizonyos célokra a legjobb minőségű. …

Készítenek itt horgonyokat. … ágyútalpakat, csákányokat, lapátokat, fejszéket, kaszákat, villákat, láncokat stb. stb. Általában főként kivitelre termelnek, különösen sokat exportálnak a Kelet-Indiai Társaság megrendelésére. így nemrégiben nagy megrendelést kaptak tőle tüzérségi fegyverekre. Különösen erős ütemben dolgozott a vasfeldolgozó manufaktúra a [hétéves] háború alatt. Rosszabb lett a helyzet a békekötés után. De horgonyok és hajóláncok iránt állandó és nagy a kereslet az utóbbi 7-8 évben is [a békekötés után]. Az utóbbi időben azonban a manufaktúra mégsem dolgozik úgy, mint ahogy a háború alatt dolgozott.

Ami az egyes gyártási műveletek meggyorsítását szolgáló gépeket illeti, rézhengert használnak arra, hogy a vasszalagokat abroncsokba hajlítsák, ollót a vas lemezek vágására, forgódarukat, hogy a horgonyokat behelyezzék a tűzbe és kivegyék onnét, kalapácsot, amelyet fogaskerékkel emelnek fel; mindezek a gépek igen hasznosak, konstrukciójukat tekintve egyszerűek, s mindegyiküket víz hajtja. Nem tudom azonban megérteni, hogy a többi munkát' miért végzik kézzel.

Láttam, amint nyolc markos legény kis kalapáccsal kalapált egyetlen horgonyt, ami nyilvánvalóan elvégezhető lenne egy nagy üllőn vízzel hajtott kalapáccsal vagy kalapácsokkal ... Hiszen a mechanika nem ismer lehetetlent: gép segítségével egy 20 tonnás horgonnyal kétségtelenül éppen olyan könnyen lehet bánni, mint egy gombostűvel. … (Arthur Young utazó beszámolója, 1769)

Felfedezések a kohóiparban (XVIII. sz.)

Nagyrabecsült Barátom,

kénytelen vagyok Önnel együtt keseregni a felett a jogos megállapítás felett, hogy ti. "egyetemlegesen megfigyelt tény az, hogy amíg az emberiség pusztítóit feljegyzik, s azok fennmaradnak az emberiség, emlékezetében, jótevőiről nem vesznek tudomást, s ők feledésbe merülnek."Úgy tűnik, hogy ez az értelem romlottságának köszönhető, amely arra törekszik, hogy élvezze a jelenlegi előnyöket, s közben belenyugszik abba, hogy ezeknek a jótéteményeknek az eredete homályban maradjon; sőt, hogy még azoknak a neve is feledésbe merüljön, akiknek hálával tartozunk e fontos felfedezésekért. Holott, ha ezeket a neveket az utókornak átadnánk, hálával emlékeznénk meg az ő éles elméjükről. - Most pedig elmondom szabad közlés céljából azt, amit férjemtől hallottam, amit magam tudok, s azt is, amit egy még most is élő személy, akinek az édesapja mint munkás került ide a kőszén üzemek indulásakor, mondott el nekem.

Kezdem az eredetnél. Férjem édesapja (Abraham Darby, aki az első rézkohókat állította fel Bristolban vagy Bristol mellett) volt az első, aki megkísérelte, hogy vasedényeket és más dolgokat öntsön homokba agyag helyett (ahogy azt addig csinálták volt), s e munkáját siker koronázta. Az első ilyen kísérletet egy légkemencében végezték Bristolban.

Ő 1709 körül Shropshire-be jött, Coalbrookdale-be, ahol társaival bérbe vett egy üzemet, amely csak egy régi kohóból és néhány kovácsműhelyből állott. Itt ő vasárukat öntött homokba, levegővel fújtatott faszéntüzelésű kohóból, mivelhogy akkor még nem gondoltak a kőszénnel való olvasztásra. Egy idő múlva azt a gondolatot vetette fel, hogy talán lehetséges lenne kőszén segítségével olvasztani ki a nyersvasat az ércből. Először nyers szénnel próbálkozott, ahogyan az a bányából kikerült, de sikertelenül. Nem csüggedt el, a szenet kokszosította, ahogy a maláta szárításánál csinálják, s e próbálkozása teljes megelégedésre sikerült is. De úgy találta, hogy csak egy bizonyos fajta kőszén alkalmas igazán jó minőségű vas készítésére. Ezek hasznos felfedezések voltak, mivel az agyag helyett homokba való öntés és formázás előnyös volt mind a költség, mind pedig a gyorsaság szempontjából. És ha összehasonlíthatunk kis dolgokat nagy jelentőségűekkel, azt mondhatnánk, hogy amit a nyomtatás feltalálása jelentett az írással szemben, ugyanazt jelentette a homokba való formálás és öntés az agyaghoz viszonyítva. Azután felállított egy másik kohót és megnagyobbította az üzemet. Felfedezése hamarosan eljutott külföldre is, és sokfelé használták.

Ez a hely és a környéke igen szegényes volt abban az időben, alig volt pénzforgalom az ott lakók között. Ahogy én hallottam, kénytelenek voltak termékeiket cserélgetni egymás között pénz helyett, egészen addig, amíg ő meg nem jelent, meg nem indította az üzemet s létre nem hozta a pénzforgalmat. Mégis, annak ellenére, hogy olyan nagy szolgálatot tett az országnak, voltak neki is támadói és rosszakarói. Férjem édesapja korán meghalt; vallásos, jó ember és a kvékerek kiemelkedő elöljárója volt.

Férjem, Abraham Darby, csak hatéves volt, amikor édesapja meghalt, de örökölte annak képességeit, s részletesen kifejtette tervét, sok hasznos változtatást végezve találmányán. Az üzem prosperitása szempontjából igen nagy jelentőségű volt például a következő. Nyáron vagy száraz évszakban, víz szűkében kénytelenek voltak lassan fújtatni, és általában egyszer évente a nagyolvasztókat kioltani, ami nagy veszteséggel járt. Férjem azt javasolta, hogy állítsanak fel egy nyomószivattyút, amellyel felhúzzák a vizet az alsó üzemekből, és visszaszállítják a felső medencékbe, hogy a víz állandó forgása által a kohók vízellátása bőséges legyen. Ez a módszer igen jól bevált, s mások is követték példáját.

De mindez idő alatt nem gondoltak arra, hogy a kovácsműhelyekben rúdvasat készítsenek kőszén segítségével. Úgy 26 évvel ezelőtt férjem jutott arra a szerencsés gondolatra, hogy talán lehetséges lenne kőszénnel készíteni vasrudat. Erre elküldött egy kőszénmintát próbaképpen a kovácsműhelybe, de hogy ne viseltessenek előítélettel a dolog iránt, nem fedte fel annak eredetét és minőségét. És miután olyan értesüléseket kapott, hogy azok jól beváltak, a kovácsműhelyek számára kőszéntüzelésű kohókat állított fel. Edward Knight úr, egy kiváló vasgyáros, sürgette férjemet, szerezzen szabadalmat rá, hogy éveken át élvezhesse ennek a szerencsés felfedezésnek az előnyeit, de ő azt mondta, hogy nem akarja megfosztani a közösséget egy ilyen vívmánytól, amilyen - erről meg van győződve - ez lesz. Ez be is igazolódott, mivel hamarosan elterjedt, és sok ilyen kohót emeltek mind a környéken, mind pedig számos más helyen.

Ha ez a felfedezés nem született volna meg, a mi vasiparunk elsorvadt volna, mivel a faszénhez szükséges fa egyre kevesebb lett, a földbirtokosok az ölfa árát rendkívül magasra emelték, sőt nem is lehetett volna hozzájutni. De mivel helyette bevezették a kőszén használatát, a faszén iránti kereslet csökkent, s ha nem tévedek, néhány év múlva ki is szorul a használatból.

Sok más hasznos változtatásnak is ő volt a létrehozója. Ezekhez az üzemekhez a vasércet és a szenet lóháton hordták, ő pedig utakat csináltatott, talpfákat és vágányokat fektetett le, ahogy ezt Észak-Angliában csinálják, ahol a vasércet és a fát a folyókhoz szállítják, és most a kohókhoz való szállítás csilléken történik. Egy ilyen vagon 3 lóval ugyanannyi anyagot szállít, mint amennyit 20 ló vitt a hátán. De mivel a fa használata az útépítést megdrágította, az utóbbi években a síneket már öntöttvasból készítették, amely drága ugyan, de tartós és a célnak megfelelő. A különböző üzemekben közel 20 mérföldnyi ilyen utunk van, melynek mérföldje 800 fontba került. Azt hiszem, hogy férjem találmánya volt az is, hogy vaskerekekkel és tengelyekkel lássák el ezeket a vagonokat.

Férjem működési területe a vasipar volt, valamint mindaz, ami evvel kapcsolatban állt. Tetteiben, amelyek jóindulatról és emberszeretetről tanúskodtak, mindig igazságos volt. Feddhetetlenül élt, szigorúan megtartva azokat az isteni és erkölcsi törvényeket, amelyekről Ura és Megváltója beszélt; rendkívül nagyakaratereje volt, amely az isteni kegyelem segítségével képessé tette arra, hogy szilárdan szembeszálljon minden akadállyal; mert talán furcsának tűnik, hogy egy ilyen értékes embernek ellenségei legyenek, pedig voltak. Egyes urak irigy lelkületükkel nem tudták elviselni, hogy boldogulni lássák; mások kapzsiságukban arra törekedtek, hogy minél nagyobb hasznot húzzanak belőle azáltal, hogy felemelték a bányáknak és azoknak a földeknek az árát, ahol ő utakat akart csinálni; mindent megtettek, hogy leállítsák az üzemeket. De ő legyőzte mindnyájukat, s békességben halt meg sokak által szeretve és siratva. (Ifj. Darby feleségének levele, 1775)

 

 

J. Watt szabadalma

Én, James Watt, a skóciai Glasgow-ból, köszöntésemet küldöm mindazoknak, akikhez ezek az okiratok eljutnak.

Miután Őfelsége III. György király szabadalmi okirata által, amely Nagy-Britannia Nagy Pecsétjével van ellátva, s fent nevezett Őfelsége uralkodásának kilencedik esztendejében, az év január 5. napján kelt, különleges engedélyt, teljhatalmat, személyemet illető kiváltságot és felhatalmazást adott nekem és ruházott rám a fent nevezett James Wattra, arra nézve, hogy én, a fent nevezett James Watt, az én ügyintézőim, ügykezelőim és jogutódaim az okiratban megszabott évek tartama alatt használjuk és jog szerint használhassuk, gyakoroljuk és gyakorolhassuk, alkalmazzuk és alkalmazhassuk, valamint áruba bocsáthassuk mindenfelé Őfelsége birodalmában, névszerint Nagy-Britanniában, a walesi domíniumban és a Tweed melletti Berwick városában, valamint Őfelsége gyarmatain és ültetvényein az én most feltalált "módszeremet a gőzgépek gőz- és tüzelőanyag-fogyasztása csökkentését illetően"; mely fentebb idézett szabadalmi okirat tartalmaz egy olyan kikötést, mely engem, a fent említett James Watt-ot, aláírásom és pecsétem által arra kötelez, hogy az említett feltalálás mibenlétéről pontos leírást vétessek nyilvántartásba Őfelsége Kancelláriájának Legfőbb Bíróságán a fent említett szabadalmi okirat keltezésétől számított 4 naptári hónapon belül.

Most pedig szolgáljon tudomástokra, hogy az említett kikötésnek megfelelően és az idézett rendelet értelmében, én James Watt e helyen kijelentem, hogy találmányom részletes leírása a következő, s hogy használatának módja, azaz az én módszerem a gőzgépek gőz- és tüzelőanyag-fogyasztásának csökkentésére a következő elveken alapul:

Először: hogy az edényt, amelybe a gőz energiáját kell a gép működtetésére felhasználni, s melyet cilindernek neveznek a közönséges gőzgépeknél, s amelyet én gőzhengernek nevezek, egész idő alatt, amíg csak a gép működik, olyan hőfokon kell tartani, mint amilyen hőfokú az abba beáramló gőz; először is azáltal, hogy egy olyan tokba zárjuk, amely fából vagy valamely más, jól szigetelő anyagból készült, másodszor pedig, hogy gőzzel vagy más fűtött testtel vesszük körül, harmadszor pedig azáltal, hogy sem vizet, sem semmiféle más olyan anyagot nem engedünk hozzá, amely hidegebb, mint az a gőz, amely abba belemegy, vagy érintkezésbe jut vele a működtetés ideje alatt.

Másodszor: azokban a gépekben, amelyek teljesen vagy részlegesen gőz sűrítése által működnek, a gőzt olyan edényekbe kell sűríteni, amelyek elválaszthatók a gőzhengerektől vagy cilinderektől, noha néha kapcsolatban vannak velük. Ezeket az edényeket én sűrítőknek [kondenzátoroknak] nevezem; és mialatt a gépek működésben vannak, ezeket a sűrítőket legalább olyan hidegen kell tartani, víz vagy más hideg testek alkalmazásával, mint amilyen a gépeket körülvevő levegő.

Harmadszor: azt a levegőt vagy gőzt, amely nem sűrűsödik be a sűrítő hidegsége által, és akadályozhatja a gép működését, pumpák segítségével, melyeket vagy a gépek járatnak, vagy valamely más módon működnek, a gőzhengerekből vagy sűrítőkből el kell távolítani.

Negyedszer: sok esetben a gőz feszítő erejét akarom alkalmazni dugattyúk vagy bármi más, amit helyette használni lehet, mozgatására, ugyanolyan módon, ahogy az atmoszféranyomást használják a közönséges szivattyúkban: olyan esetekben, amikor nincs elegendő hideg víz a kondenzátorokhoz, a gépeket egyedül evvel a gőzerővel lehet működtetni úgy, hogy a gőzt, miután feladatát elvégezte, a szabad levegőbe bocsátjuk.

Ötödször: ahol tengely körüli mozgásra van szükség, a gőzhengereket üres gyűrűk vagy kör alakú csatornák formájában képzem ki, megfelelő be- és kiömlő nyílással a gőz számára, amelyek horizontális tengelyekre vannak szerelve a vízimalom kerekeihez hasonlóan; ezeken belül számos tolattyú van elhelyezve, amelyek egy irányban bármilyen testet forogni engednek a csatornában; ezekben a hengerekben súlyok vannak elhelyezve, amelyek úgy vannak rászerelve, hogy teljesen kitöltik a csatornák egy részét vagy szelvényét, de ugyanakkor szabadon mozoghatnak bennük az alább ismertetett és pontosan meghatározott módon: amikor a gőzt beengedik ezekbe a hengerekbe, a súlyok és a tolattyúk közé, az hatást fejt ki mindkettőre oly módon, hogy a súlyt a kerék egyik oldalára emeli, majd ezt követően, mintegy reakcióképpen a tolattyúkra hat, hogy körmozgást adjon a keréknek; a szelepek kinyílnak abban az irányban, amely irányba a súlyok nyomódnak, de sohasem ellenkezőleg; s azt a gőzt, amely feladatát elvégezte, vagy kondenzátorok segítségével vezetik el, vagy a szabad levegőre engedik.

Hatodszor: bizonyos esetekben csak olyan fokú hideget alkalmazok, amely nem tudja a gőzt vízzé redukálni, csak jelentékeny mértékben összeszorítja úgy, hogy a gép a gőz váltakozó kitágulása és összehúzódása által fog működni.

Végül: víz helyett a szelep és a légmentesen záródó és vizet át nem eresztő gépek más részeinek szigetelésére olajokat, viaszt, gyantatartalmú testeket, állati zsírt, higanyt s más fémeket alkalmazok folyékony állapotban.

Mindezek hiteléül kézjegyemmel és pecsétemmel látom el ez okiratot az Úr 1769. évének április 25. napján.

James Watt

Jelenlétünkben lepecsételve és kiadva Coll. Wilkie, Geo. Jardine, John Roebuck

Tudomásul szolgáljon, hogy a fent említett James Watt a mi Urunk 1769. évének április 29. napján megjelent Királyi Urunk Kancellári Hivatalában, és e fenti leírást és mindent, ami abban foglaltatik, megerősített. Minél fogva e fenti leírás az elhunyt Vilmos király és Mary királynő uralkodásának 6. évében hozott rendelkezésnek megfelelően lepecsételtetik.

Bejegyezve Urunk 1769. esztendejének április 29-én. (Watt szabadalma a „gőzgépek gőz- és tüzelőanyag-fogyasztása csökkentésének új módszerét illetően” tárgykörben, 1769. január 5.)

 

Utazás angol postakocsival 1812-ben

Midőn [nov. 4-én] reggel a kocsi előállt, azt hittem, hogy talán egy lord hintaja az. Pedig csak közönséges utazókocsi volt, de amilyen kényelmes, olyan ragyogó is. A jól gondozott utakon vidáman kocsikáztam tova ezen a festői vidéken.

Egészen a harmadik állomásig úgy kellett utaznom, mintha néma lennék, mert nem találtam egyetlen lelket sem, akivel szót érthettem volna. Itt végre egy fogadósra bukkantam, aki valamicskét tudott franciául. Ez aztán nagyon is szorgosan - s mint később tapasztaltam: nem is puszta kíváncsiságból - azt tudakolta tőlem, hova visz utam.

Megmondtam neki, hogy Londonba utaznék, mégpedig olyan sebesen, amennyire csak lehetséges; elővett egy táblát, s megmutatta nekem, hogy Londonig még több mint négyszáz angol mérföld az út, s mivel a különpostajárat minden mérföldje másfél angol shillingbe kerül, ez végül is csinos kis összeget tesz majd ki; ha viszont a királyi postakocsival utaznék, az épp oly kényelmes, épp oly gyors, s ugyanakkor sokkal jutányosabb utazás lenne, mert Aberdeen-ből Edinburgh-ig három, onnan Londonig további tíz font sterling.

Ez a tanács nem volt megvetendő. Szívesen megettem volna egy jó ebédet, mert a gyomrom még mindig üres volt. Ámde az önzetlen fogadós felvilágosított: erre már nem jut időm, ha a következő állomásról [Aberdeen-ből] percnyi pontossággal induló postakocsit el akarom érni. Nyomban tovább rohantam tehát, s éppen félórácskányi idővel a posta indulása előtt be is értem Aberdeen-be, ebbe a szépvárosba. …

A jól berendezett postakocsiban (amelyben egyáltalán nem törik félig kerékbe úgy az embert, mint a nálunk használatos postakocsikban) öt útitársat találtam. …

[A postakocsi felvigyázójának] hátul, a batár mögött felszerelt, magasan kiemelkedő ülése van, s ez mintegy az őrhelye is; innen minden irányba szabad kilátása nyílik. Mihelyt egy postaállomáshoz közeledik a kocsi, a felvigyázó rövid, egyenes kis kürtjéből áthatóan éles jelet ad, s mihelyt befut a kocsi a postaházba, már készenlétben is állnak a teljesen felszerszámozott, friss lovak. A legcsekélyebb időveszteség nélkül cserélik a lovakat, s máris tovább fut a kocsi. Meghatározott helyeken megáll a reggelizés, ugyanígy másokon az ebéd és vacsora miatt. Az asztalok mindenütt terítve vannak, a teríték gazdag, a számla árai szabottak és mérsékeltek. Itt aztán megtanulja az ember a gyors étkezést, mert amint megszólal a kellemetlen hangú kürtöcske, mindenkinek a kocsihoz kell sietnie, mert aki késik, lemarad, és az előre kifizetett útiköltségből sem kap visszatérítést. Annál is inkább ügyelni kell a kürtöcske figyelmeztető szavára, mert a postalegények nagyon is szívesen látják, ha valakit lehagyhatnak, mert a lemaradtak helyére saját számlájukra fekete utasokat vehetnek fel. í Kellemesebb utazást nem is kívánhat magának az ember, ha már nagy sietséggel kell utaznia. A kocsik kényelmesek, a lovak gyorsak, az utak jók, a vendégfogadók tiszták, és gazdagon el vannak látva, a rendőrség sem zaklatja sehol az embert, az út pedig végig sűrűn lakott, s jól megművelt vidéken halad. Egyik csinos városka vagy falu követi a másikat; gótikus templomaik, szép házaik változatos szórakozást nyújtanak, úgyhogy a nyelvet nem ismerő utashoz sem férkőzik egykönnyen az unalom. (Emanuel Biedermann)

 Stephenson gőzmozdonya

„A jelenetet, amely 1825. szeptember 27-ének délelőttjén játszódott, nem lehet leírni. Sokan, akik ennek a történelmi jelentőségű eseménynek a résztvevői voltak, egész éjszaka talpon voltak, le sem hunyták a szemüket. Általános elevenség és vidámság, boldog arcok egyeseknél, álmélkodás és rémület másoknál, tette változatossá a képet.

A kijelölt időpontban a menet megindult. A vonat élén … mozdony haladt, készítője, Stephenson vezetésével; a mozdony után hat vagon következett szénnel és liszttel, ezek után egy vagon, melyben a vasút igazgatói és tulajdonosai foglaltak helyet személyzetükkel, ezt követte húsz szenes vagon, melyeket utasok számára alakítottak át, és zsúfolva voltak velük s végül hat, szénnel megrakott vagon. A mozdony előtt egy lovas haladt zászlóval, melyen a következő felirat volt látható: Egyéni kísérlet a köz hasznára.

Az út mindkét oldalán hatalmas néptömeg állt, sokan szaladtak a vonat után; mások lóháton követték az út két oldalán. Darlington felé az út nagyon lejtett, s Stephenson elhatározta, hogy ezen a helyen kipróbálja a mozdony gyorsaságát; jelt adott, s miután tiszta lett az út, a sebességet óránkénti tizenöt mérföldre [24 km] növelte. Amikor a vonat megérkezett, Darlingtonban kiderült, hogy a vagonokban 450 utas volt, a vonat súlya pedig 90 tonnát tett ki.” (Kortárs beszámoló, 1825)

 

 

Egy manchesteri gyárban

A pamutfonodák nagy épületek, de olyképpen vannak építve, hogy a lehető legtöbb embert lehessen bennük elhelyezni. Hogy ne maradjon kihasználatlanul hely, a gyárakat több emeletesekre építik, az emeletek lehetőleg alacsonyak. A helyiség legnagyobb részét a gépek foglalják el. … Az ipar sajátos jellegének következtében a levegőben állandóan gyapotpor szálldos, amely az olajjal keveredve. … különösen kellemetlen szagot ad …. Az egyik gyárban, amellyel megismerkedtem, több száz ember dolgozott, a gyárak gyakran éjjel-nappal dolgoznak. Ezért nagy mennyiségű gyertyát használnak fel, de szinte semmit sem tesznek a szellőztetés érdekében. Ennek következtében, a friss levegő elégtelensége mellett, állandóan érződik a sok emberi test párolgása. …, az olaj, a gyapotpor és az éjjeli gyertyák. … Micsoda következményei várhatók ezeknek az ártalmas körülményeknek? … a ragályos betegségek Manchester környékén sokak számára végzeteseknek bizonyultak. … A betegek többsége, amikor megkérdezik őket, hol kapták a lázat [a tüdőbajt], azt felelték, hogy vagy őket magukat fertőz te meg a láz a gyárban, vagy másoktól kapták el. Arra a kérdésre, mi volt a foglalkozásuk azoknak, akiktől a ragályt kapták, ez volt a válasz: ezek a pamutfonodák munkásai. (Rövid riport a pamutfonodák tulajdonosainál végzett munkáról és a gyárak munkásairól c. pamflet, 1784)

 

 

Hogyan élnek az angol munkások?

Hogyan élnek a munkások például Manchesterben? A szövőgyárakban dolgozó munkások reggel 5 órakor kelnek, 6-8 óráig "dolgoznak a gyárban, azután egy gyenge teát vagy kávét isznak, és egy kis kenyeret esznek. … És újból dolgoznak 12 óráig, az ebédszünetig. Az ebéd rendszerint azok részére, akik kisebb fizetést kapnak, főtt krumpliból áll. … Azok a munkások, akik többet keresnek, a krumplihoz húst esznek - háromszor egy héten. Ebéd után tovább dolgoznak este 7 óráig, sőt még tovább, miután újból isznak teát, gyakran szesszel és nem nagy darabka kenyérrel. Mások este ismét burgonyát esznek vagy zabpehelykását. … Az ily módon élő népesség szűk helyiségekben zsúfolódik össze, olyan házakban, amelyeket egymástól szűk, kövezetlen, a járvány központjait alkotó utcák választanak el; füsttel átitatott és a nagy gyárváros járványaitól szennyezett levegőt szívnak. A műhelyekben a munkások 12 órát dolgoznak. … munkájuk teljes figyelmet igényel, és megkívánja a fizikai energia szüntelen felhasználását. Ez olyan munka, amely versenyez a géppel. … A munkások háztartásukat elhanyagolják, a meleg tűzhely ismeretlen előttük. … A lakások piszkosak, kényelmetlenek, szellőzetlenek, nedvesek. … Az egész világon ismert tengeri kikötőben, Liverpoolban, amely terjedelméről és gazdagságáról híres, 35-40 ezer ember lakik az utca szintje alatt pincékben, amelyekből teljesen hiányzanak a csatornák. Elképzelhető, milyenek ennek a következményei. … Ezek azok a viszonyok, amelyek között a legszegényebb, a legalsóbb osztály él. Bár téves lenne az a hit, hogy valamennyi munkás ilyen körülmények között él, mint ezek a szerencsétlenek, de még tévesebb lenne annak a feltételezése, hogy a néptömegek részt vesznek abban, amit "az idők javulásá"-nak szoktak nevezni. …

Nem kétséges, hogy 1815 óta, a háború befejezésétől, és főképpen az 1832. évi parlamenti reformtörvény óta a kereskedő középosztály sokat ért el a törvényhozásban és a kormányzatban való részvétellel. De még inkább szemmel látható az a tény, hogy a munkásosztálynak nem sikerült egy cseppet sem javítania helyzetén. A munkásosztály megengedte, hogy a politikai uralomra törekvő középosztályok, energikus emberek eszközévé váljék; azonban a politikai változások nem hoztak a gyakorlatban semmiféle előnyt, semmilyen gazdasági előnyt - a munka biztosítására és kielégítő keresetre ... Nemcsak nem vették figyelembe a munkások érdekeit, hanem ellenkezőleg, helyzetük rosszabbodott azzal kapcsolatban, hogy ők azt a politikát támogatták, amelynek célja a termelési költségek csökkentése volt, más szóval a munkás bérének csökkentése. (W. Johston: Anglia társadalma és ipara a XIX. század közepén, Párizs, 1851.)

 

Louis Blanc a munkások helyzetéről

Soha társadalom nem volt jobban telítve összevisszasággal. …

A termelők küzdenek egymás ellen a piac meghódításáért, a munkások egymás ellen az alkalmaztatás megszerzéséért, a gyáros a munkás ellen a bér rögzítéséért küzd; a szegény a gép ellen, amely arra van szánva, hogy őt helyettesítse, és ezáltal éhen halassza: ilyen volt a verseny elnevezés alatt a jellegzetes tényállás az ipar szempontjából nézve. És mennyi szerencsétlenség! A nagy tőkék győztek az ipari háborúkban, mint ahogyan a nagy csapatok győznek a harcban, és a laissez faire elve ilyen módon a leggyűlöletesebb monopóliumra vezetett a nagy üzemek tönkretették a kicsinyeket a nagybani kereskedelem tönkretette a kiskereskedelmet az uzsora apránkint megkaparintotta a földet, és ezzel rosszabb feudalizmust teremtett, mint a régi volt,és a földbirtok több mint egy milliárddal van megterhelve a mesteremberek, akik a maguk gazdái átadták a helyüket a munkásoknak, akik nem a maguk gazdái a tőkék a szégyenteljes kapzsiság hatására kockázatos vállalkozásokba ömlöttek; minden érdek egymás ellen fegyverkezik; ... itt telítődnek a piacok és kétségbe ejtik a kapitalistát; ott műhelyeket zárnak be, ami meg a kétkezi munkást ejti kétségbe; ... a nemzet a hűbéri tulajdon helyreállítása felé halad az uzsora miatt, és pénzügyi oligarchiát hoz létre a hitel útján a tudomány minden felfedezése át van alakítva az elnyomás eszközévé, mindaz, amit az emberi lángelme a természettől elhódított, át van alakítva harci fegyverré, és a zsarnokságot bizonyos értelemben maga a haladás sokszorozta meg; a proletár egy fogantyú szolgája, vagy válság idején a lázadás és az alamizsna között keresi meg kenyerét; a szegény ember apja hatvan éves korában elmegy a kórházba meghalni, a szegény ember leánya meg kénytelen tizenhat éves korában eladni magát, hogy megélhessen, a szegény ember fia kénytelen hétéves korában a fonodák pestises levegőjét belélegezni, hogy hozzájáruljon a család munkabéréhez. … A proletariátus azzal fenyegette a királyságot, hogy elönti koldusokkal: íme, ezt a képet nyújtotta akkor a társadalom. …

A gazdag osztályokban botrányosak a veszekedések, amelyeket az öröklés utáni vágy által táplált kapzsiság okoz; … a bírósági rovatok minden nap kiteregetik a közönség szeme elé azt a szomorú látványt, amikor fivérek vitatják el egymástól darabonkint az apai örökséget, vagy amikor a fiúk fegyverkeznek az anyjuk ellen a bírák előtt, akik előtt ezeknek a gyűlöletes küzdelmeknek a megszokottsága már régen eltakarja azok borzalmas mivoltát, A dolgozó osztályokon belül a család felbomlásának más oka volt, jellege azonban még siralmasabb. A prostitúció nyilvántartási jegyzékében a nyomor volt a kicsapongás legfőbb táplálója. Minthogy a házasság a proletár számára csak a terhek növekedését jelentette … a szegénység csak a szegénységgel párosodott. Ha a szegény meg talált nősülni, hovatovább arra kényszerült, hogy az apaságban csak bérpótlékot keressen, és hogy gyermekeit, akik alig érték még el azt az életkort, amikor a legnagyobb szükség van levegőre, mozgásra és szabadságra, elküldje a manufaktúrákba, ahol a túlzott munkától elvész a test egészsége, a lélek egészsége meg még sokkal inkább. Lehetett is látni a fonodák bejáratánál minden nap reggeli öt órától kezdve egy csomó szerencsétlen, sápad, vézna, satnya, fénytelen szemű, fakó arcú gyermeket, amint olyan hajlott háttal mentek, mint az aggastyánok. Mert a versenyre alapított társadalmi rendszer annyira kegyetlen és értelmetlen volt, hogy ennek eredményeképpen nemcsak hogy kialudt a szegények gyermekeinek értelme és megromlott a szíve, hanem még az élet forrása is kiapadt és megmérgeződött bennük. És most elkövetkezett az a pillanat, amelyben Charles Dupin úr a pairek házának szószékéről megteszi ezt az ünnepélyes nyilatkozatot: „10000 katonai szolgálatra behívott fiatalember közül Franciaország tíz, manufaktúrákkal legsűrűbben ellátott megyéje 8980 beteget vagy nyomorékot vonultat fel, míg a mezőgazdasági megyékben ezeknek a száma csupán 4029”. (L. BIanc, Histoire de dix ans.)

 

Gyermekmunka

Hol dolgozol? - Walden Moorban, egy New Engline elnevezésű helyen.

Mi a munkátok? - Szén elvitele egy embertől.

Mondd el közelebbről! - Övek és láncok vannak testünk köré csavarva, és hozzájuk való csöbrök.

Ilyenformán a csöbör hozzátok van erősítve? - Vannak horgaink a láncok végén, ezekre a csöbör ráerősíthető, mi pedig ide-oda húzzuk, kétrét hajolva (a gyermek megmutatja a mozdulatot).

Mikor mentek le a bányába? - Többnyire fél hatkor megyünk le, vagy fél hat és hat között.

Mikor jöttök fel? - Ez nálunk nem egyforma; néha tizenkettőkor, néha előbb: van úgy, hogy hat után és van úgy, hogy tizennégy órán át vagyunk lent.

Mikor esztek? - Többnyire tíz vagy tizenkettő körül eszünk, nincs időnk hozzá.

Megálltok a munkában, amikor esztek? - Igen, megállunk körülbelül egy percre vagy ilyenforma időre, olykor pedig egyszerre dolgozunk és eszünk, ha a kosarak tele vannak, több időnk van. (A gyermekmunkát vizsgáló angol parlamenti bizottság jegyzőkönyvéből, 1833)

Törvény a gyermekmunka korlátozásáról, 1819

a pamutfonók és gyárak előírásait illető további intézkedésekről és az azokban foglalkoztatott fiatal személyek egészségének jobb védelméről

I. Egyetlen gyermeket sem lehet foglalkoztatni semminemű munkában nyerspamutnak fonallá való fonására, vagy ilyen gyapjúanyag bármely előzetes előkészítésére, amíg kilencesztendős korát teljesen el nem érte.

II. Továbbá el kell rendelni, hogy naponta tizenkét órán túl egyetlen tizenhat éven aluli személyt sem lehet foglalkoztatni semminemű munkában nyerspamutnak fonallá való fonásában,vagy ilyen gyapjúanyag előzetes előkészítésére, vagy bármely fonoda, gyár vagy épület, vagy az azokban levő gyári vagy gépi berendezés takarítására vagy javítására, leszámítva az étkezésekhez szükséges időt; ez a tizenkét óra reggeli öt és esti kilenc óra közé kell essen.

III. Továbbá el kell rendelni, hogy minden ilyen személynek minden nap folyamán reggelihez félóránál nem kevesebb, és ebédhez teljes egy óránál nem kevesebb időt kell engedélyezni; az ebédnek ez az órája délelőtti tizenegy és délutáni két óra közé kell, hogy essen.

IV. Feltételezve mindamellett, hogy amennyiben bármikor valamely olyan fonodában, gyárban vagy épületben, amelyik folyóvíz mellett fekszik, időveszteség állhat be kellő vízszolgáltatás hiánya miatt, vagy éppen túlságos vízáramlás okából, akkor el kell továbbá rendelni minden ilyen esetben, és valahányszor ez meg talál történni, hogy minden ilyen fonoda, gyár vagy épület tulajdonosa jogosu1t legyen meghosszabbítani a fent említett napi munkaidőt napi egy pótlólagos óra mértékében, amíg az ilyen elveszített időt helyre nem pótolják, hosszabb ideig azonban nem.

V. Továbbá el kell rendelni, hogy minden ilyen fonoda, gyár vagy épület mennyezetét és belső falait évente kétszer oltatlan mésszel és vízzel le kell mosni.

A. Smith a munkamegosztás hasznáról

Hogy csak egy egészen jelentéktelen iparágból vegyünk példát, olyanból, amelyben jól megfigyelhető a munkamegosztás, a gombostűkészítő iparból: a munkás, aki nem tanulta ezt a mesterséget (amelyet a munkamegosztás tett külön szakmává), nem ismeri az ott alkalmazott munkagépet (amelynek a feltalálásához valószínűleg ugyanaz a munkamegosztás szolgáltatta az alkalmat), alig tudna talán ha egy tűt megcsinálni egy nap alatt, legnagyobb igyekezete mellett is, de az biztos, hogy húszat nem. De úgy, ahogy ma végzik ezt a munkát, nemcsak az egész munkafolyamat képvisel egy külön szakmát, hanem több olyan ágra oszlik, amelyek legtöbbje maga is külön mesterség. Egy ember kihúzza a drótot, egy másik kiegyenesíti, egy harmadik vágja, negyedik kiképzi a hegyét, az ötödik esztergályozza a tetejét, hogy fejet kapjon; magának a fejnek az elkészítése is két vagy három külön műveletet igényel, ráhelyezése szintén speciális mesterség, a gombostű polírozása úgyszintén, sőt külön szakma a papírba csomagolásuk is; és ily módon egy tű készítésének munkája vagy 18 külön műveletre oszlik, amelyeket egyes üzemekben külön munkáskezek végeznek, míg másokban ugyanaz az ember két vagy három műveletet hajt végre. Láttam egy ilyen fajtájú kisebb üzemet, amely csak 10 munkást foglalkoztatott, s akik közül egynéhány következetesen két-három műveletet végzett. S mégis, noha igen szegényes üzem volt, s csak gyengén volt ellátva a szükséges munkagépekkel, a munkások, ha megerőltették magukat, 12 font súlyú tűt tudtak gyártani egy nap alatt. Egy fontban több, mint 4000 közepes nagyságú gombostű van. Így az a 10 személy együttesen több mint 48 000 gombostűt gyártott egyetlen nap alatt. Minden személyre ennek egy tizedét lehet számítani, tehát egy ember 4800 tűt készített el egy nap alatt. De ha mindegyikük egymástól külön és egymástól függetlenül dolgozott volna, és egyikük sem értett volna a maga speciális munkájához, biztos, hogy nem tudtak volna egyenként 20 gombostűt gyártani egy nap alatt, talán még egyet sem. Ez, természetesen, nem a kétszáznegyvened, nem is a négyezernyolcszázad része annak, amit jelenleg gyártani képesek a különböző műveletek helyes kombinációja és felosztása következtében.

A munkamegosztás eredményei minden más mesterségben és iparágban hasonlóak ahhoz, amit ebben a csekély jelentőségű iparban láttunk; noha sok helyütt a munkafolyamatokat nem lehet sem ennyire felosztani, sem pedig a munkát ilyen egyszerű műveletekre redukálni.

Mindamellett a munkamegosztás - amennyire bevezethető – minden iparágban kiváltja a munka termelékenységének arányos növelését. Úgy tűnik, hogy a különböző mesterségek és foglalkozások egymástól való szétválasztása is ennek az előnynek a következményeképpen jött létre.

Ez a felosztás azokban az országokban valósul meg a legmesszebbmenően, amelyek iparilag és társadalmilag a legfejlettebbek; ami a társadalom kezdetleges állapotában egy ember munkája, azt a társadalmi fejlődés fejlettebb fokán több ember végzi. Minden fejlettebb társadalomban a farmer általában csak farmer, a gyáros csak gyáros. A munka is, amely egy gyártmány elkészítéséhez szükséges, számos kéz között oszlik meg. Hány különböző szakmát foglalkoztat a vászon vagy gyapjúipar minden egyes ága, a len- és gyapjútermelőktől a vászonfehérítő és simító munkásokig vagy a kelmefestőkig és irezőkig.

A mezőgazdasági munka természete nem engedi meg az ilyen nagyfokú felosztást, sem pedig a mesterségeknek azt a tökéletes különválasztását, mint az az iparágakban lehetséges. A marhatenyésztő munkáját lehetetlen olyan tökéletesen elválasztani a gabonatermelőétől, mint ahogy az ács munkáját általában különválasztják a kovácsétól; de a szántóvető, a boronáló, a magvető és az arató gyakran egy és ugyanaz a személy. Mivel ezeknek a különböző munkáknak a végzésére csak az év egyes szakjaiban nyílik alkalom, lehetetlen, hogy egy ember állandóan ugyanannak a munkának a végzésére legyen alkalmazva. Talán ez a körülmény, ti. hogy lehetetlen megvalósítani a mezőgazdasági munka különböző ágainak a teljes és tökéletes különválasztását, az oka annak, hogy ebben a mesterségben a munka termelékenységének a fejlődése nem tart lépést az iparágakban tapasztalható fejlődéssel. A leggazdagabb nemzetek általában felülmúlják szomszédaikat mind földművelésben, mind az iparban; de rendszerint inkább az utóbbiban mint az előbbiben elért fölényükkel tűnnek ki.

Az a tény, hogy most, a munkamegosztás következtében, ugyanannyi munkás sokkal több munka elvégzésére képes, három különböző körülménynek köszönhető: először is annak, hogy minden speciális területen működő munkás ügyessége nő; másodszor, hogy megtakarítják azt az időt, ami általában elvész akkor, amikor egyik fajta munkáról áttérnek a másikra; s végül a sok gép feltalálásának, amelyek megkönnyítik és megrövidítik a munkát, és lehetővé teszik, hogy egy ember sok ember munkáját végezhesse el.

A termékek minden iparágban való megsokszorozódása, ami a munkamegosztás következménye, eredményezi egy jól vezetett társadalomban azt az egyetemes jólétet, amely a nép legalsó rétegéig kiterjed.

Minden munkás sokkal többet dolgozhat annál, mint amire szüksége van; s mivel minden munkás ugyanebben a helyzetben van, elcserélheti saját javainak nagy mennyiségét mások javainak nagy mennyiségéért, vagy ami ugyanaz, annak az áráért. Bőségesen ellátja őket avval, amire nekik szükségük van, ők pedig viszonzásképpen ellátják őt a neki szükséges dolgokkal, és így általános jólét árad szét a társ~dalom egészében, minden társadalmi osztályban.

Az egyénnek a saját helyzete javítására irányuló törekvése, ha ez szabadság és biztonság mellett történik, olyan hatalmas erő, amely egyedül, minden segítség nélkül képes nemcsak arra, hogy előbbre vigye a társadalmat a jólét és a boldogulás útján, hanem arra is, hogy legyőzzön száz elébe tornyosuló akadályt, amellyel az emberi. törvény ostobasága oly gyakran veszélyezteti igyekezetét; feltéve, ha ezek az akadályok arra szolgálnak, hogy e törekvés szabadságát többé-kevésbé megnyirbálják vagy biztonságát csökkentsék. Nagy-Britanniában az ipar teljesen biztonságos; és ha távol is van attól, hogy teljesen szabad legyen, ugyanolyan szabad vagy inkább szabadabb, mint Európa bármely más részében. (A. Smith, 1776)

 

"Minden nép életében az évről évre kifejtett munka az a tényező, amely az évente fogyasztott szükségleti és kényelmi cikkeket elsősorban szolgáltatja. Ez mindig vagy a kifejtett munka közvetlen termékeiből áll, vagy abból, ami a közvetlen termékek ellenében más népektől vásárolható.

A nép tehát aszerint lesz szükségleti és kényelmi cikkekkel bővebben vagy szűkösebben ellátva, hogy kisebb-e vagy nagyobb az az arány, amely a közvetlen munkatermékek, illetve az értük beszerezhető termékek mennyisége és a fogyasztók száma között fennáll.

Ezt az arányt viszont minden népnél szükségképpen két körülmény szabályozza: először a munka kifejtése során általában megnyilvánuló gyakorlottság, szakszerűség és értelmesség, másodszor pedig a hasznos munkát végzésnél ilyen munkát nem végző egyének közötti számarány. Bármilyen legyen az ország talaja, éghajlata vagy területi kiterjedése, ellátottságának bőséges vagy szűkös volta adott helyzetében évről évre ettől a két körülménytől függ." (Adam Smith: A nemzetek gazda(g)sága, 1776)

"Biztosan mondhatjuk... hogy a népesedés, ha nincs gátolva, megkétszereződik minden huszonöt évben, vagyis növekszik mértani arányban ...

... Biztosan állíthatjuk, hogy tekintetbe véve a föld átlagos állapotát, az élelmiszerek, az emberi iparkodásnak legkedvezőbb viszonyok mellett is nem növelhetők meg gyorsabban, mint számtani arányban ...

Ezen föltevésnél egyáltalán semmi korlátot nem tettünk a föld termékeinél.

Növekedhetik örökké, és lehet nagyobb, mint bármely jelezhető mennyiség; mégis a népesedés ereje minden korszakban oly sokkal nagyobb lévén, az emberi faj szaporodása az élelmiszerek színvonalán csakis a szükség szigorú törvényének állandó alkalmazása által lesz tartható, ami mint gát működik a nagyobb erővel szemben." (R. Malthus: A népesedés törvényéről, 1798)

 

 

D. Ricardo: A politikai gazdaságtan és az adózás alapelvei

"Mindaz, amit a föld hoz, amit a munka, a gép és a tőke egyesített alkalmazása révén annak felszínéről nyerünk, a közösség három osztálya között oszlik meg, éspedig a föld tulajdonosa, a megműveléshez szükséges vagyon, vagyis a tőke tulajdonosa és a munkások között, akik a földet munkájukkal megművelik.

De a társadalmi fejlődés különböző fokain az egyes osztályok részesedése a föld teljes hozamából, amely járadék, profit és munkabér címén jut hozzájuk, lényegesen különbözik, mivel nagymértékben függ a talaj tényleges termékenységétől, a tőke felhalmozódásától, a népesség szaporodásától, a mezőgazdaság terén elért jártasságtól, leleményességtől és az abban alkalmazott munkaeszközöktől.

A politikai gazdaságtan fő feladata, hogy föltárja azokat a törvényeket, amelyek ezt a megoszlást szabályozzák." (D. Ricardo: A politikai gazdaságtan és az adózás alapelvei, 1817)

Malthus a népesedésről

Biztosan mondhatjuk tehát, hogy a népesedés - ha nincs gátolva - megkétszereződik minden huszonöt évben, vagyis növekszik mértani arányban.

Azt az arányt, amelyben feltehetjük, hogy szaporodik a föld termése, nem könnyű meghatározni. Arról azonban teljesen biztosak lehetünk, hogy szaporodásuk aránya egy korlátolt területen kell, hogy teljesen eltérő természetű legyen, mint a népesség szaporodási aránya: ezermillió éppoly könnyen megkétszereződhetik minden huszonöt év alatt a népesedés ereje által, mint ezer. De az élelmiszer, amely a nagyobb szám eltartására való, egyáltalán nem szerezhető meg épp ilyen könnyűséggel. Az ember szükségképpen helyhez van kötve. Ha hold adatik holdhoz, míg minden termékeny föld elfoglaltatik, az élelem évi gyarapodása szükségképpen a már elfoglalt föld javításától függ. Ez pedig oly alap, amely minden föld természete szerint, ahelyett, hogy szaporodnék, szükségképpen fokozatosan csökken. De a népesedés, ha el van látva élelemmel, ki nem merült erővel haladna tovább; és egy korszak szaporodása a következőnek még nagyobb szaporodására adja az alapot és így tovább végtelenül.

Az egész Földet véve fel a sziget helyett, a kivándorlás természetesen ki lesz zárva és feltéve, hogy jelen népesség ezermilliót tesz ki, az emberi faj 1, 2, 4, 8, 16, 32, 64, 128, 256 arányban; az élelmiszerek pedig 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8 és 9 arányban fognak szaporodni. Két század alatt a lakosság az élelmiszerekhez képest oly arányban volna, mint 256 a 9-hez, és három század alatt mint 4097 a 13-hoz; és két ezredév alatt a különbözet csaknem kiszámíthatatlan volna.

Ezen feltevésnél egyáltalán semmi korlátot nem tettünk a föld termékeinél. Növekedhetik örökké és lehet nagyobb, mint bármely jelezhető mennyiség; mégis a népesedés ereje minden korszakban oly sokkal nagyobb lévén, az emberi faj szaporodása az élelmiszerek színvonalán csakis a szükség szigorú törvények állandó alkalmazása által lesz tartható, ami mint gát működik a nagyobb erővel szemben. (Thomas Robert Malthus: Tanulmánya népesedés törvényéről, 1798)

 

 

 Luddizmus

"Pokoli gépeidet összezúztuk a falu határában, embereid megkötözve fekszenek az útszéli árokban. Így figyelmeztetnek az éhezők, akiket tettük végrehajtása után éhező feleségük és gyerekük vár otthon. Ha új gépeket veszel, vagy ha úgy folytatod, ahogy eddig, megint hallasz rólunk. Vigyázz! Ludd tábornok." (A géprombolók levele egy gyárosnak. Ludd tábornok mondai figura, a géprombolók vezére.)

 

"Éjjel, ha nem rezdül a lomb,

s a holdat elrejti a domb,

a kis csapat előreront, fegyvere puska, bárd!

Ó, jó takács fiam,

derék, bátor fiam,

csapásod alatt a gép hasad

jó takács fiam." (Géprombolók dala, 1812)

 

"Dolgozva élni, vagy harcolva meghalni!" - ez volt a lyoni selyemszövők fekete zászlójára hímezve.

 

Géprombolók Lancashire-ban

Az elégedetlenség, amely először Nottinghamben [natingem] kezdődött el s bizonyos fokig Derbyshire-re [derbisir] és Lastershire-re [lesztersir] is átterjedt, átcsapott más körzetekre is. Februárban Stockportban, Chashire-[csesir] grófságban gyűjtést folytattak a letartóztatottak számára, s névtelen leveleket terjesztettek, melyekben a gépek szétrombolásával fenyegettek. Ugyanebben a hónapban, valamint a következőkben is, kísérletek történtek két gyár felgyújtására. Az elégedetlenség szelleme hamarosan magával ragadta a szomszédos körzeteket; lángoló falragaszok jelentek meg, melyek általános felkelésre szólították fel a népet, különböző helyeken kisebb zavargások voltak, álarcos emberek lakásokat fosztottak ki, s makacsul tartotta magát az a hír, hogy május 1-én vagy május első napjaiban általános felkelésnek kell kitörnie.

Az elégedetlenség és a lázongás szelleme számos más lakott helyre is kiterjedt, így, többek közt Ashton-ander-Line-ra [eston ender lájn], Acclease-re [eklisz] és Middletonra; ez utóbbi helyen április 20-án támadást intéztek Berton úr gyára ellen, s noha a gyár védelmére a helyszínen megjelent katonaság a lázadókat visszavetette s ötüket megölte, április 22-én a támadást megismételték, s Berton úr háza még a katonaság megérkezte előtt leégett; amikor pedig a katonaság megérkezett, hogy megvédje a gyárat, a lázadók lőni kezdtek rájuk, s még mielőtt szétkergethették volna őket, néhányan elestek és megsebesültek; a kapott jelentés szerint legalább hárman meghaltak, s mintegy 20 ember megsebesült.

Április 4-én Stockportban ismét zavargások kezdődtek: felgyújtották Hoodvin [hudvin] úr házát, s szétrombolták gőzgépeit. A következő éjszakán a várostól mintegy két mérföldnyire a mezőn felfedezték és szétkergették a lázadók összejövetelét, akiknek nyilván az volt a céljuk, hogy katonai kiképzést kapjanak; a lázadók sarcot vetettek ki a földművesek és farmerek szomszédos házaira is.

Körülbelül ugyanebben az időben Manchesterben és környékén is voltak zavargások, ezekre szokásos okul a magas élelmiszerárak szolgáltak.

Április 26-án és 27-én Manchester lakosságát megrémítette egy ezer fős tömeg, amely a környékről jött be, de amelynek legnagyobb része 28-án eltűnt; összehívták a helybeli polgárőrséget, majd pedig jelentős katonai erők is érkeztek, ami visszarettentette a lázongásra hajló helybeli elemeket. Fennállt azonban a májusi általános felkelés veszélye. (A Lordok Háza Titkos Bizottságának 1812 májusi jelentése)

 

Thomas Macaulay

Véleményemet nem általános kormányzási elméletre alapítom. Bizalmatlan vagyok minden általános kormányzási elmélettel szemben ... Állítom, hogy vannak országok, melyekben a dolgozó osztályok állapota olyan, hogy nyugodtan fel lehet őket ruházni a törvényhozás tagjainak megválasztási jogával. Ha Anglia munkásemberei olyan viszonyok között élnének, aminők között szívem szerint látni óhajtanám őket, ha a foglalkoztatottság mindig teljes lenne, a bérek mindig magasak, az élelmiszer olcsó, ha egy nagy család nem nyűgnek, hanem áldásnak számítana, akkor. úgy hiszem az általános választójoggal szembeni fő ellenvetések elesnének. Az Egyesült Államokban van általános választói jog anélkül, hogy valami nagyon ijesztő következményekkel járna; ... Azonban Uram, minden olyan érv, ami engem az általános választójog elleni állásfoglalásra késztetne egyben arra késztet, hogy támogassam az előttünk fekvő törvénytervezetet. Azért ellenzem az általános választójogot, mert úgy gondolom, hogy pusztító forradalomra vezetne. Ezt a tervezetet viszont támogatom, mert bizonyos vagyok felőle, hogy a legjobb biztosítékunk egy forradalommal szemben. (Thomas Macaulay beszéde az 1832-es választójogi reform vitájában).

 

A chartisták hat pontja

1. általános választójogot minden férfinak;

2. válasszák évenként újra a parlamentet;

3. adjanak fizetést a parlament tagjainak, hogy vagyontalanok is elfogadhassák a képviselői megbízatást;

4. vezessék be a titkos szavazást;

5. alakítsanak egyenlő választókerületeket, hogy így biztosíthassák az egyenlő képviseletet;

6. legyen mindenki választható

 

A chartisták felhívása 1848-ban

Londoniak! Ébredjetek! Itt az ideje munkához látni. Eseményekben rendkívül gazdag korszakban éltek. … Tekintsetek Európára, melyet magával ragadott a forradalom vihara, félelmetes, de fenséges előrehaladásában gyökerestül tépve ki az egyik zsarnoki dinasztiát [az Orleans-dinasztiát Franciaországban] s alapjaiban ingatva meg másokat [a Habsburg-dinasztiát Ausztriában, a Hohenzollern-dinasztiát Poroszországban] …

Londoniak! Ezekben a csodálatos napokban komolyan hozzá kell fognotok politikai és szociális helyzetetek megjavításához. …

Ma a világ leglenyomottabb népei csikarják ki szabadságukat a zsarnokoktól. Nem szabad lemaradnotok a haladás terén. …

Londoniak! A parlamentben a napokban fogják megtárgyalni újonnan születő szabadságtok vagy további rabságtok kérdését.

Ugyanazon a napon, amelyen e javaslatnak tárgyalásra kell kerülnie, benyújtjuk a parlamentnek a Nagy Nemzeti Petíciót, amelyre jelenleg országszerte aláírásokat gyűjtünk.

Javasoljuk, kísérje el ezt a nemzeti petíciót az alsóházig egy nagyszabású, az egész fővárosra kiterjedő felvonulás. Április 10-e váljék emlékezetes nappá a politikai mozgalom krónikájában. Mutassa meg a világnak, hogy a britek forrón szeretik a szabadságot, s eltökélt szándékuk, hogy többé nem lesznek engedelmes rabszolgák.

A Nagy Nemzeti Petíciót, melyet milliók írtak alá, pompásan feldíszített lovak által húzott diadalszekér fogja hozni. London minden lakosa, aki részt kíván venni ezen az ünnepélyes felvonuláson, gyülekezzék április 10-én délelőtt 11 órakor a Kennington-Commonon, ahol külön rendezők fogják oszlopokba sorakoztatni őket, s innét elindulnak. … a Westminster-hídig, ahonnét a felvonulás résztvevői békésen hazatérnek. …

Az április 10-i felvonulásnak legálisan, békésen kell lezajlania, de lelkesedéssel; ne szolgáltassatok alkalmat a hatalom ügynökeinek a régi rágalom megismétlésére, hogy ti közömbösek vagytok a politikai jogok iránt, s meg vagytok elégedve jelenlegi helyzetetekkel. … (A felhívás a chartisták 50 ezres példányban megjelenő The Northern Star (Északi Csillag) c. lapjában jelent meg 1848. ápr. 8-án.)

Saint-Simon: Az iparosok kiskátéja, 1824

A társadalmat úgy lehet a tudomány fejlődése és az ipar szempontjából legkedvezőbb módon megszervezni, ha a lelki hatalmat [a szellemi vezetés] a tudósokra, a világi hatalom igazgatását pedig az iparosokra bízzuk;

A tudósoknak és az iparosoknak módjukban áll a társadalmat vágyaiknak és szükségleteiknek megfelelően átszervezni, mert a tudósok birtokában vannak a szellemi erők, az iparosoknak pedig rendelkezésükre állnak az anyagi erők ...

Iparos... tehát a földművelő is, aki búzát vet, baromfit vagy háziállatokat tenyészt; iparos a bognár, a kovács, a lakatos, az asztalos is. A cipőgyáros, a kalapgyáros, a vászon-, posztó- és selyemgyáros ugyancsak iparos; iparos a kereskedő, a fuvaros, a kereskedelmi hajón alkalmazott tengerész is.

 "...A társadalmat úgy lehet a tudomány fejlődése és az ipar fölvirágzása szempontjából legkedvezőbb módon megszervezni, ha a lelki hatalmat [a szellemi irányítást] a tudósokra, a világi hatalom igazságát pedig az iparosokra bízzuk ... iparos ... az a földművelő is, aki búzát vet, baromfit vagy háziállatokat tenyészt; iparos a bognár, a kovács, a lakatos, az asztalos is. A cipőgyáros, a kalapgyáros, a vászon-, a posztó- és selyemgyáros ugyancsak iparos; iparos a kereskedő, a fuvaros, a kereskedelmi hajón alkalmazott tengerész is ...

Az iparos osztályt a legmagasabb rang illeti meg ... mert az iparos saját erejéből, egyéni munkájával tartja fönn magát ... A társadalmi rend ma több megbecsülést és hatalmat biztosít a másodrendű munkáknak, sőt még a semmittevésnek is, mint a legfontosabb és a legközvetlenebb hasznot hajtó munkának ...

Az iparosok kizárólag békés eszközöket, tehát a vita, a bizonyítás és a meggyőzés eszközét fogják alkalmazni ..." (Saint- Simon: Az iparosok kiskátéja, 1823-1824)

Fourier: Az általános egység elmélete

Első füzet

Kérdés: Mi az iparos?

Válasz: Az iparos olyan ember, aki azért dolgozik, hogy a társadalom számára előállítsa, illetőleg hozzáférhetővé tegye a szükségleteik vagy fizikai igényeik kielégítésére szolgáló anyagi eszközeiket; iparos tehát az a földművelő is, aki búzát vet, baromfit vagy háziállatokat tenyészt; iparos a bognár, a kovács, a lakatos, az asztalos is. A cipőgyáros, a kalapgyáros, a vászon-, a posztó- és a selyemgyáros ugyancsak iparos; iparos a kereskedő, a fuvaros, a kereskedelmi hajón alkalmazott tengerész is. Mindezen iparosok összessége azért dolgozik, hogy a társadalom minden tagja számára- előállítsa, illetőleg hozzáférhetővé tegye a szükségleteik vagy fizikai igényeik kielégítésére szolgáló összes anyagi eszközeiket. Az iparosok három nagy osztályba sorolhatók - a földművelők, a gyárosok és a kereskedők osztályába.

Kérdés: Milyen rang illeti meg az iparosokat a társadalomban?

Válasz: Az iparos osztályt a legmagasabb rang illeti meg, mert ez az osztály a legfontosabb mind között; mert ez meg tud lenni a többiek nélkül, de egyetlen másik sem létezhet nélküle; mert az iparos saját erejéből, egyéni munkájával tartja fenn magát. A többi osztálynak érte kell dolgoznia, mert valamennyien az ő termékei, ő biztosítja létezésüket; egyszóval, mivel minden az ipar által történik, mindennek érte kell történnie.

Kérdés: Milyen-rangot foglalnak el az iparosok a társadalomban?

Válasz: A jelenlegi társadalmi szervezetben az iparos osztálya legutolsó helyen áll. A társadalmi rend ma több megbecsülést és hatalmat biztosít a másodrendű munkáknak, sőt még a semmittevésnek is, mint a legfontosabb és a legközvetlenebb hasznot hozó munkáknak.

Kérdés: Milyen jellegű munka ez? Vagy más szóval: milyen célt tűzött ki maga elé a szerző a kiskáté megírásakor?

Válasz: Az a célunk, hogy megmutassuk az iparosoknak, milyen módon gyarapíthatják leginkább jólétüket; ismertetni akarjuk továbbá azokat az általános eszközeiket, amelyek felhasználásával növelhetik saját társadalmi jelentőségüket.

Kérdés: Miképpen akar hozzálátni e cél megközelítéséhez?

Válasz: Egyrészt az iparosok elé tárjuk társadalmi helyzetük valóságos képét; megmutatva nekik annak egészen alárendelt jellegét, mely következésképpen jóval alatta marad annak, aminek lennie kellene, hiszen ők alkotják a társadalom legtehetségesebb és leghasznosabb osztályát. Másrészt jelöljük, milyen úton haladjanak, hogy tekintélyben és hatalomban az első helyre kerüljenek.

Kérdés: Ezek szerint a felkelést és a lázadást akarja hirdetni kátéjában? Hiszen a ma különös tekintéllyel és hatalommal felruházott osztályok bizonyára nem lesznek hajlandók önként lemondani azokról az előnyökről, amelyeket élveznek.

Válasz: Mi sem áll tőlünk távolabb, mint felkelést és lázadást hirdetni; ellenkezőleg. azt az egyetlen eszközt akarjuk megmutatni, amelynek segítségével elkerülhetők a társadalmat esetleg fenyegető erőszakos cselekedetek, holott aligha menekülhetne meg tőlük, ha az ipari erő továbbra is tétlenül nézné a hatalomért vetélkedő csoportok küzdelmét. Nem lehet addig szilárd a rend és a nyugalom, amíg a közvagyon kezelését nem bízzák a legjelentősebb iparosokra.

Kérdés: Magyarázza ezt meg nekünk; fejtse ki, miért forog addig veszélyben a közrend, amíg a közvagyon kezelését nem bízzák a legjelentősebb iparosokra.

Válasz: Ennek oka igen egyszer({: a társadalom óriási többségének legfőbb politikai törekvése az, hogy minél olcsóbban kormányozzák. a lehető legkevésbé kormányozzák. a leghozzáértőbb emberek kormányozzák. mégpedig úgy, hogy a köznyugalom teljesen biztosítva legyen. A többség mindeme óhajainak csak egyféleképpen lehet eleget tenni: ha a legjelentősebb iparosokra bízzák a közvagyon kezelését. mert a legjelentősebb iparosok a legérdekeltebbek a közvagyon megóvásában, s közköltségekkel való takarékoskodásban, s a legérdekeltebbek az önkény korlátozásában is; végül pedig, mert a társadalom összes tagjai közül ők bizonyították legjobban rátermettségüket a konkrét közigazgatási teendőkre, hiszen a magánvállalkozásaik során elért eredmények már igazolták ilyen irányú képességeiket.

A dolgok jelenlegi állása mellett az a körülmény veszélyezteti a köznyugalmat, hogy a kormány magatartása szöges ellentétben áll a nemzet legkézzelfoghatóbb szándékaival. A nemzet elsősorban azt kívánja, hogy minél olcsóbban kormányozzák, és soha kormánya nem került ilyen sokba, mint ma; sokkal költségesebb, mint a forradalom előtt. A forradalom előtt a nemzet három osztályra tagozódott: a nemesekre, a polgárokra és iparosokra. A nemesek kormányoztak, s a polgárok és az iparosok fizették őket.

Ma csupán két osztályra oszlik a nemzet: polgárok, akik kirobbantották s a maguk érdekei szerint irányították a forradalmat, megszüntették a nemeseknek azt az előjogát, hogy kizárólag ők gazdálkodhatnak a közvagyonnal; kivívták, hogy őket is felvegyék a kormányon levők osztályába, s ilyen módon az iparosoknak ma a nemeseket is, a polgárokat is fizetniük kell. A forradalom előtti ötszáz millióval szemben ma egymilliárdot fizet adóba a nemzet, s ez a milliárd nem is elég; a kormány gyakran vesz fel tekintélyes kölcsönöket.

A köznyugalmat mindinkább veszélyeztetni fogja az a körülmény, hogy a terhek szükségképpen növekednek. Egyetlen mód van megakadályozni a felkelést, amelyre sor kerülhet; a legjelentősebb iparosokra kell bízni a közvagyon igazgatását, más szóval a költségvetés összeállításának feladatát.

Kérdés: Amit ön elmondott, nagyon helyes, nagyon érdekes, és rendkívül fontos; de nem nyújt közvetlen felvilágosítást arra vonatkozólag, amit mi tudni szeretnénk. Kérjük, világítsa meg a következő kérdést: ki lehet-e venni a társadalom pénzügyeinek legfelsőbb irányítását a nemesek, a katonák, a jogászok és a tőkepénzesek; egyszóval a nem-iparos osztályok kezéből, s át lehet-e adni az iparosoknak - erőszakos eszközök alkalmazása nélkül?

Válasz: Az erőszakos eszközök megfelelnek a felforgatáshoz, a romboláshoz, de csakis ahhoz.. Az építéshez, az alkotáshoz, egyszóval tartós alkotmány létrehozásához csak békés eszközöket lehet használni. A legjelentősebb iparosokra ruházni a nemzet pénzügyeinek legfelsőbb irányítását: ez építő cselekedet, a legfontosabb politikai intézkedés, amelyet el lehet fogadtatni; ez az intézkedés szolgál minden új társadalmi építmény alapjául; ez az intézkedés lezárja a forradalmat, és biztosítja a nemzetet minden további megrázkódtatás ellen. A legjelentősebb iparosok díjtalanul látják majd el a költségvetés összeállítóinak tisztjét, s ennek az lesz a következménye, hogy általában sokkal kevésbé fognak áhítozni e tisztségre.

A költségvetést összeállító iparosok takarékoskodni fognak a közügyek igazgatása során; a köztisztviselők számára tehát majd mérsékelt fizetést állapítanak meg. Ha ez állások nem lesznek olyan keresettek, számuk jelentősen csökkenni fog, s az ilyen állásra pályázók száma ugyancsak csökken majd; szükségképpen kialakul egy olyan rend, amelyben igen sok tisztséget díjtalanul töltenek be, mert a gazdag semmittevőknek nem áll rendelkezésükre más eszköz, hogy tekintélyre tegyenek szert.

Ha megvizsgáljuk, milyen az iparosok jelleme, s milyen magatartást tanúsítottak a forradalom idején, meg lehet állapítani, hogy alapvetően békés természetűek. Igazán nem az iparosok csinálták a forradalmat, hanem a polgárok, más szóval a nem nemesi származású katonák, a nyárspolgári eredetű jogászok, a kiváltságokkal nem rendelkező tőkepénzesek. Az iparosok még ma is csupán másodrendű szerepet játszanak a fennálló politikai pártokban, s nincsen sem önálló politikai álláspontjuk, sem saját külön politikai pártjuk. Kétségtelenül inkább a bal-, mint a jobboldal felé vonzódnak, mert a polgárok követelései nem sértik annyira az egyenlőség gondolatát, mint a nemesek törekvései; de nem teszik magukévá a liberális eszméket sem: nyugalmat kívánnak mindenekfelett. A liberálisok vezetői, mind a képviselőházban, mind azon kívül, tábornokok, jogászok és tőkepénzesek.

A nemesek és a polgárok főképpen azért akarnak megbízást kapni a közvagyon kezelésére, mert saját javukra szeretnék kihasználni azt. A legjelent6sebb iparosok viszont azért pályáznak e megbízatásra, hogy maximális takarékosságot vezessenek be. Az iparosok érzik ugyan, hogy ők a legalkalmasabbak a nemzet pénzügyeinek megfelelő intézésére, de nem állnak elő ezzel az elgondolással , mert félnek, hogy pillanatnyilag megzavarnák vele a nyugalmat: türelmesen megvárják, hogy kialakuljon az ilyen értelmű közvélemény, s egy valóban szociális tan a kormányrúdhoz szólítsa őket.

Az eddig elmondottakból levonhatjuk azt a következtetést, hogy az iparosok~kizárólag békés eszközöket, tehát a vita, a bizonyítás és a meggyőzés eszközét fogják alkalmazni vagy támogatni abból a célból, hogy a közvagyon legfelsőbb kezelése kikerüljön a nemesek, a katonák, a jogászok, a tőkepénzesek és a köztisztviselők kezéből, s az ő legjelentősebb képviselőik kezébe menjen át.

Kérdés: Tegyük fel egyelőre, hogy az iparosok nem igyekeznek erőszakot alkalmazni, hogy a társadalom pénzügyeinek legfelsőbb irányítását kivegyék a nemesek és a polgárok kezéből s átadják saját legjelentősebb képviselőiknek; ám abból, hogy az iparosok szándékai békések, még nem következik az, hogy ez a társadalmi osztály valóban képes is a legelső helyet betölteni; kérjük, mondja meg, milyen eszközök állnak az iparosok rendelkezésére ama gyökeres társadalmi átalakulás végrehajtása céljából, amelyről szó van.

Válasz: Az iparosok több mint huszonnégy-huszonötöd részét teszik a nemzetnek; fölényben vannak tehát fizikai erő tekintetében. Ők termelnek minden gazdagságot, tehát anyagi erővel is rendelkeznek. Fölényben vannak értelmi tekintetben,: mert az ő gondolataik járulnak hozzá a legközvetlenebbül a közösség jólétéhez. Végül, minthogy ők a legalkalmasabbak a nemzet pénzügyeinek igazgatására, mind az emberi, mind az isteni erkölcs értelmében az ő legjelentősebb képviselőik hivatottak a pénzügyek intézésére.

Minden szükséges eszköz az iparosok rendelkezésére áll tehát; ellenállhatatlan eszközeik vannak ama társadalmi átmenet végrehajtására, amely a kormányzottak osztályából a kormányzók osztályává teszi majd őket. …

Minden nagy létszámú társulásban a résztvevőket hajlamaik és készségeik szerint egy. nemű csoportokra kell felbontani... abból a célból, hogy a legteljesebben kifejlődjenek az egyes tagok képességei, s lehetőség nyíljon a versengésre az ellentétek módszeres összekapcsolása révén. ...

Ha valaki tagnak lép be a falangába, felbecsülik földjeit, gépeit, az anyagokat, bútorokat és berendezéseket, amiket ő ténylegesen magával hoz be ...

A vezetőség minden tagnak részvényeket vagy részvénykuponokat ad ki, a tag által bevitt vagyonnal egyenlő értékben. lehet valaki a falanga tagja anélkül, hogy bármiféle módon is aktívan részt venne a falangában. Ez utóbbi esetben a munkára és tehetségre eső osztalékban nem részesülhet.

Az évi hasznot három, nem egyenlő részre osztják a következő módon: 5/12 a fizikai munkára; 4/12 a részvénytőke javára; 3/12 az elméleti és gyakorlati ismeretek javára. Bárki részesülhet a haszonból ... képességeinek megfelelően ...

Az érdek egységének titka a társulásban rejlik. A társadalom valamennyi, az érdekközösség által egyesített osztálya el fogja felejteni a kölcsönös gyűlöletet, annál is inkább, mivel a munka vonzóerejétől elragadott népnek nem kell majd senyvednie a munka súlya alatt, a gazdagok pedig nem fogják lenézni a fizikai munkát, melynek ők maguk is részesei lesznek. Itt véget érne a szegények irigykedése a gazdagok iránt, akik nem vetnek, hanem aratnak; nem lenne többé sem szegény, sem dologtalan, s a társadalmi ellenszenvek eltűnnének az őket kiváltó okokkal együtt. (Charles Fourier: Az általános egység elmélete, 1822)

 

Fourier a falanszterről

Minden nagy létszámú társulásban a részvevőket hajlamaik és készségeik szerint egynemű csoportokra kell felbontani … abból a célból, hogy a legteljesebben kifejlődjenek az egyes tagok képességei, s lehetőség nyíljon a versengés re az ellentétek módszeres összekapcsolása révén. …

Az épület, amelyben a falanga él, nem hasonlít a mi városi vagy falusi épületeink egyikére sem; az 1600 főből álló Harmónia számára nem felelne meg semmiféle építményünk sem. … Ha kezdetnek egy kisebb Harmónia létesül, 200-300 ember részére. … úgy, valószínűleg, ezt be lehet majd telepíteni valahogy valamiféle kolostor épületébe vagy egy kastélyba. …

A kastély vagy falanszter középső része a zaj nélküli, nyugalmat igénylő tevékenységekre szolgál. … Az épület egyik szárnyában kell összpontosítani minden zajosan dolgozó műhelyt, mint például a kovács-, asztalos-, lakatos műhelyeket, itt kell elhelyezni valamennyi gyermek műhelyt is, mivel a gyermekek nagyon szeretik a zajongást nem csupán a munkában, hanem a zenében is. Az ilyen megoldás megszabadítja a falanszter lakosait azoktól a kényelmetlenségektől, melyekben a nagyvárosok lakosságának van része. Az épület másik szárnyában kell berendezni a "karavánszerájt" [vendégfogadót], itt vannak a báltermek és a vendégszobák; az ilyen elrendezés azért kényelmes, mivel így nincs túlterhelve a falanszter középső része, s nem zavarják a falanga gazdasági életének szabályos menetét. …

Ha valaki tagnak lép be a falangába, felbecsülik földjeit, gépeit, az anyagokat, bútorait és berendezéseit, amiket ő ténylegesen magával hoz be …

A vezetőség minden tagnak részvényeket vagy részvénykuponokat ad ki a tag által bevitt vagyonnal egyenlő értékben. Lehet valaki a falanga tagja anélkül, hogy bármiféle módon is aktívan részt venne a falangában. Ez utóbbi esetben a munkára és tehetségre eső osztalékban nem részesülhet.

Az évi hasznot három, nem egyenlő részre osztják a következő módon:

5/12 a fizikai munkára;

4/12 a részvénytőke javára;

3/12 az elméleti és gyakorlati ismeretek javára.

Bárki részesülhet a haszonból. … képességeinek megfelelően. …

Az érdek egységének titka a társulásban rejlik. A társadalom valamennyi, az érdekközösség által egyesített osztálya el fogja felejteni a kölcsönös gyűlöletet, annál is inkább, mivel a munka vonzóerejétől elragadott népnek nem kell majd senyvednie a munka súlya alatt, a gazdagok pedig nem fogják lenézni a fizikai munkát, melynek ők maguk is részesei lesznek. Itt véget érne a szegények irigykedése a gazdagok iránt, akik nem vetnek, hanem csak aratnak; nem lenne többé sem szegény, sem dologtalan, s a társadalmi ellenszenvek eltűnnének az őket kiváltó okokkal együtt. … (Charles Fourier: Az általános egység elmélete, 1822)

 

Fourier: A munka megszervezéséről és a falanszterről

A filozófusok épp annyira lehetetlennek tartották a földműves társulásokat, mint a rabszolgaság megszüntetését, mivel ilyen társulás eddig még nem volt. Azt látták, hogy a falusiaknál minden háztartás önerejére támaszkodva dolgozik, de nem ismerték egyesítésük módját, bár számtalan előnye látszott annak, ha egyes községek lakói, tőkéjükkel és munkájukkal arányban közös tevékenységre egyesülnek. Tehát 200-300, vagyonilag egyenlőtlen család egy körzetet (kanton) művelne. A nehézség óriásinak tl1nik. Még 20 -30 -40 embert is aüg lehet összehozni közös munkára, hogyan lehetne hát százakat? S legalább nyo1cszázra lenne szükség egy természetes és tagjaira nézve vonzó egyesüléshez.

Ezalatt olyan társaságot értek, melynek tagjait versengés, önszeretet és más, érdekeikkel összhangban levő indokok kötnek a munkához.

A szóban forgó rendszernek vonzerőt kell gyakorolnia azokra, akik benne részt vesznek, ellentétben a mostani mezőgazdasági munkával, mely ellenszenves, és amit csupán az éhhaláltól való félelemből végeznek. Az ilyen szervezetlátszatra nevetséges, de mégis lehetséges. A mezőgazdasági társulás, amely, ahogy számítom, ezer személyt fűzne egybe, olyan rendkívül előnyökkel járna, hogy a mai állapothoz viszonyítva a gondtalanságot jelentené. Ezt már a közgazdászok egy része is elismerte, csupán ahhoz nem vett fáradságot, hogy megvalósításának módját kikutassa. Ők is elismerik, hogy pl. háromszáz falusi családnak a 300, többnyire rossz gabonaföld helyett egyetlen, gondosan művelt és felszerelt földre lenne szüksége; egyetlen borpincére 300 helyett, melyeket gyakran teljesen kontár módjára kezelnek. S ahelyett, hogy száz küldönc vinné be a városba a tejet, száz félnapot eltöltve, elég lenne egyetlen is, kocsival. És ez csupán néhány szembetűnő megtakarítás, amit hússzorosára lehet növelni. De hogy jöhet létre egy olyan társaság, ahol az egyik családnak 10 000 frankja van, a másiknak pedig egy obulusa sincs? Hogyan kerülhető ki az irigykedés és hogyan lehet az érdekeket egyetlen tervhez igazítani? Miként lehet összebékíteni a sok ellentétes érdeket, összeegyeztetni annyi szemben álló akaratot? A válaszom erre: a gazdagság és vagyon csáberejével. A falusi és városi embernél egyaránt a haszon a legerősebb ösztönző. Ha a részt vevők látják, hogy háromszor, ötször, hatszor több előnnyel jár a közös, szervezett munka, mint amennyit az elszigetelt magángazdálkodásban elértek, hogy az egyesülés minden tagjának a legkülönbözőbb élvezeteket biztosítja mindenki felejti féltékenységét, és siet belépni a társulásba, s az gyorsan elterjed mindenhol, mert az emberek mindenütt gazdagságra és élvezetekre törekszenek. …

A mezőgazdasági egyesülés tehát megváltoztatja az emberi nem sorsát. mert számol mindenki közös hajlamaival. S mivel a hajlamok mindenütt egyformák, a vadak és barbárok is csatlakoznak hozzá. Ezt az új szervezetet három névvel jelölöm: "progresszív szériák" (sorok), vagy "csoportok" szériái és "hajlamok" szériái. Széria alatt több társult csoport egyesülését értem melyek egy és ugyanazon ipari vagy egy és ugyanazon hajlam különböző ágaiban tevékenykednek.

A hajlamok szériáiról szóló elmélet nem önkényesen elképzelt, mint a többi társadalmi elméletek. A szériák rendje, minden részletében egyezik tulajdonságaik geometriai szériáival, és biztosítja a szélsőséges és közepes csoportok közti versengés egyensúlyát is. A hajlamok annál inkább összhangba kerülnek (harmonizálnak), minél jobban, szabályosabban kifejlődnek a csoportok szériáiban; e mechanizmuson kívül elszabadult tigrisek, érthetetlen talányok, s a filozófusok ezért követelik: el kell nyomni a hajlamokat. A hajlamokat azonban másként nem lehet elnyomni, csak erőszakkal vagy úgy, hogy kölcsönösen felemésztik egymást. De ha elnyomják őket, gyorsan széthull a civilizált állapot, és visszaesünk a nomádság állapotába. Nem hiszek sem a pásztorok, sem a dicsőítők erényeiben.

A civilizációt a társas rendszer követi, amelyben azonban nem lesz helye sem a mérsékletnek, sem az egyenlőségnek, sem a filozófusok egyéb szempontjainak. Minél izzóbbakká és tisztábbakká válnak a hajlamok, minél élénkebbek és számosabbak, annál könnyebben jönnek létre az egyesülések. Nem kell változtatni hajlamaink (ösztöneink) természetén, melyeket isten oltott belénk, csak a helyes irányt kell megszabni nekik. Az én elméletem a hajlamok hasznos felhasználására szorítkozik, változtatások nélkül, olyannak véve azokat, mint amilyennek a természet teremtette őket. Ebben rejlik a titka a. hajlamok vonzására vonatkozó számításnak. Nem vitatván, vajon igazságos vagy igazságtalan volt-e az isten, amikor ilyen vagy olyan hajlamokkal ajándékozta meg az embert, a társas rend úgy használja fel azokat, ahogy isten adta, anélkül, hogy valamit is változtatna rajtuk. …

A Civilizáció szervezete minden formájában igen pusztító és hamis. A kereskedelmen kívül él benne még ezer meg ezer parazita egzisztencia, például a jogszolgáltatásban foglalkoztatott személyek, olyan intézmény, amelyet tisztára a civilizált rend hibái tartanak fenn. .. Ezzel szemben a legszükségesebbhez hiányzanak az anyagi eszközök. Franciaországnak például hiányzik egynéhány százmillió frank az utak és utcák megjavítására; a társas állapotban, ahol falansszal határos, a legkitűnőbb közlekedési eszközök létesülnek, melyeket minden falanszter maga fizet anélkül, hogy ehhez szüksége lenne állami adókra. Éppen így megszűnik az ingatlanok költséges állami kataszterizálása. A választás, amely ma végtelen sok idő- és pénzáldozatot kíván, s egész csomó, visszataszító cselszövéssel jár együtt, a falanszban az egyes embereknek alig pár percükbe kerül, s nem lesz hozzá szükségük semmiféle utazásra. …

"Minden nagy létszámú társulásban a résztvevőket hajlamaik és képességeik szerint egyszerű csoportokra kell fölbontani ... abból a célból, hogy a legteljesebben kifejlődjenek az egyes tagok képességei ...

Ha valaki tagnak lép be a falangába, fölbecsülik földjeit, gépeit, az anyagokat, bútorait és berendezéseit, amiket ténylegesen magával hoz be ... A vezetőség minden tagnak részvényeket vagy részvénykuponokat ad ki a tag által bevitt vagyonnal egyenlő értékben ...

Az évi hasznot három, nem egyenlő részre osztják a következő módon: 5/12 a fizikai munkára; 4/12 a részvénytőke javára; 3/12 az elméleti és gyakorlati ismeretek javára ..." (Ch. Fourier: Az általános egység elmélete, 1822)

 

R. Owen: A termelő közösség terve (1817)

Tisztelettel bátorkodom a bizottság figyelmét felhívni a jelentéshez csatolt tervrajzra és hozzáfűzött magyarázatokra.

A tervrajz előterében egy nagy épületet látunk melléképületeivel és a hozzá tartozó megfelelő nagyságú földdarabbal; majd bizonyos távolságra hasonló jellegű falvakat.

A rajzon feltüntetett épülettömbök mindegyike körülbelül 1200 személy részére biztosít megfelelő lakóhelyet; a körülöttük elterülő földdarab területe 1000 és 1500 hektár között váltakozik.

Az épületek alkotta négyszögön belül köz épületek osztják a térséget egyenlő paralelogrammákra.

A központi épületben található a közös konyha, éttermek és mindazon helyiségek, amelyek gazdaságos és kényelmes főzést tesznek lehetővé, és kellemes étkezést biztosítanak.

A központi épülettől jobbra levő épület földszintjén az óvoda, emeletén pedig olvasóterem és imaterem található.

A balra levő épületben van a nagyobb gyermekek iskolája, valamint földszintjén a tárgyalóterem, az emeleten a könyvtár és a felnőttek terme.

Az épületek közötti térséget felosztjuk játszó- és gyakorlóterekre, amelyekre fákat is ültetnénk.

A terek három oldalán lakóházak állnak, elsősorban családok részére.

A lakások mindegyike négy szobából állana. Minden egyes szoba elég tágas a férj, feleség és két gyerek számára.

A negyedik oldalt elfoglaló épületben hálótermek lennének, ahova a három évesnél idősebb gyermekeket és a többgyermekes családok gyermekeit helyeznénk el, mert egy családi otthonban legfeljebb két gyermek lakhat.

Ennek az épületnek a centrumában laknak a hálótermek felügyelői; az épület egyik végébe a kórházat helyezném, a másik végében pedig szálláshelyeket tartanánk fenn a barátaik vagy rokonaik látogatására távolabbi vidékekről érkező idegenek részére.

A két oldalsó épületsor közepén a főfelügyelők, papok, iskolamesterek, az orvos stb. lakosztályai találhatók; a harmadik épületbe pedig a szükséges cikkek raktárait helyeznénk.

Kívülről, a teret körülfogó házak mögött utakkal szegélyezett kertek vannak.

Közvetlen mögöttük az egyik oldalon a gépház és a műhelyek sorakoznak. Vágóhidat, istállókat stb. a lakott helyektől bevetett földek választanak el.

A másik oldalon mosodák, tisztítók stb. láthatók, távolabb pedig a gazdasági épületek, úgymint érlelő, serfőző, malmok stb.; körülöttük terülnek el a szántóföldek és legelők stb. sövénykerítéssel, a sövény között mindenfelé gyümö1csfákat ültetünk.

A bemutatott tervrajz körülbelül 1200 személy részére biztosít kényelmes elhelyezkedést.

A lakosság feltehetően mindenféle korú, képességű és hajlamú. férfiakból, nőkből és gyermekekből tevődik össze, legtöbbjük nagyon tudatlan, nem egy valószínűleg rossz és bűnözésre hajlamos; vannak köztük olyan testi és szellemi adottsággal rendelkezők, akiket a szűkölködők istápolására rendelt alapból kell eltartani - nemcsak haszontalan, a közösség részére nagy megterhelést jelentő egyedek, hanem igen veszedelmesek is, mert káros erkölcsi befolyást gyakorolhatnak a többiekre is, mint a tudatlanság, a bűnözési hajlam és különféle vétkek terjesztésének eszközei, amit éppen miattuk oly nehéz kiirtani a társadalomból.

Világos, hogy amíg a nincstelenek kénytelenek a jelenlegi viszonyok között élni, addig ők és gyermekeik generációk hosszú során át, kevés kivétellel nem változnak meg.

Helyzetükön radikálisan javítani csak akkor leszünk képesek, ha megszabadítjuk őket környezetük hatásától, ha megváltoztatjuk életkörülményeiket; és helyette az emberi természetnek és a társadalomnak sokkal jobban megfelelő viszonyok közé helyezzük őket, amelyek következtében biztosan megjavulnak, márpedig ez kivétel nélkül minden osztály érdeke. …

A terv megvalósításának többféle lehetősége van.

Megvalósíthatják egyes személyek - egyházközségek - járások - több járást magában foglaló megyék - végső fokon pedig a legszélesebb nemzeti alapon a kormány. Kinek-kinek tetszése szerint; mindenesetre nagyon előnyös lenne a lehető legtöbb változatot kipróbálni, mert így a sok kt1lönféle gyakorlati módszerek közül ki tudnánk választani a legmegfelelőbbet, és azt a továbbiakban általánosságban elfogadtatni. Ezért a legjobb lenne a helyi adottságok és elképzelések figyelembevételével megvalósítani mindenütt.

A legfontosabb teendő megfelelő alaptőke biztosítása a föld megvásárlására (esetleg csak bérletére);- az épülettömb, üzemek, mezőgazdasági épületek és melléképületek felépítése - a farm ellátása állatállománnyal majd a megindításhoz szükséges összes kellék beszerzése.

Az egyes szakterületek élére megfelelő vezetőkről kell gondoskodni, akik irányítják a különböző munkálatokat mindaddig, amíg saját maguk köréből megfelelően képzett tagok foglalhatják el helyüket.

A befogadott tagok feladata, hogy miután munkájukkal bőséges ellátást biztosítottak maguk és családjuk számára, szükség esetén a befektetett tőkét törlesszék.

Ha a tagok munkáját ily módon szakértelemmel és türelemmel irányítják és nem; terheljük túl a dolgozókat, akkor nagyon hamar eljutunk odáig, hogy minden normális szükségletüket bőségesen fedezni tudják. Így érkezik el annak az ideje, amikor a társadalomban követelő szükségességgé válik bizonyos intézkedések megtétele a jómódúak és szorgalmasok mentesítésére a szegényalap terheinek viselésétől, a nincsteleneket pedig kiragadhatjuk az állandóan növekvő nyomorból és megaláztatásból.

Az intézmények ügyeinek vezetése nem egyöntetű szabvány szerint történik. hanem azoktól függ. akik alkotják. A földbirtokosok és kapitalisták, vállalatok. egyházközségek vagy megyék létrehozta közösségek az illető szervektől kiküldött megbízottak felügyelete alatt működhetnek, mégpedig az alapítók rendelkezései alapján.

A közép- és munkásosztály tagjainak érdekközösségén alapuló vállalkozásait ők maguk vezetik olyan elvek alapján, amelyek lehetetlenné teszik a széthúzást, érdekellentétből származ6 veszekedéseket. a féltékenykedést. gyanakvást és mindazon pórias szenvedélyt, amiket a hatalomért folytatott küzdelem szül. Az ügyek vitelére bizottságot kell választani, a szövetkezésben résztvevők bizonyos megszabott korcsoportjának tagjai közül - például a harmincöt-negyvenöt vagy a negyven és ötven év közöttiekből.

Az előbbi feltehetően jobban egyesíti az ifjúság nagyobb aktivitását az idősebbek tapasztalataival, de talán nagyon kevéssé számít, melyik életkorhoz tartozókra esik a választás. Rövid idő múlva ugyanis a szövetkezetek könnyen ellátják feladatukat, úgyhogy a vezetés inkább üdülésnek számít majd. Mivel pedig a vezetők néhány év múlva maguk is egyszerű vezetettekké válnak újra, így mindig tudatában lesznek, hogy a jövőben saját bőrükön érzik majd jól vagy rosszul végzett vezetői munkásságuk hatását.

Ezzel a kiegyenlítő és természetes eljárással kiküszöbölhetjük a választás és választhatóság kérdése körül felmerülő számtalan hercehurcát. (Robert Owen)

 

A New Lanark-i kísérlet

Nem járunk messze az igazságtól, ha kijelentjük, hogy ebben az időszakban [a gyár vezetésének átvételekor] a lakosság egy közösség minden bűnével meg volt fertőzve, és nagyon kevés szociális erénnyel volt megáldva. Lopás és orgazdaság volt a foglalkozásuk, renyheség és részegség a szokásuk, hazudozás és csalárdság a magatartásuk, polgári és felekezeti civódás a napi szórakozásuk. Csak egy dolog fogta őket egybe, és ez a szenvedélyes és rendszeres ellenségeskedés volt munkaadójukkal szemben. …

Elősegítettük a sokgyermekes nagy családok letelepedését; elhelyezésükre kényelmes házak épültek.

Beszüntettük, hogy a szövőgyárban 6, 7 és 8 éves gyermekek kapjanak alkalmazást; a szülőknek ajánlottuk, hogy engedjék gyermekeiket erősödni testben és tudásban, míg elérik 10. életévüket. [Itt kell megjegyeznünk, hogy még ez az életkor is túl korai arra, hogy a gyermekeket reggel 6-tól este 7-ig gyárakban állandó munkára alkalmazzuk. Sokkal jobb lenne a gyermekeknek, szülőknek és a társadalomnak is egyaránt, ha csak 12. életévükben kellene munkát vállalniuk. Addigra iskoláztatásuk befejeződik, és testileg is jobban bírnák azt a munkát és fáradságot, amit a gyári munka kíván tőlük. Ha szüleiket rá lehet nevelni arra, hogy akadékoskodás nélkül megadják gyermekeiknek ezt az időtöbbletet, akkor természetesen majd elfogadják tanácsunkat. (Owen jegyzete.)]

A gyermekeket öt éven keresztül, vagyis 5 éves koruktól 10 éves korukig falusi iskolákban ingyenesen tanítottuk olvasásra, betűvetésre és számolásra. Bevezettünk minden addig ismert újítást az oktatásban; egyes eljárások alkalmazása most van folyamatban. …

Házaikat kényelmesebbé tettük, utcáikat megjavítottuk, ellátásukra a legjobb minőségű élelmiszereket szereztük be, és olcsón adtuk el számukra anélkül, hogy arra ráfizettünk volna. Olyan rendszabályokat vezettünk be, melyekből megtanulták, hogyan osszák be keresetüket, és kiadásaikat béreikhez mérjék. Tüzelőt és ruházatot ugyanilyen módon szereztünk be számukra; és még csak kísérlet sem történt arra, hogy kihasználjuk vagy rászedjük őket. …

Így mindkét fél részesült azokban a felmérhetetlen előnyökben, amit az itt bevezetett rendszer nyújt. Az alkalmazottak szorgalmasak, mértékletesek és egészségesek lettek; hűségesek a munkaadóikhoz, és szívélyesek egymás iránt; ragaszkodásuk következményeként munkaadóiknak olyan szolgálatokat tettek csaknem minden ellenőrzés nélkül, amiket a kölcsönös bizalom és jóakarat hiányában más eszközökkel nem lehetett volna elérni. (Owen: A társadalom új szemlélete, 1812-1813)

Owen: Az új erkölcsi világ

A mai mérsékelt és most már rendkívül káros társadalmi rétegződés felsőbb és alsóbb társadalmi osztályai helyett - vagy amint az némely országban dívik: felső, közép és alsó osztályai helyett - egyetlenegy magas színvonalon álló osztály lesz csupán, melynek rétegződését az életkor szabja meg, olyan rendszabályok szerint, amelyek minden egyénnek születésétől haláláig állandóan a legnagyobb előnyöket biztosítják, amilyeneket az egyén adottságai csak megengednek. Valóban ezzel a változással a társadalom egy gyönyörű tudományos alapokon nyugvó berendezéssé válik, amely az egyén és a társadalom javát szolgálva termel, tárol, oszt el és fogyaszt. (Robert Owen: Az új erkölcsi világ, 1836)

 

Owen a javak elosztásáról és az osztályviszonyokról

Az emberi történelem során most első ízben fedezték fel, hogy azok az anyagok és javak, amelyekből rendet, összhangot és egy sokkal különb társadalmi helyzetet lehetne teremteni, ma szinte felesleges bőségben állnak rendelkezésre abban a káoszban, amibe mindnyájan, úgy tűnik, kibogozhatatlanul bele vagyunk gabalyodva.

Kétségtelen tényeket idézhetnénk annak bizonyítására, hogy a vagyon egyéni felhalmozása sokkal inkább gondot, aggodalmat s nagy csalódást hoz magával, mint megelégedettséget és kielégülést. Éppen ezért a valódi tudásban haladottabb elmék máris azon kezdenek gondolkodni, hogy vajon nem lehetne-e magasrendű és ésszerű viszonyokat teremteni az emberiség számára olyképpen, hogy a társadalom általános boldogságának és jólétének biztosításához szükséges anyagi javakat tudományos módszerek segítségével összegyűjtenék, elosztanák és összhangba hoznák; hiszen ezek az anyagi javak bőségben találhatók sok helyütt, és meghonosíthatók mindenütt, ahol szükséges vagy kívánatos, hogy emberek éljenek. Olyan állapot volna ez, amelyben bölcs és baráti összefogásban mindenki iparkodnék elősegíteni mindenki más jólétét ahelyett, hogy mindenki mindenkinek ellensége lenne, mint ahogyan az mostanában napirenden van. Az embernek az a képessége, hogy boldogságot teremthet és élvezhet, ilyen viszonyok között még megsokszorozódna a teljes összefogás légkörében. …

Minden társadalmi alakulás termel, tárol, eloszt és fogyaszt anyagi javakat a kitűzött célnak megfelelően, a legelőnyösebb és legtökéletesebb körülmények között; maga gondoskodik a nevelésről és a hozzája tartozó egyének kormányzásáról mindenkinek a legnagyobb javára. Minden alakulás és intézmény az egységes országos berendezés folytán összeforr érdekben és érzelemben, valamint terményeik, gyártási cikkeik és egymásnak tett szíves szolgálatok állandó kicserélése következtében, és így az összes intézmények egymás kölcsönös és állandó jólétét segítik elő.

A mai mesterkélt és most már rendkívül káros társadalmi rétegeződés felsőbb és alsóbb társadalmi osztályai helyett - vagy amint az némely országban dívik: felső, közép és alsó osztályai helyett - egyetlenegy magas színvonalon álló osztály lesz csupán, amelynek rétegeződését az életkor szabja meg, olyan rendszabályok szerint, amelyek minden egyénnek születésétől haláláig állandóan a legnagyobb előnyöket biztosítják, amilyeneket az egyén adottságai csak megengednek. Valóban ezzel a változással a társadalom egy gyönyörű tudományos alapokon nyugvó berendezéssé válik, amely az egyén és a társadalom javát szolgálva termel, tárol, oszt el és fogyaszt. Ez alól a szabály alól senki sem lesz kivétel: születésétől fogva helyesen formálja minden ember testi, értelmi, erkölcsi és gyakorlati képességeit, erőszak és csalás nélkül kormányoz oly módon, hogy az élet minden terén, a tudás minden ágában és egy tisztultabb és valódibb boldogság élvezetében állandó haladás menjen végbe a tökély felé.

Ha ezen az úton megyünk tovább, és sem jobbra, sem balra nem tekintünk, akkor a tiszta, igazi vallásosság útján járunk. Ez lesz az egyetlen mód arra, hogy szerteszéjjel e földön meghonosítsuk a világot átfogó igazságot, békét, könyörületességet és szeretetet az emberek között. És ezáltal megszerezzük mindenki számára a felsőbbrendű tudást ~s a felsőbbrendű lelki hajlamokat, amelyekből egy magasabb rendű boldogság származik. … (Az új erkölcsi világ könyve, 1836-1849)

"Helyzetükön [a nincstelenekén] radikálisan javítani csak akkor leszünk képesek, ha megszabadítjuk őket környezetük hatásától, ha megváltoztatjuk életkörülményeiket; és helyette az emberi természetnek és a társadalomnak sokkal jobban megfelelő viszonyok közé helyezzük őket, amelyek következtében biztosan megjavulnak, márpedig ez kivétel nélkül minden osztály érdeke.

A terv megvalósításának többféle lehetősége van. Megvalósíthatják egyes személyek - egyházközségek - járások - több járást magukba foglaló megyék végső fokon pedig a legszélesebb nemzeti alapon a kormány ...

A legfontosabb teendő megfelelő alaptőke biztosítása a föld megvásárlására (esetleg csak bérletére) - az épülettömb, üzemek, mezőgazdasági épületek és melléképületek felépítése - a farm ellátása állatállománnyal- majd a megindításhoz szükséges összes kellék beszerzése ...

A befogadott tagok feladata, hogy miután munkájukkal bőséges ellátást biztosítottak maguk és családjuk számára, szükség esetén a befektetett tőkét törlesszék." (R. Owen, 1817)

Proudhon eszméi: A tulajdon – lopás (1840)

Ha nekem a következő kérdésre kellett volna felelnem: mi a rabszolgaság?, és egyetlen szóval azt válaszolom: gyilkosság, gondolatomat előbb értik meg. Nem lenne szükségem hosszú előadásra, hogy megmutassam, az a hatalom, amelyik elveszi az embertől a gondolkodást, az akaratot, a személyiséget, az élet és halál feletti hatalom, és hogy rabszolgává tenni egy embert annyi, mint meggyilkolni. E másik kérdésre tehát: mi a tulajdon?, miért ne felelhessek ugyanígy: lopás, anélkül, hogy ne legyek biztos abban, hogy nem értenek, legyen bár ez a második kijelentés csak az első átalakítása.

Én kormányzatunk és intézményeink alapelvének, a tulajdonnak vitatására vállalkozom: jogom van rá: tévedhetek a kutatásaimbó1 folyó végkövetkeztetésben. jogom van rá: nekem úgy tetszik, hogy könyvem utolsó gondolatát teszem a kezdetéhez, még mindig jogom van rá.

Az egyik szerző azt oktatja, hogy a tulajdon magánjog, amelyik a foglalásból származik és törvény szentesíti; egy másik azt bizonygatja, hogy természeti jog, amelynek a munkában van a forrása: és ezeket az egymásnak teljesen ellentmondónak tűnő elméleteket bátorítják, megtapsolják. Én azt állítom, hogy sem a munka, sem a foglalás, sem a törvény nem teremtheti meg a tulajdont, hogy az okozat ok nélkül: hibáztatható vagyok ezért?

Hallom a kiváltott mormogást!

A tulajdon - lopás! Íme, 93 riadója! Íme, a forradalmak harci zaja! …

Olvasó, nyugodj meg: én nem vagyok a viszály ügynöke, sem lázadásra bujtogató. Csak néhány nappal megelőzöm a történelmet, előadok egy igazságot, amelynek megfogalmazódásának megakadályozására hiába is vállalkoznánk; jövendő alkotmányunk bevezetését írom. Ez a meghatározás, amelyik számunkra istenkáromlónak tűnik: a tulajdon - lopás, ha előítéleteink megengednék, hogy megértsük, a villámként való megvilágosodás lenne, de mennyi érdek, mennyi előítélet szegül vele szembe! ...

 

Kommunista kiáltvány

Minden eddigi társadalom története osztályharcok története.

Szabad és rabszolga, patrícius és plebejus, báró és jobbágy, céhmester és mesterlegény, egyszóval: elnyomó és elnyomott folytonos ellentétben álltak egymással, szakadatlan, hol palástolt, hol nyílt harcot vívtak, olyan harcot, amely mindenkor az egész társadalom forradalmi átalakulásával vagy a harcban álló osztályok közös pusztulásával végződött ...

A hűbéri társadalom pusztulásából keletkezett modern polgári társadalom nem szüntette meg az osztályellentéteket. Csak új osztályokkal, az elnyomás új feltételeivel, a harc új formájával cserélte fel a régieket.

A mi korszakunkat, a burzsoázia korszakát azonban az jellemzi, hogy egyszerűsítette az osztályellentéteket. Az egész társadalom mindinkább két nagy ellenséges táborrá szakad, két nagy, egymással homlokegyenest szembenálló osztályra: burzsoáziára és proletariátusra.

A burzsoázia mindinkább megszünteti a termelési eszközök, a birtok és népesség szétforgácsoltságát. A népességet összesűrítette, a termelési eszközöket centralizálta, és a tulajdont kevés kézben koncentrálta. Ennek szükségszerű következménye a politikai centralizáció volt. Független, szinte csak szövetséges viszonyban lévő tartományokat, melyeknek különböző érdekei, törvényeik, kormányaik és vámjaik voltak, egy nemzetté tömörítettek, melynek egy a törvénye, egy a nemzeti osztályérdeke, egy a vám határa.

Amilyen mértékben a burzsoázia, azaz a tőke fejlődik, ugyanolyan mértékben fejlődik a proletariátus, a modern munkások osztálya... A nagyipar fejlődésével tehát kicsúszik a burzsoázia lába alól maga a talaj... Mindenekelőtt saját sírásóját termeli.

Pusztulása és a proletariátus győzelme egyaránt elkerülhetetlen.

Ilyen értelemben a kommunisták ebben az egyetlen kifejezésben foglalhatják össze elméletüket a magántulajdon megszüntetése ... a munkásforradalom első lépése a proletariátus uralkodó osztállyá emelése, a demokrácia kivívása. .

A proletariátus arra használja fel politikai uralmát, hogy a burzsoáziától fokról fokra elragadjon minden tőkét, hogy az állam, azaz az uralkodó osztállyá szervezett proletariátus kezében centralizáljon minden termelési szerszámot és lehető leggyorsabban növelje a termelőerők tömegét... mint uralkodó osztálya régi termelési viszonyokat erőszakkal megszünteti, akkor a termelési viszonyokkal együtt megszünteti az osztályellentétnek, egyáltalában az osztályoknak a létfeltételét, és ezzel saját magának mint osztálynak az uralmát is.

A régi polgári társadalom s a vele járó osztályok és osztályellentétek helyébe olyan társulás lép, amelyben minden egyes ember szabad fejlődése az összesség szabad fejlődésének feltétele ... (Marx-Engels: Kommunista kiáltvány, 1848)

 

Tocqueville Manchesterről

"Ebből a bűzből az emberi munka legnagyobb folyama árad szét, amely megtermékenyíti az egész világot. Ebben a szennycsatornában színtiszta arany folyik. Ez a hely, ahol az emberiség a legmagasabbra hágott, és ahol a legmélyebb embertelenségbe süllyedt, ahol a civilizáció csodákat tesz, és ahol a civilizált ember vademberré válik." (Tocqueville francia politikus az ipari forradalom szülöttéről, Manchesterről.)

 

Engels: A munkásosztály helyzete Angliában

A proletariátus létrejötte a gépek bevezetésével függ össze. A gyorsan terjeszkedő iparnak munkás kezekre volt szüksége; a munkabér emelkedett, és ennek következtében a mezőgazdasági kerületekből a munkások csapatostul vándoroltak a városokba. A népesség rohamosan gyarapodott, és ez a gyarapodás majdnem kizárólag a proletárok osztályát növelte. Ehhez járult még az is, hogy Írországban csak a XVIII. század elején állt helyre a rend; itt is gyorsan szaporodott a népesség, melyet az angolok a korábbi zavargások alatt a megtizedelésnél is barbárabban megritkítottak, s különösen mióta megkezdődött az ipari fellendülés, az írek nagy számban költöztek át Angliába. Így keletkeztek a Brit birodalom nagy ipari és kereskedelmi városai, amelyekben a lakosságnak legalább háromnegyede a munkásosztályhoz tartozik, a kispolgárság pedig csak szatócsokból és igen-igen kevés kézművesből áll. Mert amint az új ipar csak úgy fejlődhetett ki, hogy a szerszámokat gépekkel pótolta, a műhelyeket gyárakká és ezáltal a dolgozó középosztályt dolgozó proletariátussá, az addigi nagykereskedőket pedig gyárosokká változtatta; amint tehát már itt is kiszorult a kis középosztály, és a lakosság csak két ellentétes részre: munkásokra és tőkésekre bomlott, ugyanúgy a szűkebb értelemben vett ipar területén kívül, a kézművességben, sőt még a kereskedelemben sem történt más. A korábbi mesterek és legények helyébe nagy tőkések és munkások léptek, munkások, akiknek semmi kilátásuk nem volt arra, hogy osztályukból kiemelkedjenek; a kézművességet gyárszerűen űzték, szigorú munkamegosztást vezettek be, és a kismestereket, akik nem tudtak konkurrálni a nagy vállalatokkal, letaszították a proletárok osztályába. Ugyanakkor az addigi kézműves üzem megszűnése, a kispolgárság megsemmisülése következtében a munkásnak sem volt többé semmi lehetősége arra, hogy burzsoává váljék. Addig a munkás mindig remélhette, hogy valahol műhelyt nyit mint önálló mester, sőt később talán segédeket is fogad; most azonban, amikor a mestereket is kiszorították a gyárosok, amikor az önálló üzemhez nagy tőkékre volt szükség, a proletariátus a lakosságnak már igazi, állandó osztálya lett, míg korábban gyakran csak átmeneti helyzetet jelentett, átmenetet a burzsoáziába. Aki most munkásnak született, nem számíthatott másra, mint hogy örök életében proletár marad. A proletariátus tehát most került először abba a helyzetbe, hogy önálló mozgalmat indítson.

Így jött létre a munkásoknak az az óriási tömege, amely most az egész Brit birodalmat elárasztja, és amelynek szociális helyzete napról napra mindinkább magára vonja a civilizált világ figyelmét.

A munkásosztály helyzete, vagyis az angol nép óriási többségének helyzete, az a kérdés, hogy mi legyen ezekkel a nincstelen milliókkal, akik ma azt eszik meg, amit tegnap kerestek, akik találékonyságukkal és munkájukkal megteremtették Anglia nagyságát, akik napról napra mindinkább hatalmuk tudatára ébrednek, és napról napra egyre határozottabban követelik osztályrészüket a társadalom előnyeiből. … Mivel ebben a szociális háborúban a tőke, a létfenntartási eszközök és termelési eszközök közvetlen vagy közvetett birtoka az a fegyver,

amellyel harcolnak, nyilvánvaló, hogy ennek az állapotnak minden hátránya a szegényeket sújtja. Senki sem törődik velük; beletaszítva a kavargó örvénybe, át kell vergődniök, ahogyan tudnak. Ha szerencséjük van és munkát kapnak, vagyis ha a burzsoázia abban a kegyben részesíti őket, hogy meggazdagszik rajtuk, olyan bért kapnak, amely alig elegendő ahhoz, hogy életben maradjanak; ha pedig nem kapnak munkát, lophatnak, ha nem félnek a rendőrségtől, vagy éhen halhatnak, de a rendőrség akkor is gondoskodik róla, hogy észrevétlenül pusztuljanak el, nehogy megbotránkoztassák a burzsoáziát. …

A konkurrencia a legtökéletesebb kifejezője a modern polgári társadalomban uralkodó háborúnak: mindenki háborújának mindenki ellen. Ez a háború - háború az életért, mindenért, végső esetben tehát élethalálharc - nemcsak a társadalom különböző osztályai között dúl, hanem az osztályok egyes tagjai között is; mindenki útjában áll a másiknak, és ezért mindenki arra törekszik, hogy mindazokat, akik útjában állnak, kiszorítsa és elfoglalja a helyüket. A munkások konkurrálnak egymással, mint ahogy a burzsoák is konkurrálnak egymással. A mechanikai szövőszéken dolgozó szövő konkurrál a kéziszövővel, a munkanélküli vagy rosszul fizetett kéziszövő a dolgozóval, illetve a jobban fizetettel, és arra törekszik, hogy kiszorítsa őt. A munkásoknak ez az egymás közötti konkurrenciája azonban a mai viszonyok legrosszabb oldala a munkás számára, a burzsoázia legélesebb fegyvere a proletariátus ellen. Ezért igyekeznek a munkások szövetségekbe való egyesüléssel véget vetni ennek a konkurrenciának, ezért támadja a burzsoázia oly dühödten ezeket a szövetségeket, és ujjong, valahányszor egy-egy csapást mér rájuk.

A proletár magára hagyatva tehetetlen, egy napig sem élhet. A burzsoázia megszerezte a monopóliumot minden létfenntartási eszközre, a szó legtágabb értelmében. Amire szüksége van a proletárnak, azt csak a burzsoáziától kaphatja meg, amelynek monopóliumát védi az államhatalom. A proletár tehát jogilag és ténylegesen rabszolgája a burzsoáziának; a burzsoázia a proletár szempontjából élet és halál ura.

Felkínálja neki létfenntartási eszközeit, de "egyenérték" fejében, a munkája fejében; sőt még meghagyja azt a látszatot is, mintha a munkás szabad akaratából cselekedne, mintha szabad, kényszer nélküli beleegyezéssel, nagykorú emberként kötne szerződést vele. Szép szabadság ez, amikor a proletárnak nincs más választása, mint hogy elfogadja a burzsoázia szabta feltételeket, vagy pedig éhen haljon, megfagyjon, csupaszon az erdő vadjai közt üssön tanyát. Szép "egyenérték" az, amelynek összege teljesen a burzsoázia tetszésétől függ - És ha a proletár olyan bolond, hogy inkább éhen hal, semhogy elfogadja a burzsoák, "természetes feljebbvalói" "méltányos" ajánlatát - semmi baj, mindig könnyen akad másik, van a világon elég proletár, és nem mindegyik olyan őrült, hogy az élet helyett inkább a halált válassza. … A virágzás és az általános jólét rövid periódusa után minden öt évben ilyen válság szokott bekövetkezni; a hazai piac és a külföldi piacok teli vannak angol gyártmányokkal, és csak lassan tudják ezeket felszívni; az ipari tevékenység csaknem minden ágban megakad, a kisebb gyárosok és kereskedők, akik nem bírják ki tőkéik befagyását, megbuknak, a nagyobbak a legrosszabb időszak tartamára beszüntetik üzleteiket, leállítják gépeiket, vagy csak "rövid időt", azaz esetleg csak fél napot dolgoztatnak; a munkanélküliek konkurrenciája, a munkaidő szűkítése és a hasznot hajtó árueladások hiánya miatt csökken a bér; a munkások között terjed az általános nyomor, esetleg megtakarított pár fillérüket gyorsan felélik, megrohanják a jótékonysági intézményeket, megkétszereződik, megháromszorozódik a szegényadó, és mégsem elég, növekszik az éhenhalók száma, és egyszerre csak rémületes számban jelentkezik a "felesleges" népesség tömege. …

A munkások kezdik érezni, hogy összességükben osztályt alkotnak; ráeszmélnek arra, hogy egyenként gyengék ugyan, de együtt hatalmat jelentenek; egyre inkább elkülönülnek a burzsoáziától, kialakulnak önálló, életviszonyaiknak megfelelő sajátos nézeteik és eszméik, tudatára ébrednek elnyomatásuknak, s a munkásság társadalmi és politikai jelentőségre tesz szert. A nagyvárosok a munkásmozgalom gócai: a munkások itt kezdtek először elgondolkodni helyzetükön, és itt kezdtek harcolni ellene, itt mutatkozott meg először a proletariátus és a burzsoázia ellentéte, itt keletkeztek a munkásegyesületek, innen indult ki a chartizmus és a szocializmus. A társadalmi szervezet betegsége, mely a falun krónikus formát ölt, a nagyvárosokban akuttá vált, és ily módon nyilvánvaló lett e betegség tulajdonképpeni lényege és egyszersmind helyes gyógymódja is. A munkások még korántsem tartanának ott, ahol ma vannak, ha nem volnának nagyvárosok, amelyek ösztönzően hatnak a köztudat fejlődésére. A nagyvárosok azonkívül szétrombolták a munkások és kenyéradó gazdáik patriarkális viszonyának utolsó maradványait; ebben része volt a nagyiparnak is, amely megsokszorozta az egy burzsoától függő munkások számát. A burzsoázia természetesen siránkozik ezen, és igaza is van, mert patriarkális viszonyok között nemigen kellett tartania a munkások lázadásától. ...

A munkásoknak tehát arra kell törekedniük, hogy kiszabaduljanak ebből a helyzetből, amely állattá alacsonyítja le őket, hogy jobb, emberibb helyzetet teremtsenek maguknak; ezt azonban csak úgy tehetik, ha harcolnak a burzsoáziának mint olyannak az érdekei ellen, s a burzsoáziának éppen az az érdeke, hogy a munkást kizsákmányolja. A burzsoázia azonban védi az érdekeit minden erejéből, ahogyan csak vagyona és a rendelkezésére álló államhatalom engedi. Mihelyt a munkás szabadulni akar mai helyzetéből, a burzsoá nyíltan ellenségévé lesz. ...

A szegények háborúja a gazdagok ellen, amely egyesével és közvetve már most is folyik, általános és közvetlen háborúvá fog válni, amely kiterjed egész Angliára. Túlságosan késő van már ahhoz, hogy békés megoldást lehessen találni. Az osztályok egyre élesebben elkülönülnek, a munkásokat egyre jobban áthatja az ellenállás szelleme, az elkeseredés fokozódik, az egyes guerilla csatározások jelentősebb ütközetekké és tűntetésekké fejlődnek, és hamarosan elegendő lesz egy kis lökés, hogy a lavina meginduljon. Akkor majd valóban végigzúg az országon a csatakiáltás: "Háború a palotáknak, béke a kunyhóknak!" - de akkor már túlságosan késő lesz ahhoz, hogy a gazdagok észhez térhessenek. (Engels: A munkásosztály helyzete Angliában, 1844-1845)

 

 

Az ipari forradalomról
"Az üvegkörtéből kiszivattyúztuk a levegőt, azután beforrasztottuk, és amint az áramot bekapcsoltuk, végre megpillantottuk azt a fényt, amely után már olyan régen, olyan soká epekedtünk ... körülöttük a lámpát, és néztük, hogy mint világit. Látni akartuk, hogy mennyi ideig tud égni ... Egyikünk sem gondolt alvásra teljes negyvenöt órán át, amíg csak az első izzólámpa világítani tudott." (Edison visszaemlékezéseiből)

 

"Milyen változásoknak kell bekövetkeznie a mi szemléletünkben, a mi elképzeléseinkben! Még olyan alapfogalmak, mint idő és tér is meginogtak. A vonat megöli a teret, és nekünk most már csak az idő marad" (Heine)

 

A bankokról

"A bankok élén álló személyek vitathatatlan érdeme, hogy a törekvések fölismerésével s a nélkülözhetetlen tőke előlegezésével segítették a fejlődést, gyakran nagy kockázatoktól sem riadva vissza.

Így szinte magától értetődik, hogy azok a bankok, amelyek nagy kockázatot vállalva támogatták az iparosítást, megpróbáltak, az esetek többségében sikerrel, tartós és döntő ellenőrzéshez jutni az ipari korporációk felett." (Német ipartörténeti munka a német bankok szerepéről)

 

A "trösztellenes" Shermann-törvény (1890)

Minden olyan tröszt vagy ahhoz hasonló formában mutatkozó szerződés, illetve megállapodás, amely a termelést vagy az egyes államok közötti, illetve új államokkal folyó kereskedelmet akadályozza, a jelen törvény értelmében törvénytelennek tekintendő. Aki hasonló megállapodást köt, illetve hasonló üzletben vagy szövetkezésben részes, törvény útján büntetendő cselekményt követ el, és bírói ítélet alapján 5 ezer dollárig terjedhető pénzbüntetésre vagy egy évig terjedhető börtönbüntetésre, vagy mindkettőre ítélhető a bíróság mérlegelése szerint.

 

Lenin: Az imperializmus mint a kapitalizmus legfelsőbb foka (1916. január-június)

Láttuk, hogy az imperializmus, gazdasági lényegét tekintve, monopolkapitalizmus. Ezzel már meg is határoztuk az imperializmus történelmi helyét, mert a monopólium, amely a szabad verseny talaján és éppen a szabad versenyből nő ki, átmenet a kapitalista rendből egy magasabb gazdasági és társadalmi rendbe. A monopóliumoknak négy fő válfaját, illetve a monopolkapitalizmusnak négy fő megnyilvánulását kell különösen kiemelni, amelyek a vizsgált korszakra jellemzők.

Először: a monopólium a termelés koncentrációjából nőtt ki, ennek igen magas fejlődési fokán. Ezt a tőkések monopolista szövetségei: a kartellek, szindikátusok, trösztök képviselik. Láttuk, milyen óriási szerepet játszanak ezek napjaink gazdasági életében. A XX. sz. elején teljesen túlsúlyba jutottak a legelőrehaladottabb országokban, s noha a kartellalapítás terén az első lépéseket a magas védvámmal bíró országok (Németország, Amerika) tették meg előbb, Anglia a maga szabad kereskedelmi rendszerével csak valamivel később ugyanazt az alapvető tényt mutatta, azt, hogy a termelés koncentrációja monopóliumokat hoz létre.

Másodszor: 1 monopóliumok a legfontosabb nyersanyagforrások fokozott meghódítására vezettek, különösen a kapitalista társadalom döntő jelentőségű és leginkább kartellesített iparágaiban: a kőszén- és vasiparban. A legfontosabb nyersanyagforrások monopóliumos birtoklása roppant megnövelte a nagytőke hatalmát, és kiélezte az ellentétet a kartellesített és nem kartellesített iparágak között.

Harmadszor: a monopólium a bankokból nő ki. A bankok szerény közvetítő vállalatokból a finánctőke monopolistáivá lettek. A legelőrehaladottabb kapitalista nemzetek bármelyikének három, négy, öt leghatalmasabb bankja megvalósította az ipari és banktőke "perszonálunióját", összpontosította a kezében a rendelkezést milliárdok és milliárdok fölött, amelyek az egész ország tőkéinek és jövedelmeinek nagyobb részét teszik. A fináncoligarchia, mely a függőségi viszonyok sűrű hálózatával fogja át a jelenlegi polgári társadalom kivétel nélkül minden gazdasági és politikai intézményét - a monopólium legkirívóbb megnyilvánulási formája.

Negyedszer: a monopólium a gyarmatpolitikából nőtt ki. A gyarmatpolitika nagyszámú "régi" mozzanatához a finánctőke a nyersanyagforrásokért, a tőkekivitelért, a "befolyási övezetekért" - vagyis előnyös üzleteket, koncessziókat, monopolista profitokat stb. biztosító területekért - s végül általában a gazdasági területekért folyó harcot fűzte hozzá. Amikor az európai hatalmak pl. Afrikának csak tizedrészét- foglalták el gyarmataikkal, mint ahogy ez még 1876-ban volt, a gyarmatpolitika még fejlődhetett nem monopolista módon, hogy úgy mondjuk, a területek "szabad elfoglalása" útján. De amikor Afrika kilenctized része volt már elfoglalva (1900-ban), amikor már az egész világ fel volt osztva, elkerülhetetlenül beállt a gyarmatok monopóliumos birtoklásának korszaka, következésképpen a világ felosztásáért és újrafelosztásáért folytatott, különösen kiéleződött harc időszaka is.

Köztudomású, hogy a monopolkapitalizmus mennyire kiélezte a kapitalizmus valamennyi ellentmondását. Elég, ha a drágaságra és a kartellek jármára utalunk. Az ellentmondásoknak ez a kiéleződése a leghatalmasabb hajtóereje annak az átmeneti történelmi időszaknak, amely a világméretű finánctőke végleges győzelmével vette kezdetét.

A monopóliumok, az oligarchák, az uralmi törekvés szabadságtörekvés helyett, egyre nagyobb számú kis vagy gyenge nemzet kizsákmányolása a maroknyi leggazdagabb nemzet által - mindez megszülte az imperializmusnak azokat a jellegzetességeit, amelyek arra késztetnek, hogy az imperializmust élősdi vagy rothadó kapitalizmusként jellemezzük. Az imperializmus egyik tendenciájaként egyre szembetűnőbben lép előtérbe a "járadékos állam", az uzsorás állam kialakulása, amelynek burzsoáziája egyre inkább tőkekivitelből és "szelvényvagdosásból" él. De hiba volna azt gondolni, hogy ez a rothadási tendencia kizárja a kapitalizmus gyors növekedését; nem, egyes iparágak, a burzsoázia egyes rétegei, egyes országok az imperializmus korszakában hol nagyobb, hol kisebb mértékben; majd ezt, majd azt a tendenciát mutatják. Egészben véve a kapitalizmus ma hasonlíthatatlanul gyorsabban nő, mint azelőtt, de ez a növekedés általában mind egyenlőtlenebbé válik, sőt az egyenlőtlenség többek között a tőke tekintetében legerősebb országok rothadásában is megnyilvánul (Anglia pl.). Az, hogy sok iparág közül egy iparág, sok ország közül egy ország stb. tőkései magas monopolprofitra tesznek szert, gazdaságilag lehetővé teszi számukra, hogy megvesztegessék a munkások bizonyos rétegeit, sőt átmenetileg meglehetősen jelentékeny kisebbségüket is, és az illető iparág vagy az illető nemzet burzsoáziájának oldalára állítsák őket. … S az imperialista nemzeteknek a világ felosztásával kapcsolatos növekvő antagonizmusa fokozza ezt a törekvést. Így jön létre az imperializmus és az opportunizmus kapcsolata. …

Mindabból, amit fentebb az imperializmus gazdasági lényegéről mondottunk, az következik, hogy az imperializmust átmeneti, helyesebben halódó kapitalizmusként kell jellemezni. …

Amikor a nagy vállalat gigantikussá válik, és tervszerűen, tömeges adatok pontos számbavétele alapján, megszervezi a lakosság tízmilliói részére szükséges elsődleges nyersanyag kétharmad vagy háromnegyed részének szállítását; amikor rendszeresen megszervezi ennek a nyersanyagnak a legalkalmasabb termelési pontokra való elszállítását, amelyek néha több száz és több ezer versztre esnek egymástól, amikor az anyag feldolgozásának valamennyi egymás után következő fokát, a legkülönfélébb készgyártmányok előállításáig egy központból intézik; amikor ezeknek a termékeknek a fogyasztók tíz- és százmilliói közötti elosztása megállapított terv szerint történik, - akkor nyilvánvaló, hogy a termelés társadalmasításával van dolgunk, nem pedig holmi egyszerű "összefonódással", hogy a magángazdasági és magántulajdonosi viszonyok olyan burkot alkotnak, amely már nem felel meg a tartalomnak, amelynek elkerülhetetlenül el kell rothadnia, ha eltávolítását mesterségesen késleltetik, amely aránylag hosszú ideig maradhat rothadó állapotban (abban a szerencsétlen esetben, ha az opportunista fekély gyógyítása sokáig elhúzódik), amelyet azonban végül mégiscsak el fognak távolítani.


 Munkamegosztás és termelékenység

Az a nagy verseny, amelyet a gépek megjelenése idézett elő az iparban, továbbá a munkamegosztás fejlődése minden vállalkozó számára szükségessé teszi, hogy állandóan figyelje: hogyan javíthat a módszerein, s hogyan csökkentheti általa gyártott árucikkek árát. Ezért alapvető fontosságú, hogy pontosan ismerje minden munkafolyamat költségét és a gépek használat okozta értékcsökkenést.

Ugyanezek az információk szükségesek a gyártott áruk készítőiről és eladóiról, hogy képes legyen javaslatokat tenni a változtatásokra ... Ha ki lehetne eszelni olyan módszert, amellyel a gombostűfejek gyártására fordított idő negyedrészével csökkenne, akkor a gyártási költségek 13 százalékkal lehetnének alacsonyabbak. Ugyanakkor hiába csökkentenék a felére annak a dróttekercsnek a gyártási idejét, amelyből a tűket készítik, az egész árucikk előállítási ára nem változik észrevehetően. Világos tehát, hogy az erőfeszítéseket az előbbi folyamat megrövidítésére kell fordítani " (C. Babbage, 1832)

 

Senkit sem kényszerítettek, de teljesítmény, azaz kocsi szerint fizettek, ezért egész nap ütemesen kellett dolgozni ... Sokan hamarosan könnyebb munkát kerestek, hiszen a köves, sziklás talajt csákányoznunk kellett ...

Fizetést minden tizennegyedik napon kaptunk. Száraz időben lehetett is valamit keresni, de ha 3-4 napig esett, már nem lehetett fölmenni, sőt a kocsik kisebb viharok után is csúszkáltak – ilyenkor haza kellett menni, a fizetés pedig kosztra sem volt elég. Ilyen rossz fizetések alkalmával a vállalkozók ugyanolyan elégedetlenek voltak, mint a munkások, mert a munka nem haladt.

Az esős napokon sokan mentek kocsmázni, egyesek csak azért, mert nem lehettek egész nap a lakásukban. Elhelyezésről ugyanis mindenkinek magának kellett gondoskodni, s néhányan panaszolták, hogy annyi helyük sincs, hogy a fejüket letegyék; mások csűrökben, istállókban aludtak és úgy gondoskodtak az élelemről, ahogy tudtak." (Paul Göhre: Egy munkás visszaemlékezései, 1903)

"Korábban a vasesztergályos munkája a következőt jelentette: elővette az esztergálásra váró munkadarabot és a hozzá tartozó rajzot, megállapította, hogy a munkadarabot hogyan helyezze el az esztergapadon, beállította a gépet, kiválasztotta a művelethez szükséges alkatrészeket, és megköszörülte a késeket. Azután elvégezte az esztergálást, és a végén ellenőrizte a kész termék méreteit.

Ezt a tevékenységkört a tömeggyártást végző modern vállalkozásban alaposan felaprózták: a munkavégzésre vonatkozó részletes utasítást az esztergályos megkapja a munkairodából; beállító munkások készítik elő az esztergapadot, mások gondoskodnak a kések köszörüléséről; végül műszaki revizorok ellenőrzik a kész termék méreteit. Nem tartozik az esztergályosra sem a munkadarab és a munkaeszközök beszerzése, sem a kész termékek továbbszállítása, hanem ezt is – külön erre a célra alkalmazott – segédmunkásokkal végeztetik.

Azért történik így minden, hogy az esztergályos és az esztergapad költséges munkaidejéből lehetőség szerint semmit se pazaroljanak el." (J. Zitlzaff, 1913)

 

Theodore Roosevelt amerikai elnök így beszélt ifjúkorának kisüzemeiről:

" Vége a családias viszonynak munkaadó és munkás között. Néhány nemzedékkel ezelőtt a főnök Bill, Tom, Dick, John néven szólította embereit, érdeklődött feleségeik és gyermekeik iránt, tréfálkozott és dohányzott velük. A kisebb műhelyekben barátságos emberi viszony volt munkaadó és munkás között..."

"Minden technikai hivatalnok a belépés napján nyomtatott tájékoztatót kap a vállalat házirendjéről. Ebből további kérdezősködések nélkül megismerheti munkakörét, vele járó jogait és kötelezettségeit. Az üzem házirendje és az alkalmazási szerződés tartalmazza többek között tevékenységének fajtáit, munka idejét, betegségi pótlékát ... Csak ilyen üzemi rendben biztosítható, hogy egyetlen hivatalnok se hivatkozhasson arra, hogy nem tud valamit." (R. Blum a Berlini Gépgyárról, 1911)

 

Fordizmus

A Ford kocsi kereken ötezer alkatrészből áll, a csavarokat is beszámítva. Vannak közöttük terjedelmesebbek is, egyesek viszont nem nagyobbak az óraalkatrészeknél. Az első kocsikat a padlón állítottuk össze, a munkások odahoztak minden alkatrészt, mint a házépítésnél. Később azonban más termelési eljárást kellett találni. A tanulatlan munkásnak sok időre van szüksége, míg előkeresi az anyagot, a szerszámokat és a segédeszközöket, amiért persze kevés pénzt kap, mert a sétát nemigen lehet megfizetni. Ezért a szerelésnél különleges rendszabályokat léptettünk életbe, amelyek a következők:

A szerszámokat és a munkásokat a rájuk váró munka sorrendjében helyezzük el, úgy, hogy az alkatrészek lehetőleg kevés utat tegyenek meg. Szállító vasutat alkalmazunk, vagy egyéb eszközt, hogy a szerszám és alkatrész a munkás közelébe jusson.

Az ilyen rendszabályoknak az lett az eredménye, hogy a munkásnak kevesebbet kellett gondolkoznia, és a szükséges mozgás a minimumra redukálódott. Először 1913. április 1-én alkalmaztuk a szerelő vasutat. Azt hiszem, ez volt az első mozgó műhelyvasút. Ennek segítségével elértük, hogy a munkás képes volt a 9 órás munkanap alatt 35-40 gyújtómágnest elkészíteni, azaz darabonként 15 percre volt szüksége. Később ez az idő 13 percre, majd 7 percre, végül 5 percre csökkent. Nálunk kézi munkával semmiféle anyagot nem dolgoznak fel, és kézzel egyetlen gépet sem hajtanak meg. Ha valamiképpen el tudjuk érni, hogy egy szerszámgépünk automatikusan működhessék, azonnal átalakítjuk ilyenre ... Ezekkel az eljárásokkal elértük, hogy a vállalat, amely.

mai formájában 1913-ban alakult ki, egy nap alatt négyezer kocsit állít elő, és ehhez nem egészen 50 000 munkás szükséges, holott az 1913-iki produkciónk alapján számítva 200000-nél is több munkást kellene foglalkoztatnunk ... (Henry Ford: Életem és működésem)

 

Marshall Field amerikai multimilliomos vagyona

Field életének utolsó 20 esztendejében harácsolta össze vagyonát.

Vagyonának gyors növekedése vállalatainak sokféleségével magyarázható. Hogy csupán hozzávetőleges képet kapjunk arról, milyen gyorsan özönlött hozzá a pénz, el kell képzelnünk férfiak, nők és gyermekek millióit, akik napról napra, évről évre végeznek túlfeszített munkát, hogy megkapják az általuk termelt értékeknek nem egészen 2/11 részét, míg a fennmaradó 9/11 rész teljes egészében vagy részben Fieldnek jutott. De ez nem minden. A munkások millióihoz hozzá kell számítani az USA többi lakosát, akik annál a nagyszámú cégnél voltak kénytelenek vásárolni, amelynek Field részvényese volt, … és akkor hozzávetőleges képünk lesz az arany végeláthatatlan áradatáról, amely minden egyes percben, minden egyes másodpercben Field pénzeszsákjaiba özönlött. … Napi jövedelme elegendő lett volna ahhoz, hogy minden áldott nap 10 ezer lucullusi ebédet fogyasszon el, ugyanakkor, amikor munkásai gyakran annak örültek, hogy egyáltalán volt betevő falatjuk. Csak nagyon kevés olyan munkása volt, aki napi két teljes dollárt keresett, míg Field hozzávetőleges számítás szerint óránként 500-700 dollárt kapott. …

Field a világ egyik legnagyobb gyáriparosa volt. Az egyik író beszámol arról, hogy számos óriási gyára volt Angliában, Írországban és Skóciában. "Franciaország tartományaiban egymást érik vállalatai.

Szövőgépeinek zúgását hallhatjuk Spanyolországban, Olaszországban, Németországban, Ausztriában és Oroszországban. És a gyárosoknak ez a királya a Keletről sem feledkezett meg. Verejtékező kínaiak és fürge japánok ezrei szerepelnek e chicagói kereskedő és gyáros bérlistáin. Az egyenlítő túlsó oldalán nagy gyapjúfeldolgozó üzemei működnek Ausztráliában, s a láncolat eléri Dél-Amerikát. … Ezekből a forrásokból Field annyi pénzhez jutott, hogy nagybirtokos is lett belőle; megvásárolta a politikusokat és képviselőket, hogy (számára gigantikus jövedelmet jelentő) koncessziókat adjanak a városi lóvasút és földalatti vasút fenntartására, gázvezeték építésére, telefonhálózat és villamos világítás bevezetésére. … Hosszú esztendőkön keresztül állhatatosan csak 2,5 millió személyi vagyon után fizetett adót. … De amikor a bíróság előtt felolvasták (halála után) vagyonának és birtokainak listáját, kitűnt, hogy hosszú éveken át legalább 17,5 millió személyi vagyona volt, amely Illinois állam törvényei szerint adózás alá esett. (Gustavus Myers: A nagy amerikai vagyonok története, New York, 1936)