"Joschka
Fischer német külügyminiszter a frankfurti tárgyalóteremben megismételte, amit
a sajtónak már elmondott. Húszas éveiben radikális baloldali aktivista volt,
de szemben a vádlottak padján ülő Hans-Joachim Klein terroristával, egykori
barátjával, mindig az erőszakos és fegyveres megmozdulások ellen foglalt állást."
(Magyar
Hírlap)
Januári hírmagyarázatunkban a hatvanas évek diáklázadásaira kívánjuk olvasóink
figyelmét irányítani.
Az
1967-68-as diákmozgalmak - és a részben belőlük kinőtt szélsőbaloldali terrorizmus
- egyik elméleti, filozófiai megalapozójának H. Marcusét, az USA-ban élő, de
német származású filozófust szokás tekinteni. Az egydimenziós ember c. művében
rendkívül élesen bírálta az ún. fogyasztói társadalmat, ennek megdöntését tűzte
ki célul. Marcuse szerint a nyugati, technicizálódó civilizáció eltompította
a munkásság hagyományos forradalmiságát, ezért a kapitalizmus elleni harcban
már nem lehet erre a csoportra számítani. A fejlődő országok szegényparasztságra,
a jogfosztott feketékre és a lázadó, forradalmi eszméket életkoránál fogva is
képviselő diákságra épülhetnek az új mozgalmak. A tudatlan társadalmi csoportok
harcát azonban csak az intellektuálisan képzett, erős szociális érzékenységgel
rendelkező értelmiségi vezetheti. A hatvanas években valóban a diákság, az egyetemisták
alkották a vietnámi háború, a faji megkülönböztetés, a fejlődő és gyarmati országok
kifosztása elleni demonstrációk tömegbázisát.
1967-ben a fokozódó
nemzetközi feszültség hatására (Görögország, Nigéria, Izrael) felerősödtek a
baloldali és polgárjogi törekvések, pl. április 15-én New Yorkban 350 ezer ember
tüntetett a vietnámi háború ellen.
Nyugat-Németországban (NSZK) belpolitikai válságot okozott az 1966-ban létrejött
nagykoalíció, amely egyrészt gyakorlatilag megszűntette a parlamenti ellenzéket,
másrészt nem ígért tartós megoldást, hiszen rendkívül eltérő programot valló
politikai erők kerültek egy kormányba. Az ifjúság érzékelte a politikai nézetek
és a valóság közötti ellentmondást: pl. a szövetségi kormányok gyakran kárhoztatták
a kommunista terrort, ugyanakkor támogattak minden kommunizmus-ellenes diktatúrát.
A legnagyobb válságot itt is a cinikus erőpróbának tekintet vietnámi háború
okozta. A diákság radikalizálódásában eljutott addig, hogy felül akart bírálni
minden eddigi értéket a politikai erkölcstől, a demokráciától kezdve a parlamentarizmuson,
gazdasági rendszeren át a művészetekig, a vallásig, a család szerepével bezárólag.
1967. június 2-án a perzsa sah nyugat-berlini látogatásakor rendezett rokon-
és ellenszenv-tüntetések alatt egy rendőrfőhadnagy lelőtt egy 26 éves diákot.
A bíróság ugyan felmentette a rendőrtisztet, de az események keltette felháborodás
hatására lemondott a teljes városvezetés, ám a zavargásokat evvel sem tudták
megszűntetni.
A diákok megmozdulásai egyrészt a társadalom újjáalakítását, másrészt az egyetemi
reformot tűzték zászlajukra. 1968-ra az egyébként legdemokratikusabb egyetemi
szervezetnek tartott nyugat-berlini Szabad Egyetem irányítása teljesen a Szocialista
Német Diákok Szövetségének (SDS) kezébe került. A radikalizmus - helyenként
anarchista elemekkel bővülő- jeleként értékelhető, hogy 1968. Január 30-án könyvmáglyák
gyúltak a diákok által károsnak ítélt kiadványokból, majd megtámadták a diákellenes
cikkeket közlő Springer-lapok (pl. Die Welt) központját, Kölnben a dómban megzavartak
egy misét. A tüntetések és ellentüntetések miatt teljesen elmérgesedett 
légkörben
1968. április 11-én merényletet követtek el Rudi Dutschke, az SDS egyik vezetője
ellen. A diákvezér súlyos sebesülésének hírére az egyetemi nagyvárosokban (Nyugat-Berlin,
Hamburg, München, Köln) szabályos utcai barikádharcok zajlottak. 1968. május
1-én 50 ezer fiatal követelte Nyugat-Berlinben a vietnámi háború befejezését,
a politikai élet megtisztítását. Ez volt az utolsó nagy német tüntetés, ekkortól
a diákmozgalom súlypontja Párizsba tevődött át. De a legelszántabb csoportok
tovább működtek, Németország és Olaszország területén a baloldali terrorista
mozgalmak kialakulásában vettek részt ezután. (Pl. Németországban: Vörös Hadsereg
Frakció, Olaszországban a Vörös brigádok.)