Augusztusi hír:

"... az utóbbi hetekben nagy vitát kavart, hogy Tarlós István a fiatalkorúak védelmében megegyezett a szervezőkkel, hogy nem lesznek homoszexuális rendezvények. A magukat szexuális kisebbségeknek tartók tiltakozására a Sziget Kft. végül felmondta, majd a polgármestert feljelentő szervezetek kérelmére a II–III. kerületi bíróság felfüggesztette a diszkriminatívnak tartott szerződéskiegészítést." (Magyar Nemzet 2001. augusztus 4.)

A homoszexualitás történetébõl

Mottó: " Az ókor és a mai világ szerelmi élete között a legmélyrehatóbb különbség alighanem az, hogy az antik világ magára az ösztönre, mi pedig a tárgyra fektetjük a súlyt. A régiek az ösztönt istenítették és vele - ha kellett - még alsóbbrendű tárgyat is felmagasztaltak; mi ellenben lenézzük az ösztön-megnyilatkozást mint olyat, s csak a tárgy kitűnőségében találunk mentséget alantasságára."

A fogalom eredete

Az embernek a neme többféleképpen is leírható: egyrészt genetikailag (vagyis milyen nemi kromoszómákat hordoz), másrészt hormonálisan (milyen hormonokat termelnek az ivarmirigyek ), harmadrészt anatómiailag (külső jegyek alapján), negyedrészt pszichológiailag (minek érzi, tartja, tudja magát), és ötödrészt a nemi szerep szerint, amit a világban betölt. Optimális esetben az öt tényező egybeesik, de nem mindig, s ez rögtön nagyon bonyolulttá és sokváltozóssá teszi a problémát.
A homoszexualitás szót egy magyar származású író alkotta meg, aki 1869-ben Kertbeny Mária Károly néven nyílt levelet írt a porosz igazságügyi miniszterhez, amelyben a melegeket érintő diszkriminatív intézkedések eltörlését kérte. A hátrányok csak a II. világháborút követően enyhültek valamelyest, de a nehézségeket jól érzékelteti, hogy 1973-ig a Mentális Rendellenességek Diagnosztikai és Statisztikai Kézikönyve / DSM / elmebetegségnek minősíti e sajátos vonzalmat.

A homoszexualitás eredete

A homoszexuális viselkedés az írott források tanúsága szerint minden kultúrában megjelent valamilyen - teljesen vagy kevésbé tolerált - formában, illetve egyes korokban, egyes kultúrkörökben tiltott magatartásként. Minősítése is változatos, hiszen helyenként természetes vonzalomként kezelték, más helyeken betegségnek vagy bűnnek tartva eltérő módokon léptek fel ellene, különböző szankciókat alkalmazva megpróbálták visszaszorítani, eltüntetni.
PlatónA homoszexualitás eredete az egyik legvitatottabb kérdése e témának, sokféle megközelítés létezik - köztük a valamilyen irányban elfogultaktól kezdve a tudományos objektivitásra törekvőig meglehetősen sokszínű a paletta. Az ókori görög filozófus, Platón Lakoma című művében érdekes és tanulságos mitológiai magyarázattal szolgál a homoszexualitás létének vonatkozásában, amelyet később Freud is felhasznált saját hipotézise kidolgozásakor.
Platón szerint az emberi nemek száma kezdetben három volt: férfi, nő és az androgünosz (férfinő). Minden emberi lény 4 kézzel és lábbal rendelkezett, egy koponyához két ellentétes oldalon ülő egyforma arc és négy fül tartozott, s mindemellett két nemi szervvel látta el őket teremtőjük. A mitológiai magyarázat szerint a hím a naptól eredt, a nő a földtől, a kettős nemű a holdtól. Ezek a lények fellázadtak isteneik ellen, ezért Zeusz büntetésként kettévágatta őket, evvel akarván erejüket csökkenteni. " Miután pedig az egységes természet kettéhasadt, mindegyiket a maga másik feléhez húzta a vágy, átkarolták egymást és összefonódtak arra vágyva, hogy összenőjenek." Zeusz szándéka szerint " Ha a férfi nővel talál ölelkezni, termékenyítse meg és hozzon létre utódot, ha pedig férfi másik férfival, együttlétükből származzék kielégülés, és miután abbahagyták, forduljanak munkájuk felé és foglalkozzanak az élet egyéb dolgaival. Ebben az időben vert gyökeret az emberekben az egymás iránti szerelmi vágy, vagyis az érosz, amely ősi természetüket ismét összehozza, igyekszik kettőjükből egyet alkotni és orvosolni az emberi természetet."

A tanulmányok kora

A homoszexualitás eredetének megtalálására komolyabb vizsgálatok akkor kezdődtek, amikor ezt a viselkedést bűnnek aposztrofáló egyházi megközelítés kezdett veszíteni hiteléből, vagyis a felvilágosodás elterjedése tette lehetővé, hogy a szexualitás terén is új, szabadabb gondolatok jelenjenek meg.
Az " úttörőség ", az elsőség Karl Heinrich Ulrichs /1825-1895 / homoszexuális urat illet, aki a Kutatások a férfiak közötti szerelem talányáról című tanulmányában ezt hajlamként, az emberi természet veleszületett tulajdonságaként minősíti. E hajlam szerinte egy biológiai rendellenesség eredménye: a férfi testben női lélek lakik, vagyis a homoszexuálisok harmadik nemet alkotnak. Ebből a megközelítésből következik, hogy az egyén semmilyen törvény szerint sem tehető felelőssé vonzalmaiért, s ennek értelmében 1867-ben Münchenben a jogtudósok kongresszusán megpróbálta elérni, hogy semmisítsék meg a férfiak közötti szerelmet sújtó porosz törvényeket. Beszédét "természetesen" be sem tudta fejezni bírótársai, kollégái hangos méltatlankodása következtében.
M. HirschfeldA homoszexualitással szemben elfogultak táborába tartozott Richard von Krafft-Ebing /1840-1902/, aki A nemi élet eltévelyedései című, 1886-ban publikált munkájában e magatartást elfajulásként, patologikus esetként, vagyis a bomló személyiség jeleként mutatta be. A téma újabb fordulatot hozó kutatója Magnus Hirschfeld / 1868-1935 /, aki homoszexuálisként próbálta megvédeni sorstársait avval, hogy nyíltan a harmadik nem elképzelést képviselte. Ezt a fajta magatartást természetesnek tartotta, megcáfolta az ellene felhozott vádak közül a legelterjedtebbet is, miszerint a homoszexuális emberek nem érzik hivatásuknak az emberi faj reprodukálását - az ő álláspontja szerint viszont az emberiség szellemi fejlődéséhez való hozzájárulás biztosítja számukra a továbbélést.
A kérdéskör elmélyült kutatásának feltételeit megteremti azáltal, hogy megalapította 1919-ben Berlinben a Szexuális Tudományok Kutatóintézetet, amelynek elképesztő mennyiségű tudományos anyagát a nácik semmisítették meg 1933-ban. Ő készítette az első kérdőívet, amely a homoszexualitás jelenlétét mérte fel a társadalom minden rétegében, e vizsgálatok eredményeként kiderült (1903-ban), hogy a németek 2,2%-a, vagyis kb. 1,2 millió férfi élt azonos nemű társsal nemi életet. Ez jelentős szám, és amikor publikálták a felmérés adatait, akkora botrány tört ki, hogy bíróság elé kellett állítani Hirschfeldet, de végül felmentették elismerve munkájának tudományos komolyságát.

A freudizmus válaszai

Sigmund Freud (1856-1939) A szexuális élet pszichológiája című munkájában új aspektusból vizsgálta a homoszexuális magatartást: - heteroszexuális volta ellenére - már nem fogyatékosnak, bűnözőnek, esetleg visszamaradottnak tartja az azonos neműek iránt vonzódókat, hanem a fejlődésben megrekedt áldozatnak. Freudnak ez az elmélete (is) jelentős hatást gyakorolt a XX. századi gondolkodásra, ezért indokolt részletesebb ismertetése.
A homoszexualitást inverziónak, fordított nemiségnek nevezi, és három csoportot különít el ezen belül.

1./ A feltétlen invertáltak azok, akik csak azonos neműek iránt vonzódnak, a másik nem közömbös magatartást vagy esetlegesen elutasítást vált ki belőlük.
2./ Az amfigén módon invertáltak, akiket kétneműnek, a lelki nemiség hermafroditáinak tart - ebben az esetben az inverzió nem feltétlen következik be.
3./ Az alkalmilag invertáltak, akik csak bizonyos körülmények között mutatják ezt a magatartást - ilyen akkor fordulhat elő, ha például a " normális " nemi vonzalomnak megfelelő másik nem hozzáférhetetlen valami miatt. (ld. börtön, matrózok hosszú tengeri utak alkalmával).
Freud elutasította azt az akkoriban általánosan elfogadott nézetet, miszerint az inverz módon viselkedők degeneráltak lennének, sőt az ő megfigyelései alapján akár kiemelkedő értelmi és erkölcsi képességekkel is rendelkezhetnek. Tagadta azt, hogy az inverzió veleszületett hajlam lenne, éppen a fent három típus jól elkülöníthető volta miatt. Szerinte a homoszexualitás szerzett jellegű, vagyis nem más, mint a nemi ösztön fejlődésében bekövetkezett zavar. (Ugyanakkor megállapítja azt, hogy azonos hatások az egyik emberből inverziót váltanak ki, másból nem - tehát további vizsgálatokat tart szükségesnek e kérdésben.) A pszichoanalitikusok határozottan elutasítják a homoszexuálisok kirekesztését, hiszen szerintük minden emberben megvan a hajlam arra, hogy azonos neműt válasszon vonzalma szexuális tárgyának, a nemi szerep kialakulása végeredményben a pubertás idején következik be, bár azt Freud elismeri, hogy egy még nem minden részletében áttekinthető folyamat részeként. Freud az analízisek során megfigyelte, hogy a később inverz személlyé válók korai gyermekkorukban nagyon intenzíven kötődtek a nőkhöz (ő maga a rögzítettség kifejezést használja) s ennek leküzdése után azonosítják magukat a nőkkel, vagyis sajátos módon önmagukat teszik meg nemiségük tárgyává. Későbbiekben a kialakult beállítódásnak megfelelően olyan férfiakat keresnek, akiket saját személyiségükhöz hasonlónak éreznek, és ezekhez úgy vonzódnak, ahogy őhozzájuk kötődött az anyjuk.
Ferenczi SándorFreud szintén analízisei során jutott arra a következtetésre, hogy az inverzek nem feltétlen érzéketlenek a női bájak iránt, de a nőtől való szüntelen menekvés következtében ezt következetesen egy hímnemű személyre viszik át.
Ferenczi Sándor, a pszichoanalitikus mozgalom jeles magyar képviselője a homoerotizmus kifejezést használja e kérdéskört érintő munkáiban. Megfigyelései szerint elkülöníthetők alanyi és tárgyi homoerotikusok, ahol az első csoportba a megjelenésükben és jellemükben is nőies jegyeket mutatók tartoznak, ők köztes szexuális állapotot jelentenek a nő és a férfi között. A tárgyi homoerotikusok tökéletesen férfiasak, de lelki fejlődésükben bekövetkező váratlan fordulat miatt " kényszerneurózisban " szenvednek, ami viszont azt jelenti, hogy a pszichoanalízis eszközeivel gyógyíthatók - Ferenczi szerint.

A XX. századi biológiai aspektusok

Szintén neurotikusnak minősítette a homoszexuálisokat Wielhelm Stekel, aki szerint ez a jelenség az ösztönök és a tilalmak közti reménytelen harc eredményeként jött létre, aminek következtében a melegek idegenek és ellenségek a kétpólusú szexualitás világában. Alfred Kinsey 1948-ban A férfiak szexuális viselkedése című munkájában egy felmérést publikált, amely szerint a férfi lakosság 37%-nak (minden öt férfiból kettőnek) voltak homoszexuális tapasztalatai, 8% kimondottan homoszexuális volt három éven keresztül, és 4% egész életében az is maradt. Ő liberális felfogást képvisel e kérdéskörben avval, hogy ezt a beállítódást a legáltalánosabban vett szabad választás részeként kezeli, vagyis mindenki maga dönti el, hogy milyen ruhában jár, hol lakik, és milyen partnerrel hoz létre intim kapcsolatot. Az Ulrichs által képviselt biológiai tényezőkön alapuló mai eredetmagyarázatok közé tartozik Dörneré, szerinte a hipotalamuszban a szexualitás hormonális központja és a szintén hormonok által irányított pszichoszexuális szabályozó központ egymás mellett található. Ő a kialakuló nemi inger mintájában feltételezi azt a fejlődési zavart, amelynek következtében az egyén szexuális érdeklődése saját neme felé orientálódik.
Szintén biológiai, pontosabban genetikai magyarázatot adnak a homoszexualitás jelenségére azok az amerikai kutatók, akik 1993-ban bejelentették, hogy 33 meleg testvérpár többségében azonosítani tudtak az X kromoszóma hosszú karján a q28-as régióban egy gént, amelyet a homoszexuális magatartás kialakítójának tartanak. Szerintük a megtalált génváltozatot hordozó férfiak 80%-a a vele azonos neműek iránt érez vonzalmat. (Az eredményt alátámasztja az a tény, hogy a vizsgált személyek heteroszexuális testvéreinek szervezetében nincs meg az említett génváltozat.) Genetikai okok magyarázhatják a fenti álláspontot elfogadók szerint azt a megfigyelést is, hogy a homoszexuális férfiak agyában gyakran nem a bal félteke a domináns (ellentétben a heteroszexuális férfiakéval), a két féltekét összekötő corpus callosum 30-40 %-kal fejlettebb hetero társaikénál, és a tarkólebenyben a szexualitásért felelő négy góc közül a melegeknél hiányzik a hármas számú. A genetikai eredet bizonyítása után azonban súlyos etikai problémák vetődhetnek fel, hiszen a génváltozat már magzati korban kimutatható, ami esetlegesen abortusz elvégeztetésére késztetheti az anyákat - s így például a művésztársadalom, ahol köztudottan nagyobb arányban képviseltetik magukat a homoszexuális beállítottságúak jelentős "veszteségeket szenvedhet", már ami az utánpótlást illeti.

A szociális összetevők

A homoszexualitás szociális eredetét hangoztatók a fentiekkel ellentétben a társadalmi hatásokra helyezik a hangsúlyt, vagyis a korai gyerekkor társadalmi ingereiben keresik a probléma gyökereit. Ezt az álláspontot fejlesztette tovább Buda Béla egy úgynevezett többlépcsős szocializációs elméletté, mely szerint a személyiségfejlődés során az egyén olyan helyzetek sorozatát éli át, amelyek önmagukban, egyenként nem lennének képesek a homoszexuális magatartást kialakítani, de a tendenciaszerű egymásra következés már igen. A.E. Moses és R.D. Hawkins nevéhez kapcsolódik az úgynevezett bioszociopszichológiai eredetmagyarázat megalkotása. Ők biológiai tényezőként elfogadják a kromoszómavizsgálatok eredményeit és a hormonális összetevőket is (ti. az ösztrogén és az androgén egyensúlya nagyon könnyen megbomolhat), de ezek mellett hangsúlyozzák még a nemi identitástudat kifejlődésének fontosságát és a nemi szerepnek megfelelő viselkedés elsajátításának jelentőségét. E kutatók szerint a melegek szexuális tárgyválasztásukban különböznek csak a heteroszexuálisoktól, vagyis identitásuk férfias, és nemi szerepviselkedésük is maszkulin jegyeket mutat. Ezt a megállapítást támasztják alá azok a statisztikai adatok, mely szerint a homoszexuálisok 96%-a soha nem vett fel női ruhát, 88% soha nem sminkelte magát, 75%-nak soha nem volt olyan szexuális partnere, aki női ruhát viselt volna, illetve 72%-nak olyan társa, aki sminkelte volna magát. A ma legáltalánosabban elfogadott megközelítések tehát a homoszexualitást szexuális orientációs eltérésként illetve a nemi magatartás egy sajátos változataként határozzák meg, és olyan öröklődő magatartásformának tartják, amelyet egy vagy több gén, valamint nemkívánatos váratlan külső tényezők együttesen hoznak létre.

Irodalomjegyzék: