A homoszexualitás megítélésének története
Az ókori népek viszonyulása
A buddhizmus a világvallások közül az egyetlen, amely nem ítéli
el az azonos neműek kapcsolatát. E vonzalom magyarázata szerintük az, hogy a
másik nem tagjaként eltöltött megelőző élet maradék karmája 
hat
az új életre, vagyis az újjászületési láncok természetes következménye esetenként
a homo érzelmek megjelenése.
Az ókori görögöknél az i.e.V. századig az azonos neműek közötti testi kapcsolat
egy férfi és egy ifjú között általánosan elfogadott, de szigorúan szabályozott
társadalmi jelenség volt. Érosz őrködött az ilyen szerelmek felett, s ő az érzelmek,
a szeretett lény erkölcsi javulásán munkálkodó akarat és a szellemi tisztaság
istene volt. Így a homoszexualitást / az ő fogalomhasználatukban pederasztiát
/ a heteroszexualitásra való természetes felkészülésként, oktató és beavató
tevékenységként élték át, amelynek során a fiúból kiűzték női felét, és evvel
felkészített férfiként léphetett a házaséletbe. Az i.e.V. századtól kezdődően
azonban a szigorú szabályozás kezdett elhalni, egyre gyakrabban fordult elő,
hogy két férfi csak az élvezetért kereste az intim kapcsolatot. E változás elleni
tiltakozásként írhatta Platón a Törvények című munkájában a következőket:
"… meg kell gondolnunk, hogy a női és a férfiúi természetnek,
ha a nemzés végett egyesülnek, a vele járó gyönyörűség természettől adatott
- férfinak férfival, vagy nőnek nővel való egyesülése ellenben természetellenes,
és olyanok merészkedtek ilyenre először, akik a gyönyörrel szemben gyengék voltak."
Valamint: "... mindenki kárhoztatni fogja annak elpuhultságát, aki enged a gyönyörnek
és nem képes magán uralkodni, s még inkább meg fogja vetni azt, aki a nő utánzására
adja oda magát, s ahhoz hasonlóvá lesz."
A
rómaiak
A rómaiak a homoszexualitást nem tartották sem szégyennek,
sem dicsőségnek - egyszerűen elfogadták létezését, bár a passzív nemi szerepet
játszó felnőtt férfit / hiszen ő politikailag is tehetetlen a szemükben / és
a prostituálódást elítélték.
A középkor
A korai középkorban országonként, területenként eltérő
viselkedést váltott ki a jelenség. Bár Justinianus 533-ban a homoszexualitást
korlátozó
törvényeket hozott, de ezek nem mindenhol befolyásolták jelentékenyen a közvélekedést.
III. Leó bizánci császár (711-741) törvénykönyvében a természetellenes kapcsolatok
12 év feletti aktív illetve passzív résztvevőit kard általi halálra ítélte.
A XI. századtól a városok fejlődése gazdag meleg- kultúrának teremtett teret,
amely a XII. századra nagy mennyiségű és esztétikailag is jelentős irodalmat
hozhatott létre. A másság iránti toleranciát mutatja, hogy a Ganümédész és Heléna
vitája című népszerű vers, amely a homo és hetero szerelmet hasonlítja össze
- kötelező olvasmány volt az egyetemeken. A kor másik alapállását tükrözi,
hogy a kereszténység kezdeti szakaszában az egyházatyák a Bibliára hivatkozva
ítélték el a paráznaságot, a kéjvágyon alapuló együttlétet, a heteroszexuális
kapcsolat " értelme " természetesen a gyermeknemzés. Az egyik sokat emlegetett
hivatkozási pont Mózes III. könyvének a 18/22. pontja: " Férfiúval ne hálj úgy,
amint asszonnyal hálnak: utálatosság az." - s ha valaki e bűnt elköveti, halállal
lakol. A másik gyakran idézett szabályt, a paráznaság vétsége elleni fellépést
Pál apostol is több helyen említi leveleiben.
A
patrisztika legtekintélyesebb alakja, Augustinus / Szt. Ágoston / annyira ellenséges
a homoszexualitással, mint minden más olyan szexuális aktussal, amely nem a
gyereknemzést szolgálja. Aquinói Szt. Tamás, a skolasztika meghatározó teológusa
a természet rendjét sértő, kéjvágyból elkövetett bűnök közé sorolja.
A szexuális magatartást tehát az egyház szabályozta és az ettől való eltérés
gyakorlatilag egyet jelentett az egyházi doktrínák megszegésével, tehát az eretnekké
minősítéssel.
A XIII. századtól korábban elfogadó magatartás mindenhol csökkent a feudális
államokban létrejövő központosításnak, az egyházi tanok kanonizálásának, az
inkvizíció határozott fellépésének köszönhetően, amely a másként gondolkodókkal,
másként viselkedőkkel szemben elutasító magatartást képviselt. 1250 és 1300
között a legtöbb európai törvénykönyv a homoszexuális aktusokat főbenjáró bűnné
nyilvánította.
A protestantizmus sem hozott újat a homoszexualitás megítélésében, hiszen
Luther az ördögtől származtatta, Kálvin pedig visszatért Aquinói érvéhez:
természet elleni bűnként aposztrofálta.
Az iszlám
Az iszlám Allah elleni lázadásnak tekinti ezt a másságot,
amely sérti a világ rendjét és egyben a rossz, az anarchia forrása lehet - amennyiben
nyilvánosan történik. Az iszlám törvények csak a homoszexuális cselekményeket
ítélik el és nem beszélnek homoszexualitásról, hiszen a férfinek be kell töltenie
a társadalmilag rá kirótt szerepet, tehát gyereket kell nemzenie.
A XVIII-XIX. sz.
A XVIII. század, a felvilágosodás kora az, amelyben megjelent
egy új megközelítés: a homoszexualitást már nem bűnnek, hanem betegségnek tartották,
de büntethetősége ellen nem léptek fel, mivel a halálbüntetés fenyegetettsége
gyakorlatilag megszűnt, egy sajátos, erotikus szabadkőművességé vált a homoszexuális
magatartás.
A XIX. század végére a szexuális élet szabadabb lett, a vágyakat sem kellett
oly mélyre elfojtani, egyre nagyobb számban jelentek meg a homoszexuálisok,
egyre többen mentek orvoshoz avval, hogy ki szeretnének gyógyulni ebből a "
betegségből ". A századfordulón már különféle érdekszövetségek, pártok harcoltak
azért, hogy a felnőtt melegek megegyezésen alapuló párkapcsolatát törvényesen
is engedélyezzék.
A XX. század
1918-ban
Kurt Hiller az első világháborút követő rendezést elméletileg szabályozni szándékozó
wilsoni 14 pont szellemében készített egy iratot, amelyben a homoszexuálisokra
a kisebbségvédelmi megállapodásokban megfogalmazott és a közép-kelet-európai
etnikumokra vonatkozó előírásokat tekintette mérvadónak.
A náci birodalom nyíltan üldözte az azonos neműek iránt vonzódókat, rózsaszín
háromszög viselésére kötelezték őket - és a mai napig sem tisztázott számban
koncentrációs táborokba hurcolták őket.
A
második világháború után fokozatosan" engedékenyebb " hangulat terjedt el. Sir
Wolfenden vezetésével az angol parlament egy bizottsága 1954-től vizsgálatot
folytatott a homoszexualitás tárgykörében, s arra a következtetésre jutottak,
hogy ez egy a gyermekkortól tartó, folyamatosan kialakuló, akarattal vagy gyógyító
beavatkozással meg nem szüntethető állapot, amelyet el kell fogadni biológiai
eredetű nemi változatként, és önmagában büntetni nem szabad. E megállapításra
hivatkozva Angliában - s ezt követően Európa legtöbb országában - olyan törvényi
szabályozást alkottak, amely a kiskorúak sérelmére elkövetett homoszexuális
cselekményt sújtja retorziókkal, de a felnőttek közötti szabad megegyezésen
alapuló kapcsolatokat nem.
A homoszexualitás történetére vonatkozó cikkünket
itt olvashatod.
Irodalomjegyzék
