Megoldások

I. rész

I. feladat

Minden helyesen kitöltött sor 1 pontot ér.

II. feladat

1. Lamartine: A tó
   
2. Giacomo Leopardi: Silviához
   
3. Hugo: Az éj, az éj, az éj
   
4. Miczkiewicz: A lengyel anyához
   
5. Juliusz Slowacki: Végrendelet
   
6. Puskin: Az emlékmű
   
7. Hugo: Az alvó Boáz
   
8. Tarasz Sevcsenko: Dnyeper partján
   
9. France Preseren: Mikor az orvos látja, hogy a testre
   
10. Puskin: Anyegin

A szerző és a cím pontos megnevezése egyaránt egy-egy pontot ér.

III. feladat

1. Az Anyegin-versszakot 14 négyütemű jambikus sor alkotja, melynek rímképlete: AbAb CCdd EffE gg. A nagybetűk nő-, a kisbetűk hímrímeket jelölnek.
   
   
2. A kelet-európai irodalmakban a romantika és a nemzeti függetlenség programja gyakran együtt jelentkezett. A romantikus nemzetértelmezés jellegzetes vonása, hogy a nemzetet, illetve a nemzeti kultúra egészét az emberi személyiség analógiájára egyetlen hatalmas individuumként határozta meg. A nemzeti ügyet szolgáló irodalom egy-egy jelentős alkotójában a nemzeti író mítoszának értelmében ez a nemzeti individuum ölt testet.
   
   
3. Az orosz irodalom Turgenyev nyomán azt a típust nevezi felesleges embernek, akinek legjellegzetesebb vonása az unalom és a tétlenség. Ez a tulajdonsága abból fakad, hogy bár rendelkezik a cselekvéshez szükséges szellemi és testi energiával, azonban minden cél értelmetlennek tűnik számára. Ez részben fájdalmas, másrészt azonban felsőbbrendűség-érzéssel járó lélekállapot, amennyiben átélője mindenkit lenéz, aki még nem látta át minden tett és cél eredendő értelmetlenségét. A felesleges ember típusa az Anyegin nyomán vált közismertté az orosz irodalomban, ugyanakkor a byroni ösztönzés Puskin főhősének megalkotásában kétségtelenül meghatározó volt.
   
   
4. A kelet-európai irodalmakban romantika és társadalmi reform ügye gyakran szorosan összefonódott egymással. Ezért az irodalom önmeghatározásában a politikai eszmék megszólaltatása is nagy jelentőséget kapott, s az alkotók nem ritkán a reménytelennek ítélt politikai, társadalmi helyzet miatt önmagukra, mint az új politikai eszmék magányos képviselőire, utolsó szószólóira tekintettek. A társadalmi reform eszmei bázisát a liberalizmus jelentette, amely meg kívánta szüntetni a születési előjogra alapozott társadalomszerkezetet és társadalmi munkamegosztást, másrészt az államhatalommal szemben az alkotmány által garantált polgári függetlenséget, a személyes autonómiát kívánta minden egyes polgárnak biztosítani. Azaz a nemesi előjogokat és az abszolutizmust egyaránt fel akarta számolni.
   
   
5. A töredékesség a romantika végtelenség iránti vágyának és e vágy iróniájának poétikai következménye. A műalkotás fragmentszerűsége a lezáratlanság sugalmazásával egyrészt megnyitni igyekszik a szöveget a végtelen felé, tehát a mű töredékként a végtelennel létesít kapcsolatot, másrészt a töredékesség egyben arra is utal, hogy a végtelen megragadásának igénye beteljesíthetetlen törekvés, eleve kudarcra ítélt kísérlet, s a végtelen teljességével, egész-létével szemben az ember osztályrésze a lét töredékessége.

Minden fogalom kielégítő értelmezése 2 pontot ér. Ehhez minden egyes meghatározásnak legalább 3 részinformációt kell tartalmaznia.

IV. feladat

Victor Hugo regényei nem tartoznak legkiemelkedőbb alkotásai közé, esztétikai értékük nem mérhető a költészetének színvonalához. A regények elbeszélésmódja az egyszerű irodalmi formák, leginkább a mese hagyományát folytatja. A szereplők egydimenziós, egyetlen tulajdonságra egyszerűsített alakok, akik végletesen ellentétes minőségeket testesítenek meg. Ugyancsak mesei elem, hogy a cselekményt elsősorban a pozitív értékek veszélyeztetésének problémája szervezi. Fontos összetevője Hugo regényvilágának a kalandos elem feldúsulása, s egy-egy szereplő mitizáló megjelenítése.

V. feladat

David; Rimbaud; Zola; Maupassant; Houdon

II. rész

1.

1. Victor Hugo: Polgárháború
2. France Presern: Szonettkoszorú
3. Alekszandr Szergejevics Puskin: Anyegin
4. Jules Verne - Kétévi vakáció
   

A szerző felismerése 2 pont, a mű 1 pontot ér, összesen 12 pont.

2.

1. Adam Mickiewicz - lengyel
   
2. Petar Petrovic Njegos - montenegrói (a szerb is elfogadható)
   
3. France Presern - szlovén
   
4. Ján Kollár - szlovák
   
5. Branko Radicevic - szerb

Szerzőnként 1 pont, összesen 5 pont.

3.

André Chénier

2 pont

4.

• Schubert
  
• Mozart
  
• Brahms
  
• Chopin
  
• Alban Berg
  
• Liszt Ferenc
  
• Arnold Schönberg
  
• Erkel Ferenc
  
• Verdi
  
• Wagner
  
• Richard D. James
  
• Smetana
  
• Schumann
  
• Berlioz
  
• Csajkovszkij

Az aláhúzott szerzők romantikusok.
Minden felismert zeneszerzőért 1 pont, rossz válaszért pontlevonás, összesen 11 pont.

5.

• Eugène Delacroix
  
• Théodore Géricault
  
• Caspar David Friedrich
  
• Francisco de Goya

Két festőtől jár két pont, 3 festő - 3 pont.

6.

Victor Hugo

Francia költő, regény- és drámaíró. 1802. február 26-án született Besanconban. Apja Napóleon idején paraszti sorból tábornokká küzdötte fel magát, ezért hősként tisztelte Napóleont, anyja viszont királypárti és katolikus volt. Mikor kétéves volt, családjával Párizsba költözött. Miután szülei elváltak, Hugo anyjával maradt. Hugo már ifjúkorában írt verseket és drámákat. Irodalmi példaképének Chateaubriandt tartotta: az ő nyomán indította meg fivéreivel 1819-ben irodalmi lapját, a Conservateur littéraire-t.

A Bourbon-restauráció idején, 1822-ben megjelent első verseskötete, az Ódák és balladák a királyságot és a katolicizmust dicsőítette, amiért XVIII. Lajos kegydíjjal jutalmazta. Prózájára nagy hatással volt Walter Scott munkássága.

Az 1820-as években Hugo kapcsolatba került liberális irodalmi körökkel, de politikai álláspontját gyakran változtatta. A szüleitől kapott ellentétes hatásokkal nehezen birkózott meg. 1825-ben fellépett Napóleon emlékműve ellen, de nem sokkal később már istenítette a császárt. 1827-ben adták elő Cromwell című drámáját. A darabhoz írt előszavát tartják a francia romantika manifesztumának.

Hugo és a francia dráma igazi diadalútja az 1830-ban színpadra vitt Hernani-csatával kezdődött. A romantika ebben az időben többet jelentett, mint egy irodalmi stílust. Hívei egyben a liberalizmus, királyellenesség és a forradalom képviselői voltak. A romantikus művek mindig politikai töltést is hordoztak. Hugo első nagyhatású romantikus regénye az 1823-ban megjelent A párizsi Notre-Dame volt. Esmeralda és Quasimodo története Hugót Európa szerte ünnepelt íróvá tette.

A harmincas években Hugo számos verseskötetet jelentetett meg, melyeket egy színésznő, Juliette Drouet ihletett. Viszonyuk egészen Hugo haláláig tartott.

1841-ben Hugót a Francia Akadémia tagjává választották.
Az 1848-as forradalom idején Lamartine-nel együtt már a köztársaság szószólója volt. Louis Bonaparte államcsínye és császárra koronázása után azonban Brüsszelbe emigrált. Később a La Manche-csatornában található Jersey, majd Guernesey szigetén élt. Az 1859-es amnesztia ellenére, III. Napóleon bukásáig nem tért vissza Franciaországba. Hugo önkéntes száműzetésében a forradalmak és republikanizmus jelképévé vált, és szerte Európából zarándokoltak hozzá a haladás hívei.

Emigrációjában tért vissza újra a regény műfajához. 1862-ben jelent meg a már a negyvenes években elkezdett, nagyszabású műve, A nyomorultak. A mozgalmas, fordulatos regény vádirat a francia viszonyok: a nyomor, az igazságtalanság ellen. Az 1866-ban megjelent A tenger munkásaiban a nehéz munkát végző embereket dicsőíti, míg az 1869-ben megjelent történelmi regényében, a Nevető emberben egy társadalomból kitaszított torz ember tragédiáját ábrázolja.
III. Napóleon bukása és a harmadik köztársaság kikiáltása után Hugo visszatérhetett hazájába. Haláláig tagja volt a nemzetgyűlésnek, bár már nem tudott igazán beilleszkedni a közéletbe.
1885. május 22-én halt meg Párizsban. Állami temetést kapott, és a Panteonban helyezték örök nyugalomra. Egy egész nemzet gyászolta, temetésén több mint kétmillió ember vett részt.
(Az életrajz teljes egészében az UHU-n található)

A szerző felismerése 2 pont, az életrajzi vonások vázlatosan még 6 pont, összesen 8 pont

III. rész

Nerval költeménye a romantika talányos, elhallgatásra és kihagyásra épülő, s éppen ezért sokféleképpen értelmezhető szövegei közül való. A cím Walter Scott Ivanhoe c. regényéből származik, ahol kb. kitagadott, birtokától megfosztott értelemben szerepel. A spanyol szó eredeti jelentése (szerencsétlen) ettől eltér, a versben azonban a regénybeli jelentés aktivizálódik. A cím a szöveggel szemben olyan pozícióba helyezi az olvasót, hogy a megfosztottság, veszteség jelentések mentén alakítsa ki a maga olvasási stratégiáját. Az első versszak ezt az olvasói várakozást látszik igazolni, hiszen az önjellemző melléknevek és metaforák egyaránt a lírai én veszteségét hangsúlyozzák. E veszteséget a versszakot kezdő özvegy főnév, illetve az első tercettben olvasható utalás a királynői csókra, valamint a mitológia közismert szerelmi történeteire a szeretett nő halálával hozza összefüggésbe. Ugyancsak itt említhető meg, hogy a szonett az Orpheusz-mítosz újraírásaként is olvasható. A halott kedveséért az alvilágba leszálló költő mitologémája, annál is fontosabbá válik, mivel a vers beszélője már az első kvartina harmadik sorában kiemeli költő voltát. Ennek megfelelően költészet, szerelem, halál és újjászületés összefüggéseinek mitikus elbeszéléseként is olvasható a vers.

A második versszak elején álló vonatkozói névmással jelölt alany kiléte bizonytalan, de gondolatmenetünk értelmében a halott kedvessel is azonosítható, aki egyébként a múzsa, a költészet forrása jelentéseket is felveszi. Ha emellett az olvasat mellet döntünk, akkor a virág metafora jelöltjét nem a szeretett nővel azonosítjuk, hanem a beteljesült szerelem (rózsák) és a mámoros önkívület (borág, Dionüszosz jelképe) fogalomkörébe utaljuk. Fontos megemlíteni, hogy a második kvartina a lírai én egykori haláláról tesz említést, ami a szöveg terébe bevonja a feltámadás jelentését is. A halott kedves, mint a lírai én egykori életre keltője értelmeződik ezen a szöveghelyen.

Az első tercina egymásra következő rövid kérdései a beszélő bizonytalanságát a lehetőségek különbözőségével és ellentétes voltával mélyítik el. A görög istenek és középkori legendás hősök említéséhez legalább kétféle értelmezés kapcsolódhat. Részben mindegyikük alakjához szerelmi történet köthető, ezek között azonban a beteljesületlen (Phoebus - Daphné) és a beteljesült szerelem (Ámor - Psziché) egyaránt előfordul. Másrészt az isteni nagyság és a legendás hősök erejének idézése konfliktusba kerül a lírai én korábban elbeszélt melankolikus léthelyzetével. A királynői csók által végérvényesen megjelöltnek tudja magát a vers beszélője, ugyankkor tisztázatlan marad, hogy kiválasztottsága mire szól: új életre vagy pusztulásra. (Az első kvartina harmadik sorában a "csillagom halott" szintagma alanya szerencsecsillag, sorscsillag jelentést is magában hordja.) Bár az első tercina utolsó sora inkább a beszélő rendkívüliségét, titkokba való beavatottságát látszik hangsúlyozni, s a második tercina első sora a halál kétszeri legyőzését idézve fel szintén ezt az olvasatot erősíti fel, a válasz mégsem egyértelmű. A szent nő sóhajának és a tündér sikolyának említése az utolsó sorban ugyanis elbizonytalanítja ezt az egyre inkább erősödő jelentést. A sóhajhoz fűzhető értelmezés nem egyértelmű, hiszen lehet elégikus tartalmú, de az Orpheusz-mítosz variációjaként akár az egymásra találás örömét is kifejezheti. Bárhogy is olvassuk a sor első felét, a tündér sikolya szintagma a maga verset záró helyzetével inkább a félelem, de akár a halál hangjaként is olvasható. De nem csupán ezzel a bizonytalansággal távolodik el az Orpheusz-történet újraírása az eredeti mítosztól. Fontos különbség az is, hogy itt nem csupán a költő képes kiváltani a halálból egykori kedvesét, hanem a mitikussá lényegített nőalak is életadó természetű. Halálból váltotta ki a beszélőt, aki most őt akarja felhozni a holtak birodalmából. Mintha egymás számára kölcsönösen jelentenék az élet forrását, míg saját halálával szemben mindegyikük tehetetlen.

A versnek fontos sajátossága, hogy számos szövegközi utalás vesz részt a jelentés megalkotásában. Az említett mitológiai történeteken, középkori mesés mondákon túl a középkori trubadúrköltészet szövegbe hívása, s az Ivanhoe szövegére tett utalás egyaránt a vers újraírás-jellegét hangsúlyozza.

- vissza -