A burleszk

Az első komikus moziszínészek szinte kivétel nélkül cirkuszokban, varietékban, zenés mulatókban tanulták ki a mesterséget. A némafilmben nem lehetett vicceket mondani, ezért másfajta színpadi hagyományokból merítettek, hogy a moziközönséget megnevetessék. Tisztán a látványra épülő komikus műfajt dolgoztak ki, melyben a világ afféle őrült hely, ahol az emberek alig tudnak uralkodni saját cselekedeteik fölött. Ezt a stílust nevezték el film-burleszknek (a burleszk szó jelentése: erősen torzító, vaskos komikumra építő bohózat).

A burleszk jellemzői:

   Mack Sennett 1912-ben alapított nevettető iskolát Keystone-ban, a filmkészítésben csak két szabályt ismert el: először is azt, hogy a mozgókép mozog, és hogy egyetlen tréfa sem tarthat tovább 100 másodpercnél. A színészekkel úgy bánt, mintha törhetetlen tárgyak volnának, folyton felbukfenceztek, lezuhantak, botladoztak, vagy a legkülönfélébb tárgyak - megvadult autók, leomló homlokzatok, repülő torták - áldozatai lettek. Megteremtette a "slapstich"-t, ami a helyzetvígjátékként funkcionált, melynek nagy része rögtönzés volt.
   Sennett jó szemmel fedezte fel a tehetségeket, többek között Chaplint is ő indította el pályáján.

Charlie Chaplin (1889-1977): nagy szegénységben nőtt fel Londonban, majd anyját és bátyját követve ő is színpadra lépett. Éppen egy zenés-táncos műsorral turnézott Amerikában, amikor Sennett felkínálta neki első filmszerepét. Már a második filmjében 1914-ben feltalálta a csavargó figuráját, akit aztán a legtöbb filmjében alakított.

Ez az egyszerre romantikus, csibészkedő és kívülálló, mindig a vesztesek pártját fogó kisember, a keménykalapos, sétapálcás, csónakcipős, csámpás járású "tramp" milliomossá és a mozi első szupersztárjává tette Chaplint. Később saját filmjeit is ő rendezte.

Chaplinnél kimutatható filmnyelvi, narrációbeli fejlődés: a szkeccstől az elbeszélésig, a mítosztól a pszichológiáig és a gegtől a tragikomédiákig.
Filmjei szívből jövő fejlődést idéznek elő.

Legfontosabb filmjei:

  • A kölyök, 1920 (ez volt az első hosszú játékfilm)

  • Bohém vér, 1923 (ez az egyetlen filmjei, amiben
    nem ő játssza a főszerepet)

  • Aranyláz, 1925

  • Modern idők, 1936

  • A diktátor, 1940

  • Rivaldafény, 1952 (azért fontos, mert Buster
    Keaton is szerepel benne


Az Aranyláz a Brüsszeli 12-ben a második helyen szerepel. Első egész estét betöltő filmje. Mindazt, amit számos hosszabb és rövidebb burleszkjén át érlelt, újabb motívumokkal gazdagítva és megragadó költőiséggel tárja elénk. Szerkezete szinte zenei ihletésű: három tételre oszlik, fő motívuma a boldogság utáni vágy, amit előbb a meggazdagodás által vél elérni, de pénzszerzési kísérleteit állandóan a teljes reménytelenség tónusai szövik át.

A második tételben tovább variálódik a téma, a szerelem utáni vágyakozás jelenik meg. Uralkodó színezete továbbra is a reménytelenség marad. A harmadikban a reménytelenség motívuma már-már a pusztulás vészjósló hangjával telítődik, ebbe csap be éles ellentétként a gazdagságot és szerelmi boldogságot hozó véletlen.

Chaplin nem használ bravúros kameramozgásokat, vagy más látványos technikai eszközöket. Igazi ereje főképp a képek megfogalmazásában rejlik. Charlie lelkivilágát pedig a különböző ötletek szinte rapszodikusnak látszó, de mégis célra törő ölelkezésén át finom eszközökkel ragadja meg. Az a szemlélet és az az ábrázolási mód, amellyel Chaplin a kavargó, költői hangulatú képeken keresztül elénk varázsolja a kis csavargó érzését és tragikomikus világát, újat jelentett a filmművészet számára.

Buster Keaton (1895-1965): színészcsaládban született, a Buster becenevet a híres szabadulóművésztől, Henry Hudinitől kapta, miután legurult egy lépcsőről (a Buster nagyjából legurulást jelent). Sok évet töltött színpadon, majd egy sorozatfilmben szerepelt, akkora sikerrel, hogy 1919-ben megalapíthatta saját filmgyártó cégét. Keaton vígjátékaira jellemzők voltak a kitűnő ritmusérzékkel, pontosan kivitelezett poénok. A színész gyakran hatalmas tárgya - egy vonat, egy hajó, egy vízesés, görgő kősziklák, leomló házfalak - rosszindulatának volt kiszolgáltatva. Úgy ismerték, mint aki sohasem nevet: "faarca" meg sem rezdült bármekkora öröm vagy balszerencse érte.

Keaton még a 60-as években is játszott, de hallhatatlanságát némafilmjeinek köszönheti. A jellemek együtt nőnek a problémákkal, a külvilágot nem vonatkoztatják a főhősre, ellenben Chaplin filmjeiben.

Legfontosabb filmjei:

  • Isten hozta! 1923

  • A navigátor, 1924

  • A generális, 1926

  • Rivaldafény, 1952


Max Linder
(1882-1925): az amerikai burleszk európai úttörője, francia nemzetiségű volt. A 20-as években Chaplin azt írta egy neki dedikált fényképére: "Professzornak, akinek mindent köszönhetek". És valóban nem kétséges, hogy Linder stílusa és technikája nagy hatással volt Chaplinre, aki utána következett, akár tisztában voltak ezzel, akár nem.

Míg a korszak más komikus sztárjai hibbant, ügyefogyott figurát alakítottak, Linder egy karcsú és fiatal gavallér karakterébe bújt, olajosan csillogó hajjal, elegánsra nyírt bajusszal és makulátlanul fényes cilinderrel, amely minden megpróbáltatást túlélt. Számtalan ötlete volt, és általában megtalálta a módját, hogyan másszon ki a slamasztikából, amelybe rendszerint csinos hölgyek körüli folytonos legyeskedése okán keveredett.

A komédiát a figura könnyed eleganciája és nevetséges vagy éppen megalázó kalandokba bonyolódása közötti kontraszttal teremtette meg.

Legfontosabb filmjei:

  • Az első kimenő, 1905

  • Max, a korcsolyázó, 1907

  • Max és a taxi, 1917

  • A három muskétás, 1922

Esszékérdés

Támpontok:

Felhasznált és ajánlott irodalom:

- teszt 1. rész - * * * - teszt 2. rész -

- versenyfeladatok -

- vissza a tematikához -