Az olasz filmművészet nagyjai

Az olasz neorealizmus

Roberto Rosselini (1906-77)

   Legfontosabb filmje: Róma nyílt város (1945) az olasz ellenállásról szól, melyben civil szereplők vannak, eredeti környezet, dokumentum jellegű háttér. Krónika jellegű film: az epizódok rövidek és látszólag véletlen egymásutániságban követik egymást. A rögtönzési módszer nagyon fontos Rosselininél, csak végszükség esetén alkalmaz hivatalos színészt. Ezt objektív-fenomenológia realizmusnak nevezzük.
   Később a katolikus misztika felé fordul, lélektani szubjektivizmus jellemzi. Későbbi filmjeiben a környezet és a társadalom az irracionálisan végbemenő történések díszlete.
   Összességében Rosselini munkájára a megfigyelés, a didaktika, az egyszerűség és az olykor előforduló fellengzősség keveréke jellemző.

Fontosabb filmjei:

  • Róma nyílt város, 1946

  • Paisa, 1946 (melyben Fellini is közreműködött segédrendezőként és forgatókönyv-íróként)

  • Stromboli, 1949

  • Ferenc, isten lantosa, 1950

  • Itáliai utazás, 1954
részlet a Paisa c. filmből

Luchino Visconti (1906-76)

   Első filmje 1942-ben a Megszállottság volt. Ezt a nyílt kihívást a korabeli hivatalos kultúrával szemben háború utáni bemutatásakor széles körben a neorealizmus előfutáraként üdvözölték. Ha a Megszállottság a neorealizmus korai előfutára volt, akkor a Vihar előtt ('48) méltó folytatása lett. Az utóbbi film, melyet véletlenszerű helyszínen vettek fel, melyben amatőr színészek érthetetlen tájszólásban beszélnek, stílusában paradox módon közelebb áll az operához, mint ahhoz a dokumentumszerű realizmushoz, melyre eredetileg törekedett. Az első Technicolor film az Érzelem (1954) forgatásakor Visconti azt akarta elérni, hogy alkotása látványos, ugyanakkor művészileg értékes legyen.
   Az olasz filmnek az objektív szakaszból a kritikai szakaszba való átmenetét valósította meg, a neorealizmusból a realizmus felé tart. A leíró stílusú filmelbeszélés műfaját fejlesztette ki. Filmmunkái újra és újra visszatérnek a színpadhoz, ezt az is indokolja, hogy színházi rendezőként is alkotott. Későbbi filmjeiben egyre szkeptikusabb a véleménye a történelemről és a haladásról (Elátkozottak, 1969; Ludwig 1962).

részlet a Rocco és fivérei c. filmből

Az 1950-es években lezárul a neorealizmus virágkora. Új egyéniségek tűnnek fel: Antonioni, Fellini, a korábbi stílust De Sica képviseli.

Vittorio de Sica (1901-74)

   Olaszországon kívül a Biciklotolvajok (1948) tett ismerté, hosszú és változatos pályát futott be. 1940 és 1973 között kb. 30 filmet rendezett és nem kevesebb, mint 150-ben szerepelt színészként. De Sica 31 filmjéből 23 készítése során működött együtt Zavattinivel, aki a neorealizmus teoretikusa volt. Jeles olasz filmkritikus és forgatókönyvíró volt. Nála központ a mindennapiság, a legapróbb tények a képzelet beavatkozása nélkül.
    Zavattini szerint: "Az eszményi film az volna, ha 90 percet bemutatnánk egy olyan ember életéből, akivel semmi sem történt."
   Vittorio de Sica munkáságának megértéséhez a kulcsot hosszú színészi működése és örökös nárcisztikus viselkedése adja.

Fontosabb filmjei:

  • Fiúk a rács mögött, 1946 (Oscar-díjas)
  • Biciklitolvajok, 1948
    (harmadik a Brüsszeli 12-ben)
  • Csoda Milánóban, 1950
  • Tegnap, ma, holnap, 1963

Filmszerepei:

  • Az emberek milyen gazemberek!, 1932
  • Rovere tábornok, 1959 (ezt a filmet Rosselini rendezte)
részlet a Biciklitolvajok c. filmből

Az 50-60-as években az olasz mozinak is volt újhulláma, ezt nevezték új filmreneszánsznak.
Vezető alakjai: Fellini, Antonioni, Pasolini.

Federico Fellini

   Már korai filmjeiben is, melyeket a neorealizmus ortodox korszakában készített, inkább a fantázia és az emlékezet szubjektív forrásaiból merít inspirációt. A 8 és egytől kezdve a rendezőkről szóló filmek mindaddig befejezetlenek és fokozottan önéletrajzi jellegűek maradnak egészen addig, amíg Fellini azt nem érzi, hogy sikerült tökéletesen felszínre hozni emlékeit. A róla alkotott vélemények közül ő építkezik legtöbbször önéletrajzi elemekből. Szó szerint képes a megszállottság határát érintő felfokozottsággal, öntetszelgő módon feltárni saját magát. Fellininél ez sosem jelenti a lélek mélységének kutatását, inkább a kollektív fantázia világának tobzódó képeit jeleníti meg. Fellini több, mint individuális filmek rendezője, életműve egységes egészként áll előttünk. A megjelenítés módja és a hangnem változik az évek során, ahogyan változik a társadalom és a világ is, de Fellini filmjeiben ugyanazokkal a lényeges témákkal és ideákkal foglalkozik. Fellini filmjeiben irracionális, vallásos misztikus elemek társulnak a jelen realista megfigyelésével, ezáltal egyéni lélektani szemszöget tár elénk (pl. Júlia és a szellemek, 1965).
   1943-ban elveszi Giulietta Masinát, aki számos filmjében játszott, pl. Országútonban (őt nevezik "női Chaplinnek".)
   Az önmegvalósítást támasztja alá Fellini ezen kijelentése is: "Folyton magam beszéltem szereplőim szájával, csak mindig más hangon."

Fontosabb filmjei:

  • A bikaborjak, 1953

  • Országúton, 1954 (Oscar-díjas)

  • Cabiria éjszakái, 1956

  • Az édes vita, 1960

  • 8 és 1, 1963 (Oscar-díjas)

  • Fellini-Róma

  • Amarcord, 1973 (Oscar-díjas)

  • Ginger és Fred, 1985
részlet az Országúton c. filmből

Michelangelo Antonioni (1912- )

   Kezdetben Rosselini forgatókönyvíró társa volt (Egy pilóta visszatér), majd Marcel Carné mellett volt rendezőasszisztens. 1960-ban bemutatják Cannes-ban a Kaland című filmjét, melynek női főszereplője az addig ismeretlen Monika Vitti volt. A színésznő további filmjeiben is játszik és később filmsztár lesz. (pl. Az éjszakában, 1961; Napfogyatkozás, 1962; Vörös sivatag, 1964). Ezekre a filmekre jellemző az egzisztenciális zavar.
   Antonioni a szélesvásznú "mise-en-scéne" technikájának mestere volt. (A filmesek hamar felfedezték, hogy a szélesebb vászon jóvoltából ugyanabban a beállításban mutathatják meg a szereplőket és környezetüket. Mélyszégelességgel hosszabb snittekben vehették fel az egyes jeleneteket. Néhány filmkritikus szentül hitte, hogy ettől a történések valószerűbbnek látszanak. A francia André Bazin szélesvásznú "mise-en-scéne"-nek nevezte az új technikát.

Fontosabb filmjei:

  • A legyőzöttek, 1952
  • A barátnők, 1955
  • Napfogyatkozás, 1962
  • Vörös sivatag, 1964
  • Nagyítás
  • Kína, 1972
  • Túl a felhőkön, 1995 (Wim Wendersszel együtt)
részlet a Napfogyatkozás c. filmből

Esszékérdés

Szerinted mennyiben igaz, hogy a filmes közönség Roberto Begninit tartja napjaink Chaplinének?

Támpontok az esszékérdéshez:

Felhasznált és ajánlott irodalom:

- teszt 1. rész - * * * - teszt 2. rész -

- versenyfeladatok -

- vissza a tematikához -