- Született gyilkosok, 1994
- Tiszta románc, 1995
- Alkonyattól pirkadatig, 1996
Tarantino, a színész
- Ponyvaregény, 1994
- Négy szoba, 1995
- Desperado, 1995
- Alkonyattól pirkadatig, 1996
Szakirodalom feldolgozása: Oxford Filmenciklopédia, 793-800.
1960 óta a legkülönbözőbb időben és a legkülönbözőbb helyeken hihették azt, hogy a mozi a visszafordíthatatlan hanyatlás állapotába jutott. Ezt igazolta a nézőszám csökkenése, a filmek választékának szűkülése és a mozik bezárása. Azonban ez a hanyatlás csupán látszólagos, hiszen a nagyobb filmszínházak megduplázódtak, ezáltal a vetítőtermek száma is megnőtt. A több termes mozik nagyobb választékot kínálnak, úgy a fő vonalbeli, mind a rétegfilm közönségének. Amióta Európában is átvették az amerikai mintát, új multiplexeket nyitva a külvárosokban, már nemcsak a választék bővült, hanem a kényelmi szempontok is érvényesültek.
Európai vagy akár világperspektívából nézve nyugtalanítóbb jelenség, hogy Hollywood és a kvázi-hollywoodi filmek túlnyomó jelenléte az első vonalbeli filmeket bemutató mozikban. A filmforgalmazás legnagyobb vesztesei a régebbi filmek, továbbá a külföldi alkotások.
Az amerikai filmek mintegy 80%-át foglalják el a piacnak a legtöbb nyugat-európai országnak. A maradék a hazai termésé, míg a többi európai és Európán kívül országra csak elhanyagolható rész esik. A nemzetközi piac monopolizálódása azt jelenti, hogy sok filmet - különösebben a kisebb országokéit - csak a hazai mozikban vetítenek és alkalomszerűen a fesztiválokon.
A filmipar hosszú ideig ellenséges vetélytársként tekintett a tévére és a videóra. Mára azonban beállt a kölcsönös függőség állapota. A tévécsatornák számbeli növekedése nyomán növekvő igény mutatkozott az új és a régi filmek iránt. A televíziós társaságok felvásárolták a gyengélkedő filmstúdiók és forgalmazók készleteit, és ők a legnagyobb befektetők az új filmek gyártásában is, elsősorban Európában. A filmek zöme ma már a "másodlagos" piacokról (TV, videó, DVD) szerzi meg bevételeinek több mint a felét, és ehhez jön még "harmadlagos" forrásként a lemezeladás, a multimédia és a legkülönfélébb formákban reprodukált állóképek jogdíja.
Miért mennek az emberek mégis moziba, ahelyett, hogy otthon ülnének a videó előtt?
A mozibemutató az, amely meghozhatja a filmnek az elismerést, és a mozi az egyetlen hely, ahol olyannak láthatjuk és hallhatjuk a filmet, amilyennek alkotói eltervezték. Tehát nagyon fontos a minőségi vizuális és akusztikus élmény.
A műfajok tekintetében Hollywoodot régen kordában tartotta a produkciós szabálygyűjtemény, miközben az európai filmek szabadabban ábrázolhatták a szexualitást és a deviáns erkölcsöket. Bár Hollywood mostanság is gyárt egynéhány filmet az egyre fogyatkozó "családi" közönség számára, a filmek túlnyomó többsége a serdülő és a fiatal felnőtt korosztály részére készül, s a legfinomabban fogalmazva is liberálisan kezeli a mocskos beszédet, a szexet és az erőszakot.
Az amerikai mozi legéletképesebb erőit a periférián találjuk meg a független a produkcióban, amelyeket vagy átvesz a fővonalbeli forgalmazás vagy nem. Jó példa erre Quentin Tarantino (1963- ) munkássága, aki mozgóképes idézetekből keverte össze a Kutyaszorítóbant (1992) és a Ponyvaregényt ('94), amelyben az erőszak retorikáját használja fel kivételes intelligenciával, játékosan és szellemesen.
Míg a hetvenes évek csodagyerekei, Scorsese, Coppola, Spielberg
elsősorban a filmtörténet nagymesterei előtt hódoltak, addig Tarantino mindenekelőtt
a popkultúra, a tévés szemét, a képregények, a B-filmek és ifjúkora underground
hőseinek a gyermeke. Tisztában van azzal, hogy a nagy filmesek kivétel nélkül
mind lopnak egymástól, ezért filmjeiben ő sem fogja vissza magát, és így azokban
hemzsegnek az utalások, az idézetek, a koppintások. Tarantino nemcsak szövegrészeket,
motívumokat csen el a többiektől, hanem kiváló memóriájának köszönhetően képes
arra, hogy teljes kameraállásokat orozzon el az elődöktől. Egyedi stílusú és
hangvételű filmjei miatt mára már őt tartják etalonnak.
Tarantinománia, tarantissimo, tarantinista csupa olyan kifejezés, amely pár
év alatt vált a filmes szakma és a rajongók szótárának kitörölhetetlen részévé.
A Kutyaszorítóban és a Ponyvaregény után Tarantinót joggal tartják a 90-es évek Orson Wellesének!
Tarantino, a rendező
"Erőszak a moziban? Egy felrobbanó autó százszor érdekesebb, mint egy parkoló járgány…" Q.T.
Tarantino, a forgatókönyvíró
"Én csak örülök annak, hogy elősegítettem, hogy más rendezők szabadabban ábrázolhassák az erőszakot"
Tarantino, a színész
|
|
(Tarantinóra vonatkozó részek, vö. CINEMA, 1997. február)
Sok jeles alkotó és alkotás születik napjaink filmművészetében, de többet most nem emelünk ki, inkább egy fontos, szinte forradalmi áttörésről, a Dogma-filmekről számolunk be.
1995. március 13-án Koppenhágában négy rendező aláírta a "tisztaság dogmáját". A Dogma '95 névre hallgató szabályzat az "illúziók mozija" elleni fegyverül szolgál. Az aláírók: Thomas Vintergerg, Lars von Trier, Christian Levring és Soren Kragh-Jacobsen. A világ nyilvánossága mit sem érzékel a filmvilág eme megrendítő fogadalmából. Csupán három évvel később, a cannes-i filmfesztiválon válik témává a négy dán elhatározása, ugyanis bemutatják az Idiótákat (Lars von Trier) és a Születésnapot (Thomas Vintergerg). Kezdetben meglehetősen szkeptikusan fogadják őket: hogyan lehet a szinte korlátlan lehetőségek korában lemondani a tisztességes megvilágításról, vizuális trükkökről és a kellékekről. És ehhez jön még a tisztasági fogadalom és a vád, hogy a hagyományos filmkészítők dekadensek, csak a közönség átvágásával foglalkoznak. Ez valahogy olyan volt, mintha maguk alá piszkítottak volna, mintha infantilis főiskolás kezdeményezés lett volna.
A Dogma-szabályok a következők:
|
Dogma-filmek:
|
 |
Esszékérdés
A felsorolt Dogma-filmek közül elemezz egyet és figyeld azt, mennyiben tartják be a fent említett szabályokat!
- teszt 1. rész - * * * - teszt 2. rész -
- versenyfeladatok -