6. hét - A művészet mint az esztétikum különös megnyilvánulási formája

Az elmúlt hetek során megismerkedhettünk az esztétikum főbb jellemzőivel, s láthattuk, hogy az esztétika ezen központi fogalma miként alakult ki, melyek a főbb jellemzői, fajtái, valamint azt is, hogy melyek a megnyilvánulási formái. Többször is szót ejtettünk arról, hogy - a gyakori vélekedéssel ellentétben - az esztétikum nem kizárólag a művészetben fordulhat elő, hanem jelen van az élet csaknem minden területén: a természetben, a használati tárgyakban stb.

A másik oldalról szemlélve a dolgot viszont tagadhatatlan tény, hogy az esztétikum legjellegzetesebb, legkoncentráltabb és legtisztább megnyilvánulási formája a művészetben, a művészeti alkotásokban van. A művészet szó alatt most leginkább az autonóm művészet körét értjük (ezzel a fogalommal és jelentésével a 3. órán már találkoztunk), amelynek egyik jellegzetes funkciója a művészi tükrözés. "A legfőbb sajátosság itt az, hogy míg a nem-művészi és az alkalmazott művészeti esztétikumban az emberi lényegnek csak egy-egy meghatározott oldala tükröződhet, addig az autonóm művészet képes arra, hogy e lényegnek egy-egy történelmi pillanatban adott teljességét, totalitását állítsa elénk érzéki formában, s ilyen módon az önmagában véve érzékelhetetlen társadalmi emberi lényeget, a társadalmi viszonyok összességét a tárgyiasult s egyéniesült társadalmiság formájában a társadalmiasult egyén számára szemléletesen átélhetővé tegye." A fenti idézet (a korábban már többször idézett Esztétikai kislexikonból származik) kissé talán nehezen érthető, de bizonyosan kitűnik belőle, hogy az esztétikum szférájának többi "szektora" és az autonóm művészet "szektora" között igen lényeges, minőségi eltérés áll fenn, mégpedig leginkább a betöltött funkció tekintetében. A művészi tükrözés ugyanis csakis a művészetre jellemző, másutt nem fellelhető.

Az esztétikai minőségek (ld. a 2. órát) az esztétikum többi területéhez hasonlóan az autonóm művészetben is megtalálhatóak, sőt, tárgyiasságának lényegét is tőlük nyeri, ugyanakkor viszont "sajátosan koncentráltan és sajátos struktúrában jelennek meg benne".

A művészet fogalma

A történelem során a művészet fogalmát nem mindig a mai értelemben használták. Az ókori görög, illetve latin fogalmak - a tekhné, a poiészisz, ill. az ars - nem kizárólag a mai értelemben vett művészi tevékenységre vonatkoztak. A tekhné a görögöknél, majd latin megfelelője, az ars gyakorlatilag a reneszánsz koráig nem egyebet jelentett mint szakértelmet, mesterséget - azaz valamely használati tárgy elkészítésének képességét, hadi ismereteket, szónoki tudást stb. Következésképpen az lehetett a jó szobrász, fazekas, szónok vagy hadvezér, aki tökéletesen ismerte mesterségének szabályait, szabályok nélküli művészet tehát nem létezhetett, sőt a "szabálytalan" tevékenység éppen ellentétes volt a művészettel. Platón például a következőket írja a Gorgiaszban: "az oktalan cselekvést pedig nem nevezem művészetnek".

A görög művészetfogalom tehát jóval tágabb volt a mainál: a szépművészeteken kívül ide tartoztak a kézművességek, sőt, egyes tudományok is, pl. a grammatika és a logika, hiszen ezek is mintegy szabálykészletként működtek.

A középkorban az ars-on a "tökéletesebb", azaz a szabad művészeteket értették (szemben a közönséges vagy mechanikai művészetekkel, melyek a fizikai erőt is igénylő tevékenységeket jelentették). Mai szemmel talán meglepő, hogy a szabad művészetek alatt kizárólag tudományokat értettek. A hét szabad művészet a következő: grammatika, retorika, logika, aritmetika, geometria, csillagászat, zene (ez utóbbi a harmónia tudományát, azaz zenetudományt jelentett). Hasonlóképpen a mechanikai művészeteket is felosztották, ám a mai kor által művészetnek nevezett tevékenységek közül is csak az építészet tartozott ide.

De mi a helyzet a költészettel, a festészettel, a szobrászattal?

A költőket az ókorban leginkább filozófusoknak vagy prófétáknak tekintették, így őket nem sorolták a művészek közé. A festészetet és a szobrászatot - bár a fenti felsorolásokban nem szerepelnek - művészeteknek tartották, ám leggyakrabban nem szabad, hanem mechanikai művészetnek.
Annak első lépcsőfoka, hogy a mai művészet-fogalom kialakuljon, az volt, hogy a költészet bekerült a művészetek "társaságába". Már Arisztotelész szakértelemként, azaz művészetként kezelte a költészetet. Erről a középkorban megfeledkeztek, s a költészet csak a reneszánszban került mai helyére. A szépművészetek szintén a reneszánszban önállósodtak, mégpedig annak a folyamatnak a következményeképpen, amelyben a festők, a szobrászok és az építészek magasabb társadalmi pozíciót vívtak ki maguknak. A szépművészeteknek a tudományoktól való elkülönülése némileg nehezebben ment, hiszen a tudósok helyzete megbecsültebb volt a művészekénél. Mégis, a reneszánsz időszak végére kialakult az a nézet, mely szerint a tudományosság és a művészet közé nem állítható egyenlőségjel.

A művészi tükrözés sajátosságai

Miután igen röviden áttekintettük, hogy miképpen alakult ki a modern kor művészetfogalma, most nézzük, melyek a művészi visszatükrözés legfontosabb ismérvei.
A művészet a valóság megismerésének egyik eszköze (egy másik ilyen eszköz a tudományos megismerés), segítségével a valóság az emberhez idomul. A művészet egyik feladata, hogy hiteles, megbízható képet adjon a valóságról, tükröt tartson neki (ld. Hamlet, III. felvonás). A leggyakoribb vélekedések szerint a műalkotás értékének három fő jellemzője van:

A művészet célja ugyanakkor nem lehet a pontos utánzás (ez egyébként gyakorlatilag lehetetlen is), hiszen a művészet a lényeget hivatott feltárni, az objektív valóság jelenségeit a tudatunkba tükrözni. A puszta érzéki tapasztalat tehát nem egyezhet meg a valós megismeréssel. Amennyiben csupán a felszínt figyelnénk, nem lenne szükség semmiféle megismerő tevékenységre, például a művészetre.

A művészet funkciói

Tudjuk, hogy igen nehéz választ adni arra a kérdésre, hogy a művészet mire való, mi célt szolgál. Az alábbiakban - pusztán felsorolásszerűen - nézzük, milyen vélemények születtek a történelem során arról, hogy a művészet milyen funkciókat tölthet be (a felsorolás Beke László Műalkotások elemzése c. könyvéből származik):

* * *

Felhasznált irodalom:

- feladatok -

- versenyfeladatok -

- vissza a tematikához -