Az
1850-es évek táján induló klasszikus modernség legjelentősebb hazai képviselői
a Nyugat című folyóirat köré csoportosult szerzők voltak. Az 1908. január 1-én
induló lapot ezért gyakran az irodalmi modernitás első képviselőjeként értékelték.
Ez a megállapítás - ha annyiban meg is felel a valóságnak, hogy az új irányt
kétségtelenül a Nyugat képviselte leghatározottabban és legszínvonalasabban
- mégis egyoldalúnak tűnik. A romantikától, illetve az önmagát túlélt népies hagyománytól a magyar irodalom részben már a múlt század második felében eltávolodott, amit olyan szerzők életműve is határozottan jelez, mint Reviczky Gyuláé, Komjáthy Jenőé vagy Vajda Jánosé. Nemcsak az egyes életművekben jelentkeztek a modernség újító kezdeményezései, hanem az irodalmi orgánumok egy része is elkötelezte magát az új irányzatok mellett. Már a Nyugat megjelenése előtt ilyen szerepet vállalt - hogy csak néhányat említsünk - Kiss József lapja, A Hét, A Társadalomtudományi Társaság által kiadott Huszadik Század, az Osvát Ernő szerkesztette Magyar Géniusz, a mindössze néhány számot megért Szerda, valamint Bródy Sándor Jövendője. A Nyugat tehát nem a klasszikus modernség első hazai képviselője, hanem inkább folytatója, illetve összefoglalója egy már korábban elindult irodalmi iránynak. A Nyugat megjelenésének évében látott napvilágot a Holnap című antológia is, amely szintén nagy hatással volt a korabeli irodalmi közvéleményre.
A több mint három évtizedig működő Nyugat szerkesztői között ott találjuk Ignotust, Osvát Ernőt, Fenyő Miksát, később Babits Mihályt, Móricz Zsigmondot, illetve Gellért Oszkárt. A folyóirat első nemzedékéhez tartoztak többek között Ady, Babits, Kosztolányi, Tóth Árpád, Juhász Gyula, Füst Milán, Krúdy Gyula, Móricz Zsigmond, Kaffka Margit, Csáth Géza.
A folyóirat a kezdetektől támogatta az Ady költészetében határozottan, szinte provokatívan megjelenő újfajta versbeszédet, s ennek nyomán Ady a Nyugatnak emblematikus alakjává vált. A folyóirat szerkesztési elveit a klasszikus modernség iránti elkötelezettség és az esztétikai igényesség jellemezte, ezeken túl sem szűkebb irányzatokat, sem politikai elveket nem képviselt.
A Nyugat másfelől azért sem azonosítható a magyar irodalmi modernséggel, mert a modernségről vallott felfogása korántsem volt annyira nyitott, mint azt maga hirdette. Az avantgárd modernség elől lényegében teljesen elzárkózott, nem adott teret az avantgárd alkotások publikálásának, és kritikai rovata sem árult el különösebb rokonszenvet az újabb irányzatok iránt.