Kosztolányi Dezső költő, író, műfordító, hírlapíró. 1885. március 3-án született Szabadkán, értelmiségi családban. Apja a szabadkai gimnázium igazgatója volt. Nagy hatással volt rá, apai nagyapja, Bem egykori századosa, aki már négy éves korában megtanította unokáját írni, olvasni, és tőle sajátította el Kosztolányi az angol nyelvet is. Anyja régi patikus családból származott, anyai ágon volt első unokatestvére, Brenner József, írói nevén Csáth Géza, akivel együtt készítették első versfordításaikat. Érettségi után a budapesti egyetem magyar-német szakára járt. Az irodalom szakon ismerkedett meg Babits Mihállyal és Juhász Gyulával. Mindhárman a híres Négyesy-féle szemináriumokra jártak. Ugyancsak az egyetemen barátkozott össze a matematika-fizika szakra járó Karinthyval és a jogra járó Füst Milánnal. Kosztolányi már az egyetem alatt újságoknak írt, írásait a Bácskai Hírlap, majd a Szeged és Vidéke közölte.
   Már tizenöt éves korától rendszeresen írt verseket, melyek közül az első tizenhat éves korában a Budapesti Naplóban jelent meg. 1906-ban, amikor Adyt a Budapesti Napló párizsi tudósítónak küldte ki, helyére Kosztolányit szerződtette, és a lap vasárnaponként felváltva közölte Ady és Kosztolányi verseit. 1907-ben jelent meg első verseskötete, a Négy fal között, melyről Ady elmarasztaló kritikát írt, ami az egyik oka volt a két nagy költő rossz kapcsolatának. Viszont erre a kötetre figyelt fel a Nyugatot szervező Ignotus, és így lett Kosztolányi a lap indulásától, annak vezető munkatársa. 1908-ban Boszorkányos esték címen elbeszéléskötettel jelentkezett. 1910-ben jelent a kisgyermekkor emlékeit, félelmeit, vágyait megjelenítő A szegény kisgyermek panaszai című verseskötete. Kosztolányi dekadens költőnek vallotta magát. Verseiben a 20. század emberének elveszettségéről, bizonytalanságáról számol be. Kosztolányi költészete ebben az időben tudatosan ideológia és politikamentes volt, hiszen őt elsősorban az egyén problémái foglalkoztatták, és teljes ellentéte volt a vátesz-költőnek, amelyet ebben az időben Ady testesített meg. Költészetében Kosztolányi harmonikusan ötvözte a parnasszista költészet, a szecesszió, a szimbolizmus, az impresszionizmus és az expresszionizmus jegyeit. Már fiatal korától rengeteget fordított. Elsősorban Shakespeare, Wilde és a legjelentősebb nyugat-európai költők megismertetésére törekedett. Műfordításainak legnagyobb összefoglalása az 1913-ban megjelent Modern költők című fordításkötetében jelent meg.
   Az első világháború kitörése után azonban már ő sem tudja kivonni magát az események hatása alól. Lírájába és prózájában egyaránt foglalkoztatja a háború borzalma, publicisztikájában is fellép a háború embertelensége ellen. Az őszirózsás forradalomért lelkesedett, de a Tanácsköztársaságot elítélte, és 1919 végén támogatta az ellenforradalmat, és rövid ideig annak lapjába, az Új Nemzedékbe írt. A terror azonban őt is elborzasztotta, és később barátai előtt szégyellte magát politikai állásfoglalása miatt.

- vissza -