3. AZ ÓKORI KELET MŰVÉSZETE


A Mezopotámiai civilizációk (I.e. 3000-331)


Építészet, művészet, kultúra

Az Egyiptominál is régebbi, a Tigris és Eufrátesz folyók öntözte Mezopotámia kultúrája. Kb. 3500 év leforgása alatt a két folyó közének országa rendkívül önálló és viszonylag olyan kultúrát és művészetet teremtett, mely oly sok területen gyakorolt hatást az utókorra.

Földrajzi és természeti viszonyok

Az ókori Mezopotámia (Folyamköz) Elő-Ázsiának a Tigris és Eufrátesz folyók között elterülő síkságán, a mai Irak és részben Irán területén feküdt. Természeti és gazdasági viszonyai Egyiptoméhoz igen hasonlóak. Éghajlata szélsőséges. A téli évszakban a csapadék bőséges, márciusban a folyók kiáradnak s a földeket mocsarassá teszik. Ezután majdnem félévig tartó szárazság következik. A mocsarak lecsapolása, ill. a száraz évszakban az öntözés nagyarányú csatornarendszer kiépítését követelte meg. A csatornázással termékennyé változtatott Mezopotámia az ókor egyik leggazdagabb mezőgazdasági területe volt.

Történeti áttekintés

Az ókorban Mezopotámia területén az egymást váltó népek sora alapított hosszabb-rövidebb ideig fennálló birodalmat. Az első szervezett államalakulatot a sumerok hozták létre az i. e. 4. évezred utolsó harmadában. Hatalmukat az i. e. 3. évezred közepén az akkádok döntötték meg. Az akkád birodalom néhány évszázad után egy keletről behúzódó barbár nép, a gutik nyomása alatt hullott szét. A pusztító guti uralmat rövid ideig tartó sumer felvirágzás követte. Az új-sumer korban Dél-Mezopotámia Ur város fennhatósága alatt egyesült. Az Ur-i dinasztiát az uralma ellen felkelt városok szövetsége döntötte meg. A hatalomért vívott versenyből ekkor, az i. e. XVIII. század első felében Babilon került ki győztesen.
Az óbabiloni birodalom déli felét az i. e. XVII. -XVI. század fordulóján a kassziták hegyi törzse foglalta el, s alapított a helyén jól szervezett, erős államot. Az északi rész még egy ideig megtartotta az önállóságát. Az i. e. XIII. században bukott el véglegesen, a feltörekvő asszírokkal szemben. Ettől kezdve Asszíria vált a Közel-Kelet legnagyobb hatalmává. Uralmát az i. e. VII. század végén a médekkel szövetkezett Babilon döntötte meg. A függetlenséget ismét visszaszerző újbabiloni birodalom nem volt hosszú életű. Alig egykét emberöltő múltán beleolvadt a perzsa világbirodalomba, amelyet két évszázaddal később Nagy Sándor hódított meg.

Kultúra, művészet

Mezopotámia kultúrája sumér eredetű, s régebbi az egyiptominál. A sumér ékírás az i. e. 4. évezred végén alakult ki. Jeleit nyers agyagtáblákra vagy pecsételésre használt hengerek felületére nyomták, ezeket aztán kiégették. Sumérban és Babilóniában kimagasló eredményeket értek el a természet jelenségeit értelmező tudományok különböző területein, főként a csillagászatban, a matematikában és a geometriában.
A művészet a mezopotámiai történelem minden korszakában magas színvonalú. Különösen jelentősek a vadászjeleneteket bemutató asszír domborművek.

 

A SUMÉR ÉS AZ ÓBABILONI ÉPÍTÉSZET

Építészeti feladatok

A monumentális építészet két legfontosabb, egymással egyenrangú feladata a templom és az uralkodói palota.
A palota védelmi jellegű, a tömör falakkal határolt kormányzati központ. Külön belső udvarok köré csoportosulnak benne a fogadótermek, a lakosztályok, a kultuszterek, a hivatali és a gazdasági helyiségek.
A lakóház központja az udvar, arra nyílnak az oldalak hosszában elnyúló, keskeny lakóterek. Városokban a beépítés zártsorú, az utcai homlokfalat csak a bejárat bontja meg. Az épületek sokszor emeletesek.
A kultikus épületek legjellemzőbb típusa az egyiptomi lépcsős piramisokra emlékeztető templomhegy, a zikkurát. A tömör téglaépítmény legfelső szintjén állt a kisméretű templom, hozzá lépcsős feljáró vezetett.

Építőanyagok

Mezopotámia - főként a déli részén - kőben igen szegény. Az építészet alapvető anyaga ezért a tégla lett. A lakóházak s többnyire a monumentális alkotások is napon szárított agyagtéglából épültek, de ismerték s alkalmazták az égetett téglát is. Fát elsősorban a lefedésnél, a síkfödémekhez használtak. Ezek mellett jelentős anyag volt a bitumen. Használták szigeteléshez, nagyobb szilárdságot igénylő falazatoknál, abba rakták a téglát, s azzal ragasztották fel a burkolatok díszítőelemeit.

Szerkezetek

Az alátámasztó szerkezet majdnem minden esetben végigfutó, tömör falazat. Oszlopot vagy pillért alig használnak. Az agyag kis szilárdsága miatt a falazat rendkívül vastag, nagyobb méretű épületeknél általában 3-4 m.
A térlefedés rendszerint síkfödém. A vastag falakra támaszkodó, sűrűn rakott fagerendákra gyékény- vagy nádfonatot fektettek, s azt vastag agyag-réteggel borították. Ismerték, s alárendelt helyeken alkalmazták a téglából falazott álboltozatot.

Tér-, tömeg- és homlokzatképzés

Az építőanyag valamint a támasztó- és a lefedőszerkezetek nem tették lehetővé nagyméretű terek kialakítását. Monumentális alkotásoknál (templomoknál, palotáknál) a beépített alapterületnek néha több mint a felét a vastag falazat foglalja el. Az áthidalható fesztáv korlátozott nagysága miatt a tereket csak hosszában lehetett növelni, az alakjuk ezért többnyire egyirányban nyújtott. Aránylag keskeny helyiségek veszik körül egy vagy több sorban az udvart. Ha a rendeltetésből adódóan nagyobb térre volt szükség, az udvarok többszörözésével a helyiségek számát szaporították. Ebből következően az építészet egyik lényeges jellemzője a sokterűség.
A belső udvarra szervezett, kifelé tömör falakkal határolt épület mindenekelőtt a tömegforma zártságával hat. Ezt erősítik a belsőben is az aránylag szűk terek s a vastag falazatok.
A külső falsíkot támpillérhez hasonló kiugratások tagozták. Ezeknek tényleges szerkezeti szerepük is volt, merevítették a faltestet, de egyúttal díszítették is. A tagozás plasztikájával, a váltakozó fény-árnyékkal élénkítették a tömeget. A homlokzatfelületet gyakran burkolták. Már az ó-sumér korban kialakult, jellegzetes megoldás volt az, hogy a falra felhordott, még képlékeny agyagrétegbe színes égetett agyag szögeket nyomtak sűrűn egymás mellé, s ezekkel geometrikus mintát raktak ki. Az egyik legrégibb példa rá az Uruk-i szent kerületben a vörös templom, annak udvarán a kerítésfalat így burkolták. Ez különösen az égetetlen agyagtéglából rakott falaknál volt fontos, mert nemcsak díszítette, hanem védte is a felületet.


Emlékek

A sumér építészet legjelentősebb emléke az Ur-i fallal körülvett városközpont együttese; az óbabiloni birodalom idejéből a legfontosabb a Mári-i királyi palota.

Ur: szent kerület. Az i. e. 3. évezred végén, az új-sumér korban épült ki a város fallal körülvett szent kerülete, amelyben a városvédő isten temploma mellett több szentély s a királyi palota is helyet kapott.
Északkeleti szögletében állt az együttes leghangsúlyosabb épülete, a zikkurát. A háromlépcsős tömör építmény belső része - egy régebbi maradványa - napon szárított agyagtéglából épült, körülötte a szilárd falköpeny égetett téglából. Alaprajza szabályos négyszög (62,5 X 43 m), sarkaival a négy égtáj felé fordul. Oldalai mind a három szinten döntött síkúak, a felületet függélyes falsávok tagolták. Az alsó lépcsőzet (11,5 m maga-san fekvő) teraszszintjére három lépcső vezet: egy a homlokfalra merőlegesen, a tengelyben, kettő pedig ennek érkezéséhez összefutva a homlokfal mellett. A lépcsők találkozásánál kapuépítmény emelkedett. Azon áthaladva már csak a tengelyben vitt tovább lépcső a két felső teraszra. A tömör alépítmény tetején, a harmadik szinten állt maga a szentély.
A zikkurátnak a szent kerületen belül fallal elkerített külön udvara volt, s ahhoz a bejárat felől egy kisebb előudvar is csatlakozott. Ezektől délkeletre épült fel, az előudvar mellé a raktárterek tömbje, a zikkurát nagy udvara mellett egy palotával egyesített szentély, s annak közelében a királyi palota. A három épület kialakítása egymáshoz hasonló. A négyszög alaprajzba összefogott, keskeny, szűk terek sokaságát tömör fal zárja körül s a külső oldalakat masszív falpillérek függőleges sora tagozza. A nyílás nélküli, súlyos hatású tömbök megjelenése erődszerű. Védelmi jellegüket még tovább fokozza az, hogy a bejárat két oldalán a falpillérek védőtornyokká erősödnek.
Az Ur-i szent kerület hosszú időn át köztiszteleben álló kultuszhely volt. Romladozó épületeit a sumérok után majdnem másfélezer évvel, az újba-biloni korban helyreállították, s az egész együttest új fallal vették körül. Napjainkig mindebből az alapfalakon kívül csak a zikkurát két alsó szintje maradt fenn.

Mári: királyi palota. Az egyik Babilonnal szövetséges kis állam pompakedvelő uralkodója építtette az i. e. XVIII. században. A kb. 300 helyiségből álló, négyszög alaprajzú, nagy kiterjedésű együttest tömör fal vette körül. Egyetlen bejárata az északi oldalon nyílt. Külön udvarok köré csoportosítva helyezkedtek el benne a bejárat közelében a palotaőrség termei és a vendégház, a mögött a nagy díszudvarra néző fogadótermek, a nyugati részen - az éghajlatnak megfelelően északra tájolva - a királyi lakosztály, a trónterem s a vele összekapcsolt szentély, továbbá az államigazgatás hivatali helyiségei, az irattár, a gazdasági részek és a raktárak. Keletkezése idején ez lehetett az ókor legkényelmesebb s az egyik leggazdagabban kialakított uralkodói rezidenciája. Itt alkalmaztak először a belső. terek díszítésére monumentális falképeket.
A fényűző palota nem sokáig állt fenn. A várost elfoglaló babiloni csapatok már az i. e. XVIII. században majdnem a földig lerombolták s utána többé nem is épült újjá. Ennek köszönhető, hogy a romok alatt sok érték megmaradt. A feltáráskor az irattár helyén kb. 20 000 ékírásos agyagtáblát találtak. Ez a kor történetének az egyik legfontosabb forrásanyaga.


ASSZÍRIA ÉPÍTÉSZETE

A Mezopotámia északi részén fekvő asszír királyság az i. e. XVIII. században vált függetlenné s kezdte kiépíteni az i. e. VII. század végéig fennálló hatalmas birodalmat.

Természeti viszonyai kedvezőek. Jól öntözött földje termékeny volt s rendkívül gazdag erdőkben, valamint építésre alkalmas kőfajtákban.

Kultúrája - babiloni közvetítéssel - az ősi sumér kultúrán alapult. Onnan vette át az ékírás rendszerét, az irodalmi alkotásokat s a hitvilág, a kultusz jellemző elemeit. Az asszír művészet értékes emlékei a paloták kőlábazatára faragott domborművek s a kapuk két oldalára helyezett emberfejű szárnyas bikák, az ún. lamasszuk.
Az építészet feladatai közül legjelentősebbek a paloták voltak. Majdnem valamennyi nagy asszír király új, méretben és pompában, a korábbiakat felülmúló székhelyet építtetett, s ezek a hatalmas vállalkozások szinte a birodalom teljes anyagi és szellemi erejét igénybe vették.

Pazuzu Pazuzu asszír démon (Párizs, Louvre). Fején gyűrű alakú függesztő található. Valószínűleg ennél fogva tartották a démonűző szertartások alatt.

Az építőanyagok és a szerkezetek lényegében a korábbi korszakokéval azonosak. Ismerték ugyan a kapunyílások áthidalására, néha kisebb fesztávú, terek lefedésére is alkalmas boltozatot, de általános a síkfödém maradt s a falakat többnyire napon szárított agyagtéglából építették. Csak az alapokat készítették kőből, s a lábazatot burkolták kőlapokkal. A hagyományos építésmód a tömegformálásban és a téralakításban a sumérok óta továbbélő sajátosságokat rögzítette. Változás csak abban jelentkezik, hogy az alaprajz szervezettebbé vált, a tércsoportok rendje áttekinthetőbb.
Az asszír építészet legjelentősebb emléke II. Szárgon király palotája Dur Sarrukiban, a mai Horszábádban.

Horszábád: palota. Az i. e. VIII. század végén II. Szárgon, az egyik legnagyobb asszír uralkodó szabályos úthálózattal négyszögben megtervezett várost építtetett. A munka méreteire jellemző adat: a város körül 6 km-nél hosszabb, bástyákkal kiképzett védőfal épült, napon szárított agyagtéglából, a talajszint fölé 1 m-rel kiemelkedő kőalapokon, s ennek a falnak a magassága 23 m, a vastagsága 24 m volt. A lakóterülettől fal választotta el a szent kerületet. Azon belül állt - 14 m magas, hatalmas teraszon - a palota. Boltívben záródó hármas kapuzatát emberfejű szárnyas bikák díszítették. A bejárat mögött terült el a kb. 100 X 100 m-es nagyudvar. Ahhoz a bal oldalon hat templomból álló szentélyegyüttes csatlakozott, jobbról a hivatalok helyiségei. (A templomok csoportját korábban a nők lakosztályának gondolták, ezért tévesen háremnek nevezték.) A bejárattal szemben fekvő két kapuja közül az egyik a királyi lakrészhez, a másik a tróntermet és a fogadótereket megelőző díszudvarra vezetett. A palota együtteséhez még egy különálló, ismeretlen rendeltetésű épület és a templomcsoport közelében emelt zikkurát tartozott.
A tömör falakkal való elhatárolás, a várszerű külső megjelenés, a belső udvaros alaprajzi rendszer és a sokterűség - a sumér korhoz hasonlóan - az asszír építészetre is jellemző. A hatalmas kiterjedésű zsarnokbirodalom katonai szervezettségének fegyelme azonban az épület szigorúbb rendjében is tükröződik. Jó példa rá a trónterem mögötti kis udvarról nyíló fogadótermek csoportja.
A horszábádi palota napon szárított agyagtéglából épült, kőalapokon, pártázatos lezárású masszív falakkal (a nagyudvarra vezető bejáratnál a falvastagság kb. 8 m). Védőtornyokkal közrefogott kapuit emberfejű szárnyas bikaszobrok - lamasszuk - díszítették, a termeit monumentális falképek. Díszítőrészletei közül legjelentősebbek a trónteremben s az előtte fekvő udvaron a fal alsó sávját borító kőlábazat domborművei.

Emberfejű szárnyas bika, a horszábádi palota kapuőrző kolosszusainak egyike (Párizs, Louvre). Fején a szarvakkal ékesítet henger alakú tiara a hatalom jelképe. A tetramorph ábrázolások közül ez az első ember-sas-bika-oroszlán lény, amely ezután felbukkan Szent János apostol jelenéseinek könyvében és a középkori keresztény ikonográfiában is.



ÚJBABILÓNIA ÉPÍTÉSZETE

Mezopotámia építészete monumentális alkotásaival, palotáival, templomaival, az égre emelkedő toronytemplomaival (zikkurát) és hatalmas városfalaival tűnik fel. Ezzel szemben a lakóházak nagyon egyszerű építmények voltak. Építőanyaguk olyan tégla volt, amit levegőn szárítottak; égetett téglákkal csak paloták építésénél dolgoztak. Az Eufrátesz és a Tigris vidékén az építészet fejlődésének feltételei nem voltak kedvezőek. A rendelkezésre álló a napon szárított agyagtégla, silány és múlandó; egyéb hiányában mégis ezt használták fel, csak burkolatoknál és szerkezetileg kényes épületrészeknél alkalmaztak égetett téglát. A legősibb észak-babilóni székhely Akkád volt, később Ur, végül Babilon lett a centrum. Ettől délkeletre terült el Nippur, Enlil főisten nagy szentélyével. Hatalmas templomtornyának, zikkuratjának romjai 30 m magasak.
Az ókori Mezopotámia legjelentősebb építészeti emléke az Istar-kapu, melynek falait színes-mázas téglák borítják.

Istar kapu - oroszlán Mázas téglából kirakott oroszlán (Párizs, Louvre), egyike a százhuszonötnek, amely a Felvonulási út elejét díszítette. Ez az út átszelte Babilont az lstár-kaputól a nagy zikkurratig. A fehér, vörös és sárga színű, kitátott szájú oroszlánfigurák magassága a két métert is meghaladja.

Babilóniát az északról támadó erős, harcias nép, az asszírok igázták le. Egyik legnagyobb királyuk - Asszurbanipál - ninivei palotájának falát frízek díszítik. A reliefekhez való átmenetet az emberfejű bikák (lamassu) és a kapuoroszlánok közvetítik. Fejük és előrészük szabad, oldaluk magas relief. A lamassukat precízen kidolgozott, finoman megmintázott szárny, gondosan fésült szőrzet jellemzi, ám vegyített jellegüknél fogva természetellenes hatást keltenek. Művészetileg magasabb fokon állnak Asszúrbanipál ordító, igen naturalisztikus kapuoroszlánjai. Gilgamest, a híres mondai hőst is szívesen ábrázolták oroszlánokkal viaskodva. Az emberi alakok ábrázolása alig, vagy csak vontatottan fejlődik. A kerámiáikra pedig a sokféleség, ám művészi szempontból a kevésbé jelentősség jellemző. A zománctéglák lazúrkék alapon ornamentális vagy figurális mintákkal voltak ellátva, akárcsak a babilóniaiak.
A túlnyomórészt sírépítményekből ismert boltozat többnyire, akárcsak a hídépítésben, konzoltechnikával (tartópillér) készült, oszlopokat nemigen használtak. A plasztika területén kb. i.e. 3000 óta maradtak fenn művek, elsősorban imádkozókat ábrázoló szobrok. A IX. századtól kezdve az uralkodó szobra rendkívüli jelentést nyer, s a dombormű is széles körben elterjedt. Kb. 900-tól, az újasszír korban a palota falának alsó peremét gyakran kb. 2 m magasan mészkő lapokkal látták el, melyeken az uralkodó tetteit ábrázolták. Ez volt az ún. orthosztát. Ebben az időben egyre nagyobb jelentőséget nyert a falfestészet is, mindenekelőtt a kerámiafestmény (égetett-mázas agyagtéglák), mely Istár istennő templomát és II. Nabú-kudurri-uszur babilóni palotáját is díszítette.


A KOR ÉPÍTÉSZETE RÉSZLETESEBBEN

Az asszír uralom alól az i. e. VII. század végén felszabadult Babilónia királyai újjáépítették s nagyszabású templomokkal, palotákkal gazdagították a birodalom ősi fővárosát. Babilon az Eufrátesz két oldalán fekvő, kissé szabálytalan négyszög-alaprajzú város volt. Védőtornyokkal tagolt kettős védőfal vette körül. Kilenc kapuja közül leghíresebb az északi oldal közepén nyíló Istár kapu. A védőtornyokkal közrefogott, boltíves kapu homlokzatát mázas tégla- burkolat díszíti: a szegélyminták között a felület alapszíne kék, s abból - váltakozva fehér és sárga színezéssel - jelképes szent állatok domborművű alakjai emelkednek ki. (A helyszínen erősen kicsinyített rekonstruált másolat áll, az eredeti kaput a berlini Elő-Ázsiai Múzeum őrzi.)
Az Istár kapu mögött, a városfalhoz csatlakozva épült fel a legnevesebb babiloni király, Nabukodo-nozor palotája . A hagyományos megoldást követő, bonyolult alaprajzú együttes öt fő részre tagolódik. Az első nagy udvar valószínűleg az őrség helye volt. A második a tisztségviselők - kis belső udvarok köré elrendezett - helyiségeihez tartozott. Ezt követte a tágas díszudvar, déli oldalán a hatalmas méretű (52 X 17 m-es) trónteremmel. Az utolsó két egységben helyezkedtek el a királyi család lakosztályai. A maradványokból megítélhetően nem volt olyan nyomasztóan fenséges, mint az asszír uralkodók palotái. A trónterem homlokzatát derűs színhatású mázas téglaburkolat fedte. Lent oroszlánalakokkal képzett lábazati sáv húzódott, fölötte - gazdag mintázatú keretbe foglalva - stilizált pálmák sorakoztak.
A palotától délre, a város központjában épült ki a szent kerület. Annak udvarán állt az ókori Elő-Ázsia legmonumentálisabb templom-hegye, a Bibliából "Bábel tornya"-ként ismert híres babiloni zikkurát.

Mezopotámia építészeti emlékeinek feltárása


Mezopotámiában a régészeti kutatások a múlt század közepén indultak meg. Az első ásatást a horszábádi palota romterületén az olasz Botta végezte. A későbbiek közül a legjentősebbek a XIX-XX. század fordulóján elkezdett babiloni ásatások (Koldewey vezetésével), majd századunk húszas éveiben Ur város feltárása (az angol-amerikai expedíciót Woolley vezette), s az 1933-tól a hetvenes évek közepéig végzett ásatássorozat Máriban (a francia Parrot vezetésével).

 

PERZSA ÉPÍTÉSZET

Az i.e. VI. század a dél-iráni perzsák szerezték meg az egész Irán feletti uralmat. Ezután a perzsa-méd haderő (ekkor a perzsák még fennhatóság alatt álltak), Kürosz vezetésével megindult nyugat felé, s az ókori Közel-Kelet nagy kultúrait néhány évtized alatt hatalmuk alá vonták. Ilyen területek voltak: Elő-Ázsia, Kis-Ázsia, az Égei-tenger szigetei és Egyiptom is. A hatalmas zsarnok birodalmat Nagy Sándor döntötte meg, alig két évszázados fennállás után.

A perzsa kultúra magába olvasztotta a behódolt területek ősi kultúráit, de keletről átvette az indiai, nyugatról pedig a görög kultúra számos elemét is. a perzsa ábrázoló művészet leginkább az asszírokéval áll rokonságban.
Az építészet feladatai között is a legfontosabb a palota, ám jellegzetesek a sziklasírok is. Az építészet anyagaira itt is a napon szárított agyagtégla a legjellemzőbb, ám alkalmaznak fát, sőt követ is. Nemcsak díszítő részleteket faragnak ki belőle, hanem szerkezeti elemeket is: önhordó nyíláskereteket és oszlopokat.


A szerkezetek támaszgerendás rendszerűek, boltozatot nem alkalmaznak. A támaszok azonban - Mezopotámiától eltérően - elsősorban karcsú kőoszlopok, hozzájuk viszonyítva a tömör fal jelentősége másodrendű. A térlefedések faszerkezetű síkfödémek, de nem olyan súlyosak, mint amilyeneket Elő-Ázsiában azelőtt építettek. A fesztávot mestergerenda váltja ki, arra fekszenek fel a födém gerendái.
Az oszlop a perzsa építészet legjellemzőbb formaeleme. Arányaiban, a részletek alakításában a faépítészet hagyományait őrzi. A rendkívül karcsú, kannelurázott oszloptörzs gazdagon díszített, harang alakú lábazaton áll. Fölül az egykori nyeregfára emlékeztető fejezet zárja le: egymásnak háttal fordítva két bika mellső része nyúlik ki a gerenda alá. A konzolosan kiképzett fejezet szerkezetileg indokolt, az áthidalandó fesztávot csökkenti. A kapuvédő szárnyas bikákhoz hasonlóan sokszor az oszlopfőre is emberfejű bikákat faragtak. A fejezet alatt az oszloptörzset gyakran kettős csigákba hajló alakzatok, kehelyként szétnyíló pálmalevelek koszorúja s harang alakban visszahajló levelek díszítik.

A téralakítás és a tömegképzés jellemző sajátossága a könnyedség. A perzsa építészet legfontosabb tértípusa, az apadána, egy levegős felépítésű, a külső felé oszlopos tornácokkal megnyíló többhajós csarnok. Az alaprajza négyzetes. Mennyezetét mind a két irányban azonos távközökkel kiosztott, nyúlánk oszlopok hordják. A négyszögű tömbhöz kívülről az oldalak teljes szélességében oszlopos tornácok csatlakoznak. A tornácok között a sarkokat tömören körbefalazott, négyzet alaprajzú épülettömbök töltik ki. Maga a csarnok a tornácok és a saroktömbök fölé emelkedik s a kimagasodó falszakasz ablakain át kap felső oldalvilágítást. Az apadána tömör pódiumon áll, tornácaihoz az oldalak mentén felhaladó díszlépcsők vezetnek.
A perzsa építészet legjelentősebb emléke a perszepoliszi palotaegyüttes, jellegzetes emlékei a Naks-i-Rusztám-i sziklasírok.


Perszepolisz: palotaegyüttes. Az i. e. VI. század végétől kezdve Dareiosz perzsa király, s annak utódja, Xerxész építtette. A hatalmas teraszon fekvő együttes fő rendeltetése szerint az ünnepélyes fogadások színhelye volt. Amikor épült, 28 nép élt a perzsa király uralma alatt s a leigázott fejedelmek, itt mutatták be a királyok királya előtt minden évben a hódolatukat.
A teraszra a nyugati oldalon kettős kétkarú lépcső vezetett. Amögött állt az Országok kapujának nevezett négyoszlopos csarnok. A három oldalán nyíló kapukat - asszír mintára - emberfejű szárnyas bikák őrizték. A kapucsarnoktól délre emelkedett az együttes főépülete, egy hatalmas méretű apadána . A leírások szerint egyszerre 10 000 embert tudott befogadni. A négyzet alaprajzú tér mennyezetét 36 díszesen megfaragott bikafejezetes oszlop tartotta. Kívülről a három oldalához kettős oszlopsorral kialakított tornác csatlakozott.
Az apadána külön pódiumon állt. Az arra felvezető lépcsők homlokfalát dombormű borította: szertartásosan vonuló alakok sora, amint a birodalom népeinek képviseletében ajándékokkal hódolva járulnak Dareiosz elé.
Dareiosz csarnokától keletre, Xerxész idején épült fel a másik apadána, a Százoszlopos csarnok. Ez a pompás fogadópalota még az előbbinél is hatalmasabb volt, a több mint 4600 négyzetméteres térben 10 X 10 oszlop hordta a födémet. Ennek csak a főhomlokzaton volt kettős oszlopsorral kiképzett tornáca.
A nagy fogadócsarnokok mögött kisebb fogadótermek s az apadánák rendszerében épült lakópaloták helyezkedtek el, majd azokhoz kapcsolódva hátul középfolyosóról nyíló négyoszlopos kis terek sorával - a hárem, s elkülönítve a kincstár épülete.
A perszepoliszi palota együttesét i. e. 331-ben Nagy Sándor seregei dúlták fel. A romterület feltárása 1931-ben kezdődött.

Naks-i-Rusztám: sziklasírok. A Perszepolisz közelében húzódó hegy meredek sziklafala Dareiosz idejétől kezdve a perzsa királyok temetkezési helye volt. A sírok kereszt alakú, domborműves homlokzatát a kőzetből faragták ki. A felső keresztszár domborműve a királyt ábrázolja, alatta a szélesebb vízszintes sávon egy az apadánák tornácához hasonló - oszlopos előcsarnok képe jelenik meg, az alsó keresztszár felülete sima. A bejárat a domborművű előcsarnok tengelyében nyílik s egy a sziklafallal párhuzamos folyosóba vezet. A sírkamrák onnan közelíthetők meg. A naks-i-rusztámi sziklasírok mindenekelőtt azért értékesek, mert homlokzataik hitelesen és pontosan mutatják a perzsa építészet szerkezeti rendszerét.

- feladatok -

A FELHASZNÁLT IRODALOM

- vissza a tematikához -