Túraútvonal-javaslatok
TÚRAÚTVONAL-JAVASLATOK
 
BICIKLITÚRA ÚTVONALAK

1. túra VÉGIG A DUNA MENTÉN
2. túra BALATONI BRINGAKÖRÚT
3. túra A KIS-BALATONTÓL A ZALAI-DOMBOKRA
4. túra VÉGIG AZ ALPOKALJÁN, A FERTŐ TÓTÓL AZ ŐRSÉGIG
5. túra DÉL-BARANYÁBAN: MECSEK ÉS A VILLÁNYI HEGYSÉG
6. túra BUDAPESTTŐL A VELENCEI-TÓIG
7. túra VÉGIG A TISZA MENTÉN
8. túra TÚRA A KISKUNSÁGON ÁT
9. túra A HORTOBÁGY VIDÉKE
10. túra A KÖRÖSÖK VIDÉKÉN, BÉKÉSBEN
11. túra ÉSZAKI VÁRAK ÉS KASTÉLYOK (BÖRZSÖNY - CSERHÁT)
12. túra A BÜKK-FENNSÍK-AGGTELEK-ZEMPLÉN

GYALOGTÚRA ÚTVONALAK

 

BICIKLITÚRA ÚTVONALAK
1. túra VÉGIG A DUNA MENTÉN (EuroVelo No.6) 457 km, 7 túranap

Rajka-Győr-Tata-Esztergom-Szentendre-Budapest-Tass-Baja-Mohács
A túra a sokak által már jól ismert, német, osztrák és szlovák Duna menti kerékpárút (Donauradweg) magyarországi folytatása, amely az EuroVelo 6. számú nemzetközi kerékpárút része is.
A már Szlovákiában is kitáblázott út a határtól a Szigetközön át vezet, majd a kisalföldi szakaszon eltávolodik a Dunától. Egy szép és kellemes hegyes-dombos szakaszt követően Esztergomtól már újból a Duna partján vezet az út a gyönyörű Dunakanyarban, egészen Budapestig. Itt haladhatunk a Duna által körülölelt Szentendrei-szigeten is. Sokak számára Budapest a végállomás, pedig a Duna mentének kevéssé ismert déli területeit is érdemes felfedezni: Kalocsa, a Gemenci ártéri erdő, Baja. A főváros után a Csepel-szigeten kisforgalmú úton, helyenként gáton, majd tovább a Duna bal partján néhol nagyobb forgalmú közúton kerekezve Kalocsán keresztül Fajszra érünk. Innen közvetlenül a Duna mellett a gáton tekergünk Bajáig, majd tovább Mohácsig.
A több szakaszban is bejárható útvonal többnyire elkerüli a legforgalmasabb utakat. A nevezetesebb régiókban érdemes az ajánlott túraútvonal-változatokat is végigjárni.

1. szakasz: Szigetköz 54 km, 1 túranap
Rajka-Dunakiliti-Mosonmagyaróvár-Halászi-Darnózseli(Lipót)-Hédervár-Ásványráró-Győrladamér-Győr
Sík vidéken, erdős, ligetes részeken vezet az út a Szigetköz gerincén. A kerékpárosok ebben a régióban hosszabb szakaszokon már önálló kerékpárúton haladhatnak (Hédervár-Győr), és útbaigazító táblák is segítik eligazodásukat. Kitérve Lipótra a termálfürdőben felüdülhetnek. A vállalkozó kedvűeknek a Duna gátjain való bringázást javasoljuk a javított burkolatú földutakon. A Szigetközben kerékpárbarát szálláshelyek, változatos élmények (terepbiciklizés, strandolás, csónakázás, jó éttermek) és sok látnivaló (Hédervár, Győr stb.) várják a turistákat, ezért itt érdemes több napot is eltölteni.

2. szakasz: A Kisalföld keleti medencéjén át 61 km, 1 túranap
Győr-Bábolna-Nagyigmánd-Kocs-Tata (Vértesszőlős)
Győrtől Komáromig a Duna mellett nagy forgalmú út vezet, ahol tilos a kerékpározás. Ezért a régió egyik legszebb városáig, Tatáig a kisebb forgalmú közúton, kellemes sík terepen vezet a túra. A szép látnivalók mellett Bábolnán lovagolni, Tatán strandolni is lehet.

3. szakasz: Keresztül a Gerecsén 56 km, 1 túranap
Tata-Tarján-Bajna-Tát-Esztergom
Ezen a szakaszon össze kell szedni az erőt, néhol igencsak taposni kell a pedált, de az erdős-ligetes környezetben kis forgalmú út vezet, ahol üdítő a levegő és a rövidebb-hosszabb lejtőkön kellemes a túrázás. A szakasz végén a régi királyi városban, Esztergomban célszerű megszállni, és megtekinteni a csodás műemlékeket.

4. szakasz: Dunakanyar (jobb part) 59 km, 1 túranap
Esztergom-Pilismarót-Dömös-Lepence-Visegrád-Dunabogdány-Tahitótfalu-Leányfalu-Szentendre-Budapest
A hegyek (a Börzsöny és a Pilis, Visegrádi-hegység) közé szorított Duna itt mutatja meg az egyik legszebb arcát. Errefelé már vannak forgalmas útszakaszok is (pl. Visegrád és Leányfalu között), de utána Budapestig már önálló kerékpárutat használhatunk. Útközben több helyen strandolhatunk is. A festői Dunakanyarban biciklizve, felhajthatunk a visegrádi Fellegvárba, ahol gyönyörű panoráma tárul a szemünk elé, majd továbbhajtva Szentendrén megcsodálhatjuk a festői szépségű városka számtalan múzeumát, templomát. A főváros, a gyönyörű Budapest szívébe, a Parlamenttel szemben levő Batthyány térre a Duna-parti kerékpárúton érkezünk. Innen indulhatunk kerékpárúton a főváros csodálatos látnivalóinak megtekintésére, vagy a Budapest környéki túrákra. A fővároson való áthajtáshoz, illetve közlekedéshez használjuk az ingyenes Kerékpárral Budapesten c. térképet. Budapesten, sok helyen pl. a Duna-part hosszabb szakaszain a kerékpárút a járdán épült meg. Ha biciklink nyergében ülve és tekerve a város szépségében gyönyörködünk, közben figyelnünk kell a gyalogos turistákra is. (Használjuk a biciklicsengőt!)

5. szakasz: Csepel-sziget 72 km, 1 túranap
Budapest-Szigetszentmiklós-Ráckeve-Tass
Budapest déli részén, az autópályahídon átvezető kerékpárúton a Csepel-szigetre, és ennek déli csücskéig, a tassi zsilipig kis forgalmú utakon (rövid szakaszokon javított földúton) kerekezhetünk. A tassi zsilipen csak gyalogosok és kerékpárosok haladhatnak át.

6. szakasz: A Kiskunság szélén tekeregve 72 km, 1-2 túranap
Tass-Géderlak-Kalocsa (Hajós, 21 km)-Fajsz
A Duna bal partján hol kicsi, hol nagyobb forgalmú közutakon kell haladni. Érdemes Kalocsára hosszabb időt hagyni, hiszen a kalocsai hímzés, a népművészet és a fűszerpaprika világhírű. Innen ajánlott kitérőt tenni Hajósra a híres pincesor megtekintésére és egy kis borkóstolásra.

7. szakasz: Az alsó Duna mentén 83 km, 2 túranap
Fajsz-Baja-Szeremle-Dunafalva-Mohács
Fajsztól Bajáig a Dunának kerékpározásra alkalmassá tett gátján lehet kerekezni. (Bajától északra és délre ill. Mohács közelében aszfaltburkolatú a gát, várható a hiányzó szakaszok leaszfaltozása is.) Hosszabb időt szánjunk Baja és Mohács megtekintésére. Kellemes kulináris örömökben lesz részünk, ha a bajai halászléfőző-verseny idején túrázunk erre.

Túraváltozat 1/A HANSÁGI TÚRA -LÉBÉNY 140 km, 2 túranap
Mosonmagyaróvár-Mosonszolnok-Albertkázmérpuszta-Jánossomorja-Földsziget-Bősárkány-Lébény-Mecsér-Dunaszeg-Győr
E könnyű, síkvidéki túra első felében, a Szigetköztől kissé eltávolodva, az osztrák határ közelében haladunk. A Mosoni-síkság egészen kis forgalmú útjain, a Hanság érintésével jutunk vissza az Alsó-Szigetközbe (Dunaszeg), ahonnan kerékpárút vezet Győrig. A Rábca-gát közelében és a gáton, (amelyen egyenesen Győrig jutunk, kb. 40 km) javított földúton kerekezhetünk! A bejárt terület nagyrészt a Fertő-Hanság Nemzeti Parkhoz tartozik. Nemcsak természeti ritkaságokra lelhetünk itt (pl. Acsalag közelében az Esterházy madárvárta), hanem egyedülálló, szépen felújított egyházi és népi építészeti emlékeket is megcsodálhatunk (pl. Albertkázmérpuszta gyönyörű kis templomát, a lébényi román kori monumentális bazilikát vagy a jánossomorjai Falumúzeumot). Végig kerékpáros útjelző táblával ellátott ún. kerékpárbarát úton vezet a túra.

Túraváltozat 1/B A PANNONHALMI-DOMSÁGON ÉS A RÁBA MENTÉN KEREKEZVE 115 km, 2 túranap
Győr-Győrság-Pannonhalma-Ravazd-Sokorópátka-Tényő-Gyömöre-Tét-Mórichida-(Árpás)-Rábaszentmihály-Rábapatona-Győr
Végig táblával jelzett ún. kerékpárbarát úton vezető, közepesen nehéz, változatos terepadottságú túra, sok látnivalóval. A Győrből ki- és bevezető szakaszokon az időnként megnövekvő teherautó-forgalom miatt, nagy körültekintéssel és óvatosan kerékpározzunk! A Győr felé vezető szakaszon, a Rába gátján többnyire javított földúton kell kerekeznünk. A túra kiemelkedő látványossága a Világörökség részét képező pannonhalmi főapátság, de tegyünk majd kitérőt Árpásra is, hiszen különleges élményt jelent a mező szélén álló gyönyörű temploma.

Túraváltozat 1/C A PILISBEN 120 km, 2 túranap
Budapest-Pomáz-Pilisszentkereszt-Dobogókő-Pilisszentlászló-Lepence-Visegrád-Tahitótfalu (Szentendrei-sziget)-Leányfalu-Szentendre-Budapest
A túra útvonala Budapest környékének egyik legkedveltebb pihenőterületén nagyrészt csodaszép erdős, hegyes vidéken, másrészt a Duna jobb partján, aszfaltburkolatú erdészeti vagy közutakon vezet. A fővárostól Pomázig, illetve visszafelé Szentendrétől kerékpárúton tekerhetünk. Több szakaszon kimondottan erős emelkedők (több mint 10-12 %-osak) és kanyargós szakaszok tarkítják a terepet. Jó fizikumú, gyakorlott kerékpárosoknak ajánljuk. A terület a Duna-Ipoly Nemzeti Park része.

Túraváltozat 1/D DUNAKANYAR (BAL PART) - BÖRZSÖNY 90 km, 2 túranap
Vác-Nagymaros-Zebegény-Szob (Márianosztra)-Ipolydamásd-Letkés-Nagybörzsöny-Kóspallag-Szokolya-Kismaros
Szobig közvetlenül a Duna partján, sík terepen, nagyrészt kerékpárúton vezet a túra. Innen csak edzett kerékpárosok, hegyi bringával folytassák az utat a vadregényes Börzsönybe, amely az egyik legkedveltebb célpontja a hegyikerékpárosoknak. Természetvédő kerékpáros szervezetek és a terület gazdája, a Duna-Ipoly Nemzeti Park munkatársai a terület egyre több részén helyezik el azokat a kerékpáros útbaigazító táblákat, amelyek mentén, az itt ajánlott túraútvonalról letérve, a terület belseje felé is elkalandozhatunk, ha erre fizikumunk és járművünk alkalmas. Az alaptúra útvonalán a burkolat minősége változó, a forgalom rajta csekély, de az út nyomvonala hosszú emelkedőkkel, lejtőkkel, néha beláthatatlan éles kanyarokkal teli.

Túraváltozat 1/E SZEKSZÁRD - GEMENC 93 km, 2 túranap
Fajsz-Fadd-Dombori-Tolna-Szekszárd-Keselyűs (Gemenc)-Pörböly-Dunaszekcső-Mohács (Sátorhely, 14km)
Különleges és élménydús programot kínál ez a kitérő. A jóvizű üdülő- és fürdőhelyet (Fadd), a boráról híres megyeszékhelyt (Szekszárd) és a maga nemében páratlan szépségű és értékű ártéri-erdőt, amit érdemes kisvonattal is bejárni Keselyűstől. A Gemenci-erdő a Duna-Dráva Nemzeti Park része. A Dunaszekcső és Mohács közötti útszakasz hétköznap nagy forgalmú. Könnyű, üdítő túra, mindenkinek ajánljuk.

Legfontosabb látnivalók:
Rajka: gótikus római katolikus templom, barokk kálvária, Zichy-kastély.
Mosonmagyaróvár: vár, Habsburg-ház, a Fő utca műemléképületei, Hansági Múzeum, Szt. László-templom, Tűzoltómúzeum.
Darnózseli: Zseli-erdő.
Lipót: termálfürdő, védett morotvató és vadgesztenyesor.
Hédervár: Khuen-Héderváry-kastély, Boldogasszony-termplom (temetőkápolna), Szt. Mihály-templom.
Ásványráró: római katolikus templom (keresztelőkút: 1430).
Győr: Bazilika (Szt. László hermája), Püspökvár, karmelita templom (csontkamra), Xantus János Múzeum, Vastuskós ház (múzeum), Mária-oszlop, Szt. Ignác-templom és rendház (patikamúzeum), Frigyszekrény-szobor, Borsos Miklós Gyűjtemény, Kovács Margit Gyűjtemény.
Bábolna: kocsi-, lovas- és vadászmúzeum, arborétum.
Nagyigmánd: keserűvízforrások.
Tata: Öreg-tó, vár, Esterházy-kastély, római katolikus templom, Szobormásolatok Múzeuma (volt zsinagóga), Cifra-malom, Óratorony, Néppark (tó, műromok, edzőtábor, strand), Magyarországi Németek Múzeuma, Fényes-fürdő.
Vértesszőlős: ősember lakóhelye (múzeum).
Tarján: római katolikus templom (barokk freskók).
Esztergom: Bazilika, királyi vár, prímási palota (Keresztény Múzeum), városháza (lábasház), számos műemlék templom, Balassi Bálint Múzeum.
Pilismarót: Heckenast-kúria.
Dömös: Dömösi galéria, I. Béla palotájának és Álmos herceg bazilikájának a romjai.
Visegrád: egykori királyi palota romjai, Fellegvár, Salamon-torony, vízi-bástya és védőfal.
Dunabogdány: néprajzi és helytörténeti kiállítás.
Leányfalu: Móricz Zsigmond Emlékmúzeum.
Szentendre: festői belváros, üzletek sora, műemlék épületek, templomok, értékes múzeumok; római katolikus plébániatemplom, Belgrád-templom, Görög-templom, Kovács Margit Múzeum, Szerb Egyháztörténeti Gyűjtemény, Ferenczy Károly Múzeum, Anna-Ámos Gyűjtemény, Barcsay Múzeum, Czóbel Múzeum, Művésztelep és Galéria, Szabadtéri Néprajzi Múzeum (Skanzen).
Budapest: A várnegyed és a Duna-part a Világörökség része; királyi vár, Mátyás-templom, Halászbástya, Parlament, Margitsziget, Gellérthegy, Szt. István-bazilika, Operaház, Hősök tere, Városliget; számtalan múzeum: Magyar Nemzeti Múzeum, Magyar Nemzeti Galéria, Iparművészeti Múzeum, Hadtörténeti Múzeum, Magyar Természettudományi Múzeum, Szoborpark Múzeum, stb.; Aquincum, barlangok, fürdők stb.
Ráckeve: Savoyai-kastély, szerb templom, Árpád Múzeum, dunai és meleg vizű strand.
Solt: Vécsey-kastély, faluház, borpincék (pincemúzeum), faragott fejfák.
Kalocsa: főszékesegyház, Szentháromság-szobor, érseki palota, műemlék épületek, Népművészeti Ház, Fűszerpaprika Múzeum, Viski Károly Múzeum, Schöffer Múzeum, Városi Képzőművészeti Gyűjtemény.
Hajós: borpincefalu, egykori érseki kastély, Orbán napi borverseny.
Baja: római katolikus plébániatemplom, Flórián-oszlop, szerb templom, zsinagóga, Szentháromság téri klasszicista házak, Türr István Múzeum, Nagy István Képtár, Bunyevác Tájház, Türr István-kilátó, strand.
Mohács: püspöki kastély és templom, fogadalmi templom, szerb templom, Kanizsai Dorottya Múzeum; télbúcsúztató busójárás; Mohácsi Történelmi Emlékhely (Sátorhely).

Túraváltozatok:
Mosonszolnok: római katolikus templom (XII. századi részletek).
Albertkázmérpuszta: neogótikus római katolikus templom.
Lébény: Szt. Jakab-templom (egyik legjelentősebb román kori emlékünk), falumúzeum.
Pannonhalma: főapátság (a Világörökség része), millenniumi emlékmű, botanikus kert (természetvédelmi terület).
Ravazd: IV. Béla király kútja.
Tét: szentkúti római katolikus templom (búcsújáró hely).
Árpás: XIII. századi Szt. Jakab-templom, Nepomuki Szt. János-kápolna és fa harangláb.
Rábapatona: Néprajzi Kiállítás, agárversenypálya.
Pomáz: szerb templom, római katolikus templom (modern freskók), Teleky-kastély, Néprajzi Gyűjtemény, Helytörténeti Gyűjtemény.
Pilisszentkereszt: klastromkert.
Dobogókő: Eötvös Loránd Turistaház (múzeum).
Lepence: termálfürdő.
Vác: Székesegyház, püspöki palota, számos műemlék templom, Március 15. téri műemlékházak, régi püspöki palota (Egyházmegyei Gyűjtemény), irgalmas-rendi kórház és huszártornyos kápolna, Kőkapu, fegyház, Hegyes torony (régi városfal), a Gombás-patak barokk kőhídja.
Nagymaros: gótikus római katolikus templom (freskó), védett szelídgesztenyés.
Zebegény: Szőnyi Emlékmúzeum, erdélyi szecessziós római katolikus templom, hajótörténeti kiállítás, öregmalom, szlovák parasztházak.
Szob: Börzsöny Múzeum.
Márianosztra: monumentális pálos rendi templom (híres búcsújáróhely) és pálos rendház.
Nagybörzsöny: Árpád-kori Szt. István-templom, bányásztemplom, Bányagazda-tájház, vízimalom (kiállítás).
Szokolya: református templom (gótikus torony) és parókia.
Kismaros: Migazzi-kastély.
Tolna: barokk templom, kápolna, Szentháromság-szobor.
Szekszárd: belvárosi római katolikus templom (freskók), egykori klasszicista vármegyeháza, városháza (Liszt-kiállítás), Wosinszki Mór Múzeum, Babits-emlékkiállítás.
Gemenc: ártéri vadrezervátum.
térkép: Kerékpártúrák Magyarországon atlasz és útikalauz,
A Dunakanyar és az Ipoly mente
Útikönyv: Kerékpárral Budapest környékén,
Magyarországi kerékpártúrák

 

2. túra BALATONI BRINGAKÖRÚT 231 km, 4 túranap

Balatonakarattya-Balatonalmádi-Alsóörs-Lovas-Csopak-Balatonfüred-Tihany-Balatonudvari-Zánka-Révfülöp-Badacsony-Balatongyörök-Szigliget-Keszthely (Hévíz)-(Fenékpuszta)-Balatonberény-Fonyód-Balatonboglár-Balatonlelle-Balatonföldvár-Siófok-Balatonvilágos-Balatonakarattya.
Magyarország "tengerét" körülkarikázni egy több napos könnyű túra keretében már sokak számára jelentett életre szóló élményt. A legkedvezőbb erre talán egy késő tavaszi vagy egy kora őszi időszak, a "hosszú" hétvégék. Ezt az időszakot különösen diákcsoportok, kisgyermekes családok részére ajánljuk. Ilyenkor a még vagy a már csendes, part menti utakon, vagy az egyre bővülő és kitáblázott balatoni kerékpárút-hálózaton, hol közvetlenül a parton (a déli oldal többnyire ilyen) egy-egy frissítő strandolást közbeiktatva, hol pedig egy kicsit magasabban (az északi parton, pl. Badacsony, Zánka környékén) haladhatunk, miközben a csodálatos panorámában gyönyörködhetünk. A Balatonig eljuthatunk vonattal, a kerékpárunkkal együttutazva. A MÁV az előre jelentkező túracsoportokat különleges kedvezményekben részesíti. A Balaton megkerülését sok más programmal kiegészíthetjük (úszás, szörfözés, vitorlázás, hegymászás, lovaglás, teniszezés vagy városnézés, kulturális rendezvények megtekintése, stb.).

Túraváltozat 2/A BALATON FELVIDÉK, KÁLI-MEDENCE 93 km, 2 túranap
Balatonalmádi-Veszprém-Nagyvázsony-(Kapolcs-Monostorapáti-Gyulakeszi)-Tagyon-Köveskál-Szentbékkálla-(Kővágóörs)-Midszentkálla-Gyulakeszi-Tapolca-Sümeg-Zalaszántó-Várvölgy-Balatongyörök
Változatos terepen vezetett, közepesen nehéz túra, amit rövidebb-hoszabb szakaszokon emelkedők-lejtők tarkítanak. A túra első napja főleg vár- és városnéző programokkal telik, míg a másodikon többnyire a természet csodáival ismerkedhetünk (kőtenger, tavasbarlang). Ez már a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területe, amelyet délről a Balaton partja határol. Túránk végén a Keszthelyi-hegységből egyenesen a györöki Szépkilátóhoz gurulhatunk, ahol a badacsonyi vulkáni hegyek és a Balaton fenséges panorámájában gyönyörködhetünk. Innen a strandig kerekezve frissítő lubickolással jutalmazhatjuk magunkat.

Túraváltozat 2/B KIS-BALATON, NAGYBEREK 90 km, 2 túranap
Balatonberény-Balatonszentgyörgy-Vörs-Somogysámson-Marcali-Nikla-(Somogyvár)-Lengyeltóti-Buzsák-Csisztapuszta-Fonyód
Többnyire kis forgalmú utakon biciklizve a síkvidéki szakaszt enyhén dombos terület követi. A túra látnivalókban gazdag területeken vezet, ahol strandolásra, sőt gyógyfürdőzésre (Csisztapusztán) is lehetőség van. A Kis-Balaton védett területét csak a széléről szemlélhetjük meg (Vörsről). Érdemes kitérni Somogyvárra, a történelmi emlékhelyet megtekinteni. Aki a biciklizésben már kifáradt, Csisztapusztán kisvasútra ülhet, természetesen a biciklijével együtt.

Legfontosabb látnivalók:
Balatonalmádi: Szt. Imre-templom.
Alsóörs: "török ház", középkori református templom.
Csopak: Árpád-kori templomtorony, népi lakóházak, Ranolder-kastély, népies Malom-csárda (vízimalom), Szt. József-forrás.
Balatonfüred: Gyógytér (szívkórház, Kossuth-kút, Horváth-ház, Balatoni Panteon), Kerek templom, Jókai-ház (múzeum), Lóczy-barlang, Fehér templom (nyári hangversenyek); júniusban Anna-bál, augusztusban borhetek.
Tihany: apátsági templom, kolostor (múzeum), védett faluközpont, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Babamúzeum; Belső-tó, Külső-tó, gejzír mező, régi barátlakások; nyári zenés játékok, szeptemberi szüreti napok.
Balatonudvari: védett temető (szív alakú sírkövek).
Révfülöp: vitorláskikötő (nyáron Balaton átúszás)
Badacsony: Szegedy Róza-ház, Kisfaludy-ház, Egry József Emlékmúzeum. Bazaltorgonák, tanösvény (természetvédelmi terület).
Szigliget: várrom, régi faluközpont, Esterházy-kastély, Lengyel-kúria (vendéglő), XIII. századi templomrom (temető).
Keszthely: Festetics-kastély (múzeum), gótikus ferences templom és kolostor, copf városháza, várkert, Pethő-ház, Helikon-park, Balaton Múzeum, Georgikon Majormúzeum, Festetics Mauzóleum.
Fenékpuszta: római romok.
Balatonberény: részben gótikus római katolikus templom, Sárdi-ház.
Fonyód: földvár maradványai.
Balatonboglár: Várdomb (természetvédelmi terület, kilátó), Kék és Vörös kápolna (kiállítások), klasszicista Bárány-kúria, helytörténeti gyűjtemény, szoborpark.
Balatonlelle: XVI. századi római katolikus templom (hangversenyek), klasszicista Művelődési Ház (kiállítások), múzeum (fafaragás).
Balatonföldvár: Kwassay-sétány (védett platánsor), védett villasor, Korányi-kastély.
Siófok: A Balaton „fővárosa”, a legnagyobb fürdő- és üdülőhely, számtalan üzlettel, szállodával, étteremmel, mulatóval. Víztorony, római katolikus templom (orgonakoncertek), új zsinagóga, evangélikus templom, Kálmán Imre háza, Kövecses Múzeum, Sió-zsilip, akvárium, strand.

Túraváltozatok:
Veszprém: várnegyed (Tűztorony, püspöki palota, Gizella-kápolna, Szt. Mihály-székesegyház, Gizella Királyné Egyházmegyei Múzeum, romkert, kilátóbástya stb.), Völgyhíd, állatkert.
Nagyvázsony: Kinizsi-vár, Zichy-kastély (lovasjátékok), Postamúzeum, Néprajzi Múzeum, pálos templom- és kolostorromok.
Kapolcs: fafaragók szobrai; nyaranta júliusban Kapolcsi Művészeti Napok.
Szentbékkálla: Istvándi-ház, Kőtenger.
Kővágóörs:népi lakóházak, régi présházak, Kornyi-tó.
Mindszentkálla: kisfaludi templomromok.
Gyulakeszi: Gyulaffy-Pethő-vár romjai.
Tapolca: Tavasbarlang, Malom-tó és egykori vízimalom, római katolikus templom, romkert, Iskolamúzeum.
Sümeg: Vár, Maulbertsch freskókkal díszített plébániatemplom, Váristálló (lovaspanzió), püspöki palota, Városi Múzeum.
Zalaszántó: várszerű templom, buddhista sztupa.
Balatonszentgyörgy: Csillagvár, Népművészeti Tájház.
Vörs: tájház, Tűzoltómúzeum, madárvárta.
Marcali: Forgách-kastély, Helytörténeti Múzeum, Bernáth Aurél Galéria.
Somogyvár: Történelmi Emlékhely, Széchenyi-kastély, Brézai parkerdő.
Lengyeltóti: XII. századi római katolikus templom, Zichy-kastély (arborétum), Kék tó (üdülőfalu).
Buzsák: híres a népművészete, a római katolikus templomban buzsáki hímzések gyűjteménye, Faluház.
térkép: Kerékpártúrák Magyarországon atlasz és útikalauz
Útikönyv: Kerékpártúrák a Bakonyban és a Balaton körül

 

3. túra A KIS-BALATONTÓL A ZALAI-DOMBOKRA 156 km, 3 túranap

Fenékpuszta-Sármellék-Zalavár-Zalakaros-Miháld-Sand-Nagykanizsa-Szepetnek-Molnári-Letenye-Bázakerettye-Bánokszentgyörgy-Söjtör-Bak-Zalaegerszeg
Túránk első harmadában a Kis-Balaton védett területén haladunk át. Általában csekély forgalmú mellékutakon, de Fenékpusztától Sármellékig forgalmas főúton kell kerekezni (7 km). Van ennek a vidéknek egy különösen nagybecsű kincse, amelyből útközben, Zalakaroson, mi is részesülhetünk: a föld mélyéből feltörő termálvíz, amelynek delejes erejű, mégis simogató vizében érdemes felfrissülnünk. A történelmi múltú Nagykanizsát elhagyva a Mura közelébe (Molnári) jutunk, majd a Zalai-dombság lágy lankái várnak minket. Utunk a Felső-Válicka folyócska mentén vezet, kis forgalmú utakon, kellemes terepen Zalaegerszegig. Könnyű túra, egyszerű túrabiciklivel is végigjárható. Ajánljuk mindazoknak, akik a változatos, de nem túl nehéz terepet szeretik.

Legfontosabb látnivalók:
Zalavár: ősi földvár maradványai, bazilika romja.
Zalakaros: gyógyfürdő, gyógyüdülőhely, állatpark, erdei kilátó.
Nagykanizsa: Thury György Múzeum.
Bázakerettye: arborétum, erdei kisvasút.
Zalaegerszeg: régi vármegyeháza, Levéltár, Megyei Bíróság, egykori zsinagóga, Göcseji Falumúzeum, Magyar Olajipari Múzeum.
térkép: Kerékpártúrák Magyarországon atlasz és útikalauz
Útikönyv: Kerékpártúrák a Bakonyban és a Balaton körül,
Magyarországi kerékpártúrák

 

4. túra VÉGIG AZ ALPOKALJÁN, A FERTŐ TÓTÓL AZ ŐRSÉGIG 292 km, 6 túranap

A Fertő tótól a nyugati határ mentén déli irányba haladó útvonalat nem véletlenül kedvelik a kerékpárosok. A "Vasfüggöny" szétszakadását követően itt fokozatosan kiépült egy hosszú, összefüggő, minőségi szolgáltatásokat nyújtó, táblával jelzett, kerékpárbarát kirándulóút. E mentén mind a sportosabb (hegyi) kerékpárosok, mind pedig a hagyományos "országúti" kerékpárosok találhatnak igényeiknek és járművüknek megfelelő túraszakaszokat. Az útvonal mellett rengeteg a látnivaló: természetes és épített értékek, szinte minden érintett településen és különösen a nagyobb városokban kulturális és szórakoztató programok fogják arra csábítani a kerekezőket, hogy szálljanak le a nyeregből és a kikapcsolódás egy újabb lehetőségét próbálják ki.

1. szakasz: Sopron-Fertőrákos-Balf-Fertőboz-Nagycenk-Hidegség-Fertőhomok-Hegykő-Fertőszéplak-Fertőd (Sarród) 39 km, 1 túranap
A Fertő tó körüli kerékpárút-hálózat hazai szakaszán vezet a túra. A Fertőrákos és Balf közötti szakaszt kivéve végig önálló kerékpárúton haladhatunk. Kiemelten fontos látnivalók az útvonalon: Sopron az ország egyik műemlékekben leggazdagabb városa, a fertőrákosi kőfejtő, a nagycenki kastély és a "magyar Versailles", a fertődi Esterházy-kastély. A Fertő tó körüli kultúrtáj (az osztrák területtel együtt) a Világörökség részének várományosa.

2. szakasz: Fertőd-Fertőszentmiklós-Lövő-Völcsej-Sopronhorpács-Zsira-Szakony-Bük-Csepreg-Horvátzsidány-Kőszeg 63 km, 1 túranap
Közepesen nehéz, változatos terepadottságú túra, sok látnivalóval. Az időszakosan megnövekvő forgalom miatt óvatosan, körültekintően kell pedálozni (különösen a Lövő közeli útszakaszon). A büki gyógyfürdőben érdemes pihenőt tartani és felüdülni.

3. szakasz: Kőszeg-Cák-Kőszegszerdahely-(Velem)-Bozsok-Bucsu-(Horvátlövő-Pornóapáti-Nárai)-Szombathely 30 km, 1 túranap
A Kőszegtől délre elterülő hegység közel 900 méter magas csúcsa az Írottkő. A hegy lábánál vezető, kijelölt kerékpáros kirándulóúton haladhatunk, kitáblázott, kis forgalmú ún. kerékpárbarát utakon. Az itt kiépült Naturparkot talán célszerűbb gyalogosan bejárni, nem beszélve a cáki pincesorról. A népi kismesterségek bemutatóhelyén Velemben, és ha szerencsés időpontban érkezünk az itteni kirakodó vásár láttán megint csak le kell szállni a nyeregből. A Szombathelyre bevezető úton nagyobb forgalomra számítsunk.

4. szakasz: Szombathely-Ják-Nagykölked-Körmend-Magyarnádalja-Csákánydoroszló-Rátót-Rábagyarmat-Magyarlak-(Szentgotthárd) 57 km, 1 túranap
A térség legnagyobb és leginkább kerékpárbarát városát elhagyva már a "Vashegy" kijelölt kerékpáros kirándulóúton tekerhetjük a pedált. Kis forgalmú közúton vezet a túra, kisebb emelkedőkkel. Szombathely és Ják közelében megnő a forgalom. Több helyen keresztezzük a 8.sz főutat (pl. Körmend, Csákánydoroszló, Rátót), ahol nagy körültekintéssel kell közlekedni.

5. szakasz: Szentgotthárd-(Apátistvánfalva, 7 km)-Farkasfa-Szalafő-Őriszentpéter-Pankasz-Viszák-Hegyhátszentjakab-Ramocsa-Bajánsenye-Magyarszombatfa-Velemér-Csesztreg-Lenti 103 km, 2 túranap
Ezek a szakaszok már az "őrségi" táblával jelzett kerékpáros kiránduló-útvonal részei. Ez az ország legnyugatibb része, amely két országgal is határos. Szubalpin éghajlatú, az Alpok és az Adria hatására sok csapadékot kap. Csak az Őrségre jellemző ún. szeres települések maradtak fönn ezen a vidéken. Különleges népi építészeti emlékek között kerekezünk, kisebb-nagyobb emelkedőkkel tarkított, jó minőségű utakon.

Legfontosabb látnivalók:
Sopron: Tűztorony, városközpont: a Fő tér épületei, Kecske-templom, Erdődy-palota, Újzsinagóga, Ózsinagóga, bencés rendház (Káptalan-terem) stb.; Várkerület: római és középkori városfal, Patika-ház, stb.; Szentlélek-templom (Dorffmeister-freskók), Két mór-ház, Szt. Mihály-templom, Szt. Jakab-kápolna, Károly-kilátó.
Fertőrákos: kőfejtő (természetvédelmi terület, operaelőadások), pellengér, egykori vízimalom, püspöki kastély (múzeum), Mithras-szentély.
Balf: Gyógy-Kastélyszálló és fürdő, fürdőkápolna (Dorffmeister-freskó)
Fertőboz: gloriett.
Nagycenk: Széchenyi-kastély, Szt. István-templom, Széchenyi-Mauzóleum, múzeumvasút, védett hársfasor.
Hidegség: római katolikus templom (XII-XIII. századi freskók).
Hegykő: gyógyfürdő.
Fertőszéplak: falumúzeum.
Fertőd: Esterházy-kastély (nyaranta komolyzenei hangversenyek).
Sarród: Kócsagvár, a Fertő-Hanság Nemzeti Park központja.
Sopronhorpács: román kori templom (műemlék), Széchenyi-kastély (arborétum).
Bük: Szapáry-kastély, gyógyfürdő, üdülőfalu.
Csepreg: Városi Múzeum.
Kőszeg: Jurisics-vár, várfal, a Jurisics tér templomai és házai, Patikamúzeum, Hősök kapuja, Jézus Szíve-templom (koncertek), zsinagóga, Chernel-múzeum.
Cák: pincesor (népi műemlék).
Kőszegszerdahely: gótikus római katolikus templom.
Velem: klimatikus üdülőhely; római katolikus templom és Szt. Vid-kápolna (búcsújáró helyek), vízimalom, szabadtéri néprajzi múzeum.
Bozsok: Sibrik-kastély és park.
Pornóapáti: XII. századi római katolikus templom (harang: 1492).
Szombathely: Székesegyház, Isis-szentély, római romkert, püspöki palota, vármegyeháza, Szt. Erzsébet-templom (Dorffmeister-képek), zsinagóga, Szom-bathelyi Képtár, Savaria Múzeum, Smidt Múzeum, Vasi Múzeumfalu, Kámoni Arborétum.
Ják: európai hírű műemlék a Jáki apátsági templom (különleges kapu, freskók), Szt. Jakab-kápolna.
Körmend: Batthyány-kastély (Rába Múzeum, cipőipari múzeum).
Csákánydoroszló: Batthyány-kastély.
Szentgotthárd: cisztercita templom (Dorffmeister-freskók), városháza, színház (egykori magtár), helytörténeti és nemzetiségi múzeum.
Farkasfa: fa harangláb, őrségi boronaházak.
Szalafő: múzeumfalu (Pityerszer).
Őriszentpéter: XIII. századi római katolikus templom, Őrségi Kiállítóhely.
Pankasz: szoknyás harangláb, Helytörténeti Gyűjtemény, népi kovácsműhely.
Hegyhátszentjakab: XIII. századi római katolikus templom, Vadása-tó (fürdő- és üdülőhely).
Magyarszombatfa: fazekasház.
Velemér: XIII. századi római katolikus templom (freskóciklus).
Csesztreg:XIII. századi, freskódíszes templom, tájház.
Lenti: vár maradványai, gyógyfürdő.
térkép: Kerékpártúrák Magyarországon atlasz és útikalauz
Útikönyv: Kerékpártúrák az Őrségben és az Alpokalján, Magyarországi kerékpártúrák

 

5. túra DÉL-BARANYÁBAN: MECSEK ÉS A VILLÁNYI HEGYSÉG 179 km, 4 túranap

Pécs-Pellérd-Görcsöny-Diósviszló-Harkány-Siklós-Villány-Bóly-Máriakéménd-Pécsvárad-Komló-(Sikonda)-(Mánfa)-Magyarszék-Magyarhertelend-Abaliget-Orfű-Pécs
E terület nemcsak történelméről (Pécsvárad, Siklós) hanem boráról (Villány), gyógyfürdőiről (Harkány, Sikonda) és vendégszeretetéről is híres. A túra első fele közepesen nehéz. Többnyire kis forgalmú utakon, hosszú, de enyhe lejtőkkel-emelkedőkkel tarkított terepen vezet az utunk. A mecseki túraszakaszon már jóval erősebben kell taposni a pedált. Ez egy nehéz, hegyi túra. Az út jó minőségű, kisebb szakaszoktól eltekintve (Orfű és Pécs között!) kis forgalmú, de kanyargós. A néha igen erős és hosszú emelkedőket, veszélyes gyorsulásra csábító lejtők követik. Edzett túrázók induljanak a túrára, hegyi kerékpár használata ajánlatos.

Túraváltozat 5/A A DRÁVÁTÓL KAPOSVÁRIG (ORMÁNSÁG, ZSELICSÉG) 191 km, 4 túranap
Siklós-Matty-Drávaszabolcs-Szaporca-Vajszló-Sellye-Kákics-Dencsháza-Szigetvár-Somogyapáti-Lad-Hencse-Kadarkút-Bándudvarnok-Bőszénfa-Szenna-Kaposvár
A túra első felében az Ormánságot fedezhetjük fel. Mindenkinek ajánljuk, aki kíváncsi a határmenti, régebben elzárt, de éppen ezért természeti, néprajzi, és építészeti értékeit megőrző térségre. A Duna-Dráva Nemzeti Park területén járunk, vadregényes vidéken, nagyrészt közepes minőségű mellékutakon, sík terepen. Több szakaszon a Dráva gátján, javított földúton kerekezhetünk. A túránk harmadik-negyedik napján közepes nehézségű terepen, hegyes-dombos tájon, kis forgalmú mellékutakon, a Zselicségben szép erdei utakon haladhatunk. Kaposvár közelében nagy forgalomra kell számítani.

Legfontosabb látnivalók:
Pécs: A történelmi belváros a Világörökség részévé válás várományosa. Dóm, ókeresztény sírkamra és mauzóleum, püspöki palota, várfalak, Gázi Kászim dzsámija, Zsolnay-kút, Jakováli Hasszán dzsámija, római temető, Szt. Ágoston-templom (volt dzsámi), Csontváry Múzeum, Káptalan utcai múzeumok: Zsolnay Kerámia Kiállítás, Amerigo Tot, Vasarely, stb., Dömörkapu, Misina-tető (tv-torony).
Görcsöny: római katolikus templom (Dorffmeister- és "könnyező" Mária-kép).
Harkány: gyógy- és strandfürdő.
Siklós: Garay-vár, ferences templom, Malkocs bej dzsámija, szerb templom.
Villány: Bormúzeum, kőbánya (természetvédelmi terület).
Bóly: Batthyány-kastély (arborétum).
Pécsvárad: vár és apátsági templom, Árpád-kori altemplom.
Komló: Helytörténeti Múzeum.
Abaliget: cseppkőbarlang.
Orfű: Malommúzeum, Sárkány-kút, Orfűi-tórendszer.
Szigetvár: Vár, Szulejmán-dzsámi, csonka minaret, vártörténeti kiállítás, Basa-kút, turbéki kegytemplom.
Szenna: népi barokk stílusú református templom (festett kazettás famennyezet, festett karzat, berendezés), Szabadtéri Néprajzi Gyűjtemény, favázas ház.
Kaposvár: rokokó Mária-oszlop, Dorottya-ház (bálok), Rippl-Rónai Múzeum, Somogyi Képtár, Csiky Gergely Színház, várromok.
térkép: Kerékpártúrák Magyarországon atlasz és útikalauz
Útikönyv: Magyarországi kerékpártúrák

 

6. túra BUDAPESTTŐL A VELENCEI-TÓIG 172 km, 3 túranap

Budapest-Érd-Sóskút-Biatorbágy-Alcsútdoboz-Lovasberény-Székesfehérvár-Szabadbattyán-Tác-Gorsium-Seregélyes-Dinnyés-Pákozd-Velence-Gárdony

Túraváltozat 6/A 116 km, 3 túranap
Budapest-Budakeszi-Zsámbék-Bicske-Felcsút-Alcsútdoboz-Lovasberény-Székes-fehérvár-Kisfalud-Pákozd-Dinnyés (Seregélyes)-Agárd-Gárdony
Budapestről a Velencei-tóig karikázni sokak kedvelt programja. Útközben számos olyan látnivaló akad, ami megéri a kitérőt. Akár Érd-Biatorbágy, akár Budakeszi-Zsámbék felé indulunk, a főváros közelében nehéz elkerülni, de legalábbis keresztezni kell nagy forgalmú utakat. Ebből a dimbes-dombos körzetből kikerülve azután már kellemesen könnyű túra ígérkezik, sok látnivalóval. A Velencei-tó déli partján kerékpárúton is haladhatunk! A túra két külön részre is bontható: tehetünk egy Budapest-Zsámbék-Bicske-Érd-Budapest körtúrát, vagy kerékpárunkkal együtt leutazhatunk vonattal Székesfehérvárra, majd körbekarikázhatjuk a Velencei-tavat. Székesfehérvárról Kisfaludon keresztül rövid úton (7 km) is elérhető a Velencei-tó. A tó körül sok strand, kemping, étterem található. Ott letáborozva a kerékpáros útikönyvek, térképek alapján számtalan kirándulás tehető a környéken.

Legfontosabb látnivalók:
Érd: minaret, római katolikus templom, Földrajzi Múzeum.
Biatorbágy: kettős völgyhíd, Sándor-Metternich-kastély, római katolikus templom.
Alcsútdoboz: arborétum, József nádor kastélyának romjai, védett platánsor.
Lovasberény: római katolikus templom, Cziráky-kastély.
Székesfehérvár: romkert, püspöki palota, városháza, székesegyház, Szt. Anna-kápolna, karmelita templom (Maulbertsch-művek, faragások), Budenz-ház (Ybl Múzeum), Szt. István-tér házai, Bory-vár, Szt. István király Múzeum, Várostörténeti Múzeum és Babaház, Fekete Sas patika (múzeum).
Tác-Gorsium: római város romjai.
Seregélyes: Zichy-kastély, tájház.
Pákozd: kőobeliszk és múzeum, arborétum, madárrezervátum, ingókövek.
Velence: üdülőhely, mohamedán síremlék, Halászmúzeum.
Budakeszi: Vadaspark.
Zsámbék: Bazilika romja, várkastély (főiskola), török kút, Lámpamúzeum.
Bicske: volt Batthyány-kastély.
Agárd: üdülőhely, Gárdonyi Géza szülőháza, madárrezervátum.
térkép: Kerékpártúrák Magyarországon atlasz és útikalauz
Útikönyv: Kerékpárral Budapest környékén,
Magyarországi kerékpártúrák

 

7. túra VÉGIG A TISZA MENTÉN 549 km, 10 túranap

Tiszabecs-Vásárosnamény-Kisvárda-Tokaj-Tiszafüred-Szolnok-Csongrád-Szeged
A magyar Alföld képéhez oly nagyon hozzátartozó Tisza folyót sokan úgy ismerik, mint a vízitúrázók és a horgászok birodalmát. Pedig lehetne akár a kerékpárosoké is. Ha a Tisza magyarországi partvidékét biciklizés közben fedezzük fel, megtapasztalhatjuk a Tisza közeli tájak különleges hangulatát, báját. Olyan feledhetetlen élményben lesz részünk, amire később is örömmel gondolunk majd vissza. E több száz kilométeres túra szinte mindenkinek ajánlható, de főleg csoportos (diák) túrázóknak. Érdemes rászánnunk akár egy teljes vakációt is. Kezdő túrakerekezők, kevéssé korszerű, egyszerű túrabiciklivel is nekivághatnak. Szinte minden időszakban, tavasztól őszig útra kelhetünk, még a melegebb és szárazabb (júliusi, augusztusi) hónapokban is jól esik a hűsítő Tisza közelében kerekezni. Az ajánlott útvonal mentén számos más sportprogrammal (pl. úszás, lovaglás, evezés, szörfözés) tehetjük változatosabbá vakációnkat. A kisebb-nagyobb Tisza menti települések gazdag kulturális kínálattal és számos szórakoztató eseménnyel várják a két keréken érkezőket.
Utunk javarészt igen jó minőségű és szélesen aszfaltozott gáton vezet. A Tisza közelében, az azzal párhuzamosan vezető utakon többnyire kicsi a forgalom, de a nagyobb városok (pl. Tokaj, Tiszaújváros, Szolnok, Szeged) közelében és a hidakon, főleg hétköznap, kellemetlennek érezzük majd a forgalmat, különösen a tehergépkocsik miatt. Van ahol csak komppal juthatunk át a Tisza másik partjára. Ez a szolgáltatás nem ingyenes és korlátozottan vehető igénybe. (Menetrendjükről az Útinform ad tájékoztatást, lásd a hasznos címek jegyzékét!) A kerékpárosokat a Tisza mentén nem vezetik (még) külön útirányjelző táblák, ezért az útikalauzok és részletesebb térképek segítségét nem nélkülözhetjük. (Lásd ajánlatunkat!) A Tisza menti túra északkeleti kiindulópontját érdemes vasúton, majd biciklivel megközelíteni. (Fehérgyarmat-Kölcse-Tiszabecs: 30 km). A Tokajtól Szegedig tartó szakasz egyúttal az EuroVelo 11. számú nemzetközi kerékpárút része. A túra három szakaszra osztható és több változattal egészíthető ki.

1. szakasz: A Felső-Tisza mentén 146 km (+29 km), 3 túranap
Tiszabecs-Tiszacsécse-Szatmárcseke (Turistvándi, 4 km)-Kisar-Tivadar(-Tarpa, Csaroda, Tákos, 20 km)-Gulács-Vásárosnamény (1. túranap = 45 km + 24 km)-Mándok (Lónya, 5 km)-Eperjeske-Zsurk-Záhony-Tuzsér-Kisvárda (2. tn. = 71 km)-Dombrád-Tiszatelek-Nagyhalász-Ibrány-Gávavencsellő-Szabolcs-Rakamaz-Tokaj (3. tn.=70 km)
A folyó közelében, ártéri erdővel kísért vagy sík, ligetes vidéken, kis forgalmú utakon haladunk. Önálló kerékpárút csak egy-két nagyobb település közelében (pl. Kisvárda-Kékcse, Rakamaz-Tokaj) van. A Felső-Tisza gátjain, rövid szakaszokat kivéve nincs burkolt út, tehát csak száraz időben kerékpározzunk ott, esős időben a Tiszával párhuzamosan haladó közutat ajánljuk.

2.szakasz: A Közép-Tisza mentén 226 km, 5 túranap
Tokaj-Tiszatardos-Tiszalök-Tiszadada-Tiszadob-Tiszaújváros (1. tn.=51 km)-Polgár-Ticsacsege-Tiszafüred (2. tn.=66 km)-Abádszalók-Kisköre-Tiszasüly (3. tn.=60 km)-Kőtelek-Nagykörű-Szolnok (4. tn.=49 km)-Rákóczifalva-Martfű-Tiszaföldvár (5. tn.=29 km)
Több napos túra, amely nagyrészt a Tisza menti (szinte végig aszfaltozott és forgalommentes) gáton vezet. Érdemes a folyó menti nagyobb városokban és a Tisza-tónál megpihenni, ahol újfajta élményekhez juthatunk (pl. Tiszaújváros: nyári jégpálya, Tiszacsege: Hortobágy, Szolnok: múzeumok, stb.) A hosszabb szakaszok előtt főleg a nyári hőségben gondoskodjunk a kellő mennyiségű folyadék-utánpótlásról!

3.szakasz: Az Alsó-Tisza mentén 108 km, 2 túranap
Tiszaföldvár-Tiszainoka-Tiszakürt-Csépa-Csongrád (1. tn.=44 km)-Csanytelek-Baks-Ópusztaszer-Sándorfalva-Szeged (2. tn.=64 km)
Itt utunk már többször eltávolodik a folyótól, de továbbra is sík terepen kerekezünk. Többször keresztezünk forgalmas főutakat, vasutat, de többnyire kis forgalmú mellékutakon, sőt néha (pl. Szolnok után) kerékpárúton haladunk. Csongrádnál kompon keresztezzük a Tiszát, majd az ópusztaszeri kitérőt (a nemzeti zarándokhellyé vált Történelmi Emlékpark megtekintését) követően, elérjük Szegedet, a Dél-Alföld legnagyobb városát.

Túraváltozat 7/A SZATMÁR-BEREGI, NYIRSÉGI TÚRA 209 km, 4 túranap
Vásárosnamény-Olcsvaapáti-Fehérgyarmat-Nagyszekeres-Csengersima-Szamosbecs (Szamostatárfalva, 4 km)-Csenger-(1. tn.=67 km)-Tunyogmatolcs-Kocsord-Mátészalka (Vaja, 14 km) (2. tn.=40 km)-Nagyecsed-Vállaj-Bátorliget-Nyírbátor (3. tn.=57 km)-Máriapócs-Kállósemjén-Nagykálló-Nyíregyháza (Sóstófürdő, 6km) (4. tn.=45 km)
Folyókkal szabdalt sík vidéken, különlegesen szép népi építészeti emlékek között vezető, könnyű túra. Azoknak ajánljuk, akik kedvelik a magyar vidéket, és szeretnék még látni a maga egyszerű és természetes állapotában, megtapasztalni az igazi magyar vendégszeretetet. A Szamos menti gáton haladva, és megközelítve az Ecsedi- valamint a Bátorligeti őslápot, képet kaphatunk a természet e tájékra jellemző ősi állapotáról is.

Túraváltozat 7/B A TISZA-TÓ KÖRÜL 63 km, 1 túranap
Kisköre-Tiszanána-Sarud-Poroszló-Tiszafüred-Tiszaszőlős-Tiszaderzs-Abádszalók
A magyar Alföld szívébe "varázsolt" tó a Tisza felduzzasztásával keletkezett. Az egyedülállóan érdekes terület egyik felén a természet az úr, a másik részén üdülőhelyek találhatók. A Tisza-tó körüli könnyű, kezdő túrázóknak is ajánlott kerékpártúrán mind a kétfajta „kínálatból” kivehetjük részünket. Haladhatunk a tó körüli gátakon (egy részükön már szilárd burkolat van), vagy a tó menti településeket összekötő közutakon is, amelyek többnyire kis forgalmúak (kivéve a Poroszló és Tiszafüred közötti híd- és útszakaszokat). Akinek nem elég az itteni élményekből, annak ajánljuk, hogy guruljon át a közeli Hortobágyra, de az útikönyvek alapján felfedezheti a környék egyéb nevezetességeit is.

Túraváltozat 7/C TÚRA AZ ALSÓ-TISZA MENTÉN 118 km, 2 túranap
Szeged-Maroslelle-Makó-Földeák-Hódmezővásárhely (1. tn.=65 km)-Mártély-Mindszent-Szegvár-Szentes-Csongrád (2. tn.=53 km)
Az Alsó-Tisza és a Maros vidékét bemutató, könnyű, síkvidéki - minden korosztálynak ajánlott - túra. Az útvonal Magyarország napfényben leggazdagabb táján, ősi településekből kifejlődő, jellegzetes építészeti kialakítású és sajátos hangulatú kisvárosokon halad át. E tájékon már régóta természetes közlekedési eszköz a kerékpár. A Tisza múlt századi szabályozása során kialakított "holt" Tiszaágak (morotvák) jellegzetes példája a mártélyi, amely az elmúlt években a környék legnépszerűbb - hétvégeken sokak által látogatott - üdülőhelyévé vált. (Hódmezővásárhelyről kerékpárút vezet idáig!)

Legfontosabb látnivalók:
Tiszacsécse: református templom (fa harangtorony), Móricz Zsigmond Emlékház.
Szatmárcseke: csónak alakú fejfák (református temető), Kölcsey-kúria.
Turistvándi: vízimalom, gótikus református templom (festett famennyezet).
Tarpa: gótikus református templom (freskóciklus), szárazmalom, Tarpai-hegy (vulkáni kúp), védett tölgyes.
Csaroda: XIII. századi körerkélyes református templom (csodálatos falfestés, festett kazettás mennyezet), fa harangláb.
Tákos: református templom (festett famennyezet, szószék és padok), fa harangláb.
Vásárosnamény: Tomcsányi-kastély, Eötvös-kúria (kiállítás), Beregi Múzeum, gergelyiugornyai strand
Lónya: református templom (festett famennyezet), fa harangláb, különleges fejfák (temető).
Eperjeske: Jármy-kúria.
Zsurk: református templom (festett kazettás famennyezet), négyfiatornyos fa harangtorony.
Tuzsér: Lónyai-kastély és park.
Kisvárda: várrom, római katolikus templom, Rétközi Múzeum (egykori zsinagóga).
Ibrány: gótikus református templom, képtár és helytörténeti gyűjtemény.
Gávavencsellő: Dessewffy-kastély.
Szabolcs: középkori földvár, gótikus református templom, Mudrány-kúria.
Tokaj: Rákóczi-Dessewffy-kastély, Rákóczi-pince, Tokaji Múzeum, Pincemúzeum, borpincék.
Tiszadada: Patay-kastély, Zathureczky-kastély.
Tiszadob: gyönyörű, eklektikus Andrássy-kastély (védett park), Árpád-kori református templom, Tubus-magtár.
Tiszaújváros: Helytörténeti Gyűjtemény, szabadidőpark stranddal, nyáron is üzemelő jégpályával.
Ticsacsege: "Zsellérház".
Tiszafüred: üdülőközpont a Tisza-tónál, Kiss Pál Múzeum, Nyúzó Gáspár Fazekas Tájház, madárrezervátum.
Kisköre: Tisza-tó, duzzasztómű, falumúzeum.
Tiszasüly: műemlék római katolikus templom, Sajfoki szivattyútelep.
Szolnok: Damjanich János Múzeum, városháza, ferences templom (barokk berendezés), egykori zsinagóga (Szolnoki Galéria), Xavéri Szt. Ferenc-kápolna (műemlék), Tisza Szálló és Gyógyfürdő, művésztelep, Vízügyi Múzeum, Tájház, Tiszaliget (szabadidő központ).
Tiszaföldvár: Tiszazugi Földrajzi Múzeum, termál- és strandfürdő.
Tiszakürt: arborétum, Bolza-kúria (fafaragványok).
Csongrád: Szt. Rókus-templom (mennyezetfreskók), Nagyboldogasszony-templom, múzeumfalu (műemlék parasztházak), gőzmalom, Tari László Múzeum, Csongrádi Galéria, Múzeumház, művésztelep, gyógyfürdő.
Csanytelek: millenniumi obeliszk, "Strassbourg-kő", Csaj-tó, Labodári gémtelep.
Ópusztaszer: Nemzeti Történeti Emlékpark.
Szeged: Dóm tér (nyaranta szabadtéri játékok): Dóm, Dömötör-torony, püspöki palota, kincstár, zenélő óra stb.; szerb templom, késő gótikus ferences templom, felsővárosi templom (barokk műemlék), régi zsinagóga, új zsinagóga, városháza, Kass-gyűjtemény, Fekete-ház (múzeum), sok szép műemlék palota, a vár maradványai, Szegedi Nemzeti Színház, Móra Ferenc Múzeum, vadaskert, füvészkert.

Túraváltozatok:
Fehérgyarmat: református templom, árvízi emlékmű, Beregi TK bemutatóterme.
Nagyszekeres: gótikus református templom, fa harangtorony.
Csengersima: gótikus református templom (festett szószék, karzat és kazettás mennyezet).
Csenger: gótikus református templom (festett kazettás famennyezet), helytörténeti gyűjtemény.
Szamostatárfalva: XIII. századi református téglatemplom, fa harangláb.
Kocsord: unitárius templom, Tisza-kastély.
Mátészalka: gótikus református templom, Hét vezér díszkút, Szatmár Múzeum.
Vaja: Vay-kastély (kiállítások), Vay Ádám síremléke, református templom (körerkélyes, fiatornyos torony), tájház.
Nagyecsed: gőzüzemű szivattyútelep (műemlék).
Bátorliget: "Bátorliget élővilága" kiállítás, ősláp.
Nyírbátor: gótikus református teremtemplom és monumentális fa harangtorony, minorita templom (Krucsay-oltár) és kolostor (Báthori István Múzeum).
Máriapócs: görög katolikus bazilika és kolostor (híres búcsújáróhely).
Kállósemjén: görög katolikus templom, Kállay-kúria, Mohos-tó.
Nagykálló: egykori megyeháza, római katolikus templom (szép berendezés), Korányi Frigyes emlékmúzeum, gyógyfürdő.
Nyíregyháza: városháza, római katolikus nagytemplom (neoromán), görög katolikus templom és püspöki palota, műemlék evangélikus templom, Jósa András Múzeum.
Sóstófürdő: Sóstó (gyógyhatású): fürdő- és csónakázótó; Múzeumfalu.
Tiszaderzs: romtemplom, Borbély-kúria, református templom.
Makó: görög katolikus templom (díszes ikonosztáz), zsinagóga, városháza, József Attila Múzeum, Espersit-ház (irodalmi múzeum), gyógyfürdő.
Hódmezővásárhely: református Ó- és Újtemplom, görögkeleti templom, városháza, Alföldi Galéria, Tornyai János Múzeum, Csúcsi Fazekasház, nádtetős tájház, Városi strand- és gyógyfürdő.
Mártély: Iskolamúzeum, Késmárki-szélmalom, üdülőtelep.
Mindszent: római katolikus templom (főoltárkép), Honismereti Gyűjtemény.
Szegvár: Károlyi-kastély, falumúzeum, szélmalom.
Szentes: görögkeleti templom (ikonosztáz), református Nagytemplom, zsinagóga, volt megyeháza, városháza, Petőfi S. u. házai, Polgárház-múzeum, Szentesi Galéria, Koszta József múzeum, Vízügyi Múzeum, termálfürdő, strand, Termál-tó.
térkép: Kerékpártúrák Magyarországon atlasz és útikalauz
Útikönyv: Kerékpárral a Felső- és Közép-Tisza vidékén,
Magyarországi kerékpártúrák

 

8. túra TÚRA A KISKUNSÁGON ÁT 240 km, 4 túranap

Ráckeve-Tass-Dömsöd-Apaj-Kunszentmiklós (1. tn.=55 km)-Kunadacs-Kerekegyháza-Kecskemét (2. tn.=53 km)-Helvécia-Jakabszállás-Bugacpuszta-Kiskunfélegyháza (3. tn.=60 km)-Tiszaalpár-Lakitelek (Tőserdő)-Tiszakécske-Tiszavárkony-Tószeg-Szolnok (4. tn.=72 km)
A Duna-Tisza közén áthaladó, a Kiskunsági Nemzeti Park jellegzetes részeit feltáró, és valódi "pusztatúra" hangulatot nyújtó könnyű, síkvidéki túra. Nem kell hozzá más csak egy egyszerű túrabicikli és némi elszántság. Budapestről a túra kezdőpontjáig, Ráckevéig, érdemes HÉV-vel utazni a biciklinkkel együtt (39 km). A Csepel-szigetről a Tassi-zsilipen át jutunk az Alföldre. Helvécia és Bugac környékén javított földúton kell tekerni. A földútszakaszok csak a nagyon forgalmas 54-es sz. főúton kerülhetők meg. A túránkat több helyen is érdemes megszakítani egy napra, kipróbálni egy másfajta nyerget, és egy jót lovagolni pl. Apajpusztán. A "hírös" város, Kecskemét után is egy valódi "pusztai" élmény vár a bringásokra Bugacon. Egy másik igen jellegzetes alföldi város, Kiskunfélegyháza után a Tisza felé közeledve egészen más táj fogad minket. Ennek egy jellegzetes és sokak által látogatott része, a Lakitelek közelében lévő láperdő. A biciklizésben erősen megdolgoztatott lábunkat, fáradt szervezetünket, útközben többször is felüdíthetjük gyógyhatású fürdőkben (pl. Kecskeméten vagy Tiszakécskén).

Legfontosabb látnivalók:
Dömsöd: műemlék református templom, Petőfi Emlékmúzeum.
Apaj: szikes puszta, lovasbemutatók.
Kunszentmiklós: klasszicista városháza, helytörténeti gyűjtemény.
Kecskemét: Nagytemplom, Cifrapalota, Játékmúzeum, városháza, Szt. Miklós-templom, ferences kolostor (Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet), Ráday Múzeum, , zsinagóga (Tudomány és Technika Háza), ortodox zsinagóga (Magyar Fotográfiai Múzeum), Katona József szülőháza, Katona József Múzeum.
Bugacpuszta: védett homokpuszta (ősi háziállatok, lovasbemutatók), néprajzi gyűjtemény, Bugaci csárda (vonzó vendéglő, mellette strand, kemping, tenisz- és golfpálya).
Kiskunfélegyháza: szecessziós, Zsolnay majolikadíszítésű, mázas cserépborítású városháza, Hattyú-ház, Kiskun Múzeum, Béke téri római katolikus templom, Petőfi Emlékház, Móra Ferenc szülőháza (emlékkiállítás), strandfürdő.
Tiszaalpár: római katolikus templom, bronzkori földvár maradványai.
Tiszakécske: Helytörténeti Gyűjtemény, termálfürdő, gyermekvasút, partifecsketelep.
Tiszavárkony: nádtetős Alkotóház.
térkép: Kerékpártúrák Magyarországon atlasz és útikalauz
Útikönyv: Magyarországi kerékpártúrák

 

9. túra A HORTOBÁGY VIDÉKE 133 km, 2 túranap

Debrecen-Balmazújváros-Tiszacsege (1. tn.=61 km)-Egyek-Hortobágy-Nagyhegyes-Hajdúszoboszló (2. tn.=72 km)
A Világörökségek közé választott, egyedülálló értékű és érdekességű pusztánkat e túra során a szintén híres-nevezetes "cívis" város, Debrecen felől közelítjük meg. Fantasztikus élmény lehet az augusztus 20-án megrendezett debreceni Virágkarnevál megtekintése. Túránk végállomása a gyógyfürdőjéről szintén messze földön ismert Hajdúszoboszló. Végig sík terepen karikázhatunk. A hosszú pusztai szakaszokon, főleg a nyári hőségben, gondoskodnunk kell előre a megfelelő mennyiségű folyadék-utánpótlásról. Rövid szakaszokon javított földúton kell haladni (Hortobágy, Nagymacs). A Hortobágyi Nemzeti Park nyugati fogadóházában, Egyek közelében, a 33-as főút mellett a kerékpáros turisták külön túravezetőt is kérhetnek. A fogadóház mellől indul a Hortobágyon átvezető pusztai kerékpárút (földút).

Túraváltozat 9/A DEBRECEN KÖRNYÉKÉN 79 km, 2 túranap
Debrecen-Hajdúsámson-Martinka-Bánk-Létavértes (Álmosd, 10 km) (1. tn.=46 km)-Hosszúpályi (Hajdúbagos, 6 km)-Fancsika víztároló-Debrecen (2. tn.=33 km)
A debreceniek egyik legkedveltebb kirándulóhelye az erdőspusztai víztárolók környéke és a Bánki erdő. A könnyű, síkvidéki túra kis forgalmú utakon (rövid szakaszokon javított földutakon), javarészt kellemes erdős-ligetes környezetben vezet. Debrecentől Hajdúsámsonig kerékpárúton tekerhetünk. Érdemes kitérőt tenni és megtekinteni a Létavértes közelében található hajdúbagosi földikutya rezervátumot, ahonnan vasútra ülve juthatunk vissza Debrecenbe.

Legfontosabb látnivalók:
Debrecen: református Nagytemplom, református Kistemplom, Szt. Anna-templom, megyeháza, városháza, Arany Bika Szálló, református kollégium, Gályarabok emlékoszlopa, Déri Múzeum, Nagyerdei Gyógy- és Strandfürdő, Nagyerdei kultúrpark. Látványos rendezvény augusztus 20-án a Debreceni Virágkarnevál.
Balmazújváros: Helytörténeti Múzeum, Veres Péter szülőháza (emlék-múzeum).
Hortobágy: A világörökség részét képező táj; szikes puszta, kilenclyukú híd, Pásztormúzeum, Hortobágyi Galéria, Körszín, mátai méntelep (lovasbemutatók), halastavak, csárdák.
Hajdúszoboszló: gyógyfürdő és strand, templomerőd maradványai, Bocskai István Múzeum, csónakázótó.
Álmosd: Kölcsey-kúria, kovácsműhely.
térkép: Kerékpártúrák Magyarországon atlasz és útikalauz
Útikönyv: Dél-alföldi kerékpártúrák
Magyarországi kerékpártúrák

 

10. túra A KÖRÖSÖK VIDÉKÉN, BÉKÉSBEN 190 km, 3 túranap

Szarvas-Mezőtúr-Gyomaendrőd-Dévaványa-Körösladány (1. tn.=65 km)-Szeghalom-Vésztő-(Tarhos)-Doboz (Gyula, 18 km) (2. tn.=56 km)-Városerdő (Sarkad, 6 km)-Dénesmajor-Gyulavári-Gyula-(Szabadkígyós)-Békéscsaba (3. tn.=69 km)
A túra a romantikus Körösök vidékének legjellegzetesebb tájait és legnevezetesebb városait fűzi fel. Könnyű, síkvidéki túra, mindenkinek ajánlható, aki e sokszínű, soknemzetiségű vidék törekvő, vendégváró polgáraival és az itt rejtőző természeti szépségekkel szeretne megismerkedni. A "természetgazda" Körös-Maros Nemzeti Park több (15-48 km hosszú) kerékpártúra-útvonalat ajánl, amelyeket bejárva a vidék jelentős régészeti és természeti kincseivel ismerkedhetünk meg. A kerékpártúránk kiindulópontja a jól ismert szarvasi arborétum. Útközben több helyen is megszállhatunk és kerékpárral bebarangolhatjuk a vidéket. A térség kerékpáros kirándulóútjai az egyre több helyen szilárd burkolattal is ellátott Körös-gátakon vezetnek, elkerülve a legforgalmasabb főutakat. Ezeken juthatunk el a vidék legismertebb, legjellegzetesebb városaiba. Ezekről a túraútvonalakról a Nemzeti Park központi irodájában, a helyi Tourinform Irodákban vagy a kerékpáros térképekről, útikönyvekből tájékozódhatunk. E térség híres strandjairól, gyógyhatású fürdőiről (pl. Gyula), amit egy kerékpáros túrázónak szinte kötelessége kipróbálni. Érdemes egy kitérőt tenni a Nemzeti Park réhelyi (Dévaványától kb. 5 km) bemutatótelepére, ahol megtekinthetjük a túzokrezervátumot.

Legfontosabb látnivalók:
Szarvas: Bolza-kastély, Arborétum, Nemzeti Emlékhely, evangélikus Ótemplom, egykori városháza, szárazmalom, Tessedik Sámuel Múzeum, Szlovák Tájház, Ruzicskay-ház (múzeum).
Mezőtúr: református Nagytemplom, Nagyboldogasszony-templom, zsinagóga (kerámia-kiállítás), Bolváry-kúria, Fazekas Múzeum, Badár-ház (fazekasság), Református Egyháztörténeti Gyűjtemény, strandfürdő.
Gyomaendrőd: Nyomdaipari Múzeum, Motormúzeum, Ligetfürdő, tájház.
Dévaványa: túzokrezervátum, Réhelyi-major (kiállítás, túzokbemutató).
Körösladány: Wenckheim-kastély.
Szeghalom: Kántor-lak, római katolikus templom (volt magtár) és harangláb, Sárréti Múzeum.
Vésztő: Vésztő-Mágor Történelmi Emlékhely, református templom (Toronygaléria).
Doboz: Kastélypark (Wenckheim-mauzóleum), magtár, Szanazugi üdülőtelep.
Gyula: középkori téglavár (nyaranta a Gyulai Várszínház előadásai), csónakázótó, Várfürdő, Almássy-kastély, belvárosi római katolikus templom (freskók), román görögkeleti templom (ikonosztáz), Ferenc-rendi romkert, városháza, régi városháza, Százéves cukrászda, Ladics-ház (múzeum), Városi Képtár, Erkel Ferenc Emlékház és Múzeum, Kohán Múzeum.
Szabadkígyós: Wenckheim-kastély és park, római katolikus templom.
Békéscsaba: görögkeleti templom (ikonosztáz), evangélikus Kistemplom, evangélikus Nagytemplom, városháza, István-malom, Munkácsy Mihály Múzeum, Szlovák Tájház, Meseház, Gabonamúzeum, Széchenyi-liget, szoborsétány, Árpád-fürdő.
térkép: Kerékpártúrák Magyarországon atlasz és útikalauz
Útikönyv: Dél-alföldi kerékpártúrák, Magyarországi kerékpártúrák

 

11. túra ÉSZAKI VÁRAK ÉS KASTÉLYOK (BÖRZSÖNY - CSERHÁT) 121 km, 2 túranap

Nógrád-Felsőpetény-Alsópetény-Nézsa-Legénd-Nógrádsáp-Galgaguta-Acsa-Erdőkürt (Erdőtarcsa, 5 km)-Vanyarc-Szirák (1. tn.=73 km)-Kisbágyon (Buják, 5 km)-Szarvasgede-Ecseg-Alsótold-Hollókő-Szécsény (2. tn.=48 km)
Közepesen nehéz hegyi túra, ennek megfelelően csak váltós, megbízható, jó fékekkel felszerelt kerékpárral és kellő fizikai felkészültséggel induljunk útnak. Igen változatos, rövidebb-hosszabb lejtők és emelkedők által tarkított tájakon haladunk. Az utak itt általában kis forgalmúak és keskenyek. A lejtős részeken, főleg esős, nedves időszakban kellő óvatossággal fékezzünk, kormányozzunk. Túrajavaslatunk kiindulópontja Nógrád vára, amelyet a Vácról induló vonaton is megközelíthetünk. Érdemes több időt szakítani az érintett várak (néhol csak romjaik), kastélyok, és természetesen a Világörökség része, Hollókő megtekintésére. Az erős pedálozást követően a közbeiktatott programokat, kétszeresen is kellemes élményként élhetjük át.

Túraváltozat 11/A A CSERHÁTON ÉS A MÁTRÁN ÁT 170 km, 3 túranap
Nógrád-Felsőpetény-Bánk-Romhány-Mohora-Cserhátsurány-Cserhátszentiván-Pásztó (1. tn.=75 km)-Mátraszentimre (Parádsasvár, Parád, Parádfürdő, Recsk, Sirok, Tarnaszentmária, Verpelét, 35 km)-Mátraháza (Kékestető, 5 km)-Mátrafüred-Gyöngyös (2. tn.=48 km)-Abasár-Kisnána-Verpelét-Egerszalók-Eger (3. tn.=47 km)
Az előző túra egy fokozattal nehezebb változata. Nehéz hegyi túra, tehát a sebességváltós, megbízható kerékpár itt is elengedhetetlen. Tapasztalt, jó fizikumú kerékpárosoknak ajánljuk. Itt közelítjük meg Magyarország legmagasabb pontját, a Kékestetőt (1015 m). Az útvonal tele van rövidebb-hosszabb lejtővel, emelkedővel, az erőfeszítéseinkért viszont bőven kárpótol a hegyvidék szépsége, kiváló levegője. Az utak, közepes forgalmúak és minőségűek. Igen forgalmas viszont a Mátra gerincén átvezető kitérőút (Parád, Recsk).

Legfontosabb látnivalók:
Verőce: Gorka Géza Emlékmúzeum, Migazzi-kastély.
Nógrád: várrom, műemlék római katolikus templom.
Acsa: Prónay-kastély, Patay-kastély.
Szirák: Teleki-Dégenfeld-kastély (Kastély Szálló), Teleki-sírbolt.
Kisbágyon: fa harangláb.
Buják: színes népviselet (csak ünnepnapon viselik), Glatz Oszkár háza (kiállítás).
Hollókő (a Világörökség része): az ófalu nagy része falurezervátum (58 védett épület), középkori eredetű római katolikus templom, községháza, Postamúzeum, Falumúzeum, Tájház, várrom.
Szécsény: Forgách-kastély (múzeum), vár romjai, ferences templom és kolostor, ferde tűztorony.

Túraváltozat:
Romhány: Prónay-kastély, Lókos-patak hídja.
Mohora: Vay-Zichy-kastély, Mauks-ház, Tolnay-kúria (emlékkiállítás).
Pásztó: Szt. Lőrinc-plébániatemplom, egykori kolostor (képtár), romkert, Oskolamester-ház.
Parádsasvár: Károlyi-kastély, palackozó és ivócsarnok.
Parád: palóc tájház, Asztalos Joachim népművész kiállítása.
Parádfürdő: Károlyi-kastély, kocsimúzeum, fürdőépület, fürdőtelep, források.
Recsk: Nemzeti Emlékpark, Népművészeti Tájház, védett vadgesztenyesor.
Sirok: vár, Nyirjes-tó (tőzegláp).
Tarnaszentmária: Árpád-kori templom.
Gyöngyös: Szt. Bertalan-templom, ferences templom és kolostor, műemlék könyvtár, Orczy-kastély (Mátra Múzeum), Orczy-Berényi-Haller-kastély.
Abasár: Bormúzeum, borpincesor.
Kisnána: Kompolthy-vár (múzeum), vártemplom, tájház.
Eger: Vár, Bazilika, érseki palota, minaret, Esterházy Tanárképző Főiskola épülete, kispréposti palota, nagypréposti palota, vármegyeháza, minorita templom, cisztercita templom és rendház, Gárdonyi Géza Emlékmúzeum, strandfürdő, Szépasszony-völgyi borpincék.
térkép: Kerékpártúrák Magyarországon atlasz és útikalauz
Útikönyv: Kerékpárral Budapest környékén,
Magyarországi kerékpártúrák

 

12. túra A BÜKK-FENNSÍK-AGGTELEK-ZEMPLÉN 404 km, 7 túranap

Eger-Felsőtárkány-Répáshuta-Bükkszentkereszt-Miskolctapolca (1. tn. = 58 km)-Miskolc-Diósgyőr-Lillafüred-Mályinka-Dédestapolcsány (Bánorváti 6 km)-Uppony-Putnok (2. tn.=63 km)-Kelemér (Gömörszőlős, 2 km)-Ragály-Aggtelek-Jósvafő-Perkupa-Szalonna-(Szendrő-Rudabánya, 16 km) (3. tn.=60 km-Krasznokvajda-Baktakék-Encs (4. tn. =60 km)-Abaújszántó-Boldogkőváralja-(Vizsoly,)-Gönc-(Telkibánya, 4 km) (5. tn.=53 km)-Abaújvár-Kéked-Hollóháza-(Füzér, 3 km) -Pálháza-Sátoraljaújhely (6. tn.=59 km)-Sárospatak-Vámosújfalu (Tolcsva, 2 km)-Tarcal-Tokaj (7. tn.=54 km)
Közepesen nehéz, de szép és változatos túra, amelyet igazán akkor tudunk értékelni, ha magunkat és gépünket kellően felkészítjük hozzá. Aki kellő tapasztalattal rendelkezik, a túrát teljes hosszában is végigjárhatja, de egyes szakaszait külön-külön is megtehetjük. Az útvonal a Bükki-és az Aggteleki Nemzeti Parkon és három hegységen vezet át (Bükk, Aggteleki Karszt, ill. a Zemplén). Ez a nagy hegyvidéki térség a hazai hegyi kerékpárosok legkedveltebb célpontja. A két Nemzeti Parkban olyan erdei túra-útvonalakat jelöltek ki, amelyekről a fokozottan védett területek megóvása érdekében nem szabad letérni. A Bükk-fennsíkon külön kerékpáros természetvédelmi járőrök teljesítenek szolgálatot, akik szívesen segítik a kerékpáros turistákat is. A lehetséges szakasz-kiindulópontok vasúttal is kitűnően megközelíthetők (Miskolc, Eger, Szerencs, Sátoraljaújhely). A terep adta változatossághoz hasonlóan sokszínű a lehetséges kiegészítő programok palettája is. Úszás (Miskolctapolca), barlangászat (Jósvafő), lovaglás (Szilvásvárad), hegymászás (Istállóskő), hogy csak a az aktív turizmus egyéb helyi kínálatát említsük, nem szólva az asztali (Tokaj-Hegyalja) és a szellemi örömök, az útközben lehetséges kulturális programok (pl. Zemléni Művészeti Hetek) széles térségi kínálatáról.

Legfontosabb látnivalók:
Répáshuta: Tájház.
Bükkszentkereszt: Üvegmúzeum.
Miskolc: Avasi református templom és harangtorony, Mindszenti római katolikus templom, minorita templom, zsinagóga, görögkeleti templom, "Kakas-templom", megyeháza, Herman Ottó Múzeum, Miskolci Képtár;
Diósgyőr: vár, Déryné háza, várfürdő;
Lillafüred: Hámori-tó, Palota Szálló, vízesések, barlangok, Kohászati Múzeum,
Újmassa: őskohó, múzeum;
Miskolctapolca: barlang- és tavifürdő, csónakázótó.
Bánhorváti: Platthy-kastély.
Ragály: református templom, templomkert, "sárga kastély" és "fehér kastély" (védett parkok).
Aggtelek: cseppkőbarlang (Baradla, a szlovák domicai ággal együtt a Világörökség része), Vörös-tó.
Jósvafő: cseppkőbarlangok (Baradla-, Béke-, Vass Imre-, Kossuth-barlang), református erődtemplom, faragott fejfás temető, tájház, Baradla Galéria, Tengerszem-tó.
Szalonna: román-gótikus református templom, fa harangláb, Rakacai-víztároló (partján üdülőtelep).
Szendrő: XV. századi református harangtorony, Csáky-kastély, Festőház, várromok, strand.
Rudabánya: Őslénytani telep.
Encs: törpe vízmű (ipartörténeti érdekesség).
Abaújszántó: Patay-kastély, római katolikus templom (gótikus szentély).
Boldogkőváralja: Zichy-Pécsi-kastély (védett őspark), Boldogkővár romjai.
Vizsoly: XIII. századi református erődtemplom (freskók, eredeti Károli Biblia) és paplak.
Gönc: gótikus római katolikus templom, Pálffy-kastély, Huszita-ház, pálos templom és kolostor romjai, várrom.
Telkibánya: kopjafás temető, gótikus református templom, Ipartörténeti Gyűjtemény.
Abaújvár: földvár és Árpád-kori templom maradványai, erődtemplom, fürdő.
Kéked: Melczer-kastély, fürdőtelep.
Hollóháza: porcelán- és finomkerámia-gyár, Porcelán Múzeum.
Füzér: tájház, vármaradványok.
Sátoraljaújhely: városháza, római katolikus plébániatemplom, gótikus piarista templom, Kazinczy Múzeum, strand.
Sárospatak: Rákóczi-vár, várkert, XV. századi római katolikus templom, református kollégium, Sárospataki Képtár.
Tolcsva: Rákóczi-kastély, Bormúzeum.
Tarcal: Rákóczi-kúria, Kézműves Ház.
térkép: Kerékpártúrák Magyarországon atlasz és útikalauz
Útikönyv: Magyarországi kerékpártúrák

 

GYALOGTÚRA ÚTVONALAK

ORSZÁGOS TÚRAÚTVONALAK

Országos Kéktúra

A legrangosabb magyarországi turistaút az osztrák-magyar határtól, a 882 méter magas Írott-kő csúcstól indul, majd 1100 km hosszúságban kanyarog a Dunántúli- és az Északi-középhegységen át a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hollóháza községig. Jelzése: kék sáv.
Akik vállalkoznak a "kék út" végigjárására, megismerhetik Magyarország természeti szépségeit, föld- és vízrajzát, évszázadok alkotásait, különféle tájak mindennapi életébe nyerhetnek bepillantást. Mindjárt a túra legelején a Kőszegi-hegység oly sok látnivalót kínál, hogy legalább két napot érdemes itt tölteni.

Az Írott-kőről, a Dunántúl legmagasabb pontjáról elébünk táruló csodálatos körpanorámáért érdemes felkapaszkodni a kilátóba. A hűs vizű Hörmann-forrást, később pedig az Erdészeti Múzeumnak otthont adó Stájer-házakat kényelmes sétaúton érintjük, majd az Óház-tetőn a közelmúltban újjáépített Árpád-kilátóból 609 méter magasból tekinthetünk le ismét a környékre. Leereszkedve a Hétforráshoz, óriási bükkfák alatt pihenhetjük ki magunkat. További öt kilométer megtétele után érkezünk Kőszegre, Magyarország egyik legkisebb, műemlékekben mégis egyik leggazdagabb városába. Amit mindenképpen tekintsünk meg itt, az a Jurisics-vár, a Hősök kapuja, a Patikamúzeum, a Szent Jakab- és Szent Imre-templomok. Kőszegen több szálláslehetőség közül is választhatunk.
A Kőszegi-hegység után a Kemeneshát kis szintkülönbségű, szelíd lankái következnek. Szelestén megtekinthetjük a fa- és cserjeritkaságokban gazdag arborétumot, majd Bögöt érintésével Sárvárra érkezünk. A Rába folyó és a Gyöngyös patak mellett elterülő kisvárosban okvetlenül felkeresésre érdemes a több múzeumnak is otthont adó Nádasdy-vár és az arborétum, amely talán a rododendron májusi virágzásakor a legszebb; megfáradt tagjainkat pedig a híres gyógyfürdőben kényeztethetjük.

Sárvárt elhagyva érintjük Sitkét, majd Gérce község után Vas megye legnagyobb összefüggő erdejében, a Farkas-erdőben túrázhatunk.
Hosszúperesztegnél a Szajki-tavakhoz érkezünk. A tórendszert 12 tó alkotja, a legnagyobban fürödhetünk, csónakázhatunk, partján üdülőtelep épült ki, amelyben kemping és étterem is rendelkezésünkre áll.
Sümeg vára a 13. század óta áll a síkságból kiemelkedő hegyen. Történetét kiállítás mutatja be az épületben, a várban rendszeresen tartanak várjátékokat. A város ferences temploma 1699 óta búcsújáróhely.
Sümeget elhagyva utunk a Keszthelyi-hegységben és a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkon vezet keresztül. Megszámlálhatatlan természeti csodának lehetünk tanúi, de a történelmi emlékek sem maradnak el mögöttük. A Zalaszántó melletti Tátika-hegy tetején a hasonnevű vár romjait természetvédelmi terület veszi körül, a Világosvár-hegyen pedig Európa legnagyobb buddhista szentélyét szentelték fel 1993-ban. A látogatható sztúpa eredeti Buddha-ereklyét is őriz. Egregy büszkesége a 13. századi eredetű római katolikus templom, Hévízen a világhírű tófürdő gyógyvizében kúrálhatjuk magunkat, Keszthelyen pedig ismét a bőség zavarával "küszködünk". Nevezetesebb látnivalói a barokk Festetics-kastély, a Georgikon Majormúzeum, a Balaton Múzeum - és a felsorolás korántsem teljes. Tapolcán az újra megnyitott, csónakkal is bejárható tavasbarlang hűsítő élményt nyújthat a túrázóknak.
A Tapolcai-medence síkságából kiemelkedő, vulkanikus eredetű "tanúhegyek" lenyűgöző látványa egyszerűen felejthetetlen. A Szent György-hegy és a Badacsony, amelyekre kék utunk felvezet, kiváló boraikról is híresek.
Innen nagyrészt szőlők között, majd a tálodi erdőn keresztül haladunk a lovas életéről is híres Nagyvázsonyig, ahol a Kinizsi-várat, a Vármúzeumot és a Postamúzeumot tekinthetjük meg. Nagyvázsonytól a Bakonyban vezet tovább a kéktúra útvonala. A Kab-hegy "leküzdése" után, Úrkúton a világon páratlan ősi karsztformákat szemlélhetünk meg a természetvédelmi területen.

Városlődöt elhagyva már az igazi bakonyi rengetegben túrázhatunk. A Magas-bakonyi Tájvédelmi Körzetben fekvő Bakonybél bencés apátságát Magyarország első királya, Szent István alapította a 11. század elején. A faluból út vezet fel a Bakony legmagasabb csúcsára, a 713 méter magas Kőris-hegyre.
Zircen ismét bőséges a "látnivaló-kínálat". A páratlan szépségű műemlékkönyvtárnak és a Bakonyi Természettudományi Múzeumnak otthont adó cisztercita apátság mellett itt található Magyarország legmagasabban fekvő arborétuma is, amely a Bakony őshonos növényeit mutatja be 21 hektáron.
Bakonynána közelében, a Gaja-patak vadregényes völgyében érintjük a Római-fürdő elnevezésű vízesést. Tésen, a Bakony legmagasabban fekvő községében ipartörténeti emlékek, többek között egy működő, régi kovácsműhely és a szeles fennsíkon álló, 19. század közepéről származó nevezetes szélmalmok csábítják kisebb kitérőre a turistát.
A kisgyóni természetbarát telepen számos szálláshely közül választhatunk. Isztimér és a legrégebbi magyar búcsújáróhelyként számon tartott Bodajk között ismét a megkapó szépségű Gaja-szurdokban túrázunk.

Csókakőnél átlépünk a Vértes-hegység területére, és Szárligetig több várromot is érintünk. Csókakő 13. században épült várának még romjai is festőien szépek. Várgesztesen a Vértes legjelentősebb középkori építménye, Gesztes várának romjai egy 385 méter magas hegyen állnak. Szépen helyreállított részében turistaszálló működik. A gyönyörű Mária-szakadékban leereszkedve érkezünk meg a csákányospusztai turistaházhoz.
Szárliget és Dorog között a Gerecse hegységgel ismerkedhetünk. Utunk itt eleinte nagyrészt erdőben vezet, és nem érintünk lakott települést. A Somlyó kopár csúcsáról szép kilátás nyílik a Gerecse vidékére. A bajóti öregkőnél megtekinthetjük az őskori leleteiről híres Jankovich- és Baits-barlangot. A 457 méter magas Nagy-Gete gerincéről pompás kilátásban gyönyörködhetünk. Innen már látszanak a Pilis és a Budai-hegység, a budapestiek kedvelt túraterületeinek a vonulatai.
Túránk útvonala erre számos települést érint, sok a kiépített pihenőhely és a kényelmes sétaút. Több "turistatörténelmi" helyet is felkereshetünk: a Nagy-szénáson az egykori turistaház emlékfalát, Kevélynyeregben a Stromfeld Aurél Turistaház romjait, Dobogókőn a Turistamúzeumot, a Báró Eötvös Lóránd Turistaházat és mellette az emlékparkot.
A Nagy-Villám csúcsán épült kilátóból az egész környék belátható, Visegrádon a magyar reneszánsz legfényesebb emlékeivel ismerkedhetünk a fellegvárban, a Salamon-toronyban, a királyi palota romjai között és a Mátyás Király Múzeumban.
A Dunán átkelve igazi túraterületre érünk, a 800-900 méteres csúcsokkal "büszkélkedő" Börzsönybe. A hegyes-tetői Julianus-kilátóból csodálatos a kilátás Visegrádra és a Dunakanyarra. Törökmezőn a turistaház környéke remek lehetőséget kínál a pihenésre - akár egy egész hétvégére is. Nagyhideghegyen találjuk a Börzsöny legmagasabban épült turistaházát, amelynek környéke télen a sízők paradicsoma. A 939 méter magas Csóványosról, a Börzsöny legmagasabb pontjáról kilátótoronyból élvezhetjük a panorámát. Innen három óra alatt ereszkedhetünk le Nógrádra.
A Cserhát hegység megismerését Nógrádon az impozáns várrom megtekintésével kezdjük, ahonnan megkapó látványt nyújtanak a Börzsöny keleti vonulatai. A Naszály 652 méteres csúcsa közelében találjuk a Násznép-barlangot.
Szanda fölött, az egykori Szanda-vár romjaitól, 529 méteres magasságból ismét csodás a kilátás. Az UNESCO által a világörökség részének nyilvánított Hollókő öregfalujának páratlan építészeti emlékeivel és egy természetvédelmi területen álló, szépen restaurált várrommal kápráztatja el a természetjárókat.
A Tepke-hegyi kilátóból jól látszik a szelíd cserháti táj, és előttünk magasodnak a Mátra nyugati vulkanikus kúpjai.
A Cserhát és a Bükk között helyezkedik el Magyarország egyik legismertebb, és talán legkedveltebb hegysége, a Mátra. Az igen jól megközelíthető területnek sűrű a turistaút-hálózata, a téli sportok szerelmesei pedig kiváló sípályáiról ismerik.
A kéktúra a Mátra főgerincén halad, és találóan hullámvasútnak szokták nevezni. A 65 kilométeres szakaszon több turistaházat is érintünk. Itt található Magyarország legmagasabb pontja, az 1015 méter magas Kékestető. Innen Sirokig, egy közel 20 kilométeres szakaszon végig erdőben, egyetlen települést sem érintve halad az útvonal. A gerincen több helyről csodás panorámában gyönyörködhetünk, és ha eléggé csendesen megyünk, az erdő állatait is megpillanthatjuk.
Sirok kiemelkedő látnivalója a még romjaiban is lenyűgöző vár, Magyarország egyik legszebb fekvésű várromja és a közelében található, 6-8 méter magas bizarr alakú képzódmények, amelyeket a népnyelv Barát- és Apáca-sziklának nevez. Siroktól kényelmesen, egynapos túrával érhetünk el Szarvaskőre, ahol a sokak által legszebbnek tartott hegységünkbe, a Bükkbe lépünk, amelynek fő építőanyaga a mészkő. Átlagos magasságát tekintve - közel negyven 900 méter feletti csúcsával - az Északi-középhegység legmagasabb tagja.

A hegység szélén, Bélapátfalva határában értékes műemlék a több mint hétszáz éves egykori apátsági templom. A cisztercita román kori építészet hazánkban egyetlen fennmaradt emlékének megtekintését nem szabad elmulasztani.
A községet elhagyva, több száz méter szintkülönbség leküzdésével érünk fel a Bükk-fennsík peremére. Érintjük a Cserepeskői-barlangot, ahol a "mindenre elszánt" természetjárók akár éjszakázhatnak is az egyszerű fekhelyeken. Különleges élményeket kínál az "Őserdő", amely azért kapta a nevét, mert területén nem folytatnak erdészeti munkálatokat, ezért a fák születésüktől a halálukig itt maradhatnak.
A 950 méteres Tar-kő természetes kilátóhelyéről a bükki táj lebilincselő látványa tárul elénk. Bánkúton turistaházakban pihenhetünk meg, a felette magasodó Bálványon áll a Petőfi-kilátó, ahonnan az egész környéket beláthatjuk. Télen ez a vidék a sízők paradicsoma, ahol több különböző nehézségű pálya és felvonók várják őket.
Bánkútról a Bükk lábához ereszkedünk le. Mályinka, a Lázbérci-víztároló és az Upponyi-szoros érintésével Putnokra érkezünk, ahol érdemes betérni a Gömöri Múzeumba.
Kelemér határában találjuk a kb. tízezer évvel ezelőtt kialakult Nagy-Mohos-tavat, amelynek tőzegrétege több mint három méter vastag. A Kis-Mohos-tó kora és tőzegrétegének vastagsága egyaránt fele a nagyénak.
Zádorfalva érintésével hamarosan az Aggteleki Nemzeti Parkhoz tartozó Aggteleki-karsztvidékre érkezünk, amelynek nemzetközi jelentőségű barlangjait az UNESCO a világörökség részévé nyilvánította. A Baradla-barlang magyarországi oldalon levő járatrendszere 17 km hosszú, ez hazánk legnagyobb, cseppkövekkel legszebben díszített barlangja, benne föld alatti sziklacsarnokok és gyógybarlang találhatók. Aggteleken és Jósvafőn különböző kategóriájú szálláshelyek közül választhatunk, a területen jól jelzett turistautakon eltérő nehézségű túrákat tehetünk. Utunk érinti a Lófej-forrást, a csodálatos szépségű Ménes-völgyet, majd Bódvaszilasnál hagyja el a karsztvidéket.
A Szalonnai-hegység keresztezése után a Cserehát hullámos dombvidékére érünk. Kisebb erdőfoltokkal tarkított szántóföldek, legelők jellemzik erre a tájat. Útközben értékes látnivaló Rakacaszenden a 12-13. századi eredetű templom, Felsővadászon a Rákóczi-kastély és a gótikus római katolikus templom, Fancsalon pedig a műemlék evangélikus templom.
A Hernád folyón átkelve már messziről látszik Boldogkő 12. századi eredetű vára, amelynek termeiben fegyvertörténeti kiállítás látható, a háttérben pedig a Zempléni-hegység csúcsai kéklenek.
Az Arka-patak hangulatos völgyében számtalanszor kell átugranunk vízfolyáson, sokszor bizony mezítláb, feltűrt nadrágszárral. A regéci várromból mesés panorámát élvezhetünk, majd a települést elhagyva belépünk a hétszáz méteres hegyek birodalmába, és több órán keresztül nem érintünk lakott települést.
Sátoraljaújhely határában útvonalunk nagy vargabetűt ír le, majd Vágáshuta, Nagyhuta, Bózsva községek érintésével a Hegyközbe vezet. A tájat a magános hegykúp tetején magasodó füzéri várrom, hazánk egyik legszebb fekvésű vármaradványa uralja. Az andezitkúp és alatta a vulkáni eredetű, gomba formájú szikla természetvédelem alatt áll.
A vártól a kéktúra felvezet a magyar-szlovák határon emelkedő Nagy-Milic 896 méter magas csúcsára, ahonnan a Bodó-réten keresztül Hollóházára ereszkedünk alá. Az Országos Kéktúra útvonala az itteni porcelángyárnál ér véget, amelynek Kerámiamúzeumában nagyszerű kiállítást láthatunk a gyár messze földön híres termékeiből.

Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra

A híres magyar természetjáróról és filmesről elnevezett turistaút 1989-ben készült el. A Kőszegi-hegységből, az Írott-kőtől indul, és 560 kilométer hosszúságban kanyarog a dunántúli dombokon, majd a szekszárdi vasútállomásnál ér véget. Jelzése: kék sáv.
Mielőtt útnak indulnánk az Alpokaljáról, az Írott-kői kilátóból gyönyörködhetünk a csodálatos panorámában.

A jelzett út a római Savaria város falaira épült Szombathelynek csak nyugati szélét érinti, de megannyi látnivalója miatt - Iseum és Járdányi Paulovics Romkert, püspöki palota, Szent Márton-templom és kolostor, Egyházmegyei Könyvtár, Savaria Múzeum, Vasi Múzeumfalu, Kámoni Arborétum és sok-sok más - szánjunk legalább egy napot a megtekintésére. A városban számos szálláshely közül választhatunk.
Szombathelytől hosszú kilométereken keresztül sík vidéken vezet utunk, érintve a román kori építészet és szobrászat legjelentősebb magyarországi emlékét, Ják híres bencés apátsági templomát.
Molnaszecsőd községet elhagyva változik a vidék. Döröskén fürödhetünk a tóban, majd a Csörnöc-Herpenyő patak menti falvakat érintjük. A festői szépségű Himfai-parkerdőben hűs vizet adó források közelében pihenhetünk, Hegyhátszentmárton és Kondorfa között pedig a Lugos-patak vadregényes völgyében járunk.
Kondorfa után az őrségi "szeres" települések világában túrázhatunk, ahol több értékes műemléki látnivaló akad, köztük Szalafő-Pityerszeren a Szabadtéri Múzeumfalu, Őriszentpéteren a román erődített templom, Velemben pedig egy kora középkori templom romjai.

Zalalövőt elhagyva a kis községekben már-már elfeledett mesterségeket űző embereket ismerhetünk meg. Déli, majd keleti irányban keresztezzük a dél-zalai dombokat, és több órán keresztül háborítatlan csend vesz körül bennünket. Itt-ott szőlőhegyeken át vezet a kék jelzés, majd a termálfürdőjéről híres Zalakarosra érkezünk.
Délkeleti irányban a Zselici Tájvédelmi Körzet felé haladunk tovább, ahol az illír bükkösök, ezüsthársak, tölgyesek, ritka, inkább csak délszakon honos virágok, a fehér korallgomba, és a gazdag állatvilág - fekete gólya, vörösvércse, darázsölyv, borz, hermelin, vadmacska, szarvas - mellett a szennai szabadtéri néprajzi múzeum is kiemelkedő látnivaló. A Zselicben több turistaházat találunk. Gálosfát és több kisebb települést érintve érkezünk meg a Mecsek hegységbe.

Abaligeten megtekinthetjük a barlangot, a Dunántúl egyetlen kiépített és látogatható cseppkőbarlangját, csónakázhatunk a tavon, és több szálláslehetőség közül is választhatunk. A természetbarát szervezetek a Mecsek területén kulcsos turistaházakat is üzemeltetnek.
Kéktúránk a Mecsek legszebb részeit érinti, és a Kelet-Mecsek Tájvédelmi Körzetet elhagyva, Mecseknádasd határában keresztezi a 6-os számú főutat. Mecseknádasd valódi kincseket kínál a történelmi értékeket kereső turistáknak: két középkori vár feltárt maradványaiban gyönyörködhetnek, a román-gótikus Szent István-kápolna belsejében pedig gótikus faliképeket csodálhatnak meg.
A Geresdi-dombságot átszelve érkezünk Mórágyra, majd északnak, a Szekszárdi-dombság felé haladunk tovább. Érintjük a Szálkai-víztározót, a görögkeleti templomáról és kolostor-együtteséről híres Grábócot, később a hangulatos Sötét-völgyi-pihenőerdőt, majd a szőlőhegyeken keresztül Szekszárd városába ereszkedünk alá. A főtéren álló templom Közép-Európa legnagyobb egyhajós katolikus temploma. A gazdag anyagot őrző Wosinszky Mór Múzeum mellett az ország egyetlen szabadtéren található borkútját is érdemes felkeresnünk, hiszen a szekszárdi Magyarország egyik legrégibb borvidéke. Útvonalunk a vasútállomásnál ér véget.

Alföldi Kéktúra

Magyarország legfiatalabb hosszú távú turistaútja, 1999 nyarán épült ki teljesen. A mintegy 850 kilométer hosszú útvonal Szekszárd és Sátoraljaújhely között húzódik. Jelzése: kék sáv.
Szekszárdi városnézés után a csodálatos Gemenci-erdőben vezet a jelzés. (A Duna magas vízállása vagy árvíz esetén a terület nagy részét lezárják!)

Bajánál átkelünk a Dunán, és nagyrészt homokos területen folytatjuk utunkat. Hajós szélén a népi pincesor ígér érdekes látnivalót, ahol a kitűnő borokat is megkóstolhatjuk, majd tanyák között vezet az út. Kunfehértó határában jót fürödhetünk a szikes Fehér-tóban, amelynek partján üdülőtelep található.
Az ásotthalmi 17 hektáros ligeterdőben élvezetes túrát tehetünk, majd erdőfoltok, települések váltják egymást egészen Ópusztaszerig, addig a helyig, ahol a honfoglaló magyar törzsek vezérei a 9. században a krónikás szerint először "elrendezték az országnak minden szokástörvényét". A Nemzeti Történeti Emlékpark legértékesebb nevezetességeinek, az Árpád-kori (9-10. század) romkertnek és a méltán híres Feszty-körképnek a megtekintése után a mindszenti révnél átkelünk a Tiszán. Mindszenttől többnyire művelt területeket keresztezünk, amelyeket csak néha színesít egy-egy erdőfolt.
Utunkon Szarvas a következő látnivalókban bővelkedő település. Itt terül el Magyarország egyik legnagyobb és legszebb arborétuma, amelyet az alapító Bolza gróf beceneve után Pepi-kertnek is neveznek, Átellenben láthatjuk a Nemzeti Emlékhelyet, amely a történelmi Magyarország földrajzi középpontja volt.
Szarvast elhagyva a Körös gátján haladunk, érintjük a fazekasságáról híres Mezőtúrt, majd ismét gáton vezet az út egészen Ecsegfalváig.
Dévaványán megtekinthetjük a túzokrezervátum bemutatóhelyét, továbbhaladva elérjük a Vésztő-mágori Történelmi Emlékhelyet, benne az Árpád-kori Csolt-monostor maradványaival.

Geszten a barokk Tisza-kastély és védett kertje, odébb a Biharugra-begécsi halastavak látványa nyújt maradandó élményt. A körösszakáli Körös-hídtól többnyire szántókon haladunk keresztül, és több kisebb-nagyobb települést érintünk.
Bakonszeg határában érjük el a Berettyó folyót, ahonnan Hencidáig a gáton követjük a kék jelzéseket. Innen ismét legelőket, szántókat keresztezve Nagykerekire, a Bocskai-várkastélyhoz érkezünk. és Kismarja, majd Létavértes érintésével jutunk el a román határ közelében fekvő Álmosd községbe, amelynek közelében felkereshetjük a győztes Álmosd-diószegi csata (1604) emlékművét.
A továbbiakban kiseb-nagyobb erdős területeket érintve érkezünk a Debrecen közelében fekvő Vekeri-tavi pihenőközponthoz.

Érintjük a horgászok által kedvelt Fancsika-tavakat, majd továbbra is többnyire erdős területeken követjük a kék jelzéseket. A Hármas-hegyi-kilátóból szép panoráma tárul elénk, kicsit távolabb pedig pihenőközpontban időzhetünk.
Érintjük Buzitát és Nyíracsádot, majd többnyire kisebb erdőfoltokkal tarkított szántóföldeken haladunk tovább, és aszfaltozott utat is többször kell taposnunk. Jelzésünk felvezet az Alföld legmagasabb pontjára, a 183 méter magas Hoportyóra. Nyírbátorba több műemlék vonzza a turistát. Minorita templomának "szenzációja" az 1730 körül faragott és festett Passió-oltár, református temploma pedig az egyik legszebb magyarországi késő gótikus alkotás.
Vajára ugyan nem vezet be az út, azonban rövid kitérővel megtekinthetjük a várkastélyt és a múzeumot. Anarcson, a volt Czóbel-kúria angolparkjába a faóriások miatt érdemes betérni. Kisvárdán értékes várromot, gótikus szentélyű templomot, múzeumot, strandot és több szálláshelyet is találunk.
Tiszakanyár határában átkelünk a Tiszán, majd többnyire nyílt területeken haladunk az Alföldi Kéktúra utolsó szakaszán. Pácinban a középkori eredetű, késő reneszánsz várkastélyt nézhetjük meg, amelynek parkja természetvédelmi terület. Karcsán a 12. században körtemplomnak épített, később bővített református templom szobordísze különleges: nőért küzdő férfiakat, harcoló sárkányokat ábrázol.
A távolban lassan feltűnnek előttünk a Zempléni-hegység kéklő csúcsai, majd Sátoraljaújhelyre érkezve, a főtéren ér véget az Alföldi Kéktúra.

 

TÁJEGYSÉGI TÚRAÚTVONALAK

Őrvidéki Piros

Az Őrség és a Vend-vidék bejárására kialakított, 105 kilométer hosszú túra útvonala: Zalalövő - Hegyhátszentjakab - Szaknyér - Kisrákos - Ispánk - Kondorfa - Szentgotthárd-Farkasfa - Kétvölgy - Felsőszölnök - Szentgotthárd-Zsidahegy - Szentgotthárd - Nemesmedves - Vasalja - Körmend-Horvátnádalja. Jelzése: piros sáv.
A túrán az Őrségi Tájvédelmi Körzet legszebb tájait, piciny falvakat és lakóikat ismerhetjük meg. Órákat gyalogolhatunk gyantaszagú fenyvesekben, sűrű erdők mélyén, halk patakok folyását követve, ahol csak a madarak éneke töri meg a csendet. Rövid kitérővel Hegyhátszentjakabról a Vadása-tavakhoz, míg Felsőszölnökről a magyar-osztrák-szlovén hármas határra jutunk.
A Szentgotthárd és Horvátnádalja közötti 35 kilométeres szakasz a Szent Imre Vándorút nevet viseli, s az egykori "Vasfüggöny" mögötti terület természeti szépségeit és látnivalóit mutatja be, lakott települést szinte nem is érintve.

Móricz Zsigmond Túra

Aki végigjárja a Nyíregyháza és Tiszacsécse között húzódó, a 20. század jeles, Tiszacsécsén született magyar írójáról elnevezett turistautat, az megismeri Szabolcsnak, Szatmárnak és Beregnek minden szépségét: a változatos tájat, a történelmi múltat idéző emlékeket, a magyar irodalom nagyjainak egykori lakhelyeit, népművészetünk egyedülálló alkotásait. A 148 kilométer hosszú túra jelzése: piros sáv.
Az útvonal és kiemelkedő látnivalói: Nyíregyháza (görög katolikus templom, püspöki palota, Városháza, evangélikus templom, sóstófürdői gyógyfürdő és múzeumfalu) - Kállósemjén (Mohos-tó, a Nyírség egyetlen ingólápja, a botanika iránt érdeklődők kincsestára) - Baktalórántháza (13. századi eredetű római katolikus templom) - Vaja (várkastély és múzeum) - Vásárosnamény (Beregi Múzeum és Gergelyiugornyán az egyik legszebb tiszai fövenyes strand) - Tákos (református temploma 1766-ban fából, vesszőfonatból, tapasztott agyagból épült, és azóta lényegében nem változott. Mennyezetét, padjait, szószékét korabeli festett fatáblák borítják.) - Csaroda (román kori református templom szinte sértetlen eredeti állapotban) - Tarpa (szárazmalom, Helytörténeti Múzeum, református templom) - Szatmárcseke (a temetőben hatszáz, embermagasságú, csónak alakú, arcot formázó fejfa és a magyar Himnusz költőjének, Kölcsey Ferencnek a sírja) - Tiszacsécse (Móricz Zsigmond Emlékház, református templom, fa harangláb).

Rákóczi Túra

Az útvonal végigjárásával a Zempléni-hegységben II. Rákóczi Ferenc fejedelemnek, a Habsburg-ellenes szabadságharc (1703-1711) vezetőjének emlékét is őrző várakat, helységeket és tájakat kereshetünk fel. A túra jelzése: piros sáv.
Az 56 kilométer hosszú útvonal Füzértől Sárospatakig vezet, és 2-3 nap alatt kényelmesen bejárható. Kezdő és végpontja közlekedési eszközökkel jól megközelíthető. Kiemelkedő látnivalói: Füzér (legkorábbi Árpád-kori váraink egyikének festői maradványai) - Gönc (1371-ben alapított pálos kolostor és templom romjai, valamint 15. században gótikus stílusban épült, mai képét a 18. században elnyert római katolikus templom, amelynek kriptájában nyugszik Károli Gáspár, aki elsőként fordította magyar nyelvre a teljes Bibliát. A községtől délkeletre, sziklatornyon állnak az Amadé-vár romjai.) - Regéc (várrom - itt töltötte élete első négy esztendejét II. Rákóczi Ferenc) - Sárospatak (Rákóczi-várkastély, legépebben megmaradt váraink egyike, a késő reneszánsz és a kora barokk leggazdagabb épületegyüttese Magyarországon. Ősparkja természetvédelem alatt áll. Rákóczi 1694-1700 között lakott itt, emlékét ma a róla elnevezett múzeum is őrzi. A város további látnivalói: Református Kollégium és könyvtára, vártemplom, Római Katolikus Egyházművészeti Gyűjtemény).

Kohászok Útja

A túra három észak-magyarországi kohászváros kulturális értékeit, ipari érdekességeit és a települések közötti természeti nevezetességeket mutatja be. A Karancs-Medves hegycsoport vidékéről, Salgótarjánból indul, érinti a Heves-Borsodi-dombságot, Ózd városát, az Upponyi- és a Bükk-hegységet, majd Diósgyőrben ér véget. Hossza: 134 kilométer, jelzése kék sáv és kék kereszt.
Az útvonal és kiemelkedő látnivalói: Salgótarján (Salgó-vár a Nagy-Salgó bazaltkúpján, Bányászati Múzeum - a föld alatt!, Öblösüveggyár és bemutatóterme, Nógrádi Történeti Múzeum) - Bárna (Nagy-kő csúcs - remek kilátóhely) - Istenmezeje ("Noé szőlője" kőszikla) - Arló (suvadással, azaz földcsuszamlással keletkezett tava fürdésre, horgászásra kiválóan alkalmas) Upponyi-szoros és Lázbérci-víztároló - Látókövek (a Bükk-hegység különös sziklaformációi) - Miskolc-Felsőhámor (őskohó és Központi Kohászati Múzeum), Miskolc-Ómassa (Országos Műszaki Múzeum Massa Múzeuma) - Miskolc-Lillafüred (Anna-barlang egyedülálló mésztufa-alakzatok, Szent István-barlang - gyógybarlang légúti megbetegedések kezelésére, Herman Ottó Emlékház).

Balaton-felvidéki Kéktúra

A Balaton-felvidék a Bakony déli része, amely a Balatonig nyúlik le, és kb. 15 kilométer szélességben Badacsonytól Veszprémig húzódik. Különleges értékeit a Balaton-felvidéki Nemzeti Park őrzi, mely a fokozottan védett területek kivételével szabadon látogatható.
A 94 kilométer hosszú turistaút a Várpalotához tartozó Pétfürdő vasútállomásától indul, és a Balaton-felvidék legszebb részeit érintve Badacsonyban ér véget a vasútállomásnál. Jelzése: kék sáv.
Az út során több helyen tanulmányozható a terület földtani felépítése. Alsóörs és a többek között gyógyfürdőjéről és szívkórházáról, "a szívbetegek Mekkájáról" nevezetes Balatonfüred között a "balatoni Riviéra" tárul elénk. A változatos útvonal eltávolodik a Balatontól, Pécselyen érinti Zádor várának a romjait, és szőlőkkel, erdőkkel borított hegyeken, völgyekben halad. Utunk során több érdekes templomromot láthatunk. A Hegyes-tű bazaltoszlop-kötegéről megkapó kilátás nyílik a tájra. Átszeljük a geológiai, botanikai, falu- és tájképi értékei miatt természetvédelmi területté nyilvánított Káli-medencét, amelynek földtani érdekessége a több helyen is látható kőtenger. A kisebb-nagyobb köveket a vulkanikus utóműködés során feltörő hévizes források és a homok hozták létre. Utunk érinti a Kővágóörs keleti szélén található kőtengert. Az Őrsi-hegyről leereszkedve érjük el Badacsonyt, a balatoni idegenforgalom egyik központját, ahol hazaindulás előtt még érdemes felkapaszkodni a Kisfaludy-kilátóba és betérni a Bormúzeumba.

Túrák a Somlón

A Közép-Dunántúl tájegységnek földrajzi megjelenését, hagyományait és mai vonzerejét tekintve is "kiemelkedő" értéke a Somló, ez a 433 méter magas, vulkanikus eredetű tanúhegy, amelynek lankáin különleges minőségű szőlők teremnek. A szőlőültetvények borította hegy tetején 14. századi várrom és a Szent István-kilátó várja a kitartó túrázókat, akik kétféleképpen is feljuthatnak ide.
A sárga kehellyel jelzett négy borút nyitott pincék, éttermek, szálláshelyek mellett vezet, ódon kápolnákat és műemlék jellegű látnivalókat is érintve. A Somlói Borok Házában, a hegy legnagyobb borospincéjében borkóstolóra nyílik lehetőség, de hely- és borászattörténeti kiállítás is megtekinthető.
Somlóvásárhely vasútállomásától a sárga sávjelzéseket követve rövidesen egy jó vizű artézi kúthoz érünk. Mélyúton érkezünk a műemlék Taposó-kúthoz, majd továbbra is a hegy "szoknyáján" haladva a Szent Margit-kápolnát érintjük, amely mellett egy 250 éves védett hársfa áll. A továbbiakban meredek sziklás úton jutunk a hegytető peremére, ahonnan 5-6 perc alatt felérünk a csúcsra. A várrom megtekintése után a Sédfő-forrás érintésével a Somlószőlősről Somlóvásárhelyre vezető aszfaltúthoz érkezünk, ahonnan kb. 40 perc alatt jutunk vissza a somlóvásárhelyi vasútállomáshoz.



TERMÉSZETVÉDELMI TÚRÁK

Azoknak, akik inkább könnyebb sétákat téve szeretik felfedezni a természet gazdag kincsesházát, a természetvédelmi területeket, tájvédelmi körzeteket, nemzeti parkokat érdemes bejárniuk - és Magyarországon e téren is bőséges a kínálat. Az országban 9 nemzeti park, 37 tájvédelmi körzet és 145 természetvédelmi terület található, közülük az UNESCO az egész emberiség védendő kincsévé, azaz a Világörökség részéve nyilvánította a már említett aggteleki karsztot és a Hortobágyi Nemzeti Parkot. A védett területek nagy része nyitva áll minden természetbarát előtt, és általában szakvezetéssel megismerhetjük élővilágukat, botanikai ritkaságaikat. A szakvezetéses, szervezett túrákról a nemzeti parkok igazgatóságai készséggel adnak felvilágosítást.