Előző fejezet Következő fejezet

GILICZE JÁNOS

 

Adatok a földeáki rózsalakodalom történetéhez

 

A földeáki plébániát 2004-ben vette át Katona Pál plébános. A parókia rendbetételekor az éléskamra egyik szekrényéből több iratcsomó került elő. Közülük jó néhány még Oltványi Pál működése idején keletkezett és foglalkozik az úgynevezett „Rózsa ünneppel”. Ezek az iratok korábban, részben vagy egészben, még nem jelentek meg. Előkerülésük módot ad arra, hogy bemutatásukkal pontosabb adatokat szolgáltathatunk a „Rózsalakodalom” történetéhez.

Az eddig megjelent tanulmányok szerzői úgy tudták, hogy Oltványi 1871-ben tett alapítványt az ünnepség megrendezésére. Ez az adat egy szempontból helytálló. Nevezetesen abból, hogy az említett évben tette azt az alapító nyilvánossá. Az alábbiakban közölt alapító levelet azonban már tizenkét évvel korábban 1859-ben elkészítette, és azt jóváhagyás céljából megküldte Bonnaz Sándor Csanádi püspöknek. 

Földeáki Rózsa ünnep

 

1.§. A Rózsa ünnepnek célja a mindkét nemű fiatalság erényes magaviseletét dicsérőleg kitüntetni, és némi jutalmazás által másokat is arra serkenteni.

2.§. A Rózsa ünnep Földeákon Oltványi Pál lelkész és Csanádi Sz. Széki ülnök által folyó 1859. évtől kezdve azon kötelező nyilatkozat mellett hozatik életbe, miszerint ő évenként mindaddig, míg Földeákon a lelkészi hivatalt viseli, - negyven ausztriai értékű pengő forintot fog jutalmul adni, mely összegnek a felét, azaz 20 ft. egy 16-18 éves legény, másik felét pedig, azaz 20 ft. egy 16-18 éves leány fogja jutalmul kapni.

3.§. E jutalomra a Földeákon született és ott lakó 16-18 éves legények és leányok közül csak azok tarthatnak jogos reményt, akik

a., a templomba, úgy a vasárnapi iskolába is szorgalmasan eljárnak

b., a Boldogságos Szűz Máriának egyik, akár Szeplőtlen Sz. Szívéről, akár Sz. olvasójáról nevezett társulatába mint tagokat beírták

c., akik a kocsmát, fonókat kerülve kerülik

d., akik minden tekintetben jámbor, csendes, békeszerető és erényes életmódjuk által magukat kitüntetik.

4.§. A Rózsa ünnep évenként június 29. napján tartatik meg és pedig a következő rendben:

a., a délutáni isteni szolgálat után, mellyen a jutalmat váró legények és leányok jelen lesznek, az alább megnevezett Bírálók a templom melletti téren alkalmazott asztalnál helyet foglalva felbontják a zárt leveleket, melyekben a jutalomra legérdemesebbnek talált három ifjú és leány neve foglaltatik, ezek nevei kihirdettetnek, és az ott lévő három szelencére feltétetnek. A férfiak voksolnak először az ifjúra, utána a nők a jutalmazandó leányra akként, hogy mindenki három fehér és három fekete babot kapván kezeihez, ezek közül egyet-egyet minden kijelöltnek szelencéjébe bevet, a megmaradtakat pedig gondosan elrejti. Aki legtöbb fehér voksot kap, az nyeri el a jutalmat, ha két kijelölt egyenlő számú kedvező voksot nyerne, új voksolás történik.

b., A jutalmat nyerők nevei azonnal kikiáltatnak, akik, ha nem volnának jelen, elvesztik jutalmukat, és új voksolás történik. A kikiáltás után a jutalmazott legény és leány a többiek által előre elkészített virágbokrétával felékesíttetnek, és az egyik Rózsa király a másik Rózsa királyné nevet nyerve együtt nyitják meg az örömtáncot, amely utóbb a többinek is megengedtetik.

5.§. A jutalmat nyerő legény és leány a kezéhez azonnal juttatott jutalmat tartozik mindjárt a Bírálók előtt kamatra kiadni, melynek csak évi kamatját húzza mindaddig, amíg a sz. házasságra lép, ekkor a jutalmul nyert összeget is kezéhez kapja. A pénzfelvevők lehetnek a jutalmazottnak szülei vagy rokonai is, de a kiállított kötlevél azonnal a plébánia hivatalnak kézbesítendő őrizet végett.

6.§. Ha a jutalmat nyerő legény vagy leány házasulásáig rossz magaviselet által beszennyezné életét, akkor a kamatozásra adott jutalmat elveszti, és ez esetben az annak adatik, aki annak elnyerése alkalmával utána legtöbb fehér voksot nyert. Ha pedig a jutalmazott nőtlen vagy hajadon korában elhalna, a jutalom részint a temetési költségek, részint az elhunyt lelkéért végzendő sz. misékre fog fordíttatni.

7.§. Földeák községnek bírája, gazdája, adószedője és három esküdtje, a templomi gondnok s ez által választandó 2 községi becsületes taggal a jutalmazandó legényt, a B. Szűz Máriának szolgáló leányokra felügyelő hat anya pedig a jutalmazandó leányt fogja kijelölni és voksolni és pedig ilyen rendben:

a., Június első vasárnapján összejönnek eme bírálók az iskolában, ahol a tanító az anyakönyv nyomán készült jegyzékből felolvassa előttük a 16, 17, 18 éves ifjak és leányoknak neveit; Sz. László előtt való vasárnap újólag összejönnek ezen bírálók az iskolában, és ott vagy cédulán vagy a tanítónak ki-ki titkon közli a jutalomra legérdemesebbnek ítélt három ifjú és leány nevét, azután a többséget nyert három kijelölt neve zárt levélbe tétetik.

b., Megjegyeztetik, hogy mind az ifjak, mind a leányok bírálói külön tanácskoznak, és a kijelölés titkát szentül megőrizni tartoznak; tőlük függvén az érdemnek jutalmazása ők arra köteleztetnek, hogy félretéve minden szeretetet, gyűlölséget, egyedül lelkiismeretük sugalló javaslatát kövessék mind a kijelölésnél, mind a voksolásnál.

c., Ha a bírálók közt valakinek jutalmat várható, azaz 16-18 éves gyermeke volna, az ez esetben nem működhet, hanem a többi bírálók annak helyébe mást választanak, úgy akkor is teszik ezt, ha valamelyik tag valamiképp gátolva volna.

8.§. Az ünnepélyt Földeákra behozó lelkész bízik erősen a kijelölt Bírálók igazságszeretetében, azért az ő működésükbe sem közvetve, sem közvetlenül befolyni nem akar, a tanító is csak mint írás vezető felvilágosító, de nem döntő vokssal csatoltatik hozzájuk, aki mind a kijelölésről, mind a voksolásról rendes jegyzőkönyvet fog vezetni.

Adja a jó Isten sz. áldását az ünnepély által kitűzött szép cél elnyerhetéséhez, a Sz. Szűz vegye kegyes pártfogása alá a jutalomért küzdőket.

Földeák, 1859. január 1.                                       

                                                                   Oltványi Pál földeáki lelkész

Helybenhagyatik: + Sándor püspök

Bonnaz Sándor püspök már 1859. február 8-án Temesváron keltezett, következő meleghangú levélben hagyta jóvá az alapítványt és annak célkitűzéseit.

Krisztusban kedves Fiam!

Nagy örömmel értesültem az Általad létrehozott és megalapított „Rózsa-ünnepről” melynek szabályait megerősítve ezeknek kapcsában s püspöki áldásom kíséretében visszaküldöm. Isten fizesse meg bőkezű adakozásodat! Jobb célra aligha fordíthattad volna, mit Isten dicsőségére s híveidnek lelki üdvére szántál, mert minden bajainknak főbaja a serdülő kornak vallás s jámborságban való hanyatlása.

Bizton hiszem, hogy Földeáknak ismert buzgóságú hívei között fognak találkozni, kik buzgó példától indíttatva a „Rózsa ünnep” tőkéjének vagy bár kamatainak szaporításához járulandnak. Hol annyi áldozatkészséggel találkoztam eddigelé, ott lehetetlennek tartom, hogy a lelkipásztornak példája utánzókat ne keltsen. Igen jól esik lelkemnek, hogy híveid eddig tapasztalt buzgóságának ily tanúbizonyságot adhatok. Tudasd ezt velük főpásztori áldásom kíséretében, melyet Veled együtt mindnyájunkért a mindenható Istenhez felesdve vagyok közös imáitokba zárt legjobb akaró Atyád + Sándor püspök.

A jóváhagyó levél február 11-én érkezett meg a földeáki plébániára. Az irat belsejére a következő sorokat jegyezte föl Oltványi Pál: „Ezen méltóságos püspökség által jóváhagyott alapítványt csak halálom után léptetem életbe, végintézetemben rendelkezem az alapítványi tőke iránt."

Mi történhetett, vajon milyen okok játszottak közre, hogy az alapítvány csak jóval később került nyilvánosságra? A kérdésre megvan a válasz, bár arra itt csak vázlatosan térhetünk ki. A település és plébánosa közötti viszony megromlott. A viszályt a párbér néven ismert juttatás mértéke váltotta ki. A párbért a plébánosnak a hitélettel kapcsolatos föladataiért fizették. Ez a világi és az egyházi törvények szerint járó fizetést jelentette. Az 1845-1846-os áttelepülés után fejlődésnek indult Földeákon a csanádi püspök 1855-ben a Canonica Visitatio során rendelte el a párbéri szerződés megkötését. Ezek szerint a plébánost pénzbeli és természetbeni juttatások illették meg. Ebben az ügyben hosszas tárgyalások után a felek között kompromisszumos megállapodás született. Ezt azonban már 1856-ban módosítani kellett. A szerződésben foglaltakat többször különböző okok miatt a lakosok részben vagy egészben nem teljesítették. E mellett újabb konfliktus keletkezett a legelő járandóság mértéke és kiadása körül is. 1867 januárjára a viszony véglegesen megromlott. A község elöljárósága súlyos vádakkal illette Oltványi Pált. Panaszukkal, amelyben a plébánost az egyházi pénzalapok hanyag kezelésével vádolták, a püspökhöz fordultak. A rosszindulatú és koholt vádak alól tisztázta magát Oltványi. Ezek után a folyamat betetőzéseként a település vezetői ismételten a párbéri „örökös” szerződés módosítását kérték a püspöktől. Hosszas huzavona után azonban a módosításokhoz a püspök nem járult hozzá.

A két fél közötti viszony az 1860-as évek végén rendeződött. Az új bíró, jegyző és a képviselőtestület megbékélt plébánosával. 1870. novemberében Földeákon elterjedt az a hír, hogy Oltványi Pál távozni akar a településről. A képviselők a hírrel november 6-án tanácsülésen foglalkoztak, ahol elhatározták, hogy levélben kérdezik meg a plébánost esetleges költözési szándékáról.  A megkeresés a következők szerint szól: „Különféle hírek szárnyalnak néhány nap óta községünkben arról, hogy nagyságos és főtisztelendő uraságod községünket elhagyni és máshova akar átköltözni…A mai napon tartott községi tanácsülési gyűlésben szóba kerülvén igen leverőleg hatott az a község elöljáróira és a képviselőkre. Egyhangúlag el lőn határozva levélben felkérni címzett uraságodat e szándékáról, ha az csak ugyan való volna, megváltoztatásáról.

Ha nagyságod községünk új templomát tekinti, melynek felépítésében annyi sok szép érdeme van, ha a csinos új iskolára néz melynek ritka nagy hírét és dicsőségét szerzé meg, ha nekünk ajándékba épített temetői kápolnára veti szemeit, ha mind ezeket s azon általa behozott rendet szemléli, mely községünk jó hírnevét gazdagítá, nem hisszük, nem hihetjük, hogy lelkipásztorának annyi sok szép emléke Földeákon könnyen elhagyhasson, azért a fentebbi híreknek nem akarunk hitelt adni…”

Oltványi Pál elhatározása a kérések ellenére véglegesnek bizonyult. 1871-ben „fájdalommal teli szívvel” Szegedre költözött. Távozása napján, 1871. október 29-én, lezárt levelet juttatott el a községházára. A borítékra kívül ráírta, hogy azt csak a következő tanácsülésen bonthatják fel. Erre december 7-én került sor. Ez a levél nem más, mint a korábban elkészített alapítvány módosított változata. Talán nem érdektelen az összehasonlíthatás céljából az iratot közölni:

Érdemes Községi Tanács!

Búcsú beszédemet eltartván a földeáki szent egyházban, mielőtt az ebben kifejtett fontos érvek miatt kilépnék a község határából – ideiglen vagy véglegesen-e? a jó Isten tudja – melyben 17 évig mint lelkipásztor hivataloskodtam, noha a községi híveknek ama szíves áldozatkészséget, mellyel mind a templom, mind az iskola felépítésénél engem támogattak, megháláltam már részint a temetői kápolna felépítése, részint a földeáki rk. tanodára – míg az felekezeti rk. marad – egyezer pengőforinttal tett örök alapítványom által, mid a mellett is, mielőtt elválnék, ha bár ideiglenesen is, híveimtől, kiknek körében életemnek legszebb korszakát éltem át, még egy harmadik emléket is akarok hátra hagyni, ez által is mint a fentebbiek által Isten dicsőségét s a földeáki hívek valláserkölcsi érdekét óhajtván most és örök időkre biztosan előmozdítani. Ez volt hivataloskodásom ideje alatt is szíves készséggel teljesített működésem és fáradozásom egyik főcélja. E harmadik emlék, mellyel a rk. parókia híveit megajándékozom az úgynevezett Rózsa ünnep, mely abból áll, hogy évenként egy községbeli nőtlen fiú s hajadon leány az alább jegyzett módozatok s feltételek mellett védszentjeim Sz. Péter s Pál apostolok napján rózsabokrétával feldíszíttetik s húsz-húsz o.é. ft. jutalomban részesíttetik. Jogot és igényt tarthat e jutalomra minden Földeákon született s itt lakó rk. ifjú és leány, ha a., 18 évet legalább már el érte, b., ha a rk. földeáki felekezeti iskolába annak idejében járt, c., ha ünnep s vasárnapokon a templomot úgy a vasárnapi iskolát is körülményeihez képest szorgalmasan látogatta, d., ha a szülői házban s azon kívül is minden tekintetben kifogás nélküli erényes magaviseletű volt. Ennek megbírálására a fentebbi ünnepet megelőző vasárnap mise után a földeáki lelkész elnöklete alatt összeül a választmány, melynek tagjai lesznek az öregbik tanító, egyházi gondnok, s a község katolikus bírája, úgy a Máriás szobra mellett szolgáló leányokra felügyelő három nő, ezek a leányokat, amazok a legényeket jelölvén ki. (Ha a fentebbiek közül egyik vagy másik akadályozva volna, talán az által is, hogy neki is gyermeke vagy cselédje volna jutalomra méltó, ez esetben az nevez póttagot.) A választmány három jutalomra méltó legényt s leányt kijelölni, ezeknek neveit titokban tartja, de tanító bizalmas úton azokat a szülőket értesíti, hogy június 29. Vecsernyére megjelenjenek. Ez napon ugyanis Vecsernye után újólag összeül a választmány, minden tagnak a tanító először három külön cédulát kézbesít, mely egy-egy kijelölt legénynek nevét tartalmazza, ebből mindenki azon legényt, akit legérdemesebbnek tart a jutalomra, beteszi a kijelölt helyre, a másik két cédulát megsemmisíti. Hasonló képen történik a leányok cédulájával is, aki a 7 voks közül legtöbb voksot kap, az jutalmaztatik. A titkos voksolás eredménye az elnök által azonnal tudtul adatik az erre várt legényeknek és leányoknak, úgy az itt minden bizonnyal várakozó népnek és megneveztetik általa a többi kijelöltek is, kik jutalmat nem nyertek, a kijelölés által kitüntetésben részesültek. Az egyházgondnok azonnal kézbesíti a jutalmazott legény s leánynak a húsz-húsz ft. összeget, de ezek vagy szüleik tartoznak 24 óra alatt előtte kimutatni azt, hogy hova helyezték el kamatozás végett az összeget, melyhez csak akkor szabad nyúlniuk, midőn házasságra kelnek. Az egyházi gondnok szíves lesz arra is ügyelni, hogy ezen napon a felesleg pénzből két szép rózsabokréta a legény s leány számára úgy zene banda is kéznél legyen, hogy a tanoda, vagy a paplak előtti nagy téren a rózsakirály s királyné társaságában a többiek is örvendezve mulathassanak s a megnyitó tánc az övék lévén, kiket 8 óra felé a banda haza kísérend a szülői házba. Ezen alapítványról végintézetemben rendelkeztem, azonban még életemben folyóvá akarom azt tenni, ugyan ezért ötven forint  o.é. összeget e levelemhez csatolok, ugyanennyit fogok évenként június 15-én, – ha az Isten életemnek s körülményeimnek kedvez – e célra az egyházi gondnok kezeibe letenni mindaddig, amíg a megfelelő tőkét 1000 ft. állampapírokban Isten segítségével letehetem. Legyen szíves a gondnok ez összeget addig a makói takarékpénztárban gyümölcsöztetni, míg 1872. Június 29-én ez alapítvány először foganatosíttatik…

A továbbiakban arról nyilatkozott, hogy az alapítvány megszüntetésére, annak esetleges módosítására fenntartja a jogát. Kérte az elöljáróságot, hogy a levelet tekintsék alapítványnak, egy példányát őrizzék meg a község levéltárában, egy példányt pedig a földeáki lelkészen keresztül juttassanak el Temesvárra a püspökséghez. Előírta, hogy a felhasználásról megfelelő számadást készítsenek. Végezetül a következőkkel zárta levelét: „Isten szent áldása legyen ezen a földeáki lelkészi hivatal gondviselése alá ajánlott alapítványon s mindazon legények és leányok, akik évenként ennek jutalmában részesülni fognak, arra különösen kérem ezeket, hogy az örömnapokon rólam is emlékezzenek meg, s amíg életben leszek ’boldog kimúlásomért’ és amidőn erről értesültek lelkem nyugalmáért legalább névnapomon – az örömük emléknapján – egy pár miatyánkot elmondani szívesek legyenek.”

A földeáki képviselőtestület 1871. december 7-én nyitotta föl a borítékot, és olvasták föl Oltványi Pál levelét, amit „örvendetesen tudomásul vettek.” Elhatároztak, hogy az alapítványt külön levélben köszönik meg az alapítónak. A válaszlevelet Berger Gyula jegyző már másnap megfogalmazta, amit az elöljáróság nevében Bajusz Pál és Bodócsi Mátyás esküdtek is aláírtak. Ebben közölték, hogy a rózsaünnep rendezésére tett alapítványt a „községi képviselői tanács ülés kitörő öröm s hála érzettel elfogadta.” Kifejezték abbéli reményüket is, hogy plébánosuk hamarosan visszatér „kedvelt híveihez”. Erre azonban nem került sor, mert Oltványit kinevezték a szegedi apácaiskolák igazgatójává.

Az alapító levelet a földeáki plébánia hivatal útján megkapta Bonnaz Sándor püspök, aki december 15-i válaszában az alapítványt „nem annyira egyházinak, mint inkább világinak” ismerte el. Oltványinak tudomására jutott a püspök határozata. 1872. január 6-án Szegeden keltezett püspökéhez címzett feliratában keserű és kemény szavakkal bizonygatta alapítványának egyházi jellegét. Többek között kijelentette, hogy az alapítvány létrehozásakor valláserkölcsi célokat vett figyelembe. Leszögezte: „Bárminemű véleménye legyen egyébként Méltóságodnak…örök alapítványom jellege iránt, alapítványi jogomnál fogva ki kell egész őszinteséggel tiszteletteljesen jelentenem, hogy én azokat egyháziaknak tekintem, s mindenki által ezentúl is ilyeneknek tekinteni várom.” Azt is megjegyezte, hogy halála után a jogosítványokkal a püspöki hatóságot ruházta föl, de „ha Nagyméltóságod ez újabb alapítványomat továbbra is világinak tekintené, s így eme joggal élni nem akarna, én ugyan a bekövetkezhető esetben erre Excellenciádat nem szoríthatom, de úgy hiszem az, aki Szent Gellért székében Nagyméltóságodnak halála után ülni, s a megyét kormányozni fogja, más véleménnyel fog ez alapítvány iránt lenni, s készséges örömmel fog reá ruházott joggal e tekintetben élni.” Ebből az iratból az is kiderül, hogy Oltványi már földeáki szolgálata első éveiben elkészített egy azonos célú alapítvány tervezetet, amit az akkori püspöknek Csajághy Sándornak bemutatott, aki azt teljes terjedelmében „nem csak helybenhagyta és egyházinak elismerte, hanem…egy elismerő leirattal” megköszönte. Végezetül reményét fejezte ki, hogy a püspök a felsorolt fontos érvek és felvilágosítások után megváltoztatja döntését. A kedvező döntést Bonnaz Sándor püspök 1872. január 20-án kelt válaszában közölte Oltványival, illetve a földeáki plébánia hivatallal a következők szerint: „…hozzám intézett soraiban fájdalmát fejezte ki…hogy az általa tett rózsa ünnepély alapítványt inkább világi jellegűnek neveztem. Teljesíteni kívánván óhaját kész vagyok ez alapítványt egyházi jellegűnek elismerni, miről Uraságod ezennel értesíttetik.”

1882. december 31-én Oltványi Pál újabb levelet intézett a földeáki képviselőtestülethez. A beadványt 1883. február 15-i rendes közgyűlésén tárgyalta a testület, amiből kiderült, hogy az alapító akként módosította az eredeti alapítványát, hogy a „Rózsa király és királyné című ünnepre alapított 1000 forintos alapítványhoz még egy 500 forintot…tesz le azon célból, hogy ezen pályadíj nyerésére kijelölt három pár között az első párnak az eddigi szokás…szerint jutandó első díjon kívül még a második kijelölt pár által nyerendő második díj annak kamataiból fedeztessék.” A módosítást a képviselők „örvendetesen” tudomásul vették, majd „őnagyságának az alapító prépost úrnak ezen újabbi áldozat készségéért és községünk jóléte erkölcsi haladásában, emberi erőnek valóságos túlszárnyalása és többszöri jótéteményeiért a hálás és lekötelezett köszönetnyilvánítás jegyzőkönyvileg elhatároztatott.” A módosítást a Csanádi egyházmegyei hatóság „örömmel és elismeréssel” tudomásul vette. Ugyancsak jegyzőkönyvben fejezte ki háláját Csanád megye közigazgatási bizottsága is. A Maros újság az 1883. június 29-én megtartott „Rózsa-ünnepről” tudósított. A cikkben beszámoltak az alapítványról, annak céljáról, a díjazás mikéntjéről, a nyertesek kiválasztásának módjáról. Megemlítették, hogy a rózsaünnep alkalmára zene és a férfi közönség számára némi ízelítő ital is beszereztetett.

Az alapítványi iratokhoz csatolták három évnek a „Rózsa ünnepélyre” tett kiadásának a számadását. 1881. június 29-én a díjat Huzi Varga József „jó erkölcsű” ifjú és Lajos Erzsébet „jó erkölcsű” leány nyerte el. Ők 20-20 forintot kaptak, a „zenészeknek és a virágokra kiadatott 10. ft.” 1882-ben Szalma István és Kecskeméti Mária lett a „rózsakirály” illetve „rózsakirályné.” 1883-ban már a módosítás szerint osztották ki a díjakat elsők lettek Dienes Antal és Horváth Varga Anna, a második helyezett Szabó Ferenc és Gulyás Erzsébet fejenként 10-10 forint jutalomban részesült. Két virágkoszorúra, két bokrétára, zenére, pár pohár borra összesen 15 forintot adtak ki a rendezők.

A Makó és Vidéke újság 1902. július 6-i számában egy ismeretlen szerző, már korábban megírt, de nem közölt, tárcáját jelentette meg „Péter-Pál Földeákon” címmel. Ebben a hangulatos írásban találkozunk először a „vőlegény és menyasszony” kifejezésekkel. A cikk felvillantja az ünnepség hangulatát, lefolyását, ezért talán nem érdektelen, ha bővebben idézünk belőle.

„Valóságos ünnepély volt ott az idén is (itt megjegyzi a szerző, hogy jó néhány évvel ezelőtt), melynek élénkségét fokozta egyrészt az ottani földesúri család egyik leányának esküvője, másrészt a kerület országos képviselőjének beszámoló beszédje.

De hát legfőbb mégis az alapítvány! A főtisztelendő úr délelőtt feláll a községháza folyosójának párkányára, s hosszú beszédben magasztalja az erényt, mint az ifjúk és leányok legszebb díszét s a nagy hallgatóság feszült figyelme és sok pályázó hangos szívdobogása mellett hirdeti ki az erény-jutalmazó bizottság ítéletét, mely szerint ezek és ezek a hajadonok és legények … jutalomban részesíttetnek.

A kitüntetett legények bokrétát tűznek a pörge kalapra, a leányok fejét koszorúval ékesítik fel a boldog anyák és az irigy barátnők; ezért aztán elnevezik őket vőlegényeknek és menyasszonyoknak. Meglehet különben, hogy elébb nevezik el őket e szép nevekkel, s csak azután következik a virággal való földíszítés. Ha művelődéstörténeti író volnék, utána járnék jobban a dolognak.

Mikor aztán a beszédnek is vége, a három pár cseléd is föl van virágozva, a makai – Isten tudja, hányadik – banda rázendíti a lassú csárdást…

A templom körüli nagy téren oly nyájasan bólogatnak a sötétzöld levelű, sűrű lombú akácfák, barátságosan hívogatva mintegy hűvös árnyékukba s ez a nép mégis ott a napon, ott a poros földön rakja a kopogós, lapulós, forgós csárdást hujjogatva hatalmasan.

A táncban nem lehet … pihenőt tartani. Ott nem szabad megállni, amíg a cigány győzi. Az pedig győzi, meg hát olyan jó szíve is van, hogy szereti, ha a magyar legény jól mulat a babájával. Mert hát babája van mindegyiknek, még annak a csúszott vállú, kancsal legénynek is.

Azután micsoda, tánchoz való öltözet! A leányok még csak bírhatják valahogy, könnyű a ruhájuk és itt nem divat még sem a fűző, sem az, hogy valamennyi szoknyáját magára szedje a fehércseléd. Hanem a legények! Magas sarkú, hatalmas, erős csizma. Vastag, fekete vagy kék posztó ruha, feszes nadrág, vattával kiformásított kabát, nyakig begombolt mellény; mindegyiknek a fejében (és nem a fején! – már ezt így mondják!) nehéz gyapjú kalap, legalább a fejük tetejét nem éri a nap. Az pedig süt, tüzel kegyetlenül. Talán a búza szeme is megszorul bele a földeken.

Kis patakok képződnek az arcok verítékéből, megindulnak a kalap karimája alatt; egy-egy nagyobb ugrás megrezzenti az összegyülemlett cseppeket, melyeket csak a lerakodott porréteg fog föl gyors gördülésükben.

Nem tesz semmit! Mintha fáradtságot nem ismerő géppé vált volna lány és legény, mintha elpusztíthatatlan tüdővel, soha el nem ernyedő izmokkal születtek volna, úgy forognak az izzó porfelhőben.

Különösen a vőlegénynek és menyasszonynak kell kitenni magukért. Őket nézi minden szem. Ő köröttük állnak meg néhány percre a környékből berándult úri vendégek.

Este nyolc óra is megvan már, mire a cigány a Rákóczi indulóba csap át. Széles sorokban állnak egymás mellé a mulatásban fáradhatatlanok. Mintha valami édes mámor lepte volna meg ezt az egész fiatal népséget, pedig csak a legények ittak valami zavaros sör vagy borfélét, egymást átkarolva, ölelgetve, olyan félig táncoló, félig sétáló menetben indulnak meg. A menyasszonyokat hazakísérik egyenkint egészen a kiskapuig, azoknak otthon kell maradni, ha már jutalmat is kaptak az erényükért. Ezt a jutalmazást ugyan sem a koszorú és kereszt nélkül maradt leányok, sem a régen elvirágzott nénémasszonyék sem tudják kifogás nélkül eltűrni.

Hanem aztán a többi lány nem nagyon igyekezik azon, hogy jövőre ő kapja az erénydíjat. Különben attól még kaphatja, hogy most a babájával mulat…

A cigányok már letették a nyekergő, nyávogó vonós szerszámokat. Harsogó rézfúvó, bomberdó kell mára tánc-ütemekben lejtő csapatnak… A dagadt pofával működő zenészek előtt hátrafelé haladva táncol kényesen a falu néhány legduhajabb legénye nem éppen a legegyenesebb testtartással.

Csodálatos szerelmes hangulat árad szét a levegőben. A korcsma felöl olykor-olykor édesen összesimult párok erre is, arra is.

A fölkavart por leülepszik; az esti szélnek sem kell messziről hozni a mező üde illatát. A nagy korcsma udvaráról hangzik már ki a muzsika, sikongat a klarinét, mormol a nagybőgő. Az égen – természetes – hold s csillag világítás, a fűben ragyogó szentjánosbogarak…”

Oltványi Pál a következő években még 100 forinttal megtoldotta az alapítványt, sőt végrendeletében 1000 koronát hagyott arra célra, hogy annak kamatából még egy harmadik pár rózsa vőlegényt és rózsa menyasszonyt jutalmazzanak. 1911-re azonban kiderült, hogy az ünnepségek külső díszének költségeire nem elegendő a tőke és a jutalom csekély összege már nem állt arányban a rendezvény külsőségeivel. Az egyházmegyei hatóság 1911. március 19-én úgy rendelkezett, hogy a végrendeleti tőkét ideiglenesen, mint a rózsaünnep tartalék alapjaként fogják kezelni. Nincs adat arról, hogy az ünnepséget megrendezték-e az első világháború alatt. Az biztos, hogy az alapítványi összeg a háború után a nagy infláció miatt elenyészett.

Néhány éves szünet után 1924-ben rendezték meg újra a rózsaünnepet. Mátyás Béla plébános azt jegyezte föl a földeáki plébánia História Domusába, hogy „felújítottam néhai Oltványi Gáspár (sic!) címzetes prépost, volt földeáki plébános által létesített rózsaünnepet.” A plébános a rendezvény szervezésekor figyelembe vette az alapító szándékát. Most is két ifjú és két hajadon kapott díjat, akiket a korábbi szabályozás alapján választottak ki az „erénybírák”, azaz a plébános, a község bírája, a kántortanító, az egyházgondnok és a Mária társulat vezető asszonyai. A döntést a Péter és Pál napját megelőző vasárnap ejtették meg. A díj kiadására ugyancsak Péter és Pál napjának délutánján beszéd keretében a templomban került sor. A táncvigalmat, ami este nyolcig tarthatott, a templom előtti téren rendezték meg. Mátyás Béla megjegyezte, hogy „mivel az alapítóval az alapítvány is megszűnt, közadakozásból gyűjtöttük össze a kiosztandó díjat.”

A földeáki plébánia História Domusában – 1947-ig – még öt alkalommal emlékeztek meg a rózsalakodalomról. Mátyás Béla 1934-ben a következőket jegyezte föl: „Szt. Péter-Pál apostolfejedelmek napján megtartottuk délután a szokásos Rózsaünnepélyt. Litánia után felvonultak a kiválasztottak az oltár elé, hol a plébános a hagyományozó prépost szerint szólott a nagyszámban megjelent hívekhez, fejtegetve az alapítvány célját, mely nem más; mint a tisztaság erényének ápolása szeretettel párosulva, a fiatal nemzedékben. Ezen ünnepély iránt hála Istennek, egyre fokozódik az érdeklődés. Sokan jönnek ki Makóról is… Kaptak ajándékban egy-egy szentírást, egy-egy rózsafűzért s fejenként 5-5 pengőt (a díjazottak). Az ünnepély után a templomtéren táncmulatság volt este 8 óráig.

A következő 1935-ös évi rendezvényről csak néhány soros említés történt: „Mint minden évben, úgy az idén is megtartottuk ünnepélyes keretek között sz. Péter és Pál napján a szokásos Rózsaünnepélyt. Sok vendég érkezett Makóról.”

1937-ben Virág Sándor plébános már csak a következőket jegyezte föl: „Június 29-én megtartottuk a rózsa menyasszony és vőlegény ünnepélyt.”

Rátkai Ödön adminisztrátor 1945-ben már bővebben tudósított az eseményekről: „A Rózsalakodalom hagyományaitól most nagyon el kellett térnünk; anyagi fedezetére gyűjtést kellett szervezni, a megromlott pénz miatt 20-20 Pengő helyett 400-400 P-t adtunk, az eső miatt nem a piactéren, hanem a Gazdakörben tartottuk, s így nem 9-kor, hanem hajnali 3-kor fejeztük be. Külön kiemelem, hogy a pártok teljes egyetértésben voltak magával a ténnyel, hogy ezt az alapjában véve vallásos jellegű hagyományt nem akadályozták, de a végrehajtással is: a Nemzeti Parasztpárt vezető emberei végezték a gyűjtést, a Kommunista Párt 200 P-t adott, a helyiséget pedig a Kisgazdapárttól kaptuk. Ezt a pártok vezetőinek is kiemeltem este, miután a templomi beszédbe is beleszőttem. Jól sikerült, emlékezetesen szép ünnepség volt az idei Rózsalakodalom. Jutalmazottak voltak: Menyhárt Rozália és Gilinger Antal, Szabó Ilona és Kovács István.”

1946. június 29-én már csak a díjazottak neveit örökítették meg. Abban az évben Papp József és Nádasdi Júlia, valamint Bakacsi Mihály és Ferenczi Rozália voltak a boldog kiválasztottak. A visszaemlékezések szerint 1948-ban rendezték meg utoljára a rózsalakodalmat. Aztán hosszú éveken keresztül csak a lakosok emlékezetében élt tovább a rózsalakodalom. A rendszerváltozás után 1995-ben a földeákiak jó része, közvélemény kutatás keretében, támogatta a rózsalakodalom felújításának ötletét. 1996-tól, ha némileg megváltozott tartalommal és külsőségek között, nagy érdeklődéssel övezve kerül megrendezésre évről – évre ez az ünnepség. 

 

Lábjegyzetek::

Szilágyi Réka: Rózsalakodalom Földeákon. Marosvidék, 2003. IV. évf. 1., 2. sz., Ádók István: Oltványi Pál plébános. 1854–1891. Földeák, 1997.

Földeáki plébánia iratai. (a továbbiakban: Fpi.) 38/1859. sz.

Fpi. 38/1859. sz.

Uo.

Fpi. 30/1856., 53/1866., 56/1866., 57/1866, 89/1866., 90/1866., 95/1866., 98/1866.,

99/1866., 100/1866.

Csongrád Megyei Levéltár Makói Levéltára. Földeák község iratai. V. .b. Tanácsülési jkv. 1870. nov. 6. 17. sz. (a továbbiakban CSML.ML.Földeák. tü. jkv.)

Fpi. Sz. n. Az eredetiről készített másolat.

CSML.ML. Földeák tü. jkv. 1871. december 7. 22., Fpi. Másolat az 1005/1871. iratról.

Fpi. 2450/1871.,  172/1872. 

Fpi. 6/1883. sz.

Fpi. A Maros újság számából kimásolt és az iratokhoz csatolt másolat.

Fpi. 17/1883., 8/1884. és sz. n.

Makó és Vidéke. Makó, 1902. I. évfolyam 43. sz. júl. 6.

Fpi. Alapítványok könyve. VII. Rózsa ünnep alap.

Fpi. História Domus. (a továbbiakban HD.) 1924.

Fpi.HD. 1934.

Fpi.HD. 1935.

Fpi.HD. 1938.

Fpi.HD. 1945. 29–30.

Fpi.HD. 1946. Feljegyzés. Adatok a Historia Parochiae-hoz.

 

  
Előző fejezet Következő fejezet