Előző fejezet Következő fejezet

OLÁH ZSANETT

A rózsa keresztény kultúrtörténete

 

A rózsa az északi féltekén honos, tüskés cserje, illatos, nagy virágáért termesztett kultúrnövény. Alapvetően női szimbólum. Egyaránt jelképezhet az égi és a földi szférával, az élettel és a halállal kapcsolatos fogalmakat. Általában a szemérmesség, a szépség, a vágy, a szerelem, valamint az élet, a tejesség szimbóluma. Szirmainak száma szerint többfélét jelenthet. A négyszirmú rózsa a négy elemből álló kozmoszra utal, míg az ötszirmú a mikrokozmoszra, a hatszirmú a makrokozmoszra. A zsidó hagyomány szerint az élet fájáról származik, és szirmai a természet végtelen változatosságának harmóniáját fejezik ki. A kereszténység fontos növényi szimbóluma.

A középkorban Szűz Mária volt a rosa mystica, a tövis nélküli rózsa. Az a virág, amely megőrizte eredeti, paradicsombeli, ártatlan állapotát. Mária a szeplőtelen fogantatás révén mentesül az eredendő bűn alól. Ezért gyakoriak a rózsakertben ülő, kezében rózsát tartó Mária ábrázolások. A vörös rózsa összefüggésbe került Krisztus sebeivel is. Az öt vörös rózsa a keresztet jelképezi és a megváltásra, a feltámadásra és a halhatatlanságra utal.

Pünkösd havát a Szentlélek eljöveteléről nevezték el őseink. „Ez a színpompás hónap a virágok koronázása, amelyben királynőjük, a rózsa változatos színekben, karcsú alakjával, nemes illatával, nem csak a szemet gyönyörködteti, hanem szimbolikája szerint, az ókortól kezdve napjainkig, a legdrágább szellemi és érzelmi kincseink, az égi és földi szerelem reprezentánsa.”

A rózsa a keresztény szimbólumrendszerben főként Isten jelképe, aki Mózesnek az égő csipkebokorban mutatkozott meg, saját lényegét érintő nevén: Jahve, az, aki van. Az abszolút létet azóta a rózsa testesíti meg. A kereszténység rózsával jelképezi a megváltó Krisztust, az ő szent anyját, Máriát, valamint az erények közül a szeretetet.

A rózsakultusz első jeleit, a rózsák változatos kultikus felhasználását, a görög szerzők szövegei mutatják. A vallási, az állami és a családi ünnepekkel, a házasságkötéssel vagy a temetkezéssekkel és a lakomákkal is kapcsolatba kerül a rózsa. Mindenek előtt, mert a szerelem istennő Aphrodité, az alvilágistennő Perszephoné és Dionüszosz történeteinek állandó szereplője. A görögök rózsaszeretete a rómaiaknál szenvedéllyé változott. A római mitológiákban is szimbolikus szerephez jutó rózsák a szépséggel, a fiatalsággal, a termékenységgel, az élettel való szoros kapcsolatra utalnak. A növényi díszek az istenek tiszteletére szolgálnak.

A Bibliában előforduló rózsa kifejezés számos vélemény szerint nem erre a növényre vonatkozik. A bibliai rózsa kifejezés még átvitt értelmű és a virág szó helyett használták.

Az ókereszténység pogány ellenessége a rózsa szimbólumként való, illetve kertészeti használatát már-már véglegesen kizárta. Egyedül vörös színe, – amely a vértanúkhoz, illetve a Paradicsom jelképrendszeréhez volt illeszthető – biztosította szerepét. A korai középkor szerzetesi kertjeiben is azért jutott hely néhány rózsatőnek, mert a növény gyógyászati felhasználását a mártírokhoz, illetve Krisztushoz való kapcsolódása lehetővé tette. Az illatának is gyógyhatást tulajdonítottak, olaját és a rózsavizet gyógykészítményekhez adagolták. Ennek számos rózsajelkép köszönheti az alapját, többségük a test és a lélek minősítésére szolgál. A középkori elképzelés szerint a testi betegség mögött hitbéli okok húzódtak meg: a betegség Isten büntetése. A testi egészség elvesztése a rózsás tulajdonságok elvesztésével járt együtt. A rózsa mind az emberre, mind a származási helyérre, az isteni lélekre vonatkoztatható. A rózsa ily módon az emberi és az isteni lélek összefüggését, kapcsolatát is jelöli. Nem véletlen, hogy az isteni lelket magában foglaló paradicsomra az édes illat a jellemző, és a testüket és lelküket feláldozó mártírok és szüzek jutalma a rózsa. A vörös rózsa, keresztény kultúrába való kerülését a Benedek-rendi szerzetesek biztosították, ugyanis a kolostorkertek gyógyító növényei között kötelező volt helyet biztosítani nekik. Erről az első angliai feljegyzés 1368-ból, a yorki Szűz Mária apátság szerzetesétől származik.

A rózsa az első évezred fordulójára, a fokozatosan terjedő Mária-kultusz kialakulásával, Mária virága is lesz.

A rózsának, ha vörös volt a színe, akkor a mártírok kiontott vérét is jelképezte. A vér jelképére pedig, amelynek bármelyik mediterrán kultúrában megtaláljuk a maga fontos – mindenkor isteni – szerepét, láthatólag a kereszténységnek is szüksége van. Tertullianus mondta: „ A keresztények vére a kereszténység magja.” Ezt a rózsa kezdi jelképezni.

A mártírok között a legnagyobb, Krisztus volt, ő kétszeresen is kötődik a rózsához. Egyrészt, mint Mária gyermeke és megteremtője, másrészt a mártírság legfőbb rózsája, az öt sebet jelképező szirommal.

A szűz szülés doktrínája volt az, ami Mária rózsájának szimbolikáját, a középkori művészet legösszetettebb és legkidolgozottabb motívumává tette, és Máriát a virágok virágaként kezdték tisztelni. Gyakran felbukkant a szentek életéről szóló történetekben, ahol a híveiért néha közvetlenül is beavatkozott, csodás módon megjelenő rózsák képében.

A rózsalegendák népszerűségének csúcsát a XII. században érték el. Az egyik leghíresebb egy Josbert nevű szerzetesről szól, aki mindennap elmondta a Mária nevének betűivel kezdődő öt zsoltárt. 1156-ban Szent András napján a házfőnök észrevette, hogy Josbert imaidőben nincs a kápolnában a többiekkel. Cellájához ment, hogy megkeresse, és holtan találta őt. Egy rózsa volt a szájában, füleiben és két szemében: egyet-egyet Mária öt betűiért.

A kereszténység erősödésével a rózsa lassan elveszítette, illetve magába olvasztotta pogány szimbolizmusát. A Bibliában a rózsa nem szerepel, bár a szót a fordítók tévesen felhasználták, viszont a liliom igen, ami a pogány időkben a termékenység szimbóluma volt.

A rómaiak rózsáikat bíborként írták le, és a rózsaszín melléknév a későókori költészetben a bíbor szinonimája lett.

Valamint, a vörös rózsa, olyan misztikus csoportok számára is fontos volt, mint a rózsakeresztesek. Jelképüknek egy aranykeresztet választottak, közepén egy rózsával, ami Krisztus szívére, a világegyetemből áradó isteni fényre utal.

Szent Dorottyának és Árpád-házi Szent Erzsébetnek rózsa az attribútuma .

 

Szent Dorottya

Dorottya börtönbe kerülésének oka, az volt, hogy Krisztus jegyesének tekintette magát, elutasította kérőjét, a város prefektusát. A legkegyetlenebb kínzásokat sértetlenül túlélte, és megerősödött abban a hitében, hogy a kiállt szenvedések után örökké élvezheti majd mennyei vőlegénye kertjének összes virágait és gyümölcseit. Végül fővesztésre ítélték. Theophilus gúnyosan arra kérte, hogy küldjön majd neki azokból a paradicsomi gyümölcsökből és rózsákból. A kivégzés helyén megjelent egy kisfiú, rózsákkal teli kosárral és kezében almával. Theophilius ennek hatására kereszténnyé lett.

Szent Dorottya halála előtt azt kérte Krisztustól, hogy mindazok, aki Krisztus szenvedésére és az ő mártíromságára emlékezve közbenjárását kérik, szabaduljanak meg minden bajtól, főleg a szegénységtől, a szégyentől és a szülőanyák, akik hozzá fohászkodnak, könnyen szülhessenek. Mielőtt lefejezték egy égi hang megígérte, hogy tejesül a kérése.

A rózsa Dorottyához kapcsolhatóságára három, általánosan elfogadott keresztényi ok sorolható fel. Ezek a következők: a mártíromság, a csodatétel és a példázat. Szent Gergely szerint a virág tisztaságából, pirosságából és fényességéből vonható le az a következtetés, hogy a mártír szüzet megilleti a rózsa joga.

A tisztaság kritériumai: a rózsa szép, az illata édes, tövisek borítják és jóságos. E szerint a szűz tisztaságát a rózsa szépsége jelzi, mert jellemzője a paradicsomi ártatlanság, a mennyei szépség, az angyali szépség és az isteni szépség is.

A tisztaság érthető a rózsa édes illatán is, mert Istennek, az angyaloknak és a boldog lelkeknek is a tisztaság egyet jelent az édes illattal.

A tisztaság érthető a virág tövises voltán is, mert a rózsa nem támad és nem szükséges nevelni, mivel meg tud élni a tövisek között. Ehhez hasonlóan a tisztaság sem születik az emberrel és nem is nevelhető. Viszont keménységgel és a test sanyargatásával elérhető.

Ezekkel a tisztasági kritériumokkal rendelkezik Szent Dorottya, - tisztasággal ékesített, mint a rózsa, szüzességgel virágzik és mártíromsággal pirosodik – ezért érdemel rózsákat.

 

Árpád-házi Erzsébet

Öt esztendős, mikor megesik vele az első csoda. Egy nap, mikor nagyon hideg volt, apró maradékokat vitt a vár kapuja elé a szegényeknek. Mikor az apjával összetalálkozott, és az megkérdezte tőle, hogy hova megy, és mit visz. A királylány nagyon megijedt és nem tudott mást felelni, minthogy „Rózsát viszök.” Viszont az apjának eszébe jutott, hogy nincs rózsavirágzásnak ideje, ezért magához hívatta és az étel rózsává változott.

Gyermekkorának másik rózsacsodája akkor esik vele, amikor a legenda szerint apja közli vele, hogy hamarosan feleségül fogja adni. A kolostori életre készülő lány, rózsakoszorúval a fején egy pataknál imádkozik, de apja akaratát elfogadva leveszi a fejékét, és a vízbe veti. Gyermeki engedelmességgel jóváhagyja apja akaratát, a rózsabimbók érett rózsává válnak, és a teljes víztükröt elborítják.

1211-től Wartburg várában nevelkedett, Hermann türingiai tartományi gróf Lajos fiának menyasszonyaként. Mély hatást tett rá az első ferences szerzetesekkel való találkozás, akik Assisi Szent Ferenc tanait terjesztették német földön. Ettől kezdve a betegek és a szegények ápolásnak szentelte magát. Egy legenda szerint, egy ünnepség előtt elajándékozta a köpenyét és egy angyal hozott neki helyette mennyei köntöst.

Az 1226. évi éhínség idején megsokszorozódott a kenyér és a sör, amit kiosztott. A kenyér, amit titokban vitt a szegényeknek rózsákká változott, amikor férje felelősségre vonta. A hitvesi ágyba fektetett leprás helyett vagy Krisztus véres testét vagy a keresztet rózsákkal körbevéve találja meg Lajos. Marburgban belépett a ferences harmadrendbe, és önfeláldozással ápolta a betegeket. 1231-ben halt meg, és a kórház kápolnájába temették el. Sírja azonnal vonzani kezdte a zarándokokat, aki a csodás gyógyulás reményében keresték fel a sírt. 1235-ben avatta szentté IX. Gergely pápa.

A Máté evangéliuma azon részének megfelelően cselekszik Erzsébet, amelyben Krisztus arról beszél, hogy mindazok, akik az éhezőkhöz, szomjazókhoz, számkivetettekhez vagy betegekhez könyörületes szívvel fordulnak, magát Krisztust segítik meg.

A vörös rózsa, miként a mártírok szent sebeire és halálukra, akként utal Krisztus öt sebére, Krisztus vére, pedig a mennyei szeretetre. Ez a szimbólumsor tette lehetővé, hogy a véres seb rózsája magát Krisztust, vagy jelképét a korpuszt is helyettesíthesse, s a mennyei szeretet Erzsébetben való kitöltődését is megmutassa. Az Erzsébet legenda három fejezete: a gyermekkor, a házasság és az özvegység és a hozzájuk tartozó három történet. A gyermekkori, a télvíz idei rózsa, a felnőttkori köpeny és a leprózus történet is az emberi élet három szakaszát a rózsa jelentéstartományába illeszti be, amelyeket a rózsa is megjelenít.

A rózsa a keresztény ájtatosság, az engedelmes alázatosság és a könyörületesség jeleként is megmutatkozik.

Erzsébet halálakor mennyei illat tölti el a házat és a szent test olyanná vált, mint a balzsam. Ezt a mindent betöltő paradicsomi szagot-a korai keresztények vértanú történetétől kezdve a X.-XII. századi legendákig- mindig akkor lehet érezni, mikor egy erényes és igaz ember földi élete végével rögtön az igazi életbe születik, boldogan. A halál ekkor csupán egy rövid átmenet, nincs köze az elmúláshoz.

Az igazak halálát leíró szövegekben többször megtalálható a szentek szentségének bizonyítékaként- az angyalok madarak formájában való összegyűlése és éneklése mellett- a mennyei születés jeleként a paradicsomi illat.

 

A rózsaünnep európai gyökereiről

Az ember valamilyen csoport tagjaként születik a világra. Nevelkedését befolyásolja, hogy milyen neműnek született, valamint, hogy családjához milyen kulturális és társadalmi jelentések fűződnek. A férfiaktól és a nőktől más-más szerepet vár el az adott közösség. A személyiség egyedi vonásait, hajlamait, tulajdonságait a társadalmi keretekhez igazítja.

Az embernek szüksége van arra, hogy egy világi vagy vallási csoporthoz való tartozását meghatározza, mert jobban érzi magát „sajátjai” között. Ugyanazon dolgokban hisznek, ugyanazokat a szokásokat és hagyományokat követik.

Különböző társulatok és egyesületek alakultak, melyeknek a célja hasonló, legfeljebb a dominanciája különböző. Kezdetben a legtöbb társulat az egyházhoz kapcsolódott, később világi alapításúak is létrejöttek. Az egyházhoz kapcsolódó egyesületek egy része egyházilag megszervezettek és kánonilag megerősítettek, s a vallásosság elmélyítését, vagy az istentisztelet fényének az emelésével vagy az irgalmasság gyakorlásával tartják szem előtt. A közvetlen cél, mely az egyházi egyesületeket életre kelti lehet, társadalmi, kulturális és hitéleti. Ismeretségük szerint megkülönböztetünk helyi, egyházmegyei, országos és nemzetközi tömörüléseket. A helyi egyesületek némelyike nemzetközileg ismerté válhat. A házasság előtti tiszta élet és a szentségi házasság előmozdítása érdekében Franciaországban, majd más országokban is társulatok alakultak a 19. században.

Regisi Szent Ferenc Társulat 1826-ban, Franciaországban alakult meg. Rövid idő alatt Belgiumban is elterjedt. A társulat „vad” házasságokat szentelt meg és a házasságon kívül született gyermekeket törvényesítette.

Hasonló szellemiségben működött a Párizsi-nő Társulat, amelynek célja, hogy polgárilag és egyházilag is összekössék azokat a szegény embereket, akik nyomasztó sorsukból eredően ágyasságra kényszerültek. Valamint a törvénytelenül született gyermekeket törvényesítették.

A Római Kiházasító Intézet működésének a célja az, hogy a szegény és jó erkölcsű lányoknak segélypénzt juttat, hogy ennek segítségével megházasodjon vagy valamely kolostorba felvételt nyerjen. A segélypénzre csak azok tarthattak számot, akik három éven keresztül bizonyították, hogy erényesen élnek.

Munkay János dicsérettel említi, a Magyarországon is megjelenő Rózsaünnepeket, amely Franciaországban, XIII. Lajos idejében keletkezett „népünnep”. Célja, hogy a húsz és huszonöt év közötti fiatalokat megjutalmazza, ha egész évben erényesen éltek és szorgalmasan dolgoztak. Egy fiút és egy lányt rózsakoszorúval jutalmaztak, ezen felül bizonyos pénzösszeggel is támogatták őket. Ilyen Rózsaünnepet rendeztek Nádas községben.

A község plébánosa, Sverteczky Lipót pünkösdi rózsaünnepély rendezésére tett alapítványt 1835-ben. Kamataiból minden év pünkösdjén egy tiszta életet élő parasztlányt, egy ünnepség keretében megjutalmaztak és ártatlansága jeléül rózsakoszorúval jutalmazták. Bálint Sándor szerint ez a kezdeményezés a középkori pünkösdi királyné-választásoknak kései visszhangja. Hozzáteszi, hogy a nádasi pap példáját később máshol is követték.

Karátsonyi Guidó gróf, Solymár és Pilisvörösvár részére alapított erénydíjat, melyet Rózsaünnep keretein belül minden évben átadtak. 1881-ben húszezer forinttal alapította meg alapítványát, amely franciaországi erénydíjak mintájára, vagyontalan, de jó erkölcsű lányok, kiházasítását célozta meg.

Ebbe a sorba illeszkedik az Oltványi Pál által Földeákon meghonosított ünnep is.

 

 

Lábjegyzetek::

Szilárdfy Zoltán: Ikonográfia- Kultusztörténet., Képes Tanulmányok. Balassi kiadó. Bp., 2003. 320.

Sir. 39. 13.: „Hallgassatok rám, istenes fiaim, s virulni fogtok, mint rózsa a víz mentén.” Bölcs. 2.8.: „Koszorúzzuk magunkat feslő rózsákkal, még mielőtt elhervadnának!”

Én. 2. 2.: „Mint a bogáncs közt a liliom, olyan a mátkám a lányok között.”

A rózsa és a kereszt testvérisége a legkiválóbb képességekkel és találmányokkal büszkélkedhet. Tagjai sohasem betegszenek meg, ismerik a megfiatalodás titkát és a gyógyíthatatlan betegségekre is van ellenszerük. Számos ismert személyiséget sorolnak tagjaik közé, így például Mózest, Lao-ce-t, Buddhát.

Az attribútum olyan jel, mellyel együtt isteneket, szenteket szoktak ábrázolni, hogy azonosítható legyenek.

Először forró olajba ültették, de ez olyan volt neki, mintha balzsammal kenegetnék. Ezután egy sötét börtönbe „vetették”, ahol kilenc napig volt étel és víz nélkül. Majd végül bitófára került és szörnyű testi kínokat kellett kiállnia és ez után ismét börtönbe került, ahol Isten kegyelméből minden sebe meggyógyult.

Cornides- kódex, 120r- 130v- CodHung 6, 640–661

Assisi Szent Ferenc (1182–1226) Krisztus és az apostolok életvitelét állította példaképül rendtagjai elé. Feladatuknak az evangélium hirdetését tekintették. Koldulórendként működtek, minden vagyont távol tartottak maguktól. A kezdeti időszakban főként tanulatlan hívő emberek csatlakoztak a rendhez, s életmódjukkal akartak hatni az emberekre. Később, mikor a papok is bekapcsolódtak, egyre tanultabb személyek kérték felvételüket a rendbe. Három rendet is alapított: egyet a férfiak, egyet a nők és egyet a világban élők, a családos emberek számára. A hagyomány szerint testén megjelentek Krisztus sebhelyei. Halála után két évvel IX. Gergely pápa szentté avatta.

 

 

 

 

 

  
Előző fejezet Következő fejezet