Előző fejezet Következő fejezet

A MILLENNIUMI CSANÁD MEGYEI MONOGRÁFIA SZÜLETÉSE

 

A kiegyezést követően a helyismereti érdeklődés Kelet-Magyarországon a régészeti és történeti társaságokban indult meg, amelyek nagyobb városokban, főleg megyeszékhelyeken szerveződtek. Legtöbb helyen volt egy történész szaktekintély, aki kezdeményezte, összefogta, irányította az érdeklődőkből,   zömmel laikusokból szerveződött csoportot. Különösen eredményesen működött a nagyváradi, a gyulai és a temesvári társulat.

Csanád megyében Lonovics József (1824—1902) főispán, a Bach-korszakban meghurcolt hasonló nevű csanádi püspöknek, egri, majd kalocsai érseknek unokaöccse, a kitűnő koloratúr dalénekesnek, Hollósy Kornéliának férje fáradtságot nem kímélve kívánta a helyismeret iránt fölkelteni az érdeklődést.

A módszeres monográfia kutatások és földolgozások megyei szervezésben indultak el. Az első kutatási szabályzatot a Magyar Történelmi Társulat megbízásából Pesty Frigyes (1823—1889) dolgozta ki Frankl Vilmos közreműködésével. Lonovics József főispán a kitűnő történészt 1885-ben kérte föl Csanád megyéről készítendő összefoglaló munka megírására. Pesty Frigyes a megye Maroson túli felét jól ismerte, ezért hajlandóságot mutatott a földolgozásra. Három kötetben kívánta megírni: az elsőben a megye történetének komplex földolgozását tervezte közreadni, a másodikban a helységenkénti áttekintést készült kidolgozni, a harmadik kötet oklevéltár lett volna. A 30 nyomtatott ívnyi munkát 6000 forintért vállalta volna. A megyei közgyűlés szűkkeblűsége meghiúsította a szép elgondolást, fedezet hiányában utasította el az előterjesztést.

Lonovics József a kudarc után elképzelését más úton volt kénytelen megvalósítani. Egyrészt  ütőképes társadalmi szervet hozott létre, 1885-ben kezdeményezte a Csanádmegyei Történeti és Régészeti Társaság megalakítását, másrészt eszmeileg is kellőképpen megalapozta; a megye történetét bemutató munkával méltóképpen lehet majd megemlékezni a honfoglalás ezer éves évfordulóján. Az alakuló ülésen ezt a gondolatot állította homloktérbe: „Az első magyar király által alapított Csanád vármegyének múltját felderíteni, történetét hiteles adatok alapján, oknyomozólag, történeti ítésszel megírni, hogy annak idején vármegyénk Magyarországnak ezeréves független államiságának nagy ünnepén irodalmi és történeti becscsel bíró művel foglalhasson helyet a többi ünneplő vármegyék sorában.”1 A társaság 12 alapító és 165 rendes taggal 1889-ben alakult meg. A társaság négy fő célt tűzött maga elé: a megye monográfiájának megíratását, egy vármegyei régiségtár (múzeum) megalakítását, régészeti ásatások végzését és a tudományos ismeretek terjesztését. Lonovics Józsefet bántotta az a közöny, amely az akkori Csanád megye szellemi életét jellemezte. A főispánt az foglalkoztatta: „vajon mit kellene tenni, hogy zsibbadtságban szenvedő társadalmi életünket felvillanyozva új életre keltsük és véget vessünk azon fatális indolenciának, mely mind nemesebb tevékenykedést és felbuzdulást perhoreskálva, az édes semmit nem tevés puha párnáin szunnyadja dicstelen álmát.”2 Azt óhajtotta, hogy a társulat  minden tagja „legyen apostola és misszionáriusa az igének, hogy gyűjtsenek híveket és igyekezzenek annak üdvös, hasznos és hazafias jelentőségét még azokkal is megértetni, akik vagy azért nem lelkesülnek, mert blazirtak, vagy lelkesülni egyáltalán nem képesek.”3 

Mire ténylegesen megalakult a társulat, Pesty Frigyes  meghalt. A társulat titkára, Czinkotszky Márton a Békés megyei születésű Karácsonyi Jánosra, akkor fiatal káplánra, később nagyprépost, akadémikus fölkérésére gondolt. Egyik fölolvasó ülésre meg is hívták. Csanád megye török uralom alá jutásáról tartott előadása a közönség részéről tetszés és elismerésben részesült. Mivel jelentek meg neki Csanád megyéről értekezései, hajlandónak mutatkozott a monográfia megírására, de a társulat titkára pénzhiányra hivatkozva volt kénytelen lezárni a kezdeményezést.

Az egy helyben topogást Lonovics József nagyon fájlalta. 1890. december 16-án a titkárnak írta: „Már engem is nagyon bántott, sőt fárasztott ama gondolat, hogy az idő rohamosan halad, a millennium pedig nap nap után közelebb jön, és mi az ős megye epigonjai még arra sem érünk rá, hogy annak nagy múltja és történelme megírására gondolnánk.”4        

A társulat fölhívással fordult a megye nagyközönségéhez. Az ezeréves jubileumot „nem ünnepelhetjük meg díszesebben és maradandóbban, mintha annak ezer éves történetét egy önálló műben megörökítjük. Megyénk vezérfiai ez eszmével évek óta foglalkoznak, s kiváló gondjukat képezi, hogy a mű előállításához megkívántató mintegy 6000 frt jelentékeny összeget társadalmi úton megszerezzék.”5 1891-ben 598 forint gyűlt össze, de Szél Ákos társulati alelnök, országgyűlési képviselő nem tartotta elfogadhatónak ilyen nagy munka társadalmi úton való megíratását. A társulat forduljon kérelemmel a megye törvényhatóságához, hogy a monográfia  céljára létrehozott alapra szavazzak meg 1% megyei pótadót, és ebből öt évig esztendőnként 1200 forintot bocsássanak a társulat rendelkezésére. Hasonló kérelemmel kell fordulni Makó városához, sőt a főszolgabírák útján gyűjtést kell eszközölni.

A társulati titkár levélben kérte Szél Ákos segítségét. Az országgyűlési képviselőnek az volt az elképzelése, hogy három történészt kellene fölkérni: egyik a mohácsi vészig, a másik a török hódoltság korát, harmadik napjainkig dolgozná föl a megye történetét. A kéziratot a Magyar Történelmi Társulat bírálná el.

A társulat megbízás útján kívánta a monográfiát megíratni, de a fölkért történészek elfoglaltságukra hivatkozva nem vállalkoztak a föladatra. 1893. szeptember 14-én  a Magyar Tudományos Akadémiát kérték föl pályázat kiírására, szerződéskötésre és a mű elbírálására. Az Akadémia illetékességből áttette az ügyet a Történelmi Bizottsághoz, amely pályázat helyett ajánlkozásra szólította föl a történészeket. Szentkláray Jenő, a csanádi püspökség apátkanonokjának, az Akadémia levelező tagjának rábeszélésére Borovszky Samu (1860—1912), az Akadémia irodaigazgatója beadta ajánlkozását a Bizottságnak.

A társulat elnöke és titkára 1894. július 17-én kötötte meg a szerződést Borovszkyval. A szerző vállalta, hogy önálló kutatások alapján, két kötetben, a Századokban közzétett  tervezet alapján 60 nyomtatott ív terjedelemben földolgozza a megye történetét 1715-ig, a vármegye újjáalakulásáig. Az első kötet kéziratát 1896. május 31-ig, a másodikét 1898. május 31-ig írja meg. Borovszky a monográfiát vállalkozásban készítette, nemcsak a megírásra vállalkozott, de a nyomdai megjelentetés is az ő föladata volt. Vállalta, hogy legalább 300 példányban kinyomtatja, ebből 150 példányt a megye közönségének díjtalanul rendelkezésre bocsát. A 150 köteten fölüli kötetek a szerzőt illetik. A szerzőt 6000 forint tiszteletdíj illeti meg, 1000 forintot a szerződés aláírásakor, 2000 forintot az első kötet kéziratának elfogadásakor, 1000 forintot a második kötet kéziratának elfogadásakor, 2000 forintot a második kötet megjelenésekor vehet föl.

Borovszky a földolgozást az akkor legkorszerűbb módszertani elvek szerint készítette. Tagányi Károly (1858—1924) ugyanis 1894-ben bonckés alá vette a Pesty Frigyes féle monográfia írási tervrajzot. Szerinte Pesty Frigyes maximalista módon olyan teljességre törekvő szabályzatot dolgozott ki, amely nem valósítható meg. A földolgozást   szerinte a történész képessége és nem a szabályzat részletessége határozza meg. Ezért csak a fő elveket kell meghatározni, az elvárásnak csak a minimumát indokolt körül írni. A földolgozásnak két részből kell állnia: a megye általános történetéből és a helységenkénti részletes leírásból. Az általános részbe kerül minden olyan adat, amely az egész területre vonatkozik: „hogyan települt meg a terület, kik telepítették, micsoda nemzetiségek, családok szállták meg, időnként micsoda birtokviszonyok  állottak ott elő stb., stb. szóval mind olyan momentumok, amelyek éppen azzal a földdel állnak legszorosabb kapcsolatban, melyek éppen ezért e terület történetének századokon keresztül is bizonyos egyéni színt tudtak kölcsönözni.”6 A monográfia súlypontja a városok és a községek szerinti részletes leírás, amelyben a létező és elpusztult községek múltja abécé vagy más sorrendben írandó meg. Követendő szempontok: a település földrajzi helyzete, nevének változatai és megfejésük, birtoklás s birtokosainak története (földesúri hatalom alatt nem álló helységeknél általános történet írandó meg), a lakosság története (nemzetiség, vallás, lakosság száma, jobbágyi állapot), területi adatok (lakosság száma, utcák, középületek, közigazgatási intézmények, határrészek). Borovszky Samu az aláírási ív közreadásakor maga összegezte munkájának célkitűzéseit.

Csanád vármegye történetének az első kötetéhez, mely az általános részt tartalmazza, az adatokat, minthogy a vármegye régi levéltárai teljesen elpusztultak, az újabbak pedig az 1715. előtti időre nézve mit sem nyújthatnak, hetvennél több hazai s részben külföldi levéltárakból és levélgyűjteményekből szedtem össze. Ez anyagkészletről, melynek alapján a vármegye történetét megalkotnom sikerült, művemben részletesen be fogok számolni; itt csak annyit jegyzek meg, hogy adataim nagyrészt kiadatlan, s ennél fogva ismeretlen vagy kevéssé ismert oklevelekből vannak merítve.

Az általános rész a vármegye történeti eseményeit chronologikus sorrendbe beszéli el. Az őskor rövid vázlata után, egészen új szempontok szerint tárgyalja szent Gellért messze kiható működését, a vármegye megalakulását, az egyházi intézmények felvirágzását és nagyjelentőségű befolyását a vármegye közéletére; nagy gondot fordít a vármegyében birtokos nemzetségek (különösen a Csanád nemzetség) és családok birtokviszonyaira; kiemeli az iskolázás és közműveltség megvilágítására szolgáló adatokat, s természetesen elbeszélése keretébe illeszti a Csanád vármegye területén végbement országos eseményeket is.

Egyik fejezetében összeállítja a csanádi püspökség, káptalanok, apátságok, valamint a vármegye területén kívül székelő egyházi testületek birtokainak sorazatát. Külön fejezet szól a török hódoltság korabeli viszonyokról, mint a rég elenyészett vármegye éltető oszlopa a csanádi püspök, az agyoncsigázott nép lelki vigasztalói a ferences szerzetesek.

Az utolsó fejezet Makó város és a reformáció történetét mondja el, merőben új és ismeretlen adatok alapján.

Végül mint melléklet csatlakozik a munkához a vármegye- és egyházfők eddig sehol ilyen apparátussal össze nem állított, minden részében kimerítő névsora. E névsor azonban nem egyszerűen száraz összeállítás (egymaga mintegy nyolc nyomtatott ívre terjed), hanem minden egyes szereplő alak életrajzának lehető kidomborítása. A vármegye-fők névsora így következik: 1. Főispánok, 2. Alispánok és 3. Szolgabírák. Az egyházfők szintén teljesen kimerítő sorozata pedig: A) Püspökök. a) A szent Györgyről nevezett székeskáptalan: 1. Prépostok, 2. Olvasó-, 3. Éneklő-, 4. Őrkanonokok; 5. Székesegyházi-, 6. Temesi-, 7. Aradi-, 8. Maroselvi-, 9. Kevei később torontáli-, 10. Sebesi-, 11. Krassói főesperesek; 12. Kanonokok; 13. Áldozó-, karbeli papok, oltárigazgatók. b) A szent Üdvözítőről nevezett társaskáptalan: 1. Prépostok, 2. Kanonokok. B) Szegedi ferenczrendi guardiánok mint püspöki helytartók. C) A makói vagy körösmarosközi tractus református esperesei és e tractus prédikátorai.

Mint e rövid ismertetés mutatja, művem nemcsak a vármegye politikai történetét öleli fel, hanem egyszersmind kiterjeszkedik az összes egyházi intézmények s általában a közműveltség történetére is.

A második kötet, mely 1897 őszén fog megjelenni, tartalmazni fogja a régi Csanád vármegye összes városainak és falvainak részletes történetét. A régi Csanád vármegye pedig, mint tudva van, magába foglalta a mai vármegyén kívül Torontál vármegyének északi felét, Temes, Arad és Csongrád vármegyék jó részét; tehát legalább háromszor akkora terület volt, mint a milyen most.7

Makó város 1000 forinttal járult hozzá a kiadáshoz, ezért a szerződésben kikötötték, hogy a város különös hangsúllyal szerepeljen a földolgozásban. Nyilván Szőllősy Antal református lelkész, városi képviselő kezdeményezésére Makó és a reformáció külön fejezetet kapott. Erről Borovszky Samu egyik levelében is beszámolt: „Makó város és a reformáczió történetét egy terjedelmes fejezetben tárgyalom. Tömérdek, eddig alig vagy épen nem ismert adatot fedeztem föl a város történetére a hazai levéltárakban, melyeket — szám szerint közel 80-at — átbúvároltam az ország minden részében; kezdve az ősi város alapíttatásán, mely a történeti adatok tanúsága szerint visszanyúlik egészen a honfoglalás korába, a Csanád nemzetség s az ebből kivált Makófalvi Makó- és Telegdi-család makófalvi birtoklását, Makó XVI. századi fejlődését, küzdelmeit a Szokoli-, Balassa-családdal és a püspökséggel, virágzását a Rákóczi család földesurasága alatt s végre viszonyának a kir. kamarához olyan adatokkal sikerült megvilágosítanom, melyeket eddig a szakirodalom nem ismert, s melyek alapján a város történetének sokkal tisztább képét állíthattam össze, mint a minőt eddig ismertünk. A reformáczió történetét is egészen új alapokon dolgoztam ki. Kiss Áron ev. ref. püspök úr a legnagyobb liberalitással rendelkezésemre bocsátotta a tiszántúli ev. ref. egyházkerület legrégibb jegyzőkönyveit (1578-tól kezdve), s ezek nyomán nemcsak Makó város, hanem makói vagy körös-marosközi tractus egyháztörténetéhez nagybecsű, eddig szinte ismeretlen adatokat fog tartalmazni munkám.”8

Az első kötet kéziratáról Csánki Dezső és Tagányi Károly 1896. május 28-i bírálatukban elismerően nyilatkoztak: „A mű mindenben megfelel ama kívánalmaknak, melyeket a bizottság a tervezet és a szerződés szerint tőle megkövetelt. S ha nincsenek is külön: iskolázás, igazságszolgáltatás, vármegyei szervezet, egyházi élet sat., más monográfiákban használatos című fejezetei, minden korszakban lehető bőven megbeszéli azokat a kulturális momentumokat, melyek ép arra a korszakra nézve Csanád megyében jellemzők és fontosak. S ha annak idején bő név- és tárgymutatót készít kötetéhez, mindenki könnyen tájékozódhatik benne bárminő kérdésre nézve.”9

Az első kötet a millennium évében, a szerződés határidejéig megjelent. A szerző 1896. október 7-én értesítette az alispánt, hogy a kötet elhagyta a sajtót és a szerződésileg kikötött 150 példányt az alispáni hivatalhoz címezve vitelbérmentesen vasútra adta.10

A második kötet megírását 1898. május 31-re vállalta, de ezt fél évvel korábban képes volt befejezni. „Tekintve azonban azt, hogy a levéltári kútfő-anyag, úgyszólván teljesen egybegyűjtve, nálam együtt van s a vármegye közönségének is érdeklődése tulajdonképen erre  a kötetre irányul[…], a második kötetet legkésőbb a jövő 1897. év őszén az érdeklődő közönség kezébe juttathatom.”11

A második kötet lektorai, Tagányi Károly és Csánki Dezső megállapították, hogy a szerző „minden valamire való adatot összegyűjt, a források pontos megjelölésével[…], többet az ilyen szótárszerű műtől nem is követelhetünk.”12

Menetközben a szerző fölvetette egy térkép melléklet szükségességét: „A városok és falvak monographiáit magába foglaló második kötet csak az esetben fogja a régi vármegye kiterjedését érzékelhetővé tenni, ha hozzá egy minden tekintetben pontos és kimerítő történeti térkép lesz mellékelve. E térkép a török hódítás kora előtti nagy Csanád vármegyét lenne hivatva előtüntetni.”13 Mivel a szerződés térképről nem intézkedett, ennek megszerkesztésére, megrajzolására és sokszorosítására 500 forintot kért, amit a megye a közművelődési alap pénztárából megszavazott. Ugyancsak javasolta a régi pecsétek hű és művészi kivitelű hasonmásának közrebocsátását, ami pecsétenként 100 forintos többlet kiadást jelentett volna. Kutatásai közben ráakadt Makó 1615, Földeák 1658, Apátfalva 1764, Magyarcsanád 1714, Nagylak, Sajtény és Tornya 1752-ből származó pecsétjeire. Csak Makó vállalta a címer közreadását.

A megye történetének földolgozását nem a szerződésben vállalt időpontig, 1715-ig írta meg, mert a települések nagy része ezt követően alakult. „Nem tartottam igazolhatónak épen az olvasóközönségemmel szemben, hogy a mai állapotokat teljesen figyelmen kívül hagyva, az 1715. évnél megállapodjam[…], azokat az eseményeket is feldolgoztam, melyekre a most élő nemzedék emlékezete is kiterjed.”14 Mindez 14 nyomtatott ív többletet eredményezett, ezért 1400 forint térítést kért, de a megye csak 1000 forinttal  tudta ezt díjazni.

A szerző a két kötet kéziratot archivizálás céljából megküldte az alispánnak: „valamikor talán kegyeleti emlék számba menő letét legméltóbb helye épen Csanád vármegye levéltára.”

A megye szerződésileg 150 példány átvételére volt jogosult, amit az ország törvényhatóságainak és a monográfia alapra adakozott nagyobb aláírók között osztott szét. Borovszky szerint: „Ha ezekkel szemben ilyen liberálisan járt el a vármegye, mennyivel indokoltabb, hogy a szegényebb sorsúaknak is — ha szinte némi áldozat árán — lehetővé tegye a mű megszerzését.”15 Indítványozta, hogy a megye bolti áron vásároljon még 150 példányt és azt leszállított áron bocsássa áruba. Erre a vármegye közigazgatási bizottsága 1000 forintot szavazott meg. A monográfia 500 példányban jelent meg, ennek megoszlása:

A megyét illette a szerződés szerint 150
Makó vásárlása 40
Községi vásárlás 58
A megyei beszerzés bolti áron  150
A szerző kimaradt készlete 100

Borovszky 1900. április 17-én a kimaradt 100 példányt 1400 korona bolti ár helyett 1000 koronáért a megyének megvásárlásra fölajánlotta, de a válasz elutasító volt. A 100 példányból álló készletet végül Tiringer Béla akadémiai könyvkereskedő vásárolta meg, aki 1901. október 24-i keltezésű levelében az alispáni hivatalnak a bolti ár feléért  eredménytelenül ajánlotta megvételre.

Makó képviselő-testülete a kötetekből 15 példányt a városi levéltárban helyezett el. 1-1 példányt kapott: a református, római katolikus, görög katolikus, evangélikus, izraelita, ortodox izraelita, az úri kaszinó elnöksége, a kereskedők egylete, a szabadelvű gazdasági kör, ifj. kereskedők egylete, iparos olvasókör, az I., II. és a III. függetlenségi kör, katolikus kör, ipartestületi betegsegélyző pénztár, főgimnázium, polgári leányiskola, államilag segélyezett községi elemi iskola, kereskedelmi iskola, ipariskola, igási, rákosi, dáli, bogárzói iskolai könyvtárak.

A levéltári iratokból kiderül, hogy a monográfia a tervezett 6000 forint helyett 8600 forintba került.

A szerződésben kikötött összeg 6 000
Térképmelléklet 500
Makó címere 100
A 14 többlet ív 1 000
150 példány utólagos vásárlása 1 000

A Csanádmegyei Régészeti és Történelmi Társulat a monográfiára 2238 forintot gyűjtött össze, Makó városa 1000 forintot adományozott. Kiemelkedő adományok:

Lonovics József főispán 200
Dessewffy Sándor püspök 100
Justh Gyula földbirtokos 100
Dr. Kun László esperes 50
Nagylak város 50
Apátfalva község 50
Magyarcsanád község 40

Borovszky Samu vállalkozása egyedülálló teljesítmény volt. Ezt maga a szerző is jól tudta: „Megfeszített szorgalommal és egész odaadással láttam hozzá a föladat megoldásához, s három év alatt befejeztem — most már bevallhatom — sisiphusi munkát[…] A megfeszített, éjjelt nappallá tett fáradozás rendkívül megviselte idegzetemet, s az oklevelek betűzgetése megtámadta szememet[…]16 Nem lehet szerénytelenségnek tekinteni azt a megjegyzését sem, hogy „senki a világon nem tudhatta előre, mily óriási fáradtsággal kell majd megküzdenem[…] Csak mikor a feladat végére értem, láttam be, hogy oly munkát végeztem, melyre ugyanazon föltételek mellett Magyarországon egyetlen történetíró sem vállalkozott volna.”17 A korabeli kritika is megállapította: „Borovszky derék munkája nem az általánosságok terén mozog, s nem is a jól ismert és közös forrásokból merít. Azon kútfőket kereste föl, melyeknek Nimfáját eddig senki sem háborgatta.”18 Karácsonyi János szerint Borovszky nemcsak Csanád megyének, de az „egész magyar történetírásnak is nagy szolgálatot tett.”19 Monográfiájának értékét mi sem fejezi ki jobban, hogy az Akadémia ezért a munkájáért az akadémia levelező tagjává választotta. Székfoglaló előadását A nagylaki uradalom története címmel tartotta.

Borovszky Samu megyei monográfiájának címlapja
 
Borovszky Samu

 

 

Lábjegyzetek::

1. A Csanádmegyei Régészeti és Történelmi Társulat Évkönyve. 1. Bp. 1890. 3.

2. Csanádmegyei Régészeti és Történelmi Társulat alakuló jegyzőkönyve. József Attila Múzeum Adattár: 11.

3. A Csanádmegyei Régészeti és Történelmi Társulat Évkönyve. 1. Bp. 1890. 6.

4. Századok 1894. 321.

5. József Attila Múzeum Adattára. 11.

6. Századok. 1894. 371.

7.. József Attila Muzeum Adattára: 11.

8. Függelék: 2. levél.

9. MTA Kézirattára. Történettudományi Bizottság iratai. 1896. 6. Csánki Dezső kézírása.

10.  Függelék: 5. levél.

11. Függelék: 7. levél.

12. MTA Kézirattára. Történettudományi Bizottság iratai. 1857. 13. Tagányi Károly kézírása.

13. Függelék: 7. levél.

14. Függelék: 10. levél.

15. Uo.

16. Uo.

17. Uo.

18. Századok. 1998. 343.

19. Karácsonyi János: Borovszky Samu emlékezete. Bp. 1914.439.

 

  
Előző fejezet Következő fejezet