Előző fejezet Következő fejezet

Kánoni látogatások

 

1740-ben foglalta el a főpásztori székét Temesvárott Stanislavich  Miklós csanádi püspök, Makó földesura, aki telepítéssel is növelni kívánta a helység népességét. Akkor a város a Nagyérig terjedt, azon túl telepítette le előbb a zsidóságot, tőlük távolabb a görög katolikusokat.

A telepítés Szabolcs, Bereg, Ung, később Szatmár és Bereg megyéből történt. Szirbik Miklós szerint: „Stanislavits Miklós Csanádi Püspök, mint Makónak Földes Ura, akarván a Várost jobban népesíteni, mindjárt Püspökségének kezdetén (1740) némelly itten található egyesült Görög szertartású híveket megbízott, hogy Felekezetbelieket a Nyírből, és egyebünnen hívnának ide.” 1747-ben 224 család 150 zsellérházban lakott, és 31 jobbágytelek szántót művelt. Nemzetiségüket tekintve jobbára ruszinok voltak, a régi iratokban ilyen kifejezések fordulnak elő: „plebanus ruthenorum”, „cantor ruthenorum”. Jellegzetes családneveik: Barczán, Burián, Duka, Nadobán, Orosz, Pilkó, Sonkovics, Vinyó, Zubreczki. Nemesi családok voltak a Hajdú-Dorog megyéből származó Fejérváryak, a Szabolcs megyei Szilvásyak, az Ung megyei Gerzanitsok. A helybeliek oroszoknak hívták őket. Szirbik Miklós 1835-ben azt írta: „már annyira megmagyarosodtak, hogy közöttük tsak egy sints, a ki nemzeti nyelvét tudná”.

Az új telepeseknek legfőbb gondja az Isten házának mielőbbi fölépítése volt. A mai templom fönnállásának századik évfordulóján, 1878-ban Juhász György tanító a földből épült templom születését így írta le: Papp Mihály kántor és Pásztornitzky Ferencz gondnok „1747. jan. 6-án gyalog vitte az egyházközség kérvényét a Temesváron lakó csanádi püspökhöz, mint Makó földes urához, hogy a templom számára szabad helyet adományozzon. 1747-ben ápril hóban kijött Temesvárról Szaniszlovits (Sic!) püspök mint Makó földes ura, és a vármegye hatóságának egyetértésével kanonokjainak jelenlétében kimutatta és az egyházközségnek adományozta azon területet, ahol a templom ma is áll. De szilárd anyagból templomot építeni nem könnyű dolog volt, tehát vályogból építették fel, még azon évben fedél alá vették, s 1748-ban már a lehetőségig felcsinosított templomban dicsérték az urat.”

A szilárd matériából épülő templom előzményéről az egyházi irattár egy értékes iratot őriz. Húsz makói görög katolikus férfi elszegődött két hétre a mezőhegyesi állami birtokra kaszálni. A kemény munka után, amikor fizettségre került volna a sor, azzal álltak az intéző elé, hogy munkájukért nem kérnek fizetést, csak azt, hogy tolmácsolják a királynőnek kérésüket, miszerint segítse hozzá egyházközséget egy égetett téglából épülő templom felépítéséhez. Mária Terézia teljesítette kérésüket, és 1776-ban nekikezdhettek  az új templom létesítéséhez.

Már a korai időszakban a makói görög katolikusság kibocsátott magából egy áttelepülő csoportot. Kövesdi Mihály lelkész vezetésével negyven makói család költözik Bácskeresztúrra (Ruski Krstur), ő lett a bácskersztúriak első paróchusa. A kirajzást őrzi a Makói utca elnevezés.

A továbbiakban a kegyuraságot a csanádi püspök töltötte be. A templom külső és belső javításáról gondoskodott, 1859-ben új kápláni, 1875-ben új esperesi lakot emeltetett. A templom belső díszítéséről a hívek gondoskodtak. 1878-ban épült a sekrestye, a toronyfeljáró és a kórus. 1887-ben villám csapott a templomba, ezért Juhász György paróchus kölcsönt vett fel, újra festette a templomot, új padokat és képállványt állított fel. A képállvány ikonjait Gusztincsár Ferenc kántor fia festette. A templom jelenlegi festését 1928-ban Torma Imre makói festőművész végezte Groó Istvánnnak, az Iparművészeti Főiskola tanárának tervei szerint. A templom kétszáz éves évfordulójára Janka György esperes kicseréltette a nyílászárókat és kívül tataroztatta a templomot.

A görög katolikusság körében kibontakozott szélsőséges nacionalista nézetek nemcsak Erdélyben és Párciumban, de Makón is rendkívüli módon fölkavarták a kedélyeket. A reformkor idején nemzetiségi tekintetben a helybeli görög katolikusok magyarokra és románokra oszlottak, ugyanis a 19. század elején sok román család költözött Makóra. Hutza Mihály paróchus még a 18. század végén – amikor az első román családok költöztek ide – a templomhajóban, az oldalajtó fölé íratta, hogy a templomot Mária Terézia adományából a makói rutének építették. A feszültség az 1830-as években szakadást eredményezett, ezért Pák János plébános a feliratot lemeszeltette, de a régi hívek belopózva ismét láthatóvá tették a szöveget, amit püspöki utasításra szüntettek meg.

Az bécsi udvar a románság szabadságharc alatti dinasztia iránti hűségét a Bach-korszak idején bizonyos egyházi kiváltságokkal honorálta. Ez eredményezte azt, hogy Makón is az egyházi anyakönyveket – amelyeket eredetileg latin nyelven, 1842-től magyarul – az önkényuralom idejétől fölsőbb utasításra román nyelven kellett vezetni. Erdélyben pedig fölállítottak két román görög katolikus püspökséget és egy érsekséget. A nagyváradi püspökséget – amelyhez Makó is tartozott – a román érsekség alá rendelték.

Erdélyi Vazul nagyváradi püspök – bizonyos engedményeket adva a románságnak – még távol tudta tartani papjait és híveit a szélsőséges nacionalizmustól, de utóda, dr. Papp-Szilágyi József a nyílt romanizálást képviselte. A makóiak egyházi életébe erőszakosan beavatkozott, megtiltotta a magyar éneklést, román kántort nevezett ki. A megye barátságos úton igyekezett az ellentéteket elsimítani, mikor ez nem sikerült, alapos vizsgálatot rendelt el. Hofbaun Sándor főszolgabíró 1869. évi jelentésében megállapította, hogy a makói görög katolikus templomban emberemlékezetet meghaladó idő óta magyar nyelvű éneklés volt szokásban. Azt is leszögezte, hogy a makói görög katolikusság törzsét oroszoknak nevezett magyar ajkú hívek képezték, az urbárium jegyzőkönyve Mária Terézia idején egyesült rutén rítust említett; a románok a 19. század elejétől szivárogtak be. A templom és egyéb ingóság is kizárólag az oroszoknak nevezett magyar ajkú hívek tulajdona. A hitközség minden püspöki beavatkozás nélkül saját jogánál fogva mindig maga választotta kántorát, ezért tartották sérelmesnek, hogy a püspök az egyházközség megkérdezése nélkül román kántort és tanítót nevezett ki, a kántori ősjavadalmazást pedig a román tanító javára megnyirbálta. A román tanító oroszul nem tud, a templomi rítus orosz részének nem felel meg, gőgös és botrányos viselete miatt gyűlöltté vált a hívek előtt. Eddig a hitközség maga választotta a tanítót és a kántort, tudnia kellett olvasni oroszul és románul és bírni teljesen a magyar nyelvet. A hitközség kívánta, hogy magyar–orosz plébánost alkalmazzanak, eddigi öreg kántorukat állásában tartsák meg, Lár Sándor román tanítót mozdítsák el, a magyar ajkú pap és kántor a román rítus nyelv használatára képesítve legyen, a magyar népénekek betiltását – a szokásjogot alapul véve – a püspök vonja vissza. A főpásztor az egyházközség vezetését az elmozdított plébános helyett a segédlelkészre bízta, aki a templomot bezáratta. Ezután az oroszok ájtatosságaikat a templom ajtaja előtt végezhették, majd tanúk jelenlétében az ajtót kinyitották, és a templomi tárgyakat leltárba vették.

Csanád megye bizottmánya megbízásából Pelle Ágoston szemlaki plébános és alesperes 1867-ben Makón 126 görög katolikus magyar, 73 görög katolikus román családot írt össze. 1871-ben a román nyelvű sztrána megtartását 83 hívő kívánta (közöttük négy görög nem egyesült), de a párbért fizető román eredetűek száma ekkor 193 volt.

A román ortodox és a román görög katolikusság között gyilkos küzdelem folyt. Egymás híveinek elhódításában versengtek. Az ortodoxok azzal vádolták a görög katolikusokat, hogy megbontják a románság egységét, és magyarbarát politikát folytatnak.

Ugyanekkor a hajdúdorogiak a magyar liturgikus nyelv bevezetését kezdeményezték. A makói hívek ősi csoportja felvette a kapcsolatot a dorogiakkal, a magyar misenyelvet Makón 1911 vezették be.

A makói görög katolikusság történetének legalapvetőbb forrásai a canonicai visitatio jegyzőkönyvei. 1844-ben Erdélyi Vazul nagyváradi, 1942-ben dr. Dudás Miklós hajdúdorogi püspök vezetett kánoni látogatást. A latin nyelven készült 1844. évit Lakatos Pál, a szegedi egyetem lektora fordította le, a második világháború alatti dr. Rohály Ferenc makói lelkész alaposságát dicséri.

Ikonosztázion a makói görög katolikus templomban
 
Erdélyi Vazul püspök
 
Dr. Dudás Miklós püspök
 
Dr. Rohály Ferenc esperes

 

 

Felhasznált irodalom

JUHÁSZ GYÖRGY: Emlék a makói gör. kath. templom felszentelési 100-ik évfordulójának jubileumára. Makó, 1878.

SZIRBIK MIKLÓS: Makó városának leírása. 1835–1836. A makói múzeum füzetei: 22. Makó, 1979.

PIRIGYI ISTVÁN: A magyarországi görög katolikusok története. II. Nyíregyháza, 1990.

JANKA GYÖRGY–LAKATOS PÁL: A makói görög katolikus egyházközség canonica visitatioja 1844-ben. In. Magyar Egyháztörténeti vázlatok: 4. Főszerk.: Horváth Tibor. 215–222. Bp. 1992.

JANKA GYÖRGY–TÓTH FERENC: Erdélyi Vazul élete és munkássága. A Makói Keresztény Értelmiségi Szövetség füzetei: 12. Makó, 1994.

 

  
Előző fejezet Következő fejezet