Előző fejezet Következő fejezet

1944. november

 

1944. november 1. szerda

Elekről jött Bender J. SZCSV-műhelyben dolgozó géplakatos, hogy az itteni kórházban ápolás alatt lévő Leist József eleki katonát hazavigyék. Kocsin jöttek, de tegnap Csanádadberti községben az oroszok a fogatot fuvarozásra ott tartották, és így ő gyalog jött onnan. Bementem vele a kórházba, s miután Dániel Istvánné kórházi tisztviselőnő és dr. Juhász István orvos kiokítottak, hogy a felgyógyult sebesülteket Árva József dr. főorvos bocsátja el, ill. tudomásul veszik, hogy eltávoztak. Beszéltem vele, s azt ígérte, hogy mihelyt Leist állapota megengedi, elbocsátja. Bender közölte, hogy Reibel Mihály esperesplébános nincs otthon, hanem csak Csepregi József káplán, ott sem harangoztak hosszú ideig. Elment a főbíró, a főjegyző, csak dr. Kertész E. szolgabíró maradt, és most is ez intézi a községházán az ügyeket. A főbíró és főjegyző lakásait kifosztották. De emellett a szomszédos falvakból betörnek a határba s községbe az oláhok, és ezek ellen eddig nincs orvoslás, mert a község Csanád megyéhez tartozván, csakis innen kaphatnának rendelkezést az orosz parancsnokságtól. Az ottani zárdafőnöknő levélben közli, hogy megóvta őket a jó Isten nagyobb veszedelemtől, orvos hiányában nem rendezhették be zárda iskolájukat kórház céljaira, s így mégis privátim ápolták a sebesült katonákat.

Dr. Merényi Elemér ismét itt járt, de csak köszöntött a ház előtt; járt a múltkor a püspök úrnál; indult vissza kordéján, legközelebb fog levelet vinni. Szentmiséinket akadálytalanul megtarthattuk. Verőfényes nap; távoli ágyúzás hallatszik nyugat felől. Lehet azonban az orosházi határ körül tartó orosz hadgyakorlat – úgy mondják – hangzása is.

Délután a két vesperát, közben szentbeszéddel a templomban végezzük, körmenet nem megy a temetőbe, nyugodtabb időket várunk erre az Isten irgalmából. Temetést is végeztem, utána az I. világháború hősei sírjánál, majd a mostaniból a város által ásatott nagy sírba temetett két magyar katona sírjánál az ott gyülekezett hívekkel elmondtam fennhangon három–három Miatyánkot, hitvallást, és szenteltvízzel meghintettem a sírhantokat. Ez volt az idén a tiszteletadás a hősöknek. A temetőben megbeszéltem Takács Bálint gondnokkal, hogy Somodi Józsefnének ostyasütésre adni kell a temetői akácfák erősebbjeiből. Ő említé, hogy van nekünk tavaly kivágott nyárfánk is, ezt odaadhatjuk. Annál jobb, mert így el tudjuk őt látni, a fuvart is megtakarítjuk, mert Somodiné a temetőbejáratnál lakik.

Horváth Mihály templomgondnok háza előtt hazajövet Szekeres nevű rokonától értesültem, hogy a püspöki uradalom jószágait a battonyai úton (Makó határában) az uradalmi csikósok, gulyások, felnőttek, gyerekek hajtották, és ezeket lovas oroszok irányították. Hogy hova s meddig, nem lehet tudni. Elég baj! De mindenkit érint, mert az uradalmon kívül kis emberekkel is így bánnak, nem lesz iga, amely munkát végezne. Általánosan elterjedt hír – mert biztosat rádióból vagy lapjaink útján nem tudhatunk –, hogy Debrecennél a közelmúlt napokban a világháború legnagyobb tankmérkőzése folyt az oroszok vereségével. Debrecen elpusztult volna, de környéke magyar kézen van.  Ehhez azt fűzöm, hogy ma a kórházban a beteg orvos azt mondta: a Kárpátokban fel tudtuk tartóztatni az oroszt, de a síkságon már nem bírunk vele; így fel sem bírtuk Makót sem szabadítani. Szomorú megállapítás; másszóval: ideig-óráig előnyben lehetünk felettük, de végre is legyűrhetnek a roppant túlsúlyban lévő erővel, mert emberük van könnyű fegyverzettel.

1944. november 2. csütörtök

Halottak emlékezete. Híveink szép számban vettek részt mindhárom misén; utolsón elemi iskolás növendékeink. Enyhe ugyan, de borongós, szeles délelőtt. Tegnap említették, hogy a város vezetősége – bizonyára, hogy több bevétele legyen – 30%-os adótöbbletet vetett ki minden adófizetőre, s ezt felhívással három nap alatt akarja befizettetni. Könnyű a kivetés, de az adófizetők aligha bírják ezt a többletet befizetni, amikor a búzát még augusztusban nem vették át a gabonabizományosok, egyéb termények künn vannak szedetlenül, rothadnak, csíráznak, jószágainkat elvitték, felélték az aprójószágot, a hagyma nagy részét sem vették át; sőt fel sem szedték munkáshiány miatt (katonai behívás). A plébánia javadalmi földre ezer pengő többletet vetettek ki. Honnan fedezzem ezt, amikor a Jurcsek-féle rendszer szerint termelt napraforgó veretlenül hever a földön garmadában, a szójabab renden szintén künn és csírázik, a kukoricát még most se szedték le, s amit leszedtek, ott van rakásban a földön, egy barázda búzavetés sincs, mert elvitték október 28-án a felesnek lovait, s egy vakot hagytak. A jó Isten tudja, mi vár reánk!

½11 óra után érkezett P. Balogh Sándor atya a püspöki uradalomból, és a templom ablakainak kitteléséhez olajat hozott, amelyről számlát később fogunk adni. Ez az olaj jó minőségű, s kevesebb kell belőle. Elmondta, hogy az uradalmi jószágállomány elhajtását közölte már a kegyelmes úrral, aki azt válaszolta, hogyha az ország más részében is ugyanazt művelik az uradalmakkal, ő sem lehet kivétel; csak az az aggasztó – úgy mond –, hogy a jószágállomány jó része Glattfelder érsek-püspök úr hagyatékát képezte. Balogh atya szerint még két (összesen tehát hét) tehenet lehetett visszatartani és egy bikát, melyről azt mondták, hogy nagyon mérges, és mindenkit összetapos; de a magyarfajta gulyából egyetlen egy darabot sem bírtak visszatartani, sem a birkákból. A cselédség sertéseit megmenthették, és ezek közé csaptak néhány kant. Továbbá ezekkel az uradalmi tisztek nagyobb számú és szerinte illegitim módon, az uradalom eleségén nevelt sertést. A ruszin munkások voltak az árulók, most is, és a napokban követelték konvenciójuk kiadását, hogy aközben rájöhessenek sok mindenre, és elárulhassák újból. Most abban is el akar járni, hogy két vasúti kocsit kapjon, és őket Földeák–Hódmezővásárhelyen át hazájukba szállíttassa. Sok baj van a hónapos leányalkalmazott munkásokra erkölcsi tekintetben is; ezeket ezentúl napszámosokként fogják felfogadni; akik felett szabadon rendelkezhetnek. A Kegyelmes úrnak egyébként megvannak tervei a tisztikarra vonatkozóan is a jövőre. Említést tettem a juhállomány beállításáról (juhászok odaengedése nyájukkal; a haszon és szaporulat feléért egész éven át).

A déli órákban vettem hírét, hogy ma reggel dobszóval hívogatták a lakosságot az Arad–Csanádi Takarékpénztár épület elé (ott van az orosz parancsnokság), ahol zene mellett hírekkel akarják őket traktálni; híreket a hadifoglyokról közölni stb. Hát kell nekünk a fosztogatások enyhítésére ilyen valami? Legföljebb a dologtalan munkakerülőknek, akik a mostani helyzetben élik ki magukat ideig-óráig! Plakátok intik a lakosságot fegyelmezettségre a szovjet gondoskodásának előnyére.

Déli ½1 óra után beállít hozzám, az irodába a kommunista Szabó János és társa (alighanem Kiss Imre) egy ívvel, kérve, olvassam el, és ha jónak látom, lássam el aláírásommal. Ezt mint röpcédulát akarják azokba a városokba repülőről ledobni, amelyek felé az oroszok mennek, és amelyekben felőlünk elterjesztik rémhírként, hogy Makót tönkre tették a lakosságot leöldösték stb. Bennfoglaltatik, hogy a lakosság jár templomba, iskolák megnyíltak, üzletekben, iparban megindult az élet stb. Aláírtam, miután Könyves-Kolonics, dr. Diósszilágyi főorvos, dr. Szűcs Zoltán, Kucses Károly géplakatos; utánam elmentek Szabó József református lelkészhez is aláíratni. Hogy mit érnek el ezzel, meg mutatja a jövő. Velük néhány percig szóban megmondtam, hogy az olyan ember, mint Hitler iparos lehet, de mert világviszonylatban sem ő, sem más ilyen ember nem lehet világreformátor, ehhez nagy tanulmány és okos gondolkozás szükséges. Azt akartam ezzel nekik mondani, hogy ti sem vagytok alkalmasak vezetésre, maradtatok volna iparotoknál, marxista-alakok.

Délután 3-kor tanügyi kisülés volt a gimnáziumban, ahol elsősorban az iskolák tűzifaellátásáról volt megbeszélés. Az összes iskola részére tantermenként 20 mázsát számítva, néhány tanyai iskolával együtt (mert többnél nincs tanerő), tíz-tizenegy vagon a szükséglet; ennek kitermelése a városi, majd a püspöki uradalmi (lelei) erdőből lesz (az egész város részére 350–350, összesen 700 vagon!!). Pusztai Sebestyén tanácsos, számvevőségi főnök szerint, mert így határozott a városparancsnokság. Eszerint – mondja Pusztai – a város egész közönsége részére a régi szükséglet (120 vagon) ¾ része majdnem kikerül a két erdőből. Erre azt mondja Szabó János városi megbízott, hogy zsidók ajánlkoztak faszállításra Erdélyből a Maroson való leúsztatással, de ők nem akarnak zsidókkal üzletbe bocsátkozni (különös !). A kitermelést illetően a polgári iskola részére dr. Erdei János fiúkkal megy ki a Lúdvári erdőbe, a gimnázium és kereskedelmi iskolások ugyanoda, az elemi iskolák részére a városnak kell kitermelést végeztetni; az összes fát a város fuvarozza, s kell, hogy felvágassa. Majd elválik, lesz-e ebből valami! Tanácskozás végén Szabó nyilatkozott (!?) a helyzetről és a jövőről: gróf Károlyi Mihály októbrista alak 1918-ból és Rákosi Mátyás kommunista fognak jönni, s hozzák Magyarországnak a boldogságot; a háború befejeztével nem lesz azonnal békekötés, hanem három év múlva, addig kísérleteznek, mire képesek az egyes országok. Szerinte az angolszász hatalmak háborút viselnek az oroszok ellen, amit, ha azonnal meg nem tesznek, Amerika ráfizet. Mire azt feleltem: nemcsak ez lesz, hanem jön nyugatra a sárga veszedelem: Kína és Japán, és elsöpör mindent!

Este jött hozzám Leist József eleki, kórházban ápolt katona azzal a Seebergerrel, aki érte jött Elekről, de Csanádalbertin lefogták kocsijával és egy lovával az oroszok, és fuvart kellett szállítania Szentesre (lőszert). Útközben lova kidőlt, helyette azonban két lovat kapott, sikerült tegnap eljönnie, s este 9 után ért Makóra; Leistet kiadta Árva József főorvos, és holnap reggel mennek Elekre. Levelet küldtem Modeszta ottani zárdafőnöknőnek értesítvén őt az itteni s a környékbeli zárdák nővéreiről.

A tanügyi bizottsági ülésen szóba került a polgári leányiskola tandíjemelése 48-ról 100 P-re. Ezt a bizottság nem határozta el, miután Pusztai Sebestyén tanácsos azt mondta, hogy a városnak van elég pénze, ne terheljék meg a szülőket, van továbbá arra is, hogy az óraadó helyettes tanárok havi illetményét (1000 P körül) fizesse, mivel sok minden szerepel a városi költségvetésben, aminek foganatosítását elhagyják (tehát másra fordítják!).

P. Balogh Sándor atya említé, hogy az elmúlt napokban a makói orosz parancsnok (Freywirth zsidó!!) künn járt négy ízben, ott ebédeltek többen, és meg nem nevezhető módon viselkedtek (köpködés, részegség, különös beszédmodor egyes katonák részéről). S a vendéglátás után kezdődött az uradalom jószágainak elhajtása. Bort követelni női személyek is jártak künn, nem különb viselkedéssel, akiken meglátszott, hogy csak hizlalják magukat.

1944. november 3. péntek

Az éjjeli s reggeli eső dacára a hívek szép számmal járulnak a szentáldozáshoz. Délelőtt vettem hírét, hogy újból nagy számban vonulnak át városunkon oroszok, lakást még tegnap este foglaltak el szokott módon. Behatoltak csizmáért és egyebekért, anyák gyermekeikkel menekültek előlük. Bejött Püspökleléről is az egyik gépész P. Balogh Sándorhoz azzal, hogy elmúlt éjjel hat orosz bement az egyik majorba, s ott még bántalmazott is asszonyokat; orvoslást kérni jöttek be, s utána (P. Balogh Sándor után) mentek, aki már bent járt a parancsnokságnál sokféle ügyben.

Felkeresett Szabó János ismét. Lapot akarnak indítani, s ma délután értekezlet lesz, kéri, hogy menjek be a Szőllősi-féle patikaházba (emelet), ahová a tanügyi bizottság tagjait is meghívja. Csak azt ajánlottam figyelmébe, hogy a lapnak pozitív-keresztény alapja legyen, mert e nélkül nem lehet társadalmi rend, és nem lehet építeni kereszténység nélkül a kultúra, szociális téren semmit hazánkban.

Délben Mag Béla tanyai lelkész unokahúga tért be; most jött be első ízben az orosz bevonulás óta (szeptember 26.); náluk baj nincs, Isten megóvta őket, de nagy aggodalomban éltek; s misebort kért most is, és irányítást búza és sertés vásárlásra; tanácsoltam, hogy vegyenek, hogy így önellátásuk biztosítva legyen. Nagy a hiány konyhasóban, és csak keveset bocsáthatnak a közönség rendelkezésére.

Hír szerint a Hunyadi utcában már megkezdték az egyes házaknál a sertések elvitelét. Ha ezt folytatják, az egész városban nem lesz hízó, s akkor zsírellátás tekintetében az élelmezés megakad. Véleményem szerint a meghagyott sertéseket hagyni kellene szabad vásárra, akkor mindenki hozzájuthatna zsírhoz, szalonnához.

Délután 3 órára felmentem a Szöllősi-házba, amely – úgy látszik – párthelyiség lett talán az Úri Kaszinó helyett. Ott volt már dr. Diósszilágyi Sámuel főorvos, dr. Erdei Ferenc falukutató író, Broda Béla, dr. Sonkovits Mihály ügyvéd, Tóth Ferenc városi ipartestületi elnök, Kucses Károly lakatos, dr. Könyves-Kolonics József városparancsnok, dr. Szűcs Zoltán városi főjegyző és három a párt részéről: Cser József, Szabó Sándor és névtelen, valamint Kiss Ernő polgármester-helyettes elnök. Később jött Szabó József református elnöklelkész. Elnöklő előadta egy lap kiadásának célját (tájékoztató) és szükségét a város lakosságának javára, mely nem akar politikát űzni, de minden, a nép javát célzó közleménynek helyt adni akar. Felvetett kérdésre előadta, hogyha egy szakértőbizottság létesítését az orosz katonai parancsnokság elég megbízhatónak ítéli, a lap cenzúrázás nélkül fog megjelenni. Előadó elnök után néhány szóban helyeseltem a város lakosságának a rendeletek és egyéb tudnivalókról tájékoztató kiadását, mely a kedélyeket is megnyugtatja, és kósza híreknek elejét veszi, így azután az általános magyar nemzeti érdeket szolgálja. Dr. Diósszilágyi Sámuel és néhány jelenlévő hozzászólása után a szerkesztőbizottság tagjairól esett szó, melybe ajánltatott dr. Diósszilágyi, dr. Erdei és Broda Béla, de utóbbi nem vállalta, hanem maga helyett dr. Könyves-Kolonicsot ajánlotta, aki elfogadta; a párt részéről, pedig a három jelenlévő egyén (Cser Józsefen kívül). Ily megállapodás után megszerkesztette dr. Erdei Ferenc és az elnök a beadványt a katonai parancsnoksághoz, melyet a jelenlévők aláírtak. Utána dr. Erdei Ferenc – aki akkor Budapesten volt – elmondta Horthy kormányzó úr fegyverszüneti beszédét, vázolta az akkori helyzetet, és elítélte Szálasiékat, akik a nemzetet romlásba viszik. Szerinte Szálasiék kormányában helyet foglalt Jurcsek Béla miniszter is, aki a pontrendszer kiagyalója; így gondolom, hogy e lépése miatt, mert a németekhez pártolt, rendszerével együtt elveszett a megszállók előtt. Azt emlegették hír gyanánt, hogy már Kecskeméten túl, Lajosmizse körül vannak az oroszok, és hogy a németek olyan kijelentést tettek volna, hogy Budapestet utcai harcokban védik, és minden házat külön kell bevennie az orosznak. Eszerint Budapest teljesen el fog pusztíttatni! Ez a baráti német, akiről egyébként Horthy kormányzó úr fegyverszüneti beszédében elmondott mindent, amit március 19. óta velünk művelt.

P. Balogh Sándor atya mondta el ma a következőket: amint az orosz parancsnokságon intézendő ügyeivel bajlódik, egy orosz őrnagy magyar nyelven megszólítja: Úgy-e főtisztelendő úr pap? Igen, felelte P. Balogh Sándor. Kérdi tovább: Idevaló? S elmondta, hogy Lelén van, s mi járatban jött Makóra. Az orosz kérdezi tovább: nincs-e panasz az istentisztelet-tartás körül stb. S ez az orosz Sík-nevűnek [Endre] mutatkozott be, s propaganda-főnök. Segítségére volt P. Balogh Sándornak az orosz parancsnok elé terjesztett kérelmei körül, elment vele Horváth Emil kereskedésébe is a vörös (ipari) petróleum ügyében, és innen Szegedre ment. Eszembe jutott, amit évekkel ezelőtt hallottam, hogy Sík Sándor piarista-költő, egyetemi tanárnak egyik öccse (állítólag még zsidó), künn van orosz földön, tanár; nem lehetetlen, hogy azonos ezzel a Sík-kel. Lám, az orosz leleményessége: magyar embert felhasznál céljai elérésében, magyar földön, de saját országába is befogadta előbb, vagyis tudatosan készült világhódító útjára.

1944. november 4. szombat

Éjjel nagy eső, reggel hűvös, némi napsütés kis ideig, de széllel. – A kórházba ápolt magyar sebesültek részére híveim folytatják az adakozást (élelmezés), erre gyűjteni járt itt egy jólelkű nő, s dicsérte dr. Árva József főorvos gondoskodását.

P. Balogh Sándor atya kiment Püspöklelére, de holnap este bejön, hogy hétfőn reggel 7 órakor künn lehessen az állomásnál lévő petróleum-raktárnál, ahol az orosz parancsnok kimenni ígérte, mielőtt kiadná a kért petróleumot a traktorokhoz az uradalomnak (olyan ez a petróleum, melyet nem lehet minden járműhöz használni, de az uradalomnak éppen ilyen traktorai vannak, ezekkel kívánnak vetni, szántást végezni egyszerre). P. Balogh Sándor azért is be akar jönni, hogy végére járjon az orosz parancsnok ígéreteinek: vagy akar segíteni, vagy nem, de – úgymond – ne hitegessen hiába.

Gál Sándor bácsit kerestem fel, aki gyenge állapotban van otthonában; ezért mondta, még szeretne egy hetet feleségével együtt tölteni, de aligha lehet, mert ő sebesülésével a kórházban marad, ki nem ereszthetik. Találkoztam az utcán a kiszombori állami iskolai tantestület négy nőtagjával, akik a fizetésért jöttek az adóhivatalhoz; orosz pénzt kaptak. Elmondták az ő helyzetüket, és hogy a plébánián két orosz tiszt vendég van, esperes egészséges.

Délután keresett fel Kurusa András, a plébániai javadalmi föld felese. Lovai közül négyet a városi új rendőrség (vörös karszalagos) nemzetőrei vitték el, és adták át helybelieknek. Ma járt utána, hogy adják vissza, mert egy vak lóval és két kiscsikóval nem lehet szántani. Nagy kocsiját előbb elvitték az oroszok, de nem bírták húzatni, s ezért a dáli iskola mellett lévő gátőrház mellett van, ezt, ha lesz erős igavonója, hazaviheti. A kukoricaszedéssel lassan halad, a napraforgó és szójabab künn ázik, nem csépelte ki. Kb. öt hold földet szántott fel búza alá úgy, hogy egy lovát egy Nacsáné nevű pusztai asszony, akinek kiutalták (!), ott hagyta egy heti használatra. Nem tudja, mi történik a búzavetéssel, mert a városi elöljáróság nem segít a gazdákon, azt mondják ezek a suszterek-bognárok, hogy ötvenholdanként egy lovat hagynak. De nála 72-höz hagytak egyet, és azt mondják, van két csikó! Azonban ezeket még üres kocsi elé sem lehet fogni. Így hát furcsa kilátásaink vannak a jövő évi kenyér dolgában. Csak jó időt adjon Isten hozzá ősszel, hogy vetni tudjanak!

Iskolásaink Szent Imre ünnepélyt tartottak, melyre bejöttek az újvárosi tantestületi tagok is. Ennek végén megállapodtunk abban, hogy a tantestületi ülést a jövő szombaton, mintatanítás nélkül, az itteni iskolánál megtartjuk, több kérdést megbeszélünk. 

Holnaptól, vasárnaptól kezdve, minden hónap első vasárnapján a délutáni ájtatosságot engesztelő ájtatosságként tartjuk addig, amíg a béke áldása el nem következik. Credo-egyleti gyűlést egyelőre nem tartunk, de a Rózsafüzér-társasági gyűlés meg lesz az itteni polgári iskola egyik tantermében, miután a katolikus körben még nincs minden rendben.

1944. november 5. vasárnap

Szentmisék tartása rendes; sok gyónó és áldozóval. – A déli órákban említé dr. Szűcs Zoltán városi főjegyző, hogy az oroszok bejövetele előtt dr. Bécsy Bertalan makói polgármestert a Csongrádon székelő kormánybiztos felfüggeszthette volna állásából azért, mert elhagyta helyét. Viszont Bécsy hivatkozott volna arra, hogy őt a város pénzügyi ellenőre, Szuppán szólította volna fel, de aki telefonon ennek ellenkezőjét mondta volna be, s ekkor történt volna a felfüggesztés. Szuppán pedig azért felelt így, mert állítólag Szuppánhoz kellett volna valami rokonát, vagy ismerősét felszállítani, s ezt Bécsy nem tette volna meg. (Aki ezt dr. Szűcsnek elmondta, az a tűzoltó, aki az autót vezette, mellyel Bécsy elmenekült, és aki szerint Bécsy azt is említé, hogy most nem is tudja, mitévő legyen, legföljebb beáll portásnak valamelyik budapesti szállodába, öt nyelven beszél, reméli boldogulni fog. – Erre azonban szerintem, nem kell fanyalodnia, hiszen 300 hold földje van Deszken. Hacsak el nem veszik tőle!)

Délután a temetőben néztem meg a Somodi Józsefnénak ostyasütéshez adandó nyárfa-rönköket, amelyekhez akácfákat vágunk ki később. – Estefelé értesültem a Leléről bejött P. Balogh Sándortól, hogy bizonyos intézkedésekre levelet kapott Szegedről a püspök úrtól. Elmondta, hogy sikerül a leleieknek több parcellát felesbe kiadni, vetőmaggal, úgy legalább lesz búzavetésük. A többi munkát is végeztetik; csak az volna még a fő, hogy holnap megkapja a petróleumot. Még azt is említette, hogy valami Farkas-nevű egyén künn járt a napokban Lelén, és közölte az uradalom vezetőségével – éppen Mécs József számtartóval beszélt –, akinek előadta, hogy ők (Farkasék) elhatározták a megyén, hogy a püspöki uradalom erdejéből fát fognak kitermelni. Erre Mécs igen határozott hangon kijelentette, hogy az erdő itt ártérben fekszik, és véderdő, s ha ezt kivágják ész nélkül, a Maros kiöntései következtében óriási károk következnek. Egyébként ő már tárgyalt erről Páll Endre dr. árvaszéki elnökkel és Kovács főbíróval. Mire Farkas már alábbhagyott a nagyhangon kezdett beszéddel. Ha pedig mindenáron kitermelnének fát, minden második sort engedik kivágni. Lele s az uradalom részére a faluban (iskolaudvar, templomkert, utcák és utak mentén) fognak fát kitermelni. Németh Imre teológusnak Szegedre való holnapi indulását akként irányítjuk, hogy holnap délután lórén kimegy Lelére, ott meghál, és kedden megy tovább. Állítólag az út most már nem veszélyes, ma is sokan jöttek Szegedről. Az erdőkitermelés ügyében Lelén járt Farkas Imre megyei parancsnok, aki a múlt világháború után is szerepelt a Kommün idején Lelén is, és a városi és vármegyei gyűléseken tettekkel tényező volt. Javára írandó, hogy amikor a városi szegénygondozás során megismerte tapasztalatból a szegénygondozó-nővérek és -testvérek áldásos munkáját, melléjük állt, és kezükre járt. Ami természetes is, mert hisz Farkas és pártja úgy szerepeltek mindig, mint a szegénység segítői s ügyeik egyedüli (?!) szóvivői, ami annyiban igaz, hogy szóval vitték ügyeiket.

1944. november 6. hétfő

Hűvös, ködös idő. – Miután tegnap említé Szabó Imre városi főmérnök úr, hogy a Bánom rész (temetőnk mellett) most már rendeződik, így határozott a városparancsnokság, és a házhelyeket kijelölik. Erre való tekintettel kérvényt írtam, hogy a vármegye, mint a kórház ügyeinek intézője, az 1941-ben benyújtott kérelem alapján, a Makón elhalt kórházi ápoltak, vidékről beutalt római katolikus vallásúak részére adjon a Bánomból területet (évenként 50–60 ilyen halott van), ami legalább 2000 ölnyi legyen. Bogsán Károly főgondnokkal együtt elvittük és átadtuk dr. Páll Endrének, ott volt éppen Farkas Imre és Burunkai Sándor, egy másik parancsnoksági tag; megértették a kérelem mibenlétét.

P. Balogh Sándor atya – mint említé – több ügyet elintézett, de a petróleum-ügyet nem: a parancsnok, valami ünnepségük 21-ik évfordulójára hivatkozva, szerdára ígérte az intézkedést. Most kiment Lelére, s holnap este ismét bejön. – Németh Imre papnövendék gyalog elindult Szegedre, mert most akad társa; elvitte a püspök úrnak szóló levelet. – Kotsis István ny. uradalmi főszámvevő itt volt, kereste P. Balogh Sándort, hogy a részére az uradalomtól kegyképpen járó évnegyedenként öt mázsa búzát megkaphassa. Közöltem P. Balogh Sándor úrral.

Bogsán Károly főgondnok közlése szerint e hó 8-án megindul a SZCSV-vonalon a személyforgalom Elek–Battonyáig is, miután a Kákási–Csorgórészen a fahidat elkészítették; holnap, kedden lesz a próbabejárás motorral. Ezzel szeretnék holnap menni; ha elvisznek, hogy esetleg Battonyát és Medgyesegyházát meglátogassam.

Hazajövet a városházáról Arató Ferenc főbírói irodavezető közölte, hogy ott a nagy rendzavaró Schultz eleki bundista [Volksbund] vezért, aki neki oly sok bajt okozott, Eleken az oroszok agyonlőtték. Úgy történt, mondta, hogy a németek még Békéscsabán voltak, és felhívták Schultzot, hogy az eleki bundistákat vigye magával, vonultassa be a német hadseregbe. Erre Schultz Elekre utazott, és egy házban, ahol Schultz volt, találták őt az oda bement oroszok. Schultz azt gondolván, hogy az oroszok éppen őt keresik, rájuk lőtt, mire azok Schultzot meglőtték, de élt még – utána késsel átvágták a nyakát, úgy kínlódva múlt ki, s ott a házban feküdt temetetlenül 5-6 napig, míg végre abban a házban elföldelték. A többi bundistával nem bántak el – Arató szerint – az oroszok, de követelték a listájukat, azonban azt mondták az oroszoknak az otthon lévő vezérek, hogy nincs névsoruk. Pedig van, hiszen a főbíróságnál is van ilyen. Hát így büntette meg Isten a zavarkeltő, fennhéjázó agitátort.

Temetés után Takács Bálint temetőgondnokkal szemlét tartottunk, megállapítottuk, hogy a már készenlétben lévő néhány métermázsa nyárfán kívül Somodi Józsefnénak ostyasütésre mennyi akácfát fognak kivágatni, s rendelkezésre bocsátani, hogy néhány fa törzsét meghagyjuk oszlopnak, esetleg ezeket is átadjuk később, ha más fa nem lesz. A fa kitermelését a temetőcsőszre s apjára bízzuk a fák gallyáért és gyökeréért. A kivágott fák helyére s a főutakra általában azokból a juharfákból ültetünk, amelyeket iskolában mi neveltünk e célra. Egyébként azért is ki kell vágatnunk az erősebb akácfákat, mert félő, hogy a faínség miatt ezeket el fogják éjjelente lopni a rossz emberek, amint a múltban is tették. Hiszen máris panaszkodnak a múlt napokban a hívek, hogy a sírok fakeresztjeit is kezdik kitördelni s elvinni tüzelésre.

1944. november 7. kedd

Borús, de enyhébb reggel. Szíjjártó asztalosnak elküldtem olaját kitt készítésre a templom ablakaihoz, hogy az övegezés ki ne essék, és a szél ne hatoljon be a réseken.

Aggodalom környékez, hogy a plébánia javadalmi föld felese, Kurusa András, aki annyit politizált, a gazdaság után nem nézett, elmaradt a munkával. Napraforgó és szójababtermésünk künn, a szabad ég alatt veretlenül, kukorica töretlenül, szántás búza alá alig valami, haza nem szállít tüzelőt kenyérsütéshez, kukoricát sem hoz a jószág részére, mert a szárazéri híd nem készült el, és nem lévén lova az egy vakon kívül, nem szállíthat. Kénytelen vagyok kölcsönbe kérni! Megbeszélem P. Balogh Sándor atyával, hogyha az uradalom nélkülözhet kukoricát, szállítson be, és adok helyette püspök úr háztartása részére egy tábla háziszappant, ami bizonyára jó lesz Szegeden, ahol ilyest nem igen lehet kapni vagy előállítani. Talán így segíthetek ott is.

Délelőtt 9 óra után P. Balogh Sándor érkezett Leléről, mert a vármegyére idézték a püspöki uradalmat faügyben. Felolvasta a kérdésre vonatkozó észrevételeket, és törvényben gyökerező kifogásokat, köztük az erdőhivatal kiküldöttének hozzászólását; továbbá, hogy az uradalomnak gondoskodni kell a szegedi ház és intézmények tüzelőellátásáról (1200 mázsa), és a lelei cselédség, iskola, óvoda és szegényekről is. A fentiek alapján felemlítettem a kukorica és szappancserét. Úgy mondta, hogy Szegedre beszállítottak nyolc mázsa szappant kell adni, de az ittenit elfogadja, mert úgyis kell adniuk ott, Lelén gépészeknek is szappant kell adni, tehát ezt jól felhasználhatják. A gyűlésről, ill. tárgyalásról visszajövet P. Balogh Sándor jegyzetei alapján annak lefolyását és a résztvevők neveit (dr. Páll Endre, dr. Édenburg Andor ügyész, előadó, dr. Szűcs Zoltán, Farkas Imre, Kiss Ernő, Burunkai Sándor, Kallós Lajos, Szabó János, Kovács József ig. főbíró) elmondta, ami eredményében arra vall, hogy ha át is kell engednie az erdő fáiból hatszáz tíztonnás vagont – a szükséghez mérten (ha ti. a város nem kap szenet időközben), ezt mégis az erdőfelügyelőség közbejötte mellett, szakszerűen, és felelősséggel termelhetik ki lelei, ill. makói munkásokkal, akik felett felügyeletet kell gyakorolni, s a fát meghatározott áron, a kitermelés helyszínén veszi át a város. Eleinte Kiss Ernő heves hangon kezdett tárgyalni, sőt Szűcs Zoltán is furcsán beszélt (elejét akarják venni – így monda ő – nagyobb veszedelemnek, ami forradalom lehet, amikor a népet nem lehet megfékezni! Hát kérdem, úgy néz ki a népuralom, amikor minden a kezükben van, és letarolni akarnak mindent! Hol itt a vezetésre magát feltolt rátermettség, más néprétegről való gondoskodás. Ezért áll az, hogy mindenre rá kell nevelődni hosszú időn át, önfegyelmezéssel lehet valaki arra méltó, hogy másokat sikerrel vezethessen). Kovács József főbíró igen okosan szólt közbe, amazok tompítására. P. Balogh Sándor javaslatára (erre senki sem gondolt) jegyzőkönyvbe foglalták a megállapodásokat, és bizottság fog kiszállani a helyszínére több kérdést megtárgyalandók. Azt is felhozta előttünk P. Balogh Sándor, hogy közérdek volna munkások beállítása, és a szállítás lehetővé tétele az uradalom cukorrépájának Mezőhegyesre való szállításával, ill. először kiszedésével. Erről azután a megjuhászosodott Kiss Ernő is, tőle telhető segítés ajánlásával jóindulatúan beszélt.

Említette, hogy dr. Szirányi Miklós kir. járásbíró, ott volt a vármegyén, és bátyja (uradalmi igazgató) után érdeklődött. P. Balogh Sándor ma délután ígérte, hogy erről tárgyalandó felkeresi őt lakásán. De azt is említé előttem, hogy a püspök úrnak valószínűen terve, hogy az eltávozott három tisztet nyugdíjazza, miután a legválságosabb időben nem voltak kéznél. Tanácsolta a főbírónak, hogy bátyja meglévő bútorait és egyéb ingóságait hozassa be Leléről, nehogy ellopják azokat. Mécs József számtartó ugyanis nem akar hozzányúlni semmihez bizonyos, a múltba visszanyúló okok miatt, sem felelősséget nem vállal semmiért. (A telefont pl. a számtartó úgy használtatta, hogy az igazgató mindent hallgatott, amit Mécs beszélt bárkivel, kocsit nem kapott stb.) Az esti beszélgetés során P. Balogh Sándor szóvá tette a Szirányi kir. járásbíróval való tárgyalást bátyja bútorai stb. megmentését érintően. Szó van három anyakocáról, majorságról, konyhafelszerelésről, élelmiszerről is. A kir. járásbíró úgy gondolná, hogy P. Balogh Sándor, mint megbízottja a püspök úrnak, költözködjék be Szirányi igazgató lakásába, s ilyen módon megvan a valószínűsége, hogy onnan nem visznek el semmit. P. Balogh Sándor ezt azonnal nem fogadta el, mert ő a plébánián jó helyen van, bejárónő végzi a takarítást stb., és a püspök úrnak is van erről tudomása; ajánlotta a járásbírónak, hogy az állatokat is hozzák be. A járásbíró azt felelte, hogy neki három szoba bútora van, többet nem helyezhet el. Minthogy pedig P. Balogh Sándor azt is mondta a járásbírónak, hogy ezt a kérdést velem is megtárgyalja, a helyzetre való tekintettel, hogy ti. ha lehet mentsük meg Szirányi igazgató családjának, ami még menthető és különösen azt véve figyelembe, hogy Mécs számtartó a szomszédságban (a plébánia távol) van, ahová a telefon is szolgál (fenti módon!) nem ártana, ha csakugyan beköltöznék oda egy szobába, ahol éppúgy meglenne minden, és ha este tárgyal Mécs számtartóval, nem kell a sötétben botorkálnia, s ő említé, hogy van ott egy öreg házaspár, udvarosféle, s azok tényleg takaríthatnak, főzhetnek nála. A jószágokra nézve pedig azt ajánlottam, azok is maradjanak ott, hiszen ilyen bajban az uradalom eltarthatja azokat, és jól fog esni a hazatérőknek, hogy ezeket is megtartották számukra. – Ezeken felül szó esett a lelei plébános javadalmi földjének hasznosításáról, melyre nézve a püspök úr is adott utasítást, miután a plébános eltávozott. Ami azonban nehezen rendezhető, mert a plébános öccse van künn, és ez akadékoskodik a feles gazdálkodás mikénti fenntartása tekintetében. Egyébként – úgymond – a plébánián a mostani helyettes lelkész úgyszólván semmi jelentős élelmet nem talált; valószínű, hogy ezeket kiszállították a tanyára.

Vacsora után P. Balogh Sándor beszélt arról, hogy a rend tagjai közül, közel tízen a Szeged és Dorozsma-környéki tanyákra jártak ki vasár- és ünnepnapokon a hívek lelki ügyeinek ellátására, ahol épületes buzgóságot tapasztaltak, őszinte vendégszeretetet. (Ez is megerősítője az én eddig követett törekvésemnek, hogy a tanyavilágot el kell látni templomokkal és lelkipásztorokkal, akik oktassanak, vigasztaljanak, és legyenek szószólói a híveknek ügyes-bajos dolgaikban. Ezért nem lehetek amellett, hogy pl. Mag Béla Bogárzó-tanyai lelkész most otthagyja a tanyavilágot. Élet standardtjának megkönnyítésére pedig kiutalok részére az egyházközség pénztárból a napokban 300 pengőt. Unokahúga a napokban említé, hogy sertést akarnak venni, s tovább hizlalják, mert odavoltak kukoricát törni, s van eleség a jószágnak. Ezzel pedig jó példát adtak, hogy munkáshiány lévén, a gazdáknak segítettek, mint hasonlóképpen cselekedtek a földeáki apácák.)

1944. november 8. szerda

Éjjel ismét eső, szeles, de 8 után napos. P. Balogh Sándor már 7 óra előtt felkereste Horváth Emil olajkereskedőt, ill. feleségét, hogy megtudja tőle, hol lakik üzletvezetője, akivel meg akarta érttetni (tegnap az orosz ünnepek miatt be kellett üzleteket is zárni, parancsra), hogyha ma a város emberei megjelennek telepükön, jelentse ki, hogy 20 hordó petróleum le van foglalva az uradalom részére, s ennek ügyét intézték már napok óta az orosz parancsnokságon, ahova ma megy. Erre a megbízott Bíró nevű férfi elmondta, hogy minő eljárást követ el velük szemben a város (ahová nem szívesen adnak semmit, mert előre sejti, hogy nem fognak fizetni), amikor pl. a közeli napokban valami cipészinas feljelentésére, mintha náluk egy bizonyos részében a raktárnak három hordó benzin volna, egyszerűen megjelentek a várostól, és a három hordót elvitték, jóllehet azokban nem tiszta benzin volt, hanem csak egyben kevert benzin (motalkó), kettőben pedig más olaj. Hiába magyarázta és kérte őket, nem engedtek. Ez pedig arra vall, hogy erősségük a besúgó rendszeren épült fel, és erőszakoskodnak, mert hatalmon lenni érzik magukat. El is ment 9 óra után P. Balogh Sándor az orosz parancsnokságra.

½11 körül a tanügyi bizottsági ülés jegyzőkönyvének aláírása végett jött a gimnáziumi egyik szolga, Lüke Tóni nőtlen, volt cserkész, jámbor fiú, aki mint munkaszolgálatos szeptember 22. körül Szegedre vonult, és onnan Adára, majd Magyarkanizsára került, de az oroszokat ott találván, haza került két hét előtt. Elmondta, hogy amikor a bizottsági ülésre a meghívóval körüljárt (8,30), a Kir. Járásbíróság előtt nagy vörös hirdetményt olvas, mögötte valaki megszólal – mert az volt ezen a hirdetményen, hogy mi oroszok eljöttünk titeket, magyarokat felszabadítani –, és ő (Tóni!) hátranéz, és látja, hogy egy orosz tiszt, és tovább mondja tört magyarsággal, hogy ez nem igaz, mert mit kell itt felszabadítani, amikor itt az élet különb Honvédban, mint náluk Moszkvában, ahol ő, mint mérnök 500 munkással dolgozott, és nem volt olyan lakása, mint itt a honvédi szegény emberé, ezért – úgymond a tiszt –, várjon csak Sztálin, ha hazajutnak, majd végeznek ők vele! Jellemző kijelentés!

Délben Szakács József apátfalvai káplán hozta a Bálint-féle köteléki per iratait, amelyeket – szerencsére – csak széthánytak, de el nem vittek az orosz bejövetele alkalmával. Gondoskodtam, hogy a jövő héten P. Balogh Sándor bevigye Szegedre, a főhatósághoz. Elmondta Szakács, hogy már két hete laknak a plébánián, ahonnan nem is olyan sok ruhanemű hiányzik, csak az éléskamra tartalma; lisztet és egyebeket megmentett az alkalmazottjuk. Egyébként csend van a faluban.

Később Kleitsch Mátyás, kiszombori esperesplébános keresett fel hivatalos ügyben. Megvan káplán nélkül, két orosz tiszt lakója van. Jegyző s főbíró nincs, ezek annakidején (szeptember 23. éjjel) őt is rá akarták bírni, hogy menjen, meneküljön, de ő kijelentette, hogy nem megy, és hál’ Istennek, hogy maradt. A fosztogatást ott a Hangyaszövetkezeten kezdték meg, melyet mikor feltörték az oroszok, a helyi csőcselék rohant meg, és hordott el mindent. Folytatták a kastélyokon. A Ferencszállás fiókegyházi kápolnába is betörtek, és az egyházi fehérneműt, oltárterítőket elvitték.

P. Balogh Sándor az olaj ügyében nem ért el eredményt; az orosz parancsnok ma Mezőhegyesre utazott Kiss Imre városi tisztviselővel, hogy a cukorgyár üzembe helyezését előkészítsék. Annyit mondtak, hogy a parancsnok három hordóval juttatott a helybelieknek, a többit visszatartja arra az időre, amikor Makó nem kap villanyt (a legközelebbi napokban Szeged szolgáltatja Makónak) a város lakosai világítására. Hát ez jó lenne, ha addig nem fogják elosztani. P. Balogh Sándornak azt ajánlották, hogy Szegedről kérjen olajat (vörös) petróleumot, mert ott állítólag van a szőregi finomítótól, és mert ilyet Szegeden nem használnak traktorok hajtására. A jövő héten, Szegeden ezt is megkísérli. Ha e hét szombatján igényel és kap petróleumot, juttat a plébániának is a téli időre. Megköszöntem előzékenységét. (Egy tábla szappant kapott, elvitte és hétfőre ígérte a kukoricát, melyet zsákokban hoznak be lórén a Lónyay utca végéig, ahonnan be kell szállíttatnom!) – Délután megemlítettem Bogsán Károly főgondnoknak, hogy Mag Béla tanyai lelkész úrnak rendkívüli segély címén 300 P-t utalok ki az egyházközség pénztárból, amit helyeselt.

1944. november 9. csütörtök

Esőre állott a reggel, később esett is. – Szalkai Sándorné hírt hozott Gál Sándor bácsiról, hogy napról-napra gyengébb, alig eszik valamit, és kívánja a szentségek felvételét, feleségét óhajtaná látni, de ezt a kórházból nem lehet kihozni nem gyógyuló sebe miatt, aki egyébként nem ismer meg senkit, és fázik állandóan. Délutánra ígértem, hogy felkeresem és meggyóntatom, holnap reggel pedig meg fogja őt áldoztatni Kiss Ferenc segédlelkész úr, aki úgyis megy misézni a Szegényházba. Ugyancsak ő említette, hogy Bálint Jánoséknak sikerült megmenteni lánya, Perjés Kálmánné bútorait Hódmezővásárhelyen, aki betegszabadságon lévő tanítónője iskolánknak, és akinek részére a fenti célból a múlt vasárnap adtam hivatalos bizonyítványt tanítónői mivoltáról és betegszabadságáról. Viszont úgy mondta Szalkainé, hogy Perjés Kálmán, mint orosz fogoly itt volna Makón, az orosz parancsnokságon. Állítólag bekerítették őt és csapatát az oroszok, apósa most érdeklődik utána, vajon tényleg itt van-e? Perjés is tanítónk volt, de átment a katonasághoz, és most százados. Nem vesztettünk vele, mert nem igen szerette a tanterem szagát! Ennek oka részben a szülői ház volt, jóllehet apja is tanítóként működött az állami elemi iskolánál. Meglátszott rajta a családi békétlenség kiütközése! Szegény édesanyja sokat szenvedhetett miattuk.

Délben fosztogatások hírét vettem, melyek az elmúlt éjjel történtek. A baj az, hogy segítségért menni 9 óra után nem lehet, és ezek mindig ezután történnek. Dr. Tihanyi Béla ügyvéd nővére, hogy fivére bútorait mentse, bár Kiszomboron vannak szülei, átjött Makóra, fivére lakásába, ahonnan az oroszok a férfi ruházatát már előbb mind elhurcolták, és felajánlotta szolgálatait az egyház érdekében.

Délután voltam meggyóntatni Gál Sándor bácsit, akit holnap reggel fog megáldoztatni Kiss Ferenc káplán úr a Szegényházba menet, ahol szentmisét mond. Szalontaiéktól hallottam, hogy a Perjésre vonatkozó hír (mintha fogoly volna) nem felel meg a valóságnak.

Délelőtt tíz zsák kukoricát hoztak Leléről; a tábla szappant tegnap vitte ki P. Balogh Sándor atya lórén. Ugyancsak kocsin hozták Kocsis István ny. főszámvevő részére az uradalomból negyedévi búza-kegydíját (öt mázsa).

1944. november 10. péntek

Éjjel ismét csendes eső, reggel is ugyanígy. Bogsán Károly főgondnok a sekrestyében megjelent, és ma ki akar menni a városi vezetőséggel Lelére, hogy az uradalmi erdőből kitermelendő tűzifa ügyében folytatandó tárgyalás és helyszíni szemlén részt vegyen, és ha úgy kívántatódik – úgymond –, az egyház érdekeit képviselje, s ő némileg tud szakvéleményt is mondani; kérdi, nem tartok-e velük? Nem, feleltem, de kértem, mondja meg P. Balogh Sándor úrnak, hogy a kitermelt fát ne úgy mérjék, hogy állandóan rakják a mázsára, pl. öt mázsánként, hanem egy ölet véve, ezt mérjék le fanemenként (pl. akác, tölgy vagy más fa) és ahány öl, annyiszor veendő a súly, mert máskülönben nem győzik erővel, és ha rossz az időjárás, roppant sok idővesztegetés.

Azután szóltam neki arról, amit tegnap dr. Szilas közölt, hogy Bogsán Károly úr át akar költözni a városi bérházba egy elmenekült tisztviselő lakásába, megemlítvén, hogy jól gondolja meg, most átköltözni abba a magos szobákkal rendelkező épületbe, amikor nincs tüzelőanyag; továbbá ott vízvezeték van ugyan, de ha befagy vagy nem lesz hajtóerő (villany vagy benzin), mi lesz ott az illemhellyel, vízhordással! A mostani alacsony és kisméretezésű, egyszerű lakásán ezek a bajok nem fordulnak elő, és ajánlottam, hogy maradjon. S hozzá még, amikor megmondta, hogy Szigeti Ferenc adóhivatali pénztári főnök egyik legjobb egyházközségi és tanácstagunk lakásáról van szó, aki a pénzügyi hivatallal ment el, tehát nem önként, azt is mondtam: már azért sem költözném be. De ő azt felelte, hogy az már úgysem költözhet oda, mikor még egy tányérja sem maradt, úgy kifosztották lakását. Neki – úgymond – dr. Szűcs Zoltán városi főjegyző azt mondta, hogy bátran beköltözhet; de azért majd megbeszéli ezt (talán a családjával, amely aligha fog a régi lakásban maradni, különösen a feleség és anyós. Pedig ők fognak legtöbbet szenvedni a fent említett bajok miatt, ha azok bekövetkeznek). Végül felhívtam figyelmét arra, hogy a mostani bajok esetén a városi bérház nagyon nagy ütközőpont, már azért is jobb mostani lakása a félreeső Kígyó utcában. Hát ilyenek az emberek: még a veszedelmek közepette is többet akarnak, mint amit a helyzeten kívül a gondolkozó fő észjárása parancsol. Már pedig akkor, amikor az ő nyugdíját is nehezen tudja kiadni a SZCSV-vasút a forgalom hiánya és esetleg egyebek miatt, örülni kellene, hogy kisebb helyen, netán nagyon szerény életkörülmények közt húzódjék meg minden család.

Később jött Bogsán Károly, miután nem mehetett ki Lelére, lévén egy kocsi, s arra csak öt férfi fért fel. De elmondta, hogy a mérést illetően ajánlotta, amiről fent szó van.  Azonban úgy mondták, hogy befuvarozva fogják lemérni. Ez pedig, mondtam, hátrányos az uradalomra, mert szállítás közben sok fát le fognak hányni összebeszélés folytán, és így nem az igazság érvényesül.

P. Ferenc szervita házfőnök a kórházi sebesültekről és arról beszélt, hogy annak idején Makót és templomunkat Merényi Elemér tánctanító, mint tüzérfőhadnagy lövette (káromkodva azokra, akik kérték, hogy ne lövesse templomát és városát, ahol anyja van), és állítólag egy katona hátulról lelőtte, s itt földelték el. Beszélt még arról, hogy a múlt vasárnap Zombori Lajos asztalos, szintén vezér a mostani vezetőségben, úgy nyilatkozott, hogy az igazi kommunizmust Krisztus hirdette, s másként nem is lehet embernek megvalósítani. Szólott még a házfőnök a budapesti helyzetről, amint hallotta: hidak aláaknázása a németek által, könyvtárak és egyebek felgyújtási szándéka, ha az oroszok elérik a fővárost, és hogy az orosz előőrsök a budapesti munkásokat fegyverrel látták el, és felhívták, hogy a robbantásokat, tüzeket akadályozzák meg. P. Bonajunkta, aki édesanyját ment meglátogatni, még nem jött meg Szentivánról. Vele ment Furák István papnövendék, de ez Szegedre, különféle cikkekért a kórház részére is.

1944. november 11. szombat

Borús, barátságtalan reggel és délelőtt. – P. Balogh Sándor bejött Leléről, és intézni akarja a ruszin-munkások elszállítási ügyét a vasúton. Irányukban – úgymond – az uradalom nagyon méltányos, nehogy panaszkodjanak, a rendes járulékon felül kaptak lisztet, húst. Kenyerük és kalácsuk is legyen az útra, és ha a vonat rendben van, holnap, vasárnap útnak indítják őket Ilosvára. Elmondta, hogy tegnap a város vezetőségével letárgyalták a helyszínen a fakitermelés ügyét, miután a szegedi erdő-felügyelőség írásban megadta az engedélyt, és utasítást fanemenként a kitermelésre. Eszerint harminc holdat termelnek ki akác, tölgy, kőris és nyárfát. A kiszállottakat ebéddel is megtisztelték, és erre felmelegedtek, látván, hogy az uradalom nem akadékoskodik, mint ezt az elmúlt napi vármegyei tárgyalás előtt Kiss Ernő képzelte, sőt ez előzékenyen ígérte, hogy az uradalom kézére fog járni a cukorrépa-szállításnál Mezőhegyesre. A kitermelésre nézve abban állapodtak meg, hogy elsősorban leleiek lesznek azok – ezt meg is hirdették már tegnap délután a községben. Ha nem volna elegendő jelentkező, jöhetnek számba makóiak, amit már azért sem szeretne P. Balogh Sándor sem, mert ez esetben a majorok egyikében kellene éjjeli szállást adni, ami nem volna jó azért sem, mert a cselédségre ez rossz hatású, és őket anyagi kár is fenyegethetné (lopások). Ajánlottam a helyszínen való mérlegelést és átadást, továbbá, hogy Bogsán Károly főgondnok szolgálhatna útbaigazítással, és később felügyelettel a kitermelésnél, mint aki az ACSEV-nél ilyet (tegnap említette előttem) foganatosított. Mindkettőt elfogadta P. Balogh Sándor, hogy Bogsán úrral beszélni fogok holnap, és akkor hétfőn már ki is mehetne, hogy a kezdésnél jelen legyen. Azt is ajánlottam P. Balogh Sándornak, hogy a püspök úrnak teendő jelentés során említse fel a befolyó fa árának egy részéből fizessék a jövő évi adó egy részét is, valamint előmunkálatokat végeztessenek erdősítéshez (rigolírozás) a jövő tavasszal, amihez a szegedi erdőhivatal útján igényeljenek mielőbb akáccsemetéket. Felemlíté P. Balogh Sándor, hogy néhány ló, két bivaly, szarvasmarha és csikó megkerült, mert az elhajtáskor ezek elszakadtak, és a környékbeli tanyákon maradtak. Ezeket most hajtják vissza.

Székely Nándor elemi iskolai igazgató felesége keresett fel, és előleget kér, hogy adójukat fizethesse. Férje nem hagyott itthon pénzt, de fizetési ívét sem vitte magával, és így ő sem juthat fizetéshez, míg Makón részére csak  havi 59 pengőt fizet ki az adópénztár, ami ti. lakbére. Ha van pénzünk, mondtam, megbeszélem a pénztárossal, fog kapni.

Délután tantestületi ülés volt a végzett anyagról és a fűtési lehetőségről, lábbeliről esett szó (van cipőnk bizonyos számban, amelyeket a tavasszal vettünk, de ezeket csak a végső szükségben osztjuk ki, mert a gyermekek most ellátván cipőkkel; néhány elesett szegény gyermek van). Az újvárosi nővérek még nem költözködtek be lakásukba, még járnak ott éjjel oroszok, és rosszak az ajtózárak, hiányoznak ablaküvegek; ez utóbbiakról intézkedés történik. Örömmel vettük tudomásul, hogy a gyermekek hoztak fát, és ezzel tudtak egy kis meleget varázsolni a tantermekbe, de ez nem tart sokáig. Viszont a város ígéri, hogy küld fát, és mégsem kapnak az iskolák.

A mezőkovácsházi segédlelkész (és egy fiú vele) jött Szegedről, mennek haza, itt hálnak. Levelet küldött a püspök úr, köszöni a névnapi, előlegezett üdvözlést és az újvárosi plébánosra vonatkozó tervet; előterjesztésemet jóváhagyja. A vendégkáplán szerint P. Bonajunkta is hazajött orosz kocsin Újszentivánról. Havass Géza püspöki titkár úr a Bálint-féle köteléki per iratait sürgeti; de ezeket már – továbbítás végett – átadtam P. Balogh Sándornak, aki azokat a jövő héten beviszi Szegedre. P. Bonajunkta megérkezett e sorok írásánál esti ¾6 órakor. –  A mezőkovácsházi segédlelkész szerint Marycz Győző ottani plébános csak néhány napig, az elején nem volt otthon, Csanádapácán tartózkodott, most már otthon van. Beszélt a szegedi helyzetről, és hogy Kecskeméten nem maradt bent a városban egy áldozópap sem, hasonlóképpen Csongrádon, ahová két szerzetest küldtek pasztorálni a híveket. – Este a Szent István tér 13. sz. alatt lakott, de elmenekült Lukács János nevű megyei tisztviselő lakásából szállították el az oroszok az összes bútort. Szegény embernek kár volt eltávozni, hisz sánta lévén, úgysem boldogul máshol.   

1944. november 12. vasárnap

Esővel virradtunk, délelőtt is tartott. Újvárosra mentem keresztlevél kiállítása végett Püspöklelére házassági ügyben. Anyakönyveink unokahúgomnál jó helyen megvannak sértetlenül. Hosszú az út, de kevés emberrel találkoztam, minek oka részben az esőzés.

Kiss Ferenc segédlelkész ma délben kiment dr. Erdei János református polgári iskolai igazgatóval Kiszomborra, hogy a polgári iskolába járó, de a vonatközlekedés hiánya miatt mégsem bejáró tanulók otthoni foglalkoztatását, tanítási módját a helyszínen megbeszéljék, a tanításra vállalkozó tanítókkal értekezzenek, és ezt a szülőkkel is közöljék. Tegnap ez irányban Szakács József apátfalvai káplán kapott útbaigazítást (ott 40 tanuló van) és Földeákon az iskolanővérek intézik ezt már régebb idő óta.

1944. november 13. hétfő

Reggelre az első fagy, víztartályban 1 m magasan, gyengén. Tető és fű erősen deres.  Bogsán Károly főgondnok már megküldte a tegnaptól kezdve érvényes SZCSV vasúti menetrendet Makó–Battonya–Kétegyháza viszonylatban; egyben üzente, hogy ma bejön Mezőhegyesről a tisztelendő úr, aki nem lehet más, mint Scheffer Ferenc plébános.  

Megérkezett P. Balogh Sándor, várta őt már Bogsán Károly főgondnok. Megbeszélték a fakitermelés kérdését, melyhez szívesen vette P. Balogh Sándor a főgondnok közreműködését, aki vállalta azt is, hogy az átadást, a lemázsálást és pénzátvételét is teljesíti. A szállítás módozatairól is szóltak (akácfa, esetleg uszályon, a Maroson) és a fa árából, melyből levonandók a kitermelési költségek (nem az erdőben, ahol a munkások fát kapnak, gyökeret és gallyat), ami legföljebb 25%-a lehet a meghatározandó legmagasabb árnak.

Az után említé P. Balogh Sándor, hogy a ruszinokat szombaton délután elszállították Makóra, itt bekerültek három teherkocsiba, és tegnap, vasárnap reggel 7 órakor vitte őket az első innen indult vonat Mezőhegyesen át tovább. Bogsán főgondnok tegnap szintén utazott, és említé, hogy magyar nótaszóval utaztak a munkások. – Innen P. Balogh Sándor és a főgondnok a városparancsnokságra mentek, hogy a fakérdést véglegesen letárgyalják a városházán.

Megérkezett Scheffer Ferenc mezőhegyesi plébános is, teljesen megtörten. Szegény feje elmondta helyzetét, mindenből való kifosztottságát. Most hívei élelmezik, de előbbi hetekben az így kapott élelmét is elvitték az oroszok. Házába fogadott két családot, akiknek házát összelőtték, az egyikből a férfi tud az oroszokkal beszélni, s így ez végez el mindent az odajövő oroszokkal, vagyis neki velük nincs érintkezése. Karinget, iktató- és pénztári napló részére nyomtatványt; tollat és tollszárat, néhány levélborítékot adtam neki, mint amikben szűkölködik. Említette, hogy Kétegyházára Klivényi Lajos prépost Singer-nevű káplánját, Kunágotára Fülöp hitoktatóját küldte helyettesekül, Dombegyházára pedig a kevermesi káplánt. A mezőhegyesi uradalomból is elmentek a tisztek, és csak egy menekült maradt, aki a meghagyott ökörigával dolgozik. Képzelhető, minő veszteség a 30 ezer holdas állami gazdaságban, ahol nem lesz őszi vetés. Biztattam a plébános urat, hogy ne veszítse el kedvét, és Isten segítségére támaszkodva legyen híveinek atyja. Káplánjai nincsenek most, nem is tudná őket eltartani, s maga végez mindent. A református lelkész is elment, úgy hogy hozzá hozzák keresztelésre is az újszülötteket, kérik fel temetés végzésére halottaiknál. Végezze is, mondtam, a hátramaradottak vigasztalására.

P. Balogh Sándor említést tett még arról, hogy a püspök úr neki is írt, és levelében sejtteti az erdőkitermelést. Továbbá hírét hozták, hogy Fekete Aladár intéző Szegedről nem igen merészel kijönni helyére (haragszik rá a munkásság, hisz’ éppen emiatt tört csontja), Hitel Oszkár főintéző pedig (állandóan-e vagy átmenetileg) Szegeden tartózkodnék szintén, és fizetési igényéről hallott, amit pedig az uradalom nem fog teljesíteni, hanem – úgymond – ezt végezze el a püspök úrral. Igaza is van: nem lett volna szabad elmenniük az uradalomból. – Jellemző esetet említett P. Balogh Sándor: egy orosz tiszt fogai javítását Aradon végeztette, ahová Leléről bejárt, és Lelén az volt a szokása, hogy két ruszin-leány között aludt ágyában; ezt megkövetelte. Most, hogy a ruszinok elmentek, úgy látszik, hogy végleg elment, ami kívánatos is. – Délután 3 óráig tárgyaltak az erdőkitermelés irányában, amit nálam írásba foglaltak Bogsán Károly főgondnokkal, melyet holnap fog átadni a város vezetőségének.

Délután alkalmi levelet küldött Klivényi Lajos battonyai prépost, melyben a kelet–csanádi helyzetről értesít, jelzi, hová küldött kisegítőket, ahonnan a lelkész eltávozott. Így megtudtam, hogy Almáskamarás és Dombiratos lelkészei is elmentek, ezeken nincs lelkész. Gondolkozom, miként lehetne ezen segíteni?

Iskoláink szegényei részére van 16 pár cipő, amelyeket az elmúlt tavaszon vásároltunk, gondolva a jövő télre. Egyelőre úgy határoztunk a múlt tantestületi ülésen, hogy egyelőre csak a legkisebbeknek juttatunk lábbelit, ilyen van nyolc pár, melyből Újváros három párt kap; a nagyobbakat később adjuk, ha lesznek érdemes szülők rászoruló iskolásai.

1944. november 14. kedd

Reggel még enyhe, borús, később eső. P. Balogh Sándor atya ügyeit elintézendő járta a vármegyét, várost. Elérte azt, hogy kérvényét a csendőrök által kölcsönkért két lóra nézve kedvezően intézik el, meghagyva a község elöljáróságnak a visszahozatal végrehajtását akár karhatalommal is.

A fakitermelési pontozatokat a városnál magyarázattal elfogadták. Mielőtt elhagyta volna a plébániát, déli egy órakor megjelent az elutazott ruszin munkások vezetője azzal, hogy őket Battonyán túl addig nem szállítják az oláhok, amíg a szállítási díjat, ami 800 pengő, le nem fizetik, mert ezt a vasút nem előlegezi. Erre P. Balogh Sándor nyugta ellenében átadta az összeget (innen kért szombatig 700 pengőt kölcsön).

Megjelent Gangyi Ferenc csanádpalotai adjutor is különféle kérdésekkel.  Egyébként ügyeik folynak, az iskolákban folyik a tanítás, de hivatásos tanítók nélkül (mind elment). Kövegyen is híven dolgozik a segédlelkész úr, kinek a község ad fuvart.

Marycz Győző mezőkovácsházi esperesplébános levelét vettem, nem volt távol plébániájától, és híveivel megosztotta a megpróbáltatások napjait, őt és templomát is kár érte. Örvendetes tudomásul véve írtam hozzá, hogyha a templomnak valamire (esetleg kehelyre is) szüksége van, kisegítjük. Írtam neki káplánjának esetleges elhelyezéséről Dombiratosra, ugyanígy Nagykamaráson a plébánosnak, akivel Almáskamarást szeretném elláttatni; ha egészséges. Ez utóbbi irányban érdeklődöm Havadi Ferenc medgyesegyházi plébánosnál is az után, hogy Bajcsi ny. ottani plébános otthon van-e? Mert igenlő esetben, és ha fuvart lehet szerezni, Havadit bízom meg az almáskamarási helyettesítéssel. Gangyi Ferenc az éjt itt töltötte, mert a vonatja csak holnap közlekedik.

1944. november 15. szerda

Biró Albert igazgató, egyházközségi pénztárnoknak meghagytam, hogy Székely Nándor igazgató feleségének kérésére, adófizetése indokából, adjon 200 P előleget, jóllehet, csak havi 59 P járna. De segítünk rajta, ha már a férje nincs itthon. Említette Biró igazgató, hogy az egyházközségi pénztárhelyiség fűtésére a város nem ad tüzelőt, pedig oda csak egyszer kell begyújtani. Felhatalmaztam, hogy ajánljon fel dr. Horváth Gyula gazdasági hivatalvezetőnek öt mázsa fa árát, melyek ellenében fűtsenek, és ne kényszerítsék a pénztárost más irodába, ahová az adózóknak olyan körülményes bejárni.

Megjelent Marycz Győző mezőkovácsházi esperesplébános, akivel megbeszéltem káplánjának elhelyezését, amit úgy gondoltam tegnapi levelemben, hogy Dombiratosra küldessék. Marycz szerint fontosabb Kaszaperre való küldése, mint ahol szélsőséges hívek vannak, ezeknek féken tartása annál kívánatosabb, mert a hadbavonult lelkész ingóságait – állítólag megőrzésre – náluk is helyezték el, és most, nem lévén ott lelkész, nem akarják visszaadni. Ez okból is megírtam az áthelyezési iratokat Szamosvölgyi Imre mezőkovácsházi segédlelkész részére. Illetményét érintően véleményt kérek az áthelyezésről egyidejűen értesített Gönczi Károly kerületi esperes úrtól. Marycz Győző esperesplébános panaszkodott misebor hiányról, amiben kisegítem, és juttatok neki öt litert. Bizony ebben hiány lesz! Bár haza tudnám szállítani az enyémet Halasról, ha ugyan nem vitték el az oroszok vagy mások.

Estefelé pedig Fodor György, a most deszki (igazában mezőhegyesi) segédlelkész jelent meg azzal, hogy a püspök úrnál is járt, és az ő szándéka is, hogy részére olyan plébánián jelöltessék ki működési tér, ahol most nincs plébános. Deszken nincs oly sok teendő, hogy ne nélkülözhetnék. Meghányván-vetvén e kérdést, Dombiratost jelöltem ki részére, miután Almáskamarás német hely lévén, várnom is kell értesítést az ottani helyzetről. Írást adok kezébe, értesítvén egyúttal a deszki plébános és a kerületi esperes urakat. Állomását mielőbb el kell foglalnia.

1944. november 16. csütörtök

Verőfényes reggel, az eső megállt. Neiszer Péter tanító anyósa, valami Kelemenné püspöklelei lakos jött be azzal, hogy a múlt hetekben az egyházközségnek átadott, és Neiszer tanító lakásán tárolt szén nem 50 mázsa, és nem adhatják 10 P-ért. Az ura nem is tudta, hogy ő eladta a szenet, amely nem Neiszeré, hanem az övék volt, és csak azért volt az iskolánál beraktározva, mert a fuvarozás költséges, és ők apródonként akarták onnan kifuvarozni, és ők most mázsánként 20 pengőt akarnak. Kiutasítottam Marycz Emil tanítóhoz azzal, hogy győződjék meg a mennyiség felől (állítólag Domokos József fűszeres, a szomszéd fuvarozta be az állomásról, aki igazolja a mennyiséget), és majd megbeszélem a tanító úrral, esetleg felmérik. Csak az a baj, hogy már használtak belőle. Csak még annyit említettem Kelemennének, hogy mi nem tudtuk, hogy kié a szén, erről Marycz sem mondott mást, minthogy Neiszeré.

Bogsán Károly főgondnoknak 200 pengőt juttattam fáradozásaiért a bogárzói egyházi épületek tervezése és ellenőrzéséért némi elismerésül a templompénztárból, tudva azt, hogy most költözik más lakásba, s költségei vannak, nyugdíját pedig a SZCSV-pénztár csak akkor fizetheti, ha forgalma teljes lesz. Ekörül pedig bajok vannak: megindult a forgalom e hó 12-én. Amint hallom, az oroszok az üzembe helyezett motorok közül eddig négyet egyszerűen elhajtottak, vissza nem engedték. Ezért félt a vasút a Szárazéren vezető, felrobbantott hidat helyreállítani, sejtvén a motorok elvételét. Hát már így van rajtunk a megpróbáltatás.

Bogsán, a gondnok azzal a hírrel jött, hogy a város vezetősége nem tudja a püspöki uradalomtól a tűzifát a megállapodás szerint átvenni. Ha a Maroson uszályon szállítják, ezért a hajós mázsánként 2,40 pengőt kér parttól partra rakva; azután a lóré pályája sok javítást igényel stb. Így hát – mert nem lehet és nem szabad (!!) a fa árát felemelni 7,30-ról 8 P-re – nem állja a város a megállapodást, hanem ad az uradalomnak 7,30 pengőt, és szállítsa be a városba. Ezt én nem javasolhatom, mondtam, mert az uradalomnak emberei nincsenek, és nincs semmiféle karhatalom, amely a kellemetlenkedő és izgága munkásokat (ilyenek lesznek) féken tartaná, és munkára kényszerítené ilyen esetben, amikor a fakitermelés időhöz kötött. Ezt megírtam P. Balogh Sándornak, és a levelet kiviszi holnap Bogsán úr, aki a város megbízottjával (Kiss Imre írnok) kocsin megy ki Lelére.

Délben felkeresett Arató Ferenc szolgabírói hivatali főnök, aki Eleken járt, és az ottani helyzetről hozott hírt. Sokat szenvedtek a zárdabeliek (tanyájukon nagy a rombolás és fosztogatás; méhesem is tönkrement). Reibel Mihály esperes nem menekült el, hanem már nem jöhetett vissza, mert hozván a kétegyházi vasutasok illetményeit, Mezőberényig jutott, az oroszok már itt lévén Kétegyházán.

Kereső István kőművesmester megcsinálta ma az átjárót a Vajda-féle ház árkán át, melyet kiszélesített, lévén az nagyon keskeny és veszélyes sötét időben. Ezt sem a vármegye, sem a város – jóllehet kértem – nem csináltatta meg.

Ma a középiskolák (gimnázium, kereskedelmi) felsőbb osztályos tanulókat rendelték ki a legelőn készülő repülőtér munkáira, miután a dobszóval és házról-házra való járással nem tudták a férfiakat felhajtani. Természetes, hogy az iskolások kéznél voltak, csak haza kellett menniük ásóért, kapáért, lapátért! De az is hallatszott, hogy a Honvéd és Vertán-telepiek nem is akarnak menni, azt hozván fel okul, hogy nem jutnak semmihez, van jegy, de nincs só és egyebek! Úgy látszik, a mostani vezetőségnek nincs hatalma, ha ezt megtehetik azok, akik közül valóknak magukat, mint a nép vezetésére egyedül hivatottaknak állítják. Másrészről a középiskolai tanulók az elmúlt nyáron lent a Bácskában hasonló munkán voltak hónapokon át, tehát igazság szerint őket most mentesíteni kellene.

1944. november 17. péntek

Napos reggel, hűvös. – Elgondoltam az éjjel, hogy Almáskamarás van most már lelkipásztor nélkül, de segítség kell Battonyára és Elekre, mint amely plébániákon egy-egy áldozópap kevés úgy a hívek, mint az iskolák miatt. Írok tehát a püspök úrnak, kérve intézkedését. Szegeden inkább lehet kisegíteni a szerzetesek erősebb bevonásával. Az eleki római katolikus polgári leányiskola vezetősége az ottani polgári fiúiskolai tanulók, a magánvizsgák és a medgyesegyházi tanulók oktatása stb. tárgyában írt Kelemen Ferenc polgári leányiskolai igazgató, mint iskola-felügyelőnek, aki távol lévén, elküldtem a levelet dr. Buday Géza kir. főigazgató, a helyi tanügyi bizottság elnökének, aki megadta a felvilágosítást. Ennek alapján írtam Elekre, ugyanakkor a püspök úrnak is, hogy Almáskamaráson kívül, ahova Singer Ferenc most Kétegyházán helyettest kérem kirendelni, Battonyára és Elekre is adjon segédlelkészt, mint amely plébániákon egy áldozópap nem bír mindent ellátni.

Délután 2 óra után beállít a plébániára hátizsákkal Zsellér Gábor volt dorozsma-forráskúti lelkész. Nagyváradról jött egy Szent Ferenc rendi apácával, mint akit Fiedler István püspök úr adott mellé, miután a nővér oláhul beszél. Ő, mint kórházi lelkész, de civilben, mint ápoló és röntgen-kezelő szerepelt a magyar sebesültek közt az oroszok bevonulása óta (október 15.), és most hazajött, jórészt gyalog Sz. Annán, Zimándközön, Arad, Battonyán át (ahol nem maradtak a plébánián az ott lakó oroszokra való tekintettel). Sok megpróbáltatáson estek át, a múlt péntek óta jönnek, de ahol az este érte őket, az egyszerű emberek szívesen adtak nekik szállást. Most Tápéra igyekszik, mint amely a váci egyházmegyéhez tartozik, ahová Lelén keresztül jut el legkönnyebben. Úgy mondja, hogy Nagyvárad nem pusztult el nagyon, de Debrecen igen. Azt is említé, hogy amikor az oroszok bevonultak Nagyváradra, honnan–honnan nem, előteremtek zsidók, és ezek nagyon furcsán viselkedtek. A kórházban őt az oroszok orvosnak tartották, és egy nővérre támaszkodva hozzáértés tekintetében vizsgálta a hozzáfordulókat. Segítségére volt orosz nyelvtudása, mert Kievben hosszú ideig tartózkodott (repülőknél szolgált). Ismeri Petőfi Ferencet és Vida István tanítót, akik véle egy időben jártak Kievben, üzelmeikről nem tud. A nővért özv. Nagy Imrénénél helyeztük el szállásra, miután itt megebédeltek volt.

Levél érkezett P. Balogh Sándortól, aki az én javaslatom alapján (ne vállalja az uradalom a faszállítás gondját, hanem inkább 3,50 pengőre szálljon le a fa árával a helyszínen) átdolgozott egyezségmásolatát megküldi. Úgy látszik, megegyeztek a város kiküldöttével, ott lévén Bogsán Károly főgondnokunk is. Továbbá levél jött a püspök úrtól, mely szerint a battonyai, eleki és felsőcsanádi esperesi kerületek kifejezetten megmaradnak Klivényi Lajos főesperes helynöki joghatósága alatt, míg a makói és torontáli lesz az enyém. Egyben leirat arról, hogy a jövő évi egyházi naptár elkészült, és annak idejuttatása soron van, árát be kell küldenem. Zsellér Gábor (aki Kovács János néven szerepelt a nagyváradi kórházban) estefelé Bauernfeind-családnál volt; a család fia Mihály, Szegeden a MÁV-nál tisztviselő, Makóra jött, és vele akar Szegedre menni. Ez volt megbeszélendő náluk. Ez a vasutas mondta, hogy az elmúlt éjjel, éjfélkor (itt is hallható volt) Újszegeden az állomást bombázták repülőgépről a németek (lőszer és olaj), melyet világításuk előzött meg; új vasúti hidat építettek az oroszok a régi mellé.

1944. november 18. szombat

Reggel fagy, de napos idő. Zsellér Gábor szentmiséink után mondott szentmisét, nehogy bajuszos-volta megütközést keltsen a hívekben. Holnap, vasárnap a Szegényházban fog misézni, hogy így egy binálás elmaradjon.

Bogsán főgondnok elmondta a tegnapi lelei tárgyalás lefolyását a fakitermelésről. Mész után jár, mellyel a makói favágók részére átengedendő istállót fogják kimeszelni Lelén, melyet, hogy adjon a város, amely most úgyis építkezik az utcanyitással a Teleki utca felé, tehát kell, hogy ott legyen mész. Legszorosabb esetben mi adunk a temetőben lévő készletből. Erről írtam P. Balogh Sándornak is, jelezve, hogy itt van nálunk Zsellér Gábor és egy kísérője, akik szeretnének hétfőn Lelére menni lóréval, és onnan valami járművel, melyet, ha lehet, adnának részükre. Délután újra voltam unokahúgomnál Újvároson keresztelési adatok kiírása végett.

Később megjött Fodor György Deszkről, aki megy Dombiratosra, s miután e hó 15-től Klivényi úrhoz tartozik e plébánia, a püspök úr jóváhagyva a részemről kiállított kinevezési iratot, ő is aláírta, vagyis megerősítette. Holnap, vasárnap reggel megy Fodor Battonyára, s onnan tovább. Fodor szerint még mindig mennek az oroszok Szeged felé, állítólag nyolcvanezernyi fő. De visszanyomták őket Kecskemétig.

Este Zsellér Gábor beszélt az orosz viszonyokról. Kiev száznegyvenegy templomából három volt nyitva, de oly magas használati díj ellenében, hogy a hívek nem bírták a fenntartási (javítási) munkát végeztetni, csak az egyik, a temetői templomnál, amely kicsi, és a temetőt – érthetőn – többször látogatták. Ez tehát a valóság az orosz helyzetről! – Szólt arról is, hogy – sajnos – magyarok is meg nem engedett módon viselkedtek az oroszoknál. S ezt most visszakapjuk. De nem kegyetlenkedtek, mint a németek. A hadvezetés körül a mieink sokat hibáztak.

1944. november 19. vasárnap

Szép, napos reggel. A nagymise végén a sekrestyében volt Katona János Szentlőrinc részi férfi, aki most jött haza gyalog. Mint berendelt 18–50 év közötti férfit, őt is hajtották (Németh János harangozóval együtt volt), és ő megjárta Esztergomot, Dunaföldvárt és most Kecskeméten át jött haza Szegednél a hídon. Sokat szenvedett, vele volt hét társát az oroszok agyonlőtték. Útközben a Duna–Tisza-közi lakosság szeretettel fogadta, élelmet adott, de Szegedtől errefelé nem kaptak még vizet sem. Ez érthető, mert hiszen ezek rácok. Örül, hogy bár sántán, de hazaért.

Délután 3 óra után a plébánia környékén lévő házakba orosz katonák lovakkal nyertek beszállásolást. A plébánián is akartak elhelyezkedni, főzést kértek hat személy részére, de dr. Szilas és Szilágyi nevű tolmácsuk (helybeli) megérttette velük az ekörül való nehézségeket, és így tovább mentek.

Bogsán Károly főgondnok ma Mezőhegyesen járt a cukorrépa-szállítás ügyében a lelei uradalom érdekében. De nehézségek vannak. Ezekről még tárgyalni fognak. Dr. Szűcs Zoltán városi főjegyző szerint nehézség van a lelei uradalmi erdőben kitermelendő fának a Maroson való leszállítása körül is. Az uszályt Apátfalváról a makói Maros-híd alatt kellene leereszteni; ezt meg a makói orosz parancsnok nem akarja engedni. Ez irányban még kísérletet tesznek. Mert ha nem engedik le az uszályt, lórén a szállítás lehetetlen, mivel naponta legföljebb 100–120 mázsa fa szállítható lórén. Uszályt pedig máshonnan most nem lehet kapni. Tehát újabb akadály a városnak faellátása körül.  Ezekről írtam dr. Balogh úrnak, csatolván a mezőhegyesi ügyekről felvett iratot (jkv.!).

1944. november 20. hétfő

Az elmúlt éjjel éjfélkor nagy zaj az utcán, az oroszok jöttek-mentek. Reggel tudtuk meg, hogy igen sok házba befészkelődtek, így nővérem is reggel már ott talált többet, akik főztek, levágták aprójószágait, aludtak a szobákban. A nálam lévő fiút is ott tartotta, hogy ne legyen egyedül.

Zsellér Gábor úr szeretett volna kimenni Lelére, de értelmetlenség következtében itt maradt, a harangozót küldte a lóréhoz, hogy eligazítsa az ügyet, de nem értem el vele semmit. Az uradalmi lóré előzetesen ment ki, a város embere a városi téglagyárival – meszet vitte –, később azonban ehhez nem jött el kivinni Zsellér úr holmiját. A Zsellér úrral jött nővért itt akarja tartani özv. Nagy Imréné, hogy legyen nála valaki; innen is visszatérhet, ha a vonatközlekedés megindul. Zsellér úrnak nincs kifogása, tehát a nővéren múlik. Ezt a megoldást a szegénygondozó nővérek közvetítették.

Hazajött Szegedről tegnap Csertus József teológus, aki gyalog ment és jött. Sziklási István teológust Deszken hagyta a plébános úrnál, hogy az se legyen egyedül, miután káplánja Dombiratosra került helyettes lelkésznek. Egyébként Szegeden semmi különös hír nincs; sok az orosz.

Ismét a félelem ült meg mindenkit, hogy ily sok orosz lepte meg a várost, nem tudjuk, mi következik ezután? Isten legyen nekünk irgalmas!

Délután 2 órára dr. Könyves-Kolonics József városparancsnok meghívott, mint a régi városi képviselő-testület tagját gyűlésre. Megjelentem és a város társadalmi osztályaiból velem együtt 48 tag a városi tisztviselőkön kívül. Könyves-Kolonics József előadta, hogy szükség van bizonyos szervre, amely a jövő ügyeit intézze, s ebbe hívott meg, hogy a tisztviselőkar mellett a felelősséget megosszák. Megmagyarázta, hogy a nép képviselete annak javát munkálni hivatott. Hozzászólt dr. Diósszilágyi Sámuel főorvos, kérdést intézett a jelenlévők neveinek közlése iránt. Szabó József református elnöklelkész helyesléssel, én is, és javasoltam ennek a képviselőtestületet a jövendő magyar kormány megalakításáig és rendeletei vételéig helyettesítő bizottság megalakulásának kimondását, ill. az elnök javaslatának elfogadását. Megtörtént. Erre Kolonics József bejelentette, hogy az ő szereplésük megszűnt, és ezentúl a város polgármestere, ill. helyettese, a főjegyző, dr. Szűcs Zoltán viszi az ügyeket, át is adta neki az elnöklést.  Szűcs Zoltán beköszöntőt mondott, és kérte a megértő támogatást. Kiss Imre szakszervezeti titkár és dr. Diósszilágyi Sámuel köszönték meg Könyves-Kolonics Józsefék önzetlen munkáját. Szó esett bizottságok (előkészítők) alakításáról, de többek hozzászólása után csak a jogügyiről lehet szó, melynek tagjait a legközelebbi ülésen terjeszti elő a h. polgármester. Farkas Imre, vármegyei parancsnok szólalt fel, és utalt a volt közigazgatásra, mely őket internáltatta. – A jelenvoltak közül idejegyzem a következőket: Kovalik Antal főgimnáziumi tanár, Erdélyi Antal ny. SZCSV főfelügyelő, dr. Diósszilágyi Sámuel főorvos, Biró Sándor és Ferenc, Szilágyi Sándor, Tóth Ferenc gazdálkodók, Tóth Ferenc mészáros, Lélek István cukrász, Szabó József református lelkész, városi tisztviselők (Szabó Imre, dr. Halász István, dr. Mészáros Sándor, dr. Fazekas János, dr. Szertpéteri Sámuel, dr. Sipos József ügyész, dr. Horváth Gyula). Érdekes: Kiss Ernőt, aki polgármesterként szerepelt, félretolták. Valami puccs volt az egész. Nem akarta felfedni előttem most, amikor ezt az ülés után megtudva, érdeklődtem nála. Vigasztaltam, bátorítva, hogy munkálkodását a közért ne engedje lelohadni, s ezzel is adjon jó példát [Ernő] fiának (gimnazista) az önzetlen munkára, melyet könnyhullatás után is folytatni kell!

Az éjjel bejött oroszok délután 4 óra után vették útjukat Szeged felé a Maros-hídon keresztül. (Nővéremnél az éjjel betörtek, megtalálták a fát, kokszot és tüzeltek. Kilenc szárnyast pusztítottak el, burgonyát és két kishordó bort, 30 és 45 litert, egyik hordóval el is vittek piszkot hagyva maguk után, bár két tiszt és hölgy is volt köztük. De ebéd után távoztak is, duhajkodva. Hárman egy mosdóvízben mosakodtak, de olyan piszkos lett utánuk a víz, hogy no! Csontot, szőlőcsumát stb. eldobáltak. A keskeny udvarba beálltak kocsival, lovakkal; elvittek egy zsák árpát is. Étkezéskor nővéremnek is inni s enni kellett, de nem evett kenyerükön kívül semmiből, azok úgy ettek, kézzel tépték szét a sült tyúkokat a tisztek! S ezek jöttek ide minket felszabadítani az elnyomatás alól a műveletleneket.) Feledékenységből ott hagytak egy nagy utazótáskát, melyhez nővérem nem is mert nyúlni, amelyért azonban visszajött az egyik tiszt, aki kihányt abból mindent. Úgy látszik, nézte, nem hiányzik-e valami? Nővérem úgy látta térképek Magyarországról voltak ilyen egyebekkel.

1944. november 21. kedd

Eső indult meg. – ½9 óra után Zsellér Gábor és három fiatalember (dr. Bauernfeind, Szabolcsi Gábor és még egy) elindultak Lelén át Szegedre (errefelé biztonságosabbnak vélik az utazást, mert Deszknél bajos a szerbek miatt). Levelet visznek dr. Balogh Sándor úrnak is, akinél vagy Mécs József számtartónál kértemre fogatot kérnek a tiszai kompig, hogy így könnyebben jussanak célhoz. Levelet küldtem püspök úrhoz is. (Zsellér Gábor ígérte, hogy halasi ügyeim felől alkalmilag érdeklődni fog, és üzenettel lesz, nem történt-e ott valami baj.)

A hívek körében nagy a panasz a tegnap eltávozott oroszokra, akik mindenhol kíméletlenül fosztogattak. Nemcsak élelmiszert („bort” kértek!) követeltek, de egyebeket is felkutattak, hihetetlen helyeken (búzában, tömés alatt lévő kacsák alomjában stb.!). Nagy csapás rajtunk!

Levél érkezett Havadi Ferenc medgyesegyházi lelkésztől az ottani és környéki helyzetről. Nála nagy kár a templomon nem esett, sem a plébánián. Nagy baj, hogy a József főhercegi uradalom (Bánkút) két majorjának 180 családja lelki gondozás nélkül van. Nagykamarás nem tudja ellátni (káplán távol), uradalmi tiszt nincs (egy volt, annak Molnár-nevű) el kellett menni (Eleken van), az oroszok intézkednek, és sebesült lovak százait tartják ott, mint más kelet-csanádi uradalmakban – írja Havadi. Szerinte Almáskamarást nem tudják onnan ellátni. Bajcsi ny. lelkész is beteges.

Bogsán Károly főgondnok úr már tegnap elfoglalta új lakását a városi bérházban, de meg is tisztelték éjszakára egy orosz katona beszállásolásával! Előzetesen, pedig még ott se voltak, a házmester fürdőszobájába engedett be oroszokat fürödni, és ezek ott lévő táskáját az abban lévő használati tárgyakkal, hőmérővel, gyógyszerekkel együtt elvitték. Lakása összes kulcsai hiányoznak, és így keresett vaskereskedésben valami fordítót, hogy legalább az előszobát így biztosítsa, de mert nincs, mondta a kereskedő (!?), nem juthatott hozzá. A város gépésze pedig, bár kapott utasítást, nem csinál semmit. Ilyen fordítót tőlem kapott kölcsön a sekrestyéből az egyik fiókról, ahol nélkülözhető. Ez tehát a helyzet, hogy sok minden nem kapható.

1944. november 22. szerda

Dr. Balogh Sándor úr bejött Leléről, és elmondta, hogy tegnap Zsellér Gábor és társai lóréval mentek úgy, hogy maguk – felváltva – taszították a lórét: egy taszított, a másik három a csomagokkal fent volt és pihent. Így jutottak ki ¾12-re. Onnan ökörfogattal vitették el őket a tiszai kompig. Levelet ő is küldött a püspök úrhoz. Közölte, hogy a fakitermelésnél a leleieket ottani három egyén, egy ny. csendőr-tiszthelyettes, egy korcsmáros és egy gazda izgatták azzal, hogy az uradalom becsapja őket. Emiatt az elindulásakor a fakitermelésnek neki és Mécs számtartónak az erdőben a fejszékkel és baltákkal felfegyverzett több mint száz ember előtt harmadfél órán keresztül kiabálva kellett az ellenkezőt hangoztatni, még ezután hozzáfogtak a munkához. Ezt az ügyet is megbeszélendő az alispáni hivatallal jött be. Felment dr. Szűcs Zoltánhoz is a városházára a makói fakitermelők érdekében (vannak köztük úri emberek is feleségeikkel), akik részére kályhát kérne csövekkel. Ajánlottam, hogy takaréktűzhelyeket kérjen, esetleg a zsidó házak felszereléséből, amit jónak talált ő is.

Rátkai Ödön földeáki helyettes lelkész is bent járt, aki december 10. után szeretne Szegedre menni beteg édesatyja látogatására, és kért helyettesítést. Az ottani viszonyokkal kapcsolatban szólt a munkásnép kommunista érzelméről és üzelmeiről (felosztani a plébános rokonainak bérletén lévő 85 hold termést), és hogy a plébános búza- s terményhaszonbérét kölcsönadta ottani úri s megbízható családoknak, amit helyeseltem én is. Közölte, hogy a püspök úr Óföldeák ellátását – mert nem adnak fuvart – havi egy vasárnapra korlátozta a szentmisék tekintetében. – Havadi Ferencnek és Klivényi prépostnak írok az almáskamarási hívek ellátása ügyében az idevonatkozóan november 17-én kelt előterjesztésemről, hogy ti. oda németül beszélő külön áldozópap küldessék, és hogy Battonya és Elek kapjon segédlelkészt, mert egy ember nem láthatja el az összes teendőket tartósan.

Dr. Szirányi Miklós kir. járásbíró pedig holmijainak állítólagos Szegedre történt szállításáról (bátyja adta volna oda) érdeklődött volna dr. Balogh Sándor úrnál, akit nem talált otthon, és a lelei majorságnak feles gondozásba leendő adásáról. Ő és felesége egyébként kijárnak a városi erdőbe fát kitermelni, mert másként nem juthat tüzelőhöz. Az idők jele! De dicséretre méltó: családapa és anya gyermekeikért!  

Déli ¾1-kor jön dr. Szilas hittanár azzal a hírrel, hogy a ma a ½10-kor ideérkező vonatot Magyarcsanádnál német repülőgép, közvetlen a kocsi felett repülve, melyet majdnem súrolt, géppuskázta, és állítólag öt diák, akik iskolába jöttek, meghalt, egy pedig bekerült sebesüléssel a kórházba; ezt megy meglátogatni. Szerinte a legjobb diákjai a halottak. – Állítólag a csanádpalotai adjutor [Gangyi Ferenc] is ezzel jött volna Makóra, de nem esett baja, s visszament Magyarcsanádra gyalog. Ha ez így van, diákok nem fognak bizonyára vonaton bejárni. Elég baj ez a szegény diákoknak és szüleiknek. De az iskoláknak is!

Dr. Balogh Sándor atyának a vármegyén segítséget ígértek, és a berendelt Kis-nevű csendőr-tiszthelyettest – kívánalmára – csak keményen figyelmeztette az alispán-helyettes Kovács József főbíró jelenlétében. Most dr. Balogh nem akarta megbüntettetni, bármennyire meg is érdemli. Csányi gazdától az eltulajdonított két uradalmi ló visszaadását szorgalmazzák. Még Bogsán Károly főgondnok beszélt dr. Balogh úrral a faszállítás ügyében, és a lórék leállítása felől. Szóba hozta dr. Balogh a lelei szegényeknek kedvezményes áron juttatandó tüzelőt, melyet a község kért. Egyébként – mondta – a püspök úrnak is tudomása van már a fakitermelésről, mert a közről van szó, hozzájárult a tett intézkedésekhez. Tőle átvettem a Szegedről általuk idejuttatott egyházmegyei naptárakat a Kelet–Csanádra Mezőhegyesen át juttattatott 30 darabbal együtt.

1944. november 23. csütörtök

Erős dérrel, hideg, de napos. – A szentmise után említi Sopsich István városi tisztviselő, hogy a napokban itt járt oroszok Könyves-Kolonics dr. városparancsnokot sem kímélték, nála is felétettek mindent, továbbá, hogy az eddigi helybeli vezetőknek (kommunista-pártiak) oldódzik a bocskoruk, amikor a fejleményeket látják és tehetetlenek. Tehát a nagy hang és ígérgetés nem elég a nép boldogítására, de még a féken tartására sem. (Ezzel célozni akart, bizonyára arra, ami hétfőn történt, ti. a város ügyeinek vezetését átadták a tisztviselőkarnak, amely itt maradt.)

Délben Sági Istvánt kerestem fel, mint a kir. tanfelügyelőség megbízott vezetőjét, hivatalában köszöntvén őt, és működésére Isten áldását kívántam. Utána a szomszédságban lévő Gyüge Árpád-féle facipőkészítő telepet néztem meg a tulajdonos kértére, akivel találkoztam. Most már nem a németeknek szállít, hanem mezőgazdasági munkásainknak készít fatalppal és vitorlavászonnal strapa bakancsféléket (félcipőformájú), továbbá talicskákat készít.

Kocsis Berta révén az Istók Irén-féle patikából Farsang László kevermesi plébános kértére aszpirint kértem, de most nem sok van, annak mérvéhez képest a lehető legtöbbet.

Délután 2 órakor jött Gönczi Károly csanádapácai esperesplébános gyalog Szegedről. Őt az oroszok otthonában kifosztották, még gallérjait is elvitték. Két evőkanalat hagytak stb. Püspök úrhoz nem ment, nem igen mert járkálni az utcán, mert a férfiakat az oroszok hajtják munkára. Szerinte mily jó lett volna, ha minden pap a helyén marad, mert ez nagy erősség lett volna számunkra mindenki szemében.

Bogsán Károly főgondnok jelenté, hogy a lelei uradalmi ügyben járt el, és utánanézett a gyümölcsízeknek, amelyeket azonban lefoglalták az oroszok részére. Talán lehet mégis kapni, mert az oroszok nem akarják az egész készletet (Martonosi-féle Liget utcai telep). Ezekből P. Balogh Sándor akar vásárolni valószínű Szeged részére.

Gönczi esperes úr itt marad éjjeli szállásra, holnap reggel utazik Mezőhegyesen át, és kértemre elviszi az egyházmegyei naptárakat Mezőhegyesre szétosztás végett.

1944. november 24. péntek

Éjjel és reggel eső. – Kiss Ferenc segédlelkész úr kiutazott Csanádpalotára, hogy ott a polgári iskolába járó, de otthon tanuló fiúk tanítási módját megbeszélje. – ½8-kor szentmise volt a szerdán szerencsétlenül járt kereskedelmi iskolai tanulók lelki üdvéért. Tanárok és tanulók vettek részt a gyászmisén. Tegnap meghalt a kórházba hozott csanádpalotai fiú is, aki a vese tájékán sérült meg.

Biró Albert igazgatóhelyettes, egyházközségi pénztáros jelentette, hogy egyházközségi adóban (együttes kezelés) kapott szovjet százpengősökben négyezer pengőt a múlt napokban. Ebből kell fizetnünk a tantestületek tagjait. Havadi Ferenc medgyesegyházi lelkész jött különösen ostyákért, amelyeket Somodi Józsefnétől (nekünk is ő készíti) kért. Egyelőre tőlem vitt. Ő úgy értesült, hogy a vasútnak tegnapelőtti bombázását oroszok maguk végezték, mert nem szeretik, hogy a polgári lakosság utazik. Erre azt feleltem, hogy ez alig felelhet meg a valóságnak, mert tudomás szerint az orosz parancsnokság erőltette a vonatközlekedés felvételét.

Utána Eickhardt takarékpénztári cégvezető járt itt. Szerinte az orosz parancsnokság azért akarja üzembe helyeztetni a bankokat, hogy 400 ezer pengőt helyezzen el, amelyeket idehoztak az iparosoktól és kereskedőktől, akiket felhívtak, csak 73 ezer pengőt tudtak átváltani. De a takarékpénztárak sem boldogulnak a nagy pénzzel, mert ezt nem tudnák továbbadni. Spekuláció az egész.

A város vezetőségére, ill. a hétfői bizottsági választásra vonatkozván Szabó Imre városi főmérnök a következőket említette. A városparancsnok, dr. Könyves-Kolonics ügyvéd nem határozott ember. Tulajdonképpen Kiss Ernő cipész, aki mint polgármester szerepelt, intézett mindent elég pártatlanul. Ez nem tetszett a parancsnok mellett közreműködött kommunista egyéneknek, és így akartak szabadulni Kiss Ernőtől, aki nem kommunista, hanem szociáldemokratának vallja magát. Sokban nem engedte érvényesülni amazok elveit (elvenni az elmenekültek bútorait, csak az élelmiszereket, amelyek romlandók, a fát és szenet úgy, hogy azok árát a városnál helyezzék letétbe stb.). Dr. Szűcs Zoltánnak volt előzetes tudomása a puccsról, és Kolonics csak átjátszotta a vezetést a kommunisták erőltetésére, akik pedig összesen a városban nincsenek többen, mint negyven fő. Amikor pedig az orosz katonai parancsnok megtudta, hogy Kiss Ernőt mellőzik, megüzente tolmácsával, hogy csak maradjon, és ő vezesse az ügyeket. Eleinte azt is mondta, hogy az a megalakult bizottság semmi, de később úgy nyilatkozott, hogy maradhat. A kommunista érzelműek most abban bíznak, hogy Vas Zoltán szovjet megbízott a napokban ideérkezik, és majd tőle kérik ügyeik elintézését szájuk íze szerint. Erre azt felelte a katonai parancsnok, hogy Vas itt nem parancsol, és minden úgy történik, ahogyan ő akarja.

A szerdai vonatbombázással kapcsolatban Szabó Imre főmérnök: a makó–apátfalvi műúton a szárazéri csatorna hídját a felgyülemlett víz (mert a felrobbant híd helyén szükséghíd volt) elmosta, s az átvonuló oroszok kedd este már nem bírtak átjönni, s elárasztotta Magyarcsanád és Apátfalva községeket. Szerda reggel vonultak volna át, és úgy látszik, ezért akarhatta a repülő bombázni, azonban a vasút kapta azt. Még megemlíté, hogy a város vezetésénél egyes tisztviselőkben nincs meg a közért való munkálkodás felelősségérzete. Hogy a jövő mint alakul, nem tudjuk. De ennél rosszabbul áll a helyzet Hódmezővásárhelyen, úgymond, ahol nem maradt vezető tisztviselő, a Szárazér-társulat ügyeit egy kőműves vezeti (itt járt Makón nála), s városét pedig közönséges polgárok.

1944. november 25. szombat

Borult idő, nyirkos levegő. – Intézkedem, hogy a polgári iskolai igazgatói lakás tetőzetén az ágyúzás okozta javításokat (csak tegnap jelentették, amikor az esőzést saját fejük felett érezték!) eszközöljék, a tetőcserepeket pótolják. – Úgy értesültem, hogy az újvárosi zárdában a legújabban felpanaszolt hiányok nem olyan főbenjárók, mintha ott nem lehetne lakni. Csak még arról lesz szó, hogy egy ajtófélnek a kimozdítását vakolják be a mesterek, ami meg fog történni.

A Katolikus Kör villanyszámláját kifizetni nem bírjuk: az oroszok elhordták a kör borát és más italát, amelyek (több mint húsz hektoliter) árát takarékpénztári kölcsönből fedeztük; ez is fennáll, és nincs semmi jövedelem. Hogy a jövő mit hoz, nem tudjuk! Halasztást kérünk. Talán tagdíjakból tudunk valamit annakidején összehozni. Más jövedelemforrás nincs.

Mag Béla tanyai lelkész részére sertésbeszerezési segély címén 300 pengőt juttatok figyelemmel arra, hogy a részére bátyjánál, Kevermesen hizlaltat úgy sem bírnák mostanában elhozni, s arra is, ha később kapja meg, szüksége lesz. Ezt az összeget Varga Jánossal szándékozom kézbesíteni, aki a tanyai részen szomszéd a lelkészlakhoz.  Ugyanott írok özv. Nagy Endréné földjéről is, melyet a lelkész úrnak ajánlok, hogy vegye feles gazdálkodással bérbe. Ez csak előnyére válhat. Kiküldöm egyben részére az egyházmegyei naptárakat.

1944. november 26. vasárnap

A reggeli szentmise után közli Szalkai Sándorné, hogy Gál Sándor ny. római katolikus kántortanító éjjel 11 óra körül az Úrban elhunyt. Este 9 után még beszéltek vele gondozói (felesége kórházban fekszik harci sebesülésével), és később már halva találták ágyában. Hívattam Nacsa Lajosné temetkezési vállalkozót, és vele beszéltem a temetkezés módozatairól: egyszerű koporsó, díszek nélkül. Utána kimentem a halottasházhoz, felkerestem Szalkai Sándor társaságában iratai között a kereszt- és házasságlevelét, azokból kiírtam a halottkémnek szükséges adatokat, és megbeszéltem Szalkaiékkal, mint legjobb barátjukkal és segítőjükkel a temetés részleteit: egyszerű sima koporsó, szemfedél, ravatalozóban a kisebb terem drapériával való behúzása: helye a közös sírboltban az egyház részéről ingyen, mert az elhunyt, mint kántor itt nálunk hasznos szolgálatot teljesített, épületes módon élt. Nacsánéval elintéztem a temetést: ő adja a fuvart, mely ma du. 1–2 óra közt koporsóba helyezve, a háztól kiszállítja a ravatalozóba. Innen jövet Bogsán Károly főgondnok úr találkozott velem, és felajánlotta szolgálatait, hogy a halottkémnél eljár. Az adatokat rendelkezésére bocsátva bementünk Takács Bálint temetőgondnokhoz, hogy a sírboltban jelölje ki a helyet úgy, hogy az elhunytnak neje holta után mellé kerüljön. A halottas házhoz menet a Szegedi utcán, a Maros felől több orosz teherautó száguldott a városon keresztül. Bogsán úr szerint üresek, és az Aradi utca felé hajtottak. Közben és utána Nyugat felől, messziről ágyúzás hallatszott. Tegnapi hír szerint Szabadkán ismét a magyarok és németek vannak. Azt hiszem, ez ismét úgy lesz, hogy az oroszt addig tartóztatják fel – a mi kárunkra anyagiakban és emberéletben –, míg a Balkánról felfelé törő németek el nem vonultak.

1944. november 27. hétfő

P. Békési Sándor jezsuita atya és Dávid Lajos újmisés – aki csanádpalotai káplán lenne, de elment az oroszok bejövetelekor (szeptember 24.) – érkeztek Szegedről reggel. Püspök úrtól hoztak levelet, melyben tőlem teszi függővé, Dávid hová kerüljön: Battonyára vagy Elekre. Tekintve, hogy Battonyán a főesperes-prépostnak sokkal több dolga van, odaküldtem. Elmentek a déli 1 órás vonattal. A püspök úr Almáskamarásra P. Alaker György jezsuita atyát küldi, ahol német hívek vannak.

Délután eltemettük Gál Sándor bácsit, néhány szóval elbúcsúztattam, mint hűséges és lelkiismeretes kántort, de példás életű hívőt.

Estefelé P. Jaeger Ottokár salvatoriánus atya érkezett Szegedről, őt a püspök úr Elekre küldi segédlelkészi minőségben. Különben eleki származású, neveltem. Örülök, hogy így Elek is kapott segítséget, és helyesen küldtem ma délelőtt Battonyára Dávidot. P. Jaeger különben Újverbászon hittanárként működött, október elején a betörő rácok elől menekülnie kellett, akkor régi működési helyére, Kiskunfélegyházára ment, ezt a várost október 25-én vették be az oroszok, előzetesen nagyon megbombázták úgy orosz, mint magyar részről. Előbbiek sok kárt tettek (plébánián is!), fosztogattak, erkölcstelenkedtek. Holnap délben indul a vonattal Elekre.

Lakos Endre újvárosi segédlelkész panaszkodott helyzetéről, és kért, rendeztessék már a koadjutor kérdés. Ő most már vállalkozik arra, hogy ezt, melyet annakidején nem vállalt, ellássa. Szerintem nehézségek vannak a szentmisék körül. Ezt elhárítandó, a szervita atyákkal megegyezik, hogy ellássák a honvédi kápolnai szentmiséket, míg ő két szentmisét mond, ott tehát egy szentmisével kevesebb lenne. Felterjesztést teszek a püspök úrhoz, kérve ennek foganatosítását, megjegyezvén, hogy esetleg innen látjuk el a honvédi misézést. Írok még a Directoriumok ára ügyében az egyházmegyei hivatalnak, hogy az és a nyugdíjjárulékok kiadhatók lennének elszámolás mellett az október havi lelkészi és segédlelkészi congrua-illetmény címén papjainknak, vagy beszolgáltatom a lelei uradalom számvevőségéhez. Döntsenek.

P. Békési atya Szegedről az orosz és városi parancsnokságtól sokszorosított nyomtatványt hozott, melyet a püspöki hatóság küld mint rendeletet e szöveggel: „Egyházi intézmény. A megszálló orosz parancsnokság védelme alatt. – Belépés és beszállásolás tilos. Szeged, 1944. október 24. P. H. - Dr. Valentin polgármester és oroszul orosz olvashatatlan aláírás.” Ezt kifüggesztjük a plébániákon és iskoláink épületein. Talán megkímélnek a beszállásolás terhétől ezzel is. – Ugyancsak P. Békési hozta hírét, hogy Zsellér Gábor a jezsuitáktól kapott reverendát és P. Onerovics jezsuitával együtt a hódmezővásárhelyi régi plébániára ment lelkészi teendők végzésére, mint ahonnan plébánosa és káplánjai elmentek, és a hívek pásztor nélkül maradtak.

P. Jaeger Ottokár elmondta Kiskunfélegyháza bombázását, ami roppant nagy kárral járt: templom, városháza, zárda, szegényház. A plébánián is történt fosztogatás.

1944. november 28. kedd

Egész éjjel csendes eső. – Békési páter ma jött édesanyjától Mezőhegyesről, és magával vitte a püspök úrnak és egyházmegye irodának szóló leveleket. P. Jaeger Ottokár délben ment el Elekre. Délelőtt felkeresett dr. Falvai nevű úr (Halász biztosítási ügynök kíséretében) azzal, hogy a püspöki uradalom cukorrépa termésének szállítási ügyét megbeszélni akarná. Közöltem vele, hogy ezt dr. Balogh Sándorral kell elintézni, aki most Szegeden van, ha holnap délelőtt bejön, közlöm vele. Olyanfélét mondott, hogy az orosz katonai parancsnok tulajdonképpen csak a mezőhegyesi birtok cukorrépáját, mint helyben lévőt, akarja feldolgoztatni, s most arról is szó van, hogy a beszállítandó uradalmi répát hogyan értékesítik, és ki fogja megvenni. Mert ő a gyár részéről van ugyan, azonban ő a központtal nem érintkezhet, másrészt az oroszok csak maguknak termelnek, és ha a gyár nem biztos a termelendő cukor tekintetében, nem is fizethet, ha az oroszok elviszik azt. Igaza is van.

Az iskolaszolga azzal a hírrel jött, hogy az újvárosi fiúiskolánál a Neiszer Péter tanítótól átvett szenet lopják, feltörték az ajtót. Továbbá, hogy a város nem ad fát az iskolák fűtéséhez; Horváth Mihály gondnok az orgonanyomó betegségéről és szegényházi elhelyezéséről (felesége és családja nem törődik vele!). Biró Albert igazgató egyházközségi főpénztáros-helyettes a pénztárszoba fűtésének a város részéről való megtagadásáról tett jelentést, melyet megkérelmeztünk. Orgonanyomó iránt írni fogok a szegényházi nővérekhez. Ma délelőtt gyalog ment ki Földeákra Szűcs Gábor káplán úr, hogy az ottani helyettes lelkész bemehessen Szegedre halálos ágyon fekvő atyjához, akinek súlyos állapotáról tegnap hozott hírt P. Békési.

Délután a Szegényházba mentem, és M. Alfonsa nővérrel megbeszéltem az orgonanyomó felvételét, miután van üres hely férfiak részére. Már holnap valószínűen a várostól adandó kocsin kiszállítják őt.

1944. november 29. szerda

Reggel közöltem Horváth Mihály gondnokkal az orgonanyomó felvételét a Szegényházba, s kértem, menjen ki házához, mondja meg, hogy ne vonakodjon kimenni, s vigye vele lábbelijét, nehogy azt a feleség visszatartsa. Ruháinak nagy részét – rongyok – úgyis elégetik, és kapni fog fürdetés után tiszta öltözetet. Később a harangozó (Németh János) a gondnok kérésére kivezette az orgonanyomót saját lábán a Szegényházba.

Délelőtt érkezett meg M. Modeszta eleki zárdafőnöknő, aki iskolaügyeken kívül véleményt kér, nem lehetne-e a házvételből, fennálló adósságuk törlesztésére a Szeged-Csongrádi Takarékpénztárba törleszteniük, mert most – ajándékképpen is a hívektől – pénzhez jutott. Véleményem szerint az a bank sem működik még; de azt megtudakolom, és ha nem, esetleg a püspöki uradalommal lehetne megegyezni, átadni ezt az összeget azzal, hogy alkalomadtán fizesse be a püspök úr Szegeden, és addig használja az uradalom. Vagy esetleg kölcsön lehetne adni a SZCSV-üzletvezetőségnek, amely biztos hely, és azt később befizetné a takarékpénztárba. Ezzel megnyugodott a főnöknő (tízezerről van szó). Elmondta megpróbáltatásukat az oroszok bevonulásakor (egy nővér, akit az egyik tiszt kiszemelt, ellenállott, amikor P. Jaeger Ottokár szüleinek házában bujdokolva előle a pincében rátalált a tiszt, megpofozta, s a nővért nem bírta megbecsteleníteni, mert az késsel felvágta egyik kezén az ereket, mire kibuggyant vére, és ennek láttára az orosz megrémülve segített a sebet bekötözni, és utána eltávozott; békét hagyott a nővéreknek, akik azonban világi ruhákban, kerteken át menekültek az oroszok elől). A nővérek kórházat rendeztek be internátusukban, ápolva a magyarok után az orosz sebesülteket is, és így megnyerték az oroszokat, akik most vigyáznak házukra, előtte az utcán őrség jár éjjel-nappal. A községbeliek, a bundisták is kezdik becsülni a nővéreket, mint akik kitartottak velük, és nem mentek el, és most a polgáriba járó fiúkat is – tanáraik elmentek – tanítják. De a felnőtt leányok is visszatérnek hozzájuk a leánykörbe. Éneket magyarul tanulnak, sőt a legények is (egy nővér foglalkozik velük) énekelnek nagymise alatt is magyarul.

Ugyancsak megjött Kelemen András és Kleitsch Mátyás esperes is, mint szentszéki bírák, akikkel együtt, mint tanács dr. Szilas jegyzősége mellett és a Németh – dr. Bálint-féle köteléki perben meghoztuk az I. fokú ítéletet.

Délután a városházán képviselő-testületet helyettesítő bizottsági ülés volt, melyen szó esett a lelkészek és tanítóink tűzifa-járandóságáról: amint sorra kerülünk, adják természetben, és amit nem adhatnak most, majd később természetben vagy készpénzben. Az elvet tehát egyhangúlag fenntartották. Tanügyi bizottsági ülés is lett volna, de csak megbeszélés lett.

1944. nov. 30. csütörtök

Püspöklelén át érkezett a püspök úr körlevele különféle rendelkezése miheztartásul is a mostani időkben, szentbeszédek alatt, egyesületekben. Délelőtt jött be – a megszállás óta először – Mag Béla tanyai lelkész, aki nem látott orosz katonát ott künn csak most, amikor kocsin hozták be a városba. A lelkészlak és templom Bogárzóban ugyanis félreeső hely, ahová nehéz bejutni esős időkben, és így oda nem jöhettek egykönnyen; különben is néhány napig idegen tanyán jártak és tartózkodtak. Ez alatt lehettek ott is oroszok. Misebort kért, és kapott most is tőlem. Egyébként temetni jött Balázs János szomszédját, aki elköltözött az élők sorából. Jámbor, egyszerű ember volt, egyike azoknak, akik ott künn a templomépítésben részt vettek annak idején.

Délután Bogsán Károly főgondnok jött jelenteni a mezőhegyesi cukorgyár vezetőségével folytatott megbeszélése részleteit. Az orosz katonai parancsnokság megindította a cukorgyártást, szedeti a répát az ottani uradalomban. De most nem fizet, a munkások nem dolgoznak. A földből kiszedett répa csupa sár. Hogy a gyártulajdonos, ill. képviselője (dr. Falvay és Gardó) hogyan gondolkoznak, nem lehet biztosan mondani. Lehet, hogy úgy, hogyha a püspöki uradalom kiszedeti a répát, szerintük kénytelen lesz átadni fizetség nélkül, és akkor ők nyernek. Az oroszok pedig csak önmaguknak látszanak termelni (valószínűen ingyen!). Legjobb lenne a gyár tulajdonosa képviselőinek és dr. Balogh Sándor úrnak mielőbb összeülni tárgyalásra itt a plébánián. Kísérletet tett a városházáról telefonálni Lelére dr. Balogh úrhoz, de nem voltak ott; így hát holnapra marad ez.

Az eleki zárdafőnöknő átadta elismervény mellett a SZCSV-nek a tízezer pengőt, Reicher László igazgató örömmel fogadta ezt, és annakidején befizeti a vasút ezt a Szeged–Csongrádi Takarékpénztárba a nővérek tartozásának törlesztésére. Az elismervényt nálam helyezte letétbe, megőrzésre.  

Feljegyezendőnek tartom, mit ma P. Ferenc szervita házfőnök mondott. Egy öreg orosz katonától hallották, hogyha az oroszok itt maradnak állandóan, nem marad ám úgy minden, ahogyan most tűnik, mert akkor itt is úgy lesz, mint náluk, beosztva az embereket különféle osztályokba. Ez tehát azt jelenti, hogy egyház, egyháziak, vallás stb. az oroszok szerint kell, hogy igazodjék. Isten irgalmazzon nekünk.

 

 

   
Előző fejezet Következő fejezet