Előző fejezet Következő fejezet

1945. január

 

1945. január 1. hétfő

Tegnap este a hálaadó ájtatosság után kezdődő hóesés folytatódott. De délben megint napsütés és gyenge olvadás a kevés havon.

Nálam járt dr. Szűcs Zoltán városi főjegyző és Szabó Imre főmérnök, hozták hírét, hogy Budapesten (Budán és Pesten) az oroszok a várost is megkímélendők – fehér zászlókkal parlamentairt küldtek. A pesti oldalon ezeket a németek be sem engedték, hanem lelőtték. A budai oldalon tárgyaltak, és az volt az orosz engedékenység, ha feladják a várost, a magyar katonaság megtarthatja fegyverét és a tisztek rangjukat; ezeket azonban visszatérőben a németek autójukból kilőtték, és csak a tolmács maradt életben. A budai oldalon valószínűleg a Szálasi-féle csoport lehetett magyar részről, amit a németek megtudtak, és meg akarták akadályozni azt, hogy hátba támadják őket a Dunántúl harcoló magyarok, ha netán ezek kiállanának az oroszok ellen irányuló küzdelemből. Hát ennyire vagyunk! S ennek következtében: aligha marad most már Budapest és környéke épségben, talán napok alatt végeznek vele az oroszok. A német – ezek szerint – nem enged, és minket is feláldoz, csakhogy magát mentesítse az oroszok pusztításától. Elmondtam nekik, amit a püspök úrtól hallottam az október 15-iki kormányzói magatartásról, lemondatásról, és Szálasinak a hercegprímás úrnál való megjelenéséről. (Meg kell még jegyeznem a püspök úr nyilatkozatát a németek erejéről. Még nem biztos, hogy nem fog-e a német győzni saját országában, ahol a terepviszonyok rájuk nézve kedvezők. Ha ez így lesz, bizonyára húzza-halasztja a harcot nálunk, és így akar időt nyerni; fárasztja, fogyasztja az orosz hadsereget. Ki tudja, mi rejlik bukásának mögötte?!)

Felkeresett délután Kasza Pál volt újvárosi harangozó, akit Lakos Endre úr felfogadni akar. Érdeklődött illetménye felől, és a helyzetet tekintve nem akarja úgy lekötni magát, hogy Szabó Ferenc plébános úr alatt szolgáljon. Amit lehetett, megmondtam neki, s ha meg is egyeznek, úgy álljon szolgálatba, hogy a mostani állapot (koadjutorság) idejére szerződik, és ha a régi állna vissza, azonnal távozik ő is. Kasza említést tett a templomajtók és perselyek zárairól, amelyek kicserélendők, ill. a templomon csak két zár: toronyfeljáró és sekrestye, mert a többinek belül van biztosító fordítója.

1945. január 2. kedd

Nagy hidegre virradtunk a holdvilágos éjszaka után. Erdélyi Antal ny. vasúti főfelügyelő látogatott meg; szó esett a helyzetről, melyet súlyossá tesz az a vezetésre feltolakodott értelmetlenség. Hibáztatta az itteni tisztviselők – vezetők – könnyelmű eltávozását, a volt polgármester egyes ügyeinek súlyos voltát (Schwarcz- és Pollák-fakereskedés vezetésénél).

Kendrella József magyarcsanádi plébános jött be; menni akar Szegedre a püspök úrhoz. Vele küldtem jelentésemet az újvárosi plébánia december 11-iki átadásáról, és a pénztári napló körül tapasztalható hibás vezetésről stb. Délután Horváth Mihály templomgondnokkal számoltam el a múlt évi július 1-től való bevételekről és kiadásokról, mely utóbbiakhoz a háború okozta károk helyreállításához (toronysisak, ablakok, kerítés stb.) előlegeztem az összegeket. Éppen a rendkívüli, terhes kiadások miatt, a kiadások meghaladták a bevételt. Ugyancsak ma készítettem el az egyházközség 1945. évi költségelőirányzatához a főhatóság számára a kísérő iratot megmagyarázván az egyes tételek emelkedését, leszállítását.

Miután pedig Kendrella nem utazhatott el ma Szegedre (szénhiány miatt nem közlekedett a vonat), itt maradt, és este elmondta az ottani orosz megszállás részleteit, mint szerveztek (ő és a főjegyző), és miként kellett ott is félteni, bujtatni a női nemet.

1945. január 3. szerda

Nagy hideg, száraz, napos. Miután a vonat nem közlekedett – szénhiány miatt Szegedre –, Kendrella plébános visszajött, és hivatalos iratait itt hagyta, hogy továbbítsam püspök urunkhoz. Bejött Leléről Nagy János helyettes plébános, ő vitte magával, hogy alkalmilag beküldjék az uradalom emberei révén vagy más megbízható egyénekkel. Említette, hogy tegnap ment vissza a püspök úr P. Balogh Sándor kíséretében, a Tisza–Maros folyásának találkozásánál próbáltak átjutni. A püspök úr végezte a hálaadó ájtatosságot, szentbeszédeket mondott újév napján is, és e nap énekes szentmisét tartott. Sokan jöttek a templomba, s örültek a főpásztornak, aki előtt az egyházközségi és a politikai községi elöljárók is tisztelegtek. Később hozta be a kocsis a téli bundámat, melyet a püspök úr használt. Azt mondta, hogy a püspök úr szétnézett az uradalomban és a letarolt erdőben is.

Estefelé Lakos Endre úr jött, visszavitte a templompénztári-naplót; megemlítettem, hogy felterjesztettem kellő értelmezéssel az átadási jegyzőkönyveket; biztattam a templom felszerelésének leltárai elkészítésére, viszont elmondta, hogy a templom összes ajtóinak kulcsait átalakíttatta, és új kulcsokat készíttetett (3–3 db-ot) 200 pengőért. – Figyelmeztettem most is, hogy nyugodtan viselkedjen, és ne vegye észre az esetleges okvetetlenkedéseket. A templomi pénzeket Gy. Varga Lajosra (kereskedő s malmos) bízta megőrzésre. Helyeseltem azzal, hogy ez a férfi alkalmas templomgondnok lesz.

1945. január 4. csütörtök

A belvárosi iskolanővérek kértek, hogy a tanítást a még fokozódó hideg miatt később kezdjük (jan. 20-ig van hivatalos tüzelőhiányos szünet), és ha akkor lesz tüzelő, egyfolytában jól megy a tanítás, mert az anyaggal nem maradtak el. Úgyis néhány akácfát most vágatok ki a Kálvária-kertből (nehogy mások ellopják, mint hírét vettük ilyen szándékoknak), beleegyeztem.

Az újvárosi nővérek hozták hírét, hogy Szabó Ferenc plébános minden ruhát és ruhaneműt elvitt, és selejtes felszerelést hagyott. A híveket állítólag biztatja, hogy a honvédi kápolnában vele mondassanak gyászmiséket, a hősök be nem szentelt sírjait 10–10 P ellenében beszenteli. A nővérek szerint az oroszok semmiféle ruhaneműt és felszerelést el nem vittek a templomból. Én is tudok arról, hogy a ruhákat a tanácsomra a templom koporsójába helyezte el akkor, amikor az oroszok nem háborgatták a plébániát, és kint jártam nála, megnéztem a plébániát, templomot. Nem tudom, mire gondol Szabó Ferenc úr, de a leltár elkészítése az ő kötelessége, s abból ki fog tűnni, mi a hiány, mert a ruhák és felszerelések beszerzéséről annakidején jelentést tett a püspöki hatóságnak, és így azokat ellenőrizni lehet.

Délben megjelent Elekről Wittmann János (Miklós fia) és Kneller György tanyai birtokosok. Elmondták, hogy az oroszok elől jöttek, akik Elekről, Almáskamarásról és Medgyesegyházáról is viszik a németeket. Kneller asztmával beteg, Wittmann kiütésekben szenved, és a kórházba szeretnék magukat felvétetni addig, míg a helyzet tisztul. Közben jött P. Erdélyi Ferenc atya, kórházi lelkész, aki azonnal írt néhány ajánló sort a kórházi gondnoknak, hogy Knellert vegye fel, és délután bemegy ő is, akkor fog szólni Wittmann érdekében, aki egyelőre Arató Ferenchez megy, vele is beszél e kérdésről, és esetleg csak holnap veteti fel magát kezelésre. Árva József főorvosnak nem kell tudni arról, hogy tulajdonképpen mi hozta őket Makóra. Elmondták nevezettek, hogy Eleket is kifosztották az oroszok. Wittmann említé, hogy Wittmann Elek Martonvásáron van, ahol sógora Mahler György, volt sitéri birtokos, fiának birtoka van; ott van Wittmann János fia is Kalocsáról a jezsuita kollégiumból, hová Wittmann Elek fiával együtt mentek az oroszok elől.

P. Erdélyi Ferenc szerint az oroszok már bevették Budát, a Dunán magyar hajókról bevették a pesti rész partrészeit, és a királyi vár lángok martalékává lett. A másik hír: Földeákról teherautókon sok sertést elszállítanak az oroszok Budapest alá a katonaságnak.

Zombori Lajos asztalos pedig helyben nagyon elítéli a rendőrségi alkalmazottak garázdálkodását, és ezek ellen fel fog szólalni a közeli képviselő-testületet pótló bizottsági ülésen, bármi is következzék ezután. Nagy szó ez, mert hiszen igaza van, és az a 120 személy körüli un. rendőrhad nem rendet tartó, hanem garázdálkodó szövetkezet!

Délután Wittenberg asztalos leánya jött, és húsz pengőt hozott a szegények részére, mert apja hazakerült a Dunántúlról, és legújabban Szegedről, ahová mint német származású egyént elvitték a napokban az oroszok. Csakis azért engedték haza, mert körömmérge lévén, elájult. Úgy látszik, beteg ember nem kell nekik.

1945. január 5. péntek

Első péntek: a nagy hideg sok hívőt, különösen iskolásokat visszatartott. Kevesek voltak gyónók és áldozók, bár így is ½9 körül misézhettek ketten. Reggel 6-kor Szűcs György misézett, utána pedig elment a szervitákhoz segíteni a gyóntatásban, mert a házfőnök kórházban volt elfoglalva.

Délelőtt Furák István teológus hozta a cipésztől a számára készült új cipőt, mely jó anyagból készült; ára 350 pengő. Kifizettem (ennek ára egy részét a kispapok nevelésére szolgáló adományból gyűjti a Rózsafüzér-társulat, fedezzük). Csak beváljék ez a fiú, és jó lelkipásztor legyen belőle.

A postás kiállított utalványt hozott 30 pengőről, melyet be kell fizetni a szegedi postaigazgatóság címére, mielőtt a telefonhálózatba bekapcsolják a plébániát. Ma délután vízszentelés után házszentelés.

A katolikus kör vezetőségéről és választmányáról kimutatást kérnek; a szociáldemokrata és kommunista pártok vezetőségéhez kell benyújtani. Dr. Szilas József hittanárnál tegnap este Béres János vasúti tisztviselő elbeszélte, hogy az összes vasúti alkalmazottnak határozniuk kell, melyik pártba lépnek be! Mivel addig itt három pártról lehet szó (szociáldemokrata, kommunista és paraszt), és ők csak az első kettő egyikébe léphetnek, nem tudják, mit fognak határozni. Említettem a püspök úr által elmondottak alapján a keresztény demokrata pártot és kisgazdapártot. De ezekbe – úgy mondták – a vasutasok úgysem léphetnének be. Jellemző azonban, hogy a vasutasokat most ez a két-három labdarugó-tréner vezeti a kommunista-eszmékkel, s kényszeríti a pártba, akik mint munkások Várady mérnök kreatúrái, s akiknek más érdemük nincs (ez a Várady azonban elmenekült). Egyesek azonban éppen a munkások révén, un. feketelistára kerültek, és ezek felett is határoznak a fent említett gyűlésen, továbbá a németérzelműek felett is. Ez is az idők jele!

1945. január 6. szombat

A szentmisékre a hideg miatt kevesen jöttek. – Délben felkeresett Eichhardt Arad–Csanádi Gazdasági Takarékpénztár cégvezető, s elmondta, hogy a Makói Takarékpénztárnál nem lesz helye a Csanádi Takarékpénztárnak a fűtőanyag hiánya miatt. Ezért megmarad amellett a terv mellett, hogy az intézet tulajdonát képező Kandrusz-féle szabóműhelyben rendezi be az irodát, Gorcsa-leány lesz a segítség, és a Makói Takarékpénztárnál séfet bérel, ahová a főkönyvet, értékpapírokat és a pénzt elhelyezi. Már kihozta a takarék helyiségéből Volkov parancsnok engedélyével a könyveket, értékpapírokat (talált egy fiókban aranyórát, láncokat, pénzt és ezeket magához vette). Ügyésznek, hogy a személyi (biankó-váltás) kölcsönöket be tudja kebeleztetni a telekkönyvnél (pl. Issekutz Béla vármegyei főjegyző földjére) dr. Kapus Istvánt ajánlották, aki a mostani vezetőségnél is tiszteletben áll. Helyeseltem eljárását hozzáfűzve, hogy röviden írja meg a bank működése szünetelését szeptember 24-től; utána a megkezdés napjától vezesse a főkönyvet; a kisebb betéteket, ha kérik, 1000 P-ig, ha lesz pénz a befizetésekből (törlesztések) ki lehet adni.

Délután meglátogattam Farsang László plébánost, kinek ujja felől még nem lehet biztosat mondani; a genny a kézfej felett eltűnt, az ujj gennyes, és nagy fájdalmai vannak. Utána meglátogattam Gál Sándornét, aki nem ismer meg; de róla mondják a szobatársnők, hogy sebe kötését lerángatja.

Gorcsa Péter főjegyzőnél szóba került az a felszólalási szándék, melyet Zombori Lajos asztalos akar tenni kedden a városi gyűlésen a rendőrség ellen, akik borzalmas dolgokat visznek véghez, és évi 500 ezer pengőt igényel eltartásuk. Mivel pedig Gorcsánál járt Zombori, és ő azt ajánlotta Zomborinak, hogy ne szólaljon fel. Zombori eláll, mint mondta neki ma, már ezért is, mert két tekintélyes férfi járt nála, és figyelmeztette a következményekre. Természetes, hogy így az értelmetlen policárok maradnak, és tovább garázdálkodnak.

Gorcsa főjegyző is említette, hogy Elek községet körülzárták az oroszok, és be lehet, de ki nem lehet jönni, és hogy viszik a bundistákat. Én nem tettem említést a múlt napokban idejött két férfiről.

Amint pedig ½7-kor hazaértem, a kapuban találkoztam Kiss Ferenc káplán úrral, aki mondja, hogy itt van Wittmann Elek és családja, most jöttek, és részükre szállást szerzett Simonnénál, ahonnan éppen most jön. Nagy Imrénénél mások vannak. Felmentem Kiss úr szobájába, s ott találom nevezetteket megtörve, lecsigázva. Amikor említém, hogy Wittmann János és Kneller György tegnapelőtt jöttek, és tőlük tudtam meg, hogy Martonvásáron tartózkodnak, ezt megerősítették azzal, hogy Wittmann János fia tovább ment onnan, mert nem bírták tartani; említette Wittmann Elek, hogy Reibel Mihály úrral is találkozott Budapesten, akit SAS-behívóval rendeltek volna be tábori lelkészi szolgálatra; önmagukról pedig azt, hogy ott is kifosztottak az oroszok mindenkit. Egyik fia (két fiú és egy leány, nejével) VIII. gimnáziumi tanuló volna, s ha lehet, itt tartjuk – mondtam – a konviktusban. Kimentettem magam, hogy részükre nem adhatok most szállást, mert tüzelőanyag nem lévén, hideg szobában nem helyezhetem őket, akik át vannak fázva. Simonnénál jó helyük lesz. Nagyon sajnálom őket, akik elhagyva otthonukat és szép gazdaságukat, most talán szegényekké lesznek.

Vacsora idején dr. Szilas József elmondta a vasutasok mai gyűlésének lefolyását, ahol a kommunista elemeket a volt nyilasság alól tisztázták, tehát semmi bajuk sem lesz, de ítélkezésre (népítélet) bocsátanak (titkos szavazással) öt vagy hét tisztviselőt, köztük az állomásfőnököt (Szilvásy József), a motorműhely főnököt (Besesek) és Munkácsy, Pataky tisztviselő urakat, akiket – mondták – gorombaságukért ítélik el. Szörnyű: a munkások a vezetőket! De kifejezetten követelték, hogy a vezetőség gondoskodjék üzemanyagról, hogy úgy dolgozhassanak ők, a munkások! Valami Veszeli-nevű munkás, labdarugó (tehát ebben van ereje!) kerül ellenőrzőként (?!) Reicher László igazgató mellé!

1945. január 7. vasárnap

A tegnap estefelé kezdődött enyhébb időjárás, ólmos esőt hozott az éjjel, és bizony sok hívő nem jöhetett az első szentmisére. Később havazni kezdett esővel, olvadással.

Szentmise után Bogsán Károly főgondnok jelentést adott a tüzelőről, melyet iskoláink részére kértünk a várostól: előbb a közönséget látják el, később az iskolákat. Ha 15-ike körül nem kapunk a várostól, a megye ígéretét kérjük teljesíteni. Utána Wittmann Eleket hívtam meg nővéremhez – kivel erről beszéltünk – lakásra, tisztálkodásra és hozzám ma ebédre; Aratóék máskor fogják őket meghívni.

Szilvásy József állomásfőnök érdekében írtam Reicher László üzemvezető-igazgató úrnak, ha lehet, tegyen érdekében valamit.

Irodámban pedig nagymise után Wittmann János – ki most a kórházban van Knellerrel – felesége (Schneider lány Szentmártonból) keresett, aki tanyásnéjuk ruháiban menekült, apósa nagy nehezen jött ki Elekről hozzá azzal, hogy menjen, mert a csőcselék követelte, hogy ők is kiadassanak az oroszoknak, akik a németeket Ukrajnába deportálják munkára három évre; őket a sógornőjénél (Wittmann Magda, Niedermayer Józsefné) lakó orosz parancsnok nem vinné el, de a nép! Megmondtam neki, hogy férje kórházban van, és elvezettem őt Aratóékhoz, miután közöltem vele Wittmann Elekék ide érkeztét tegnap este. Wittmann Elek és neje kislányukkal – úgymond – visszamehetnek, csak a fiúk nem. Vele jött egy férfi; tanyásuk bizonyára, aki egy zsákban hozott ruha s egyéb neműt, és aki haza fog utazni talán még ma. Ebéd után elmondták Wittmann Elekék tartózkodásuk (Martonvásár és Alenuth) lefolyását, megpróbáltatásukat, és hogy Eleken 13 vagon búzájuk termett birtokaikon, melyekről később mondta Kiss Ferenc káplán úr, hogy az eleki zárdafőnöknő szerint ezt az oroszok elhordatták.

P. Ferenc jött hívásomra, s beszéltem vele a fiúk elhelyezéséről, ameddig el nem mehet a fiatalabb Kalocsára (VIII. gimnáziumi tanuló), az idősebb Budapestre a Szent Imre Kollégiumba, illetve onnan járna az egyetemre. A páter szerint kapóra jön az idősebb, mint alkalmazott, és bent fog aludni a növendékeknél, mint felügyelő is. Azt mondtam, hogy az egyikért fizetnek pénzt, terményt nem adhatnak, a másik kosztjáért dolgozik. Mindkettő Varsándi-néven. Mivel a gimnáziumi tanulónak nincs indexe, a páter szerint valami különbözeti vizsgát kell tenni. A felvétel ügyében dr. Szilas járjon el.

Kiss Ferenc káplán úr bejelenté, hogy holnap reggel útra kel Hőgyészre, ahová apácanővérét Kiskunfélegyházáról menni mondják. Útba ejtené Kiskunhalast is (bemenne az én ingatlanomra is, hogy az ottani helyzetről tájékoztatást szerezzen), vasúttal indul, és amint lehet, teszi meg az utat. Isten vezérelje!

Holnap a tanári és tanítói testületeknek kell határozniuk valamelyik elfogadott (!!) pártba való belépés tekintetében. A belvárosi apácák kérdezték, minő állást foglaljanak el? Azt ajánlottam, mondják, hogy amint az anyaház határozott Szegeden, ők is ahhoz tartják magukat. Egyébként dr. Szilas József hittanár úr lesz szószólójuk. A püspök úr bizalmas leirata szerint rendi szabályok értelmében semmiféle egyesületbe nem léphetnek. Ezért közölni is fogom velük, hogy maradjanak otthon.

1945. január 8. hétfő

Havazásra virradtunk, egy kissé enyhült a hideg. Kiss Ferenc káplán úr útra indul. Figyelmeztettem, hogy az est közeledtével községtől távol, valami tanyán szerezzen éjjeli szállást. Sógornőm, Kovács Mihályné volt itt Óföldeákról, és érdeklődött a kommunista pártba való belépés felől, őt is felszólították, és mert darálómalma van, üzemanyag szerzésének ürügye alatt ajánlják a belépését, és hogyha üzemben van darálója, talán azt nem viszik el az oroszok. Ha így áll a helyzet, mondtam, lépjen be, de gyűlésekre nem megy soha. Elmondta az ottani uradalmi cselédség üzelmeit, akik az uraság ellen dolgoznak, jóllehet a közelmúltban éppen az egyik uradalom cselédségének sertéseit vitték el az oroszok. A cselédségben nagy az irigység és bírvágy, ezért neki is félni kell tőlük, nehogy kirabolják.

Délelőtt még P. Jaeger Ottokár szalvatoriánus atya érkezett Elekről, hol káplánkodik, és elmondta a borzasztó híreket a német lakosság elhurcolásáról: nők 16 és fél – 35 év, férfiak 16 – 45 év között papok kivételével. Körülbelül 200 orosz van a községben, akik ezt a kommunisták javaslatára hajtják végre. Öt helyre gyűjtik össze a lakosságot, és haza nem eresztik őket. A 17 helybeli kommunista 3 zsidóval hajtja végre ezt, az oroszok már elvitték a kultúrház vetítőgépét Kecskemétre. Egyesek szerint Sarkadra viszik őket robotmunkára. (Kétegyházáról gr. Almássy Alajost Budára vitték.) Eleken a papokat (Csepregi József és Jaeger Ottokár) karácsony böjtjére és a két ünnepre rendelték ki a községházán, és az orosz parancsnok mentesítette őket, különben nem lett volna szentmise. Baj van Lotz kántorral is, aki kihívóan viselkedik, amikor mindenki sír és jajveszékel, akkor ő Wagner darabokat játszik az orgonán mise közben. Csepregi helyettes plébánosnak helyzete nehéz, és nagyon megviselték őt az utóbbi napok; a híveken nem bír segíteni. Itt volt még a bánhegyesi káplán, aki e hó 5-én jött meg Hevesből, hol szüleinél volt (szept. 23-án itt hált, amikor menekült); megy Szegedre.

P. Balogh Sándor érkezett meg Leléről, kinek ügyei elintézése végett volt ez az útja. De az orosz parancsnokot nem találta, valahol vidéken van. Jövetelének célja: valahonnan egy orosz jött Lelére, befészkelte oda magát; s ki tudja, mi is a célja? Lehet, hogy fürkészi, mi van még elemelni való! S akkor jönnek többen. Említé, hogy a püspök úrnak lelei künnléte minden tekintetben jó volt. Most van alakulóban a kisgazdapárt, melyet Sarnyai nevű bíró vett kezébe, s remélik, hogy így a kommunistákat leszerelhetik. Csak Csányi, akinél a két ló van, fenekedik, mert beiratkozott a makói kommunista pártba. Egyébként holnap kap pénzt a várostól a kitermelt fáért (27 ezer P), és az erdőmérnök utasítása alapján a kijelölt területen túl egy darab fát sem engednek kitermelni. Este még betegellátáson voltam Somodi Józsefnél (felesége süti az ostyát nagy gonddal), aki nagy beteg, nem bír enni s nyugtalan. Vigasztaltam, előkészítve őt a nagy útra.

Egész nap esett különben a hó, idő enyhe.

Kovalik Antal gimnáziumi tanár ajánlotta Vajda főiskolai hallgatót, hogy szép hangja lévén kántornak kisegítésére, szívesen énekel a templomban. Köszönettel vettem a figyelmességet, de mivel a Nagymiklósi fiú [Ferenc] csak e hó 16-án megy Szegedre a tanítóképzőbe, ezentúl lesz szó arról, hogy Béres Ida tanítónő orgonál, és vele énekelhet Vajda tanárnőjelölt; miért is kértem, közölje vele, hogy beszélje meg ezt Béres Idával. – Ugyancsak Kovalik tanárnál érdeklődtem a Wittmann fiú felvételéről a gimnázium VIII. osztályába, melynek akadálya – úgymond – nincs, ha van indexe.

1945. január 9. kedd

Délelőtt felkeresett Wittmann Elek két fiával, és egyet-mást elmondtam nekik az eleki helyzetről. Az apa úgy nyilatkozott, hogy neki foglalkozásként egyelőre jó volna valami kis bérlet, ahol a maga emberségéből folytathatná a gazdálkodást, míg eldől birtokának sorsa. Távozásakor megbízható embert (béresgazda) hagyott birtokán, aki ígérte, hogy megment, amit lehet; de hogy mi marad, nem tudhatja. Eszembe jutott itt özv. Nagy Imréné csókási tanyaföldje, ahol szépen elhelyezkedhetnének, hacsak ott már nem történt valami végleges megállapodás. Erről érdekében beszélni fogok az özveggyel. De gondoltam arra is, hogy P. Baloghnál ajánlani fogom, alkalmazzák felügyelőnek valamelyik béresgazda helyett, mert Wittmann biztosan az uradalom érdekében fog munkálkodni. Ezt a tervet nem közöltem Wittmann-nal.

Délben megjött P. Balogh Sándor, vele viszont közöltem Wittmann-ügyét, akit kértem, beszélje meg Mécs József számtartóval ezt. Ő egyelőre okleveles gazdára gondolt; de eszébe jutott az uradalommal szomszédos Napkoriné, kinek férje katona, és az asszony keres egy megbízható férfit, aki gazdaságát vezetné, lévén férje katona, s ki tudja, mikor kerül haza! Vele beszélni fog P. Balogh, és az eredményt hova hamar közölni ígérte. Felemlítettem Wittmann minden jó tulajdonságát, és gyermekei (3 fiú) neveltetését Kalocsán a jezsuiták keze alatt. Adná Isten, hogy így elhelyezkedhetne a derék családfő.

Délután községi képviselő-testületi pótló bizottsági ülés volt, amely tárgyalta a polgári rendőrség ügyét. Nem lett belőle kavargás, elég simán folyt le, s igyekeztek bizonyítani, hogy a kétszáz főnyi legénységre szükség van, mert ezek pótolják a rendőrséget, csendőrséget, hídőrzést, határőrzést, magtárak őrzését és lovasítva a tanyák közt is járnak, amit elvár a tanyai lakosság. Így azután belenyugodtak a jelenlévők – a kommunisták helyeslése közben – abba, hogy ezen túl a rendőrség havi 40 ezer pengőbe kerül a városnak, melynek visszatérítését reméli a helyettes polgármester az államtól, mert ezt az ügyet is rendezni fogja a minisztérium. Szó volt még a Maros vasúti hídjának helyreállításáról, melynek lezuhanását és a gyalogjáróhíd lábának megtörését veszélyezteti a jég, mely éppen a vasúti hídnál áll. Tehát a mielőbbi helyreállítás szükséges. Erről már tárgyalás folyt – úgymond elnök – a napokban a SZCSV üzemvezetőség és város mérnökeinek legújabban Kiss András tett ajánlatot, hogy 20 ezer pengőért helyreállítja. Ezt az ajánlatot sokan komolytalannak találták, és újabb tárgyalás anyagává tették.

Tárgyaltak a villanyvilágítás árának felemeléséről, amelyet igazságtalannak minősítették és barátságtalannak mondták az új iparügyi miniszter kiadandó rendelkezését. Gyűlés közben Farkas Imre – Erdélyi Antal és Szabó József református elnöklelkész társaságában – külön szobában hozta fel igen tárgyilagosan, hogy a református diakonisszák nem akarják végezni a szegények külső gondozását, hanem – mint mondják – ők csak a lelkiek vezetésére vannak itt, és hogy Szirbik Sándor tanító, aki mint levita tart a Szegényház reformátusai részére istentiszteletet, széthúzást szít a mi nővéreink és a diakonisszák között. Jó, hogy ezt Farkas Imre hozta fel, aki nővéreinknek pártfogója, s a szegény ügyet szívén viseli. Abban állapodtunk meg Farkas indítványára, hogy négyen kimegyünk a Szegényházba, s ott elintézzük a kérdést.

Este megérkezett Szegedről P. Jaeger Ottokár, aki püspök urunknál volt, és jelentést tett élőszóval is a németek elhurcolásáról. Püspök úrnak már volt tudomása M. Modeszta főnöknő leveléből erről. De ő bizonyos optimizmussal fogja fel egyelőre a kérdést. Azt, hogy valaki a papság köréből is menjen deportált híveinkkel, püspök úr is diplomáciai úton tartja foganatosítandónak, ami azonban jelenleg lehetetlen, mert a pápai nuncius úrral, sem a hercegprímással (Esztergomot visszafoglalták a németek) közlekedni nem lehet. P. Jaeger hozta a hírt, hogy ma reggel meghalt Barnos György apátkanonok, és hogy a sok orosz mellett sok oláh van Szegeden.

1945. január 10. szerda

Leveleket írtam az eleki helyettes plébánosnak, Csepregi Józsefnek bátorítva őt, hogy ne csüggedjen, és hogy vigasztalja a deportálásra kerülő elekieket. Másik levelem M. Modeszta főnöknőnek szól, hogy a zárdában lévő és szintén deportálandó fiatalságot a levelemben foglaltak nyomán is bizalommal töltse el Isten rendeléseivel szemben, és hivatkoztam az 1744. évre, amikor Elekre őseik egy része a II. telepítéskor jött, elhagyva ősi fészküket és rokonaikat, most ők, ha hasonló sors vár rájuk, Istenbe bízva és imádságos lélekkel nézzenek a jövő elé, a munkától ne riadjanak vissza. – Délelőtt még egy polgári fiúiskolai magánvizsga volt.

Délben távozott P. Jaeger, akit kértem, hogy N.-ék részére, ha anyjuk meg tudott menteni fehérneműt kérjen, és juttassák el ide, mert csak ami rajtuk van, azt hozták ide, a többit elvették az oroszok tőlük is. Ígérte, hogy Singer jönni fog Szegedre, s magával hozza. Délután Szabó Imre főmérnök keresett fel, és beszélt a városi ügyekről; a gyűlés tegnap este 7 óráig húzódott el, melyen Weinberger József zsidó malmos furcsán beszélt zugkereskedésről és az ő munkaszolgálatos szenvedéseiről, amelyek szerinte nagyobbak, mint a katonáké! Majd Páll Endre h. alispán, aki a Wittmann-fiúk elhelyeződése iránt jött (dr. Magyary László kértére). Megnyugtattam, hogy már a Szent Gellért Konviktusban vannak, és szüleik elhelyeződése felől is közre akar működni. Közöltem vele elgondolásainkat. Az új főispán [Nagy Zoltán] fent járt ma náluk a vármegyén, és többek közt olyanféle nyilatkozatot tett felfogásáról, hogy az olyan birtokos, mint Wittmann Elek, megtartja tovább birtoka egy részét, hiszen ilyen gazdálkodókra szükség lesz. Páll Endre szerint Wittmann hazamehetne, de megmondtam, mi a helyzet ma Eleken, és jobb, ha vár még egy ideig.

F. Kiss István járt ma itt; leányát [F. Kiss Hilda] még nem engedték vissza, Szegeden van, és megtesz érdekében mindent, ezért kért keresztelői és esketési leveleket ismét, hogy hazaengedjék. S talán vesztére említette leánya, hogy vegyészeti szakra iratkozott be a főiskolán, mert egy tiszt vállát verve mondta: ilyenekre van nekünk szükségünk! Egyébként vele jól bánnak eddig.

1945. január 11. csütörtök

Enyhébb idő, de esővel. Szűcs György káplán elutazott atyjához, Szegedre is megy. Itthon felkeresett Lakos Endre újvárosi koadjutor és Szarvas Béla magyarbánhegyesi segédlelkész, aki szintén megjött Szegedről, és hozta halálhírét Barnos György apátkanonoknak. A déli órákban a tanfelügyelőségen jártam Sági Istvánnal egyházközséggyűlési jegyzőkönyvek hitelesítése végett, majd dr. Rohály Ferencnél. Különösebb hír nem érkezett.

Estefelé a vármegyétől öt mázsa tűzifát küldtek az iskolához, amit kértünk, és holnap hozzák a másik öt mázsát. Bogsán Károly főgondnok is említette ezt szólván arról, hogy Farkas Imrét is kérte erre a napokban, aki szintén jóindulattal van ügyeink iránt. A város felkutatja a városban egyéneknél tárolt szenet, és elviteti a malmokba. Erre való tekintettel Lakos Endre koadjutor is említette, hogy az újvárosi katolikus kör szenéből is tíz–tíz mázsát kölcsönadnak, de még marad valami a körnek is. Helyeseltem.

1945. január 12. péntek

Gimes Gyula szeged-alsóvárosi káplán jelentkezett reggel a sekrestyében. Szentmisét mondott, megy a déli vonattal Elekre, tudakozódik Rusk György szegedi hitoktató, eleki származású paptársának családja felől; kiket visznek el az oroszok közülük. Rusk nem tartotta tanácsosnak személyesen elmenni, ezért Gimes elmondta, hogy Barnos György kanonok urat tegnap temette Halász Pál kanonok-plébános, a püspök úr is jelen volt a temetésen; a fogadalmi templom kriptájában helyezték örök nyugalomra. Szegedről azt mondta, hogy a pontonhidat az oroszok a jégzajlás miatt szétszedték, a cölöpökön álló vasúti híd mellett pedig – nehogy a sűrűn egymás mellett lévő hídlábakat a torlódó jég megrongálja – a jeget állandóan robbantják.

Tegnap, e hó 11-én, délután szerelték fel a telefont, illetve hoztak új készüléket, és bekapcsolták a régi hálózatba. Azonban valami hibának kell lenni a vezetékben, mert nem lehet kapcsolást kapni még a központtal sem. Egyébként Gimes szerint Szegeden még nem tudták bevezetni mindenhová már azért sem, mert onnan az önműködő kapcsolókészüléket és minden felszerelést a postáról a rádiókkal együtt elvittek az oroszok. Szegeden csak a régi hallgatókat helyezik el. Nálunk, mondtam, hál’ Istennek, a postáról nem vittek el semmit, egyelőre.

Este megérkezett Szegedről Szűcs György káplán, vele jött egy aradi minorita fráter, aki Budapestre iparkodik, ahol P. Harsányi minorita atya tartózkodik Csernus Mihály apátplébánosnál, ez nálunk kért szállást holnap délig, ugyancsak vele jött Szabó Árpád medgyesbodzási plébános édesanyja, szintén Szegedről és fiához megy, de csak holnap délben utazhat, elhelyeztük éjjeli szállásra özv. Nagy Imrénénél. Ennek másik fia Nagyszalontán plébános. Egyébként délután esni kezdett az eső, a hó elolvadt már.

Az esti beszélgetés során említi a hírt dr. Szilas József hittanár, hogy az ideiglenes magyar kormány Moszkvában járt, és hazatérőben lévő delegátusait (köztük dr. Balogh István szeged-alsóközponti plébánost) a németek útközben elfogták. Bizonyára árulás következtében. (Egyébiránt az a híre, hogy az oroszok a magyar fegyverszüneti feltételek során a magyaroktól kétmilliárd dollár jóvátételi összeget követeltek, és ezt a delegátusok nem voltak hajlandók elfogadni. Bizony, ez olyan összeg volna reánk, szegény megnyomorítottakra, amelyet nem bírna el a valószínűen a trianoni határra szorítandó ország. Isten legyen nekünk irgalmas.)

1945. január 13. szombat

Ködös idő az elmúlt éjszaka, havazás után, amely olvadással járt. – A körleveleket beköttetni akarván (1940-től kezdve) látom, hogy 1941-től az első két szám hiányzik, írok a püspöki hivatalnak, küldje meg. Úgyszintén levélben köszöntöm az iskolanővérek szegedi tartomány-főnöknőjét, felemlítvén a lelei óvodát, hogy kár volt az ottani főnöknőnek (Lenke nővér) elmenni szeptemberben, és küldjön nővért az óvodai nevelés megkezdésére, és hogyha az idők nyugodtak lesznek, a lelei tantestületbe két nővér küldendő. E nélkül az ottani iskolaügy visszamarad, a protestáns terjeszkedés miatt is szükséges ez.

Délben kézbesítik Nagy Zoltán új főispán úr 1/1945. sz. rendeletét, mely szerint az orosz parancsnokság a polgári fiúiskolában „a német nyelv tanításának azonnali beszüntetését rendelte el”, és felhív e főispáni rendelkezés, hogy a német helyett a „szövetséges nyelvek (orosz, angol, francia) egyikét taníttassa”. Ha pedig nem állana megfelelő tanerő rendelkezésre, annak alkalmazásáról haladéktalanul gondoskodni kell. Ennek folytán úgy gondolom, hogy miután Héber János, aki német nyelvet tanít, tud franciát tanítani (beszéli), ezt a nyelvet taníttatjuk. Különben erről a tanügyi bizottság is tárgyalni fog.

Azután jött az iskolaszolga jelenteni, hogy van-e tudomásom arról, hogy az újvárosi iskolánktól már tegnap elvittek az Emília-malomhoz ötven mázsa szenet. Nincs, feleltem. Ezt, pedig a városházán mondták neki. Hát, így van ez? Fát nem ad a város az iskolának, és a szenet elviteti. Pedig éppen ezért gondoltuk a tanítás zavartalan folytatását, hogy volt szenünk. Ezt besúgta bizonyára az a gonosz lelkű, Imri nevű ott lakott és tolvajlásért elbocsátott család bosszúból.

Este Szilvásy József állomásfőnök keresett fel, és elmondta a vasutasok mesterkedését ellene és általában a vezetőség ellen; okozói a labdarugó társaság és néhány nagyszájú munkás. Az orosz parancsnokság (a vasúti ügyek intézősége Orosházán van, velük egy Solymosy-nevű szentesi mérnök, ezek tisztán látnak, és tiltakoznak ez ellen, hogy vasutast kirendeljenek robotmunkára) oltalmába veszi ügyeinket, és úgy nyilatkoztak, hogy semmiféle kommunista intézőbizottságnak nincs joga a vasutasok közül bárkit is nyugdíjaztatni vagy elbocsátani. Reménykedik, hogy a felette kimondott ítéletet (nyugdíjazás) sem fogják végrehajtani. Elmondta, hogy utódjául a kiszombori főnököt, Bánfalvi nevűt (Erdélyi Antal ny. főfelügyelő veje) jelölték, aki már hónapokkal előbb be akart költözködni hozzá, az ő lakásába, de ő nem engedte. Megemlíté még, hogy Marcsuk orosz gazdasági parancsnokot szabálytalan szállítások miatt lefogták, és börtönben ül, melyet most vizsgálnak ki az állomáson a vezetett könyvek alapján. Ez a parancsnok lakott dr. Tamásy ügyvédné házában, és ez termeltette az üvegházakban a primőröket!

1945. január 14. vasárnap

A nagymise után nem Gimes Gyula érkezett meg Elekről, hanem P. Godó Mihály jezsuita atya, aki Dombegyházán volt szüleinél, és ő hozta a levelet az eleki helyzetről, melyet átadott neki Gimes, miután a vasútról egyenesen Szegednek vette útját. Így hát P. Godó fog misézni ½12-kor. Az eleki helyzetről P. Jaeger Ottokár szívet tépő módon ír; a lefogottakat január 17-én délben vitték Arad felé (köztük korhatár dacára Hauck Mátyás igazgatótanítót). Ruhaneműt Wittmann Elekék részére nem tudtak adni, talán nincs is mit adniuk? Ha össze tudnak szedni, alkalmilag küldenek. Állítólag 1909 személyt vittek el marhaszállító vagonokban állítólag Krím-félszigetre. De pontos névsort még nem lehetett kapni az elhurcoltakról. P. Godó Mihály itt ebédelt, utána indult Hódmezővásárhelyre, ahol P. Zsirossal vezetik a plébániát (ő addig Mindszenten volt, amíg P. Keszeg és Zsellér Gábor oda nem ment). Hogy a hódmezővásárhelyi világi papság hol van, nem tudni. Nagy kár, hogy elmentek, mert a hitélet nagyon szenved emiatt.

Délután felkeresett Arató Ferenc főbírói tisztviselő, kinek nővéreit is elhurcolták Elekről, és Wittmann Elek György. Felolvastam előttük a keserves tartalmú levelet, mely őket nagyon közelről érintette. Utóbbi említé, hogy otthon maradt édesanyjának birtoka anyja nevén van telekkönyvileg, az ő birtokukból gyermekeik nevén 30–30 hold, és saját nevén 120 hold. Hogy felesége nevén mennyi, nem említé. Egyébként jövőjét érintő célja: valami ipari vállalkozás kezdése. Bizonyára azzal számol, hogy ingatlanaikat megnyirbálják. Sajnálom őt, különösen, hogy felesége most komoly beteg, és a kisleány sem egészséges. Nem csoda, nagyon megviselte őket a megrablás után a nélkülözés és az utazás fáradalma.

Estefelé a Nagymiklósi fiú [Ferenc] búcsúzott, aki addig helyettesítette a beteg kántor-helyettest, ment még Szegedre tanulmányait folytatni. Tőle küldtem el püspök urunkhoz az egyházközségi költségvetést és jegyzőkönyveket, valamint a csanádpalotai hasonló iratokat.

Estefelé ugyancsak hallottam Gorcsa Péter főjegyzőtől, hogy megalakult Makón a kisgazdapárt valami Szőnyi Imre nevű, igen értelmes földműves vezetése alatt, ő már belépett. Ideje, hogy én is belépjek, mint akinek ingatlana után ehhez jogosultsága van, és ma nem lehet valami párthoz való tartozás nélkül meglenni. Különben Gorcsa szerint igen komoly férfiak a vezetői a pártnak, tagjai szaporodnak.

1945. január 15. hétfő

Mozgalmas délelőtt, sokan járnak az irodában. Származási igazolás a németszármazás ellen, nehogy elvitessenek. Pedig az eleki eljárásból ítélve, ez is a vezető, inkább hangadó kommunisták hangulatától, az illetővel szembeni szimpátia vagy antipátiától függ.

Lakos Endre koadjutor az ottani helyzetről panaszkodott (villanyvilágítását este 8-kor Szabó Ferenc plébános kikapcsolja, nincs gyertya, gyufa). Az ajándékozott 500 P-ről a püspök úrnak azt írta Szabó plébános, hogy azon a honvédi kápolnához szerez be misekönyveket! Leltárt nem készít, nincs kehely stb. De az egyik nővér a raktárnak használt oratóriumban a lomok között talált 162 pengő eldugott készpénzt, amit egyszerűen titkokban tartandónak és nyilvántartásba veendőnek mondtam.

Délben Monori (azelőtt Marosán) Mihály, az iskolanővérek szolgálatában állott eleki férfi keresett fel, aki a ferenceseknél lévő fia után megy Kecskemétre, és egy nővér öccsét kíséri Kiskunmajsára. Sok mindent mondott az elekiek deportálásáról, és arról a sok rombolásról, melyeket az oroszok és helybeliek végbevittek, Wittmann Elek házának tönkretételéről.

Délután Bogsán Károly főgondnokkal felkerestük dr. Türk Marcell ügyvédet köszöntvén holnapi névünnepe alkalmából. Nevezett Nagykikindán lakott, mígnem menekült a múlt rác és oláh megszállás miatt, és azóta szegény ember; ott minden vasár- és ünnepnapon, a kismisén ő orgonált. Most már rokkant és beteg; az ügyvédi kamarától élvezett csekély kegydíjat. Feleségéről azt híresztelik, hogy egyes (vasutas) családok nyilasságát jelentgette bizonyos helyen, és erre rájöttek, és akik magukat ilyeneknek érzik, feltűnően keresik fel Türkéket (többek közt Szeibert és Szathmáry család).

Este az iskolanővérek jöttek, és mutatták az eleki zárdafőnöknő levelében írt néhány oly értelmű üzenetet Wittmann Elek édesanyjától, hogy menye a kislánnyal menjen haza, berendezett lakás várja, ne késsen sokáig, mert a berendezést elviszik. Természetes, hogy ezt az üzenetet a férjjel fogom közölni.

Vacsora előtt érkezett P. Balogh Sándor úr, aki ma egész nap bent volt, és ügyeket intézett. Elmondta, hogy e hó 11-én Makó város részéről egy megbízott [Lihanecz Sándor] két fegyveres rendőrrel jelent meg a fakitermelésnél Lelén, és vele szemben olyan viselkedést tanúsított (lecsukatom és elhurcolom!), ami zsarolás jellegét viseli magán. Mert ez az egyén tanúk előtt úgy nyilatkozott, hogy az uradalom nem tartja be a szerződés pontozatait; pedig az ellenkező áll, és a város akadékoskodik még a fizetésen kívül azáltal, hogy a meg nem engedett területen vágat ki önkényesen fákat. S amikor ez a megbízott szemtelenkedett, P. Balogh egy farakáshoz állva kitárta karjait, és így szólott: itt vagyon, lövessen agyon, mert csak az én véremen keresztül lehet itt erőszakoskodni, ahol a püspök úron kívül a VKM és a vallásalap is érdekelve van.

Így vannak ezek a kommunista alakok, akiket a város vezetősége ilyen fontos ügyben kiküld. Kevés körültekintés és jóakarat! Elmondta P. Balogh, hogy Hitel Oszkár főintéző itt van Makón, és holnap bejön ide, hogy beszéljen vele; ő Szegedre küldi a püspök úrhoz, hogy tőle hallja a vele való rendelkezéseket.

1945. január 16. kedd

Délelőtt Újvárosra mentem anyakönyvi kivonatok kiírása végett. Közben eljártam az újvárosi koadjutor [Lakos Endre] ellen tett Kovács-féle panaszirat ügyében a rendőrségen, apácáknál és Gy. Varga Lajosnál.

Délben megjött Hitel Oszkár főintéző, és kiment ő is Lelére. Közben elmondta, hogy ő és családja elsejétől mostanig Egerben volt, ahol alig van ép ház; ott is kegyetlenkedtek (erkölcs, fosztogatás) az oroszok, de előttük a németek fosztották ki a lakosságot.

Délután Szabó Imre városi főmérnök mondta el, hogy két új rendelet érkezett a minisztériumtól, melynek egyike közélelmezési és rekvirálást tartalmaz (nem szabad sertést vágni különös engedély nélkül); továbbá, hogy Szegedre hídépítéshez a város ezer, a megye négyezer munkást köteles robotba adni öt napra; köztük van Németh János harangozó is. Közölte, hogy az a bizonyos hetvenkedő egyén a fakitermelésnél [városi megbízott] Lihanecz-nevű (rokkant), akivel dr. Szűcs Zoltán h. polgármester közölte a P. Balogh által vele is közölt jelenet leírását (közölte a vármegyével is!), és amint leolvasta a h. polgármester arcáról, nagyon furcsán érezhette magát. Egyébként nem kell csodálkozni, hogy a fakitermeléssel a város nem jól gazdálkodik, amikor a fakitermelők meglopják a várost.

Pintér Jánosnak ma nálam járt leánya mondta, hogy lakója is kijár a fakitermelésre, s ennek annyi fája van már eddig is, amennyi életében sohasem volt, mert nemcsak a gyökeret és gallyat hozzák el, hanem nap-nap után hazajövet törzseket, tehát lopják a fát, ami alighanem az uradalom kára, mert csak az ottmaradt mennyiséget mérik fel, és veszi át a város. Vagy ha átvétel után csinálják, a várost károsítják meg; a lakosság, pedig kevesebb fát kap.

1945. január 17. szerda

Reggel vettem az eleki zárdafőnöknő január 12-én kelt levelét, melyben közli az alkalmazottak magatartását, amely bizalommal teljes volt, mert hívő lélekkel útnak indultak, megerősítve az Úr Jézus szent testével. Ott most Vertán h. főbíróval az itthon maradottak részére napközi otthont akarnak berendezni a zárdában a nővérek vezetése alatt. Ehhez kér tanácsot. Levélben javaslom; de gondolkodjanak jó előre mindenről, és előzetes engedéllyel biztosítsák a készlet meghagyását minden rekvirálás elől; esetleg csak ebédet adjanak, de előtte és utána foglalkozzanak a gyerekekkel. Erről jelentést tettem a püspök úrnak, és a nővérek szegedi tartományfőnöknőjének, a leveleket délben Lelére küldtem, hogy holnap Hitel Oszkár főintéző magával vihesse Szegedre egyéb jelentéseimmel (Farsang plébánosról, hogy ujja még gennyes, fájdalmas; az újvárosi helyzetről: leltárak, honvédi kápolna felszerelése).

Délben felkeresett Héber Jánosné, a kántor felesége a kántori teendők végzése iránt érdeklődve. Kiss Ernő végzi – mondtam – az énekes miséket és a temetéseket, az ingyeneseket is; méltányos, hogy a halotti stóladíjat ő kapja meg. Héberné úgy gondolta, hogy Cserha József papnövendék végezte volna a temetéseket, mely esetben a stóladíj az övék maradt volna. De mert Kiss mégis csak több szolgálatot teljesít, méltányos, hogy legalább a fizetett temetések stóladíját megkapja. Elfogadta, bár emlegette, hogy a felessel nem a legjobban állnak ők is, és atyjának betegsége sok kiadással jár. De elfeledkezett férjének fizetéséről, melyet polgári iskolai tanársága után szeptemberben három hónapra előre megkapott.

A mai nap napsütéses volt estig; este újhold, a nap már hosszabb, de hideg.

1945. január 18. csütörtök

Délelőtt megérkezik Elekről Witmann Miksa, János apja. Érdeklődik fia és menye után, mert ha nem tartózkodnak künn a tulajdonosok ingatlanaikon, az oroszok állami tulajdonnak minősítik. Arról van szó, hogy fia és menye úgy szerepelnek odahaza, mint akik fiúk után mentek el Kalocsára, keresvén őt. De mert most szedik a környékbeli németeket az oroszok, fiát nem akarja még hazavinni, csak menyét. Elmondta, hogy Wittmann Elek édesanyját ő segíti ki mindennemű élelmiszerrel, pénzzel. Szerinte még nem elég biztos Wittmann Eleknek hazatérése, de soká nem maradhat, mert különben elvesztheti egész birtokát (különben ma volt náluk orvos, mondta nővérem, és három-négy napig feküdniük kell). Ha hamarosan visszatér, megtarthat száz holdat. Saját fiával fontos volna, hogy bizonyítéka legyen, csak vasúti jegy is elegendő volna, hogy Kalocsa környékén járt. Tőlem nővéremmel elment Wittmann Elekhez és onnan fiához. – Megjött az eleki zárdafőnöknő is, aki ruhát és élelmiszert hozott Wittmann Elekék részére. Megbeszélést folytatott ottani polgári és elemi iskola ügyeiről és a napközi otthonról, melyről tegnap levelemben is írtam neki. Vele jött Walther Nelly és ennek húga, aki Singer ügyvéd neje, s itt akarna maradni néhány napig. Elhelyezését megtárgyaltuk, és elvezették egy jólelkű családhoz. De az idősebb lekéste a vonatot, itt marad holnapig. Délután az eleki ügyben levelet írtam a kir. tanfelügyelőnek és dr. Buday Géza vármegyei tanügyi bizottság elnöknek több fontos kérdésről.

Meg kell jegyeznem, hogy több esetben a kórházban elhaltak halotti levelét több napi késéssel hozzák, nem temethetik el, ott tartják a boncoló helyiségben. Ma is olyanét hozták, aki január 6-án halt el, és 8-án kellett volna temetni, de csak 12-én anyakönyvezték. A szolga azzal mentegetőzött, hogy az irodában kevés a munkaerő.

Estefelé elvittem a kir. tanfelügyelőnek szóló levelet a vezető Sági István úrhoz, és ő azt tudomásul vévén úgy mondta, hogy az eleki plébánia vezetőjét, Csepregi József h. plébánost bízza meg az igazgatói teendők végzésével. Ő Elekről eddig nem kapott jelentést, és csodálkozott, hogy Hauek igazgatót elvitték. Megemlítettem, hogy hallomás szerint irigység és rosszakarat vitette el, holott már kora miatt sem lett volna jogos őt elvinni.

Ott kaptam felvilágosítást, hogy újabb miniszteri rendelet szerint minden hivatalbelinek – papoknak is – igazolniuk kell magukat a nemzetvédelmi bizottságnál (főispán) az 1939. évi szeptember óta viselt dolgairól, tartózkodási helyéről, és nem vett-e részt valamely népellenes cselekedetben. Ezt tehát mielőbb megtesszük! Ha már így van, utasítani kell a tanítókat, tanárokat és káplánokat.

1945. január 19. péntek

A déli órákban keresett fel Wittmann Miksa: tegnap még nem ment haza; fia egyelőre marad, csak menye korának megállapítása iránt tesz lépéseket. Állítólag van Lippáról iskolai bizonyítványa, melyben születési éveként 1909. van beírva, és ezzel igazolni lehet, hogy a koron túl van, és nem viszik el – reméli. Elmondta még, hogy Wittmann Eleknek és nejének is haza kell menni, neki más igazolás nem kell. Tudják, hogy elmenekült, de félt az oláhoktól; így megmentheti földje nagy részét; fiai azonban ne menjenek haza. Ugyancsak elmondta, mint hetvenkedett még az utolsó napon is Post orvos, Post tanító, Dórai jegyző felesége, akiket azután a kommunisták teljesen kifosztottak mindenükből annak örve alatt, hogy ezek szükségesek az elhurcolandóknak. Állítólag e három hölgyet is elvitték. Hauek igazgatóról mondta, hogy úgy nyilatkozott, a fiatalsággal az egész úton azért is magyar szenténekeket fognak énekelni, s ő összetartja a társaságot. Wittmann Miksa most is elismerte, minő áldásos a zárda működése. Egyébként alig van ház, amelyből nem vittek volna el 2–3 egyént, fiatalt különösen. – Kneller már odahaza van, nem is keresték, tudták róla, hogy beteg; Walthier Zoltán mérnök idejében megszökött az elhurcoltatás elől; Schill Józsefet elvitték, csak nejét és 2 leányát hagyták itt, akik Hammer Rudolf gyógyszerésznél tartózkodnak.

Később Marycz Emil tanító jött, kivel az igazoltatásokról és a tüzelőről beszéltem. – Ebéd után Gorcsa Péter főjegyző keresett fel. Elmondta többek közt bizalmasan, hogy az új főispán [Nagy Zoltán] egy bizonyos semleges házba kérette őt, és több irányban személyekről és ügyekről kért tőle felvilágosítást, tájékoztatást. A főispánt eléggé tájékozottnak látja, bár gondolkodásában bizonyos lassúságot vett észre, lehet, hogy ez a gyakorlat, és a kellő áttekintés hiányának tulajdonítandó. Úgy vette ki szavaiból, hogy nem hajlik a kommunizmus felé, és sok mindennel nincs megelégedve a városi vezetőség körül is. Ezek után csak azt mondtam: minden tekintetben jól teszi, ha jogtanácsost és közigazgatási informátort választ, és velük tanácskozza meg előre követendő eljárását, de csak olyanok legyenek ezek, akik önzetlenek és pártatlanok. Javasolta Gorcsa úr a főispán úrnak, hogy jó hatással lesz az emberekre, ha az egyházak vezető lelkészeit meglátogatja. Mire én megjegyeztem, hogy nekem szándékom az egyházközség képviseletében tisztelegni előtte, és köszönteni a főgondnokkal és néhány taggal.

Délután tanügyi bizottsági ülés volt, ezen többek közt szóba jött a jelenvolt h. polgármester, dr. Szűcs Zoltán előterjesztésére, hogy az elemi iskolai tanítást ne kezdjék meg e hó 22-én, hanem február 1-jén; mert összeírást kell végezni kormányrendeletre a zsírellátás miatt (félévre 5,5 kg fejenként), és ezt pontosan csak a tanítóság igénybevételével vélik elérni. Azután az orosz parancsnokság rendelete a német nyelv tanításának megszüntetéséről (Hódmezővásárhely, Szeged és Baja nem kapott ilyen rendelkezést), amely iránt a főispán úr útján a VKM-hez fordulunk, mi itt a teendő! A gimnáziumban úgyis tanítják az V-től kezdve az angolt, a III–IV-ben nem kezdik, más órákat osztanak be; a kereskedelmiben az I–II. évfolyamban tanítják az angolt, legalább olvasni tanuljanak meg a két felsőben, miután a német levelezés előírt és érettségi tárgy, meg kell hagyni. – Gyűlés után Szabó József református lelkész érdeklődött, mi a felfogás a szakszervezeti mozgalomról, melyet minden irányban terjesztenek. Felfogása szerint és szuperintendensük nyilatkozata alapján tartózkodniuk kell a politikai pártokhoz való csatlakozástól. Erre felemlítém püspök urunk kijelentését, hogy a kisgazda és a kereszténydemokrata párt az, amelyek mellé állhatunk, és én már beléptem a helybeli kisgazdapártba, legalább így nem zaklathat másféle való belépéssel senki.

1945. január 20. szombat

Éjjeli havazás folytatódott, délről a széllel, később éjszaki szél. A barométer már tegnapelőtt óta jelezte – süllyedt – a csapadékot. Délelőtt Szamosvölgyi Imre kaszaperi h. lelkész Szegedről Lelén keresztül jövet hozta a püspök úrtól az egyházközség folyó évi költségelőirányzatát jóváhagyási záradékkal ellátva. Palástot (fehér) kért a kaszaperi templom részére, mert azt is elvitték az oroszok bejövetelekor. Nem lévén felesleges, kioktattam, hogy az ott meglévő vörös palástnak belső részét kell bevonni fehér selyemmel, és így kétféle színű palástjuk lesz; ígértem, hogyha kapunk helyben selyemanyagot, szerzek nekik. Említé, hogy Kiss Ferenc káplán úr Szegeden van; tehát várhatjuk haza.

Felkeresett Kiszomborról dr. Tihanyi Béla ügyvéd úr nővére tanácsot kérendő, elvállalja-e nővére, vizsgázott postamesternő, a kiszombori posta vezetését? Egyébként múlt évi szeptember 20-ig Nagykamaráson volt helyettes, és aznap átadta hivatalát, hazajött édesanyjukhoz. A kiszombori vezetésre a mostani (kommunista) vezetőség kérte fel, és úgy ajánlották őt a szegedi postaigazgatóságnál, mint aki velük együtt érez; ők (a nővérek) nem akarnak úgy feltűnni, mint akik kommunisták volnának, ezért vonakodnak a vezetést elfogadni, s hangok is hallatszanak a községben, mintha mást akarnának egyesek. A köznek való szolgálatról lévén szó, megnyugtattam, fogadják el és végezzék lelkiismeretesen addig, míg az igazgatóság Szegedről másként nem intézkedik, és mert két odavaló alkalmazott visszafogadásáról is szó van, dolgozzanak együtt, és ő ne fogadjon el fizetést, hanem csak nővére, a vezető mellett legyen.

Ugyancsak délelőtt járt itt P. Erdélyi házfőnök azzal, hogy tegnap Szűcs Imre rendőrségi egyén lefoglalta a konviktust 30 orosz katona, 2 tiszt részére lakásul. Mivel pedig már jönnek a bentlakó növendékek, nem lehet átadni az intézetben egy helyet sem különösen a konyha végett nem, ahol a nővérek nem bírnának megfelelni; mondtam, menjen fel egy plakáttal, melyet kaptunk Szegedről a püspök úr útján, és mutassa fel, hogy az intézetbe nem lehet beszállásolni senkit, és hogy ezért nincs tanítás a polgári leányiskolában, hogy oda szállásolják be az átvonuló oroszokat.

Szegedről hozta hírét Szamosvölgyi Imre, hogy az oroszok a püspök urat is környékezik, és a palotát le akarják foglalni kórház céljaira. Természetesen, mert be van rendezve, s remélik, hogy onnan még elvihetnek sok mindent. Pedig eddig is annyit vittek el, hogy annak kis hányadából lehetett volna nagy kórházat felszerelni!

Délután Szalkai Sándorné keresett fel, és hozta a hagyatéki tárgyalási meghívót Gál Sándor bácsi ügyében; hétfőn, I. 22-én kell felmenni a városházára. Ő mondta, hogy az állomás környékén az asszonyokat az oroszok hajtják munkára a tüdőgondozó épületbe, ahol kórházat rendeznek be; de a környékbeli házakba szállásolják el magukat és lovaikat a tisztek, és a háztulajdonos jószágát vigye, ahová tudja. A beszállásoltak pedig éppúgy, mint az addigiak éjjel mindent összekutatnak a lakásban. Szomorú eset! – Gál Sándornét pedig ki kell vinni a kórházból, és a házukba lakó Lüke család gondozására kell bízni bizonyos fizetség ellenében. A Lüke család pedig nem fizetne lakbért, hanem Szalkainé szerint ennek ellenében fizetné a ház adóit. Jónak találtam.

Estére megjött Kiss Ferenc káplán úr, aki nővérét [Kiss Mária Hortensiát] Mágocs községben találta a Dunántúl, nem pedig Hőgyészen. Oda Dorozsmán át ment Halas felé, és Kistemplom tanyán kocsit kapott, mely őt Kalocsáig vitte (onnan nem ment Halasra az én birtokomra, hanem Kecelen éjszakáztak). Onnan Fajsznál átment a Dunán, és onnan részben vasúton tudott haladni. Arrafelé is sok az orosz, Kecelen is sok. Visszafelé Bajánál kelt át a Dunán nagy kínnal (itt a magyar foglyoknak osztotta ki a magával hozott élelmet), és onnan vasúton Szabadkán át Szegedig nyitott marhaszállító kocsiban (a szerelvényen sebesülteket, rácokat hoztak). Szegeden a püspök úrnál is járt, a Szent Imre Kollégiumot tényleg lefoglalták az oroszok kórháznak!

1945. január 21. vasárnap

Az éjjel csillagfényes volt, ezért reggel dermesztő hideg következett. Amint ½7 után a templomba megyek, látom, hogy a hívek nem tudnak bemenni a templomba – ebben a nagy hidegben dideregnének – kitűnik, hogy nincs itt a harangozó. Vissza kell jönnöm a sekrestye kulcsaiért, nehezen bejutunk a sekrestyébe. Ott nehézség a kulcs kiválasztásánál, a sok közül melyik nyitja a templomba nyíló ajtót, azután a nagyajtónál ismétlődik meg ugyanez. A künn álló hívekkel közöltem, hogy nincs itt a harangozó, és így ne haragudjanak, nem volt gyufa, ezért is át kellett jönnie a ministránsnak, hogy meggyújthassunk egy gyertyát. Tehát ennyi akadály ebben a hidegben! Végre jött a harangozó, és nagy nyugalommal csak annyit mond, hogy megállott az órája, s nem tudta hány óra!  Erre csak azt feleltem, látni lehet már a világosságból is, nem volt borús idő, hány óra lehet. Megjegyzendő, hogy Németh harangozó Szegeden van orosz robotmunkán, és a másik, Cseh-nevű, rosszindulatú, irigy, és így ennek is tulajdonítható mai késedelme. Pedig ennek a hétnek sekrestyése éppen ő és felesége, máskor mindig itt lóg idő előtt a sekrestyében. De hát az ilyen esetet is el kell tűrni. A hideg miatt kevesebb hívő volt a szentmiséken; ezért is a Szent Ferenc III. rendiek délutáni havi gyűlését nem is hirdettem meg.

A nagymise után Bogsán Károly főgondnok jött, akit tegnap felkértem, érdeklődjék a főispáni hivatalban, mikor jelenhetnénk meg tisztelgésre a főispán úrnál az egyházközség képviseletében? Ott Opre János titkárral beszélt, közbe jött maga a főispán úr, és azt mondta, hogy előzetesen ő akar eljönni látogatóba hozzám. – Egyben átadtam Bogsán úrnak a Reicher László SZCSV-üzemvezető igazgatóhoz intézett levelet, hogy az eleki zárda részéről nekik kölcsön adott tízezer pengőt fizessék be a szegedi kereskedelmi bankba, ahol ez az összeg mint váltókölcsön e hó 25-én esedékes. – Délután meglátogattam nővéremnél Wittmann Elekéket, ahol a férj és feleség betegen fekszik, két nagy fiúkat magas lázzal a kórházba szállították a konviktusból. Szegény család, a kimerüléstől, átfázástól lettek betegekké! – Hazajövet adták át a város felhívását, hogy a tanerők (elemi iskola) holnap jelentkezzenek a városháza I. e. 105. sz. irodahelyiségében. Szó lesz az élelmiszer-összeírásról. Elküldtem Marycz Emil tanító, helyettes igazgatóhoz, utána meglátogattam Reiner Károly karnagyot, aki már jobban érzi magát; s majd Gorcsa Péter főjegyzőt, ahol a püspöki uradalmi erdőből a város részére kitermelés alatt álló fáról és az e körül folyó (Lihanecz-féle eljárás I. 11-én  künn, Lelén) eljárásról beszéltünk. Elmondta, hogy ez a Lihanecz Sándor napi 20 pengős  bizalmija a városnak, akinek nagyapja valami írnokféle, részeges alak volt, aki annakidején 60 év előtt Marjai Pörzsi-nevű kocsmárosnéval az utcán így járt: az asszony fejetetején borosüveg, Lihanecz Sándor alsónadrágja madzagán pálinkás üveggel – tehát a járókelők csúfsága! S most az unoka erőszakoskodó faszakértő és városi megbízott. Ez az idők forgása!

1945. január 22. hétfő

Ma reggelre nagy hideg, 8-kor –14° volt. Szinte jó, hogy elemi iskolai tanulóinknak, a kicsiny gyermekeknek nem kell e hidegben iskolába jönniük.

9 óra után kevéssel szólalt meg a távbeszélő, melyet kb. 10 nappal előbb szereltek fel, de kábelhiba miatt nem működött eddig. – Mindjárt kértem kapcsolást a városházán dr. Szentpéteri Sámuel aljegyzőnek, aki a hagyatéki leltárakat veszi fel, hogy a f. hó 19-én átvett 639/1944. sz. idézés alapján a Gál Sándor bácsi hagyatéki leltározásánál én jelennék meg a beteg felesége helyett, aki házuknak társtulajdonosa és jog szerint örököse, azonban lábfájásom miatt ma nem mehetek. Tudomásul vette, s kifejezte abbeli felfogását, hogy a távbeszélő-forgalom felvétele a normális élet visszaálltát jelenti, ami bizonyos mértékig úgy is van. – Feljegyzésre méltónak tartom még a tegnapeste történt beszélgetés során Szilas József dr.-tól Soltész István Szekszárdról visszatért pénzügyigazgatósági tisztviselő útján hozott hírt: dr. Abaházy János a pénzügyigazgatóság igazgatója Szekszárdról elment tovább felesége hazájába, Zalába. André Béla állampénztári főtanácsos és Petőfi Ferenc azonban még ott van. Utóbbi megbízta Soltész Istvánt, adjon hírt, megvannak-e bútorai. Mert ha nincsenek, nem is jön többé Makóra. Szerencsétlen nem tudja, hogy kievi üzelmei miatt halálra keresik, és hogy bútorait lefoglalták, ill. elvitték. Értesíteni erre való tekintettel nagyon bajos. Faragó Mátyásról (volt katolikus köri pénztáros) azt a hírt hozta, hogy elment onnan, állítólag Budapestre.

Szintén tegnap hallottam Gorcsa Péter főjegyzőtől, hogy elmúlt héten Kiss Imre lakatos, kommunista párttitkár Jókai u. lakosnál nagy vacsora volt, jelen volt az új főispánon kívül Volkov orosz parancsnok, dr. Könyves-Kolonics és dr. Szűcs Zoltán. Amikor a sütemény felszolgálására került a sor, a háziasszony a másik szobából tortát hozva át, az azon volt orosz jelvényű díszítés (sarló, csillag, kalapács) földre esett, melyet dr. Könyves-Kolonics fölvett, és azonnal megevett, de az orosz parancsnoknak ezután nem lehetett szavát venni. Ez is jelenség! Főispán szerint egész elfogadható módon terítettek (aranyszegélyű tányérokkal; meg is jegyeztem: volt ilyen elég a zsidóknál, abból juthatott oda is!). Ez is az idők jele!

Utána jött Kiss János polgári iskolai tanár, aki ma hallotta dr. Sipos József városi ügyésztől, hogy a magyar jóvátétel: 600 millió dollár, az orosz hadsereg (megszállók) élelmezése; az 1937. évi (trianoni) határ lesz Magyarország, és 8 hadosztályt állíthat a magyar nemzet, mellyel köteles a német ellen harcolni. – Ha ez így van, a lerongyolódott szegény ország teljesen leszegényedik. Ezt hozta ránk a német, mint szövetséges, aki most kifosztja az országot az oroszok előtt, és mi még maradt, az orosznak prédájára engedi! De reményünket nem szabad feladni: okos gazdálkodással és testvériesebb összetartással kell dolgoznunk, hogy legalább az utódoknak legyen hol meghúzniuk magukat. Mert ha nem lesz anyag a lerombolt épületek, intézmények helyreállítására, vissza kell térni a régi száz év előtti építési módhoz: vert falú és nádtetejű házak, viskók kis ablakkal és boglyakemencével, melyet hideg ellen gazzal, szalmával fűtünk, vissza kell állítanunk a vízi-, szél- és szárazmalmokat, mert nem lesz tüzelőanyag (szén, olaj) a modern malmokhoz. Isten irgalmazzon nekünk!

Délben P. Balogh Sándor köszöntött be Leléről, több elintéznivalója van ma és holnap, tehát szerdáig bent marad. Szólt arról, hogy Makóról Diós Sándor, Lihanecz Sándor, Kádár Sándor és még egy, tehát 4 kommunista künn járt hagyma alá 500 hold bérlete ügyében. De nagy hangon beszélt az első, úgy hogy kellő oktatás után terrorját le kellett inteni. Egyszerűen hatálytalannak jelentette ki az addig kiadott 59 hold felszántott területet, melyet szabályszerűen bérelt, és a szántás díját lefizették makói hagymatermelők. Szólt a búza elszállításáról, melyet egyelőre Makóra fuvaroznak a Tóth-malomba. Jött még egy másik spion orosz is a napokban, elvették a magtár kulcsát. Megmutatta s átadta elolvasás végett ezt a tájékoztatót, melyet a főispán úrnak fog holnap benyújtani az uradalom területéről, bérleteiről kisgazdák között, harmados és feles gazdálkodással, ipari növények termesztésével, felsorolja az oroszok által egyszerűen elhajtott állatállományt, a közterheket, mint célvagyonnak évi kötelezettségeit, és felhívja a figyelmet a parasztpárt földfelosztási tervezetére, amely meg fogja bénítani a termelést, a közterheket el nem bírja. De egyben kéri, hasson oda a főispán úr a kormánynál, hogy az elhajtott és milliárdra rugó kár, az állatok értéke a fizetendő kártérítésbe betudhassék, amihez szükséges annak megállapítása, hogy az állatállomány elhajtása arra hivatott orosz főparancsnokság rendeletére történt-e. (Ennek már – véleményem szerint – utána vagyunk! A tolvaj parancsnok, ha ilyen volt, úgysem fog beszámolni cselekményeiről, és úgy látszik, ha így vitte el saját fajtájú főparancsnoka, a legitim nem fogja engedni, hogy büntetőjogilag kártérítésre kötelezzék. De miből is térítené meg, ha már egyszer eladta, s árát elrejtette vagy elpocsékolta!) A püspök úrnak is fáj, hogy ezek után nem tudja februárra berendelni a kispapokat, és fél, ha künn maradnak, elhurcolhatják őket, és újabb névelemzéssel fenyegetőznek, és mintha az összes német nevűeket elszállítanák. De hová?

Este megjött Kecskemétről Monori Mihály eleki férfi, aki a múlt héten ment oda a ferences atyákhoz, ahol fia, mint jövendő szerzetes egy almáskamarási fiúval tanul. Elmondta, hogy Szegeden túl orosz autóra felvették őt, és néhány zsidót, akik Jugoszláviából jöttek, és egészen a város (Kecskemét) belsejébe vitték. Azonban drága fuvart kellett fizetnie: báránybéléses nagykabátját levette róla egyik orosz katona azzal, hogy a frontra megy, tehát erre neki szüksége van! Nem szólhatott semmit, eltűrte. De ezt cselekedte egy zsidóval is, kinek hosszú báránykabátját vette el. – Kecskemétről annyit mondott, hogy csodálatosképpen a ferences zárdának nem történt semmi baja, bár a szomszédos házak rombadőltek. Az oroszok magatartása ott is ugyanaz, mint erre; a tanyákon a feleség vagy leány erkölcsét védő férjet vagy apát egyszerűen lelőtték az oroszok. – P. Károlyi Bernát (almáskamarási születésű, azelőtt Krausz) házfőnök most Budapesten van, ill. állítólag már hazafelé tart, aki akkor ment el Kecskemétről, amikor a magyarok az oroszokat visszaverték, és távirati hívásra Budapestre ment. Visszaérkezett a városig, de már akkor – harmadnapra – ismét oroszok kerültek be. Előzetesen P. Bernát nagy dolgot művelt: a németeknek sok vasúti kocsi lőszerét eltalálták az oroszok, a lőszer kocsinként robbant, és ezektől mintegy 500 m-nyire két külön kocsiban valami különös robbanószer volt; ehhez senki se mert közeledni, csak P. Bernát ment ki egy feszítő vassal, és kb. két km-nyire eltaszítgatta e két kocsit. Így megmentette a várost nagy veszedelemtől. – A másik eset Veress Lajos vezérezredes és neje akkor, amikor az oroszok kiszorították másodszor a németeket és magyarokat, bent maradt Kecskeméten, és a zárdában szerzetesi ruhát öltve lakott egyik cellában, ahová P. Konstantin h. házfőnök vitt hozzá mindent. Amikor bejöttek az oroszok, jelentkezett a parancsnoknál, és így vitték őt Moszkvába. Állítólag P. Konstantint el fogják vinni, s tábori püspök lesz belőle! – Vacsora közben P. Balogh említést tett arról, hogy az oroszok nem akarnak tudni a teheráni egyezmények minket is érdeklő két pontjáról: hogy ti. a meghódított, vagy fegyverletétel után egy országban az orosznak a front mögött csak 50 km-nyi távolságig van joga megszállást gyakorolni, és hogy a szabad vallásgyakorlat nem csupán üres szó. Ő is hallotta ma a városban, hogy január 20-án írták alá Moszkvában kiküldötteinkkel angol és orosz részről a fegyverletételi szerződést (angol, orosz és magyar nyelvű, de csak a két elsőt tekintik hitelesnek!). Állítólag igaz az, hogy a németeket elviszik az oroszok! Utána még az uradalmat érintő kérdésekről (malom berendezése; iskola – nem kedveli kényelmes maguktartása miatt az iskolanővéreket, akiket pedig szeretnék az iskolához küldetni a 8 osztály bevezetése végett, hogy így a református iskola bomlasztó hatását megszüntessük) beszéltünk, belevonva a község mostani vezetőségeinek elítélendő, kommunista magatartását református jegyzőjével együtt. P. Balogh Sándor azt is említé a püspök  úrtól és P. Kerkai réven vett értesülés alapján, hogy az angolok kívánságára kellett bevenni a minisztériumba gróf Teleki Pál fiát, mert nagy angolszász tőke áll rendelkezésre az ifjúság nevelésére (KALOT, KALÁSZ), vagyis a papságnak nagy tevékenységet kell kifejteni e téren. Így hát nem engedik az angolok a bolsevizálást hazánkban.

Witmann Elek és neje nővéremnél súlyos beteg; férfinak alighanem fejébe húzódott a meghűlés, Juhász István orvos írt neki gyógyszert, és ha szerda reggelig nem fordul jobbra állapota, beutalja a kórházba. Sajnálom őket gyermekeikkel együtt, akik szintén a kórházban vannak.

1945. január 23. kedd

Ködös reggel, nagy hideggel (–14,5°), a fák tele zúzmarával. Sajnáljuk a robotra kirendelteket, köztük a beteges harangozót.

Délelőtt érkezett vasúton Gangyi Ferenc csanádpalotai h. plébános hivatalos ügyekben, és érdeklődött az ottani középiskolai tanulókkal kapcsolatosan a német nyelv helyett tanítandó más nyelv felől. Ugyancsak érkezett ide vonaton P. Jaeger Ottokár Elekről hasonló ügyben; hozott levelet a zárdából és fehérneműt Witmann Elekné részére. Egyben vitt francia nyelv tanítására Kiss Ferenc káplán úrtól könyveket és gramofont, lemezeket hozzá. Wittmann Jánosra nézve: apja közli, hogy egyelőre maradjanak.

Bejött Földeákról is a h. plébános, aki hallotta, hogy Virág Sándor plébános Fehér megyében, Alapon valami kis kastélyban tartózkodott, de ott is kifosztották őt; az oroszok szemeláttára csináltak reverendájából 2 orosz nő részére szoknyát. P. Jaeger hozta hírét, hogy Reibel esperes úrról hallotta, hogy Budapest eleste után azonnal indulna haza, s már tegnap estére várták. De biz’ még nem érkezett meg. Egyébiránt Gyulát zárták körül az oroszok, és onnan viszik a németeket. Az eleki állapotokra jellemző, hogy a közelmúltban Csepregi József h. plébános Lőkösházán járt, és az oroszok lehúzták volna csizmáját, ha ezt viselte volna.

Itt járt Bogsán Károly főgondnok is, aki közölte, hogy a SZCSV-igazgató úr valószínűen befizeti az eleki zárdától kapott kölcsönösszeget e hó 25-re Szegeden a bankba. Ezt megüzentem az eleki főnöknőnek.

Aggodalomban vagyunk Witmann Elek állapota iránt (a két fiú a kórházban jobban van), és várom Arató Ferencet, hogy vele megbeszéljem kórházba való szállítását (a körülményeket P. Erdélyi Ferenc házfőnökkel megbeszéltem), mert nővérem délben közölte nagy legyengülését. Bogsán főgondnok említette, hogy ma van a hódmezővásárhelyi főispáni beiktatás, melyre átment a helybeli fő- és alispán, valamint dr. Szűcs Zoltán h. polgármester is. Ugyanő említette, hogy ma jelent meg a makói újság első száma [Makói Népújság január 13-án indult!] Kiss Imre szerkesztésében, aki annakidején, mint kommunista párttitkár a sajtóbizottságot összehívta, és ezen elnökölt (akinél a múlt héten a nagy vacsora volt, és aki nem a Jókai, hanem Szilágyi Dezső utcában lakik). Hát, hacsak ez hiányzik még az új ígéret boldogságából, legyen nekik!

Du. 3 óra körül megjött Arató Ferenc, elmondtam neki Witmann Elek állapotát, kértem, járjon el Juhász István főorvos úrnál, a kórházi irodában Dániel Istvánnéval beszéljen, és a városi tűzoltókkal lépjen érintkezésbe a mentőkocsi iránt. El is járt, mint 6 óra után jelentette nővérem és később Arató. 4 óra után vitték be a házaspárt, de nem egy szobába, hanem az apát épp oda, ahol két fia van ápolás alatt. Ezeket fájdalmas érzés hathatta át apjuk betegsége felett. Szegény asszony pedig, Witmanné szinte elgyengülten, nem is akarta megérteni, amikor az ápolónővér a fürdőbe irányította. Kisleányuk Aratóéknál maradt, értékeiket Witmanné nővérem útján hozzám hozta, amiről még fennjártában előttem is tett említést maga Witmann Elek. Isten adja vissza egészségét!

Lámpagyújtás előtt jött Hoffmann Irén és dr. Judik Ferencné állami tanítónők élelmiszer-összeírás végett. Minthogy nálam van egy ilyen nyomtatvány, azt mondtam nekik, kiállítom, és holnap reggel bejöhetnek elvinni. De – úgymond Hoffmann Irén – meg is nézzük, amit feljegyeznek. Meg lehet nézni, feleltem. Érdeklődtem még a tanfelügyelő, dr. Judik holléte iránt. De felesége nem tud róla semmit; ő, nővére, kisfia és anyja. Mindszenten keresztül jöttek kocsin Tömörkényből, ahová – balga ésszel – elmenekültek. Úgy mondta, hogy bútoraikból a házigazda, Landesmann izraelita – saját bevallása szerint – elvitt egyet, mást, egyébként onnan elköltözik a Grosz-féle emeletes épületbe.

P. Balogh Sándor hazatérve említé, hogy dr. Berke István főállatorvosnál találkozott Vertán eleki h. főbíróval, aki elmondta az eleki helyzetet. Ez és a főorvos úgy nyilatkozott, hogy az új főispánnak nem egészen korrekt a felfogása a földbirtok-reformról: de mert nem csinálták, eddig megcsinálhatták volna jól – mondja a főispán –; de mert nem csinálták, majd megcsinálják ők, ahogy tudják. Csak az a jó, hogy addig sok minden megváltozhat.

Ugyancsak este jött bejelentkezni Németh János harangozó, aki hazajött a szegedi hídról, hová egy hét előtt robotmunkára kirendelték. Ő bent dolgozott, fát vágott a fűtéshez, de ezt úgy érte el, hogy a Szegedre a múlt háborúból ragadt orosz felügyelőnek 100 pengő értékű pálinkát szerzett, és így nem kellett kimennie. De a künn levők közül az elmúlt éjjel is állítólag öt makói férfi beesett a Tiszába s elmerült. Nem tudja nincs-e köztük Nacsa Mihály iskolaszolga, akit ma nem látott. Különben is ott lomha munka folyik éjjel-nappal, ami sok áldozatot követel ebben a nagy hidegben. Újabb bizonyíték a gonosz propagandáról, hogy eddig nyomták el a népet, és most kezdődik az igazi emberiesség, egyenlőség. Rosszabb ez, mint a fáraók idejében volt évezredek előtt.

1945. január 24. szerda

Valamivel engedett a hideg, de azért komor délig, délben néhány óráig napsütés. Ma adtam át az élelmiszer összeírást megmutatva a jelenvoltaknak az éléskamrában a zsírt (egy bödön, tele) és a szalonnát (sóban).

Délben postán jött Szabó Ferenc újvárosi plébános levele az átadási leltárak elkészítésének akadályát magyarázgatja. Délben itt járt Arató Ferenc és Szűcs György káplán is hozta hírét, hogy Witmann Elekék kiütéses tífuszban szenvednek, és az ápolónővér szavai szerint nagyon gyenge a férfi. Később jött Lakos Endre coadjutor azzal a hírrel, hogy valaki bérbe adta az újvárosi katolikus kört a demokarta ifjúsági körnek [DISZ], mely a jövő vasárnap ott valami mulatságot fog rendezni. Ez újból valami aknamunka Szabó plébános részéről. Erre nézve, de leltározás iránt is azonnal levelet írtam Szabó Ferenc úrnak, közölvén vele a püspök úr VIII. sz. körlevelének parancsoló rendelkezését a KALOT és KALÁSZ-ban foglalkozni az ifjúsággal. Hát ezek az újvárosiak nem nyugodnak! Izgatja őket Szabó plébános és családja. Pedig nagyon sokat ártanak magának a plébániának.

1945. január 25. csütörtök

Verőfényes, hideg. Délfelé jártam a megyeházán, honnan ma reggel ½7-kor hoztak üzenetet, hogy a főispán úr fogadja dr. Balogh Sándor urat. Jelentettem, hogy csak e hó 30-án jön be. Jártam a kir. tanfelügyelőségen, ahol leadtam az elemi iskolai tantestület tagjainak és magamnak – mint egyházközség és iskolaszéki elnöknek – igazolására való írást a kellő adatokkal; majd Újvárosra mentem unokahúgomhoz keresztlevelet kiírni.

Visszatérőben a kórházba tértem be, meglátogattam a két Wittmann fiút, akik jobban vannak, de apjuk rosszul és anyjuk is a fertőző osztályon kiütéses tífusszal. A kislány csak rühes, és Aratóéknál maradhat. A szülőkre való tekintettel, akik nővéremnél feküdtek bajukkal, ma az egész házat fertőtlenítették, úgyhogy ki nem mozdulhat, és hozzá sem mehet senki 14 napig.

Délben érkezett Elekről Wittmann Miksa, és du. 1-kor vele ment fia feleségével; úgy látszik, csendes kissé a helyzet, fia künn marad Kakucson, tanyáján, menye átmegy Kunszentmártonba. Azt a hírt is hozta, hogy az elekiek még Brassóban vannak, és állítólag visszahozzák őket.

Levelek érkeztek Lelén keresztül a püspök úrtól, amelyek az újvárosi ügyekkel kapcsolatosak: új beadvány Ambil Károly szikvizestől a katolikus körre vonatkozván, és a Kiss-féle adományt érintő levél. Szörnyű ez az aknamunka a Szabó-család részéről!

Farsang László plébános már kikerül a kórházból, és csak kötözése lesz bent, jóllehet bent lakik P. Erdélyivel, ott kap reggelit és vacsorát, míg ebédre különféle ismerősei hívják meg. Gyógyköltségét – 250 pengő körül – egy férfi jóakarója kifizette. Jól járt, mert ez a költség igazán kevés.

1945. január 26. péntek

Az egyházközségi zárszámadások összeállítását vettem kezembe, távollétében az egyházközségi jegyzőnek. Bizony elég fájdalmas, hogy tanítók és tanárok távol vannak, és így fizetésük tekintetében hátralékban vagyunk: a tiszti rangban levőknek módjuk van fizetéshez jutni (ennyivel kevesebbet kapnának tőlünk), de családjuk, amelyek itt maradtak, előleget kérnek, és így az elszámolás a jövőre marad.

Hír a Wittmann házaspárról a kórházból: egy állapotban vannak. Talán a jó Isten visszaadja egészségüket, amint kértem ma is értük bemutatott szentmisémben, hogy felnevelhessék családjukat. Délután jött Somodi Józsefné, aki az ostyákat süti templomunk számára, hogy férje ma de. ¾9-kor meghalt, ma már nem szenvedett, de eddig nagyon nyugtalan volt, három hét óta nem táplálkozott. Isten nyugosztalja!

Farsang László plébános is felszabadult a kórházból; 3 óra felé jött hozzám. Mondtam neki, köszönje meg püspök úrnak hozzá intézett vigasztaló sorait, és jelezve állapotát, kérjen engedélyt az ő révén a csonkaujjal való misézéshez és balkézzel való áldoztatáshoz.

Egyébként ma csak a déli órákban volt napsütés, reggel és estefelé borús; de nem nagy hideg. Este 7 óra után közli a kórházból P. Erdélyi Ferenc szervita atya Wittmann Elek Györgynek ma ½6 körül bekövetkezett elhunytát; tegnap este úgy őt, mint nejét ellátta a betegek szentségével, a nő ma úgy van, mint tegnap volt férje, tehát itt is félni kell a haláltól. A két fiúk közül is az egyiknek most is 40°-os láza van. Szegény Wittmann! Jobb sorsra érdemes férfiú, jó férj és atya, derék munkás! Isten nyugosztalja. Legalább a feleség és anya maradna meg, hogy gyermekeiknek nevelését befejezhesse, és vagyoni ügyeiket elrendezhesse.

1945. január 27. szombat

Reggel hívattam Arató Ferencet és a temetkezési vállalkozót, kikkel a Wittmann Elek György temetés ügyét beszéltem meg: erős koporsóba, leszurkolva, hogyha a család el akarja szállíttatni családi sírboltjukba Elekre, ne legyen semmi akadály; de a legegyszerűbb legyen a temetés, és ideiglenesen elhelyezzük a közös kriptában.

10 óra után érkezett meg Elekről vonattal Hammer Ferencné, hogy nővérét hazavigye, anyjuk is aggódik már utána, s a helyzet otthon nyugodtabbnak látszik. De azért kérdi, mi az én véleményem? Azt feleltem, hogy menjen ki nővéréhez, beszélje meg vele, s határozzanak. Kértem azonban, jöjjön el onnan már 12-kor, hogy a vonatot le ne késsék, mert szeretnék leveleket küldeni Wittmann Miksához (166. sz.) és a plébániára Wittmann Elek György haláláról.

Utána Lakos Endre újvárosi koadjutor jött, akinek felolvastam Szabó Ferenc plébánosnak az újvárosi katolikus kör ügyében hozzá intézett felhívásomra postán küldött válaszát, melyben írja, hogy december 26. óta nem törődik a kör ügyével, azt átadta Lakos úrnak, sőt tiltakozik a gyanúsítás ellen, mintha ő folyt volna be a körnek bérbeadásába. Felhívtam Lakost, írja meg, mit tapasztalt a legutóbbi időkben a kör választmányi tagjai részéről!

Marycz Emil tanító jelenté, hogy az újvárosi katolikus körnek hatóságilag iskolánk részére átengedett brikett-szén mennyisége 32 mázsa volt, ebből hagytak a körnél a mostani ifjúság részére, és 26 mázsát a két iskolához vitetett, a fát is beszállíttatta a Kálváriától. Jeleztem neki, hogy az elemi iskolai tanítást február 5-én, hétfőn kezdjék meg. Ő, mint élelmiszer-összeíró az apátfalvai és csanádpalotai út közt elterülő tanyák közt (800 hold) járt; de ott csak öt lovat talált és egy tehenet sem. Siralmas helyzet ez!

Délben bejött Arató Ferenc, miután a temetés (koporsó, ravatalozás) ügyét elintézte a vállalkozóval; a halottkémnél és anyakönyvi hivatalban is eljárt. De szó sem lehet arról, hogy a halottat, mint ragályos beteget, valaha is elszállítsák. Ezt a törvény tiltja. Így hát itt helyezzük nyugalomra. Kértem őt, hogy délután legyen ott a kórházban, amikor a koporsóba teszik a holttestet, és zárják (szögeljék) le jelenlétében, vigyék ki a ravatalozóba.

Itt járt még Szalai Fülöp szervita-testvér, aki a napokban jött szülei látogatására Mindszentről, ahol a megszállás alatt tartózkodott. Leírta Miskolc elfoglalását, előtte a németek, utána az oroszok fosztogatását; arra nagy a szegénység, éheznek az emberek, nincsenek állatok. Később jött Arató Ferenc jelentvén, hogy kivitték a lezárt koporsót, elhelyezték a ravatalozó egyik termében. Úgy mondta Arató, hogy a férj és feleség egy szobában volt a kórházban.

Nagy veszély fenyegeti a tanulóifjúságot a Szegedről átpalántált ún. Demokratikus Ifjúsági Szövetség makói csoportjának erőszakoskodásával, melyet Bólya Imre detektív Ervin névre hallgató, tavaly érettségizett ifjonc [fia] (aki református, mert a katolikus apa reverzálist adott a református anya javára) és Gajdi István nevű félbe maradt tanítójelölt fejt ki a középiskolás tanulók között. Ezek a Vitézi Szék házában terpeszkednek, állandóan üléseznek, éretlenül szavalnak, a hittantanítást feleslegesnek mondják, a középiskolai tanítást  diktálni akarják, egyes tantárgyakat kiküszöbölni kívánják, sőt a tanári testületek tagjainak is szinte kötelessége lesz (hogy kitől ered és a parancs vagy kívánság, nem tudni!) tervezettel előállni a népi nevelést jobban célzó javaslatot készíteni. Hallatlan, hogy a diákság diktáljon a tanítás-nevelésben!

Állítólag Szegeden hasonló okból mondott volna le dr. Becker Vendel a főigazgatóságról, akit plakátokon pellengérez ki nyilvánosan ez a DISZ-ifjúság, és ezeket Makón is kiragasztják. S ezt a hatóság tűri! Hallatlan!

1945. január 28. vasárnap

A sekrestyében 10 óra előtt közli Kiss Ferenc káplán úr, hogy Kubinyi Zoltán (polgári iskolai igazgató) tegnap este hazajött. Ezzel nagy segítséget kap az iskola.

A déli szentmise végén Reicher László SZCSV-üzemvezető-igazgató jött, és az eleki nővérektől kölcsön kapott pénz befizetését kérdezte. Megmagyaráztam, hogy tartozásuk van, és abba törleszteniük kell. Erre azt felelte, hogy legközelebb befizetik a szegedi takarékpénztárba.

Utána jött Székely Nándor, elemi iskolánk igazgatója, aki együtt jött meg Kubinyivel. Elmondta, hogy december 3-án ment el Fehér megyéből a katonai kórház (Pallagi György dr., Pintér János), és utána még ott maradt, de karácsonyra már átjött Budára nővéréhez, gondolva, hogy ott biztonságosabb lesz helyzete, de később átjött Pestre, sógorához, számolva azzal, hogyha ostromolják a fővárost, eleste után nem kell hídon átjönni, amelyet felrobbanthatnak, és így könnyebben jöhet haza. A Röck Sz. utcában tartózkodott; január 16-án vették be ezt a részt az oroszok. Kubinyi Zoltán beljebb volt, ők 17-én kerültek ki az ostrom alól. Öt napig jöttek gyalog, vonaton és szánkón. Megindulva mondta, hogy a jó Isten irgalmának köszönheti, és a szentek közbenjárásának, hogy megmenekült épségben. S ha eddig hitt Istenben, ezentúl még erősebben fog hinni. Éheztek, vizük napokig nem volt, és borzalmakat éltek át az ostrom alatt.

Délben Farsang László plébános volt nálunk ebéden, és elmondta, mint ment el szeptember 26-án plébániájáról, Kevermesről Csanádapácára, mint élték át október első péntekét, és ott lévén a magyarbánhegyesi plébános is, hogy menekültek meg a pince belsejében az oroszok által az első részbe dobott kézigránát hatásától, mely ott felrobbant! Az esperesplébános a szentmise után elmenekült, de az oroszok áthaladva a községen elhagyták a tanyát, ahová elért, és aznap du. 3-kor már visszatért a plébániára.

Délután temettem Somodi Józsefet, kinek felesége az ostyákat süti templomunk számára. Meglátogattam a kórházban a Wittmann kisleányt, aki gyengén van, megfigyelés alatt áll; édesanyjának állapota igen súlyos, a fiúk jobban vannak, amint üdvözöltem, tehát láttam őket. Apjuk holttestét bevitettem az egyik kisebb ravatalozóba, megjelöltük a közös kriptában a fülkét, ahová helyezzük számolva azzal, hogy ha a feleség elhal, egymás mellé kerüljenek a baloldalon a felső III. sorba.

Székely Nándor igazgató azt is említé, hogy amint Pesttől innen Szent Imre-nevű telepre értek, hol megháltak, az ott lévő villaszerű házakat a németek által aláaknázva találták, az aknákat az oroszok távolították el. Megtörtént, hogy egy ilyen házba hazatért a tulajdonos, az egyik szobában az asztalon idegen kalapot látott. Semmit sem gyanítva azt felemelte, s abban a pillanatban robbanás, az ember meghalt, a ház beomlott. Ezt a gránátot is a németek hagyták ott.

1944. január 29. hétfő

Szentmise után telefonálja P. Erdélyi Ferenc atya a kórházból, hogy éjjeli 12 órakor meghalt Wittmann Elek Györgyné. Tehát szervezete nem bírta el a betegséget. Telefonáltam Arató Ferencnek a főszolgabírósághoz, hogy jöjjön be, s megbeszéljük a temetés körülményeit. Lejött s vele egy időben jelent meg felesége, akihez Zita nővért küldtem (eljött, hogy valami ruhát adjunk az elhunytnak, kinek fertőzőbe került ruháit nem szabad 8 napig kihozni a fertőtlenítőből), hogy kérjen Aratónétól valami ruhát, amibe felöltöztessék. Aratóné ekkor említi, hogy férje s két fia ruháiban már talált tetűt, és ezt elsápadva említi, félve a következményektől. Abban állapodtunk meg, hogy holnapig még szorgosan utána kutat, és ha még találni fog, fertőtleníteni kell náluk is. Pedig a fiúk annakidején legföljebb két ízben voltak náluk, és a díványon ültek. Bizonyára itt szórták el a tetveket. De akkor – mondtam – szóljon özv. Simonnénak is, ő is nézzen utána, nem talál-e ágyaiban tetveket, mert a fiúk nála laktak néhány napig. – Távoztuk után Elekről távbeszélőn érdeklődtek Wittmanné állapota felől; de olyan rosszul lehetett hallani s megérteni, mit is akarnak. Végre megértették, hogy férj és feleség halott, és holnap, kedden délután 3-kor lesz a temetés!

Elmentem a vármegyeházára a lelkészek robotra való kirendelése ügyében dr. Rohály Ferenc görög katolikus lelkész úrral. Előadtam, hogyha felmentés esetén le kell fizetni a díjakat, fejenként a havi 3–3 napi váltságösszeg a legmagasabb (napi 30 P) díjat számítva évi 1080 pengő lenne, ami az egyházközségre nagy teher. Jelenvolt dr. Páll Endre h. alispán, dr. Édenburg Andor főügyész, Farkas Imre vármegyei parancsnok és Burunkai Sándor társ. Farkas Imre megértéssel fogadta, s azon lesz, hogy pártja ne foglaljon állást a lelkészek kirendelése mellett, mert ez – szerinte is – megszégyenítő a lelkészekre; de hogy a váltságösszeg tekintetében mi lesz a döntés, nem tudhatja. Figyelembe venni kértem azt a tényt, hogy a segédlelkészek iskolában is el vannak foglalva, úgy dr. Rohály Ferenc is, tehát tanítanak.

A városházán Gál Sándor bácsi hagyatéki ügyében voltam dr. Szentpéteri Sámuel árvaszéki ülnöknél, utána dr. Mészáros Sándor adóügyi tanácsnokot kértem, hogyha lehetséges, juttassanak Mag Béla tanyai lelkésznek lovat. Azt mondta, e tárgyban éppen a jövő csütörtökön lesz megbeszélés, és azon előterjeszti. A lovakat csak használatra adják tartásért, megvenni nem lehet. Amikor pedig megemlítettem, hogy erős lóra volna szükség, hogy lovaglásra is lehessen használni, mondta, van ilyen jelben valakinél, aki úgy nyilatkozott, hogy használta lovaglásra. Biztattam, mondja, adjanak a rákosi központban lévő református lelkésznek is – talán így jobban adnak nekünk is –, mert annak is kell messzebb járni iskolákhoz is.

Délután Arató Ferenc és neje jöttek. Miután Arató jelen volt Wittmann Elek Györgyné koporsóba tételénél, melyet leszögeztek és a temetőbe kiszállítottak (fenyőfakoporsóban, de férjéhez hasonló kivitelben, 800 néhány pengő). Aratóné panaszkodott, hogy ma reggel férje és délután Mátyás nevű fia ingében talált több ruhatetűt, a tífusz hordozóit. Nagyon fél, hogy a betegséget megkapják, és Kovács József főbíró is úgy nyilatkozott, hogy itt nincs más orvosság, mint fertőtleníteni a lakást berendezésével együtt, ahol a fiúk és a kislány megfordultak, utóbbi két éjjel hált, és ők vonuljanak be két hétre a kórházba. Egyébként Kovács főbíró ezért jött ki délután hozzájuk, mert Elekről telefonértesítést vett arról, hogy a gyulai kórházban lehet kapni tífusz elleni szérumot, csak menni kell érte. (Aratónak adtam 1 üveg bort, mert azt mondták, hogy a betegség ellenszere a szesz!)

Este felkeresett Kubinyi Zoltán polgári iskolai igazgató, és elmondta útja történetét. Október 9-én ment el Szegedről Halason, Soltvadkert, Kiskörösön át Dunaföldvárra, onnan később Albertfalvára nagybátyjához, majd behívták katonai szolgálatra, honnan kórházba került, végül a minisztériumban jelentkezett, és beosztották szolgálatra, de ennek érvényt nem szerezhettek az oroszok támadása miatt (karácsony, újév). Sokat szenvednek és nélkülözték az óvóhelyeken (tanárok otthonában, a Szentkirályi utcában lakott). Január 23-án indultak Székely Nándor igazgatóval együtt. A mai napon jelentkezett a rendőrségen. Amikor sorra jön (igazoltatás), beáll munkába.

Ma hallottam, hogy a Szálasi-kormányban vezető s fontos állásokat tölt be Szöllősi Jenő patikuson kívül Gera József orvos, dr. Török István ügyvéd és Király János Teleki utcai fakereskedő. Előbbi kettő főnyilas volt, utóbbi pedig nagy kormánypárti, a megye és város vezetőségével parolázó egyén, kinek kezére játszották vagy hogy szebben hangozzék: átengedték a tüzelőanyag-ügyeket majdnem teljes kizárólagossággal, és a kitermelő a neki járó fát tovább  adta annakidején. S most nyilas! A mai napon borús idő, nagy hideggel.

Délelőtt Proschka Gusztáv ny. állami iskolai igazgató, az újvárosi katolikus kör pénztárosa – kértemre jött – és a kör ügyében kérdeztem őt. Ambil Károlyt komoly embernek tartja, és a kör mostani bérbeadását nem tárgyalták közösen. De megjött Lakos Endre koadjutor is, aki először a templomi felszerelések leltározásáról szólt. A múlt napokban Szabó Ferenc plébános tudomására hozta reggel, hogy de. 11-kor jön az asztalos, és kiszedi a gyóntatószékekből az ott elrejtett ruhákat. Ki is szedték, és a plébániánál levő kész leltárok szerint szétrakva a sekrestyében előkerült két kehely is. De most nem adta át a leltárt a plébános, sem ő nem jegyezte fel, miből hány darab van. Utasítottam, hogy két apáca jelenlétében számolják össze, s jegyezze előre elkészített ruhaneműségi feljegyzés, megnevezés alapján a darabszámot, és később, ha a plébános átadná a leltárt, melyet ő készített, hasonlítsa össze, nehogy valami hiányozzék, vagyis a leltár helyes legyen.

Az újvárosi katolikus körre nézve most már nála járt Kocsis János kovács világi elnök és Péli Illés háznagy és a demokratikus ifjúsági [MADISZ] tárgyalását vele előadta. Úgy látjuk jónak, hogy adjanak helyet az új alakulatnak a táncmulatság megtartására. Mégis említettem neki, hogy menjen el Kiss Ernőhöz, a szociáldemokrata párt vezetőjéhez (volt polgármester és h. parancsnoka a városnak), és beszéljen vele a kör olyatén átengedéséről, hogy ott a KALOT és KALÁSZ-egyesület állandóan helyet foglaljon.

1945. január 30. kedd

A tegnapi postával levél érkezett hozzám dr. Dudás Miklós hajdúdorogi görög katolikus püspök úrtól, aki érdeklődik a görög katolikus lelkészek holléte és híveik felől. Bizonyára nem tudja, hogy csak a segédlelkész, Oláh Kornél ment el, és hogy dr. Rohály Ferenc parochus itthon van. Levélben értesíteni fogom erről, de közlöm a levelet Rohály úrral is.

A mai nap még hideg, és gyenge havazás van 8 óra után.

Délig várt nálam Arató Ferenc az elekiekre, hogy talán jönnek a Wittmann házaspár temetésére. De sajnos nem jöttek!

Délben P. Balogh Sándor atya jött, aki járt a vármegyén a fő- és alispán uraknál. Előbbivel múltkori beadványa nyomán folytatott eszmecserét a földbirtokreformról. Véleménye szerint nem fog az oly gyorsan megvalósulni, mint egyesek gondolják vagy várják. Ajánlja ő is, hogy minél több földet adjanak bérbe a cselédségnek és a községbelieknek. A kormány eljár, hogy lovakat Észak–Afrikából, tehenet Dél–Amerikából, juhot Erdélyből kapjanak az uradalmak (amint régen, mondtam P. Baloghnak; lejönnek a pásztorok nyájaikkal, és a szaporulat, tejtermék, gyapjú egyesség szerinti arányában osztozkodnak az uradalommal). Ajánlja, hogy minél nagyobb gyümölcsöst létesítsenek, és legelőt hagyjanak. Szólt a felajánlandó gabonamennyiségről is (már elvitték az oroszok a 30 vagon búzát, most még a szénával foglalatoskodnak, melyből még kell felajánlani). Ezen túl állítólag mindenért fizetnek az oroszok (!?).

Ma kapta meg P. Balogh Sándor a városnak az évi január 1-ig leszállított tűzifa árát (27 ezer pengő orosz ezresekben).

A Wittmann Elek György házaspár temetésén nem voltak elekiek, csak dr. Magyary László ny. árvaszéki elnök, Bogsán Károly főgondnok és a Szent Gellért Konviktus felső osztályú tanulói. Elhelyeztük Wittmann-nét a 38. és férjét a 41. sz. fülkében. A temetési költséget (2158 pengő) befizettem Arató Ferenc jelenlétében. A kriptanyílás befalazásánál egy ideig ott maradtam.

Délelőtt telefonon értesítettem dr. Rohály Ferenc görög katolikus lelkész urat, hogy püspökétől levelet kaptam. Erre azt felelte, hogy ő már a hó elején írt jelentést, és valószínű, hogy már meg is kapta azt.

Ugyancsak kerestem összeköttetést Elekkel, hogy megüzenjem a Wittamnn házaspár elhunytát és temetését, de nem kaptunk kapcsolást. Délután lehetett volna, de csak 4 óráig, amikor a temetés tartott. Holnap kísérlem meg. Arató Ferencnek meghagytam, hogy alkalmilag váltson ki két halotti anyakönyvi kivonatot a városházán, amelyeket elküldünk Elekre, hogy a gyám- és hagyatéki hatóságok kezében legyen bizonyíték a halálesetekről. Egyébként a Wittmann kislány állapota súlyos.

P. Ferencnek délben megmondtam, hogy Gyulán, a kórházban lehetne szérumot kapni, közölje ezt dr. Árva József itteni főorvossal és hozassanak. Bizonyára szükséges volna a kislány megmentésére, de Aratóék is kívánnák, mert ők is félnek, miután még ma is találtak tetveket ruháikban. Érthető az ő aggodalmuk is, akik szintén a legjobb akarattal látták Wittmann Elek Györgyéket házukban, és vették a kislányt a családba, nem is gondolva a bajra.

A makói helyzetre igen jellemző, amit ma a főispán úr mondott P. Baloghnak. Vonatkozik ez a helybeli rendőrségre: nem tudunk – úgymond – tőlük szabadulni, és veszélyeseknek tartja ő is őket. Elég ebből ennyit is tudni. Tehát a hatóság is tehetetlen velük szemben. Hová fog ez fejlődni? Ha netán valami kavarodás következnék el, ezek fegyverrel kezükben nagy bajt okozhatnak a városnak!

1945. január 31. szerda

Soltész István pénzügyi tisztviselő, aki a múlt héten jött, haza Szekszárdról, ahová a pénzügy menekült, érdeklődött, nem lehetne-e leányát, aki IV. éves [tanító]képezdés, iskolánknál alkalmazni tanítóként. Nem, feleltem, miután itthon van már Székely Nándor igazgató is. Így hát azt kérte, hogy leánya eljárhasson legalább hospitálni az órákra, mert nem szeretné, hogy kiküldenék tanyára magányosan. Beszélt még szekszárdi tartózkodásukról (André Béla főtanácsos onnan tovább ment), és hogy egész Szekszárd orosz sebesültek kórházává lett.

Telefonon beszéltem Elekkel és Vertán h. főbíróval, közöltem a Wittmann-házaspár elhunytát és temetését, kérve, közölje ezt Wittmann Miksával, 166. sz. a. és a plébániával; ő még érdeklődött a gyermekek felől.

Aratóné jött, és elmondta, hogy dr. Diósszilágyi Sámuel főorvos szerint is be kell menniük a kórházba addig, míg lakásuk fertőtlenítése véget ér, ami 14 nap. A kis árva Wittmann Klári tegnap oly okosan kívánkozott ki hozzájuk a kórházból, ezért ma, amikor bent járt, érdeklődött hogyléte felől, az ápolónővér mondta, ne látogassa meg, mert a kislány utána nagyon vigasztalan. Egyébként özv. Simonnénál is fertőtleníteni kell, mert ott is találtak tetűt, ahol ti. a fiúk laktak tovább (szüleikkel csak egy éjszakát töltöttek ott; a fiúk utána a konviktusba kerültek, a szülők január 7-én, már előbb nővéremhez). A fiúkról mondta Aratóné, hogy állapotuk annyira javult, hogy holnap kikerülnek a kórházból, a konviktusba. Ha ők bent lesznek, a kislányt magukhoz veszik, akinek nincs fertőzése, és jobban van. Azt is említette Aratóné, hogy a két fiúval közölnie kellett anyjuk halálát és tegnapi temetését.

De bent találta Aratóné tegnap a fiúkkal egy kórteremben Singer Jánost (apja Ádám volt, csúfneve: Säuhalter), aki bizonyára bujkált valahol, és most idejött további tartózkodásra, amíg a veszedelem el nem múlik felettük (elhurcoltatás). Singer ráismert a két Wittmann-fiúra, de ezek nem akarták megmondani kilétüket, és Aratóné sem akart Singer kérdezősködésére igenlő választ adni, és Singer később mondta neki, hogy ő ismeri a Wittmann-fiúkat, és ne féljenek, őket nem fogja elárulni (!?). Ez a férfi nagy bundista volt sógorával és a többi vezérrel; gőgös, nagyralátó már kiskorától kezdve, mert nagy vagyont örököltek annakidején Singer Mártontól, aki feleségével együtt jámbor, jótékonykodó volt. Plébános koromban Eleken haltak meg.

Még Gera Sándor bérlőm járt itt, aki ezres bankóval akart haszonbért fizetni; elküldtem a városházára, hogy Biró Albert pénztáros fizessen adóba 500 pengőt, ott legalább felváltják a nagy bankót, mert nekem nincs miből visszaadni.

Ugyancsak jött egy Marsiné, szül. Wiener református tanítónő, hogy Kaszap István boldoggá-avatásáért misét mondasson. Valahányszor valamit kért közbenjárásával, meghallgattatásra talált. Most is, amikor idejött, találkozott egy férfival, aki hírt hozott hadba vonult férjéről, ami iránt szintén kérte Kaszap közbenjárását, és ami célból böjtöt fogadott és tart teljesen étlen-szomjan.

 

 

   
Előző fejezet Következő fejezet