Előző fejezet Következő fejezet

1946. február

 

1946. február 1. péntek

Gyóntatás; 9-kor tartottam a hivatalos szentmisét segédlettel, utána is gyóntatás volt. A szentmisére eljöttek – a rendőrség és a Nemzeti Bizottság kivételével – néhány taggal a hatóságok és a katonaság; legtöbben a pénzügytől voltak. Tanulók a gimnázium és kereskedelmi iskolától. – Verőfényes, enyhébb nap.

Délután megfogalmaztam azt a képviselő-testületi javaslatot és határozatot, melyet a püspök úr rendeletére kell tárgyalni legközelebb a németség kitelepítésével kapcsolatban (ne vigyenek ki mindenkit, aki nem bűnös vagy csak már neve német), és amely közgyűlést vasárnap délelőtt 11-kor tartanánk meg. Felhívtam Zsilkó József tanítót, egyházközségi jegyzőt, hogy a meghívóra a neveket vezesse rá, s holnap köröztesse. Este újból nem volt villanyvilágítás; lámpára szorulunk!

Délután telefonált Vida Elemér lelei helyettes plébános, felszólították – úgymond –, hogy a templom biztosítási járulékát az elmúlt évi október-havi esedékességgel fizesse be (ami 19 000 P). De mert ő nem sokat remél az intézettől, ha baj érné a templomot (például hozza az újvárosi templomot), kérdi, fizessen-e? Azt mondtam, fizessen, hogy a folytonosság ne szakadjon meg.

1946. február 2. szombat

Ünnepre virradtunk, faggyal, hideggel; reggeltől délig verőfény, olvadás a napos oldalon.

Bogsán Károly főgondnok urat hívattam a szentmise után, hogy Brommer Ödön, Tihanyi Béla, Sziebig Béla, Teszling József urakat személyesen is hívja meg a holnapi képviselő-testületi gyűlésre, mint amelyen róluk is, mint német származásúakról lesz szó. Elolvastattam vele az előterjesztést és javaslatomat.

Bugyi István drogista jött (anyósa temetését rendezendő, most találkoztam vele első ízben menekülése és internálásból történt hazaérkezte óta), és elmondta, mennyire kifosztva vette át üzletét, amit azonban inkább nővére s családja okozott, elhurcolták bútorait, készletét stb. Bánja, hogy elmentek, de Dávid József ezredes katonai parancsnok biztatására keltek útra, mert Dávid szerint itt iszonyatos harcokra lehetett kilátás. Amikor azonban internálásából Mezőhegyesen megszabadult, egy katonatársa azt mondta neki, hogy ismerik egész vagyoni állapotát, és hogy ez hol, kinél van, de ne tegyen ennek visszaszerzésére lépéseket, csak menjen haza. Ő így nem tesz semmit.  Sajnálom, becsületes, józan kereskedő.

Délben említi dr. Szilas úr a vasutasoktól vett értesülés alapján, hogy a napokban két motorost adtak át (a MÁV parancsára) az orosznak: egyik Budapestre, másik Pécsre ment; így fosztják ki a SZCSV-t véglegesen, és itt a közlekedés megakad. Így áll ma a helyzet.

Este 8 óra után egy szegedi iskolatestvér kopogtatott be, és éjjeli szállást kért: egy K. Varga nevű III. éves tanítójelöltjükhöz jön, akit a Szent János tér 6. sz. alatt keresett, de nem ott lakónak mondták; erre eljött ide, a megnézvén jegyzetét, látta itt nálam, hogy a 36. sz. alatt van a ház, tehát tévedett. El is akart menni, de az éjszakába nem engedtem el, hanem mondtam, maradjon holnapig itt. Elbeszélgettünk sorsunkról, arról is, hogy évekkel ezelőtt közülük kértem két tanárt a polgári fiúiskolánkhoz, de ekkor nem tudtak adni, s ők is – úgymond – szerettek volna idejönni. Homokon lévő házuk sokat szenvedett az oroszoktól, Szatmár pedig az oláhoktól szenved.

1946. február 3. vasárnap

Hideg reggel, közben napsütés és olvadás, de nem nagyon.

Nagymise után képviselő-testületi gyűlés és Credo gyűlésre mentünk. Szép számmal jelentek meg a tagok. Köszöntés után ismertettem a gyűlés célját, és fogalmazványomat a határozati javaslattal együtt felolvasta dr. Szilas hittanár úr, melyet egyhangúan elfogadtak. Minthogy pedig hitelesítésre Broda Bélát és dr. Stenszky Józsefet kértem fel, utóbbi arra kért, hogy ők idegen nevűek lévén, jobb lesz, ha két magyar nevűt neveznék meg. Erre dr. Tóth Aladár és Oláh Antal tagokat neveztem meg. Utána a Credo-gyűlés következett, melyet felolvasással foglaltunk el (Szív Újság – dr. Varga cikke a békéről és a Népszavának június 22-iki számából a hercegprímás január 20-iki szentbeszédéről, a Szent Margit-miséről).

Délben Ratkai Dániel földeáki volt főjegyző keresett fel, akit szerencsésen igazoltak, és az alispán úr őt Elekre küldi ki; miután Péczely, ottani főjegyzőt nyugdíjazzák. Az ottani helyzetről tájékoztattam és ajánlottam, hogy Stifler György, Wittmann Miksa és Reisz György ottani férfiakkal ismerkedjen meg, ezek jóindulatú, megbízható férfiak; kerülje a (megneveztem) rendbontókat. Egyelőre csak ő megy ki, és családja az iskolaév végéig itt marad az iskolában.

Délután temetést végeztem, majd elmentem Páll Endre alispán úrhoz, aki beteg; levelet is vittem neki, melyet P. Balogh küld Rómából (tegnap kaptam a püspöki hatóság útján); ugyanott átadtam dr. Édenburg Andor főügyész úr levelét lelei ügyekkel kapcsolatban. Páll és Édenburg urak szerint is a főispáni beiktatás után a szociáldemokrata párt részéről adandó  ebédre el kell mennem, melyre engem is meghívtak. Páll alispán nővére is hivatalos, tehát nők is lesznek ott. Este ismét nálam hál az iskolatestvér, holnap kora reggel utazik vissza Szegedre. Ma délután dughagymát vásárolt, hagymával a homoki rendház részére, ahol termeszteni fogják maguknak.

1946. február 4. hétfő

Szentmise után közli dr. Szilas úr az alispán úr nővérének telefonüzenetét, hogy dr. Édenburg főügyész felesége ma hajnalban meghalt. Nem az anyja halt meg, kérdem. Nem, hanem a felesége, válaszolja. Pedig tegnap este náluk lévén, vígan találtam, és nyugodtság ült, bár megkeskenyedett arcán. Megrendített a hirtelen haláleset. 10 óra előtt az alispán úr érdeklődik, nem lehetne-e még a kenet szentségét feladni? Már több mint két órája, hogy elhunyt, feleltem, ilyenkor már nem adhatjuk fel, legnagyobb sajnálatomra. De még a délelőtt folyamán felkeresem a főügyész urat, és ha segítségükre lehetek valamiben, készséggel állok rendelkezésükre. Ugyanakkor közli alispán úr, hogy a háznál akarják felravatalozni.

Kiss Ferenc káplán úr Szegedre ment kerékpáron; vele küldtem a Schwarcz-féle hagyaték közjegyzői iratait, a körlevelek árát, Furák papnövendékről az információt. Később Szeibert Ferenc vasutas tisztviselő jött; ismét küld pénzt a katolikus írók és hírlapírók felsegítésére. Felmutat a kommunisták által terjesztett négyoldalas röpiratot, mely kiirtandó ötven családról, köztük a katolikus egyházról, mint nagybirtokosról szól és uszít. Tehát ez a hír, hogy a vallást és egyházat tűrik, hazugság és becsapás! Tehát szerintük a római katolikus egyház is „család”, mely kiirtandó! Így higgyünk a kommunista bandának! De az eldugott árukat felhalmozó zsidók, akiről a Népszava nyíltan ír, és akiknek csak magukra van gondjuk, és mellettük ruhátlanul, étlen pusztulhat a magyar keresztény; az nem baj! Isten legyen nekünk irgalmas!

Elmentem déli 11-kor Édenburg Andor úrhoz, vigasztaltam fájdalmában. Szerinte trombózisban halhatott meg neje; éjjel 3 óra után ébredt fel felesége mozgására ágyában, aki azt felelte, hogy eddig jól aludt és nyugodt. Alig néhány perc után nyöszörgésszerű hangot hall, szólítja feleségét, de már halott volt, könnyeket látott szemében. Így hunyt el. Temetése holnap du. 3-kor lesz. Sírhelyének kiválasztásánál Takács Bálint gondnoknak hazatérőben adtam felvilágosítást. (Édenburg úrnál találkoztam Éder Viktor alezredessel, ott volt Teszling József ezredes is, aki elmondta, hogy birtokait elvették, de jogos ok nélkül; és mikor fogja visszakapni, Isten tudja.)

Hazaérve itt találtam Szakács József káplán urat, aki most már véglegesen megjött Leléről, és tűzifát hozott számára édesatyja. – Ugyanakkor telefonál Szegedről Sopsich János prelátus, hogy ma este az ottani kapus utazik Makón át Mezőhegyesre, Szakács menjen ki az állomásra, és a kapustól vegyen át ideszóló fontos iratokat, amelyek az uradalomra vonatkoznak. Közöltem Édenburg úr gyászát, és hogy a 6-ikára kitűzött vármegyei földbirtok-rendező tanács ülése, melyet a püspöki uradalmi ügyekben tartanának, bizonyára halasztást szenved a főispáni installáció miatt. Beszélni akart még a visszakövetelendő traktorról. De csak este folytathatta, mert megszakadt a vonal. Ekkor közölte, hogy csak holnap utazik a levél hordozója, mert ma csak Makóig közlekedik a szegedi vonat. – Szilas dr. édesapjához utazott.

1946. február 5. kedd

Esős éj után enyhe időjárás.

Jeck György jött és újságolja, hogy a tegnapi rádió közlése szerint Tildy Zoltán köztársasági elnök miniszterelnökké Nagy Ferencet, a nemzetgyűlés elnökét nevezte ki, aki szintén – mondja – kisgazdapárti. Szóvá tette még, mint érdekelt német származású, a mi felterjesztésünket a németek kitelepítése ellen. Igen, feleltem, az egyházközségi képviselő-testület feliratot intézett Nagy Ferenchez, a nemzetgyűlés elnökéhez, és ezt más egyházközségek is megteszik.

Szakács káplán úr eljár a püspöki uradalom ügyekben a tegnapi szegedi beszélgetés alapján. (Püspök úr – mondta Sopsich János úr tegnap – a mai napon Budapestre utazik.)

Kardos nevű államvasúti szemafor-rendező járt itt, és érdeklődött a lelei uradalom lóré-vasút tulajdonosa iránt. Elmondtam, hogy ez idő szerint senkié, de Szakács úr révén rajta leszünk, hogy legközelebb értesítjük erről. (Komolyan gondolkozó, megbízható géplakatos egyébként, akinek a mai időkben is számíthatunk nemzetvédő munkájára; családos.)

Szegénygondozó nővérek jöttek, és elmondták, mily csodálatos módon segít rajtuk a jó Isten. A közeli napokban kaptak öt mázsa sót, és ennek árát, kétmillió pengőt, ajándékba adta egy ismeretlen jótevő. Annyi a jelentkező náluk, hogy nincs hely a felvételre; bár több szegényház volna, mondják! De csak olyan vezetés mellett, mondom én, amely alatt nem lopják el az élelmet a gondozottak elől. Azt is említették, hogy a vármegye gondoskodása révén (dr. Bérczy Antal) 30 mázsa búzát a Tóth-malom 240 000 pengő lefizetése mellett, tehát majdnem ingyen őröl, feltűnő olcsón a szegényháznak.

Nacsa Sándor (Szíjjártó asztalos mostoha fia Budapestről) mondotta el, hogy a főváros ostroma közben egy ház óvóhelyén sokan bennrekedtek; most, amikor kiásták a romok alól az óvóhelyet, egy táblára írva találták, hogy a bevonulás után még 60 napig éltek néhányan, de úgy, hogy közben az elhaltak húsát ették meg! Beszélt még arról, hogy Budapesten a zsidóság nagyon feltűnően – a keresztények ellen – viselkedik, és több ma a zsidó ott, mint régen volt, és a kereskedők feltűnő nagy számban vannak. De ott is híre van, hogy egyesek kiköltözni akarnak az országból. Úgy látszik, mondja, ezek éreznek valamit.

Délután Édenburg Andor főügyész úr feleségének temetését végeztem a háztól; ez volt a férj kérelme. Sokan voltak tisztelői közül a temetésen a régi vágásúak: férfiak és nők. Enyhe, napos idő.

Utána özv. Kesztner Zoltánnét látogattam meg (férje a villanytelep igazgatója volt); nálam, a pincében élték át az 1944. szeptember–októberi bombázásokat fiával együtt. Gyengén áll, fia szerint kevés a remény életben maradásához. Hazajövet említi a házvezetőnő, hogy a szomszédságban járnak a hatóság emberei rekvirálni! Ennyire vagyunk!

Este 8 óra körül beköszöntött egy szegedi jezsuita testvér, aki most este jött a vonattal, holnap kérni akar szállítási igazolványt Magyarbánhegyes és Mezőkovácsházról kukorica szállítására a szegedi rendház részére. Vacsorát kapott és éjjeli szállást, holnap Szakács káplán úrral elmennek igazolványt kérni a vármegyén. Este még telefonált Szakács úr Szegedre Sopsich János úrnak uradalmi ügyekről.

1946. február 6. szerda

Vármegyei közgyűlés. 9-kor kezdődött volna a főispáni beiktatás [Kiss János], de 10 óra lett, amikor megkezdődött. Budapestről itt volt Kiss Roland államtitkár (1919-ben Szabolcsban főispán a Károlyi Mihály-féle kormány idején), Szeder Ferenc képviselő, Kecskemét főispánja és orosháziak egy része (másik kocsi hiba miatt késett). A főispán fogadalmat, nem esküt tett (később ezt dr. Fodor Sándor főjegyző azzal magyarázta, hogy miután a főispán Biharban már tett esküt, itt csak fogadalmat tenni látta jónak. Bevezető beszédje után köszöntötték a pestiek és helybeli pártok. Sok történeti valótlanság és ellenszenv hangzott el, legdurvábban Szeder beszélt (az egyháziak nem állottak hivatásuk magaslatán és ma tanítottak úgy, ahogy a hegyi beszédben van, melyre helytelenül hivatkozott), és Szabó József makói kommunista a gyűlölködés és bosszú hangján. Ennek végeztével szünet. Ez alatt felmentem Édenburg Andor főügyészhez, megvittem neki a püspök úr részvétellevelét felesége elhunyta alkalmából, melyet a jezsuita hozott. Bejelentettem, hogy nejéért a gyászmisét holnap 8-kor tartjuk. Kívánta, hogy gyóntassam meg, és holnap áldozni akar. Ígértem, hogy már este 6-7 óra között eljövök, meggyóntatom. A közgyűlés a főispán kértére nem fulladt hosszú vitákba, kivéve azt, hogy Kallós [Lajos] asztalos, a mezőhegyesi uradalom igazgatója felszólalt a Szilágyi-Staud Pálnénak a közgyűlés által elfogadásra ajánlott fél-nyugdíja ellen, mert a főbíró sok embert deportáltatott, több mint tíznek halálát okozta. Ezt nem vette figyelembe a közgyűlés a főispán kijelentése után, mert az a fél-nyugdíj törvényes. A másik Makó kérelme a Csokonai-utcának kikövezése iránt, hogy ezt az utat vegye át a vármegye, s köveztesse ki. Ennél a polgármester szólalt fel, de mert nincs rá fedezet, a közgyűlés leszavazta. Ebéd 2 óra körül kezdődött; sokan voltak. Sok felköszöntő hangzott el; dicsőítése a felszabadító orosz hadseregnek; Kiss Roland részéről orientáció a felszabadító orosz felé, kultúra onnan, mert ők segíteni fognak a magyarnak! Okos és tárgyilagos szó alig hangzott el. Úgy volt, hogy a lelkészek közül (római katolikus, református, görög katolikus, evangélikus) egyikünk, én felszólalok, ha szükségét látjuk. De tanácsosabb volt nem szólani. Végén, távozás előtt, megköszöntem Zombori Lajosnak a meghívást, üdvözöltem a főispán nejét és a főispántól elköszönve Isten áldását kívántam működésére.

Hazajöttem még 5 órára takarékpénztári gyűlésre mentem, onnan Édenburg Andor főügyész gyóntatására, akit nagy fájdalmában vigasztaltam. Este és általában egész nap enyhe idő.

1946. február 7. csütörtök

Csapadékos, nyirkos reggel, napközben enyhe, napsütés.

Hivatalos ügyek intézése, családok összeállítása, Szegedről püspök úrtól szerződés a lelei meghagyott 100 hold földről, melyet aláírva holnap be kell mutatni a pénzügy-igazgatóságnál illetékezésre. Ezzel Szakács káplán úr ment el Kucses Károlyhoz a püspöki meghagyás alapján, aki holnap eljár illetékes helyen, a jövő kedden pedig beutazik Szegedre társával, Földesivel a püspök úrhoz.

1946. február 8. péntek

Esős éj után enyhe idő.

Sárközy dr. tanfelügyelőségi fogalmazó úr említette, hogy Mezőhegyesen átutaztában látta, hogy ott ötezer orosz, több ezer lóval tartózkodik; iszonyú pazarlás, szalma, kukorica elszórva mindenütt (tehát pazarlás! Ilyen hát a takarékos munkaszeretet? Ez a kulturáltság?).

Utána Kocsis Jánosné Igaz Etelka Leléről járt itt, és többek között említé, hogy a héten egyik este ott járt Makóról egy Rátki-nevű kommunista vezető, és arra biztatta a kommunista pártiakat, hogy ne dolgozzanak, hanem agitáljanak, és mennél több embert tereljenek a pártba. Amikor pedig egy tag azt mondta, hogy hát dolgozni kell, mert különben nem lesz mit enni, azt felelte volna Rátki (akit e nő zsidónak vél), hogy akkor zavart csináljanak, és vesznek onnan, ahol lesz! Ez azt jelenti tehát, hogy a demokratikus kommunista jelszó szerint az általuk munkába helyezendő közbizalom csak üres ámítás és a tolvajlás, rablás az élet!

Jött Hajnal borbély, aki többek közt elmondta, hogy egy Princz nevű mostani rendőrt a Gyöngy-utcában Pintér Lajoséknál az istállóban tyúktolvajláson fogtak, rendőrruhában járt, a gazda rázárta az ajtót, szomszédokkal összekötözték, és talicskán akarták betolni a rendőrségre. De könyörgésre elbocsátották. Ilyen a demokratikus rendőrség. S amikor erről egy szomszéd, aki megkötözte Princzet, szót váltott, és a rendőrség emberei fülébe jutott, számon kérték, hogy ezt bizonyítani kell. Tessék, mondta és elmentek Pintérékhez, ahol meggyőződtek a tényállásról, mire elhallgattak, és Princzet a rendőrség elcsapta (de nem büntette meg). A másik esetet Hajnal arról mondta, hogy akarta a rendőrség lekapcsoltatni a vasúti szerelvényről a postakocsit, amelyben állítólag élelmiszert csempésztek volna a postások, és ezt hogyan gátolta meg az a volt hivatásos rendőr, aki nem hajtotta végre a telefonon kiadott parancsot, hanem várt névre aláírást, hogy legyen, aki felelősséget vállal az ilyen eljárásért, és bent egy régi rendőr, hogy magyarázta meg az újdonsült vezetőknek a helyes eljárást: vidéki rendőrkapitányság megkeresi vasút-igazgatóságot, és ez utóbbi rendeli el a lekapcsolást. Hát ilyen a modern államberendezkedési tükör: torzó és fejetlenség, alkalom az izgatásra, hogy ne dolgozzon a nép és csak zavart keltsen, lopjon, raboljon!

Délután is enyhe, esős időjárás, sárral. – Este a gimnáziumi tanulók a Katolikus Körben előadást, utána táncot tartottak. Sok szülő volt jelen.

1946. február 9. szombat

Az eleki Bandúr Miksa leánya ügyében, aki fogságban lévő Rohonka-nevű postatiszt felesége, német származása miatt folytattam vele és sógorával megbeszélést. Később visszatérve a városi bejelentő hivataltól mondta, hogy megnyugtatták, mert a rendelet reá alig vonatkozhat. Egyébként öt kisgyermek anyja, s a rácok a Bácskából kizavarták őt gyermekeivel együtt, úgy hogy mindenük odamaradt.

Később felmentem a pénzügyhöz, és Salamon főtanácsosnál a Gál Sándor és Vajda Istvánné-féle hagyatékok illetékügyeit intéztem. (Előbbinek, háznak fele részét 25 millióra becsülték, az egészé tehát 50 millió volna, és mert nem rokon örököl, meg lesz a százalék. Azonban adópengőben számítják, és így kevesebb lesz számjegyileg azt hiszem, csak sok lesz, mert 50-60%-ról tettek említést.) A Vajdáné-féle hagyatékról is szó esett, melyet 20 millióra értékeltek. Mivel azonban ennek rendeltetése tanulók jutalmazása, állítólag illetékmentes lesz.

Délben felkeresett a Kucses Károlyéknál tartózkodó Kemény Károly budapesti ágostai evangélikus főesperes, aki a holnapi szent evangéliumban lévő „konkoly” szónak jelentését akarta megtudni német, latin és görög szöveg után. Előhoztam a szövegkönyveket, és Szent Ágostonnak a Breviáriumban éppen nálunk is a holnapi evangélium felett olvasandó homiliája alapján olvastam el magyarázatát. Ő is így értelmezi, hogy tulajdonképpen vad búzáról van szó, nem pedig a konkolynak nevezett külön növényről, botanikailag természetesen.

Délben említi Szakács úr, hogy e hó 6-án megtartotta a földbirtok-rendező megyei tanács az ülést, és ezen a püspök urat dr. Stenszky József ügyvéd képviselte, ezen az elrablott tűzifára nézve sajátos kijelentések tétettek, és most a jövő keddig tanúkkal kell igazolni, kinek engedélyével adták ki, és vették át a püspökség tulajdonát képező fát? Ezért mondtam Szabó Józsefnek [építőanyag-kereskedő], hogyha ezt bizonyítani kell, forduljon Lelére Mécs József számtartóhoz, és az tudni fog tanúkat megnevezni. Délután a vármegyei gyümölcsészeti egyletnek volt választmányi- és közgyűlése.

Estefelé Tatay Jenő polgári iskolai tanár és polgári neje, Bándiné Kovács Gabriella tanítónő jött (most Hódmezővásárhelyen vannak alkalmazásban), és érdeklődtek, miként lehetne házasságukat rendezni (Bándi Imre, mint volt zsidó 1944. júniusban deportáltatott, és állítólag ő is elpusztult, de ezt bizonyítani nem tudják, még csak érdeklődnek). Megmagyaráztam az eljárásmódot. Szóltak még Kovács Gabriella nagyanyjának, özv. Gertnernének (Szent István tér 20. sz.) helyzetéről, akit gondozója, Juhász Nagy [József] kezel, rosszul táplál, és vagyonáért nem méltó módon gondoskodik róla. Mondtam, nézzenek utána a telekkönyvben, mit íratott át Juhász – állítólag nem igaz úton – a vagyonból, és kérdezzenek meg ügyvédet, lehet-e tenni valamit ennek megváltoztatása iránt, tekintsék meg a telekkönyvi lapot, amely mindent megmutat.

Este még eső volt, enyhe időjárás mellett.

1946. február 10. vasárnap

Felhős, havas, esős, az éjszakai erős szél megszűnt egy kissé, nagymise elejére pedig a hó ellepte a földet és háztetőket. Később napsütés és elolvadt a hó. Dr. Szilas hittanár tegnap este 7 órakor nagy villámlás mellett mennydörgést hallott.

Délelőtt elküldtük a levelet Lelére Mécs József számtartónak a faügyben, hogy a tanúk neveit közölje. Estefelé felkerestem Édenburg Andor főügyész urat, és elvittem olvasásra Tower-nek legújabb könyvét „Másvilág, Pokol, Mennyország”, hogy olvasgassa Isten akaratán megnyugvó lélekkel, és munkáját folytatva terelje el figyelmét a múltheti tragikus eseményről, nyugodjék meg Isten akaratán, ha már kiszólította feleségét az élők sorából – fájdalom nélkül.

Páll Endre alispán úr is annyira egészséges, hogy már holnap hivatalba megy. Elbeszélgettünk az uradalom ügyéről, majd Diósszilágyi Sámuel főorvos jött, kis idő múlva hazajöttem. Hűvös szél kerekedett, a hold felhők között bujkált. Alispán úr ideadta olvasás végett P. Baloghnak hozzá intézett levelét Rómából, amely 1945. december 8-án kelt, és a múlt héten kaptam meg átadás végett Szegedről. Ebben sok jót ír a páter, és ő is propagandát fejt ki a magyarság érdekében, hogy a külföldön élő (menekült) magyarokat is felsegítsék, és ügyeinkről a külföldet tájékoztassák. Nem ok nélkül mondja, hogy itt a nyelvismeret sokat használ.

1946. február 11. hétfő

Az éjjel havazott egy keveset. (Alig tudtam felkelni jobb lábamon jelentkező csúzos bántalmaim miatt. De a jó Isten felsegített, és mondhattam szentmisét. Egy évvel ezelőtt éppen ebben az időben feküdtem lábbajommal.) Dr. Türkné jött, és elmondta, hogy leánya megküldte nekik a hozzá címzett levél másolatát, aggódva beszélt a németek kitelepítéséről, hogy az oroszok elrabolták az atombomba-kérdéssel foglalkozó német mérnököket, és ezekkel kísérleteznek, hogy nekik – az oroszoknak – is legyenek ilyen, külön bombái. Nekünk, magyaroknak, nagyon kell tartanunk Titóéktól, akik ellenségnek veszedelmesek.

Neiszer Péter egyházközségi helyettes pénztáros jelentette, hogy a városi adóhivatalnál ma pénzt fog felvenni. Átadtam neki a nálam őrzött és lebélyegzésen átment 96 ezer pengőt, hogy a pénztárban helyezze el. Az újvárosi iskolanővérek villanyszámláját ezen túl (1946-tól) nem fogja az egyházközségi pénztár kiegyenlíteni már csak azért sem, mert sok ezerbe kerül havonként, és mert az imaház is használja, ezt pedig az ottani templompénztár fizesse.

Bugyán Imréné járt itt, férje jó helyen van. Dr. Dégi János sógorának különös felfogásáról – szélsőséges, mint volt régebben is, nem sokat ad a vallásosságra (amin csodálkoztam), és előtte nem lehet komolyan beszélni egy kívánatos fordulatról.

Szakács úr megkapta ma reggel Mécs József számtartótól az értesítést a püspök úr részére engedélyezett tűzifa elrablásának tetteseiről és körülményeiről, ezt elviszi a főügyész úrhoz, hogy a többi iratok birtokában elkészíthesse a beadványt az ügyészséghez a tettesek kinyomozására.

Verner Dezső szeged-királyhalmi plébános dr. Szilashoz írt levlapján jelzi, hogy ma este Makóra jön, és szállást kér. Délután pedig megérkezett Gönczi Károly esperes úr Csanádapácáról, akinek javadalmi földje ügyét – elvették és felosztották teljesen – holnap tárgyalja a vármegyei földbirtok-rendező tanács, ő is szállást kér. Így hát estére két vendég érkezett. Elhelyezésük hideg szobában történik. Vacsora után elbeszélgettünk; Verner úr mondta, hogy Karácsonyi Guidó plébánost a börtönből kiengedték, és ügyét a budapesti népbíróság fogja újra tárgyalni. Vacsora alatt említé Szakács úr, hogy Bogdán József fogorvos is kiszabadult börtönéből, vagyis igazolást nyert, hogy Bogdán hamarosan kiszabadul véglegesen. Szó esett még arról – Verner úr mondta –, hogy Balogh István titkár vagy moszkvai követ vagy vatikáni követ akar lenni! Bizonyára szeretne lenni! Képzelem! Benne van a vérében a törtetés, de amint megjegyezték róla, Rómában a taliánok túljárnának az eszén, és hamarosan hazaküldenék. Mert ott csak egyenesen lehet járni, és mellékcélok kizárván.

1946. február 12. kedd

Nedves időjárás, délelőtt havazás, de elolvadt hamarosan.

Délelőtt megjött a tárgyalásról Gönczi Károly esperes úr: a tanács visszaadatni rendelte jogtalanul felosztott javadalmi földjét. Verner úr csak úgy kap szállítási engedélyt kukoricára, ha Medgyesegyházán tűzifát ad el a községnek, és akkor onnan ennek fejében kapott kukoricát szállíthat. Délben elment Gönczi úr, estefelé Verner Medgyesegyházára.

Délután meglátogattam Kemény Károly evangélikus főesperest Kucses Károlyéknál; onnan takarékpénztári, utána kereskedelmi iskola igazgatótanácsi gyűlésre mentem. Utóbbi helyen tanárválasztás (Tömösi Emil) és helyettes alkalmaztatása, tandíjfelemelés és tandíjkedvezmény iránt is történt döntés. A fő hangadó Erdei János református polgári iskolai igazgató volt most is. (Közben említi a polgármester, hogy az államtól a város január–februárra 400 millió pengőt kapott segélyképpen, és ebből minden városi alkalmazott kapott élelmezési segélyt; ezentúl is fogunk kapni.) Kiss Ferenc úr említé délben, hogy özv. Nagy Imrénéhez, aki magányos, beteges nő, a rendőrök két orosz katonát szállásoltak be. Hallatlan! Nemhogy oda vinnék őket, ahol férfi is van a házban. Még szerencse, hogy unokahúga nincs ott, mert veszedelemben forogna becsülete. Itt járt P. Balázs szerzetes is, aki a Bajza utcai állami iskola hitoktatásról tett jelentést. Kevés az óraszám a heti egy napi tanítás miatt. Kucses Károlyék veje evangélikus lelkész – aki Nyugaton fogságban lelkészkedett – az angolokat tájékoztatta mindjárt első találkozásaik alkalmával az oroszok erkölcseiről. Ezt azonban az angolok nem akarták elhinni, s azt mondták: csak a mi szövetségeseink, tehát nem lehetnek olyanok (tolvajok, betörők, fajtalanok). Nem akart velük vitatkozni akkor, hanem három hónap múlva ugyanazokkal az angolokkal találkozik, és akkor már úgy nyilatkoztak, hogy az oroszok nem emberek, hanem „beszélő állatok”. Ezzel elismerték kultúrálatlanságukat ők is.

1946. február 13. szerda

Az éjjel hó esett, reggel hideg szél. Délelőtt a hó elolvadt, napsütés is volt, hideg széllel.

Délfelé jött Zsilkó József és Neiszer Péter tanító, és elmondták, hogy kb. 6 millió pengőt kapott az egyházközség a várostól együttes adóból január hónapra; kérdik, mi tévők legyenek? Elhelyezzék a takarékpénztárba? Mivel két tanítónőt (apácák) fizetnünk kell, azt mondtam, ezek részére fizessék ki a VKM által a többieknek is juttatott beszerzési segélyt (360 ezer P) és havi fizetés címén – szerintük – 70 ezer P-t. Utána pedig érdeklődjenek szén iránt, és ha lehet kukoricáért szerezni, akkor vásároljanak kukoricát, és ezen szenet az iskolának. Ha még lesz pénz, azt kölcsön kérjük a Gál-féle ház illetékének kifizetésére, ami milliókban lesz fizetendő.

Este mondta el Szilas úr, hogy Oláh Kornél görög katolikus segédlelkész népbírósági tárgyalása ma volt, és elítélték 8 hónapra, melyből 6 hónapot kitöltöttnek vettek. Enyhítő körülménynek azt a vallomást vették, melyet dr. Rohály Ferenc paróchus úr mondott mint első tanú, felőle: excentrikus, szangvinikus. A bíróság figyelembe vette, hogy öt gyermeke van.

Szakács úr holnap reggel Szegedre utazik, magával visz alispán úrtól és tőlem levelet P. Balogh Sándornak Rómába, amelyet a szegedi jezsuiták révén kérünk továbbítani kéz alatt. Jellemző az oroszokra, amit ma Neiszer Péter tanító úr mondott (Domokos József szatócstól hallotta). Egy orosz tiszt már harmadszor szökött vissza a határról, és nem akar hazamenni orosz földre. Amikor felettesei ennek okát kérdezték, azt felelte: „Ha Sztálin öt hónapig Magyarországon volna, ő se menne többé vissza!” A másik, ami feljegyzésre méltó: Kereső István kőműves említi, hogy az iparosság részére bevezették a „kalória”-pengőt, azt is meg kell fizetni a munkásoknak, ami nem más, mint élelmezési illetmény. Úgy látszik, szakmák szerint változó. Épp’ olyan ez – mondtam –, amint oroszoknál van; így mondta ezt – az onnan hazajött földeáki főjegyző, hogy ott is kalória fokokként adnák az élelmiszert, de mindig kevesebb, amit adnak, ma csak így lehetséges, hogy künn lévő véreink, mint hadifoglyok, a nagy foglalkoztatás mellett élő múmiákként jönnek haza. Tehát már ebben is orosz minta uralkodik!

1946. február 14. csütörtök

Hideg, szeles idő reggel.

Szakács káplán úr nem mehetett el kora reggel Szegedre, mert a Mezőhegyes felől érkezett szerelvény az állomás előtt közvetlenül kisiklott, és így öt-hat óra késéssel mehet tovább. Valószínű, hogy hibás váltóállítás az oka. És talán más is, ami a mai lelkiismeretlen világban előfordul. Ez a mai helyzet: ártani, rombolni tovább – az építés és munka helyett! Később érdeklődve megtudta, hogy bizonytalan az indulás, mert a műhelyben át kell vizsgálni a motort, és így nem lehet tudni az indulás idejét. Ezért jegyét átadta másnak, és holnap fog beutazni. Napközben több kérdést beszélt meg dr. Pallagi György főhadnaggyal, akit kiismert, hogy a püspökség javát nem szolgálja. Elég későn jön rá, hogy nem lehet minden végrehajtott üzleti ténykedést ingyen elvárni.

Estefelé meglátogattam Balga Zsuzsannát, aki öt hete beteg; javulása lassan megy, mert nincs kellő fűtőanyaga, és élelmezése is gyenge. Ez a mai helyzet.

Szakács holnap reggel utazik Szegedre. – Ma reggel járt nálam Arató Ferencné, aki tegnap érkezett haza Elekről, ahová orosz földről a tavaly elhurcoltak közül húsz körül visszaérkezett élő halott (kettő már meg is halt). Leányok mondták el, hogy Oroszország tele van plakátokkal, amelyeken az orosz vezetőség ilyen közleményt ad: „Ne higgyetek a hazatérő katonáknak!” Mit akar ez jelenteni? Bizonyára azt, hogy a nyugatról hazatérő katonák el fogják mondani, amit láttak, pl. nálunk, akiket felszabadítani küldött a vezérük azok árulása alapján, akik ma ott még befolyásos vezetők, és hazugsággal, rágalommal tartják fent magukat.

Azt a hírt kaptam ma is, hogy a múlt szombaton (február 9.) este a hagymaházban nagy vacsora volt (jelenvolt a polgármester is) Dózsa Andor rendezésében az új földtulajdonosokkal, akik állítólag kinyilatkoztatták, hogy a részükre juttatott földből egy talpalatnyit sem adnak vissza, még ha kell, vérük árán is oltalmazzák azt! Tehát új vérszerződés!

Hírét vettem Nagy Béla dr. kir. közjegyző háza kirablásának a múlt éjjel. E ház a kir. járásbíróság tőszomszédságában van, és állítólag ennek udvarán és megyeház kertjén keresztül távoztak a betörők. Ilyen a vagyonbiztonság!

1946. február 15. péntek

Nagy hideg.

Jeck György járt itt, aki nevét Bodvárkira változtatta. Azt mondta, hogy Kálmán nevű fivérét kiutasítják feleségével és leányával együtt, de utóbbinak két gyermekére (Gémes mérnöknek gyermekei) ez nem vonatkozik. Tehát az új rendelet anyát gyermekétől elszakítja! Jeck Kálmánt azonban nem ok nélkül fenyegeti a kiutasítás veszedelme, mert viselkedése a németek ittléte idején sokaknak feltűnő volt, és akik nem ismerték őt, gyanakodhattak és kételkedhettek magyarságában.

Itt járt Magyarcsanádról az egyházközség pénztárosa, és hozta a bökényi tanítói állásra pályázott tanítónő okmányait és az iskolaszéki ülés jegyzőkönyveit kérve, terjesszem fel a főtanfelügyelőséghez. A választási gyűlést február 24-én akarják tartani.

Délután jött Bogsán Károly úr, és a mai itteni újságnak két hírét hozta, melyet valami Révész nevű egyén írt Mindszenty hercegprímás ellen, és hogy a papság a nőket használja fel izgatásra. (Ez utóbbi ugyanaz, mint 1919. április 4-én Kétegyházán Sztrengár Demján Vazul vasas aradi kommunista vezér állított a papságról, és ami ellen szemtől-szemben óvást emeltem.)

½4-re az alispáni hivatalba siettem, ahol a budapesti s általában a menhelyi gyermekek elhelyezési s ellátási megbeszélése volt. Határozat született: gyűjtés február 25–26-án cserkészek igénybevételével, műsoros est tartása stb. Elsősorban a megyeieket látják el, és csak, ami maradt, kerül Budapestre. Meghirdetjük ezt a templomokban is a legközelebbi vasárnapon.

Onnan dr. Nagy Béla kir. közjegyzőhöz vittem el a püspöki hatóságtól záradékoltan visszaérkezett Schwarczné-féle hagyatéki iratokat. Megtudtam, hogy a rablás az ő udvarukban lakó fényképésznőnél (meretrix) történt, akinél bőranyag és ruhanemű, bútorok voltak, melyeket – távollétében – szabadon vihettek el, és feldúlták lakását.

Szakács József úr megérkezett Szegedről, ahonnan déli 1 órakor a gyári munkások tüntető felvonulást rendeztek – kivezényelve – a hercegprímás ellen. Szakács szerint rendezetlen, szánalmas csoport volt az, akiken meglátszott, hogy nem úgy éreznek, mint mutatniuk kell. Ebből és a makói újság gyalázkodó közleményéből következtethető, hogy ezt országszerte meg kell rendezni a kommunista párt parancsára. Lehet – úgymond – Szilas dr., hogy Makón is lesz felvonulás.

1946. február 16. szombat

Mintha enyhült volna az időjárás, de fagy volt. Később olvadni kezdett, és majdnem teljesen elolvadt a hó!

Délelőtt Bartos János volt főispán és országgyűlési képviselő keresett fel, Budapestről van itt élelmiszert vásárló alkalmi autón. Mennek Elekre, ahol a múlt hetekben is volt Reibel Mihály úrnál, most is oda készülnek. Sokat mondott el az országos helyzetről. A hercegprímás úr rendületlenül áll a tüntetések ellen, nem tartják vissza semmitől, a kormánynál közlemény a német kitelepülések ügyében, és van remény az enyhítésre; azt ígérte Reisiger Ferenc szociáldemokrata-párti férfi is (keresztény), akivel együtt volt képviselő Bartos. Egyébként a német kitelepítési tervet rendeletbe egy Bibó-nevű 32 éves zsidó formálta, aki lehetetlen alak, és akivel nem lehet okosan beszélni; az elekiek ügyében is eljárnak, és valószínűen csak őszre kerülnének sorra; a budaőrsi és budakalászi németek kitelepítése után a csőcselék és a rendőrök (!!) teljesen kifosztották a házakat, úgy hogy az államnak ebből haszna nem lett. Bartos szerint az orosznak január hónapra 2 millió, februárra 1,2 millió és márciusra 600 000 ember után kell élelmezést adni, s talán utána kimennek, mert addig nem lesz rend az országban. Az elnöki székbe a nemzetgyűlésben Varga Béla plébános került, a rendőrséget hova hamar kicserélik, és eltűnnek az oda nem való alakok. Szerinte is Sztálin azzal veszítette el a háborút, hogy katonáit nyugatra hozta; a német kitelepítést az angol és amerikai nem sietteti.

Később Schill János jött, aki említette, hogy akik hallgatnak rádiót, elmondták Szöllősi vallomását, aki nem vállal közösséget Szálasival, tehát fordítja a köpenyeget; szintúgy a másik, dr. Gera József orvos; amiből következik, amit már mondtam, hogy Szöllősi Jenő kimossa magát, kiszabadul, képes lesz a kommunisták közé állani; csakhogy megmentse rongy életét. Ez rá vall! Képes lesz vagyonát is feláldozni. Amit bizonyít, hogy Szöllősiről már a lapok is – mondja – szelíden írnak. S megemlítettem neki a rokon Réthy-fiú szereplését Lelén, ami „politikából” történik, mint átegyengetés a család, köztük Szöllősiék megmentésére az akasztófától. Ilyen az élet! Megemlítette Schill úr, hogy Honvédban még munka folyik: házról-házra járnak a kommunisták, és tagokat gyűjtenek – kényszerítenek – a pártba. Az, amiről a Réthy beszélt Lelén. Természetes, hogy nem nyugszanak.

Délben említi dr. Szilas, hogy Budapestről az itteni szakszervezetekhez (vasutasokról szólott, ezektől értesült) távirat érkezett, hogy mint Szegeden történt tegnap – a munkabeszüntetéssel tüntessenek a hercegprímás ellen. Hát csak rendezzenek felvonulást is! A gonoszság nem nyugszik, belőlük az ördög beszél!

Tegnap délben ott járt dr. Juhász Kálmán kübekházi plébános, és elmondta, hogy írja az egyházmegye történetének még hiányzó részét. (Annyira, hogy Szent Gellért ez évi jubileuma alkalmából sajtó alá kívánja rendezni a nyár folyamán. Akkorra el fog készülni kézirata. Érdeklődött a nyomda felől, mert papirosa megvan; 150 példányban szeretné kinyomatni. Meghívott, érdeklődjem meg a nyomdaköltséget, melyet összeadnánk. A Kardos és Társa nyomdára gondoltam. Meglátjuk, mit kér?)

1946. február 17. vasárnap

Az éjjeli viharos időjárás esőt hozott. Nyirkos volt a levegő, hideggel.

A szentmisék közben felolvastuk a közös főpásztori körlevelet az adakozásról. Kibővítve a vármegyei értekezleten elhangzottakkal, hogy ti. február 25–26-án, a jövő hétfőn–kedden cserkészeink fognak gyűjteni.

Estefelé meglátogattam Kotsis István egyházközségi világi elnökünket, aki súlyos beteg, szenved arczsábájával. A közeli napokban el kell látni a szentségekkel. A szél este is tartott, az éjjel hideg fog következni.

1946. február 18. hétfő

Viharos, szeles, szállingózó hó.

Felkeresett Teszling József ezredes úr rokona, aki Begaszentgyörgyből menekült múlt évi október 16-án. Elmondta a bánáti részben elkövetett kegyetlenkedéseket a németek és magyarok ellen; előbbieket táborokba gyűjtötték, mint lelőhelyeikről kihajtották őket. Nyolc katolikus papot kivégeztek, többen elmenekültek magyar érzelmük miatt. Kovács István nagybecskereki plébános megállta helyét, a németek házaiba Hercegovinából telepítenek hegyei kecskepásztorokat, akik zord alakok. Így akarják elnépteleníteni a szorgos munkával két évszázadon át német és magyar kezekkel műveltté tett Délvidéket. Amikor a németek bevonultak, kimutatták keresztény és magyarellenes érzelmeiket, mert basáskodtak a hívő németek felett is. A rokon Vem tábornokhoz megy Kaszaperre, ahol a gazdaságban foglalkozik, mint volt gazdatiszt.

Később Kleitsch Mátyás kiszombori esperes úr jött, látogatásokat tesz. Itt marad ebédre. Délután ment vissza gyalogszerrel, amint jött is. Elmondta, hogy ott egy sánta kommunista zsidó kellemetlenkedik. Káplánja (Körmendy) nagy hévvel dolgozik a kisgazdapárti ifjúsági alakulatban.

Estefelé ismét viharos szél, lehet, hogy havazást hoz, ami hideggel jár. Délután P. Erdélyi szervita atyával beszéltem meg az Actio Catholica által előírt tavaszi lelkigyakorlatok idejét, és hogy közülük két atyát igénybe veszünk az ifjúsági lelkigyakorlatokra való tekintettel. Ők a Fájdalmas péntek körül budapesti atyával tartják a lelkigyakorlatot. Este az ifjúsági lelkigyakorlatról tárgyaltunk a káplán urakkal.

1946. február 19. kedd

A viharos szél egész éjjel tombolt, reggel fagy, nagy hideggel, széllel.

A lourdesi szűz tiszteletére tartott kilenced befejezése, szentmise a Mária-kápolnában, ott is áldoztak a hívek, sokan.

Tegnap érkezett a pénzintézeti központ felhívása a kántorház építésekor felvett kölcsönről; azzal a felhívással, hogy egyenlítsük ki a hátralévő tartozást, mely 14 578 pengő. Nagy megnyugvást szerzett, mert így igazán olcsó pénzzel szabadulunk ettől az adósságtól is. Meg is hagytam a pénztáros úrnak, hogy küldje el ezt az összeget a bogárzói tűzbiztosítási összeggel együtt az egyházközségi pénztárból.

Délután 4 óra körül borulás, ködös. Este dr. Szilas azzal a hírrel rémít, a makóiakban nagy a hajlandóság a tüntetésre a hercegprímás úrral kapcsolatos események során, jól tenném, ha a belső ablakokat beszegeztetném, hogy legalább ezeket mentsük meg. Erre azt feleltem: részemről nem szolgáltam rá, hogy ezt kapjam; de ha megteszik, azonnal felmegyek a polgármesterhez, és követelem a helyreállítást, mert neki lett volna hatalma, mint főkommunistának meggátolni a károkozást. – Estére megszűnt a szél.

1946. február 20. szerda

Az éjjel havazott, utána eső esett. Szentmise után a kórházi főnöknő jött egy nővérrel, és elmondta, mily bánásmódban lett részük a szolga miatt (Igaz József nevű), mintha ők egy deszki beteg dunyhájából tollat vettek volna ki! Szalai gépész és Boros Zoltán gondnok vannak mögötte, éppen azok, akiknek kezén 18 méter vászonanyag került ki a varrodából, de nem egészében kórházi célokra, s ezt a számadó nővér nem akarja igazolni. Tanácsoltam, beszéljenek dr. Diósszilágyi Sámuel igazgató úrral és a kórházi bizottság elnökével, dr. Fodor Sándorral.

Délután 4-kor állított be hozzám öt férfi, akik a rekvirálás, illetve elszámolás iránt jöttek. Felmutattam a beszolgáltatott terménykimutatásokat, megmondtam, hogy hány sertést vágtunk, hány személy van, és hogy terményt már nem tudok beszolgáltatni. Erre békésen eltávoztak. Később meglátogattam Vida Ignác ny. kevermesi kántortanítót, ott találtam Strobl ny. tisztviselőt, kinek fia volt bácskai, és menekült postás is ott volt; beszélgettünk a mai eseményekről. Utána átmentem Kotsis István főszámvevőhöz, aki kissé jobban van. Szóba került vejével, Kelemen Ferenc igazgatóval, hogy ellássuk a szentségekkel.

Hazaérve itt találtam Reibel Mihály eleki esperest, aki Szegedről jött, a püspök úrnál járt. Elmondta, hogy a németek kitelepítési ügye oly veszedelmes, de mert a rendeletet a rendőrség nem tanulmányozta át, és szokása szerint, rosszindulatúan, elhamarkodva avatkozott bele, elkeseredést és félelmet váltott ki az érdekeltekből. Megmenthetők, akik az utolsó népszámláláskor bár német anyanyelvűek, de magyaroknak vallották magukat, és ezt külön kell igazolnia mindenkinek az Országos Központi Statisztikai Hivataltól kikérendő népszámlálási lap másolatával (kiadják 100 000 pengő ellenében). Beszélt még arról, hogy a hercegprímás urat repülőgépen ismét az angolok szállították ki a római bíborosi kollégiumhoz, hogy a legújabb konzisztóriumban részt vehessen a bíborosi creáláson. Hál’ Istennek, hogy kivitték, legalább lesz, aki az egész világ bíborosait és a Szentszéket tájékoztatja a helyi viszonyokról, és az orosz kultúra itteni munkájáról hitelesen. Szólt még arról, hogy a püspök úr tárgyalt vele a magyar katolikus népszövetség újjászervezéséről, illetve felélesztéséről, mert a püspöki kar a csanádi püspök urat bízta meg ezzel. Elmondta Reibel Mihály úr azt is, hogy négy napig volt fogva az Andrássy út 60. sz. alatti hírhedt börtönben, ahol csupa ismerősök voltak lefogva és elzárva minden becsületes embertől. Kiszabadulását Varga Bélának és egy főnöknőnek köszönheti. Azt is elmondta, hogy az oroszokhoz tavaly kihurcolt elekiek nagyon nehéz testi munkát végeznek, kétszeri étkezéssel silány ételt kapnak, lakásuk utolsó, és az elekiekben a lelket Hauck Mátyás tanító tartja.

1946. február 21. csütörtök

Erős, nyirkos idő. Bejött Leléről Vida Elemér helyettes plébános is, aki adóügyben jár el. Reiber Mihály úr a vármegyén és egyéb hivatalokban jár el.

A levélhordó közölte velem bizalmasan, hogy holnap, péntek este tüntető felvonulást rendez a kommunista párt, gyülekezés az Ardics utcai párthelyiségben, és onnan be a plébánia oldalán. Azt mondtam, hogyha kárt tesznek, azonnal a polgármesterhez megyek, és megtéríttetem azt.

Később a püspök úr megbízásából felmentem a vármegyei földbirtok-rendező tanács irodájába, ahol a kincstári kegyúri megváltási földek igénylési ügyére vonatkozó idézés átvétele iránt érdeklődtem. Elmentem dr. Bérczy Antalhoz, aki az élelmezési osztály engedélyeit intézi, s részvétem fejeztem ki atyja halála felett, majd dr. Édenburg főügyészhez indultam, és vele találkozva átadtam elolvasásra a püspök úr által küldött kincstári kegyúri földekre vonatkozó megállapodás nevű szerződést. Egyben említést tettem a holnapi tüntetésről, jónak látná-e, ha Farkas Imrének, a Nemzeti Bizottság elnökének figyelmét felhívnám arra, hogy a plébániámban kárt ne okozzanak. Jónak látta, s kért, közöljem vele Farkas válaszát. Farkas Imrére várakozva mondja a Szegénygondozó nővérek főnöknője (szintén Farkas Imrére várt, hogy az oroszokat vigyék el Nagy Imrénétől), hogy Szabó József újvárosi református elnöklelkész állítólag azon van, hogy a Szegényház vezetését a diakonisszák vegyék át. Mondtam neki, tegye ezt szóvá Farkas Imre előtt, aki nagy jóindulattal van irántuk. Farkassal közölve a holnapi tüntetést, megnyugtat, hogy az egyháznak nem lesz bántódása, sőt, ha lesz tüntetés, még ablakrezzenés sem lesz. Azt is mondta, hogy talán nem is holnap, hanem a jövő héten lesz tüntetés. Viszont mondtam, hogy okot az ellenünk való tüntetésre nem szolgáltattunk, amikor itt maradtunk az oroszok bejövetelekor.

Reibel Mihály úrral hazaérve várt Nedeczky Jenő volt főispán, kinek felesége földeáki és Zsilkó József nejének rokona, hogy érdeklődjék az eleki helyzet felől, mert őt és nejét Földeákon saját házukból kidobták a kommunisták, és most Eleken akarnak elhelyezkedni, ahová a volt földeáki főjegyző is került. Éppen jókor jöttek, mondom, mert itt van az eleki esperes úr, akit behívtam, és ő megígérte, beszélni fog Rátkay Dániel főjegyzővel, és ha lehet, szerez nekik lakást. Ebéd közben jött Vida Elemér püspöklelei helyettes plébános. Ebéd után Reibel úr is elutazott, hogy Mezőhegyesen kiszállva, meglátogassa Köller Rezső ny. plébánost és Scheffer Ferenc ottani plébánost is.

Ma reggel vettem hírét Klivényi Lajos battonyai prépost-plébános leveléből annak, hogy a múlt héten ott az egyház és ő ellene nagy tüntetést rendeztek. Ez is indított, hogy Farkas Imrével az itt tervezett tüntetés lefokozását megkíséreljem.

Délután dr. Molnár Mihály adótiszt és Pallagi Gyula jött Szakács káplánnal, és megbeszélést folytattunk az ifjúságnak tömörítése felől a Jézus-Szíve Szövetségben, hogy így politikamentesen és vallásos alapon lehessen velük foglalkozni. Helyiségül, a katonasággal egyetértően, a Katolikus Kört választják. Helyeseltem eljárásukat és kívánatosnak tartom az ifjúság irányítását ilyen alapon.

1946. február 22. péntek

Borús, de enyhébb idő. – Délben érkezett ide Wagenhofer Ede paptársunk, aki eddig hadifogoly volt. Szülei segítésére ma délután akar élelmiszert szállítani Kiss Ferenc, mert nagyon nagy ínségben szenvednek Szentivánon. Wagenhofer Karintiában volt, és Budaörsről Bajorországba kitelepített svábokat szállító, visszatérő szerelvényt kaptak, így jöhettek haza, Szombathelyen keresztül.

A déli órákban napsütéses idő volt. Délelőtt megbeszéltem Takács Bálint temető-gondnokkal az ellopott és kivágott akácfák helyébe ültetendő juhar-csemeték ügyét, melyek saját nevelésünkben rendelkezésre állanak. Wagenhofer holnap reggel már visszautazik szüleihez, és várja elhelyeztetését.

1946. február 23. szombat

Fagyos éj után hideg, délfelé és délután napos.

Kiss Ferenc kerékpáron Szegedre ment, magával vitte a Zomborra átjuttatott élelmiszereket Zomborról, amelyeket a vámolás miatt külön juttatott el oda. Éppen menendő voltam Donáth Antal zenetanárhoz, kinek 10 hét óta tartó betegségéről tegnap hallottam, amikor az egyik Bugyán-leány [Éva] jött, és fivéreiről szólott, tanácsot kért. Nehéz helyzetükben csak árt – mondottam –, hogy bajos, sőt reájuk veszedelmes volna mostani helyükről kimozdulni, maradjanak nyugodtan, és várják dolgozva helyzetük megváltozását. Meglepett, amit törvényszéki bíró bátyjukról [dr. Dégi János] és házas életéről mondott. Azt feleltem erre, hogy bizonyára lesz alkalma később, ha polgári nejétől elválik, és a gyermeke anyjával az egyház színe előtt köt házasságot, vezekelni a múltért, és megbecsülni az otthont, ha már társaságba gyermeke anyjával, mint jövendő nejével, nem mehet annak családi múltja, de egyéni múltja miatt sem.

Donáth Antalt székben ülve találtam, amint oktatta zongorára tanítványait. Még szerencséje, mondtam, hogy így tud dolgozni. Elmondta hazatérésének körülményeit, szólt 1944-nek nyarán lefolyt eseményekről (engem le akartak tartóztatni, mint angolbarátot, helyesebben: mint aki nem pártolom a németeket!), a most folyó Szálasi-perről és Szöllősi Jenő vallomásáról, mely utóbbinál a fordulatot említette, mert a németek, Veesenmayer és társa, éppen az ellenkezőt mondták Szöllősi szemébe, mint amit ő előbb – javára, vallott. Ezért Donáth nem hiszi, hogy felmentsék.

Este ¾8 után néhány perccel az utcáról behallatszott a belváros felé vonuló csoport éneke. Ez lehetett a tüntető csoport egy része. Kevesen lehettek. Valószínű, hogy a városházához mentek. A beszélgetés során Donáth elmondta, amiről eddig nem volt tudomásom, hogy engem 1944-ben az oroszok bejövetele előtt, mint angolbarátot, a rendőrség útján lefogatni, és internáltatni akartak. Ezt detektívtől tudta meg annakidején Donáth. Oka az, hogy – szerintük – nem dicsértem a németeket, és a hitleri egyház- és vallásüldözés ellen foglaltam állást. Ehhez járult, gondolom, az is, hogy mint a katolikus egyház és egyháznak a jóérzésű katolikus hívekkel együtt elítélték a zsidók elhurcolását, és annak az embertelen végrehajtási módját. Csodálatos ez! Annakidején, 1919-ben, amikor az aradi kommunisták Kétegyházán garázdálkodtak, Sztrengár Demján Vazul vasesztergályos népbiztos berendelte április elejére a környékbeli papokat, tanítókat és tisztviselőket, hogy kioktasson az új rendszerről és elvekről, egyedül nekem volt bátorságom felszólalni s tiltakozni ez ellen a ráfogása ellen, hogy a templomokban a szószékről is izgattak népellenesen. És erre nem tudott válaszolni s utána, amikor 1920-ban jött a magyar világ, Salay Gyula főispán éppen engem akart áttétetni a határon az oláhokhoz, mint pángermánt, mert az elekiek védelmére keltem akkor, amikor a menekült tisztviselők nem bántak velük emberségesen. Ezzel a Salacz Gyulával szemben nem voltam jó magyar, ill. szemében nem voltam az, de az Isten eddig megtartott, és nem helyeselvén a németek újabb rémtetteit és istentelenségét, a túlzók szemében ismét rossz magyarnak tartottak! Ez nem lep meg! De hogy megálltam helyemet, Isten segítségével, bizonysága lehet magyarságomnak, hogy helyemet nem hagytam el sem 1919-ben, sem 1944 őszén. S itt is megemlítem, hogy 1944. szeptember elején éppen én hívtam fel dr. Szőnyey Kálmán rendőrkapitány figyelmét egy házra a vármegyeháza tövében, hogy onnan adnak le minden hírt az itteni helyzetről az oroszoknak, tehát az árulás folyik, és ezt a rendőrség nem veszi észre! Ha angolbarát lettem volna, nem tettem volna a jelentést a rendőrségen. (Hogy eljártak-e ebben, nem tudom.) Szomorú azonban, hogy magamfajta embereket ellenőriztek, és az igazi árulókat futni, s aknamunkát folytatni engedtek. Aligha tévedek, ha gondolom, hogy itt is valakik részére vesztegetés folyt idegen pénzzel! Ez volt hazaárulás! Donáth szerint 1944 szeptemberben Lakatos miniszterelnök a németektől öt hadosztályt kért, hogy megyénkből a beözönlő oroszokat kiverjék. Állítólag ezt komolyan várták, és ezért kellett volna gyorsan elvinni a hivatalos dolgokat és elmenni a hivatalnokoknak. Mert – úgymond – ez esetben minden lakosnak el kellett volna hagyni lakhelyét, olyan lett volna itt a pusztítás, mint lett Budapest és környékén. Azonban a rendelkezésre bocsátott öt hadtestet a németek nem küldték ide, hanem körülvették Budapestet ezzel a csapattesttel. Eddig Donáth. Ebből azonban azt is láthatjuk, hogy a németnek nem volt szándéka vagy már ereje innen kiverni az oroszt, hogy a Kárpátok mögé szorítsa. Ez a tény!  

1946. február 24. vasárnap

A nagy hideg és 10 óra körül megindult havazás dacára sok hívő jött szentmisékre.

Délben említé Szabó Imre főmérnök, hogy a szociáldemokrata és kommunista pártok közösködnek, összefogni látszanak, vagyis egyek! Mindkettő egyformán akarja nemzetünk sírját megásni. Ezzel szemben a parasztpártba is sokan iratkoznak, és a kisgazdapárttal egyesülve képezik a konzervatív alakulatot.

A havazás délután megállott, s hó nagy része el is olvadt.

Délben említi a házvezetőnő, hogy amikor ma reggel 8 óra előtt megjött a szentmiséről, egy idegen férfi jött át a templomkerti ajtón, egyenesen a konyhába tartott, és amikor kérdi tőle, mit akar, nem válaszol, hanem az udvaron (gazdasági) át egyenesen a nagykapuhoz megy, annak támasztékát elveszi, és bár utána szól, egy szót sem szól, hanem távozik. Ez valami rossz szándékkal járt itt, terepszemlét tartani látszik, mert a környéken ismételt tolvajlások történnek. Isten mentsen meg attól, hogy éjjel betörjenek, és meglévő szárnyasainkat vagy élelmiszerünket elvigyék! A rendőrség nem véd meg senkit, ezt tudják a tolvajok, és az éj leple alatt dolgoznak. Este sokáig fent voltam, és figyeltem minden zajra, netalán jöjjön a tolvaj, és elvigyen valamit. Csillagos éjjel volt.   

1946. február 25. hétfő

Fagy és hideg reggel, később engedett.

11 óra után Szakács káplán úrral együtt felmentünk Édenburg Andor főügyész úrhoz, hogy a holnapi és szerdai tárgyalások ügyeit megbeszéljük. Közben odajött dr. Nagy Zoltán, volt főispán, állatorvos. Igen értékes megállapodások és megállapításokról beszélt. Amerikában igen sok farmer ment tönkre az elmúlt néhány év alatt. Erre hatósági személyek körkérdésekkel fordultak a tulajdonosokhoz a gazdaságok vezetése, termelési rend stb. felől érdeklődve. S rájöttek, hogy csak azok maradnak meg üzemképességükben, amelyekben un. modern berendezkedések nem eszközöltettek, hanem megmaradtak a régi módszer mellett, és a maguk egyszerűségében dolgoztak (jobbára francia, holland, belga telepesek. Ebből következtetve ajánlják Amerikában az egyszerű életet, hogy leányaikat ne adják college-ekbe, hogy úri kisasszonyokat neveljenek belőlük, hanem maradjanak jó háziasszonyok és anyák, mert azt is megállapították, hogy az ilyenekként neveltek nem képesek az anyaság viselésére.) Ebben látszik a múltra következtetve az én elgondolásom az eleki gazdasági és háztartási leányiskolával, hogy ne polgári leányiskola legyen ott, hanem értelmes háziasszonyképző intézet (de amelyet az ottani kényszerítő – vesztükre – körülmények miatt meg kellett osztaniuk és polgári leányiskolát is teremtettek). A másik, amit dr. Nagy állatorvostól és róla megtudtunk az, hogy atyja nevelése alapján (református lelkész) esténként lelkiismeretét megvizsgálja, tehát számol tettével. Ugyanott mondta a főügyész úr, hogy a rádió szerint Amerika húsz illetve tízmillió dollár értékben autókkal, gazdasági eszközökkel, gépekkel segít rajtunk. De addig ne hozzák, mondtam, amíg itt vannak az oroszok, mert elveszik tőlünk.

Este ½5 óra után városi közgyűlés, melyen a város által eddig szedett, kiszállított élelmiszer-nyomtatvány díjakat is betiltja a minisztérium; helyette államsegélyt ad, a város eladja a gazdáknak gabonáért az általa elmúlt ősszel vásárolt három vagon vasat, és elosztását a szövetkezetekre bízza (már előre versengenek!).

Onnan elmentem meglátogatni Kotsis István főszámvevőt, akinek dr. Uray Vilmos főorvos segített, könnyebben van. Megállapodtunk, hogy holnap estefelé meggyóntatom, és feladom a szent kenetet. Szerdán és szombaton a szentáldozásban részesül.

Az új egyházi énekkart, éppen énektanításuk folyt, meglátogattam, biztatva őket dicséretes munkára. Számuk ötvenen felül van.

1946. február 26. kedd

Délelőtt 9 órára felmentem a vármegyei földbirtok-rendező tanácshoz az egyházmegye kegyúri megváltásos alapot érintő tárgyalásra. Sokáig kellett várnom, mert sem az előadó bíró, sem a tanácstagok nem jöttek idejében. Végre jóval 10 óra után hivatott Ladányi–Löwinger György ügyvéd, mint elnök és előadó, s felolvasván a vonatkozó megállapodás-nevű okirat eredeti példányát – másolatát átadtam két tanácstagnak –, érdeklődtek, mennyi földje van a szóban lévő öt községben az egyházközségnek? Közben két ízben is zárt ülésük volt, én eltávoztam. A határozat: március 19-én újabb tárgyalás, telekkönyvi kivonattal kell igazolni, hol mennyi az egyházi föld, mert úgy látom, a meglévő javadalmi földekkel együtt akarnak hagyni száz holdat, a felesleget elveszik. Erről értesítést kapnak az érdekelt Apátfalva, Battonya, Szőreg, Csanádpalota és Medgyesegyháza. Jelentést adnak a püspöki hatóságnak.

Délután elmentem meggyóntatni Kotsis István főszámvevő egyházközségünk világi elnököt, feladtam neki a szent kenetet is, holnap reggel fog áldozni. Este megérkezett Szegedről Magyar Károly paptársunk, az ottani katolikus tanoncotthon vezetője, hogy a holnapi tárgyaláson, mely elvett fogatjainkat érinti, a vármegyei földbirtok-rendező tanácsnál jelen legyen. Ehhez kértük ma Mécs József számtartó bejövetelét is.

Estefelé B. Imréné levelet hozott férjétől, aki szem- és fültanútól értesült arról, hogy Lénárt István rendőralezredes és Tóth György kapitány (béltisztító civilben) mint rendőrhatóság a közelmúlt napokban Kelet-Csanádon járt, és a lakosságot izgatták a papság és az egyház ellen, asszonyok is ugyanezt teszik, és a rendőrség emberei kioktatják őket, miként kell a lelkésztől megszabadítani a falut, mint akik után az ifjúság indul, ki kell vezetni a község végére, utat kell nekik mutatni, hogy menjenek világgá. Erre hívja fel figyelmemet.

1946. február 27. szerda

Szentmise után elmentünk a harangozóval Kotsis István főszámvevő úrékhoz, hogy megáldoztassam az egész család otthon levő tagjait. A beteg férj és apa az elmúlt éjjel 1 órától sokat szenvedett.

10 órára felmentem a vármegyei földbirtok-rendező tanácshoz, hová dr. Édenburg főügyész is feljött. Sokáig kellett ma is várni. A tanoncotthon ügyét is elutasították, hasonlóképpen a püspök úr beadványát egyes leltári tárgyak (darálómalom) kiadására és a Glattfelder-hagyatékra nézve is. Utóbbinál egy lelei alak közbeszólására és röhögésére, hogy a püspök úr magántulajdonát is képezte sok minden, a bíró úr engedelmével (dr. Dégi János) néhány szóval elmondtam, hogy mi a fundus intravillanus-on [belső telek] felüli rész, amit minden javadalmas saját maga belátása és tehetsége szerint gyarapít és afelett szabadon rendelkezik. De ezt ezek az ostoba, rosszindulatú egyének (sokan voltak Leléről) nem akarnak megérteni. Belátom, igaza van a főügyész úrnak, ezekkel az emberekkel kár és hiábavaló minden szó vesztegetése. Ezek gonoszok!

Hazaérve itt találtam Havadi Ferenc csanádpalotai plébánost, aki Szegedre iparkodik, és Magyar Károly úrral utaznak délután. A mai tárgyalásról is jelentést írtam püspök úrnak, melyet a tegnapival együtt elvisznek ma még Szegedre; visszaküldtem a megállapodást és a Glattfelder-féle végrendeletet. Délután a templomgondnok számolt el a templompénztár február havi bevételéről (perselypénz 885 ezer P). Ma délben telefonáltak a villanytelepről, hogy a Katolikus Kör december havi számlája nagyon magas lesz.

Édenburg Andor főügyész is említést tett tegnap arról, hogy a rendőrség miként lázít, és ezt a belügyminiszter, a kommunista Nagy Imre biztatására teszi. Nem szóltam a levélről egyelőre, melyet B. Imrétől kaptam. De ezek birtokában burkoltan figyelmeztettem Havadi Ferenc plébánost, hogy ügyeljenek barátaikra, és az ifjúsági egyesületekben tartózkodjanak minden túlzástól.

1946. február 28. csütörtök

Délelőtt és délután is iskolások és hívek gyóntatása első péntekre.

A postás mondta ma, hogy holnap a kommunisták tüntetést rendeznek a tisztviselők ellen. A főispán úr azonban erélyesen tiltakozott ez ellen, és ígérte, hogy rendet fog tartani. Állítólag ma reggel 8 órakor hajtották végre Budapesten Imrédy Béla volt elnökön a halálos népbírósági ítéletet (golyó által). Az államfő, Tildy Zoltán köztársasági elnök nem adott kegyelmet.

(Németh János harangozó és Kovács Sándor vincellér ma mentek el Halasra, hogy ügyeimet elintézzék. A katonaság kocsiján mentek, Kovács fegyveres katona, szülei látogatására elvitték Benedeknét is.)

Ma szép, napos, enyhe idő volt.

 

 

   
Előző fejezet Következő fejezet