|
|
A makói színházkultúra gazdag hagyományra tekint vissza. Elég, ha két híres színész nevét megemlítjük. Kelemen László, a magyar színjátszás atyja, az első hazai színtársulat szervezője, társulatának felbomlása után – rokoni kapcsolatai révén – Makón vállalt munkát. A nemzet csalogánya, Hollósy Kornélia pedig – mint Lonovics József főispán hitvese – hellyel közt 11 évig lakott városunkban.
Eleinte a színházi előadásokat a városháza nagytermében tartották, 1877-ben egy deszkából épült színkör állt, de csak a színpadot helyezték tető alá, a nézőtér fedetlen volt. Például, amikor Blaha Lujza 1885-ben, mint vendégművész szerepelt Makón, a közönség ernyőkkel a kezében hallgatta a nagy művész lebilincselő énekét.
Hollósy Kornélia Színház
1886-ban a lebontott deszkaszínkör helyén készült el az új nyári színház, az akkori Népkert telkén (ma Megyeház utca 5.). A makói színészet számára állandó hajlékot ez sem jelenthetett, hiszen a favázas téglaépítmény nyitott fedélszékű volt. A szabálytalan alakú színpad igen kicsinynek bizonyult, s az öltözőket deszkából ácsolták össze.
A századforduló idején megértek a feltételek arra, hogy Thália-templomot építsenek Makón. Helyéül a Sóház utca elejét (mai Csanád vezér tér) szemelték ki. A festői szépségű, jó érzékkel tagolt, favázas, zsindellyel fedett nyári színház tervéi Orbán Ignác városi főmérnök készítette el, melyet később Czigler Győző műegyetemi tanár átdolgozott. A kivitelezési munkákat Kövecs Antal helybeli vállalkozó végezte. A színházépítéshez a legnagyobb adomány Hollósy Kornélia fia, Lonovics Gyula nevéhez fűződik, tízezer koronát adományozott erre a célra.
A Hollósy Kornélia nevét felvevő színházat 1903. augusztus 18-án avatták fel. Az ünnepi óda költője, Váradi Antal a névadóhoz így fohászkodott:
Magyar színpad babéros asszonya
Te ihless minket, szellemed kísérjen.
Neved varázsa legyen a vezér,
A tűzoszlop, amelynek nyomdokában
Mi vándor utunk égi célhoz ér.
A díszelőadáson részleteket mutattak be a Tannhäiserből, a Hunyadi Lászlóból, a Cigánybáróból és két népszínműből. A szereplők között ott találjuk a fiatal Somlai Artúrt is. Az egész városban nagy az érdeklődés és a lelkesedés. A 24 előadásra kiadott összes bérletet elkapkodták. Ebben az évben két önálló színházi lap is megjelent: a Színházi Újság és a Makói Színházi Lapok.
A későbbiek során a színháznak általában két szezonja volt: tavaszi és őszi. Volt olyan esztendő, amikor száz (!) előadást tartottak, és a színházlátogatók évi száma megközelítette a város összlakosságát, mintegy harminc ezret. A Színpártoló Egyesület mindig előre megkötötte a szerződést a kiválasztott színigazgatóval. Többek között aradi, szabadkai, kecskeméti, szegedi, soproni társulatokat hívtak meg. A legnépszerűbb színigazgató Nádasi József volt, aki tizenhat évig működött városunkban. Ez idő alatt nagy küldetést teljesített, megnyerte a színház számára a makói közvéleményt. A Hollósy Kornélia Színházban sok kiváló művész szerepelt, így: Blaha Lujza, Vízvári Mariska, Márkus Emília, Dajka Margit, Rózsahegyi Kálmán, Odry Árpád stb., valamint két makói születésű: Papp Miska és Páger Antal.
A színház néhány alkalommal jelentős irodalmi találkozások színhelye is. 1924. őszén, ahogy Juhász Gyula írja:
Magyar vidékről három énekes
kopog e háznál és szállást keres.
A három vendég: Juhász Gyula, Móra Ferenc, Réti Ödön egy-egy egyfelvonásosát mutatták be. Határozott kiállást jelentett az 1929-ben rendezett Ady-ünnepség is.
Színházunk áldásos működését alig négy évtizedig fejthette ki. Bécsy Bertalan polgármester előbb tűz- és életveszélyesnek nyilváníttatta ezt a városképileg is szép épületet; hiába interpellált Diósszilágyi Sámuel főorvos, könyörtelenül lebonttatta.
Csongrád Megyei Hírlap, 1973. nov. 23.
Egy érdekes makói házról – állt 144 évig
Gyakran előfordul, hogy valaminek az értékére csak akkor döbbenünk rá, amikor az már megszűnt létezni, így vagyunk ezzel a Kálvin a. 8. szám alatti házzal is, melynek bontása befejezéséhez közeledik.
Makón, a 19. században egy sajátos klasszicista stílusú lakóháztípus jön létre. Ez olyan jelentős utca-, illetve városképet eredményezett, hogy még Szegfű Gyula is kénytelen vele foglalkozni a Magyar történetében: „Történet nélküli városaink, melynek múltját a török uralom nyomtalanná tette, most kapnak először valami egységes képet, melynek szemléltetésére legyen elég a földesúri hatalom alatt álló agrárváros, Makó példáját megemlítenünk. Itt a 19. század első feléből való polgárházak mindegyikén van valami szerény motívum, mely évezredes európai klasszikus hagyományokat tüntet föl”.
Papp Mihály orvos háza (Kálvin u. 6.)
E háztípusnak városunkban van egy nagyobb méretű, gazdagabb belső tagolású polgári, és egy egyszerűbb, arányaiban harmonikusabb paraszti változata. Számuk ma már néhányra csökkent. A város ilyen típusú épületei közül is a legszebb, a legérdekesebb a most lebontásra került Kálvin utcai lakóház volt. Véggel nézett az utcára, puritánságig egyszerű klasszicista homlokzattal, az akkori polgárházakra jellemzően három ablakkal. Maga az épület alaprajzi elrendezését tekintve három traktusból állt: az udvar felőli folyosóból, mely utólagos hozzáépítés; a középső épületrész foglalta magába a lakás fontosabb, reprezentatívabb helyiségeit, alatta teljes hosszában dongaboltozatos pince; a Szegedi utca felőli helyiségek, mint melléktraktus kapcsolódott az előbbihez. A két utcai szoba boltozatos mennyezettel készült. Ez a maga nemében éppúgy egyedülállónak tekinthető, mint a füstelvezetése. A nyolc helyiségből álló épületnek egyetlen szabadkéménye volt, és ebbe boltozatos falazással kötötték be a távolabb eső helyiségek kéményeit is.
Az épület – a szájhagyomány szerint – a belvárosi református templom bővítésekor, 1828-ban létesült. A bonyolult műszaki megoldások valóban egy templomépítész szakértelmét és gyakorlatát igényelték. A homlokzat stíluselemzése is ezt a feltevést erősíti. Később ugyanis a homlokzat gazdagabb díszítésű lesz: falpillérek, párkányok, rozetták stb. tagolják.
Papp Miska Fedák Sárival a János vitézben
Bontásközben, az épület egyik falának megbontásakor egy sértetlen koszorú került elő. Dr. Papp Mihály (1836–1913) orvos, az épület egykori tulajdonosa 1895-ben falaztatta be – a mellé helyezett írás szerint – elhunyt gyermekeinek (Ilonka, Lajos, József) emlékére. A gyengéd szülői szeretetet jelképező koszorú vázát egyetlen meghajlított fűzfavessző képezi. Erre babérlevelek vannak dróttal és zsineggel felerősítve. Alsó felén egy csokor szalmavirág áll díszfűvel egybekötve. A mellé fűzött műlevelek: begónia, szőlőlevél-utánzatok impregnált jellegüknél fogva kitűnő állapotban maradtak fenn. Mindenesetre megállapítható, hogy a múlt század végén – a maihoz viszonyítva – egyszerűbb, kevésbé hivalkodó koszorúkat készítettek.
A mi jó öreg orvosunk a koszorú mellé egy üveg bort is befalaztatott, ezt úgy is tekinthetjük, mint az ő gyógymódjának szimbólumát. A tanulatlan emberek bizony nemigen vették igénybe az orvos segítségét. Papp Miska – a mai öregek még most is így emlegetik – tudta, hogy az italon keresztül lehet őket legkönnyebben megközelíteni, és így bizonyos kultúrmissziót is betöltött azzal, hogy különböző előírások szerint szeszes italokat rendelt betegeinek. Az 1872-es járvány idején koleraspecialistának számított. Igen elterjedt és népszerű gyógymódja a citromos rum itatása volt, melyért a belügyminisztérium alaposan meg is rótta (a központi előírások ugyanis a járvány alatt tiltották a szeszes italok fogyasztását).
A borospalack mellől egy nagyon nehezen olvasható, megsárgult papírlap is előkerült, melyen az alábbi szöveg áll: „Ezen üveg bort falaztatta ide be dr. Kisvárday Papp Mihály orvos és Makó város halottkéme 1895. évben, október 11-én. A családja: dr. Papp Mihály és neje Vekerdi Nagy Julianna és gyermekeik: Zoltán, mint vőlegény, jegyese Bárányi Irma. Ekkor jött be a polgári házasság és ez a menyasszony harmadik Makón, továbbá Mihály, mint színiakadémiai silány tehetséggel eltűrt tanuló, Mariska, mint zárdaintézetből hazakerült növendék, József III. gymn. tanuló. Elhalt gyermekeik: Ilonka, Józsika és Lajoska. – Jó egészséget, ti kik e pár sort megtaláljátok, talán akkor mi már nem vagyunk az élők között. Kérlek titeket, küldjetek a jó istenhez fohászt elköltözött szellemünkért. Ezt írta: dr. Papp Mihály.”
Gyermekei közül Miska legendás karriert futott be. A befalazási esemény előtti hónapokban otthagyta a nagykőrösi tanítóképzőt, és a szülők bosszúságára színiakadémiára iratkozott be. Apa és fia között kenyértörésre kerül sor, civódásuk kitagadással végződik. Az ifjú Papp Mihály kitűnő színész lesz, legnagyobb alakítása a János vitéz Bagója. A 100. előadásra inkognitóban felutazik a Papp házaspár is. A nagyszerű játék, a tapsorkán és ünneplés meglágyítja a kemény apai szívet, elpárolog az egy évtizede tartó harag, az előadás után egymás nyakába borulnak, és ismét szent lesz a béke közöttük.
A borosüveg és a koszorú mellé egy újságot is helyeztek, a MAROS 1895. október 3-i számát. Ebben részletes tudósítást olvashatunk az első makói polgári házasságkötésről. Olyan nagy az érdeklődés, hogy csak „belépti jeggyel” lehet a városházára bejutni. A sors különös iróniája, hogy az első menyasszony éppen a református lelkésznek, Szöllősi Antalnak a leánya. A fiatalokat a főispán, a főjegyző és többek között a főgimnázium tanári karának jelenlétében Széll György polgármester esketi össze.
A hírek között olvashatjuk, hogy Kis-Királyhegyesen föllépett az állatok réme, a száj- és körömfájás. A lap 6. oldalán vasúti menetrendet találunk. Makótól Szegedig a menetidő 62 perc. (Sajnos, ma sem sokkal kevesebb.)
A szanálások során egyik vagy másik épület lebontását sajnáljuk ugyan, de az élet nem állhat meg. A város rekonstrukciója következtében teljesen újjáépül a Rákóczi utcától a Szegedi utcáig, illetve a főtérig elterülő városrész. A Kálvin utca ezen részén pedig házgyári elemek beépítésére kerül sor.
Csongrád Megyei Hírlap, 1972. máj. 27.
Kiszombor egy irodalomtörténeti meg egy építészeti emlékkel írta be nevét maradandóan a magyar művelődéstörténetbe: József Attila számára az ábrándok és az álmok megvalósulását érlelte meg azott eltöltött nyár, a nemrégiben feltárt és helyreállított körtemplom révén pedig egy ritka szépségű műemlékkel gyarapodott a Dél-alföld.
A diák József Attila 1922 nyarán házitanítónak szegődött Kiszomborra, de sokkal fontosabb események is történtek vele. A szabadszállási és öcsödi benyomások után ott ismerte meg közelről a paraszti életet. „Kapáltam nap, mint nap egyre” – emlékezik. Ott írta olyan – örökbecsű – verseit, mint az Éhség, az Aratásban, A jámbor tehén vagy a Kukoricaföld. Ezt az idillikus Maros-parti települést nem is tudta többé feledni; tanú erre az évekkel később, a messzi Párizsban született Kiszombori dal verse.
Freskók bukkantak elő
Kiszombor „a népek országútján” fekszik. E tájat az újabb kőkorszaktól lakják; különösen népvándorlás kori leletekben gazdag, Móra Ferenc vallatta ott gyakran a földet. Régebben nemcsak Arad és Szeged irányában vezettek onnan fontos útvonalak, hanem Nagyszentmiklós–Temesvár–Óbéba–Törökkanizsa felé is.
Árpád-kori temploma egészen a 20. század első harmadáig aludta tetszhalott álmát. Gerevich Tibornak a Magyarország románkori műemlékei című, 1938-ban megjelent könyve még mit sem tud a kiszombori karéjos kerek templomról. A következő évben – tehát 1939 nyarán – kisebb javításokat végeztek a szentélyben. A vakolat leverése közben egy színes freskórészlet tűnt elő. Lélegzetvisszafojtva fejtették tovább a mészréteget, s a kutatók megdöbbenve álltak a hatszáz éves freskó előtt. Előbb a Műemlékek Országos Bizottsága tartott szemlét, majd restaurátorok szállták meg a templom szentélyét. Nem elégedtek meg a 11 m2-nyi freskó feltárásával és helyreállításával: a falat is tüzetesen megvizsgálták. Ott egy befalazott középkori ikerablakra bukkantak. Kiderült, hogy a barokk templom építésekor, 1777-ben az ablakokat is átépítették. Meghatározták az ikerablak két szélső káváját, s a középső falazatot elbontva alakították ki a kerek záródású, széles barokk ablakot. A románkori állapotot persze visszaállították. Mivel a templom szentélyében levő hatalmas barokk oltár idegen testként takarta el az Árpád-kori templom minden ékességét, azt le kellett bontani. A freskókkal díszített falba szellőző járatokat véstek, ám ezzel éppen ellenkező hatást értek el: a téglák nem száradtak ki, a légcsatornákkal elvékonyított falon – a hajszálcsövesség törvénye szerint – pedig még magasabbra szökött a nedvesség. A faliképek állapota korunkra romlani kezdett, s így elodázhatatlanná vált, hogy a templom Árpád-kori körkápolnáját felújítsák.
A XIII. századi egyház
E rotunda, azaz körtemplom alaprajza kívül kör, belül hatkaréjú lóhere alakú. Átmérője 8,5 m; a fülkék mélysége 100–150, szélességük 110–200 cm között váltakozik. Az építés során széles, gyűrűszerű, sávos alapozást alkalmaztak. A korábbi föltevésekkel ellentétben bebizonyosodott, hogy a külső, henger-alakú falazat és a belső karéjokat egyszerre falazták. A későbbi hozzátoldás után a nyugati fülkét elbontották, az ásatáskor – azt Kozák Károly régész vezette – ennek az alapjára is rátaláltak. A körtemplom külső felületét téglából falazott pillérek díszítették. A belső feltáráskor több barokk kori és egy középkori járószintet határoztak meg; ez utóbbira több mint 1 m-nyi mélységben bukkantak. Falazott sírokra és arra a barokk kori kriptára is ráleltek, amelyet Oexel Mátyás kegyúr 1787-ben építtetett. A középkori kapuépítmény maradványai szintén ismeretessé váltak, de a bélletes díszítésből semmi sem került elő.
A kiszombori rotunda
A templom építésének idejét nem könnyű meghatározni, maga a karéjos alaprajz ugyanis fölöttébb régies. Akik csupán ebből indulnak ki, azok hajlandók azt kora Árpád-korinak tekinteni. Meg kell keresni azonban azokat az építészeti elemeket, amelyeknek erősebb a kormeghatározó szerepük. Ilyen a boltozat, az ablak, a díszítőelem, a belső térhatás. A kőbordás boltozat mindenképen XIII. századi, a régészeti feltárás során semmi sem mutatott arra, hogy az másodlagos kivitelezésű volna. A felmenő falak falazása egyivású, később sem magosították meg őket. A kiszomborihoz hasonló ikerablakok alkalmazása a későromán korban terjed el. A kis kápolna belső tere lenyűgözően magas; ez a vertikális jelleg már a korai gótikára utal. A rotunda tehát a XIII. század elején vagy derekán épülhetett. (Az első oklevél, amely a falut említi 1247-ből származik.)
A kiszombori körtemplom – rendeltetése szerint – nem a kegyúr keresztelőkápolnája vagy magántemploma volt, hanem a falu plébánia egyházául szolgált.
A Velencei Charta szellemében
A közelmúltban végzett régészeti kutatás ismét egy szenzációval szolgált: a kapuzat felőli részen egy megközelítőleg négyzetalaprajzú épületrészt tártak fel. Meg is született a föltevés: ez a traktus nem lehetett más, mint lovagtorony, amelynek már nem is egyházi rendeltetése volt, hanem valamely lovagnak a lakóhelyéül szolgált. A rotundában fölfedezték ama karzatnak a nyomait is, amelyet – a föltevés szerint – a lovag használt. Ám valójában csupán arról volt szó, hogy a falu növekedésével a kis körtemplom kicsinynek bizonyult, s ezért még a középkorban ezzel a szobányi előcsarnokkal kibővítették. Ebből lehetett feljutni a karzatra. A falu jobbágysága a mise idején lent, a körtemplomban, illetőleg az előcsarnokban tartózkodott, a karzat pedig a kegyúr kiváltságos helye volt.
Az építész, dr. Kiss Tiborné Nagypál Judit – ő volt régebben a karcsai karéjos templom építésze is – azt a célt tűzte maga elé, hogy a rotundát a mai templomtestből kiszabadítja. 1980-ban bekövetkezett halála után Erdei Ferenc főépítész, az Országos Műemléki Felügyelőség osztályvezető-helyettese vette át a munkát. Nagyszerűen sikerült leválasztania az Arpád-kori részt és kialakítania a működő templomot.
A helyreállítás során a nemzetközileg elfogadott Velencei Charta szelleme érvényesült. Az új falkiegészítés jól elválik az eredeti falazástól, az új kapu nem akarja utánozni a román stílusú bélletes kapuzatot. Az idők során levert fél oszlopokat nem álmodták vissza; a karzatot három beépített gerenda jelzi; a négyzetes előrész sarkait felmagasították, de a teljes felújításra nem vállalkoztak.
A helyreállításnak egyik legfőbb feladata a falak szigetelése volt. Erre többféle terv is készült. Végül a hagyományos bitumenes szigetelést alkalmazták.
Képek három korszakból
A rotunda leválasztásával, a négyzetes előcsarnok jelképes meghagyásával és a sekrestye lebontásával a templom alapterülete erősen csökkent, hagyományos alaprajza gyökeresen megváltozott.
A külső terepet 60-80 cm-rel lesüllyesztették, így a templom eredeti nagyságában mutatható be. Hogy a rotunda nagyobb önálló teret kapjon, az 1910-ben épült templom jelenlegi keleti homlokzatára futónövény kerül, a környező házaktól pedig gyorsan növő növényekkel, nyárfákkal választják le. Így a fehérre meszelt körtemplom egy zöld mezőben foglal majd helyet.
A keleti karéjban előkerült festményeket 1939-ben Nikássy Lajos restaurálta. Előbb a feltáskásodott képfelület megkötését végezte el, s a vakolat folytonossági hiányait pótolta. A falkép kisebb sérülésein – ahol a szín és a forma folytatódása magától értetődő – pótolta a hiányukat. Összhatásában azt kívánta elérni, mintha a sokszínű felső réteg már elpusztult volna, s csak az alsó zöldes aláfestés látszana.
Mivel ma már – az építészeti helyreállításhoz hasonlóan – a festmények restaurálásakor is a hitelességet tartják szem előtt, a Nikássy által készített alapvakolat-réteget eltávolították.
Azt, hogy a falikép alakjai sem érzelmi, sem cselekvő kapcsolatban nincsenek egymással, már a község monográfusa, Kiss Mária Hortensia megállapította. Ezt a rejtélyt Kisterenyei Ervin restaurátor oldotta meg. Föltette, hogy a jelenlegi képek három elkülöníthető időben keletkeztek. Az ablaktól balra levő alak egy vékony mészrétegre van festve. (Valószínűleg az egész fülke mészalapú al secco technikáival volt kifestve eredetileg, de a kompozíció annyira megrongálódott, hogy több részét újra kellett festeni.) A második szakasz képeiből a bal oldali középső és a két jobb oldali maradt fenn. Ezek már freskók (al fresco), tehát nem száraz, hanem nedves vakolatra készültek. Még egy újabb sérülés után született meg a bal oldali harmadik képmező. Az ötalakos falképen tehát három különböző ikonográfiai elképzelés keveredik! A freskók keletkezését a község kegyurával is kapcsolatba hozzák, nevezetesen azzal a Csanád nemzetséghez tartozó Telegdi Tamással, aki 1350 és 1358 között csanádi püspök volt.
A kompozíció egyébként öt, egymástól elkülönülő képből áll. Az alakokat még nem határozták meg végérvényesen. A legelfogadottabb megfejtést eddig Dávid Katalin adta. A fülke bal oldalába tehát három kép került: Veronika kendője, Mária Salomis hét gyermekével és Antiochiai Szent Margit. Ez utóbbi valóságos remekmű. A női alak gondosan fésült haja; merészen kimutatott válla, előkelő redőzetű palástja világias megjelenést sugall. A fülke jobb oldalában Szent Annát láthatjuk Máriával és Jézussal, valamint egy férfi szentet. Ez utóbbinak a kezétől jobbra lefelé haladva egy eddig megfejtetlen gótikus írás betűi sorakoznak.
A kiszombori rotunda feltárása 1939-ben
Átformálták
A török hódoltságot a templom szerencsésen átvészelte, csak a négyzetes előrésze semmisült meg. A gótikus szövegrész közelében egy vízszintes irányú török írásnak vélt bekarcolt szöveg található; ezt eddig szintén nem tudták megfejteni. A néphagyomány szerint a törökök mecsetnek használták a templomot. Az újjátelepülés után, 1744-ben a királyi kamara 10 öl hosszúságú fatornyos hajót építtetett az ősi kerek templomhoz. Ennek a helyén 1777-ben egy szintén 10 öl hosszúságú barokk hajót emeltek. A barokk ízlésnek megfelelőén a rotundát is átformálták. Például az iker ablakokból ekkor keletkeztek a nagyméretű barokk nyílászárók. A körtemplom kupolájára falkép került. 1904-ben – valószínűleg földrengés következtében – a barokk templom összerepedezett, a körtemplom kupolája is megsérült; ezért 1910-ben Csányi Károly műegyetemi tanár tervei szerint, neoromán stílusban egy új templomhajót emeltek.
A restaurátorokat a kupolán előkerült, egy vidéki kismesternek erős színekkel felhordott naiv al secco festménye is lázba hozta. Mivel a kupola nemcsak megrepedezett, hanem be is ázhatott, az egész kép erősen megsérült, sőt egy nagyobb képmezője teljesen el is pusztult. A helyi plébánia irattárából – szerencsére – előkerült egy 19. századvégi fénykép: a megrongálódott kupolafestményt ennek segítségével sikerült helyreállítani. A kiegészítéseket vonalkázással különböztették meg az eredetitől. A templom Nagyboldogasszony-i titulusára két mennyezetkép utal: Mária mennybemenetele és az a jelenet, ahogyan Szent István felajánlja a koronát a magyarok Nagyasszonyának.
Tovább kell kutatni
A kiszombori rotunda részletekbe menő feltárásával és helyreállításával – mindez tizenhárom évbe tellett – kimagasló munkát végzett az Országos Műemléki Felügyelőség, de a körtemplomra vonatkozó ismereteink még koránt sincsenek lezárva. A restaurátorok által összegyűjtött malter- és festékmintákat is elemezni kell, a kormeghatározás végett pedig szintén fontos lenne, hogy régészetileg feltárják a templom körüli temetőt, s a padlástérben megvizsgálják a körtemplom boltozatát. Előbbre vinné a kutatásokat az említett gótikus és török írásnak a megfejtése is. A kiszombori rotunda román kori építészetünknek egyik legszebb gyöngyszeme! A történeti Magyarországon hasonló alaprajzú körtemplom még Korcsán (Borsod–Abaúj–Zemplén megyében), Gerénben (Ung megye; ma Szovjetunió) és a Kolozsvár melletti Kolozsmonostoron volt. Ezek közül a kiszombori a legnagyobb, a legszabályosabb alaprajzú, díszítését tekintve pedig a leggazdagabb. Középkori falképeinek művészi megformálása egészen bravúros; a veszprémi Gizella-kápolna képeivel is vetekszik. A 43-as főközlekedési út mellett álló körtemplom Dél-alföldünknek máris egyik legfontosabb idegenforgalmi nevezetessége.
Élet és Tudomány, 1985. 32. szám. aug. 9. 1010–1012.
1. A gótikus templom
Szinte a csodával határos, ha a mindent felperzselő török pusztítást egy-egy templom átvészelte. A régi makói templomot, az „Alte Kirchen”-t is megtépázta a történelem vihara, de falai még az 1700-as évek elején álltak. A kiszombori rotunda és az óföldeáki templom – ha megrongálva is – de átvészelte a nehéz időket.
Műemlékeseink figyelmét a kiszombori körtemplom hamarabb felkeltette, az óföldeáki templom mindeddig mostohagyerek maradt. A toronysisaktól is megfosztott templom már-már jóvátehetetlenül omladozott. Rokonai Béla plébános és Rakonczai János kőművesmester minden követ megmozgatott, így az Országos Műemléki Felügyelőség szakemberei a templom felújítása mellett döntöttek.
A falu neve a 14. század első felében készült tizedlajstromban még nem szerepelt. Az első okleveles adat 1406-ból való. Legrégibb lakosai királyi emberek voltak. Ezt követően több tucatnyi – zömmel egytelkes – nemesember lakta.
A templom homlokzata az 1753. évi térképen
Manapság tudományos követelmény, hogy egy műemlék helyreállítása előtt alapos régészeti feltárást kell végezni. Erre dr. Béres Mária, a szegedi múzeum régésze kapott megbízást, aki rendkívül körültekintően és lelkesen kezdett munkához. A műemléki felügyelőség leverette a templom külső faláról a vakolatot. A régészeti feltárás magán a templomdombon folyik, csak a későbbiek során indul meg a templom belső feltárása.
Gilicze János, a makói levéltár munkatársa történeti források feltárásával segíti a munkálatokat. Levéltárosunk másfél évtized óta elkötelezetten foglalkozik a falu múltjával és a Návay család birtoklástörténetével. Megírta Földeák 1845–46. évi áttelepülést, Vigh Zoltánnal közösen sajtó alá rendezte a Návay-naplót és a Návay családdal kapcsolatos kutatásai beépültek a Vigh Zoltánnal közösen feldolgozott megyei közigazgatási tanulmányba.
A templomnak több stílustörténeti korszaka van. Mai formájában gótikus stílusban épült. A falkutatások megkezdése előtt, pusztán a külső vakolat leverése után Béres Mária régész 15. századinak tartja a templomot. Az első török támadást Makóhoz hasonlóan Földeák is átvészelte, de 1597-ben (Borovszky ezt tévesen 1596-ra teszi) teljesen felperzselik, lakatlan puszta lesz belőle. A 17. század közepén makói és vásárhelyi reformátusok ülték meg a települést. A megrongálódott templomot református templomként állíthatták helyre. A törökdúlás során beomlott eredeti csúcsíves boltozatot – ennek nyomai a padlástérben ma is láthatók – nem állították helyre. A 16. században készülhetett a szentély mostani boltozata.
1686-ban a Szeged alól menekülő török csapatok ismét elpusztították a falut. A földeáki pusztát 1700-ban Makó város bírta. 1720-ban szegedi kirajzású településként éledt újjá a falu. (Oltványi Pál A földeáki parochia rövid története írásában tévesen 1693-ban jelöli meg a végleges pusztulást.)
Az újabb megtelepedés után, 1723-ban Bileczki Sámuel plébános az erősen megrongálódott gótikus templomot rendbe hozatta. Ekkor a templom a mostaninak kétharmadáig tartott. Az eredeti állapotnak megfelelően ablakai a déli oldalon voltak: kettő a szentélyen, kettő a templomhajón. A helyreállítás nádfödém maradványai még 1923-ban láthatók voltak. A járófelület égetett téglával volt burkolva.
Gilicze Jánosnak 1753-ból sikerült egy térképet feltárnia, amely a templomra vonatkozóan rendkívül becses művelődéstörténeti emlék. A templom egy alacsonyabb szentélyből és egy magas hajóból állt. A torony mindössze egy huszártoronyszerű kis tornyocska, hiszen a megtelepedés után csak egy szerény helyreállításra volt lehetőség.
Szintén Gilicze Jánostól származó adat, hogy 1766-ban az esperesi látogatás szerint a Návay család a régi templomot helyreállította, egy dísze hiányzik, a tornya. Ez a megállapítás két rejtélyt takar: egyrészt miért nincs tornya, másrészt milyen Návay helyreállításról van itt szó. Návay János nagyváradi kanonok ugyanis 1729-ben vásárolta meg 4500 rénusi forintért a földeáki határt, birtokba unokaöccsét, Návay Györgyöt iktatta be. Kiss József plébános kutatásaiból tudjuk, hogy a templomot a Návay család megjelenése előtt hat évvel már Bileczki plébános helyreállította. Nem beszélve arról, hogy a templomnak kegyura nem volt, fenntartása a hívek szeretetfilléreire volt utalva.
Ezt a kettős rejtélyt Gilicze Jánosnak sikerült megoldania, ugyanis talált egy panaszos levelet 1759-ből. Ez év nyarán fergeteges vihar és jégeső söpört végig Földeákon. „Házainkat azon veszély összetörvén ... csaknem mindnyájunknak nyakára szakasztotta.” „Templomunknak egynéhány száz esztendőktől föl állott Frontispiciumát, Tornyát leszakasztván egészen a szanktuáriumig (szentély) mind belől és a Templomunkban padlást, orgonát és kívül is tetejét, nagyobbéli harangunkat ízrül porrá öszve törte.”
Ennek az óriási kárnak a helyreállítása meghaladta a hívek erejét. Ácsmestert hívattak a helyreállítás költségeinek megállapítására. A mester véleménye szerint 200 fenyődeszkára, 40 ezer zsindelyre, ötszáz fenyőlécre, három mázsa vasra van szükség. A költség 847 forintra rúgott. Amennyiben a tornyocskát is helyreállítanák, az 400 forintba kerülne. Mindezekhez még kőművesmunkák is járulnának, a harang 184 forintba, az orgona 180 forintba, a kórus székei 150 forintba kerülnének.
Kripta a lejárattal
Az előbb említett esperesi látogatás jegyzőkönyvéből kiderült, hogy 7 évvel a vihar után még nincs tornya a templomnak. A vihar utáni helyreállításban segédkezhetett Návay György.
Návay Lászlónak Istók Zoltánhoz irt leveléből tudjuk, hogy a gótikus templomnak színes üvegablakai voltak, a belső tér igen sötét volt. „Tarnay Fanny nénim anyjától hallottam, hogy a csúcsíves ablakok színes üvegfestéssel voltak ellátva”. A gótikus ablakok nyílása mindössze 30-32 cm.
Vidéki viszonylatban tetszetősnek mondható gótikus templom fénykorának a hódoltság előtti időszakát tekinthetjük. Ekkor az épülethez illő tornya és boltozata volt.
2. A barokk templom
Amikor a 15. században Földeák kisnemesei fölépítették templomukat, az minden bizonnyal építészeti gyöngyszemnek számított. Az újjátelepedés utáni falusias templomképet még az is fokozta, hogy – Návay László szerint – a tetőzet náddal volt fedve, a tornyon gólya fészkelt.
Kripta a templom alatt
Mivel a Návay család nem volt a templomnak kegyura, Návay György 1758-ban Engl Antal püspöktől kért engedélyt, hogy saját költségén maga és rokonai számára urnák és koporsók befogadására alkalmas kriptát építsen. A püspök Návaynak, mint az egyház jótevőjének, kiváltságként megengedte, hogy a létesítendő kriptába a kérelmező és minden leszármazottja taksafizetés nélkül temetkezhet. Oldalági rokonoktól és nemesektől 20, nemtelenektől 12 forint illeti meg a plébánost, aki a temetési szertartás elvégzésén túl 20, illetve 12 szentmisét tartozik bemutatni.
A magtárrá átalakított templom
A kripta csapóajtója a szentélyből nyílt, de ez a megoldás nem látszott célszerűnek, ezért Návay Antal 1783-ban kívülről nyitott lejáratot, amelyet vasajtóval láttak el. Ezt a lejáratot 1923-ban Návay László feltárta, kutatásairól mindjárt be is számolt Istók Zoltánnak, a makói mérnöki hivatal mérnökének. A sekrestye mellett alakítottak ki egy folyosószerű lejárót. A munkálatok során átvágták a külső körfalat éppúgy, mint a templom alapfalát. A kriptaajtónál öt lépcső vezetett lefelé, egy vízszintes folyosószakaszt ismét három lépcső követte, a kriptába lejtős út vezetett. Ez tulajdonképpen a kripta előtere volt. Innen a szentély alá nyúlt az egyik kripta, a másik minden bizonnyal a kapu irányában lehetett. Ennek boltozata már korábban beszakadozott. Návay László még az első világháború kitörése előtt hallotta egy kőművestől, hogy 1870 körül ezt a részt befalazták. A lejárat mellett is volt kialakítva egy koporsófülke és valószínűleg a bejárattal szemben is lehettek fülkék, de a Návay László-féle feltáráskor itt a boltozat beszakadozott volt.
A kripta boltozata és falazata Návay László beszámolója szerint: „ma is használatos, normális nagyságú téglából készült”.
Bővítés
Minden bizonnyal a templomhajót 1778–80 körül egyharmaddal bővítették. Az átépítés valószínűleg több szakaszban történt. A nyugati homlokzaton egy vízszintes, ovális ablakot helyeztek el. A templom mindkét oldalán széles barokk ablakokat vágtak. A kórus a régi templom alapfalára épült. A kórusra kőoszlopokon nyugvó falépcső vezetett. A templom bejárati része 1792-ben készült el. A templom elé előbb egy fából készült torony épült. A téglából falazott torony Návay Antal alapítványából 1824-ben létesült, de már 1836-ban (595 forint ráfordítással) nagyobb javításra szorult. A templomot a déli oldalon 1802-ben oratóriummal toldották meg. Ennek tégláit sárba rakták.
Közben véglegesítették a berendezéseket. A tabernákulum és a fenyőpadok 1778-ban, a nagyoltár 1798-ban (150 forint), a szószék (190 forint) és a gyóntatószék (35 forint) szintén 1790-ban készült. Egyébként 1723-ban már rendelkeztek ostyasütővel, Návay György 1746-ban egy aranyozott ezüstkelyhet ajándékozott a templomnak.
A Szent László főoltáron kívül még volt Nepomuki Szent János és egy Rozália szűz oltár.
Az 1835. június 9-i kánoni látogatás jegyzőkönyve szerint a templom és a torony zsindellyel volt fedve. A padok javításra és festésre szorultak, az ajtók és az ablakok tűrhetetlen állapotban voltak. A falakon kép nem volt. A templom kicsinysége miatt a gyóntatószék a sekrestyében állt. A templom külső és belső felújítását indokoltnak látták.
1793. július 19-én Rómában kelt hiteles okmánnyal ellátott Szentkereszt ereklye lett elhelyezve, melyet 1800. április 7-én Kőszeghy László püspök hitelesített, és engedélyezte a szentkereszt feltalálása és felmagasztalása ünnepén, valamint nagyböjt vasárnapjain az ereklye kihelyezését.
A templom védőszentje Szent László volt. 1768. március 28-án XIII. Kelemen pápa teljes búcsút engedélyezett, amelyben mindenki részesülhetett, aki Szent László ünnepén meggyónt. 1779. április 24-én V. Pius pápa hétévi időtartammal búcsút engedélyezett, amelyet 1802-ben VII. Pius pápa hosszabbított meg.
A kor divatja szerint a templom tehát barokk ablakokat kapott, de a gótikus falpillérek továbbra is megmaradtak, sőt a bővítés során újabb pilléreket is falaztak.
3. A templom helyreállítása
Földeákot, a mai Óföldeákot 1845. május 28-án az árvíz elpusztította. A lakosság a templomban talált menedéket. A község elöljárói a Návay családdal csereszerződést kötöttek, és a következő évben hozzákezdtek Új-Földeák felépítéséhez. A Tisza és a Maros vize a régi falu helyét ezután többször elöntötte. A falu tehát átköltözött, de a templomot itt hagyta. Az épület állaga egyre romlott. Návay Károlyné gabonát kezdett tárolni benne, de számára is visszás volt, hogy egy templomot magtárként használjon. Ezért úgy döntött, hogy a tornyát elbontatja, a templomi ablakok helyére rácsos szellőztető ablakok kerültek. Egy deszka pallattal kétszintes magtárt alakított ki. A gabona nagy súlya alatt a kripta boltozata megsérült, sőt jórészben be is szakadozott, ezért nagy részét feltöltette. Mintegy fél évszázadig tartott a templom magtárkorszaka. A védtöltések megépítése után Öföldeák lakóinak egy része visszaszivárgott, ilyen körülményék között a lakosságnak hiányzott egykori temploma.
Návay László az első világháború alatt fogságba került, ahol megfogadta, ha megszabadul és visszajut szűkebb hazájába, helyreállítatja a templomot. A maga elé tűzött feladatot nagyon komolyan vette. Kapcsolatot teremtett egy fiatal makói építésszel, Istók Zoltán városi mérnökkel. Vele mindent megbeszélt, de a fogadalma olyan mély volt, hogy nem egyszerűen megbízta Istók mérnököt a helyreállítás megtervezésével, hanem nagyon alapos régészeti feltárásba kezdett. Magát a templomdombot nem ásta meg, hiszen őt az ott elterülő temető nem érdekelte, minden erejét a templom tudományos feltárására fordította. Rátalált a templomot övező külső körfalra, a vakolatot kívül-belül leverette, így meglepődve fedezte fel a gótikus és a barokk ablakokat.
A helyreállított templom. 1924.
Návay László nem romantikus lelkesedésből fogott az ásatáshoz, hanem minél többet kívánt megtudni a templom régi állapotáról. Mecénásunk nem volt sem régész, sem építész, mégis zseniálisan ráérzett, hogy a templom gótikus korszakát kell visszaállítani. Istók Zoltán a főhomlokzat közepére szánta a tornyot, de Návay László a brassói fekete templom mintájára, baloldalra javasolta építését. Fel is vázolta elképzelését. Istók Zoltán ennek alapján tervezte meg a korunkig fennálló tornyot és homlokzatot.
Návay László a szentélyzáródásnál tervezett még egy kis csinos huszártornyot is, de ennek kivitelezése elmaradt. Külön gondot okozott a kórus megtervezése. A feltárás 1923-ban indult, és a következő év elejére el is készült. Az újjáépített templomot 1924. május 24-én Glattfelder Gyula püspök szentelte fel. A templom védőszentje a keresztények segítségéről nevezett Boldogos Szűz.
Fokozatosan gondoskodni kellett a templom megfelelő berendezéséről is. A mai szárnyas főoltárt 1926-ban Návay László tervei szerint Návay Aranka adományából Gardi István földeáki asztalos készítette. Az oltár szárnyaira a történeti Magyarország búcsújáró helyeinek Mária-képei kerültek, A Cecília oltárt szintén Návay László tervezésében Návay Mária adományából, márványból és műkőből készítették. 1926-ban az elbontott makói marosi fahíd anyagából készítették a kegyúri padokat, a szószéket és a főoltárt.
A felújított templom kegyúri templom lett. A mindenkori lelkész javadalmazására 1924-ben a Návay-család telekkönyvileg évi negyven mázsa búzát ajánlott fel. Návay Aranka a plébánia fenntartására huszonegy kis hold földet, mise-alapítványra két kis holdat ajándékozott.
Makó és Vidéke, 1990. dec. 1., dec. 15., 1991. jan. 1.
Legrégibb várostérképünkön, a Steinlein-féle 1753-ban készült mappán Calvaria berg fölirat szerepel. Bergnek, tehát hegynek nevezi azt a kiemelkedő hátságot, ahol a kálvária kápolna állt. Akkor a szélső utcától egy kilométernyire eső domb valóban uralta azt a sík területet, így a hadmérnök figyelmét ez a számára szokatlannak tűnő, kiemelkedő földterület ragadta meg. Más esetekben nem a földrajzi fogalmat, hanem az általa föltüntetett objektumot nevezte meg, pl. a református templomot Reformirte Kirchen néven.
Nyilván az osztrák műszaki szakember eddig nem találkozott az Alföldünk jellegzetes kunhalmaival. A kálvária domb ugyanis nem más, mint kurgán, vagyis népies nevén kunhalom. A mi vidékünkön viszont igen általánosak voltak. Sajnos a 20. század nem kímélte kunhalmainkat, illetéktelen személyek egyszerűen elhordták, az alföldi táj csodálatos értékű létesítményeit büntetlenül elpusztították. Pedig ezek a mi piramisaink, csakhogy itt kő nem állt rendelkezésre. Mintegy kétezer évvel ezelőtt keletkeztek. A dél-orosz sztyeppék ismeretlen népe, elhalt vezérük tiszteletére temetkezési helyül emelte. Ezek a monumentális síremlékek emberi erővel – még talicska sem állt rendelkezésükre – fanatikus hittől hajtva készültek. Vertics József 1778. évi térképén Makó határában 16 halmot tüntetett föl.
A Golgota, amelyen Jézust keresztre feszítették, alacsony, koponyaalakú domb volt. Ehhez hasonló földrajzi terepen alakították ki hazánkban is a 14. századtól kezdve a kálváriákat. Minden bizonnyal Makónak már a török hódoltságot megelőzően is megvolt ugyanitt a golgotája.
A kápolna a szentsírral és a fakatonákkal
Mondai értékű szájhagyomány
A hagyomány szerint a török időkben a szegedi ferences barátok jártak Szegedről a kálvária dombhoz a makóiak hitéletének gondozására. A Porgány- és a Bogdány-éren ladikon jöttek, a Kálvária-dombnál kötöttek ki, itt miséztek, kereszteltek, majd tovább eveztek a mai Óföldeákra.
Magam is korábban történeti ténynek vettem – ezt a ferencesek által is lejegyzett szájhagyományt –, hogy a makói katolikusok lelki gondozását itt, a kálváriánál végezték, méghozzá igen romantikus körülmények között, hajóval érkezve és távozva. Ennek a tetszetős történetnek csupán mondai értéke van.
A Vatikáni Levéltárban található egy igen értékes forrás 1653-ból. Ekkor járt itt Belgrádból Benlich Máté bosnyák ferences misszionárius püspök, aki katolikusainkról a következőket írta: „Megérkeztünk Szentlőrincre és Makóra, ezek két nagy falu, a Maroson túl, a folyó partján, ahol Szentlőrinc szép temploma található, amelynek megvan a szükséges felszerelése a szertartásokhoz, itt és többi helyen a szegedi ferences atyák szolgáltatják ki a szentségeket.”
Tehát Makóra, illetve Szentlőrincre átjártak ugyan Szegedről a ferencesek, de nem rendszeres volt az itteni jelenlétük, ugyanis Benlich Máté püspök itt „sok megátalkodott embert” talált, „akik sok éve nem gyóntak”. Valójában licenciátus prédikátorok, vagyis világi személyek, félpapok „prédikálnak, keresztelnek és esketnek”.
Nem volt jobb a helyzet a hódoltság első felében sem. Makón járt ugyanis 1588-ban Sziszeki Mátyás jezsuita atya, aki szerint a „lakosságnak mintegy negyede maradt meg a pápa vallásán, de katolikus pap hiányában még keresztet vetni vagy Miatyánkot imádkozni sem tudnak”. Ezekből a vatikáni forrásokból tehát az a következtetés vonható le, hogy a másfél évszázados török hódoltság idején a Kálvária nem töltötte be a hitéletet egyedül fönntartó és ápoló helyet. Legföljebb nagyhéten és húsvétkor jöhettek ide ájtatoskodni, mégpedig a licenciátus-prédikátor vezetésével. A 20. században is általános volt, hogy bizonyos népi ájtatosságra pap nélkül, egy-egy buzgó hívő vezetésével látogatták a kálvária kápolnát.
A kápolna építése
A makói katolikusság életében – a szilárd építőanyagból 1718-ban emelt – templom mellett a kálváriának annyira fontos szerepe lehetett, hogy az 1729-ben a makói plébánia élére kinevezett Jankovits Pál kanonok első föladatának tekintette a kálvária kápolna fölépítését. Ez 1734-ben meg is valósult.
A makói kápolna tervezése és kivitelezése igényes munka. Ez különösen megmutatkozik a toronynál, ugyanis ennek teljes súlya boltíves pilléreken nyugszik. Ezek alapozása, méretezése olyan szakszerű, hogy 250 év során nem süppedt, nem repedezett meg. Idegenből hozott, jó képességű, gyakorlott építőmestert föltételez. A főhomlokzat torony szélességében közép-rizalitos, az épület két szárnya szegment-íves szoborfülkével van tagolva. Koronázó párkánya az utcai fronton erőteljes osztó párkányt alkotva folytatódik. Ezt eredetileg dupla sorban rakott hódfarkú cseréppel védték az esőzéstől. A vaskos, tömzsi torony oldalait a sarkoknál enyhe lábazatú és fejezetű falpillér fogja össze. Az alacsony, bádoggal födött, gúla alakú toronysisak alatt szintén koronázó párkány fut körbe.
A vízszintes záródású, kétszárnyú ajtó nyílása egyszerű megjelenésű. A torony négy oldalát szegment-íves, szalagkeretes, zsalugáteres ablakok díszítik, középmagasságban – mintegy rózsaablak – ovális nyílás. A teljesen sima oldalhomlokzaton két-két szegment íves ablak van, az egyrétegű, hatszemes ablakok üvegezése eredetileg hatszögű, ónkeretes egységből épült föl. A szentély egy-egy ablaka hasonló küllemű, de kisebb méretű. A hódfarkú cseréppel födött tető szegélyét vakolatba rakott cseréplesimítás adja.
Műemléki, régészeti föltárása
Mivel a kálvária kápolnáról az írásbeli források rendkívül szűkszavúak és fölöttébb szegényesek, 1989 tavaszán – az akkor folyó renoválási munka részeként – Katona Pál esperestől engedélyt kértünk a kápolna kriptájának fölnyitására. Helyi muzeológusokból, levéltárosokból és műszakiakból alakítottunk egy kutatócsoportot. Ez alkalomból áthívtuk dr. Vályi Katalint, a szegedi múzeum régészét is. Orkonyi Edéné Péli Etelka elmondásából tudtuk, hogy a kripta bejáratát a szentély jobboldali ablaka alatt kell keresnünk.
A boltívesen záródó bejárat falazata fél tégla szélességű volt. A sárba rakott téglákat kézzel lehetett megbontani. Kellemesen hűvös levegő áradt a kriptából, dohosságnak nyoma sem volt. A föltárással mindenekelőtt bizonyságot akartunk szerezni, hogy a kápolna szentélye és a kripta az épülettel egyidős-e vagy az első nagyobb restauráláskor, 1797-ben utólagosan épült-e. Kiderült, hogy a kripta másodlagos. Fala a kápolna hajójához nincs folyamatosan bekötve, és a tégla anyaga is különböző. A kripta alapozása vörös színű, a kápolna bontott téglából készült; a boltozat sárgás, vékonyabb téglái újabbak, sőt teljesen újszerű benyomást keltettek. Ezt ugyanis sem por, sem más szennyeződés nem érte.
A szájhagyomány megint nem igazolódott be, hogy egy pap, egy apáca és egy katona földi maradványait őrzi a kripta. A kripta járó felületére két koporsó volt elhelyezve, mindkettő igényes asztalos munka, esztergált lábakkal. A koporsók alsó fele szinte teljesen elkorhadt, a koporsófödelek közvetlenül a földön feküdtek. A koporsók föliratai a deszkába bevert szegekkel voltak kiverve amelyek a ma is használatos kárpitosszegekhez hasonlóak. Az egyik Antonius Nyéky, a másik Urikné Elisabet Pruszkai koporsója volt. Nyéky Antal a püspöki uradalom pénzbeszedője, perceptora 27 éves korában, 1804. szeptember 4-én hunyt el. Urikné Pruszkai Erzsébet 70 évet élt, három hónappal később halt meg. A csontváz mindkét esetben hiányzott, csupán apró csontdarabok fordultak elő. Urikné egyik cipőjének bőrtalpa majd érintetlen volt. A keskeny cipőtalp sovány, törékeny asszonyi lábra utal. Az oltár alatt elfalazva, elkülönített fülkében mintegy ásónyom mélységben előbukkant egy koporsós sír. Föltárása nem történt meg. A kripta építésekor bukkanhattak erre a sírra, ezt akkor valószínűleg kegyeletből meghagyták eredeti helyén. Ő lehetne a kápolna építőjének, Jankovics Pál prépostnak a teteme. Bár az egyház halotti anyakönyvében neve nem szerepel.
A Kálvária utca lakói tudni vélték, hogy Szakács Gábor föltalálónak az átellenben álló házát titkos alagút köti össze a kápolna kriptájával. Szakácsot ugyanis rejtélyes, titokzatos személynek, különös mágusnak, modern Faust doktornak tekintették a makóiak. Nos, ennek is csak mondai értéke van. A kripta megnyitásakor ennek nyomával nem találkoztunk. Amikor a Kálvária utca víz- és gázvezeték árkát ásták, illetve géppel markolták, akkor is szertefoszlott ennek a romantikus elképzelésnek az ábrándja. A történeti mondának mindig van valami tényleges alapja. Erre ebben az esetben Gilicze János levéltáros bukkant rá. Szilágyi Sándor, a püspök uradalom igazgatója 1835-ben jelentette Lonovics József püspöknek, hogy a Kálvária-hegyen az összeroskadt jégvermeket helyreállította. Annak idején tehát nem alagút szakadt be, hanem egy boltozott jégverem.
A kriptába – két különböző korból származó – behatolás nyomai voltak láthatók. Egyik alkalommal a kápolna hajója felöl, az elfalazott sír tégláinak megbontásával jutottak be, másik alkalommal a kripta északi falát bontották meg.
Berendezése
A kápolnában eredetileg támla nélküli egyszerű padok voltak. 1880-ban készültek a támlás padok. Az első padokban elhelyezett egy-egy templomi zászló föliratuk szerint 1880-ból való, megújították őket 1930-ban. 1885-ig a belső falakon stációs képek függtek.
Öltöztető Mária szobor
A kápolna gondozása, karbantartása
A kápolna renoválásáról az 1835. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv (Canonica visitatio) szerint: „Van a Boldogságos Szűz Mária hét fájdalmára szentelt kálvária kápolna is, melyet 1797-ben megújítottak, majd pedig ismételten a hívek összegyűlt adományából és költségén 1824-ben renoválták, ez után 1852-ben ismételten megújították részben a hívek adományából összegyűjtött, részben a templom pénztárából való pénzösszegből”.
Az 1753. évi térkép is föltünteti a kápolna előtti három keresztet. Ezekről az egyházlátogatási jegyzőkönyv 1835-ben írja: „A kálvária kápolnánál van három fakereszt a Megváltó és a két lator bádogból való alakjaival. 1835-ben jó állapotban vannak. A hívek kegyes bőkezűségéből tartatnak fönn”. 1859-ben: „közepes állapotban vannak. A hívek a templom pénztárába befolyó kegyes adományából tartatnak fönn”.
A Kálvária utca házhelyeit 1815-ben mérték ki. Ezt követően a kálvária utcavonalában egyszerűbb fakerítést húztak. 1844-ből származó adat szerint az „elkótyavetyélt régi kerítésből bejött 31 f 20 kr.” Ebben az évben készült a 34 m hosszúságú kerítés alul bástya-modorba (falazata lefelé szélesedő) 704 forintos költségen, amelyből 291 forint adakozásból jött be. A kerítés pillérközeit farostély töltötte ki, a zárható kapu is farostélyos volt.
A mai kőkereszteket „Isten dicsőségére építtette Börcsög(k) Ferenc és hitvese Varga Ágnes 1869.”A középső kereszt négyzetes hasábalapzaton áll, amelyen az öntöttvas korpusz 93 centiméter nagyságú. A stációkat klasszicista stílusban 1880-ban állították.
A kovácsoltvas-kaput 1890-ben Péli István kovácsmester készítette. Valószínűleg ekkor szüntették meg a kerítés farostélyát is és falazták be a pillérközöket.
1970-ben dr. Tóth Aladár főorvos közreműködésével kőporos, fröcskölt vakolatot kapott a kápolna. 1974-ben a kerítést és a stációkat szintén fölújították. Az utolsó műemléki fölújítás 1988–1997 között történt.
Hitélet a kápolnánál
A kápolna gondnoka hosszú ideig Péli István (1852–1938) kovácsmester volt, aki a kálváriával szemközti házban, az egykori újvárosi római katolikus iskola épületében lakott, azt alakította át kovácsműhellyé és lakássá. Az ő leányai: Péli Etelka (Orkonyi Edéné) és Péli Gizella (dr. Kapus Istvánné) elmondásából ismerjük a kápolnában folyó hitéletet. Amíg házukban az iskola működött, a tanulók naponként reggeli imára a kápolnába jártak. A nagyböjt minden napján reggel hét órakor tartottak benne misét. A nagyböjt péntek délutánjain három órakor a hívek – pap nélkül – keresztúti ájtatosságra gyűltek össze. A hívek a nagyhét minden napján – szintén pap nélkül – végezték a keresztútjárást. Nagycsütörtökön lobogókkal és kereszttel körmenetben elmentek – a mai emlékezés szerint Dávid Péter előimádkozásával a temető kápolnába, majd visszatértek a kálváriához, ott hajnalig virrasztottak; a Jeremiás siralmait és a fájdalmas rózsafűzért végezték, és közben A keresztfához megyek, Áll a gyötrött Isten Anyja, Keresztények sírjatok, Én nemzetem, zsidó népem kezdetű énekeket énekelték. A búzaszentelést április 24-én, Szent Márk napján végezték. A belvárosi és újvárosi templomból körmenettel érkeztek a hívek. A kápolna mellé minden évben vetettek búzát, ezt mint szántóföldet megszentelte a pap. Az asztalra is tettek kis zöld búzacsomókat, ezeket megszentelés után a hívek között szétosztották, hazavíve a jószágnak adták. A kápolnából visszaindult a menet, és a pap jó termésért könyörgött. A keresztre és az egyházi lobogókra a búzából koszorúkat fontak. A kápolna búcsúnapján, július 16-án, Karmelhegyi Boldogasszony napján a belvárosi főkántor segédletével szentmisét tartottak. Ezek a szertartások 1954-ben megszakadtak.
A Papp Mihály-féle ház metszete
A kálvária kápolna Makó legrégibb épülete. A város katolikusságának évszázadokon át fontos szakrális helye volt. Sajnos 1954-től tilos volt benne minden ájtatoskodás. Katona Pál plébános a komplex műemléki fölújíttatást elvégeztette, 1997. május 2-án Gyulay Endre megyés püspök hálaadó istentiszteletet tartva megáldotta a korszerűen renovált kápolnát. Dr. Török József – aki első miséjét 1975-ben is itt mondta – a kápolnának a város hitéletében betöltött szerepéről tartott előadást. Ősi szakrális szerepkörét viszont nem sikerűit föléleszteni.
Makói História. 2004/1. 1–4.
Jövőre lesz háromszáz esztendeje, hogy a törökpusztítás után Makó újra települt. Ekkor olyan szegények voltak lakói, hogy még templomaikat is vesszőből font és tapasztott fallal készítették. A népesség gyorsan növekedett, és szorgalmukkal gazdasági gyarapodásuk is megtörtént. Ez jól tükröződik házaik differenciáltságában is. Nyolc évtized múltán, 1781-ben 50 ház közül csak három volt szoba-konyhás elrendezésű; ugyanakkor háromban már 5, kettőben 6 helyiség fordult elő.
Az újjátelepüléskor a város népessége nemcsak a régi Makó határát kapta meg, de a hódoltság alatt elpusztult szomszédos falvakét is. Így a fokozatosan betelepülő nemesek itt nagybirtokkal nem rendelkeztek, a város határa úrbéres föld volt. 1837-ben a birtoktalan nemesek száma Makón 96 főt tett ki. A társadalomban betöltött szerepük meghatározó volt, Csanád megye tisztségviselői közülük és a szomszédos települések nemeseiből kerültek ki. Bár jelentős részük a jobbágyok szintjén élt, hétszilvafás nemesek voltak, szellemileg, anyagi kultúra és életmód tekintetében alapvetően különböztek a köznéptől. Ez megmutatkozott lakóházaikban is.
Tököli ház. Csanád vezér tér 4.
A 18. század végén lakóépületeik már rangosaknak számítottak. Míg a jobbágyházak egytraktusúak voltak, vagyis szoba szélességűre épültek és semmi toldalék, még repülőeresz sem tartozott hozzájuk, addig a nemesek házai egy keskenyebb traktussal bővültek. Ekkoriban a társadalomban betöltött szereptől függetlenül Makón minden ház véges volt, vagyis az utcára véggel épült. A háznak a telken való ilyen elrendezése a nemesi- és a népi építkezésre egyaránt jellemző volt. Az ablakaik már differenciálódást mutattak. A társadalmi rangtól függően nemcsak méretükben tértek el, hanem számukat tekintve is. A jobbágyok házai zömmel egyablakosak voltak. Mivel a sövényfalú házaknál a tető súlya a gerincen végigfutó szelemen gerendára nehezedett, ezt ún. ágasfával támasztották alá, ezért az utcai homlokzat közepére ablak nem kerülhetett. A makói gyakorlat az lett, hogy az egyetlen utcai ablakot a ház hátulja felöli falmezőre helyezték. A makói kisnemesi házaknak fő ismertetője volt, hogy a utcafrontjukra három ablak került. Az utcai homlokzat két oldalán és az ablakok közé függőleges tagoló elemet, lizénát falaztak, az eresz magasságába erőteljes vízszintes párkányt alakítottak ki. A házvég nem deszkázott, hanem falazott volt, timpanonszerűen kiképezve. Ezeknek a korai kisnemesi kúriáknak a falazata döngölt föld, makói kifejezéssel vert falú volt. A házat kívül belül fehérre meszelték.
Korunkra egyetlen ilyen ház sem maradt már fönn. A görög katolikus parókiával szemközt három nemesi ház állt, a Hajnal utca sarkán a Fejérváriak háza. Nevüket már csak a Fehérvári dűlő elnevezés őrzi; a Husztik-ház építésekor bontották le. A Vásárhelyi utcai sarkon épült a Possonyi-ház. A családnak legemlékezetesebb alakja – Tömörkény István által is megénekelt – Possonyi Ferenc polgármester volt. A kettő között, a mai óvoda mellett helyezkedett el a Szilvássyak háza, helyén az 1960-as évek végén a Sinka-család épített egy sátortetős kockaházat. Ez a 160-180 évet megért épület háborítatlanul őrizte az egykori makói kisnemesi háztípust. Emlékezetemben ma is elevenen él ez a klasszicista stílusú, puritánságig egyszerű, tömeghatásában az egykori kisnemesi rangot kifejező épület. Nem volt hivalkodó, de arányaiban mégis harmonizáló, és az utcaképet meghatározó ház volt.
A szájhagyomány szerint 1828-ban, a református ótemplom bővítésekor épült a Kálvin u. 8. alatti Papp Mihály-féle ház. A Juhász Gyula szakközépiskola építésekor, 1972-ben bontották le. A Csongrád Megyei Tervező Vállalat főmérnöke, Bakonyi Tibor fölismerte a halálra ítélt épület történeti értékét, ezért állapotrajzban rögzítette homlokzatát, alaprajzát és keresztmetszetét.
Az oromzat falsíkja egybeesett a ház frontjának síkjával. Az oromzatot – az ókori klasszikus építészet timpanonjához hasonlóan – vakolatsáv zárta. Közepén zsalugáteres padlásablakkal és fölötte kerek szellőzőnyílással. Csúcsán égetett, mázas cserépgomb állt. A homlokzatot három ablak tagolta, de a középső vakablak volt. Az ablakokat vakolatkeret övezte, fölöttük erőteljes szemöldökpárkánnyal. Homlokzata klasszicizáló volt, de az akkori makói gyakorlattól eltérően koronázó párkány és lizénák nélkül készült. Az attikafalas kiskapu későbbi hozzátoldás volt, de megjelenésében alkalmazkodott a ház homlokzatához. Az épület udvar felöli szakaszán dongaboltozatos pince volt. A ház eredetileg kéttraktusúnak épült, a tornácot későbbi toldották hozzá. A kisnemesi kúria szakavatott építész munkája, amelyet az is érzékeltet, hogy a helyiségek födéme csehsüveg boltozató volt.
A honoráciorok, a jobbágyi származású értelmiségiek igencsak törekedtek a nemesi életmód utánzására. Ez érvényesült Faragó Ferenc tevékenységében is, aki megyei tisztviselőként vált népszerűvé, két ízben volt városunk polgármestere és l865-ben országgyűlési követe. Ő 1851-ben az Iskola u. 18. alatt építette föl nemesi udvarházak mintájára rangos polgárházát, amely átalakítva jelenleg is áll. Ma már csak tömeghatásában őrzi egykori hangulatát; az átépítések során külső megjelenésében és belső tagolódásában tönkretették az egész házat. Iskola utcai homlokzata kétablakos volt ugyan, de a tető a toldalék résszel bővített teljes szélességű utcafront fölött központosan épült, ez eleve érzékeltette a makói nemesi kúriák tömeghatását. Az eredeti udvari homlokzat különösen tetszetős volt; középütt hármas árkádsor kellemes hatást keltett. A középsőnél vezetett föl a lépcső, a két szélső mellvéd magasságig nyitott volt. A Gőzmalom utca felöli traktus alatt dongaboltozatos pince húzódott. A ház parapet magasságig téglából, fölötte vályogból készült. A fal vastagsága 55 cm. A mennyezet csapos gerendafödém. A tornáctól balról az Iskola utcai szobába, jobbról s Szegedi utca felöli konyhába, onnan a kamrába lehetett bejutni. A tornác szélességében két szoba és padlásföljáró helyezkedett el. A Gőzmalom utca felöli homlokzatot enyhén kiugró középrizalit törte meg.
Lonovics ház. Teleki László u. 5.
Ez a kisnemesi háztípus tovább élt a makói népi építészetben. Előbb a nagygazdák vették át, és több mint fél évszázadig ezt a háztípust tekintették a rangos gazdaháznak. Korunkra ebből is csak egy maradt fönn, a Vér-féle Szent István tér 10. alatti ház. A nagygazdáktól pedig átvették a középparaszti réteghez tartozók, a kétablakos népi klasszicista homlokzat lett általános. Ennek a háztípusnak legszebb példányait Kovács Gyula tette közé városunkról szóló építészettörténeti munkájában. Az ő megállapításaira támaszkodva figyelt föl Szekfű Gyula a makói népi klasszicista utca- és városképre.
Ez a nagygazda háztípus megtartva bizonyos klasszicizáló elemeket, tovább élt a 19. század második felében a nagyobb tömeghatású téglapilléres házakban. Erre jó példa a volt Kossuth utca 46. számú gazdaház, amely háromablakos homlokzatával, tömegével, lizénáival és párkányaival hordozója lett a korábbi kisnemesi házaknak. A szentendrei Országos Szabadtéri Néprajzi Múzeum alföldi mezőváros tájegységében ezt a makói házat tervezik fölépíteni.
A makói kétablakos klasszicista középparaszti házak eklektikus modorban szintén tovább élnek. Ezeknek is elmaradhatatlan tagoló eleme a lizéna és a párkány. Ilyen volt az Aradi utca 94. alatti Diós-ház is, amely az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban épült föl.
Az eddig ismertetett véges kisnemesi házak mellett a 19. század első felében megjelentek az ún. fordított háztípusú kisnemesi kúriák is. Ilyen volt az 1821-ben klasszicista stílusban épült Nyéky László-féle ház a Teleki László utca 10. alatt, amely előbb a századforduló utáni, majd Papp József építővállalkozó két háború közötti átépítésével elveszítette építészettörténeti értékét.
Tököly Péter alispán, országgyűlési követ, majd főispán 1830 körül építette a mai Csanád vezér tér 4. alatt klasszicista kúriát. Kellemes hatású homlokzatán a két szélső ablak mélyített keretezésű, a középső öt keret nélküli volt. A különálló kapubejárót arányos méretű timpanon díszítette. Az L alakú épület utcai része kéttraktusos, az udvari szárny előtt jó hatású oszlopos ambitus húzódott. Az egykori kellemes hatású udvarház utcai homlokzatát nagyméretű üzletportálokkal tették tönkre, az ambitust beépítették.
A Szép utca 6-8. alatti klasszicista kúriát Nyéki Antal vármegyei főjegyző építtette 1835 körül. Később a Kristóffy, majd az Eckhardt család vásárolta meg. Az utcai homlokzat két vége sarokrizalit-szerűen kiemelkedett és hangsúlyos volt. A lizénák oszlopfejeit nagyrészt lecsupaszították.
A klasszicizmus szimmetriája az 1840-ben épült Lonovics házon jól érvényesült. A középrizalitot timpanon koronázta. A Szép utca nyitásakor az udvarház harmonikus architektúráját lerontották.
Juhász–Bán ház. Úri u. 28.
Romantikus építészeti stílusban egyetlen maradandó értékű polgárház készült, az Úri utca 28. alatti épület. Juhász Antal makói református lelkész azonos nevű, jogász végzettségű fia építtette 1860 körül. 1896-ban Bán Zsigmond ügyvéd vette meg, 1937-ben árverésen dr. Nacsa Mihály vármegyei főtisztviselő tulajdonába került. Mivel Makó romantikus épületekben igen szegény volt, Kelemen Ferenc tervezőjét a régi városházának építőjében, Koczka Ferdinándban kereste. Ez azért sem valószínű, mert a városháza építésekor ifj. Juhász Antal még gimnáziumi tanuló. Koczka Ferenccel különben is megszakadt a város kapcsolata, pereskedés indult ellene. Az kétségtelennek látszik, hogy szakszerű mester alkotása, ugyanis jó arányú, mértéktartó az architektúrája és egyszerűségre törekvő. Mivel egyetlen makói épülettel sem harmonizál, tervezőjét a város falain kívül kell keresnünk.
Utcai homlokzatának uralkodó eleme a félkörív, ez jelenik meg a nyílászáróknál, a szoborfülkéknél és az ívsoroknál. Az enyhe kiugrású rizalitok alkalmazása sajátos ritmust kölcsönöznek az utcai frontnak. A középrizalitot egy-egy bástya-szerű pillér fogja össze. Az íves záródású kapu tömegének és vakolat keretének megfelelően a front jobb oldalán hasonló méretű tagoló elem veszi körül az ott elhelyezett ablakot. A két sarokrizalit fölé lépcsőzetes oromzat és szoborfülke került. A rizalitok közötti főpárkány ívsoros. Az alaprajzi elrendezés az utcai fronton két-, az udvari szárnynál egytraktusú.
A makói kisnemesi udvarházak nem voltak hivalkodóak, miként az építőik és lakóik sem. Sajnos fönntartásukra az illetékes hatóságok nem sok gondot fordítottak, legtöbb leromlott állapotú, ezért mai formájukban eredeti szépségükből mit sem őriznek már. A város népi és polgári építészetére jelentős hatást gyakoroltak.
Makói História. 1998/2. 1–3.
A makói református iskoláztatás története rendkívül gazdag múltra tekint vissza. Már a török hódoltság előtt híres iskola működött itt. Szőnyi Benjámin hódmezővásárhelyi prédikátor szerint „a makói oskola még a gyulainál is elébb való volt, s benne rendszerint húsz-harminc filozófiát és teológiát hallgató tógatus ifjak tanultak; kikből ezen vidéknek oskolai tanítók, sőt prédikátorok is teltek”. Ezt a nevezetes iskolát ugyan nem Szegedi Kis István alapította – ahogyan a református nagyiskolának falán elhelyezett tábla tévesen hirdeti –, hanem a makói reformátusság művelődés iránti elkötelezettsége hozta létre. Szegedi Kis István megfordult ugyan a Maros-parti településen, de akkor már itt virágzó iskola működött.
A török hódoltságot követően, 1713-tól ismét lett a makói reformátusságnak iskolája, de mindent elölről kellett kezdeni. Az oktatás egyre színvonalasabban folyt, teológiát végzett rektorok tanítottak, akik néhány év multán prédikátorként helyezkedtek el. A század végétől külön vált a nemzeti iskolának nevezett népiskola a deák iskolától, a gimnáziumtól. Ekkor már három fiú és egy leány osztályt tartott fönn az egyház. A gimnázium virágzása 1834–1839-ban Hajnal Ábel professzorsága idejére esett. Fölkészültsége nagy szorgalommal párosult.
A református nagyiskola, a város első emeletes iskolaépülete 1820-ban készült el. A klasszicista műemléképületnek udvari homlokzata árkád-soros kiképzésével vált hangsúlyossá. Az épület falán elhelyezett négy emléktábla (Tömörkény István, Szegedi Kiss István, Erdei Ferenc, Szirbik Miklós) is jelzi, hogy patinás iskoláról van szó.
A 19. század közepén Belvároson két fiú- és egy leányiskola működött, Újvároson egy fiú- és egy leányiskola, az Aradi utcán egy iskola két osztállyal. Az önkényuralom éveiben új iskola nem keletkezett. 1864-ben elválasztották az elemi iskolát a latin iskolától, így az egyik negyedik osztály növendékei latint nem tanultak. A növendékek létszáma 1850–5l-ben a gimnáziumi tanulókkal együtt 924, 1858–59-ben 1043, 1867–68-ban 757 volt. 1851-ben a gimnázium magániskolává süllyedt.
A tananyag 1857–1859-ben a vallási tárgyakon kívül: I. osztályban: olvasás, írás, számolás százig, szorzótábla 5×10-ig visszafelé; II. osztályban: olvasás, írás; természettanból a négy éltető dologról; földrajzból Magyarország felosztása és mind az öt kerületbe eső megyék; számvetésből a négy alapművelet; III. (középelemi) és IV. (felső elemi) osztályban: értelmes olvasás, írás példányok és helyesírási szabályok szerint; természettanból általában a testekről, különösen a vízről, légről, szelekről; büntető törvénykönyv rövid kivonata; magyar nyelvtanból a rendhagyó igékig; Európa és Ausztria földleírása; számtanból a négy alapműveleten kívül az egyenetlen osztás. 1862–1863-ban a II. osztály tananyagába felvették Magyarország földrajzát a Kis Tükör szerint, III. osztályban a természetrajzot, a fiúiskolában a magyarok történetét is.
A jó hírű református gimnázium 1851-től négyosztályú magángimnáziummá kényszerült átalakulni. Mivel nyilvánossági jog nélkül működött, tanítványai Nagyváradon vizsgáztak. Az egyszemélyes intézetben Vincze Sándort, Molnár Albert és Jákó Balázs követte. Az oktatás előírásai olyan jelentős tanárlétszámot és osztálylétszámot tettek kötelezővé a nyolcosztályos, érettségi joggal rendelkező gimnáziumok számára, amit Makón nem tudtak teljesíteni.
A városi képviselő-testület 1875. augusztus 9-én úgy ítélte meg, hogy sem a református egyház nem képes gimnáziumának nyilvánossági jogot szerezni, sem a város nem tud önerőből polgári iskolát létesíteni, de a minisztérium által sürgetett iskola fölállítása tovább nem halasztható, ezért közös fönntartású iskola létrehozását indítványozta. Az iskola két alsó osztályát 1875-ben, a harmadikat és negyediket 1876-ban megnyitja.
Református nagyiskola
Ennek az iskolának néhány évig Tömörkény István is tanulója volt, aki egyik karcolatában erre így emlékezett: „Kis algimnázium volt, a reformátusok tartották fent, a négy osztálynak igazgatóstul együtt csak négy tanára volt. De abból is egy egyúttal pap is volt, Szalárdy Antal tiszteletes úr. Ha a tiszteletesnek délután el kellett menni temetni, akkor már valamelyik osztály tanár nélkül maradt. Ilyenkor engem küldtek le az első vagy a második osztályba, hogy tartsam meg az órát, azaz, hogy húzzam ki az időt a négy órai csengetésig. E megtiszteltetés kedves anyámékat boldoggá tette, én pedig szigorú igyekezettel tanultam, hogy méltó maradjak a bizalomra. De kellett is rendesen tanulni, mert alig nyolc-tízen járván egy-egy osztályban, körülbelül minden órán minden gyereket felhívtak a leckéből felelni. Nem lehetett úgy spekulálni, mint itthon a népes piarista gimnáziumban tettük, hogy ha ma feleltem latinból, bizonyos, hogy két hónapig nem kerül rám a sor. Szóval, ott nem igen heverhetett a könyv, ha az első helyet meg akarta tartani az ember.”
Ötévi működés után a város megvonta a református egyháztól a háromezer forintos szubvenciót, így az algimnázium 1881-ben becsukta kapuit. A város községi polgári fiúiskolát állított föl, ezért megvonta a református iskolától az évi háromezer forint támogatást. A főgimnázium létrejöttével a községi polgári iskola is becsukta kapuit.
Buday Géza gimnáziumi tanár 1919-ben, a román megszállás idején kezdeményezte polgári fiúiskola létrehozását. Dr. Galamb Sándorban lelkes támogatóra talált. A Makói Földmíves Egyesület szervezésében 1919. október l-jén a főgimnázium egyik tantermében nyílt meg a polgári fiúiskola. A nehézségek ellenére a lelkes tanári testület, élén Buday Gézával, nem engedte szélnek a növendékeket, hanem átszervezték az iskolát polgári fiúiskolát előkészítő tanfolyammá. Év végén a tanulókat, mint magántanulókat a battonyai polgári iskolában vizsgáztatták le. Az előkészítő tanfolyam létszáma évről évre gyarapodott. Nyilvánvalóvá vált, hogy Makónak elvitathatatlan szükséglete a nyilvános jogú polgári fiúiskola.
Szirbik Sándor református lelkész indítványára, dr. Galamb Sándor főgondnok támogatásával a presbitérium 1922. december 29-én név szerinti szavazással egyhangúlag elhatározta, hogy a törvényszabta föltételekkel és kötelezettségekkel négyosztályú református polgári iskolát állít föl. A város képviselő-testülete 1923. május 24-i közgyűlésén egyszer s mindenkori segély címen négymillió koronát szavazott meg az iskola céljára, és vállalta az intézet mindenkori fűtési költségeinek viselését, egy hivatalsegéd javadalmazását és az építéshez ötszázezer téglát. A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium 89/1923. sz. rendeletével engedélyezte az iskola szeptemberi megnyitását.
Az előkészítő tanfolyamnak 55 növendéke volt, így 1923. szeptember l-jével az iskola akár négy osztállyal is megnyitható lett volna, de az egyháztanács a fönntartási költségek miatt aggodalmát fejezte ki. Ekkor Szirbik Sándor és dr. Galamb Sándor kötelezettséget vállalt, hogyha az iskola fönntartására az 1923–1924. tanévben a városi segély, a közületek, magánosok hozzájárulása és a tandíjjövedelmek elegendő alapot nem nyújtanának, a hiányt saját vagyonukból födözik. Ennyi önzetlenség láttára most a presbitérium nem gördített akadályt a négy osztállyal meginduló református polgári fiúiskola megnyitása elé.
A Makói Állami Segélyezésű Református Gróf Bethlen István Polgári Fiúiskola 1923 szeptemberében megnyílt a református nagyiskola épületében. Az igazgatói teendők ellátásával Szirbik Sándort bízták meg. Helyettesül Buday Gézát kérték föl. A tantestület tagjai az első iskolai évben főgimnáziumi és polgári leányiskolái tanárok voltak óraadóként. A fölügyeletet az egyház részéről igazgatótanács látta el.
Négy év múlva elkészült az új iskolaépület, amely részét képezte az akkori magyar művelődés politikának. Ma is időszerű minden idők legnagyobb iskolaépítő kultuszminiszternek Klebelsberg Kunonak itt elhangzott szavait idézni. A trianoni „nagy katasztrófa után szellemi eszközökkel, a művelődés eszközeivel” kell a nagy elhatározásainkat megvalósítani. A tanítás szellemiségét pedig hazaszeretetre és hitvallásos erkölcsi alapokra kell helyezni; „mert fövényre építi az a kultúrpolitikus a maga művelődésének Eiffel tornyát akkor, ha az alapok nem a vallás és az erkölcs pilléreire vannak építve”.
Református polgári fiúiskola
A Kövecs Antal makói építőmester által tervezett és kivitelezett nyolc tantermes iskolát a korabeli tudósító a csonka ország legszebb fiú iskolájaként emlegette: „az ó templom és az ó iskola között olyan, mint keretbe foglalt drága ékszer." A tervező az eklektika adta lehetőségek kihasználásával alkalmazkodott a műemléki környezethez és a telekrész tájolásához. A nyugalmat sugárzó klasszicista nagyiskola felöl statikus épületfrontot, a mozgalmasságot kifejező barokk templom felöl dinamikus hatású homlokzatot alakított ki. Mivel az épület fő frontja északi fekvésű volt, a tantermeket az udvar felöl helyezte el, amelyet a napsütés derűssé tett; a folyosó, a lépcsőház, a porta került az utca felöl, de ebből a külső homlokzat mit sem árul el, hiszen az előreugró két oldalszárny, a két bástya szerű bejárat, a kovácsolt vaskerítéssel lezárt előkert kellemes utcai homlokzatot biztosít az épületnek.
A rendszerváltást követő egyházi tulajdonrendezés kapcsán a református oktatás három intézménye kezdhette meg működését: 1990-ben általános iskolában, 1991-ben óvodában, és 2003-ban középiskolában.
A makói református iskolai oktatás múltjának sok szép fejezete van. A nehéz korszakok után mindig megtalálták a fölemelkedés, a kibontakozás lehetőségeit. Így volt ez a török hódoltság után, a reformkorszakban, a kiegyezést követő kibontakozáskor és a trianoni összeomlás után is és most is.
Makói História. 2003/3-4. 14–15.
|
|