Előző fejezet Következő fejezet

ADATOK DITRÓ XIX. SZÁZADI TELEPÜLÉSTÖRTÉNETÉHEZ

 

A történelmi múlt mélyebb feltárása és megismerése a történelemkutatás egyre szélesebb területen való kibontakozását teszi szükségessé. Hazai s főleg székelyföldi viszonylatban egyre szükségesebbé vált a településtörténeti kérdések megoldása. Az emberi település a maga természeti adottságaival, szervezetének árnyalatszerű sajátosságaival, növekedésének hajtóerőivel, a színhelye minden kor gazdasági-társadalmi életének. Adott vidék (város vagy falu) esetében (mint amilyen a Székelyföld) az emberi közösség szervezetének, intézményeinek helyes megértése lehetetlen a településtörténeti kérdések megoldása nélkül.

A Gyergyói Múzeum mellett működő s Gyergyó történetének szervezett formában való feltárásán fáradozó munkaközösség éppen azért fontos feladatának tekinti a medence településtörténetének felderítését.

Ennek keretében a jelen dolgozat írója a medence legnépesebb községének Ditrónak XIX. századi településképét szándékszik az általa összegyűjtött hagyomány és hozzáférhető írott forrásanyag segítségével megvilágítani.1

A jelen dolgozat hosszabb rétegzetű tanulmány része, amely végigvezeti a község településtörténetét kialakulásától napjainkig. Munkánkban bizonyos mértékig a deduktív módszert alkalmaztuk, mivel a község XIX. századi településtörténeti arculatából indultunk ki. Ezt azonban a történelmi forrásanyag természete követelte meg; az írott forrásanyag szegényes volta, továbbá a településtörténetére vonatkozó gazdag, de évről évre pusztuló hagyományanyag rögzítése.

A község történetének feldolgozatlansága miatt előzetes forrásmunkákra, tanulmányokra csak elvétve hivatkozhatunk,2 - mindamellett nélkülöznünk kell a levéltári adatokat, amelyeknek összegyűjtése és a dolgozatba való beépítése csak későbbi időpontban lehetséges.

Ditró a hasonló nevű patak teraszán fekszik hosszú, ovális alakban a patak mindkét partján. A nevének eredetével foglalkozó nyelvészek és történészek megállapítása szerint Ditró (népiesen Gyitró),3 helyrajzi tulajdonságjelző, vagy személynév, a patakvölgy ősfoglalójának a neve.4

A néphagyomány s a történeti adatok elemzése alapján megállapítható, hogy Ditró a szomszédos Szárhegy község telepítvénye. Ezt a megállapítást, amelyet Kölönte Béla fogalmazott meg kellő történeti dokumentáció nélkül, megerősíti az a tény, hogy Ditró „mater eclesia"-ja 165 l-ig Szárhegy volt, s hogy a két község közös tulajdonában az arányosításig hatalmas közbirtokokat találtunk (Borszék, Salamás), amely nyilvánvalóan utal a telepek lakóinak rokonsági és birtokjogi kapcsolataira.

A község alapítása a XIV. század második felére tehető. A Ditró-patak homokos teraszán települő őslakók, a közeli erdők kiirtásával, a mocsaras, selymékes területek lecsapólásával tették a település és a gazdálkodás számára alkalmassá a környező területeket.

A határnevek és a helyrajzi kutatások kétségtelenül igazolják előbbi állításunkat. A mai Hévízi út jobb oldalán, a kollektív gazdaság épülete körül még a múlt század végén is három nagy „lóferesztő" tó létezett, amelynek ingoványa a Tölgyesi útig terjed. A Bányabükke nevű határrész ma kopár, szántó és legelő terület. A mai Felszeg felső részén, a mai belsőségeken és kaszáló területeken időszakos vizek, posványos, egészségtelen szúnyogtanyák voltak. A Kerekmogyorós nevű határrész erdeje a mai kőhídi iskoláig, a Mártonka-patak bal oldalán végig és a Falu közti út déli ágának hosszában uralta a vidéket. Szárhegy felé még a XVII. század második felében is sűrű fenyőerdőn és süppedékes, mocsaras területeken kellett áthaladjon az utazó, s a szájhagyomány szerint, a közlekedést is pallókon, mesterséges utakon keresztül bonyolították le.

Ditró a XVI. század második felében még egyike volt a medence legkisebb településeinek. Az 1567-es portális adóösszeírás itt mindössze 26 jobbágyportát talált.5

Ez a tény arra figyelmeztet, hogy a falutelepülés körvonalainak a kialakulását csak a XVI. század második felére tehetjük. Az első írásos adat alapján fellelhető őstelep a mai központ és a felszegi iskola között terült el, mintegy háromszöget alkotva a mai főút, a Tölgyesi és a Falu közti út déli ága között. Az őstelep növekedése a XVII. század elején Alszeg felé részben az őslakosság szaporodása és térfoglalása, részben pedig az újonnan betelepülők számarányának növekedésével történt. A Ditró- és Martonka-patak között létező XV-XVI. századi temető, valamint a közelében lévő kápolna Felszeg azon részének hosszú ideig tartó lakatlanságára utal.

A község fejlődését rövid időre megzavarta a tatárok beütése 1658-ban. Ekkor a szomszédos Szárhegyre visszavonuló lakosság, a környező falvak lakóival egyetemben a tatárok által felgyújtott Ditró község fáklyájánál vívta meg elkeseredett és dicsőséges harcát.6 A porrá égett falu lakói azonban hamarosan kiheverték a súlyos anyagi és vérbeli veszteséget. Ditró lakossága 1717-ben, tehát közvetlenül a pestisjárvány előtt, már meghaladta a másfél ezret.7

A lakosság gyors, a szomszédos községekben nem tapasztalható számbeli növekedése nagyrészt a XII. században hatalma tetőfokán álló Lázár [Sz. J.: A XII. században a Lázárok, bizonyos, hogy nem állottak a hatalmuk tetőfokán. Elírás okozhatja a zavart. A szerző írhatott XVII. századot is, amikor a szárhegyi Lázárok a hatalmuk csúcsán álltak.] földesúri család betelepítő tevékenységével magyarázható meg. A falu peremrészem elterülő Lázár-birtokok ekkor válnak belsőségekké, s egy részük (pl. a Kerekmagyaros nevű határ közeli része) ekkor is csak erdőirtások útján. Ezekre a birtokokra a grófi család idegen jobbágyokat telepít, hogy azáltal is növelje befolyását a faluközösségre. A XVII. század végén megtelepedő családok (Kelemenek, Küsök, Szőcsök, Kovácsok, Farkasok, Hompotok, Gogák, Kindák, Mógák, Oroszok, Lakatosok) térfoglalásával a lakott terület csaknem kétszeresére növekedett. A belsőség határa Felszegben a mai csengettyűig, Alszegben csaknem az állomásig tolódik ki. A XVII. századvégén tehát kialakul a község többé-kevésbé mai arculata, kikristályosodik a mai falu körvonala, az a határvonal, amely a XIX. század második feléig lényeges változást nem szenvedett.

Ditró településének kialakulása, a különböző falurészek beépülésének folyamata megcáfolja mindazok nézeteit, akik az őstelepet a Tászok-tetővel (ahol rovásírásos köveket találtak) vagy a Lok nevű hellyel (Ditró loka, a patak forrásánál^ községtől 10 km-re) hozzák kapcsolatba.8 A község lakóinak őstelepe a mai központ, s a telephelyet az elődeiktől nem készen kapták, hanem nagyrészt minden idők egyik legnagyobb, legnehezebb munkájával, erdőirtással alakították ki a település legfontosabb feltételeit.

Ditró településképének alakulását a XIX. században jelentős mértékben befolyásolta egyre fejlődő ipari és kereskedelmi élete. 1828-ban a község állandó heti- és négy országos vásár tartására nyert jogot, s ezzel egy időben megkezdődött az iparral és kereskedelemmel foglalkozó örménység betelepülése. A község lélekszáma, különösen a század második felében rohamosan növekedésnek indult, s ötven év leforgása alatt (1850-1900) kétszeresénél is többre emelkedett, bár a század utolsó évtizedeiben, főként a kivándorlás következtében, a népesség növekedése a lehetőségeken jóval alul maradt.

év lélekszám
1850 3998
1867 5060
1880 5346
1890 5940
1900 59639

A népesség gyors növekedése ellenére a település határa csak az 1870-es évektől kezdve növekedik ugrásszerűen, a környező szántóterületek rovására. A szervezett, belterjesnek is nevezhető települési folyamatot ebben az időben váltja fel a szervezetlen, tervszerűtlen településrendszer. A régi tulajdonviszonyok meglazulása, a kétnyomásos határhasználat válsága, a kisbirtokos egyéni érdekeltségnek előretörése a faluközösség érdekeivel szemben - íme, ilyen formában is megnyilvánul a mezőgazdaság kapitalista átalakulásának korszakában. A házak gyakran a mezőgazdasági terület mélyén épülnek, s a házak közötti parcellákon több éven keresztül tart a gazdálkodás, épp úgy, mint a vetésterületen.

Ditrói viszonylatban tehát a XIX. század dereka az az utolsó időpont, amikor - az egyre halványuló faluközösségi településrendszer körvonalait felerősítve -rekonstruálhatjuk a község XVII. század végén kikristályosodó településtörténeti arculatát.

A belsőséget minden oldalról vetéskert vette körül, amelynek karbantartása (különösen nyomás idején volt fontos) a peremvidék lakóinak feladata volt.10 A vetéskert (határkert, kert) védelmi, biztonsági rendeltetése mellett, a vetést védte a legelő állatok pusztításától. 1864-ben a település határán végighúzódó vetéskert a Bányabükk kapujánál kezdődött, innen délnyugatnak tartva a Köllők és Kovácsok, Kovácsok és Bírófiak utcája mellett haladt, majd a Gálok keresztfájához vezető úton a Pozdorjás-kapuig. Onnan mintegy fél kilométernyi távolságon, az utcával párhuzamosan folytatódott délnyugatra, majd a Borszékkapunál megtörve a mai 2. sz. iskoláig haladt, két oldalról érintve a nagytemplom helyén lévő barompiacot.

Remete felé a határkert végig az út bal oldalán húzódott s kiszögellése csak ki a mezőre, az út hosszában volt mintegy 40-50 lépésre. A Remetei-kaputól megtért s a Hompótok utcája mentén haladva Lakatos István, Balázs Péter és Csibi Darkó utcáját érintve a Szárhegyi úthoz ért. A kőhídtól 150 lépésnyire átvágta a Szárhegyi utat, a Falu közti út déli ága mentén haladt a temetőig, majd a temető belső végénél a Mezeik utcája és a Falu közti út déli ágának újbóli érintésével Martonkáig tartott. A Martonkára bejáró út és a patak érintkezésénél folytatódott a Tölgyesi-kapun keresztül Bányabükk kapuja felé.

A községet körülvevő vetéskert és a községből kivezető utcák találkozási pontjánál ún. vetéskapuk állottak. Ezek rendeltetése kettős volt. Egyrészt megakadályozták az idegen elemek behatolását a községbe, másrészt a vetést védték a legelő állatok kimenetelétől és kártételétől. A vetéskapuk nyitása és bezárása meghatározott időben történt s a nagyobb forgalmú kapuknál erre a célra kapuőröket tartottak. 1864-ben még valamennyi vetéskapu létezett, s az utolsót 1890 körül bontották le.

Az 1860-as években még állhatott a Borszéki-, Tölgyesi-, Szárhegyi-, Remeteikapu, mint a község négy nagy kapuja, melyek az országutak forgalmát szabályozták. Ezek mellett a mezőrejáró utak végén szintén találunk vetéskapukat, amelyek szerepe az előbb felsoroltakénál jóval kisebb: Bányabükke, Birófiak, Pozdorjás, Tornák, Farkas Jakab és a Lövöldöző kapuja.11 A vetéskapuk lebontása a faluközösségi földhasználat átalakulásának folyamatával egy időben történt, amikor a település léte is szilárd államhatárok folyamatával egy időben történt, amikor a település léte is szilárd államhatárok keretei között biztosabbávált.

A székely falutelepülés egyik legáltalánosabb szerkezeti sajátossága a tízes rendszer. S bár erre vonatkozólag a történelemkutatás, igen kevés általánosítható adatot hozott felszínre, körvonalazható a tízesek gazdasági és közigazgatási szerepe. A jelen dolgozatban azonban szem előtt tartva tematikánkat - a tízesekkel mint falurészekkel, települési egységekkel foglakozhatunk.

A ditrói tízes rendszer kialakulása az alszegi és felszegi falurészek kiépülésével egy időben történt. Ez az időpont a XVII. század végére tehető, A kialakult három tízesnek megfelelően a község közbirtokainak egy részét, főként a gazdaságosabb kihasználásuk végett három részre osztják. A tízesek tehát külön bözbirtokossági egységekké váltak. A község három tízese először a Lázár család 1773-as birtokösszeírásában fordul elő.12

A XIX. század közepén a tízesek határai igen megnövekedtek, ami új tízes rendszer bevezetését tette szükségessé, a községet akkor öt tízesre osztják, öt részre osztva az addig három tízes tulajdonát képező közbirtokokat is.13

A község külső formájában és belső szerkezetében történt változással egy időben a település belső formája is megváltozott. Ebben a tekintetben két szembetűnő jelenség húzza meg az új és régi közötti határt. A patak menti terület a Tölgyesi út és a Falu közti út déli ága között a felszegi csengettyűtől az alszegi csengettyűig zsúfolt; itt szinte hozzáférhetetlen településrendszert találunk. A telkek itt eltörpülnek a peremvidék telkeihez képest, ahol szétszórt, kényelmes térfoglalású településrendszer uralkodik. A falu központi részén nem véletlen az egy telken levő lakóház. Ezen a területen a XIX. század második felében még a hagyományos ereszes székely háztípusok szoros egymásmelletti-sége tette eredetivé a települést.

Ez a falurész sokban haszonlít az ún. halmazfalus településekhez, mint amilyen Csíkmadaras, Korond, Nagyborosnyó, vagy a Sebestyén Károly által ismertetett Rekettyés vagy Magyarszákos.14 Megjegyzésre méltó, hogy valamennyi gyergyói község régi településrendszere ugyanilyen képet mutat.

A hajdani őstelep határát képező Tölgyesi út és a Falu közti út déli ágának kiépülésével a telkek kifelé, a határ irányában történő osztódásával keletkeztek a ma is létező zegzugos „vízrejárók", amelyek Ditró patakának mint életet adó vízforrásnak a megközelítését tették lehetővé. A „vízrejárók" használata itt is meghatározott szabályok szerint történt.15

A község XIX. századi településképének alkotóelemei a családi települések. Ez a településforma fellelhető nemcsak Ditróban, hanem Gyergyó más községeiben is. Arra a kérdésre, hogy mennyiben kapcsolódik a nemzetségi szervezet vagy a nagycsalád hagyományaihoz a településnek ez a formája, csak a jövőbeli kutatások válaszolnak, dolgozatunk keretei között ennek a jelenségnek amúgy is csupán településtörténeti tekintetben való kiaknázása lehetséges.

A családi települések kialakulása a letelepülés családok szerint történő folyamatából ered. Megszilárdulásuk és hosszú ideig való fennmaradásuk három fontosabb tényezőnek tulajdonítható. Az irtásos szabadfoglalású földközösségi övezeten szerzett családi birtokok léte, a birtokok megművelésében és a gazdasági munkákban jótékony hatású egymásrautaltság. Az egyes családok által irtásos szabadfoglalás útján szerzett birtokok mind a határneveken, mind a hagyományokban elevenen élnek. Köllők vésze, Dornák sarka stb. (1. az egyes családok felsorolásánál.) A székely leánygyermekek kiházasítása, mely megakadályozta az idegen családból származó férfi családtag betelepülését s ezzel az ingatlan belsőség átszármazását.

A határőrség hagyományokra építő politikája a civil élet katonai adminisztrációjának legalsóbb sejtjét fedezte fel a családközösségekben. Példának hozhatjuk fel azt, hogy a huszár családok ún. „ló porció részét" mint a lótartáshoz szükséges kaszáló- és szántóterületet a rokon családoknak egy tagban osztották ki.

Alább ismertetjük a népesebb ditrói családok XIX. századi telephelyét a következő módon: Család - a család legelső említésének ideje (névváltozatai), a család hány ága szerepel, társadalmi állapota, telephelye (falurész, utca), ősfog-lalása, egyéb megjegyzések.

Csibiek: 160216 (Csiebe, Csibi) kettő; 164617 négy; 170218 15; lófő, gyalog; Központ, Csibi Barkó, Csibi Barabás Mihály, Csibi Simon fiák és Csibi Birófiak útja, Csibiék gödre. A hagyomány szerint a falu központi részén települtek meg, s az első betelepülők.

Bajkók: 1602 (Baljkó) 1,1646 (Bajkó) öt, 1702,6; gyalog; Központ, a nagytemplom mögötti rész: Bajkó András, Bajkó Barabás, Üstös utca: Bajkók mezeje.

Ilyések: 1602, három, 1702, egy, 1771, négy19; gyalog, jobbágy; Központ, Ilyések utcája, a család a szárhegyi Ilyéseknek Ditróba települő ága.

Mezetek: nevük egyetlen hazai összeírásában sem szerepel.20 Gyalogok: Központ, Mezei Barabás, Mezei asztalosok, Mezei felháziak, Mezeiek útja: Mezeiek sorka. A néphagyomány szerint ősfoglalók. A határőrség idején lovas és gyalogos szolgálatot teljesítettek.

Csíkiak: 1625 (Csíki egy)21, 1646, egy, 1702, öt; lófő, gyalog; Központ, Templom utca, Alszeg, Csiki Tamás utcája.

Puskások: 1602, egy, 1702, öt; nemesek, lófők, gyalogosok, jobbágyok; Központ, Puskás Miklós, Puskás Tamás, Kopacz Puskás Antal útja: Dornák sorka. Valószínű, hogy János Zsigmond idején a puskás gyalogok szervezetének felállításával nyerték nevűket s addig a Csibi vagy Mezei családhoz tartoztak.

Köllők: 1646, (Kelleő) egy, 1702, kettő; gyalogok; Felszeg, Köllők, Köllők és Kovácsok útja; Köllők vésze.

Siklódiak: 1646, három, 1702, öt; gyalogok; Központ, Siklódiak, Tornák útja; Siklódiak mezeje.

Gálok: 1646 egy, 1702, egy: gyalog; Felszeg, a felszegi iskola környéke az ún. Csengettyű tartománya; nevüket őrzi a Gálok utca, Gálok sorka.

Mészárosok: 1646, (Mészáros alias Balázs Péter) kettő, 1702, három; gyalogok; Felszeg, Mészáros András, Mészárosok útja.

Kovácsok: 1702, kettő; Lófők, gyalogok; Al- és Felszeg, Kovács Antal és Simon, Köllők és Kovácsok, Kovácsok utcája;22 Kovácsok sora.

Hompotok: 1702, egy, Lófők, gyalogok; Alszeg, Hompotok utcája. Zárt családi településük csak a század elején bomlott fel.

Farkasok: 1702, kettő: libertinusok; Alszeg, Farkas Károly, Farkasok útja. Valószínű, hogy a szárhegyi jobbágyrendű Farkasok libertinus ága költözött át Ditróba.

Szőcsök: 1685 egy;23 jobbágyok; Felszeg, Csengettyű utca. Ősi telephelyükön ma is mintegy 30 család lakik egymás mellett.

A felsorolt családokon kívül a Kelemeneknek, Lakatosoknak, Ádámoknak, Tamásoknak is megvolt a családi telephelyük. Bajkáknak, Balázsoknak is. Ezekre vonatkozólag azonban kevesebb biztos adattal rendelkeztünk.

A családi településekre, a családi ősfoglalások, birtokok létére vonatkozólag sok utalással és összehasonlító anyaggal rendelkezünk, különösen a szomszédos községek XVHI-XIX. századi helynevei között anélkül, hogy azokat a hivatalviselés, a hadi funkció és más szempontokból értékelni tudnók: 1773-ban Ditró helynevei között található az Ádámok kertje,24 Alfaluban a Gálok földje, Bariczok nyire, Borsodi nyíre, Biroflak nyíre, Erdősök rétje.25 Csomafalvában: Portikok utcája, Csaták utcája, Farkasok utcája, Erősök utcája.26 Gyergyószentmiklóson: Ángyiak utcája, Köllők kertje.27 Remetén: Laczkók hatja, Fazakasok utcája, Dávidok mezeje.28 Tekerőpatakon: Fórikák és Bálintok utcái,291778-ban a Remete és Ditró közötti határperben megidézett tanúk a Maros menti birtokok nyomás alatti használatára kivonuló Bajkókról, Csibiekről, Korposokról tesznek említést.30

Visszatérve a családi települések ismertetésére, nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a jelenséget, mely településtörténeti vizsgálódásunk egyik sarkkövét képezi, hogy az egyes családok településeinek falurész szerinti elhelyezkedéséből kiolvasható az illető család térfoglalásának hozzávetőleges ideje. így a község ősfoglalóinak kétségtelenül a központi területeken élő Csibi, Bajkó és Mezei családok tekinthetők. A XVI. század végén települhettek be a Csíkiak, Ilyések; a XVII. század elején a Köllők, Kovácsok, Gálok, Mészárosok, Siklódiak, főként Felszegben. A XVIII. század második felében foglaltak tért a Hompotok, Farkasok (Alszegen), Szőcsök és a Kelemenek (Felszegben).

Abból a tényből, hogy az egyes családok rendelkeznek-e ősfoglalással a faluközösségi irtások szabadfoglalású területén, szintén értékes következtetések vonhatók le. A Csíkiak kivételével (akiknek ősfoglalásuk mindmáig ismeretlen) valamennyi család, amely a XVII. század közepéig a községben előfordul, rendelkezett irtás útján szerzett szabadfoglalású területtel. Ebből következik az, hogy a XVII. század közepéig befejeződött az irtásos szabadfoglalású területek birtokbavétele.

Azok a családok, amelyek az eddig felszínre hozott történeti adatok és a hagyomány szerint később, a XVII. század második felében települtek be, már nem rendelkeznek ősfoglalással.

A családi települések felbomlása a XIX. század második felében, a mezőgazdaság kapitalista átalakulásának és az ehhez kapcsolódó kivándorlással párhuzamosan történt. Ebben az időszakban megindul a tanyásodás, megjelennek a határbeli települések. Az utóbbiak főként az intenzívebb állattenyésztés, erdőgazdálkodás és az első tőkés vállalkozások során keletkeztek.31

Ditró ősi településképének megváltozásában jelentős szerepet játszott az arányosítás és a tagosítás, amely nemcsak a határ, hanem a belsőség arculatát is jelentősen megváltoztatta, s amely a falu kapitalista átalakulásának, a faluközösségi településrendezés eltűnésének utolsó fejezete volt.

Íme, így bontakozik ki Ditróban a XIX. század településtörténetének két szembetűnő jelensége: a faluközösség és a tőkés falutelepülés képe. A faluközösségi településrendszer eltűnését így tudjuk nyomon követni a falu kapitalista átalakulásának folyamatában.

 


INDEX

  1. A jegyzeteket összeállította Kocsis Antal történelemtanár, Ditró A község településtörténetére vonatkozó hagyományanyag összegyűjtésénél értékes segítséget nyújtott Puskás (Darna) József (91 éves) Mezei Tamás (70) Mezei Ignác (85) Bajkó (Vágott) István (90) Bajkó Ignác (66) Puskás József (85) továbbá Vadász József, Petres Ignác, Trucza Antal és Mezei József tanár kollégák, akiknek ezúton is hálás köszönetet mondok.
  2. A község településtörténetére vonatkozólag az alábbi forrásmunkák adataik használtam fel: Csiby Andor: Ditró község régi és új arculata. (Kézirat); Székely Oklevéltár II, V, VI, VII. kötet; Benkő Károly: Csík, Gyergyó és Kászon leírásai. Kvár., 1853; Endes Miklós: Csík, Gyergyó és Kászonszékek földjének és népének története 1918-ig. Bp., 1938; Szabó T. Attila: Gyergyói helynevek a XVII-XIX. századból. Bp., 1940.
  3. A község nevének előfordulási alakjait közli Szabó T. Attila, i. m. 30.
  4. Csibi idézett kéziratának alapján.
  5. Székely Oklevéltár (további 1. Szék. Oki.) II. 221.
  6. A tatárok 1658-i beütését I. Veszély Károly: Erdélyi Egyháztörténelmi Adatok. 147. Kvár., 1860. Regestrum Ecclesiase S. Nicolai in Gorgio factum per Georgium Ferenczi.
  7. Az 1717-1719-es pestisjárvány alkalmával a községben 668 lakos pusztult el és 900 maradt életben, ami összesen 1598-at tesz. Ki. Szék. Oki. VII. 233.
  8. Ennek a feltevésnek az elterjedésé mentes mindennemű néphagyománytól, s csak a rovásírásos kövek felfedezése után forog közszájon.
  9. Az adatokat Csiby Andor idézett kéziratos munkájából vettem.
  10. A kétnyomásos gazdálkodás követelményeinek megfelelően vetéskertek ha tárolták el a nyomást és vetésterületet is. Ezen kertek első említése 1773-ból való (Szabó T. Attila: i.m. 31.32.)
  11. Nevét a határőrség gyakorlóteréről nyerte.
  12. Szabó T.Attila: Lm. 32,34,19.
  13. Tízesbirtokok voltak: Tinova, Salamás pataka feje és a Runk tartományának egy része.
  14. Sebestyén Károly: Krassó-Szörény vármegye. Kvár., 1944.11.
  15. Idegen utcabeli csak gyalogosan közlekedhetett; szekérrel, marhával a vízrejáró lakója. Más utcabeliek számára köz-sikátorok léteztek ezen célra.
  16. Szék. Oki. V. 243. (lásd továbbra is az 1602-es adatoknál).
  17. A II. Rákóczi György által a gyalog puskások sorába emelt ditrói családok név jegyzéke. Szék. Oki. VI. 179- (1- továbbra is az 1646-os adatoknál.)
  18. Az 1702-es lustra névjegyzékén közli Endes i. m. 533. (1. továbbra is az 1702-es adatoknál.)
  19. A Lázár család jobbágyainak névjegyzéke. Lázár család levéltára (A Kolozsvári Akadémiai Főintézet Levéltárában) 1771. Szám nélkül.
  20. A családokra vonatkozó legelső adat 1730-ból való. Endes említi Mezei Györgynek az Obcsina-szoros felügyelőjének a nevét (Ez a i. m. 182.)
  21. Csiki Ferenc útján, aki lófőségét Bethlen Gábortól nyerte, a csalás egy része a lófők rendjében emelkedett. Szék. Oki. VI, 139.
  22. Az utóbbi előfordul Ditró, XVIII. század helynevei között 1. Szabó T. Attila i. m. 32.
  23. Szűcs Mihály, a család őse, a Lázár család 1685-ös névjegyzékében szerepel. Szabó T. Attila: Erdélyi népi mesterek és tisztségviselők a XVII-XIX. századból. Kvár. 1947,8.
  24. Szabó T. Attila: i.m. 33.
  25. Uo.22,23.
  26. Uo. 26.
  27. Uo.37.
  28. Uo.49,50.
  29. Uo.56.
  30. Gyergyószentmiklós város levéltára. 1778. sz. n.
  31. Ennek a kérdésnek a tárgyalása azonban külön dolgozat anyagát képezi, ezért részletes kifejtését itt mellőzzük.

 

 

  
Előző fejezet Következő fejezet