| |
A történelmi múlt mélyebb feltárása és megismerése a történelemkutatás egyre szélesebb területen való kibontakozását teszi szükségessé. Hazai s főleg székelyföldi viszonylatban egyre szükségesebbé vált a településtörténeti kérdések megoldása. Az emberi település a maga természeti adottságaival, szervezetének árnyalatszerű sajátosságaival, növekedésének hajtóerőivel, a színhelye minden kor gazdasági-társadalmi életének. Adott vidék (város vagy falu) esetében (mint amilyen a Székelyföld) az emberi közösség szervezetének, intézményeinek helyes megértése lehetetlen a településtörténeti kérdések megoldása nélkül.
A Gyergyói Múzeum mellett működő s Gyergyó történetének szervezett formában való feltárásán fáradozó munkaközösség éppen azért fontos feladatának tekinti a medence településtörténetének felderítését.
Ennek keretében a jelen dolgozat írója a medence legnépesebb községének Ditrónak XIX. századi településképét szándékszik az általa összegyűjtött hagyomány és hozzáférhető írott forrásanyag segítségével megvilágítani.1
A jelen dolgozat hosszabb rétegzetű tanulmány része, amely végigvezeti a község településtörténetét kialakulásától napjainkig. Munkánkban bizonyos mértékig a deduktív módszert alkalmaztuk, mivel a község XIX. századi településtörténeti arculatából indultunk ki. Ezt azonban a történelmi forrásanyag természete követelte meg; az írott forrásanyag szegényes volta, továbbá a településtörténetére vonatkozó gazdag, de évről évre pusztuló hagyományanyag rögzítése.
A község történetének feldolgozatlansága miatt előzetes forrásmunkákra, tanulmányokra csak elvétve hivatkozhatunk,2 - mindamellett nélkülöznünk kell a levéltári adatokat, amelyeknek összegyűjtése és a dolgozatba való beépítése csak későbbi időpontban lehetséges.
Ditró a hasonló nevű patak teraszán fekszik hosszú, ovális alakban a patak mindkét partján. A nevének eredetével foglalkozó nyelvészek és történészek megállapítása szerint Ditró (népiesen Gyitró),3 helyrajzi tulajdonságjelző, vagy személynév, a patakvölgy ősfoglalójának a neve.4
A néphagyomány s a történeti adatok elemzése alapján megállapítható, hogy Ditró a szomszédos Szárhegy község telepítvénye. Ezt a megállapítást, amelyet Kölönte Béla fogalmazott meg kellő történeti dokumentáció nélkül, megerősíti az a tény, hogy Ditró „mater eclesia"-ja 165 l-ig Szárhegy volt, s hogy a két község közös tulajdonában az arányosításig hatalmas közbirtokokat találtunk (Borszék, Salamás), amely nyilvánvalóan utal a telepek lakóinak rokonsági és birtokjogi kapcsolataira.
A község alapítása a XIV. század második felére tehető. A Ditró-patak homokos teraszán települő őslakók, a közeli erdők kiirtásával, a mocsaras, selymékes területek lecsapólásával tették a település és a gazdálkodás számára alkalmassá a környező területeket.
A határnevek és a helyrajzi kutatások kétségtelenül igazolják előbbi állításunkat. A mai Hévízi út jobb oldalán, a kollektív gazdaság épülete körül még a múlt század végén is három nagy „lóferesztő" tó létezett, amelynek ingoványa a Tölgyesi útig terjed. A Bányabükke nevű határrész ma kopár, szántó és legelő terület. A mai Felszeg felső részén, a mai belsőségeken és kaszáló területeken időszakos vizek, posványos, egészségtelen szúnyogtanyák voltak. A Kerekmogyorós nevű határrész erdeje a mai kőhídi iskoláig, a Mártonka-patak bal oldalán végig és a Falu közti út déli ágának hosszában uralta a vidéket. Szárhegy felé még a XVII. század második felében is sűrű fenyőerdőn és süppedékes, mocsaras területeken kellett áthaladjon az utazó, s a szájhagyomány szerint, a közlekedést is pallókon, mesterséges utakon keresztül bonyolították le.
Ditró a XVI. század második felében még egyike volt a medence legkisebb településeinek. Az 1567-es portális adóösszeírás itt mindössze 26 jobbágyportát talált.5
Ez a tény arra figyelmeztet, hogy a falutelepülés körvonalainak a kialakulását csak a XVI. század második felére tehetjük. Az első írásos adat alapján fellelhető őstelep a mai központ és a felszegi iskola között terült el, mintegy háromszöget alkotva a mai főút, a Tölgyesi és a Falu közti út déli ága között. Az őstelep növekedése a XVII. század elején Alszeg felé részben az őslakosság szaporodása és térfoglalása, részben pedig az újonnan betelepülők számarányának növekedésével történt. A Ditró- és Martonka-patak között létező XV-XVI. századi temető, valamint a közelében lévő kápolna Felszeg azon részének hosszú ideig tartó lakatlanságára utal.
A község fejlődését rövid időre megzavarta a tatárok beütése 1658-ban. Ekkor a szomszédos Szárhegyre visszavonuló lakosság, a környező falvak lakóival egyetemben a tatárok által felgyújtott Ditró község fáklyájánál vívta meg elkeseredett és dicsőséges harcát.6 A porrá égett falu lakói azonban hamarosan kiheverték a súlyos anyagi és vérbeli veszteséget. Ditró lakossága 1717-ben, tehát közvetlenül a pestisjárvány előtt, már meghaladta a másfél ezret.7
A lakosság gyors, a szomszédos községekben nem tapasztalható számbeli növekedése nagyrészt a XII. században hatalma tetőfokán álló Lázár [Sz. J.: A XII. században a Lázárok, bizonyos, hogy nem állottak a hatalmuk tetőfokán. Elírás okozhatja a zavart. A szerző írhatott XVII. századot is, amikor a szárhegyi Lázárok a hatalmuk csúcsán álltak.] földesúri család betelepítő tevékenységével magyarázható meg. A falu peremrészem elterülő Lázár-birtokok ekkor válnak belsőségekké, s egy részük (pl. a Kerekmagyaros nevű határ közeli része) ekkor is csak erdőirtások útján. Ezekre a birtokokra a grófi család idegen jobbágyokat telepít, hogy azáltal is növelje befolyását a faluközösségre. A XVII. század végén megtelepedő családok (Kelemenek, Küsök, Szőcsök, Kovácsok, Farkasok, Hompotok, Gogák, Kindák, Mógák, Oroszok, Lakatosok) térfoglalásával a lakott terület csaknem kétszeresére növekedett. A belsőség határa Felszegben a mai csengettyűig, Alszegben csaknem az állomásig tolódik ki. A XVII. századvégén tehát kialakul a község többé-kevésbé mai arculata, kikristályosodik a mai falu körvonala, az a határvonal, amely a XIX. század második feléig lényeges változást nem szenvedett.
Ditró településének kialakulása, a különböző falurészek beépülésének folyamata megcáfolja mindazok nézeteit, akik az őstelepet a Tászok-tetővel (ahol rovásírásos köveket találtak) vagy a Lok nevű hellyel (Ditró loka, a patak forrásánál^ községtől 10 km-re) hozzák kapcsolatba.8 A község lakóinak őstelepe a mai központ, s a telephelyet az elődeiktől nem készen kapták, hanem nagyrészt minden idők egyik legnagyobb, legnehezebb munkájával, erdőirtással alakították ki a település legfontosabb feltételeit.
Ditró településképének alakulását a XIX. században jelentős mértékben befolyásolta egyre fejlődő ipari és kereskedelmi élete. 1828-ban a község állandó heti- és négy országos vásár tartására nyert jogot, s ezzel egy időben megkezdődött az iparral és kereskedelemmel foglalkozó örménység betelepülése. A község lélekszáma, különösen a század második felében rohamosan növekedésnek indult, s ötven év leforgása alatt (1850-1900) kétszeresénél is többre emelkedett, bár a század utolsó évtizedeiben, főként a kivándorlás következtében, a népesség növekedése a lehetőségeken jóval alul maradt.
| év | lélekszám |
| 1850 | 3998 |
| 1867 | 5060 |
| 1880 | 5346 |
| 1890 | 5940 |
| 1900 | 59639 |
A népesség gyors növekedése ellenére a település határa csak az 1870-es évektől kezdve növekedik ugrásszerűen, a környező szántóterületek rovására. A szervezett, belterjesnek is nevezhető települési folyamatot ebben az időben váltja fel a szervezetlen, tervszerűtlen településrendszer. A régi tulajdonviszonyok meglazulása, a kétnyomásos határhasználat válsága, a kisbirtokos egyéni érdekeltségnek előretörése a faluközösség érdekeivel szemben - íme, ilyen formában is megnyilvánul a mezőgazdaság kapitalista átalakulásának korszakában. A házak gyakran a mezőgazdasági terület mélyén épülnek, s a házak közötti parcellákon több éven keresztül tart a gazdálkodás, épp úgy, mint a vetésterületen.
Ditrói viszonylatban tehát a XIX. század dereka az az utolsó időpont, amikor - az egyre halványuló faluközösségi településrendszer körvonalait felerősítve -rekonstruálhatjuk a község XVII. század végén kikristályosodó településtörténeti arculatát.
A belsőséget minden oldalról vetéskert vette körül, amelynek karbantartása (különösen nyomás idején volt fontos) a peremvidék lakóinak feladata volt.10 A vetéskert (határkert, kert) védelmi, biztonsági rendeltetése mellett, a vetést védte a legelő állatok pusztításától. 1864-ben a település határán végighúzódó vetéskert a Bányabükk kapujánál kezdődött, innen délnyugatnak tartva a Köllők és Kovácsok, Kovácsok és Bírófiak utcája mellett haladt, majd a Gálok keresztfájához vezető úton a Pozdorjás-kapuig. Onnan mintegy fél kilométernyi távolságon, az utcával párhuzamosan folytatódott délnyugatra, majd a Borszékkapunál megtörve a mai 2. sz. iskoláig haladt, két oldalról érintve a nagytemplom helyén lévő barompiacot.
Remete felé a határkert végig az út bal oldalán húzódott s kiszögellése csak ki a mezőre, az út hosszában volt mintegy 40-50 lépésre. A Remetei-kaputól megtért s a Hompótok utcája mentén haladva Lakatos István, Balázs Péter és Csibi Darkó utcáját érintve a Szárhegyi úthoz ért. A kőhídtól 150 lépésnyire átvágta a Szárhegyi utat, a Falu közti út déli ága mentén haladt a temetőig, majd a temető belső végénél a Mezeik utcája és a Falu közti út déli ágának újbóli érintésével Martonkáig tartott. A Martonkára bejáró út és a patak érintkezésénél folytatódott a Tölgyesi-kapun keresztül Bányabükk kapuja felé.
A községet körülvevő vetéskert és a községből kivezető utcák találkozási pontjánál ún. vetéskapuk állottak. Ezek rendeltetése kettős volt. Egyrészt megakadályozták az idegen elemek behatolását a községbe, másrészt a vetést védték a legelő állatok kimenetelétől és kártételétől. A vetéskapuk nyitása és bezárása meghatározott időben történt s a nagyobb forgalmú kapuknál erre a célra kapuőröket tartottak. 1864-ben még valamennyi vetéskapu létezett, s az utolsót 1890 körül bontották le.
Az 1860-as években még állhatott a Borszéki-, Tölgyesi-, Szárhegyi-, Remeteikapu, mint a község négy nagy kapuja, melyek az országutak forgalmát szabályozták. Ezek mellett a mezőrejáró utak végén szintén találunk vetéskapukat, amelyek szerepe az előbb felsoroltakénál jóval kisebb: Bányabükke, Birófiak, Pozdorjás, Tornák, Farkas Jakab és a Lövöldöző kapuja.11 A vetéskapuk lebontása a faluközösségi földhasználat átalakulásának folyamatával egy időben történt, amikor a település léte is szilárd államhatárok folyamatával egy időben történt, amikor a település léte is szilárd államhatárok keretei között biztosabbávált.
A székely falutelepülés egyik legáltalánosabb szerkezeti sajátossága a tízes rendszer. S bár erre vonatkozólag a történelemkutatás, igen kevés általánosítható adatot hozott felszínre, körvonalazható a tízesek gazdasági és közigazgatási szerepe. A jelen dolgozatban azonban szem előtt tartva tematikánkat - a tízesekkel mint falurészekkel, települési egységekkel foglakozhatunk.
A ditrói tízes rendszer kialakulása az alszegi és felszegi falurészek kiépülésével egy időben történt. Ez az időpont a XVII. század végére tehető, A kialakult három tízesnek megfelelően a község közbirtokainak egy részét, főként a gazdaságosabb kihasználásuk végett három részre osztják. A tízesek tehát külön bözbirtokossági egységekké váltak. A község három tízese először a Lázár család 1773-as birtokösszeírásában fordul elő.12
A XIX. század közepén a tízesek határai igen megnövekedtek, ami új tízes rendszer bevezetését tette szükségessé, a községet akkor öt tízesre osztják, öt részre osztva az addig három tízes tulajdonát képező közbirtokokat is.13
A község külső formájában és belső szerkezetében történt változással egy időben a település belső formája is megváltozott. Ebben a tekintetben két szembetűnő jelenség húzza meg az új és régi közötti határt. A patak menti terület a Tölgyesi út és a Falu közti út déli ága között a felszegi csengettyűtől az alszegi csengettyűig zsúfolt; itt szinte hozzáférhetetlen településrendszert találunk. A telkek itt eltörpülnek a peremvidék telkeihez képest, ahol szétszórt, kényelmes térfoglalású településrendszer uralkodik. A falu központi részén nem véletlen az egy telken levő lakóház. Ezen a területen a XIX. század második felében még a hagyományos ereszes székely háztípusok szoros egymásmelletti-sége tette eredetivé a települést.
Ez a falurész sokban haszonlít az ún. halmazfalus településekhez, mint amilyen Csíkmadaras, Korond, Nagyborosnyó, vagy a Sebestyén Károly által ismertetett Rekettyés vagy Magyarszákos.14 Megjegyzésre méltó, hogy valamennyi gyergyói község régi településrendszere ugyanilyen képet mutat.
A hajdani őstelep határát képező Tölgyesi út és a Falu közti út déli ágának kiépülésével a telkek kifelé, a határ irányában történő osztódásával keletkeztek a ma is létező zegzugos „vízrejárók", amelyek Ditró patakának mint életet adó vízforrásnak a megközelítését tették lehetővé. A „vízrejárók" használata itt is meghatározott szabályok szerint történt.15
A község XIX. századi településképének alkotóelemei a családi települések. Ez a településforma fellelhető nemcsak Ditróban, hanem Gyergyó más községeiben is. Arra a kérdésre, hogy mennyiben kapcsolódik a nemzetségi szervezet vagy a nagycsalád hagyományaihoz a településnek ez a formája, csak a jövőbeli kutatások válaszolnak, dolgozatunk keretei között ennek a jelenségnek amúgy is csupán településtörténeti tekintetben való kiaknázása lehetséges.
A családi települések kialakulása a letelepülés családok szerint történő folyamatából ered. Megszilárdulásuk és hosszú ideig való fennmaradásuk három fontosabb tényezőnek tulajdonítható. Az irtásos szabadfoglalású földközösségi övezeten szerzett családi birtokok léte, a birtokok megművelésében és a gazdasági munkákban jótékony hatású egymásrautaltság. Az egyes családok által irtásos szabadfoglalás útján szerzett birtokok mind a határneveken, mind a hagyományokban elevenen élnek. Köllők vésze, Dornák sarka stb. (1. az egyes családok felsorolásánál.) A székely leánygyermekek kiházasítása, mely megakadályozta az idegen családból származó férfi családtag betelepülését s ezzel az ingatlan belsőség átszármazását.
A határőrség hagyományokra építő politikája a civil élet katonai adminisztrációjának legalsóbb sejtjét fedezte fel a családközösségekben. Példának hozhatjuk fel azt, hogy a huszár családok ún. „ló porció részét" mint a lótartáshoz szükséges kaszáló- és szántóterületet a rokon családoknak egy tagban osztották ki.
Alább ismertetjük a népesebb ditrói családok XIX. századi telephelyét a következő módon: Család - a család legelső említésének ideje (névváltozatai), a család hány ága szerepel, társadalmi állapota, telephelye (falurész, utca), ősfog-lalása, egyéb megjegyzések.
Csibiek: 160216 (Csiebe, Csibi) kettő; 164617 négy; 170218 15; lófő, gyalog; Központ, Csibi Barkó, Csibi Barabás Mihály, Csibi Simon fiák és Csibi Birófiak útja, Csibiék gödre. A hagyomány szerint a falu központi részén települtek meg, s az első betelepülők.
Bajkók: 1602 (Baljkó) 1,1646 (Bajkó) öt, 1702,6; gyalog; Központ, a nagytemplom mögötti rész: Bajkó András, Bajkó Barabás, Üstös utca: Bajkók mezeje.
Ilyések: 1602, három, 1702, egy, 1771, négy19; gyalog, jobbágy; Központ, Ilyések utcája, a család a szárhegyi Ilyéseknek Ditróba települő ága.
Mezetek: nevük egyetlen hazai összeírásában sem szerepel.20 Gyalogok: Központ, Mezei Barabás, Mezei asztalosok, Mezei felháziak, Mezeiek útja: Mezeiek sorka. A néphagyomány szerint ősfoglalók. A határőrség idején lovas és gyalogos szolgálatot teljesítettek.
Csíkiak: 1625 (Csíki egy)21, 1646, egy, 1702, öt; lófő, gyalog; Központ, Templom utca, Alszeg, Csiki Tamás utcája.
Puskások: 1602, egy, 1702, öt; nemesek, lófők, gyalogosok, jobbágyok; Központ, Puskás Miklós, Puskás Tamás, Kopacz Puskás Antal útja: Dornák sorka. Valószínű, hogy János Zsigmond idején a puskás gyalogok szervezetének felállításával nyerték nevűket s addig a Csibi vagy Mezei családhoz tartoztak.
Köllők: 1646, (Kelleő) egy, 1702, kettő; gyalogok; Felszeg, Köllők, Köllők és Kovácsok útja; Köllők vésze.
Siklódiak: 1646, három, 1702, öt; gyalogok; Központ, Siklódiak, Tornák útja; Siklódiak mezeje.
Gálok: 1646 egy, 1702, egy: gyalog; Felszeg, a felszegi iskola környéke az ún. Csengettyű tartománya; nevüket őrzi a Gálok utca, Gálok sorka.
Mészárosok: 1646, (Mészáros alias Balázs Péter) kettő, 1702, három; gyalogok; Felszeg, Mészáros András, Mészárosok útja.
Kovácsok: 1702, kettő; Lófők, gyalogok; Al- és Felszeg, Kovács Antal és Simon, Köllők és Kovácsok, Kovácsok utcája;22 Kovácsok sora.
Hompotok: 1702, egy, Lófők, gyalogok; Alszeg, Hompotok utcája. Zárt családi településük csak a század elején bomlott fel.
Farkasok: 1702, kettő: libertinusok; Alszeg, Farkas Károly, Farkasok útja. Valószínű, hogy a szárhegyi jobbágyrendű Farkasok libertinus ága költözött át Ditróba.
Szőcsök: 1685 egy;23 jobbágyok; Felszeg, Csengettyű utca. Ősi telephelyükön ma is mintegy 30 család lakik egymás mellett.
A felsorolt családokon kívül a Kelemeneknek, Lakatosoknak, Ádámoknak, Tamásoknak is megvolt a családi telephelyük. Bajkáknak, Balázsoknak is. Ezekre vonatkozólag azonban kevesebb biztos adattal rendelkeztünk.
A családi településekre, a családi ősfoglalások, birtokok létére vonatkozólag sok utalással és összehasonlító anyaggal rendelkezünk, különösen a szomszédos községek XVHI-XIX. századi helynevei között anélkül, hogy azokat a hivatalviselés, a hadi funkció és más szempontokból értékelni tudnók: 1773-ban Ditró helynevei között található az Ádámok kertje,24 Alfaluban a Gálok földje, Bariczok nyire, Borsodi nyíre, Biroflak nyíre, Erdősök rétje.25 Csomafalvában: Portikok utcája, Csaták utcája, Farkasok utcája, Erősök utcája.26 Gyergyószentmiklóson: Ángyiak utcája, Köllők kertje.27 Remetén: Laczkók hatja, Fazakasok utcája, Dávidok mezeje.28 Tekerőpatakon: Fórikák és Bálintok utcái,291778-ban a Remete és Ditró közötti határperben megidézett tanúk a Maros menti birtokok nyomás alatti használatára kivonuló Bajkókról, Csibiekről, Korposokról tesznek említést.30
Visszatérve a családi települések ismertetésére, nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a jelenséget, mely településtörténeti vizsgálódásunk egyik sarkkövét képezi, hogy az egyes családok településeinek falurész szerinti elhelyezkedéséből kiolvasható az illető család térfoglalásának hozzávetőleges ideje. így a község ősfoglalóinak kétségtelenül a központi területeken élő Csibi, Bajkó és Mezei családok tekinthetők. A XVI. század végén települhettek be a Csíkiak, Ilyések; a XVII. század elején a Köllők, Kovácsok, Gálok, Mészárosok, Siklódiak, főként Felszegben. A XVIII. század második felében foglaltak tért a Hompotok, Farkasok (Alszegen), Szőcsök és a Kelemenek (Felszegben).
Abból a tényből, hogy az egyes családok rendelkeznek-e ősfoglalással a faluközösségi irtások szabadfoglalású területén, szintén értékes következtetések vonhatók le. A Csíkiak kivételével (akiknek ősfoglalásuk mindmáig ismeretlen) valamennyi család, amely a XVII. század közepéig a községben előfordul, rendelkezett irtás útján szerzett szabadfoglalású területtel. Ebből következik az, hogy a XVII. század közepéig befejeződött az irtásos szabadfoglalású területek birtokbavétele.
Azok a családok, amelyek az eddig felszínre hozott történeti adatok és a hagyomány szerint később, a XVII. század második felében települtek be, már nem rendelkeznek ősfoglalással.
A családi települések felbomlása a XIX. század második felében, a mezőgazdaság kapitalista átalakulásának és az ehhez kapcsolódó kivándorlással párhuzamosan történt. Ebben az időszakban megindul a tanyásodás, megjelennek a határbeli települések. Az utóbbiak főként az intenzívebb állattenyésztés, erdőgazdálkodás és az első tőkés vállalkozások során keletkeztek.31
Ditró ősi településképének megváltozásában jelentős szerepet játszott az arányosítás és a tagosítás, amely nemcsak a határ, hanem a belsőség arculatát is jelentősen megváltoztatta, s amely a falu kapitalista átalakulásának, a faluközösségi településrendezés eltűnésének utolsó fejezete volt.
Íme, így bontakozik ki Ditróban a XIX. század településtörténetének két szembetűnő jelensége: a faluközösség és a tőkés falutelepülés képe. A faluközösségi településrendszer eltűnését így tudjuk nyomon követni a falu kapitalista átalakulásának folyamatában.
| |