Előző fejezet Következő fejezet

Válogatás a gímesi népszokásokból

 

Zoboralját Nyitra-vidék 13 falva alkotja. Gímes a vidék egyik legnagyobb és egyúttal központi faluja: vásárok színhelye, bizonyos előjogokkal bírt, így önállóságábanjobban ragaszkodott a hagyományokhoz. A Forgách-féle grófi birtok munkalehetőséget kínált, az itteni szegény emberek nem kényszerültek arra, hogy idegenben keressék a megélhetésüket. Kevés volt a külső hatás. Zoboralja és Gímes, illetve a szomszédos területek néprajzának jobb megismeréséhez számos munka nyújthat adalékokat (pl. Fehér 1995, 1997a, 1997b, Sándor 1996, Madár 1989, Bálint 1976, Balassa 1989, Danczi 1964, Csáky 1989 stb.). Az emberek tudatában (szájhagyományában) a mai napig úgy él, hogy a falu a közvetlenül a vár alatt terült el az ún. „Semény-kút" körül. A „Semény-kút" természetes forrás, ma is létező hely a szőlőhegy alatt. A mai falu belterülete ennél a forrásnál jóval délebbre feküdt. A falu fekvését és nagyságát a Dúny-patak mentén való terjeszkedése határozta meg. Lélekszáma is indokolta a központi szerepet.

A gímesiek éppúgy, mint az egész Zoboralja, római katolikus vallásúak, az évközi szokásaik az egyházi ünnepekhez kapcsolódnak.

Az egyházi év az adventi időszakkal kezdődik. Az őszi betakarítás után, a hideg idő beálltával az emberek a meleg, fűtött helyiségbe húzódtak. A nappalok rövidülése nemcsak a természetet, hanem az embereket is pihenésre készteti. A falusi ember természetesen nem ölbe tett kézzel, tétlenül éli a pihenés napjait, hanem aktív tervezgetéssel, hasznos időtöltéssel.

A férfiak elsősorban a gazdálkodáshoz szükséges kellékeket készítették. A téli időszakban faragták, készítették a kapa-, kasza-, villa-, lapátnyeleket. Fonták a kasokat, sodorták a köteleket. Morzsolták a kukoricát. Az ügyes kezű férfiak el tudták készíteni a guzsalyat, mosófát, széket, bölcsőt, padot, ágyat stb.

Az asszonyok a mindennapi teendőik mellett ebben az időszakban délutánonként fontak, este pedig tollat fosztottak. Az 1950-es évekig csoportosan, vagy csak a legközelebbi hozzátartozók, szomszédok, udvarbéliek jöttek össze, hogy szórakoztatóbb, vidámabb hangulatban, szaporábban menjen a munka. A tollfosztó bandák 10 vagy 11 óráig fosztottak. A fiatalok szórakozását is az ilyen munkaalkalmak jelentették. A XX. század első felében a fonóház, a fosztóház volt a fiatalság részére az ismerkedések és találkozók helye. Fonás közben sok tréfa, mese, tanulságos történet, de legfőképp ének, párosító és ballada hangzott el.

Nagyon sok balladát találtak és jegyeztek le neves néprajzgyűjtők és- kutatók a Zoboralján, illetve Gímesen. Az egyik, amit leginkább itt ismernek és ehhez a faluhoz kapcsolódik, a Sasi kíjó (kígyó):

Odalá szolgátam, szógalegíny vótam,

A kellembe mászott a nagy sasi kíjó.

 

Vedd ki, apám vedd ki a nagy sasi kíjót.

Szivem szorongatja, piros virem szíjjá!

 

Bizony nem veszem ki, mert én félek tőle,

Mondd meg az anyádnak, talán az kiveszi.

 

Vedd ki, anyám, vedd ki a nagy sasi kíjót,

Szíven szorongatja, piros virem szíjjal

 

Bizony nem veszem ki, mert én félek tőle,

Mondd meg a bátyádnak, talán az kiveszi.

 

Vedd ki, bátyám, vedd ki a nagy sasi kíjót,

Szívem szorongatja, piros vérem szíjjá.

 

Bizony nem veszem ki, mert én félek tőle,

Mondd meg a mátkádnak, talán az kiveszi.

 

Vedd ki, mátkám, vedd ki a nagy sasi kíjót,

Szívem szorongatja, piros vérem szíjjá.

 

Várjál, mátkám, várjál, majd kesztyűt szabatok.

Majd kesztyűt szabatok, azzal majd kiveszem.

 

Van ilyen változat is:

 

Várjál, mátkám, várjál, amíg kesztyűt húzok,

Amíg kesztyűt húzok, azzal majd kiveszem.

 

így hát a mátkája jobb, mint a szülője,

Jobb, mint a testvére, éljen azért véle.

 

Egy másik ballada, amely ugyancsak Gímesen ismert:

 

Gyüjjön haza...

Gyüjjön haza, édesapám, megbetegült édesanyám.

Várj, lányom, egy kicsit, hagy táncoljak egy kicsit.

Egyet-kettőt fordulok, mindjárt hazamegyek.

 

Gyüjjön haza, édesapám, gyóntatják az édesanyám.

Várj, lányom, egy kicsit, hagy táncoljak egy kicsit,

Egyet-kettőt fordulok, mindjárt hazamegyek.

 

Gyüjjön haza, édesapám, halva fekszik édesanyám.

Várj, lányom, egy kicsit, hagy táncoljak egy kicsit,

Egyet-kettőt fordulok, mindjárt hazamegyek.

 

Gyüjjön haza, édesapám, temetik az édesanyám,

Várj, lányom, egy kicsit, hagy táncoljak egy kicsit,

Egyet-kettőt fordulok, mindjárt hazamegyek.

 

Van ennek a balladának egy olyan változata is, amikor az édesanyát hívják haza, mert az édesapa beteg. Olyankor az utolsó strófa a következőképpen módosul, bővül:

Ja-ja-jaj, lepedőm, szép fehér lepedőm,

Mert én urat még kapok,

De lepedőt nem szabok,

Eszek, iszok, mulatok!

A tollfosztás, a fonás csoportos összejövetelek nagyon jó alkalmak a közös éneklésre, mert dolgoztak és szórakoztak is. Ez volt a legjobb formája a hagyományőrzésnek. Nagyon sok szokás, hagyomány, népdal, játék, ballada így őrződött meg, maradt fenn.

 

Körtefa

Körtefa, körtefa,

Gyöngyösi körtefa,

Sok gyalog katona

Megpihent alatta.

 

Alulról szél fújja,

Felülről nap sütyi,

Jó annak nevetnyi,

Ki egymást szeretyi.

 

Elkiáltom magamat

Elkiáltom magamat

Alsó falu szélén,

Hadd hallja meg a galambom

Felső falu szélén.

 

Ha hallja is, ha nem is,

Nem tehetek róla,

Gyenge ékes szavaira

Nem mehetek oda.

 

Szőlőhegyen keresztül

Szőlőhegyen keresztül megy a leány öccsöstül,

Fehér nyaka gyöngyöstül, keszkenyője csipkéstül.

Hej dini-dini-dini, dini-dini-din, don-dó!

 

Hej, Jancsika, Jancsika, mért nem nőttél nagyobbra.

Nőttél volna nagyobbra, lettél volna katona!

Hej, dini-dini-dini, dini-dini-din-don-dó!

 

Várba harangoznak

Várba harangoznak, városba dobolnak,

A gímesi legények táborba indulnak,

Nagy a híre, hopp, hopp, hopp!

 

Ki lesz a kapitány? Majd lesz Borbély Jóska.

Hát a kapitányné? Majd lesz Hók Mariska.

Nagy a híre, hopp, hopp, hopp!

 

Ennek a Józsinak szép széles gatyája,

Ennek a Marinak fáj a szíve raja.

Nagy a híre hopp, hopp, hopp!

 

Annak a Marinak szép selem szoknyája,

Annak a Józsinak fáj a szíve raja.

Nagy a híre hopp, hopp, hopp!

 

A gyerekek minden tevékenységnél ott voltak, részeseivé váltak az eseményeknek. Egy fedél alatt laktak a nagyszülőkkel, akiktől nagyon sok szokást ellestek, megtanultak.

 

MIKULÁS (DECEMBER 6.)

 

Ez a nap a fiatalok számára különös szórakozási alkalmul szolgált.

 

Alakoskodások

„Mikulázni", ahogyan itt Gímesen mondják, Miklós-nap előestéjén kezdtek járni. Mikuláknak a legények, férfinép öltözött fel. Felkeresték a lányos házakat, ahol többen voltak fiatalok, így nagyobb esély adódott a tréfálkozásra, szórakozásra. Szívesen látogatott helyek voltak a fonó-, fosztóházak, vagy ahol hímezni-varrni jöttek össze a lányok, ahol egyébként is szívesen látott, bejáratos vendégek voltak a legények.

Négy-öt legény alkotott egy Mikulás-csoportot, mert a faluban több csoport is járt. Akadtak olyan csoportok is, ahol lányok voltak a csoport tagjai; ez úgy a múlt század közepétől volt jellemző, amikor is a fonóházakban készültek fel a Mikulák. A Mikulás-csoportok tagjai minden esetben férfiruhába öltöztek fel.

Szereplők:

püspök vagy pap

2-4 ministráns

ördög, illetve krampusz

 

Öltözetük:

Fejükre harisnyát húztak vagy papírból készült álarcot tettek, meg ne ismerjék őket. A püspök, pap fején papírból készült püspöksapka volt, kezében az elmaradhatatlan püspökbot. Az öltözetük vászongatya, vászoning, csengettyű; hosszú lánc volt az ördögnél; füstölő, kosár.

A szereplők mind némák voltak.

Már az udvaron, az ajtó előtt nagy zajjal csörgéssel, csöngetéssel érkeztek. A házban nagy volt a riadalom, különösen a fiatalok, lányok között. Az ala-koskodók egy-egy kiszemelt lányt jól megtréfáltak, bökdösték, az ördög a kormos kezével simogatta, összekente, kócolta a hajukat. A lányok igyekeztek volna elbújni, elmenekülni. Az alakoskodók pedig minél nagyobb zajt, kavarodást igyekeztek okozni; a /osztóban a tollat szétfújni, a fonóban a guzsalyakat, orsót ellopni. Sokszor nagyon erőszakosak és durvák voltak, de ez volt a lényeg, minél nagyobb csetepatét csapni, hogy minél emlékezetesebbé tegyék a napot. Az idős asszonyok sem voltak kivételek, őket is megtréfálták. A sok csínytevésért némi aprósággal, dióval, szárított gyümölccsel kedveskedtek nekik. A gazda, ha otthon volt, megkínálta őket borral vagy pálinkával.

Majd továbbmentek a következő házhoz. A Mikulásokkal jártak kísérők is, azok kint várakoztak, védelmezték őket, mert előfordult, hogy a csoportok összekülönböztek, és ilyenkor még verekedésre is sor került, vagy durváskodtak egymással. A kísérő védelem akkor volt indokolt, ha lányok voltak az alakoskodók.

Ahol kisgyerekek voltak, nem szívesen engedték be a felnőtt, erőszakos Mikulákat, mert a kicsik megijedtek, féltek tőlük. Az is előfordult ilyenkor, hogy bosszúból kívülről eltorlaszolták az ajtót, hogy ne tudjanak kijönni a házból, vagy a kiskaput vitték el vagy cserélték ki.

Az is előfordult, hogy a vendéglátó háziak mindenáron igyekeztek megtudni, kik is a Mikulák, néha még erőszakkal is, ilyenkor is volt huzavona.

 

Ajándékozó, jutalmazó Mikulás

A cipőket, csizmákat ma is különös gonddal tisztítják a kisgyerekek. Az ablakba vagy az ajtó elé teszik, hogy az éjszaka, sötétben járó Mikulás könnyebben megtalálja. Kinek-kinek érdeme szerint osztja az édességet, gyümölcsöt, diót, mogyorót, apróbb ajándékot, esetleg virgácsot, szenet, krumplit. Az ajándékozás kölcsönös is lehet, a nagyobb testvérek egymást, a család többi tagját is meglephetik.

A család felnőtt tagjai Mikulának öltöznek fel, és a rokongyerekeket látogatják meg, ajándékot is visznek a jó kisgyerekeknek, ezek a „Mikulák" egyedül és a kora esti órákban járnak, jóságosak, kedvesek, nem félelemkeltők. Ilyen szolgálatra a szülők is megkérik a rokont vagy a szomszédot, hogy örömet szerezzenek a kicsiknek.

Miklós-nap előestéjén a kora esti órákban gyakran lehet találkozni „Kismikulákkal"; ezek olyan gyerekek, akik már „nem hisznek", a kisebb gyerekeknek meglepetést szeretnének szerezni, így gyakorolják a szokást, nőnek bele a hagyományba. Kisebb csoportokban, ahol „angyal" is jár a Mikulással, felnőttek kísérik. Csöngetéssel jelzik érkezésüket, csekélyke ajándékot osztanak, viszont ők is szoktak kapni a háziaktól édességet, pénzt. Öltözetük hasonló: fehérben vannak, álarc, sapka, korona, csillag - ezzel jelzik szerepüket.

Gímesen a Mikulázásnak az az érdekessége, hogy nemcsak egyetlen napra szorítkozik, hanem a hét többi napján is .jöhet" a Mikulás. Ha netán elfelejtett volna jönni, sebaj, majd jön másnap, egészen Lucáig jöhettek.

A szokások közül talán a Miklós-nap az, amelyik nagyon követi az idő, a kor, a divat változásait.

Ezek szervezett, megrendezett ajándékozási formaságok. Az óvodákban is várják ezt a napot; lázasan készülnek a Mikulás fogadására, verseket, énekeket tanulnak és mondják el nagy örömmel. Az ajándékot szívesen fogadják. Különösen az alsó tagozaton a kisdiákok részére nagy öröm, meglepetés a Mikulás érkezése. Az iskolákban, óvodákban és más közösségekben is megjelenek a Mikulások. A bársonyos forradalom (1989) után a Télapó-ünnepségek változtak át ismét Mikulás-napi ünneppé, a vallásos családoknál azonban mindig is a Mikulást ünnepelték.

 

LUCA NAPJA (DECEMBER 13.)

 

Gímesen Luca napja a lucázás, az alakoskodás ideje. A tilalmak, tiltások egész sora kapcsolódik ehhez a naphoz. Különösen a női munkák tiltására, korlátozására vonatkozik.

Ma is élő hagyomány, hogy Luca személyében rejtélyes női alakot, szent asszonyt tisztelnek; a tisztaság, rend, a házimunka figyelőjét. Luca cifra asszony volt, nagyon szeretett cifrálkodni, kelletni magát, incselkedni, kacérkodni, ilyen legendák övezték ezt a mítoszi alakot.

Viszont a rosszul öltözött, hebehurgyán felkészült a saját külsejére nem sokat adó asszonyra szokták mondani, hogy olyan, mint a Luca, „úgy néz ki, mint a Luca". A 80-as évekig nagyon ritkán fordult elő, hogy Lucia névre kereszteltek volna valakit. Olyan esetben fordult elő, ha leánynak született kislánya, és bizonytalanok voltak a névadásban. Ma már igen közkedvelt, divatos és gyakran előforduló név.

Luca nap előestéjén járnak lucázni. Asszonyok, menyecskék, lányok öltöznek fel Lucának. A valóságban is női jelképet személyesítenek meg. Nagyon ritkán fordul elő, hogy férfiak öltözzenek fel, de akkor ők is női ruhába. Nem nagy csoportban járnak, egy-két Luca jár együtt. A női Lucáknak mindig voltak idősebb női vagy férfikísérőik, hogy biztonságosabban járhassanak a faluban, ne féljenek a sötétben kószáló legénykék riogatásaitól, néha durva tréfálkozásaitól.

Öltözetük: az arcukat csipkével, harisnyával takarták el, vagy papírból maszkot (lárvát); lyukat vágtak ki rajta a szemnek, szájnak. Fehér ruhába öltöztek, és a menyecskék fej viseletét is felvették - nagyon szép volt az öltözetük. Volt, ahol mindössze fehér lepedőbe burkolódzva jelent meg a Luca, amikor csak a szomszédokhoz ment.

Kellékei a tollsöprü, hosszúnyelű meszelő, ciroksöprü, fakanál.

A Lucák feladata a rendet, tisztaságot ellenőrizni. Szótlanok, némák. Zörgéssel, kopogtatással, csengetéssel jelzik jöttüket. Amint belépnek a házba, mindjárt söpörnek, pókhálót keresnek, de a házban lévő embereket is söpörgetik, néha erőszakos módon is. Nagy szégyen volt a háziakra, ha netán pókhálót, szemetet talált, különösen, ha fosztáskor történt, amikor sok idegen is volt ott. Erre nagyon ügyeltek; a háziasszony ilyenkor alaposan kitakarított előtte.

A kisgyerekek féltek nagyon a Lucáktól. Szárított gyümölcsöt, diót, almát, a rosszaknak szenet osztogatott. A háziak igyekeztek valamilyen ürüggyel szóra bírni, hogy megtudják, ki az alakoskodó, néha nagyon erőszakos módon is, úgy, hogy a Lucáknak nem volt más választásuk, mint nyakukba szedni a lábukat. Sokszor a ruháról ismerték fel őket. A háziak ilyenkor nem adtak nekik semmit. Ezen a napon nem adtak ki semmit a házból, még kölcsönbe sem, mert azt rossz előjelnek tartották.

A kora esti órákban „kislucák" is jártak a szomszédokhoz, rokonokhoz, ahol pici gyerekek voltak, hogy meg ne ijedjenek nagyon, valahogy így szoktatták meg a kicsinyeket. Ezeket a nagyobb testvérük vagy a szüleik kísérték el. Ilyenkor előfordult, hogy - amint illik az idegen háznál - köszöntek; így aztán elárulták magukat, vagy akár későbbi kérdésekre szépen megfeleltek.

A fosztós házakat és az olyan családokat látogatták a Lucák, ahol több fiatal volt együtt, ahol nagyobb lehetőség nyílt a tréfálkozásra. A háziak vagy a fosztok énekelni is szoktak a Lucáknak, azok pedig táncoltak, ez majdnem kötelező volt, hozzátartozott a szerepükhöz.

 

BETLEHEMEZÉS

 

Advent utolsó napjaiban, vagyis pontosabban karácsony böjtjén, azaz Ádám-Éva napján néhány gyermekcsoport egy-egy utcát kijelölt magának, és azon végigjárva betértek a családokhoz betlehemezni. Ilyen formában kb. a 60-as évekig jártak. Később néhány év megszakítás után a betlehemes csoport csak előre megbeszélt családokhoz ment be, leginkább az ismerősökhöz, rokonokhoz. Ez a változás azért történt, mert az új, modern, emeletes házban „nem kívánatos látogatók" voltak a váratlan vendégek, mert a sáros cipőjű gyerekek olykor rendetlenséget hagytak maguk után. így aztán a 70-es évek végén majdnem feledésbe merült ez a hagyomány.

A csoportnak 10-13 tagja van, 7 fiú, a többi lány.

A 80-as évek közepén a Villő folklórcsoport műsorára tűzte és az iskolában be is mutatta. Ez mintegy előkészület volt az azóta több helyen megrendezett betlehemes találkozókon való részvételre. Azóta színpadi jelenetként elevenedik fel a téli rendezvényeken.

A Villő csoport részt vett Budapesten a Nemzetközi Betlehemes Fesztiválon is. Most már minden évben a templomban is bemutatják a betlehemezést, és műsoros délutánt is tartanak karácsony első napján.

1963. december 21-i betlehemes emlék

 

Gímesi gyerekek betlehemezése 1988-ban

 

Amint a betlehemezés színpadon jelent meg, a szereplők száma is megváltozott. 1984-től a gyerekek minden évben betlehemeznek a faluban, meglátogatják a családokat, így hirdetik Jézus születésének örömhírét.

 

A betlehemes szereplői:

József

Mária

Városbíró

1 szolga

Több angyal

3 pásztor

1. szolga: (a szolga egyedül megy be a házba)
Dicsértessék az Úr Jézus Krisztus!
Adjon Isten jó napot a házigazdának,
A ház asszonyának, fiának, lányának,
Vejének, menyének, kis unokájának,
Mindegyiknek külön-külön,
S együttesen az egész családnak.
Ki vagyok én, majd megtudják,
Ha tőlem a hírt meghallják.
Ünnep lesz most, szép és fényes,
Örvendetes, dicsőséges.
Az angyalok énekszóval hirdetik,
Betlehemben a kis Jézus születik.
A pásztorok Betlehemből elmondják,
A kis Jézust a jászolban hogy látták.
Mit felelnek, kedves keresztények,
Szólhat-e a karácsonyi ének?
Bejöhetnek-e a várva várt vendégek?
(Igenlő válaszra énekszóval bemennek)
Ének: Mennyből az angyal...
József: Városbíró uram,
Nyisd meg az ajtódat,
Engedd be szegény,
de hű alattvalódat:
Hosszú utazásban igen elfáradtam,
Hadd találjak nálad
boldog nyugodalmat.
Parancsolom, szolgám, nézz ki sietséggel,
Ki zörget az ajtón ily dörömböléssel?
Szolga: Ki vagy? Mi vagy? Honnan jöttél?
Szállást miért itt kerestél?
Mi volna, ha megfelelnél?
József: Augusztus császár parancsolatjára
Jöttem Názáretből népszámlálásra.
Nyugalmat hiába kerestem,
Sehol jószívüt nem leltem.
Remélem azonban, hogy itten
Megpihenhetek én és a hitvesem.
Szolga: Városbíró uram,
Odakinn egy fáradt vándor van.
Szállást a városban nem kapott,
Azért a mi ajtónkon kopogott.
Városbíró: Mondd meg eme vándornak,
Hogy itt hiába kopogtat,
Nem bánom én,
Ha a város piacán meg is fagy!
Szolga: Elhordd magad innen,
Amíg szépen intlek,
Mert hogyha el nem mész,
Itt már a botom kész,
Úgy-úgy végigváglak,
Megdagad a hátad,
A kutyám megharap.
Gyorsan hordd el magad!
József: Ó, ti kemény kősziklához hasonló nemzetség,
Még a pogány oknál is van jószívűség,
Csak ebben a városban nincsen kegyesség.
József és Mária énekelnek:
  Betlehemnek városában zárva minden palota,
Ökör áll és szamár áll egy odúban,
Oda száll az ég Ura.
Városbíró: Jer be hát, barátom,
  pihenj egypár órát!
József:  Jó estét, városbíró uram!
Városbíró:  Köszöntlek, kedves alattvalóm!
József:  Én is hát, József, hozzátok fordulok,
  Kérem, hogy szavamat jól meghallgassátok.
  Nem messze innen titőletek,
  A barmok szállásán egy gyermek született.
  A megváltó Jézus, kit ti is szerettek.
  Szeretete után áldva legyetek.
1. angyal: (felolvassa Lukács-evangélium szakaszát)
Jézus születése Krisztus születésének ez a története: Anyja, Mária, Józsefnek a jegyese, még mielőtt egybekeltek volna, úgy találtatott, hogy gyermeket fogant a Szentlélektől. Férje, József igaz ember volt, nem akarta nyilvánosság előtt megszégyeníteni, ezért úgy határozott, hogy titokban bocsátja el. Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala és így szólt hozzá: József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát, hiszen a benne fogant élet a Szentlélektől van. Fiút szül, akit Jézusnak nevezel el, mert ő szabadítja meg népét bűneitől. Ezek azért történtek, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta szavával mondott:
  íme a Szűz fogan, és fiat szül,
  Emánuel lesz a neve.
  Ez azt jelenti: Velünk az Isten!
Angyalok: a „ Glória in excelsis Deó "-t éneklik
Mind (éneklik): Vígan pengetek citerát,
  Jézus született.
  Harsogjatok dob s trombiták,
  Isten ember lett.
  A Szűz, ki őt foganá
  És méhében hordozá,
  Áztat Gábriel arkangyal
  Áldottnak monda.
2. angyal: Keljetek fel, pásztorok,
Keljetek fel örömre!
Angyalok: Egy igen nagy vendég
  Érkezett a földre.
  Betlehemnek pusztájában,
  Barmok között a jászolban
  Nyugszik a Teremtő és az Üdvözítő!
Öreg pásztor kezdi el az éneket: Jézus elé állnak.
  Pásztorok, keljünk fel...; majd minden pásztor énekel és a kis
1.  pásztor : Üdvöz légy, áldva légy, drága kis Jézusom.
  Örömöm olyan nagy, mondani sem tudom.
  Tudod-e, ki vagyok, aranyos csillagom?
  Én vagyok az öreg pásztor ezen a határon.
  Nincs nekem vagyonom, csak ez az ostorom,
  De ezt is szívesen most én neked adom.
(ének:)   Ó, ha ezen a tájon, épp a mi portánkon
  Jöttél volna világra, jobb szállásod volna,
  Mert adnánk mezecskét, vajacskát, tejecskét,
  Szükségedet megszánnánk, párnába takarnánk,
  Szükségedet látván, párnába takarnánk.
2. pásztor: Aranyos kis Jézus, drága pici szentem!
  Az angyali hírre én is idejöttem.
  Nekem sincs vagyonom, csak ez a juhsajtom,
  Fogadd el tőlem ezt, ez az ajándékom.
(ének:) Megszületett ma nekünk világ Megváltója,
  Fényes csillag hirdeti, fekszik a jászolban.
  Az angyali sereg vígan így énekel:
  Az Istennek dicsősség, embernek békesség.
  Az Istennek dicsősség, embernek békesség.
3. pásztor : Tudod-e, ki vagyok? Édes reménységem!
  Pásztorok között Pisti, a legkisebb.
  Én vagyok a huncut, aki mindig viccel,
  De nem vagyok én rossz, jó leszek, ígérem.
  Hogy hoztam-e valamit, azt kérdezed tőlem?
  Bizony hoztam neked: mégpedig a szívem.
  Fogadd el szívesen.
(ének:)  Gyertek ide, gyermekek, a kis Jézuskához
  Térdeljünk le közösen szénás jászolához:
  Fogadjuk meg néki, hogy mindig jók leszünk,
  Hogy mindig szót fogadunk, rosszat sosem teszünk.
1. szolga:  Végeztünk is, jó gazda,
  Már indulunk urunkra.
  Köszönjük jóságtokat,
  Figyelmes vallásosságtokat.
  Búcsúzóul azt kívánjuk nektek:
  A kis Jézus békéje töltse be szíveteket. Ámen.
Mind:  Dicsértessék az Úr Jézus Krisztus!

A betlehemesek minden háznál kaptak valamit, almát, diót, kalácsot, cukorkát, amit útközben megettek vagy hazavittek.

Amikor a kántor, illetve a plébános irányítása alatt betlehemeztek, olyankor pénzt is kaptak vagy szedtek - ezt egy megbízott gyerek gyűjtötte és jegyezte fel az adományt, mert ez a templom javára ment. Volt olyan időszak is, amikor ebből a pénzből jutott némi kis ajándékra is a gyerekeknek: képecskét, láncot, rózsafüzért kaptak, vagy közös kirándulásra mentek.

A 80-as évektől az alapiskola mellett működő Villő folklórcsoport tűzte műsorára, és színpadi formában mutatták be iskolai és falusi rendezvényeken.

A 90-es évektől a csoport részt vett Magyarországon rendezett Betlehemes Fesztiválon, valamint a járási Csemadok által rendezett karácsonyi betlehemes rendezvényeken.

 

SZENTCSALÁD-JÁRÁS

 

Karácsony előtt kilenc nappal kezdik el végezni. Rokonok, ismerősök, szomszédok alkotják a csoportokat, mert a faluban több csoport is alakul. Egy-egy csoportba kilenc családnak kellett bekapcsolódnia. A 70-es években még a hagyományos módon kilenc háznál végezték, minden este másik házhoz vitték a Szent család képét, és a napi imát ott végezték el. Napjainkban is végzik, de leginkább egy meghatározott helyen végzik el mind a kilencnapi imát, nem járnak házról házra.

 

KARÁCSONY

 

Ádám és Éva napján kezdődik; ezt a napot karácsony böjtjének is nevezik. Ezen a napon egész napos böjtöt tartanak. A nap folyamán készültek az ünnep fogadására. Az asszonyok - fehércselédek — sütöttek, főztek, takarítottak.

A karácsonyfát - ami ennek az ünnepnek a jelképe -, éjjel készítették fel, amikor a gyerekek aludtak. Az erdőből bórfa ágat törtek, azt papírdíszekkel, esetleg vásárban vett mézeskaláccsal, papírlánccal, képeslapokkal díszítették fel, nagyon kevés cukorka volt még akkor rajta. A gyerekek így is nagyon tudtak a karácsonyfának örülni.

Az estéli harangszó után Szenteste - a jellegzetes karácsonyi vacsorával - kezdődött el az ünnep. A faluban úgy 70-80 évvel ezelőtt a következőképpen végezték a karácsony esti vacsorát:

A gazda vacsora előtt hóna alatt egy szalmaköteggel az ajtó előtt állva bekopogott. A gazdasszony bentről kiszólt: — Mit hozó?

A gazda kintről felelt: - Tejet, vajat, aranyat!

Ezt a párbeszédet háromszor megismételték, azután a gazda bement. A gazdasszony bent égő gyertyával, Balázs-cipóval és mézes pálinkával várta. A gazda elvette az asszonytól a gyertyát, a cipót és a pálinkát, háromszor körbement a házban vagy háromszor megfordult, elmondta a beköszöntőt, amelyik családonként némileg változott:

„Dicsértessék az Úr Jézus Krisztus!

Adjunk hálát a felségesnek, hogy meg hagyta élnünk e drága szent estét,

Krisztus Urunk születése estéjét!

Adjon Isten szerencsés, üdvösséges ünnepeket mindnyájunknak,

hogy több jóval mulathassunk Krisztus urunk születése napján.

Adjon az Isten a gazdának bort, búzát bőven,

A gazdasszonynak tyúkot, ludat.

A leánynak egy szép mátkát, a legénynek azonszerint.

Holtunk után örök üdvösséget.

Országunkban csendes békességet.

Dicsértessék az Úr Jézus Krisztus!"

Ezután a gyertyát az asztal közepére tette a „Balázs-cipót" az asztal sarkára, a pálinkából ivott, mindenkit megkínált, a cipóból pedig letört egy darabot. A szalmaköteget az asztal alá tette. A gazdáknál még szerszámot is raktak oda. (A szalmát és az ételmaradékot Jánoskor vitték ki. A szalmából kőtelkeket csináltak; a gyümölcsfákra kötötték, a gyerekek és a családtagok fakanállal megveregették, hogy bő termés legyen rajtuk, a többi szalmát elégették.)

Még mielőtt asztalhoz ültek volna, a gazdasszony tömjénnel füstölte ki a házat. Az asztalt körülállva elmondták az Úrangyalát. Az asztalon rostába készítve ott volt az alma, dió, fokhagyma, bors, ostya, búza stb. A gazda kivett négy diót, és minden sarokba dobott egyet, közben ezt mondta: „Édes házunk, ezzel ajándékoz meg a Kisjézus!" - A négy világtáj felé dobálta szét a diót, először napkelet felé fordult, majd napnyugatra, déli és északi irányba.

Ezután leültek. Mindenkinek szétosztották az ostyát, diót, almát, mézet, fokhagymát, borsot. A gazdasszony mézzel keresztet rajzolt a lányok homlokára, hogy kedvesek legyenek, fokhagymával is megjelölte a családtagok homlokát, hogy megvédje a rontástól és a betegségtől. Gazda a papucsát {antoflit) kente meg mézzel, azért, hogy ha a „lennekef - ez takarmányvetés az állatok részére - meglepik a bolhák, s ezzel a megkent papuccsal megkerüli a vetést, akkor elszállnak.

Ezután került az asztalra a főtt étel, gombaleves, lencsekása - ezt azért főzték minden családban, hogy sok pénzük legyen -, majd szintén a hagyományos mákos vagy diós, esetleg a túrós pupácska. Egész napos böjt után ugyancsak böjti étel került az asztalra. Ezt a mai napig is megtartják a hagyománytisztelő családokban. Úgy 30 évvel ezelőtt annyiban módosult az étrend, hogy a hagyományos ételek mellett a halételek is terítékre kerültek. Rántott hal salátával és a halászlé. A vacsorát mindig egy fiatalabb családtag szolgálta fel, mert a gazdasszonynak ülnie kellett, hogy a tyúkok megheverjenek.

Az ételből az első kanállal félretettek egy edénybe a madaraknak - „a Kisjézus madárkáinak küldik!"

Vacsora alatt csak a gyertya égett, amit figyeltek, mert aki felé hajlott a kanóc, az a jövő évben meghal. A lámpát csak vacsora elmúltával gyújtották meg. Az állatokról sem feledkezett meg a gazda. Még a vacsora kezdete előtt vitte ki az istállóba a teheneknek, lovaknak az ostyát, almát, pupácskát, és azt etették meg velük. Az állatoknak külön petrezselymest sütöttek. Az állatok részért készített pupácskába egy szem feketeborsot tettek. Volt olyan gazda, aki az éjféli miséről hazajövet ment az állatokhoz, és piros almával megdörzsölte őket, majd megetette velük az almát, hogy szép gömbölyűek és egészségesek legyenek. Állítólag karácsony éjjelén az állatok beszélnek, ezért is mentek ki a gazdák, de erről nem szívesen beszéltek.

A vacsora után a család közösen énekelte a karácsonyi énekeket egészen az éjféli miséig. Nagyon közeli rokonok meglátogatták egymást. Meghitt ünneplésben telt el az este. Valamikor az ajándékozásnak semmiféle jele sem volt.

A karácsonyi ünnepek alatt csak a legszükségesebb munkát végezték el.

Vacsora alatt a cigányok jártak az ablakok alá énekelni, boldog ünnepeket kívánni, karácsonyi énekeket muzsikálni. Jutalmul pénzt, kalácsot, kis bort a kannájukba, diót, almát kaptak.

A gyerekek ostorral durrogtattak, zörgettek.

 

ÚJÉV NAPJA

 

Újév napja nagy ünnep; a naptári év kezdete. Az asszonynép {fehércseléd) számára Gímesen is tilalomnap. Ezen a napon az asszonyok otthon tartózkodtak, mert nem szívesen látott vendégek voltak a más házánál. Senki sem örült asszonylátogatónak újév napján. Szerencsézni - újévet köszönteni - a férfiak jártak, ők hozták a házhoz a szerencsét.

Nagyon vigyáztak, hogy mit tettek ezen a napon, mert úgy hitték, hogy amit újévkor csinálnak, azt fogják egész évben tenni.

Nem volt szabad diót törni, mert akkor egész évben edényeket fog törni.

Szárnyast, tyúkot, libát, még nyulat sem főztek, mert elrepül, elszalad a szerencse.

Lencsekását főztek, mert akkor sok pénzük lesz.

Az asszonynép újév napján szerencsétlenséget hoz a házba, ahová belép.

Ha újév napján van pénz a zsebben, egész évben lesz elegendő pénzük.

Újévkor korán reggel a gyerekek jártak köszönteni. Csak gyerekek - fiúk! -, mert a lánykák szerencsétlenséget hoztak. A felnőttek csak a rokonokhoz vagy a barátokhoz mentek boldog újévet kívánni. A férfiak látogatása tiszteletadás a háziak részére, szívesen várt vendégek, megkínálják őket.

Örömmel várják a gyerekeket is, akiknek a rokoni kapcsolattól függően ajándékot, édességet adnak. Napjainkban leginkább a kapott pénznek örülnek.

A gyerekek versikét mondanak:

Adjon Isten füvet, fát,

Tele pincét, kamarát.

Sok örömet e házba,

Boldogságot hazánkba,

Ebbe az újévbe.

Dicsértessék a Jézus Krisztus,

Boldog újévet kívánunk.

 

Volt, aki a következő versikével köszöntött:

Kicsi vagyok, mint a gomba,

Ide állok a sarokba.

Kicsi szívem, kicsi szám,

Boldog újévet kíván!

 

HÁROMKIRÁLYOK NAPJA - VÍZKERESZT (JANUÁR 6.)

 

Nagyon régen, mégjányka koromban jártak a háromkirályok is. Gáspár, Menyhért, Boldizsár. És felírták krétával az ajtóra a nevek kezdőbetűit és az évet: 19+G + M+B + 85 Vótak a fejeiken nekik olyan koronák és suba vót rajtuk. Pacák, tarisznyájuk is vót. Köszöntöttek, énekeltek. Azok idegenek vótak, nem gímesiek. Kaptak szalonnát, meg ezt-azt, ami vót.

(Gímes, Sipos Anna, sz. 1925)

Úgy, mint a betlehemesek, jártak a háromkirályok is, de ezek csak hárman vótak. A szomszéd faluból jártak ide, Zséréből.

Vízkeresztkor vizet is szentének a templomban. Ezt a vizet hazaviszik, s a lakásban a szenteltvíztartóban mindig van, reggel mielőtt kimennénk, megkeresztelkedünk szenteltvízzel,

(Gímes, Varga András, sz. 1913)

GYERTYASZENTELŐ BOLDOGASSZONY (FEBRUÁR 2.)

 

Ezen a napon, ha hosszú jégcsapok voltak az asztrín, úgy tartották, akkor abban az évben nagy lesz a kender. (Asztri = eresz) (Gímes, Gál Mária, sz. 1906)

Ilyenkor gyertyákot is szentőlnek. Amikor haldoklik valaki, akkor szentelt gyertyát adnak a kezébe. A halottnál is ilyen gyertyát égetnek. Amikor nagy vihar volt, akkor is ezt gyújtottuk meg.

(Gímes, Varga Pavlina, sz. 1921)

 

BALÁZS-NAP (FEBRUÁR 3.)

 

Akkor az egész falu megy misére. Félnek, hogy valami torokbajt ne kapjanak. Egész kicsiket is visznek, hogy Szent Balázs mentse meg a torokbajtól. A pap két összekötött szentelt gyertyát mindenkinek a torkához és azt mondja: Szent Balázs közbenjárására oltalmazzon meg az Isten minden torokbajtól. Ámen.

(Gímes, Varga Valéria, sz. 1944)

 

Balázsolás

Még az első világháború előtt jártak az iskolás gyerekek „kántázni". A kántázást a kántortanító felügyelete alatt végezték, az adományok a kántor kiegészítő fizetése volt. Több csoport járt a faluban. Ötös-hatos csoportban csak fiúk. Minden csoportban volt egy hosszú nyárs, arra szúrták a szalonnát, kolbászt. A kosárba a tojást, tarisznyába a lisztet, kitől mi tellett, azt adott. Az udvaron vagy az ajtóban állva kört alkottak, táncoltak és körbejártak. Aztán bementek a házba, köszöntöttek: Dicsértessék az Úr Jézus Krisztus!

Aztán a következő éneket énekelték:

Szent Balázs püspök napján,

Híres tanítónknak nevenapján,

Régi szokás szerint,

Menjünk Isten szerint iskolába.

Adjanak gyerecskét,

Hagy tanuljon ábécét,

Ignum, dignum, reverendum. Laudes.

Adjanak leánykát,

 

Hagy söpörjön iskolát.

Ignum, dignum. Reverendum. Laudes.

Adjanak egy ludat,

Hagy mutasson utat, iskolába.

Ignum, dignum. Reverendum. Laudes.

Adjanak egy kakast,

Hagy kaparjon garast, papírosra.

Macska ül a szalonnán.

Kergessék le azt onnan,

Szegjenek egy falatot,

Nekünk is egy darabot.

 

Megkapták az adományt, megköszönték, dicsértessékkel elköszöntek és mentek a következő házhoz.

(Gímes, Molnár Anasztázia, sz. 1912)

Gímesi balázsolók 1991-ben

 

TANANAJ

 

A „tananajozás" ősi, pogány kori szokás. A termésvarázsló szövegnek a hagyományos falusi életben nagy fontosságot tulajdonítottak, hiszen a varázserejű mondóka az életet adó, jó, tiszta és bő termésre irányult. Titokzatosságot is rejtett, mert akkor végezték, amikor a termés, az élet még a földben volt, rejtély fedte egész létét, csak reménykedve várakoztak rá. Ezért is hittek a „tananajozás" mágikus erejében, bizakodva várták a „tananajozókat". Viszonzásul bőségesen megjutalmazták őket, szalonnát, kolbászt, tojást, almát, esetleg karéj kenyeret adtak, mindenki a lehetőségéhez, rangjához mérten jutalmazta a tananajozókat.

Ez a szokás a XX. század elején, az I. világháború ideje alatt élte virágkorát. Ekkor még természetes volt, és a falu íratlan szabálya is úgy diktálta, hogy illett ebben részt venni kivétel nélkül minden lánykának.

A 20-as évektől a rangosabb, gazdagabb családok lánykái már ki-kimaradtak, csak a szegényebb családokból jártak, gyakorolták a szokást, olyanok, akik rászorultak egy kis kiegészítőre, mert szűkösebben éltek.

Bányi Antalné Reczika Teréz (sz. 1898) így emlékezett vissza erre az időszakra 1972-ben:

„Mink nagyon szegínyek vótitnk, sokan is vótunk. Nem ötünk, nem vót szalonnánk se. Anyánk elküdött a testvíremmel, hog)> menjünk tananajozni. El is mentünk, örőtünk, hogy lesz szalonnánk, eszünk majd egy falat kóbászt is. Örömmel mentünk a többiekvel. Az egyik nagygazdánál vótunk, és amikor már adta az adományt, hát csak azt mondta nekünk, hogy ti nagyon szegínyek vagytok, adok nektek kenyeret. Hát mink akkor úgy elszégyelltük magunkot, a testvírem meg elkezdett sírni, én meg nagyon megmírgeskedtem és azt mondtam neki: Kenyerünk az nekünk is van otthon, adjon nekünk is szalonnát! Siratva mentünk haza és azután már soha többet nem mentünk tananajozni. "

A II. világháború utáni években már csak a falu leges-legszegényebbjei jártak tananajozni: a cigányok, mert ők helyzetüknél fogva a leginkább rá voltak utalva az adományokra. Ekkorra a szokás már ennyit veszített értékéből, ennyire elkopott ez a szép hagyomány, már csupán az adomány volt a fontos. A földek szövetkezetesítésével egy időben a szokás teljesen elmaradt, mert értelmét, jelentőségét veszítette, így teljesen elfelejtődött volna, mint annyi más szép szokás.

Színpadi változatban a gímesi Villő folklórcsoport repertoárjában éledt újjá a 70-es évek közepétől. Sokáig kedves színfolt volt a csoport műsorán a téli ruhába öltözött, tananajozó leánysereg. Járási, kerületi versenyeken és a zselízi országos fesztiválokon láthatta a nagyközönség.

1989-ben és 90-ben a folklórcsoport tagjai megpróbálkoztak a farsangi időszakban eredetiben felújítani, házról házra járni, de nem vált ismét hagyománnyá. Amikor az idősebbek meglátták a tananajozókat, megilletődve rájuk csodálkoztak, és örömükben könnyes szemmel, ellágyult szívvel fogadták őket, hiszen messze tűnt gyerekkoruk idéződött föl bennük. Megérte felidézni azért a néhány boldog mosolyért, ami az idősek arcán ekkor megjelent.

Még egy érdekesség e hagyományos szokással kapcsolatban, hogy leányok végezték, pedig köztudott, hogy minden, vagy legalábbis a legtöbb szerencsét hozó szokást a férfiak, fiúgyerekek végeznek - „náluk a szerencse". Akkor lesz szerencsés az év, ha az újévet elsőnek férfi köszönti, az év nagy ünnepnapjain is csak férfi jöhet a házhoz, ő hozza a szerencsét; ez még napjainkban is így van. A „tananajozás" kivételt képez.

Tananajozni, talajkázni télen jártak, tehát az öltözetük télies; vasárnapi ünneplős: fiatalos, víg színű szoknya és fejkendő, fekete kötény (ruha), női kabát és csizma. Tarisznyát, kosarat vittek magukkal, amibe az adományt gyűjtötték. Ez az adomány az övék maradt, egymás között elosztották.

A „tananajozás" Gímesen úgy zajlott le, hogy az ablakon vagy az ajtón bekiáltottak:

- Dicsértessék az Úr Jézus Krisztus!

- Van tananaj?

 

Igenlő válaszra az udvaron a lánykák körbeálltak, megfogták egymás kezét, néha körbejártak, a megfelelő szövegnél ugráltak, szökdeltek, futottak körbe, mikor milyen kedvük volt, és a következő éneket énekelték:

Tananaj, tananaj, Tót Lőrinc,

Táncba ugrott a kakas,

Feldöntötte a vajat,

Mivel sütjük a rétest?

Kútyi vízzel gyúrjuk,

Pataki vízzel vajazzuk.

Szájj le, konkó, szájj le,

Ugorj búza, ugorj.

Valahány ürgelyuk, pociklyuk, patkánylyuk,

Annyi verem búza legyen keféknek!

Dicsértessék Jézus Krisztus,

Adjanak egy darab szalonnát!

 

Ezután megkapták a járandóságot. Ilyenkor általában szalonnát, kolbászt, tojást kaptak, mert azért leginkább olyan helyeket választottak ki, ahol volt öles. Ritkán fordult elő, hogy elküldték volna őket csak úgy üresen, ha mást nem, kenyeret kaptak. Az adományt megköszönték, és mentek a következő házhoz.

 

A FARSANG

 

A falusi ember életében az év legvidámabb időszaka a farsang. A téli időszak alkalmas a szórakozásra, mókázásra, mert ez a pihenés ideje.

Vízkeresztkor, azaz január 6-án kezdődik a farsang, és hamvazószerdáig tart. Ezen időszaknak is csak a legvége, a hamvazószerda előtti hétvége - a szombat, vasárnap, hétfő és kedd-, amit itt fassangnak, fassang farkának neveznek. Gímesen ezt az utolsó vasárnapot „sardó" vagy „sárdó" vasárnapnak hívják, mert ezekben a napokban jártak a legények sardózni.

1940-es évekig, míg a sardózást hagyományosan végezték, a következőképpen ment végbe. A falu suhanc legénykéi, élükön a legénybíróval és a rangidős legényekkel, mulatós jókedvvel, játékossággal és mókás látványossággal tették derűssé ezeket a napokat. Csoportosan járták végig a falut, duda-, banda- vagy zenekari kísérettel (attól függően, hogy melyik korban mi volt a divatos vagy közkedvelt zene). Nagy-nagy hangoskodással jártak a faluban afassangolók, sardózók.

Maga a menet is látványos volt, mert a legények fakarddal, bottal, a bakterok „halapardéjá-val" vonultak végig a falun. A legénybírónál pedig ott volt az elmaradhatatlan, szalagokkal feldíszített cifra bot, a „villő", amit mint tisztségének jelképét vitt a menet élén. Ilyen díszes menetben jártak házról házra. Természetesen vitték az elmaradhatatlan kast, amibe a tojásadományt gyűjtötték. A szalonnát, kolbászt a nyársra szúrták. Hangos, vidám énekszóval jelezték jöttüket, az udvarokba be-bekiabáltak:

- Van fassang?

Az igenlő válaszra és a kedves invitálásra bementek az udvarba. Megálltak az ajtó vagy az ablak alatt, és elénekelték a csak ehhez az alkalomhoz kötődő éneket, rigmust. A vidám hangulatkeltés mellett a sardózásnak termésvarázsló, télüző, tavaszváró jelentősége is volt. Minden gazda várta őket,

 

 

mert hittek, bíztak, reménykedtek a sardó ritmusában rejlő varázslat erejében. Következőképpen szólt a sardózó ének:

Sardó gyüjjön, hozzon meleget!

Micsodái meleget?

Nyári meleget, téli hideget!

Hej, székecske, székecske,

Szőlőhegyen bakocska,

A zsérei jányok mind a vízbe futak.

Lapu alatt lapognak,

Csóvány alatt cincognak.

Zab szemesedjék,

Búza bokrosodjék,

Kigyúrom belőle konkót, üszögöt,

Mindenféle gajzot.

Akárhány ürgelyuk, valahány pociklyuk,

Annyi verem búzájok legyen keféknek.

Adjon ketek szalonnát!

Más-más változatban énekelték attól függően, milyen kedvükben voltak, mennyi tisztelettel voltak a gazda iránt. A legények régen is tréfásak, mókás kedvűek, de igazságosak voltak, a sérelmeiket is közölni tudták a megfelelő helyen és módon.

A gímesi Molnár Laci bácsi (sz. 1908) elbeszélése is ezt bizonyítja. Mikor az ő édesapja járt „sardózni", az egyik nagygazda házánál, aki fukar ember hírében állt, a következőképpen mondta el a jókívánságot: „...annyi verem búzája legyen keleknek, mint nekünk van!" Ők pedig szegények voltak, éppen az említett gazdánál aratók. Persze a nagygazdának sem kellett több, fogta a görbebotját, azzal kergette el a sardózókat. A vendéglátás és az adomány is elmaradt.

Az ének után a sardózók megkapták a járandóságot, kitől mi és mennyi tellett, tojást, szalonnát, kolbászt. Borral, pálinkával, esetleg pogácsával, kaláccsal, siskával (fánk) kínálták a legényeket.

Amikorra bejárták a falut, már estére járt az idő. A kocsmában vagy egy lányos háznál az adományokból ennivalót készítettek. Ez volt a vacsora a legények, a dudások vagy a zenészek részére is. Este a kocsmában, a táncteremben hajnalig tartó mulatság, tánc volt az egész falu fiataljai részére.

Az idősebbek elmondása alapján a század elején sardózni a fiatal suhancok jártak szombaton vagy vasárnap délelőtt, ők voltak az előhírnökök, ők gyűjtötték össze a szalonnát, kolbászt, tojást, ők csak énekeltek. Ez az első falujárás az egész falunak, mindenkinek szólt, főként a gazdáknak.

Másnap délelőtt a nagylegények jártak bandával vagy a dudással. A lányos házakhoz mentek. A lányokat, asszonyokat az udvaron megtáncoltatták. A háziak a legényeket itallal, harapnivalóval kínálták meg. Ekkor gyűjtötték a pénzt a legények a farsangi mulatságra.

Három napig tartott fassangkor a mulatság. Vasárnap délután megkezdték, és egészen kedd éjfélig tartott.

Kedden a házasoké volt a mulatság. Az én időmben nem léphettek be a fiatalok — legények —, csak a házasok. (Gímes, Molnár László, sz. 1914)

 

Bőgőtemetés

Az én időmben úgy vöt, hogy a bőgősnek vöt olyan öreg, amin már nem lehetett muzsikáim, azt mindig úgy szerezte, és akkor kedden éjjfélbe öszetörte, ráugrát a bőgőre, hogy már vége van, el van temetve.

(Gímes, Varga Pavlina, sz. 1921)

 

A bőgőtemetés újabb keletű dolog, amikortól cigánybanda muzsikált. Volt időszak, amikor tréfás siratóval el is siratták a bőgőt.

A falu bírója kedden tizenkét órakor bement a kocsmába, és véget vetett a mulatságnak.

 

Céhelés - legényavatás

A céhelés farsangkor vagy pedig vízkeresztkor volt. Ilyenkor be kellett fizetnyi a céhelendő legényeknek a megszabott árat. Mink húsz koronát fizettünk (húsz koronába került kb. egy liter pálinka akkor). Az öreg legények, a legénybíró céhelte fel a fiatal legényeket. A befizetett pénzért pálinkát vettek, abból kaptunk innya mink is, és ingyen táncoltunk. Ezután már mi is legénynek számítottunk. Nem zavartak haza a kocsmából, kimehettünk este a faluba, nem zavartak már haza az öregebbek.

(Varga András, sz. 1913)

 

VILLŐZÉS

 

A katolikus egyház szabályai szerint a templomokban barkát szentelnek, és a nagymise keretén belül a virágvasárnapi passiót éneklik. Mise előtt a templom mellett szenteli meg a pap a barkát. Minden embernek barkaág van a kezében, és ünnepélyes körmenettel vonulnak be a templomba, ahol az adott évre előírt passiót éneklik, mert így ünnepélyesebb, méltóbb ehhez a kiemelkedő naphoz.

A megszentelt barkát mindenki hazaviszi, mert varázserőt tulajdonítanak neki; mivel gyógyító, mágikus ereje van. Általában az esztri alá szúrták be vagy az istálló gerendájába, hogy kéznél legyen. Emberek, állatok gyógyítására egyaránt használták. Villámcsapás ellen a ház ereszébe szúrták, mert ez megvédte az elemi csapástól.

A kikelt aprójószágot a meggyújtott barkaág és az állatokról lenyírt pihe füstjével megpárolták, így óvták a betegségtől és ígézéstől.

Az emberek betegség ellen egy-egy barkarügyet nyeltek le abban a hitben, hogy kigyógyulnak betegségükből, mivel a szentelt barkának mágikus ereje van.

A barkaágat egész évben, a következő virágvasárnapig tiszteletben tartották.

A tavaszvárás, a tél temetése, a természet újraébredése az emberek életében ősidők óta fontos eseménynek számított. Ez a várakozás korszakonként más-más formában nyilvánult meg. A környezet, a társadalmi helyzet, a természeti adottságok, a kisebb-nagyobb közösségek elzárkózottsága, összetartozása, egymásrautaltsága mind-mind befolyásolta, formálta, alakította az ünnepi szertartás lefolyását. Sok esetben az egyének erőszakos, tudatos ráhatása is láthatóan befolyásolta a szokást.

A villövasárnapot a lányok által vitt, feldíszített ágról nevezték el. A villő - villőfa szalagokkal, hajkötőkkel, kendőkkel feldíszített ág, pózna, bot; egyben jelkép is. Virágvasárnap a villőző lányok villőfája minden esetben rügyező fűzfaág, amit a lányok maguk díszítenek fel. Mindenki elhozza a legszebb hajkötőjét, kivarrott keszkenőjét (zsebkendő), szalagját, s azt akasztja fel a fára. Teszik ezt azért, hogy szép legyen, szebb, mint az előző évben volt. A falut járva sok embernek megakad a szeme a szépen feldíszített fán, és meg is kérdezik az asszonyok, hogy kié ez vagy amaz hajkötő vagy a szépen kihímzett zsebkendő. A dicséretnek mindenki örül. Gímesen a „villőfát" a templomkertben készítik el, és innen indul el a menet a faluba. Van olyan hely is, ahol a szervező vagy a legidősebb lány udvarában készítik fel. A villőfának valót maguk a lányok választják, vágják ki, vagy közeli hozzátartozók (szülők), esetleg ügyes gyerekek (fiúk). A fiúk jelenléte nem jellemző a villőzés-nél, ez kimondottan leányszokás. A dallamot, mely ehhez a szokáshoz, szertartáshoz kapcsolódik, csak egy alkalommal éneklik, az év folyamán csak virágvasárnap hangzik el. A kicsik egyenként járnak a rokonokhoz. Ezek az ablak alatt vagy az ajtóban, esetleg bent a szobában éneklik el a villőéneket. Jutalmuk a rokoni kapcsolattól függ. A közeli rokontól nagyobb ajándékot, pénzt, édességet, hímes tojást, kalácsot kapnak. A távolabbi rokonok kevesebbet adnak.

Villőzö lányok, 1921 és 1982

 

 

Az I. világháború előtt és után, amikor ínséges időket éltek az emberek, a szegényebb családok gyerekei jártak sorba, minden házba bementek. Néhol bizony csak karaj kenyeret kaptak.

A nagyok délután (litánia után) csoportosan járják végig a falut, szalagokkal, hajkötőkkel feldíszített villővel. Nem mennek be az udvarba, csak utca hosszat énekelve járják a falut. A gazdasszonyok ezt tudják, számítanak rá, várják a villőzőket a kapuban, és amikor elhaladnak előttük, akkor adják oda az adományt. A csoport két megbízott tagja gyűjti az adományt. Az utóbbi tíz évben csak pénzt szednek. Az adományt minden esetben a templom javára adták. Úgy mondták, hogy a Jézus sírját díszítik fel; virágot, gyertyákat vettek.

A 20-as években, amikor leginkább csak tojást kaptak, azt az üzletben eladták, és a pénzen vásárolták meg a gyertyát és a többi kelléket a templomdíszítéshez. Ekkor még a lányoknak is jutott egy-egy ríf azaz rőf (kb. 75 cm) hajkötőre való az összegyűjtött adományból.

A 20-as évekig a villőt nemcsak hajkötőkkel díszítették föl, hanem színes zsebkendőket is raktak rá, még kivarrott kiskeszkenyővel. Kinek milyen volt, olyant kötött föl áfára. A mi időnkben is csak egy csapat járta a falut.

(Gímes, Bányiné Reczika Teréz, sz. 1898)

 

Mikor én jártam, sokan voltunk. Nagy kast vittünk, mert akkor csak tojást adtak. Minden ház előtt megálltunk és elénekeltük a Vtllő, villő, selemsátor... éneket. A fa fel volt díszítve, szalagozva, mert ez annak a jele. Kábátokban jártunk, mert még akkor hideg volt. Egynek még kendő is volt a fején, mi a többiek hajadon fejjel voltunk. Az öregebb jányok felrakták a zsebkendőiket is, de mi nem. 1920-ban is voltam villőzni.

(Gímes, Molnárné Ballá Borbála, sz. 1907)

 

A mi időnkben úgy jártunk villőzni, hogy virágvasárnap délután végigmentünk a falun és ezt énekeltük: Villő, villő...

Vártak már bennünket a kapuban, mindenki a saját kapujában, és ott adták oda a tojásákot. Ki mennyit tudott, annyit adott; kettőt, nígyet, ötöt; még pizt is melléje, aztán továbbmentünk. Össze voltunk csoportosulva, voltunk

 

15, 18, talán még húszan is. Ki vöt hajkötőzve egy magos fa, ez volt a villő (fűzfa); fölváltva vittük. Raktunk rá pecsétes hajkötőt, színes szalagokot, mennél többet, csak úgy virított az rajta. Mindig csak lányok jártunk 8 évestől egész 18 éves korig. Ilyenkor nem táncoltunk, csak mindig mentünk. (Gímes, Sípos Erzsébet, sz. 1910)

Az 50-es évektől, amikor a helyi plébános és kántor vette át az irányítást a villőzés felett, az összegyűjtött adományt a plébániára vitték. A villőző lányok kaptak kis jutalmat, emléket, a többi pedig a templom javát szolgálta.

Régebben a villőfáról letört ágat a gazdasszony eltette. Tavasszal, amikor kikeltek a libák, a letört ágat elővették, a két végét összefogták, koszorú formát alakítottak ki, és ezen keresztül átbújtatták a kislibákat, hogy megvédjék a rontástól, betegségtől, dögvésztől. A villő-ének legrégibb változata:

Villő, villő, selemsátor,

Várj meg, villő, várj meg,

Hagy vegyem rám a gyócsingem.

Kirelajszon-krisztelejszon,

Siskó megett ül egy asszony.

Adjanak egy tojást!

Korszakonként változott, bővült a villőző dallam. Az 50-es években egy hosszabb változatot is énekeltek. Azóta hol a rövidebb, hol a hosszabb változatát éneklik, ez a résztvevő lányok hangulatától, összetételétől is függ.

A hosszabb változat:

Kizöldült már a mező, de nem a rózsától,

Hanem az ibolyától, haj villő!

Falu végén, cigánysátor, haj villő!

Kié, kié ez a ház? - Egy gazdag emberé.

Benne van egy vetett ágy, mellette egy ringó bölcső, haj villő!

Villő, villő, falu végén cigánysátor, haj villő!

 

Rózsi néni, Rózsi néni, igen, igen gazdag.

Szegényeket nyomorgatni kend sohasem hagyja.

Szegény hoztunk mi magunkkal,

Fűzfavesszőt szalagokkal, haj villő!

Itt van ez a kopasz ág, kell rá egy lepedő,

Tegye rá a százasát, kivirágzik fűzfavessző, haj villő!

Villő, villő, faluvégén cigánysátor, haj villő!

 

Rózsi, néni, Rózsi néni, igen-igen gazdag,

Százasait, ezreseit butyelárba rakja.

Kivittük a fűzfavesszőt, majd behozzuk a hajkötős haj villőt!

 

A következő versszakokon már erősen egyházi ráhatás érezhető, vagyis amikor a kántortanító irányította a csoportot, akkor toldották meg:

 

Jeruzsálembe megyünk, király fogadásra.

Ruhánkat leterítjük, port ne érjen lába.

Virágokat is hintünk néki az útjára.

Jeruzsálembe megyünk, a zsidókkal éneklünk:

Hozsannát kiáltunk, hozsannát kiáltunk.

 

A csarnokban voltunk, nagyon zsivalyogtunk.

Kötelet font a király ránk, kivert a csarnokból.

 

A gímesi gyermek folklórcsoport, amely 1965-ben alakult, a „Villő" nevet választotta. Találó ez a név, mivel serdülő fiatalokból állt össze a csoport. Villőzni ma is járnak minden virágvasárnapon.

 

NAGYHÉT

 

A húsvét előtti hetet nevezték nagyhétnek. Talán a közelgő ünnep méltósága, komolysága, fontossága kívánta így meg, de az egész általam kutatott területen így nevezik ezt a hetet. A húsvétot a katolikus egyház is az év legnagyobb, legfőbb ünnepének tartja. Ez a tavaszi nagytakarítás ideje. Húsvét előtt általános nagytakarítást végeznek (minden ünnep előtt ezt tették hagyományosan). A tavaszi ünnep előtti meszelés, simítás kicsit más volt, azt is jelezte, hogy véget ért a tél, itt a tavasz. Megtisztítani mindent a téli bezártságtól, beengedni a nap éltető erejét.

A nagyhétből a szerdát, csütörtököt, pénteket és a szombatot illetik külön a „nagy" szóval, nagycsütörtök, nagypéntek stb. Ezeknek a napoknak külön szertartásuk van, amit a hagyományos körülmények között mindig megtartottak.

Nagycsütörtökön az ünnepi misével kezdődtek a szertartások, ez a nap az Oltáriszentség szerzésének ünnepe. Mise végén oltárfosztás, Jézus szenvedésének kezdete. A keresztút elvégzése, a Jeremiás siralmai zsolozsma követte. Sötétedés után egész éjjel a faluban és a határban lévő kereszteket, szobrokat keresték fel ájtatos imádsággal. Szentórát végeztek a Krisztus koporsójánál.

Nagypéntek hajnalban napfelkelte előtt a patakban megmosakodtak, és ott is kellett imádkozni. Ezen a napon az állatokat is megmosták a patakban. Ünnep volt ez a nap, vagyis inkább mély gyásznapnak tartották, olyannak - sőt még nagyobbnak -, mint mikor a családban halott van. A templomban ún. csonka misét tart a pap. Evangélium helyett a Nagypénteki Passiót énekelik, az Úr Jézus kínszenvedéséről és haláláról. A nap folyamán is csak a legszükségesebb munkát végezték. Az idősebbek leginkább imával és keresztek látógátasával töltik el az időt a nap folyamán. A szertartás után templomba mentek: Jézuskát, Istenkét jártak és (még napjainkban is az egyházi hagyományok mély meggyőződésből folyamatosan gyakorolták) járnak megcsókolni. A feldíszített sír előtt a lefektetett feszületet megcsókolják és az Oltáriszentség előtt hódolnak.

A nagypénteki mosakodásnak az az értelme, amit patakban végeznek, a legrégibb időkből való. Azt tartották az öregjeink - elődeink, hogy mikor Nikodémus és Arimetai József az Úr Jézust levették a keresztről, ottfolyott egy kis patak, és abban megmosták a szent testét. Fehér gyolcsba takarták, úgy tették a sziklába vájt sírba. 100 évvel ezelőtt az öregek abban a reményben, hitben cselekedtek, hogy akkor meggyógyul a fájós szemük, lábuk, még a fogaikat is megmosták, hogy azok se fájjanak, szóval minden testrészt megmostak, annyira hittek a nagypénteki mosakodás erejében. Még a lovakat is megmosták, mert azokat is féltették, óvták a betegségektől. Azután vittek kannával a patak víziből a bent maradottaknak, hogy azok is mosakodjanak meg.

A patak partján mosakodás után letérdeltek és imádkoztak 3 miatyánkot, 3 üdvöz légy Máriát, 3 Dicsősséget, végül egy fohászt: Imádunk Téged Krisztus és áldunk Téged, mert a Te szent kereszted által megváltottad a Világot. Ámen.

Egy másik nagypénteki szokás, egy csomó bogácsot (babafésüt) vittek ki a patakba, de először körülsöpörték vele a házat — megsöpörték vele a fal tövét (falalját), abban a hiszemben, hogy akkor elvész mindenféle bogár — bolha, tetű, pók, hangya, utánna a patakba lefelé dobták, hogy a viz elviszi a kártékony rovarokat, melyek nincsenek az ember javára. Mindezt kora reggel, hajnalban végezték napfelkelte előtt.

(Gímes, Varga András, sz. 1910)

 

Tilalmak nagypéntekre

Tilos volt földdel dolgozni, ásni, kapálni, mert úgy hitték, hogy akkor az Úr Jézus sírját ássák.

Vasalni sem lehetett, mert akkor Jézus sebeit égetik.

Nem volt jó úgy megültetni a tyúkot vagy ludat, hogy nagyhétben keljenek ki a tojások. Úgy tartották, hogy a két passió között kikelt libák, csibék sipogósak, betegek lesznek.

 

Jóslások

Nagypénteki eső nem jót jelent.

Ha nagypénteken esik, akkor az évben szárazság lesz.

 

Nagyszombaton reggel az asszonyok nagyon korán reggel kemencében kalácsot sütöttek. Igyekeztek minél előbb befejezni, hogy időben végezzenek a takarítással, és kényelmesen felkészülhessenek a délutáni szertartásra, mely után a feltámadás következett.

Gímesen mindig tartottak feltámadási körmenetet. Volt, amikor a faluban tettek hosszabb utat. A tiltott időszakban csak a templomot kerülték meg. A bársonyos forradalom után szabadabban, nagyobb pompával ünnepelték meg a feltámadást. Ilyenkor már tavaszi nagyünneplőbe öltöztek a lányok, asszonyok. Fehér, keményre vasalt „állítós, tívős" kendőt vettek föl, „víg" színű (piros, zöld világos színű) szoknyák, pruszlikok kerültek elő. Aki csak tehette, a falu apraja-nagyja részt vett ezen szép, felemelő körmeneten.

Az én időmben nagy körmenetek voltak körben a faluban, vitték a hármas lobogót, pirosat a legínyek, a fehér hármast a lányok, A két fehér lobogót a fiatal lányok. Volt két piros, még két zöld is, azt mind vitték. Vitték a Krisztuskát is feltámadáskor. Sorba mentek gyerekek, lányok. Vitték a „mennyezetet", alatta a pap ment az Oltáriszentséggel. Vígig a falun és minden ablak ki volt díszítve, minden ablakban gyertya égett.

Feltámadási körmenet archív felvételen

 

(Gímes, Puchovszky Imréné Sipos Anna, sz. 1923)

Feltámadásig ezen a napon is szigorú böjt volt, mint az előző két napon. A múlt század közepéig szombaton sem ettek húst, mert vasárnap reggel volt az ételszentelés. Később az egyházi szertartásban is változások, engedmények jöttek létre - más értékrend alakult ki. Később, már feltámadás után, a reggel hazavitt szenteltvízzel a gazda megszentelte a sonkát és a többi ételt, utána már lehetett enni. Manapság már nem szentelnek vizet szombaton, így a vízkereszti szentelt vízzel szentelik meg otthon az ételt.

 

HÚSVÉT NAPJA - NAGYVASÁRNAP

 

A tavaszi ünnepkör egyik legkiemelkedőbb napja, legnagyobb egyházi ünnep a húsvét.

Mint minden nagyünnep, az asszonynép (fehércseléd) számára ez is tiltott nap. Szerencsétlenséget hoz arra a házra, ahová ezen a napon női személy látogat. Az utóbbi időben ez a tilalom is enyhült oly módon, hogy a férfilátogató után jöhet az asszonynép is.

Dologtiltó nap, csak a legszükségesebb munkát végezték el.

 

ÖNTÖZŐHÉTFŐ - HÚSVÉT MÁSNAPJA

 

Az egyház az öntözőhétfőt nem sorolja a nagy ünnepek közé. Ez a nap nem parancsolt ünnep.

Húsvéthétfői szokás az öntözködés, locsolkodás a gyerekek, legények, egyszóval a férfinép körében, megszakítás nélkül mindmáig élő szokás.

Régebben, a 60-70-es évekig a kisgyerekek már vasárnap délután kezdték, mégpedig kint az utcán. Ilyenkor a lányokat sétálás közben lepték meg az öntözködő gyerekek. A nagyobbak vödörrel, kisebbek bögrével, „vízipuskával" - ezt fűzfából otthon készítették. Vizet szívattak bele, jó messzire lehetett vele célozni, így a gyanútlan járókelőt nagy meglepetés érhette, ha eltalálták. A vízmennyiség itt nem volt jelentős, inkább az erős vízsugár okozott nagy ijedséget, sok riadalmat a lányok között. Persze a lányok is keresték az alkalmat, mert ugyan mit emlegettek volna egész évben? A vasárnap délutáni öntözködés nagy zajjal, zsivajjal járt, mert a lányok hangos sikongatás közepedte futva menekültek, próbáltak elrejtőzni a gyerekek elől A házak előtt ülő felnőttek hol az egyik, hol a másik félnek segítettek, de sokszor ők is kaptak a rosszul célzott vízből. A vasárnapi öntözködés az egész falunak szólt, ekkor csakis kúti vízzel öntöztek.

tökmagos csibelábas kacskaringós gereblyés

 

vasvillás kantáros barkaágas rozmaringágas

 

ásós lapátos kapás kilencpusztás

 

szélmalmos szélmalmos szegfűs rozmaringos

 

rendkívüli csillag rendkívüli csillag szíves kasos, kosárkás

 

Az igazi öntözés, locsolkodás mégiscsak hétfőn volt. Minden lányos háznál szívesen látott és várt vendégek voltak a locsolkodó legények, gyerekek.

A 30-as évektől a gyerekek már ún. szagos vízzel is öntöztek. A szegényebbek ezt úgy pótolták, hogy narancshéjat, virágot (ibolyát) vagy szagos szappant áztattak vízbe, ezt öntötték bele az üvegecskébe. Az üveg száját még így is félig befogták vagy ronggyal kötötték le, ilyen spórolósán locsolták meg a lányokat, asszonyokat. Rokonokhoz, szomszédokhoz, jó ismerősökhöz mentek. Mindenhol kaptak valami ajándékot, pénzt, hímes tojást, piros tojást, kalácsot, almát, narancsot - a rokoni kapcsolattól függően.

Az 50-es évektől az ajándékozási fonna is megváltozott: a csoki nyuszik, tojások, desszertek és különféle ajándékok léptek a hímes tojás helyébe. Ezenkívül megkínálják az öntözőket. Régebben előfordult, hogy a fiatal suhancokat alkohollal is megkínálták, és nem egyszer előfordult, hogy berúgtak, annak ellenére, hogy otthon figyelmeztették őket; sok esetben a felelőtlen felnőttek rájuk erőszakolták az italt. A gyerekek rövid versikét is betanulnak erre az alkalomra. A legáltalánosabb versike, amely az egész nyelvterületen ismert:

Zöld erdőben jártam,

Kék ibolyát láttam,

El akart hervadni.

Szabad megöntözni?

Egy rövid időszakban a vízzel való öntözés is alábbhagyott. Újabban, úgy 10-15 éve újra divatossá vált. Több csapat legény műanyag vödrökkel felszerelkedve látogatja sorra a lányos házakat, és friss vízzel öntözik elsősorban a lányokat, de a ház többi asszonyát sem kímélik. Utána persze kölnivízzel is megillatosítják. A legényeket ezután behívják, és megkínálják üdítővel, alkohollal is, és ami ilyenkor mindenütt van, sonkával, süteménnyel. Persze hímes tojást is kapnak, mert családonként azért festenek, hímeznek tojást is.

 

A tojáshímzés kellékei:

Hímező, hímző vagy íróka — egy kb. 15-20 cm hosszú fapálcika; a vége behasítva, a behasított résbe egy kb. 2 cm hosszú fémcső van beleillesztve, régebben cérnával, ma dróttal odaerősítve. Régen a fémcsövecskét a cipőfűző végéről nyírták le.

Gyertya vagy mécses

Berzseny-festő - tojásfesték. Ma a vegyszerboltokban kapható festék. A 40-es évekig „berzsenynek" nevezték a boltokban kapható szemcsés anyagot. Langyos vízben feloldották, kis ectet (ecetet) tettek a vízbe, hogy jobban fogjon, fessen.

A tojáshimzés menete:

Volt mindenkinek, „írókája" = hímzője. A megfőtt tojásokat lehűtötték. Amikor már egészen hidegek, szárazra törülik, akkor kezdik el a munkát. Az égő gyertya lángjánál a hímzőt felmelegítik és az olvadt gyertyafolyadékba mártják, így kezdenek „írni" a tojásokra. Mindaddig lehet vele írni, amíg meleg. Amint kihűl a hímző és megdermed a gyertyafolyadék, újra felforrósítják, folyadékba mártják, és folytatják a munkát, az „írást", a hímzést. A tojást a mutatóujj és hüvelykujj között tartják, és hosszanti részben forgatják. Amikor az összes festeni való tojásra rákerült a minta, a tojást az előre elkészített hideg „festőbe" helyezik. Meleg festékbe nem lehet betenni, mert akkor a faggyú leolvadna róla. A festékben addig forgatják, míg a kellő színárnyalatot megkapják. Azután kiveszik a festékből, megszárítják; a gyertyafolyadékot - faggyút - óvatosan lekaparják róla, majd szalonnabőrrel kicsit bedörzsölik, hogy fényes, csillogós legyen.

Sokféle mintát hímeztek a tojásokra. A minta a hímező személy kézügyességétől függött. Az ősi mintákat mindig a tojás nyolcadolásával kezdték, és oda helyezték a mintákat. Későbbi minták a virágos, ibolyás, kulcsos stb. Ezek mind jelzések voltak azok számára, akiknek készítették. A hagyományos tojáshímzés napjainkban is élő szokás. Nemcsak az öntözőknek készítenek: nem hiányozhat a megterített ünnepi húsvéti asztalról sem.

 

MÁJFAÁLLÍTÁS

 

Valamikor szekéren hordták és minden lánynak tettek le, ha vót udvarlója, ha nem, azért, hogy menjen a táncba a lány. Azt világon (világoson, nappal) hordták, és ültették be a májfákot. És másnap meg elmentek eldöntögetni, bosszúból, vagy csak legínykedésböl. Valamikor az úgy vót.

Amikor én vótam legíny, akkor úgy csináltuk, hogy három, nígy legíny összebeszélt, akiknek vót szeretője, azok egymásnak mentek segíteni, és vállukon hozták be az erdőből, sötétben, titokban. Alóre olyan fenyőt tettünk, fejjőre meg nyírfát drótoztunk és így állítottuk föl, de ez akkor ott vót egy hónapig is. Ezt már saját maguk a lányék vigyázták és döntötték is le. Amikor állították, akkor szokták megvendégelni a leginyeket. A fenyőfa részét felhasználták a lányos háznál, csináltak belőle létrát. Azzal büszkélkedtek a lányok, hogy kinek milyen magos a májfája, milyen hosszú létra lesz belőle.

(Gímes, 1988. Ballá Mihály sz. 1912)

Máj fát napjainkban állítanak Gímesen a lányoknak, jelképesen a művelődési ház előtt egyet állítanak.

 

SZENT ORBÁN ÜNNEPE (MÁJUS 25.)

 

Szent Orbán szintén fagyosszent (ezen a vidéken, így Gímesen is Urbánnak mondják), a szőlő védőszentje; nagy tisztelet övezi. Mivel szőlőtermő a vidék, a faluhoz tartozó szőlőhegyen minden gazdának, családnak van szőlőparcellája is, amit nagy gonddal művelnek. A szőlőhegyen Szent Orbánnak szobra is van. Minden évben a napján vagy az azt követő vasárnap körmenettel, processzióval mennek ki a szobrához, és ott litániát, ájtatosságot végeznek. Ilyenkor rendbe hozzák a környéket, és virággal, cseresznyével feldíszítik a szobrot. Mindig is tisztelték, fohászkodtak hozzá, az ő közbenjárását és segítségét kérték, hogy védje meg a szőlőt minden elemi csapástól - fagytól, jégveréstől -, és adjon bő termést. Az előtte áthaladók egész évben mindig megállnak egy-egy röpke imát elmondani, vagy akár csak kalapemeléssel, dicsértessékkel köszöntik.

Akadtak olyanok is, akik megharagudtak rá, különösen, ha megfagyott a szőlő, nem volt bor, őt hibáztatták, még meg is rongálták a szobrát.

 

PÜNKÖSD

 

Pünkösd a nyári ünnepkör jeles napja. Az előkészületek, takarítás, mosás, sütés is az ünnepi hangulatnak felelnek meg. Ilyenkor a nyári nagyünneplős ruha kerül elő.

A határi munkák közül pünkösd szombatján vetették el a kendert. (Balláné Molnár Júlia, sz. 1921) Tréfásan azt mondták, hogy ha nem szégyellne a kendermag, már akkor kibújna, míg a vető a föld szélére ér. Hamar kikel a mag, ezért korán, a fagyosszentek előtt nem lehetett elvetni, mert meg is fagyhatott volna. Ez a munka kevés időt vett igénybe, ezért ilyenkor végezték.

Pünkösdöléstavaszi szertartásszerű leányszokás.

Ez a leányszokás Zoboralja egyetlen falujában, Gímesen máig él teljes egészében, ép formájában.

Pünkösdjárásra mint leányszokásra a többi faluban is halványan emlékeztek, de csak mint kis iskolás lányok jártak vasárnap, illetve hétfőn délután az udvarokba, és pünkösdi énekeket énekeltek a saját és az idősebbek szórakoztatására.

Akadtak olyan adatközlők is, akik úgy emlékeznek, hogy a tanító buzdítására, kezdeményezésére és irányítása mellett jártak házról házra, de ezek a próbálkozások nem tartottak sokáig.

Gímes az egyetlen falu, ahol máig megmaradt mint élő szokás, és évről évre felelevenítik.

Az iskolás nagylányok (régebben csak a fölső tagozatos 8-9. évfolyam tanulói) maguk közül „királynét" választanak - előző megegyezés alapján. Nyári nagyünneplős népviseleti ruhába öltöznek, a kiválasztott „királyné" fejére menyasszonyi pártát és koszorút tesznek, ezzel is jelezve különleges mivoltát. Pünkösdi rózsából nagy koszorút fonnak; ezt két lány tartja a királyné feje fölött. Ez alatt a virágkapu alatt haladva hordozzák végig a falun. Mindegyik lány kezében pünkösdirózsa van. Kettes, időnként hármas sorban vonulnak utca hosszat az egész faluban.

Az utolsó leánypárnál kosár volt, abba gyűjtötték a tojást, esetleg pénzt. Ezt a szokást is a helyi plébános vette pártfogásba, így az adományokat is a templom javára gyűjtötték. Az emberek a faluban így adakozóbbak voltak, mert tudták, hogy közös célt szolgál az adományuk. A plébános minden alkalommal illően megjutalmazta a pünkösdölő lányokat, láncot, érmecskét, képecskét kaptak emlékül. A 60-as évekig hétfőn délután jártak. Később vasárnap délután. A litánia elvégzése után a templom kertből indulnak és énekszóval vonulnak végig a falun.

Ez vonulós, menetelő szokás. Nem állnak meg sehol; lassan, szertartásszerű méltósággal haladnak. Időközönként megállnak, és néhány tánclépéssel átvonulnak a kapu alatt, majd folytatják a haladást. A falu népe várja őket a maga kapujában, onnét végignézik, a táncot, az öltözetüket is szemügyre veszik, és azután átadják a nekik szánt adományt. Az utóbbi időben inkább csak pénzt adnak, gyűjtenek. A szokáshoz kapcsolódó énekek is csak ez alkalommal hangzanak el, mert szorosan ehhez kötődnek.

A leányok száma nem kötött, mindig annyi leány végzi, amennyien összejönnek, néha többen, másik éven kevesebben. Napjainkban már a kor sem szempont, mindenki részt vehet rajta. így sokszor az alsó tagozatos leányok is járnak pünkösdölni.

A pártát is mindig az a család készíti, akinek a lánya a „királyné" (esetleg kikölcsönözik).

A 70-es évek elején a gímesi Villő folklórcsoport ezt a szertartásszerű leányszokást is műsorára tűzte. A színpadi változatát a közönség több alkalommal is láthatta, helyi, járási és országos versenyeken, fesztiválokon. A szlovák televízió is készített felvételt erről a műsorról is.

A pünkösdölő dalai:

 

Elhozta az Isten...

Elhozta az Isten piros pünkösd napját,

/: Mi is meghordozzuk királyné asszonykát. :/

 

Piros pünkösd napján mindenek újulnak,

/: A kertek, a mezők virágba borulnak. :/

 

Még kicsike vagyok, mindenfelé hajlok,

/: Szüleim kertjében most nyílni akarok. :/

 

Ki akarok nyílni, mint pünkösdi rózsa,

/: De ki nem nyílhatok, csak úgy illatozok. :/

 

Fejnek illatozok, mint rózsa a kertben,

/: Jó apám, jó anyám gyönyörködnek bennem. :/

 

Én kicsike vagyok, nagyot nem szólhatok,

/: Mégis az Istennek dicséretet mondok. :/

 

Pünkösdölés, 1979

 

Pünkösdölés, 1992. június 7.

 

Gyenge vessző vagyok, mindenfelé hajlok,

/: Jó apám, jó anyám, köszönetet mondok. :/

 

A pünkösdi rózsa

A pünkösdi rózsa kihajtott az útra.

El akar hervadni, le kell szakajtani.

 

Drága édesanyám, letörni ne hagyjál.

Ápoljál, öntözzél, jóra felneveljél.

 

Nem ám az a rózsa, mi a kertben nyílik,

Hamar leszakasztják, hamar elhervasszák.

 

Hanem az a rózsa, kit az édesanyja,

Isten parancsára, felnevelt vigyázva.

 

Választunk, választunk...

Választunk, választunk,

Királynét választunk,

Aki köztünk legszebb,

Áztat kiválasztjuk.

 

Kezünkben a rózsa,

Magasra felvetjük,

Akire ráesik,

Királynévá tesszük.

 

Erre a kislányra*

Ráesett a rózsa,

Ő lett a királyné

Virágos pártában.

(*a királyné nevét éneklik)

SZENT IVÁN, SZENTIVÁNY

 

Június 24. a nyári napéjegyenlőség, nyári napforduló. Az ember számára ezek a különleges napok mindig rejtélyesek, különlegesek voltak. Fontosnak tartották, misztikus erővel ruházták föl. Maga a tűz tisztelete, imádata nagyon régi - a szentiványi tűz pogány kori tűzimádat szertartásos maradványa lehet. Az idős adatközlők nemegyszer megemlítették, hogy az őseik is úgy emlegették: a papok tiltották a szentiványi tűzugrás megtartását. A hagyományőrzés erős volt a zoboralji népben, és némi megalkuvással Szent János napjához kapcsolták, így vallásos énekek is belekerültek. A szokás menete, végzése is szertartásszerű, az egész közösség, az egész falu bevonásával, sőt a falu íratlan szabályai alapján mindenki kötelezően részese volt az eseménynek.

Keresztelő Szent János napjának előestéjén a 20-as években még rendszeresen megtartották a szokást. Két-három helyen, a faluhoz közeli dombokon gyűltek össze. Az adatközlők elmondása alapján egyik helyszín a temetődombon volt, másik a Kalicén, harmadik a koloni út mellett - mai óvoda területén; a helyszín koronként változott. Az említett helyekhez a legközelebb lakók mentek. A legények összegyűjtötték a tüzelni való rozsét, ágakat, sokszor az éppen száradó szénaboglyákból is vittek. Az öregemberek, gazdák talán ezért is részesei voltak az eseménynek, mert őrizték a szénát.

A fiatalok, lányok, legények úgy tudták, hogy akivel ezen az éjszakán kiéneklik, összepárosítják őket, az beteljesedik, valóra válik.

Az asszonyok füvet pároltak a tűznél, amit aztán az év folyamán különféle betegségek gyógyításánál használtak, borogatás, fürdetés és tea készítéséhez; mert a párolt gyógynövénynek (bojtorján, farkasalma, ezerjófő stb.) hitük szerint nagyobb a hatása.

Az olyan asszonyok, akiknek meghalt az elsőszülött gyermekük, azért voltak jelen, mert itt oldódtak fel a tilalom alól, ugyanis eddig a napig tilos volt nekik cseresznyét enniük. Úgy tartották, ha ezt a tilalmat megszegik, a meghalt gyermekük a másvilágon koplal, nem kap enni, amikor osztják az ennivalót; félreállítják, mondván, hogy az anyja már megette előle az ételt. Ezt a tilalmat megtartották, és a tűznél az olyan nevű gyerekeknek osztották a cseresznyét, amilyen nevű gyerekük meghalt. A cseresznyét egy ágra fűzték fel „farkocskába"; faroknak mondták.

A gyerekek természetesen ott voltak, mint minden eseménynél, és különben is várták a cseresznyét.

így az egész falu kint volt. A tűz meggyújtása után énekeltek, vigadoztak. Az esti csendben a tűz messzire látszott, az ének is áthallatszott. Először a szertartásos énekek hangzottak el, később a párosítók, aztán az éppen akkor divatos énekeket is elénekelték. Közben a tüzet is átugrálták, táncoltak is. Majd át-át kiabáltak a másik tűzhöz, kicsúfolták egymást, viccelődtek.

A gyerekek és az öregek hazamentek, a fiatalok akár az egész éjszakját (az év legrövidebb éjszakáját) áténekelték. Amikor elaludt a tűz - amire nagyon ügyeltek -, a falu közepén találkoztak, és folytatták a nótázást.

Gímesi szentiváni énekek

Tyüzit megrakatta velágos Szent János.

Velágolj, velágolj, csak addig velágolj,

Míg én nálad leszek, és ha én elmegyek,

Te is elaludjál!

 

Jelenti magát Jézus,

Háromszor egy esztendőben.

Jézus magát így jelentgeti már:

Először jelenti nagykarácsony napján.

Jézus magát így jelentgeti már.

Másodszor jelenti hangos húsvét napján.

Jézus magát így jelentgeti már.

Harmadszor jelenti piros pünkösd napján.

Jézus magát így jelentgeti már.

Nagykarácsony napján nagy hóeső esett.

Jézus magát így jelentgeti már.

Hangos húsvét napján Duna megáradott.

Jézus magát így jelentgeti már.

Piros pünkösd napján rózsa kivirágzóit.

Jézus magát így jelentgeti már.

 

Virágok vetélkedése

Vetekedik vélem háromféle virág.

Virágom, véled elmegyek.

Virágom, tőled el sem maradok.

 

Az első szép virág a búza szép virág.

Virágom, véled elmegyek,

Virágom, tőled el sem maradok.

 

A második virág a szőlő szép virág.

Virágom, véled elmegyek.

Virágom, tőled el sem maradok..

 

A harmadik virág a rózsa szép virág.

Virágom, véled elmegyek.

Virágom, tőled el sem maradok.

 

Ne vetekedj vélem, te búza szép virág,

Mert bizony teveled él az egész világ.

Virágom, véled elmegyek,

Virágom, tőled el sem maradok.

 

Ne vetekedj vélem, te szőlő szép virág,

Mert bizony bizony teveled pap szentmisét szolgál.

Virágom, véled elmegyek,

Virágom, tőled el sem maradok.

 

Ne vetekedj vélem, te rózsa szép virág,

Mert bizony teveled lányok dicsekednek.

Virágom, véled elmegyek,

Virágom, tőled el sem maradok.

 

Párosító ének

Mely magos volt a fa,

Aga elágazott.

Egyik ága hajlik

Borbély János udvarába.

Másik ága hajlik

Varga Rózsi udvarába.

Rengő alá rengő.

Gímesi zöld erdő.

 

No, ti apró diákok,

Lassan csengessetek,

Hagy aludjon Mária (vagy Szent János)

Fényes napfelkeltig.

Rengő alá rengő,

Gímesi zöld erdő! (vagy szálai zöld erdő)

 

Ég a tyűz, szentiváni tyűz...

 

Ég a tyűz, szentiváni tyűz,

Hagy égjen csak, hagy lobogjon,

Minden sánta meggyógyuljon.

Ég a tyűz, szentiváni tyűz!

Ég a tyűz, szentiványi tyűz,

Hagy égjen csak, hagy lobogjon,

Az épkézláb ne sántuljon.

Ég a tyűz, szentiványi tyűz.

Ég a tyűz, szentiváni tűz,

Hagy égjen csak, hagy lobogjon,

A világ ne vakoskodjon,

Ég a tyűz, szentiváni tyűz.

 

GÍMESI GYERMEKJÁTÉKOK

 

A gyerekek minden időben minden alkalmat, lehetőséget kihasználtak a játszásra. Az egész év folyamán játszottak. Alkalmas jó időben kint a szabadban, de rossz időben is találtak helyet, ha nem bent a szobában, akkor a sopa alatt, pajtában vagy akár az eresz alatt. Legtöbbet azonban a réteken, pázsiton, libalegelőkön, ahol többen összejöttek. Játszottak lakodalmast, disznóölést, keresztelőt, iskolásdit, még a temetést is eljátszották, utánozva a felnőtteket. A játékot a gyermek mindig komolyan vette, veszi ma is. Felnőtteket utánozó játékot kevés helyen jegyeztek le, ezekre csak élményszerű elmondások alapján emlékeztek vissza az adatközlők. Ezek a „játékok" a maguk egyszerűségében gyönyörűek voltak.

Legtöbb gyerekjáték, amit összegyűjtöttem, a látványosabbak, hangzatosabbak közé tartozik, mert amit az iskolaudvaron vagy vasárnap délután az utcán játszottak, bizonyos fokig közönség előtt játszódott le. Az alábbiakban néhány játékot közlök, amit a 60-70-es években a gyerekektől és a nagymamáktól gyűjtöttem.

Altatók

Haja-búja, nincsen púpa,

elvitte a mónár kutya.

Hajuska, babuska, nincs itthon a mamuska,

Elment Nyitráre, cipőt venni lábáre.

 

Körjáték

Mély kútba tekintek, Asszonyomat látom. Bírzsonyba-bárzsonyba, Gyöngyös koszorúba. Zibit-zabot a lovamnak, Gyönygykoszorút a lányomnak. Pap vagyok, mester vagyok. Szabad lekukkenyi!

(A játék menete:

Fogyó játék. Egy kiválasztott játékos a körben ellenkező irányban jár. A többiek kézfogással körbejárnak. A Zibit-zabot... résztől menetirányt változtatnak, és felgyorsítják a ritmust. A dal végén leguggolnak. A körben álló pedig körben megcsiklandozza a játékosok nyakát, állat, aki elneveti magát, az kiáll a játékból.)

 

Szedem szép rózsaját

Szedem szép rózsaját,

Kötöm bokrétáját.

A fejére tűzöm gyöngyös koszorúját.

Állj a körbe, picike, halljam hangod izibe.

Mondd meg, kérlek, nevedet,

Hogyan hívnak tégedet.

Engem hívnak Katica!

Karmoljon meg a cica.

(Körjáték. Kötetlen számú játékos játszhatja. Szerepcserélő, bemutatkozást, ismerkedést gyakorló játék. A kör közepén lévő játékos választ a kört alkotó játékosokból. Az állj a körbe résznél beviszi a körbe, és annak kell megmondania a nevét. A Karmoljon résznél megcsiklandozzák, és az újabb dallamnál ő választ valakit a kört alkotók közül.)

 

Fehér liliomszál

Fehér liliomszál, fehér liliomszál,

Sej, ugorj a Dunába, sej, ugorj a Dunába.

Támaszd meg magadat, támaszd meg magadat Sej,

kelé vasvellával, sej, kelé vasvellával.

 

(Szerepcserélő körjáték. Kiszámolóval kiválasztott játékos a kör közepén áll, és a dalocska szövegében előforduló tevékenységet utánozza. A kelé vasvellával sornál a hüvelykujját a homlokára teszi, és szamárfület utánzó mozdulatokkal ijesztget, majd egy játékost kiválaszt, és szerepet cserélnek.)

Hidas játék

- Itthon vagy-e, hídasmester?

- Itthon vagyok, csak most gyöttem.

- Eressz által a hidadon?

- Nem eresztlek, mert leszakad.

- Ha leszakad, megraggatjuk.

- Mivel tudnád megraggatni?

- Győri gyönggyel, gyöngyharmattal.

- Honnan veszel győri gyöngyöt, gyöngyharmatot?

- Isten adja jobb kezéből!

- Átmehettek rajta!

 

Bújj, bújj, zöldág, zöld levelecske,

Nyitva van az aranykapu,

Csak bújjatok rajta.

Rajta, rajta leszakad a pajta,

Bent maradt a macska!

(Kötetlen számú játékos játszhatja. Kétjátékost, „hídasmestert" kiszámolnak, ezek titokban nevet választanak maguknak - arany alma, illetve arany körte; tetszés szerint bármilyen nevet. A többi játékossal szemben állva a párbeszédes éneket eléneklik. Az Átmehettek rajta szövegnél kaput - „hidat" tartanak, ami alatt a többi játékos a Bújj, bújj, zöldág ének alatt átvonul. Az ének utolsó szótagára az éppen ott bújó játékost befogják, és megkérdezik, hogy kihez megy: Arany-arany körtéhez vagy arany-arany almához? Amelyiket választja, annak a háta mögé áll. Addig játsszák, míg minden játékos elfogy. A végén a két csoport „húzással" vetélkedik, nyer az erősebb csapat. Húzás: a csoport tagjai kezükkel egymás derekát fogják, így kell a kijelölt határon áthúzni a másik csapat legalább egy tagját.)

Sem-sem gyűrő

Sem, sem gyűrő, kollárgyűrő,

Nálam, nálad, kisfiádnál,

Ellenbéli szomszédomnál.

 

- Gyere be, pásztor, megsült apókahús (pókaszar), edd meg!

 

Kereső: Ti mi ho daj, ti mi ho daj! Itt add ki!

(A játékosok kiszámolóval megválasztották a játékvezetőt, a gazdát és a keresőt is. A kereső elbújt, messzibbre ment a játékosoktól, hogy ne figyelhesse meg, a gazda kinek adja a gyűrűt, azaz a fadarabot vagy a követ, amit gyűrűként használtak. A gazda az ének alatt kezében tartva a gyűrűt, minden játékos kezét megérintette, majd egynek a tenyerébe csúsztatta a „gyűrűt". Ezután hangzott el a hívás: Gyere be, pásztor...

A kereső előjött és kereste a gyűrűt, majd egyre rámutatott; ha eltalálta, akkor szerepet cseréltek, az előzetes megállapodás szerint egyszer vagy háromszor ismételhette meg a keresést, ha akkor sem találta el, akkor a kereső ismét hunyni ment. A játékot újrakezdték. Több variáció is lehetett. A szabályokat a játékosok előre megbeszélték.

 

Labdajáték

Régen otthon készített szőrlabdával „iskolajátékot" játszottak tavasszal a lányok. A labdát a háztetőre, a falhoz vagy csak a levegőbe, jó magasra dobták, míg a labda visszakerült, azalatt a dalban előforduló szövegrészt utánozták, de a labdát is el kellett kapni. Ha eltévesztette a szöveget, vagy leesett a labda, kiesett a játékos, és a következő kezdte. Akinek sikerült hibátlanul végigjátszania, megvolt az első iskolája. Tetszés szerint vagy az előre megegyezett szabály szerint játszották.

Mosdás, fésülés, derék, mellcsap, hátracsap, bundacsap.

Nagyevés, kisesés, krumpliszedés, földhöz vágás, karforgatás.

 

Biri-bari, bárány

 

Biri-bari, bárány,

Bátyút visz a hátán.

Ha nehéz, leteszi,

Ha éhes, megeszi.

 

Biri-bari, bárány,

Alig áll a lábán.

Kiviszik a zöld mezőre

Zöld fúvecskét legelni.

 

A nagyobb gyerekek hátukra veszik a kisebbeket, és így járkálnak, futkosnak velük. A többiek énekelnek, és csipkedik a háton ülőt, amíg csak le nem szabadul, vagy a vivő le nem teszi.

 

Kiszámolok

Pesten jártam iskolába,

Térdig érő ibolyában.

Láttam a Böskét, szedte a tüskét.

Egy, kettő, tizenkettő,

Te vagy az a jó kergető!

Egy, kettő, három, négy, öt,

Nagymama harisnyát köt.

Ami szilon, ami nem, az van kint!

 

Színekre

(A gyermekek körben állnak. Középen áll a játékvezető. A kiszámoló szabályai szerint játsszák, szótagolva, minden játékost megérintve.)

Elment macska irodába.

Milyen színűt vitt magával?

Mondd meg nekem te vagy te!

(akinél befejezte, az mond egy színt, pl.:)

- Kéket!

- Van-e neked olyanod?

(Akire az utolsó szótag esett, annak kellet magán találni kék színt, ha talált, a játék folytatódott, ha nem, akkor az a játék'os kiesett. Ez is fogyó játék.)

Gyermekdal, melyet a nagyobb leányok énekeltek, illetve játszottak, amikor vasárnap délután a faluban sétáltak és egy-két megszokott helyen megálltak. Ott „eltáncolták, eljátszották" a következő dalra:

Éva anyánk, Éva,

Most érik a szilva,

Terítve az alja,

Szedjük fel hajnalra,

Bárcsak ez a hajnal,

Sokáig tartana,

Hogy a szerelemnek,

Vége ne szakadna.

Cici kormos, tied a fos.

Erdő mellett nem jó lakni,

Mert sok fát kell hasogatni.

Tizenhárom ölet, meg egyfélét,

Öleljen meg engem, aki szeret!

Aki szeret, most mondja meg,

Itt az orcám, csókolja meg!

Jani, Feri, Palkó, Palkó,

Megégett az ezres bankó, bankó!

 

Jakab-ének

(Énekes mese, melyet csak Gímesen énekeltek)

 

Elküldték Jakabot, arassa le a zabot.

Jakab nem aratta le a zabot, Jakab nem ment haza.

 

Elküldték a szolgálót, hívja haza Jakabot.

A szolgáló nem hívta haza Jakabot,

Jakab nem aratta le a zabot, Jakab nem ment haza.

 

Elküldték a kutyát, harapja meg a szolgálót.

A kutya nem harapta meg a szolgálót,

A szolgáló nem hívta haza Jakabot,

Jakab nem aratta le a zabot, Jakab nem ment haza.

 

Elküldték a botot, verje meg a kutyát.

A bot nem verte meg a kutyát,

A kutya nem harapta meg a szolgálót,

A szolgáló nem hívta haza Jakabot,

Jakab nem aratta le a zabot, Jakab nem ment haza.

 

Elküldték a tüzet, égesse meg a botot.

A tűz nem égette meg a botot,

A bot nem verte meg a kutyát,

A kutya nem harapta meg a szolgálót,

A szolgáló nem hívta haza Jakabot,

Jakab nem aratta le a zabot, Jakab nem ment haza.

 

Elküldték a vizet, oltsa el a tüzet.

A víz nem oltotta el a tüzet,

A tűz nem égette meg a botot,

A bot nem verte meg a kutyát,

A kutya nem harapta meg a szolgálót,

A szolgáló nem hívta haza Jakabot,

Jakab nem aratta le a zabot, Jakab nem ment haza.

 

Elküldték a bikát, igya meg a vizet.

A bika megitta a vizet,

A víz eloltotta a tüzet,

A tűz megégette a botot,

A bot megverte a kutyát,

A kutya megharapta a szolgálót,

A szolgáló haza hívta Jakabot,

Jakab learatta a zabot,

Jakab elment haza.

 

KÖZMONDÁSOK, HIEDELMEK, SZÓLÁSMONDÁSOK

 

Az időjárásról

 

Más közmondások

ARATÁSI MUNKÁK

 

Az aratási munkákat a legmegterhelőbb munkák közé soroljuk. A mezőgazdasági munkát, különösen a betakarítást igyekeztek mindig időben, az időjárástól függően gyorsan elvégezni. Nyáron a hosszú nappalokat munkával töltötték. A munkanapot mégis jókedvűen fejezték be. Minden adatközlő úgy idézte fel a fárasztó aratási munkákat, hogy este nótaszótól volt hangos a falu, ahogy jöttek haza az aratók.

Özv. Ballá Józsefné Molnár Mária (1890) a következő szép aratási éneket énekelte 1976-ban, amit munka végeztével énekeltek, amikor este a Forgách gróf aratói hazafelé tartottak a földekről.

Arass rúzsám, arass, megadom a garast,

Ha én meg nem adom, megadja galambom.

 

Arattam, arattam kivit is kötöttem.

Galambon tallóján meg is betegedtem.

 

Gímesen a Forgách gróf aratói az aratás befejezésekor az aratókoszorút a következő énekkel adták át:

 

Elvégeztük, elvégeztük

az aratást, az aratást.

 

Készítsd gazda, készítsd

az áldomást, az áldomást.

 

Gazdasszony meg, gazdasszony meg

a vacsorát, a vacsorát.

 

Gyerünk rózsám, gyerünk rózsám

a szőlőbe, a szőlőbe.

 

Szedjünk szőlőt, szedjünk szőlőt

keszkenyőbe, keszkenyőbe.

 

Piros almát, piros almát

a kezünkbe, a kezünkbe.

 

Csörgős diót, csörgős diót

A zsebünkbe, a zsebünkbe.

 

„Éljen a kegy elmés úr!"

Amikor átadták a koszorút az intézőnek, akkor a gazdasszony egy kis vízzel megöntözte, hogy egészségesek, frissek legyenek. Azután megkínálták az aratókat enni-innivalóval. A fiatalok ilyenkor táncoltak is.

(özv. Ballá Józsefné Molnár Mária, sz. 1890; Bányi Antalné Reczika Terézia, sz. 1899)

 

NÉPVISELET

 

A népviselet a népművészet fontos része, egy-egy művészettörténeti korszaknak a visszatükröződése. A kisebb-nagyobb közösségeken belül kialakult viselet az idők folyamán több változáson megy keresztül, átalakul, igazodik a körülményekhez. A népviselet változásait befolyásolhatják továbbá az anyagi feltételek, természeti adottságok, az egyéni ízlés, a népviseletet őrző emberek érzése, valamint a hagyományokhoz ragaszkodó paraszti világ.

Zoboralja népviselete is több csoportra oszlik. Ezen vidék viseletének legősibb, legeredetibb formáját Gímes őrizte meg. A 20-as évek végén a vidéket elárasztó tarkulás sem kerítette hatalmába, nem hódoltak be a vidéket is elárasztó divatnak. A gímesiek ízlésének ez nem felelt meg, túlontúl cifrának tartották.

A viselet alapanyaga a kendervászon volt. Ebből készítették az öltözet legfontosabb részeit. A XX. század elejéig a férfiak téli-nyári, valamint a hétköznapi, illetve ünnepi öltözete kendervászonból készült.

A férfiak öltözete mindig is egyszerűbb volt. Négyszél gatyából és az ingből állt. Ezt egészítette ki a kalap vagy a báránybőr sapka és a kötény (ruha). A béléses posztóöltöny a XX. század legelején jelent meg mint vőlegényruha; féltett, megbecsült ruhadarab volt hosszú ideig. Az öltönyhöz a vőlegény „melles jegyinget" kapott, amit az öltönnyel csak jeles ünnepek alkalmával viselt. (A viselet részletes leírása a Jókai Mária-Méry Margit: Szlovákiai magyar népviseletek című színes népművészeti albumban megtalálható.)

Itt most részletesen ismertetném az 1890-ben született özv. Ballá Józsefné Molnár Mária menyasszonyi öltözetét, amit 1910-ben viselt az esküvője napján:

Hosszú ing

Az első ruhadarab, amit magamra vettem a hosszú ing volt.

Ez házi kendervászonból készült és térdet takaró, valóban hosszú ing volt. A mellévarrott ujja csuklóig ért. Kettős szerepet töltött be, egyszerre felső és alsó ruhadarab is volt. Felső ruhaként a kivarrott, hímzéssel díszített ujja szerepelt. A hosszú ing ujját fehér-fekete hímzés és metélés, valamint házilag készített vert díszítette. A díszítést az ujja alján és a vállrészen (váhegy) volt. Az egész ing közvetlenül a testet fedte, így ez alsónemű.

 

Csizma

Ezután vettem fel a csizmát, hogy később ne kelljen a szépen vaszalt szoknyákat hajlongással összetörni. A menyasszonycsizma sarka háromszög alakú volt, levélsarkúnak is mondták, színes varrással és szögekkel díszítve. Az én időmben Gímesen Macskay suszter készítette ezeket a díszes menyasszonyi csizmákat.

Féling

A hosszúingre a menyasszonyi félinget adták rám.

A menyasszonyi féling gyolcsból készült a hosszú ing szabása szerint, de a derékrész rövid volt csak csípőig ért, az ujja bő. A bő gyolcsing ujját fekete gyapjúfonallal, szőnél díszítették (hímezték) a vállrészénél és a végén. A szeges mentén fátyócsipke (tüll) díszítés volt. Ezen az ingen nem volt metélés, ami egyébként általánosan jellemző a zoboralji hímzett ingekre.

Kemíny szoknya, far (csípőerősítő)

Ezután kötöttik rám a fart, kemínyszoknyát.

Ez nagyon erősen kikeményített gyolcs vagy sífon anyag, melyet nem ráncoltak, csak zsinóron kettéhajtva összehúzták és a derékra kötötték. Ez a keményszoknya csípőtől csípőig ért, kihagyva a hasat, ami lapos maradt. így kapta meg az alak szép gömbölyű formáját. A keményszoknya rövid, nem ért egészen a térdig.

Vasalt szoknyák

Ezután 4 vasalt szoknyát adtak rám. Egy recéset, egy kötöttet, és két hajkötőset.

Legelőször a recéset, utánna a kötöttet (csipkéset), erre kerültek a hajkötősek. A csipkés volt a leghosszabb, ennek a csipkéje kilátszott, a hajkötős szoknyáknak a szalagdíszét is kihagyták, ezek rövidebbek voltak, fölfelé rövidültek lépcsőzetesen. A szalagdísz piros és zöld alapú volt.

Csipke helyett slingelt aljú és masinavarrott szoknyájuk is volt még a menyasszonyoknak, (slingelt = fehér lyukas hímzés, masinavarrott = vásárolt gépi madeiraszegély) Az alsószoknyákat keményítették és nagyon apróra ráncolták.

Fölső szoknya

Fekete klottszoknyámon rózsaszínű hajkötő volt, ezt vettem fel, ami rövidebb volt, mint az alsó szoknyáim.

A fölsőszoknyákat 5 szilből szabták, az aljáraplívelést varrtak, hogy a szoknyának jó tartása legyen. A gallérnál tűráncba szedték, otthon pliszírozták. A pliszírozás a következőképpen történt. A kiszabott és összevarrt szoknyát jól benedvesítették, bevizezték, az asztalon vastagabb anyagon (vászonlepedőn) nagyon apróra leráncolták. Ha mintás volt az anyag, akkor a minta szerint, ha nem, akkor is a lehető legapróbbra. Ezt igen érdekesen csinálták, minden egyes ráncot az ujjuk hegyével húztak végig az anyagon a kellő távolságban. A vizes, leráncolt szoknyára súlyt helyeztek, pl. pokrócot vagy lepedőt, és kihüllő tűzhelyre vagy kemencére tették. Itt átpárolódott, megszáradt. Ezután aránylag széles gallért varrtak rá (10-15 cm). A gallérnál a ráncokat még két sorban leszedték, leráncolták. A szoknya elejét legtöbbször más, silányabb anyagból varrták, így is spóroltak, mert a kötény úgyis eltakarta.

Kötény, ruha

Menyasszonykoromban két ruha volt rajtam. Az alsó fehér koloni lyukashimzéses, az alsó részén „ bécsi", a két oldalán „ szíves " minta volt, köröskörül kötött (horgolt) csipke. Erre kötötték a másik két szil fekete klott-ruhát, ami középen zöld kötéssel (mindenember-öltés) volt összevonva. Alul a ruha szege (díszítő öltés) színes öltésekkel volt felszegve. Az alsó fehér ruha kötése körbe kilátszott. A fekete kötényen kétféle színű pecsétes (rózsás) hajkötő, két-két vége a kötény közepéig ért.

Pruszlik

A fekete sáfor (kasmír) pruszlik került rám. A pruszlik piros színű szalag és ezüstös „sík" díszítésű volt.

A pruszlikok hátán V alakú (karcsúsító) díszítés volt, szalagból rúzsokat képeztek ki, szalagszegély volt a kivágás mentén is, amit még síkkal szegélyeztek. Mari néni idejében mélyen kivágottak a pruszlikok, és fúlek sem voltak rajtuk, csak derékig értek; ezek az ún. „rongyosujjú" pruszlikok. A füles pruszlikok csak a 1920-as években váltak általánossá Gímesen.

Nyakbavaló kendő, vállkendö

Menyasszony nyakbavaló kendőm cvikla (cékla) színű sáfoly volt. Mielőtt ezt megkötötték, két vasalt fejrevaló keszkenyőt helyeztek még el. Egyiket a nyakban a vállon helyezték el és a mellen tűzték meg, a másikat a faron, először összeszedték, és a darékrésznél középen megkötötték. Mind a két kendő nagyon erősen volt kikeményítve, hogy jól tartsa a formát. Erre helyezték rá a sáforkendőt úgy, hogy a fehér kendőből a csipke mindenütt kilátszódjék. A nyakbavaló kendőmet rózsaszínű rúzsás hajkötővel kötötték meg.

A keményre kivasalt és összeszedett kendő a faron fecskefarokhoz hasonlított, és szépen eltartotta a rákötött sáfoly kendőt.

Kiegészítők

A mellen a nyakbakendőn tűzték fel az U és V alakba nekem a piros és fehér kétujjnyi széles rúzsás hajkötöt. A V alak közvetlenül a nyak alatt volt, annél kicsit lejjebb tűzték meg pirosból az U alkot. A hajkötőket a vállon is megtűzték, de hátul szabadon lógtak.

A nyakamban többsoros „ ragyogás " gyöngyöt ugyancsak hosszú hajkötővel kötötték meg, ami hátul hosszan lelógott.

Az imakönyv és a rózsafüzér mellett a fehér slingelt csipkés (kötött) szélű vasalt kiskeszkenyöt magam varrtam.

A mellemre szép hosszú rozmaringágat tűztek.

Ez az öltözködési forma megfelelt a nagylányok és fiatal menyecskék nagyünneplős viseletének - eltekintve néhány, a menyasszonyi állapotot jelző kiegészítőtől, mint pl. a menyasszonyi féling, a két fehér vasalt kendő, a mellen a hajkötök stb.

Egyedül a fejviselet különbözött lényegesen, ugyanis kort, állapotot, rangot, alkalmat jelölt egy közösségen belül is.

Menyasszonyi fejviselet

A hajamot középen kettéválasztották, két oldalra simán lefésülték. A homlokon a hajat beszappanozták, bevizezték, így összetapadt. Ezt a szappanos részt kicsipkézték, kipapozták. Ez a következőképpen történt, hogy a választéktól jobb- és baloldalon egyformán három kisebb hullámot (az ujjúkkal húzták ki a szappanos hajat); ezek voltak a csipkék; a fül előtt egy nagyobb hullámot, az volt a pap. Hátul a tarkón egy ágba fonták. Afonatat kóbászt fontak, hogy jó keményen álljon.

A kóbász 3 db ujjnyi vastagságú piros kitömött rongy, olyan hosszú, mint a haj, ezzel sűrítették, erősítették, olykor ha kellett, hosszabbították a hajfonatot. Az így megfésült hajra került a. párta, a rozmaringos pártuska, a vívett viasz vagy sastyínyi koszorú, a csónak (szarvak), a szitka és a lapátka.

Párta

A menyasszonyi állapot jele a párta. Ezt a fejdíszt a leány csak egy alkalommal, esküvője alkalmával, a menyegzőjén viselhette. A párta a menyasszony megkülönböztető jele. A párta megjelölés nem egyetlen viseleti darabra vonatkozik. A párta alatt értjük a hatágú csillag alapú magas, kúpszerű formát, melyet négyujjnyi, kb. 8 cm széles paprikapiros, levélzöld, szilvakék, rózsaszínű, ún. ropogós szalagokból, hajkötőkből alakítottak ki. Az előbb felsorolt színes szalagok többször megismétlődtek, és a tetejére keskenyebb szalagokból ötágú szitka került. Ennek közepébe kb. 15 cm hosszú lánákkal díszített rozmaring került.

Szitka - a hajfonat (kóbász) végére kötötték. A szitkát háromujjnyi szélesre és ötágúra formálták az előbb említett színes szalagokból. 4-5 egyforma szélességű és hosszúságú szalagot egymásra helyeztek és felére hajtották, majd az egyik végén 10 cm távolságban összefogták, a másik oldalon is megismételték mindaddig, míg öt egyforma részt nem kaptak, akkor a közepén jó szorosam megkötötték. Az így összekötött szalagok ötágú csillagot, csillagformát alkottak Ezután minden ágából egyenként sorjában kiszedték a szalagokat, miáltal az ötágú forma magasságban is megnőtt, szép virágformát adott.

Lapátka - a szitka alá, a hajfonat legaljára került. A legalább 5x7 cm nagyságú selyem vagy kasmír anyag volt, melyet síkkal, gyöngyökkel, flitterrel díszítettek. A lapátka eltakarta a hajfonat végét.

Szarvak - csónak. Ez 3 db 75 cm hosszú 8 cm széles szalagból készült oly módon, mint a párta, csak két ága van. A szarvat - csónakot a tarkónál erősítik a hajfonathoz, a végei pedig a fülig érnek, itt a szalagok sarkát egymáshoz tűzik.

Rozmaringos pártuska. 4 m hosszú ujjnyi széles piros vagy rózsaszínű szalagot úgy hajtogatnak, hogy cikkcakkos formát alkosson a fej körvonala mentén. Ennek a szalagkoszorúnak a közepébe tűzik a rozmaringágat, hogy a fejet körülérje. A tarkón kötik meg. Ez került a homlokra, úgy, hogy a kicsipkézett, kípapozott haj kilátszódjék.

Vívett (vásárolt) koszorú

A koszorúkat búcsúkon vásárolták, általában Sasváron (Sastín) vették és sastyíni koszorúnak nevezték. A nagylányok körmenetek alkalmával és bérmáláskor koszorút viseltek. A menyasszonynak általában új koszorút vettek, de szükség esetén a már használtat is felújították, kikölcsönözték a szegényebbek, illetve ínséges időben ez így volt természetes.

 

LAGZI

 

Az ember életében a legnagyobb esemény az esküvő, a menyegző. Egész életre szóló esemény. Korszakonként, falvanként, talán családonként a körülményektől függően zajlott le. Nem egyetlen napra szorítkozott; az előkészületekkel együtt több hétig is eltartott. A kézfogó, a beiratkozás, a hirdetés, a hídosás, toll-fosztás mind hetekkel előbb elkezdődött. Falura szóló esemény volt, mert a hivatalos vendégeken, a tisztséget betöltő személyeken kívül a falu népe is részese volt mint néző, bámészkodó: napokkal a lagzi előtt a lagzis háznál megnézték a menyasszonyágy vitelét, szombat esténként a kivilágított ablakon keresztül meglesték, megbírálták. Nézelődők, bámészkodók nélkül nem is volt igazi a lagzi. Az esküvői menet is azért kerülte meg a falut, hogy minél többen lássák, a kalácsot is azért osztogatták, hogy „emlegessétek meg lagzit".

Menyegző - 1942. február 16.

 

A tréfás, veszekedős, csúfolódós lagzis énekek is így születtek, melyeknek se szeri, se száma, és ezekből sose volt harag.

Valamikor nem az ételek mennyisége, minősége volt a fontos, hanem a tiszteletadás, a megbecsülés, és nem utolsó sorban a jókedv, vigalom, szórakozás.

Lakodalomkor a haragot is félretették, elfelejtették; ez jó alkalom volt a kibékülésre.

A szólásmondás is így szól, hogy: Lagzikor, temetéskor a haragot félre kell tenni! Utána lehet folytatni.

 

Lagzis csúfolódók

Ihol gyűrt egy vin ember,

Mit csináljunk véle?

Kór ót dugok a s....be,

Hagy ballagjon véle.

 

Nem ér ez a leginy

Egy szurok fokhagymát,

Ki a leány előtt

Összerántja magát.

 

Megír az a leány

Három piros almát,

Ki a leginy előtt

Hányja-vetyi magát.

 

Bort is iszok, pályinkát is,

Menyecskét szeretek, jányt is.

 

Lagzi van most, nem csuda most,

Az asszonyok riszegek most.

 

Ha riszegek nem vonónak,

Fére kontyók se vónának.

 

Annyit hajtok az uramval,

Mint a fél ingem ujjúval.

 

Még avval is többet hajtok,

Ha elszakad, újat varrók.

 

Ma van kedvem, hónap nem lesz,

Mer az uram is itthon lesz.

 

A sodrófa is kíszen lesz,

A pad alja is tele lesz.

 

Ne tapogasd a térdemet,

Mert azok csak csontok.

 

Nyúlj csak föjjebb, nyúlj csak feljebb,

Ott talász egy koncot.

 

Ösmertem apádot, hogy minő gazda vót,

A falu közepin két batyu rongya vót.

 

Öregapád kódonyijárt,

te hordoztad a tarisznyát,

Ha nem adtak alamizsnát.

Tele sz....... a tarisznyát.

 

Csibri kutya, ne ugass,

Nem vagyok én fazekas.

Zsebembe van egy garas,

Neked adom, csak hallgass.

 

Nem vagy leány, nem vagy, nem tudsz csalogatni,

Lám én legény vagyok, meg tudlak csókolni.

 

Meg tudlak csókolni, meg is tudlak csalni,

Két piros orcádra csókot tudok rakni.

 

Ne csudáid, galambom, hogy szemem megbarnót,

Mert szombaton este vigasztalóm nem vót.

 

De ha még vasárnap vigasztalóm nem lesz,

Két fekete szemem, mint kökény, olyan lesz.

 

Akkor vót énnekem víg örömem, kedvem.

Mikor legénykézvel volt tele a keblem.

 

Kézfogókor énekelték:

Ne aluggy el, két szememnek világa,

Majd felkel már piros hajnal csillaga!

 

Egyik csillag Ballá Jószef csillagja,

Másik csillag Molnár Mari csillagja.

 

Amit adtam, a jegygyűrőt add vissza,

Hadd nyerjem még leányságomat vissza!

 

Menyasszonybúcsúztató

Sára madár rászállott az ágra,

Isten véled anyám utoljára,

Utoljára fogok véled kezet,

Köszönöm a fölnevelésedet.

 

Mikor mentem a templomba eskünnyi,

Egyik könnyem a másikot éri.

Jaj, Istenem, hogy fogok hitezni,

Sose tudtam igazán szeretnyi.

 

Búillesztő

Búillesztő szellő, siralmas esztendő,

Nekem is siralmas ez az egy esztendő.

 

Kinek fordult jóra, nekem siralomra,

Mer a kedves rózsám el van tőlem tiltva.

 

El van tőlem tiltva, mer az anyja tiltja,

Ne engem szeressen, gazdqjánt keressen.

 

Minek a hat ökör a nagy estállóba,

Ha nincsen szerelem az új nyoszolyába.

 

NÉPI GYÓGYÍTÁS

 

A szentiványi tűznél párolt növényeket (ezerjófű, bojtorján, farkasalma stb.), füveket hazavitték, ezek főzetét borogatás formájában köszvények, lábfájások gyógyítására alkalmazták.

Az úmapi bujdicskák növényeit is gyűjtötték, otthon tartalékolták, a kisgyermekeket szemmelverés, megszólítás gyógyításakor ezen virágok főzetében fürdették meg.

Ecetes agyag

Az agyagot ecettel keverték, hígították, és a fájós daganatra tették. Lágy állapotban kenték a fájós részre, ez hűsítette és leapasztotta a daganatot. Amikor megszáradt, újat tettek rá.

Fájós daganatokra még mézes ruhát is tettek, ez is enyhítette a fájdalmat, és lelohasztotta a daganatot.

Bojtorján

A sebek gyógyítására bojtorjánfűből és virágjából készült teás borogatás és öblögetés, a mosogatás gyógyító hatású.

A bojtorjánfőzetet (teát) a gyomorpanaszok enyhítésére nagyon hatásos gyógymódnak tartják.

Megfázás, köhögés elleni teák

Hársfa-, kamilla-., kakukkfű-, bojtorján-, csipke-, hagyma-, majoránnateát használtak megfázás, köhögés ellen.

Torokfájás

Petróleumba mártott tollal kenegették bévülről a fájós torkot, a megdagadt mandulát, vagy meg is itatták a beteggel a petróleumot.

Torokfájás gyógyítására voltak még „kenő" asszonyok is, akik hozzáértéssel szét tudták masszírozni a fájdalmas torokdaganatot.

A masszírozó asszonyok a hasfájást (kólikát), váll- és hátfájásokat is szakértelemmel tudták gyógyítani.

A szárazbetegség gyógyítására a „mérő" asszonyok voltak, akik ezt nagy hozzáértéssel végezték

A szemmelverést, megszólítást ráolvasással gyógyították.

 

HITÉLET

 

Körmenetek

Az év folyamán a falu határában lévő szobrokhoz is eljárt a nép.

Fekete vasárnap a koloni úton lévő Fájdalmas Szűz szobornál végeztek áj-tatosságot.

A vár körüli erdőben két kereszt van, évente azokat is felkeresték körmenettel, és még misét is végeztek a Fehér keresztnél.

A feltámadási és úrnapi körmeneteket is mindig megtartják.

Halottak napján a temetőbe mennek körmenettel, és a nagy keresztnél imádkoznak a halottakért.

Szent Orbán napján a szőlőhegyre megy a körmenet, Fájdalmas Szűz Mária napján, szeptember 15-én pedig a falu szélén lévő szobornál van áj-tatosság.

Régi családi felvételek

 

 

Búcsú járások

Közeli búcsújáró helyek:

Kistapolcsány - Skapulárés búcsú. Július 16-án van Kármel-hegyi Boldogasszony ünnepe. Ezt a Mária-ünnepet nagy tiszteletben tartották, és napját megünnepelték. Valamikor gyalog mentek prosecióval (processzió), már előtte való nap délutánján indultak el. Keresztet, lobogókat is vittek. Először a templomba mentek, majd a faluban egy helyen letelepedtek, lerakodtak. Általában pajtában kaptak helyet, ahol a batyukat, kosarakat, ennivalót elhelyezték. Misére mentek, majd elvégezték a keresztutat. Későn este körmenettel végig a falun, majd a kastélyhoz mentek. Utána mentek a szállásra megpihenni. Nagy élmény volt a közös elszállásolás, szalmára terített abroszokra feküdtek, úgy pihentek pár órát. Voltak olyanok is, különösen az idősebbek, akik a templomban végigvirrasztották az egész éjszakát. Imádkoztak, énekeltek, mert a templom egész éjszaka nyitva volt. Másnap hajnalban 5 órakor a kastély kápolnájában volt az első mise, majd a nagymisével fejeződött be a búcsú. S gyalog, ahogy jöttek, indult aproszeció haza.

Búcsúfiát mindenki vitt (képecskét, cukorkát) az otthoniaknak. A vezetőkeresztre is vettek közösen koszorút a búcsújárók. Az út mentén, amerre elhaladtak, a kereszteknél, szobroknál elmondtak egy-egy imát vagy éneket. Amint megérkeztek a falu szélére, harangszóval várták őket. Énekszóval bementek a templomba egyet imádkozni, és mentek haza. Szép szokás, ami a búcsújáráshoz tartozott, hogy otthon, vagy ha valakivel találkozott, a következőt mondta:

- Részed legyen a búcsújárásomban!

Kezet fogott vele, meg is csókolta, esetleg az ajándékot is átadta. Akinek mondta, az pedig azt felelete.

- Engedje az Isten!

 

Nyitra - Nagyboldogasszony - augusztus 15. Ide is előtte való nap indultak. Itt a templomban virrasztottak, énekeltek, imádkoztak, közben el is bóbiskoltak, megpihentek.

Ezenkívül jártak Selmecbányára, Nagytapolcsányba, Saskőre (itt vásárolták lányoknak a menyasszonyi koszorút).

Később már vonattal közlekedtek. Napjainkban autóbusszal mennek az említett helyeken kívül sokkal messzebbre, sőt külföldre is.

Öreganyám 87 éves volt, attól tanultam, mikor egyszer lemetéltem a körmeit, ő mondta, ídes jánkám, tudod, az Istenke segítsen meg, mert nem utálsz, körmeimet lemetéled, megtanítalak egy imádságra. Úgy mesélte, hogy azt álmodta, hogy éjjel kiment és egy hangot hallott: „Lányom, tekintsél fel az égre!" 0 föltekintett, hát hogy gyün egy levél és az elejbe száll le, fölvette és olvassa és az volt ráírva:

Ó irgalmas, ó, kegyelmes,

Ó hatalmas nagy Úr Isten,

Fordulj hozzám, tekints le rám,

E siralomvölgyébe.

Ó irgalmas, ó kegyelmes,

Ó hatalmas nagy Úristen.

Ezt az imádságot megtanította velem is, tőle tudom.

Milyen a Jóisten hatalma. Az uram katonaságnál a háborúban volt, nagyon jó ember, mink mindig imádkoztunk, mert úgy nevelkedtünk. Egyszer azt írta, hogy írjam le és küldjem el azt az imádságot, amit itthon együtt szoktunk imádkozni. Én elküldtem neki, és ő azt ott is imádkozta, ki is csúfolták, kinevették, de képzelje el, elsőnek jött haza szabadságra, itthon azt beszélték, hogy lefüzette a feljebbvalókat, de nem igaz. Ott a katonáéknál akik káromkodtak meg kicsúfolták, mindent csináltak, tojáshajat megettek, hogy betegedjenek meg, hogy hazagyühessenek. Akkor halt meg az az ember, azon az éjjelen, amikor haza kellett volna neki gyönni. Lássa, milyen az isteni hatalom!

Ezt az imádségot küldtem el neki:

Názáratbeli Jézus, zsidók királya,

Veszedelembefordult csillaga,

Hét kereszt alatt lefekszek,

Hét kereszt alatt felkelek,

Őrizz, angyalkám, éjfélig,

Boldogságos Szűz Mária, mindvégig,

Hogy gyarló testem nyugodjék,

Szívem el ne aludjék,

Sátánok ne koptassanak,

Testembe ne fertőzzenek,

Engedj, uram, kegyesen,

Atya, fiú felségese.

Aki ezt az imát este lefektiben,

Reggel felkeltiben elmondja,

Annak adom az örök élet kulcsát,

És megtudja három nap előtt a halálát.

 

Ezt szokta mindig imádkozni. És az Isten megsegített. Leghamarabb jött haza a fogságból az, akit csúfságra vettek, hogy imádkozik. Isten ott is megmutatta a hatalmát.

(Gímes, Puchovszky Imréné Sipos Anna)

 

Esti ima

Elébb hogysem lefeküdjek, kezeimet összeteszem,

Hozzád emelem szívemet, Istenem, áldván tégedet.

Hogy velem amit jót tettél, veszélyektől megmentettél,

Mivel ellened vétettem, bocsáss, kérlek, énnekem,

Mert nyugton csak úgy álhatóm, vigyázz reám, őrangyalom,

0, Mária édesanyám, kérlek, legyen gondod reám,

0, üdvözítő Jézusom, szent sebeidbe zárkózom,

Melyekből véred hullt értem, lemosván az én vétkem,

Légy velem édes Jézusom, hogy békében nyugodhatom. Ámen.

 

GÍMESI TÁJSZAVAK

 

bocskó - boka
camóca - földi eper, szamóca
cíb - hagymaszár
cígat - uszít
dodo, dudu - öregapa
fehércseléd, cseléd - asszonynép
illangol - csúszkál
kabarnyi - kaparnyi
kalincs - kilincs
kolla - hinta
kollászkodik - hintázkodik
kukkanyi - guggolni
kussant - szundit
kútáz - kutat, keres
mányi - öregmama
portíka - kelme, anyag
poszri - keresztelő, vagy gyerek-ágyas asszony meglátogatása, ajándékvitel
siskó - kemence
sív - ordít, kiabál
sühöjt - fütyül
toklik -  előfordul, véletlenül meglát
vívett - vásárolt

 

 

  
Előző fejezet Következő fejezet