Előző fejezet Következő fejezet

III. AZ UDVARDI ÁSATÁSOK

 

Hogy Udvard környéke ősidőktől fogva lakott terület, azt az ásatások során feltárt vagy véletlenül felszínre került régészeti leletek tanúsítják.

A község kedvező fekvése, a Zsitva folyó közelsége, a gazdag legelők és a kiváló termőföld jó megélhetési lehetőséget biztosítottak az idevándorló törzsek és népek számára.

A falu északnyugati peremén, az egykori Zsitva-meder felett képződött magas homokdűnéken az első ásatások alkalmával hosszabb derékszögű épületek maradványait tárták fel, amelyek cölöpökre épültek, belső terük pedig több részre volt osztva. Ezek az épületek s a feltárt leletek a lineáris (volut) kultúra népeire jellemzők.

Az ifjabb kőkorszak idejéből, az időszámításunk előtti 9—7. évezredből származik egy, a lineáris kultúrára jellemző sír is. A benne lévő halott összekuporodva feküdt az oldalán, mellette néhány — a zselizi kultúrára utaló — kerámiaedény. Az egyik kisebb edény belső falát plasztikus kígyóalak díszíti. A többi edényt karomdíszítéssel és kör-, illetve spirális vájattal ékesítették. Ugyancsak a neolit korszakból származnak azok a leletek, amelyek az úgynevezett aurignacien törzsek ittlétét bizonyítják: egy finoman csiszolt, fekete kőből készült balta és néhány pattintott kőeszköz, amelyek századunk elején a budapesti Nemzeti Múzeumba kerültek. Időszámításunk előtt 2000 táján az ibériai félszigetről származó úgynevezett nyilazó törzsek telepedtek meg a térségben. Ebből az időből több, a lengyeli kultúrára utaló lelet származik.

A délkeleti unéticei kultúra perifériális csoportjába több, Udvardon feltárt ógyallai típusú lelet tartozik. Ezek — kis korsók, csészék, poharak fehér inkrusztációval — az idősebb bronzkorszakból, az időszámításunk előtti 2000—1500-as évekből származnak, s egy csontvázas sírból kerültek elő. A jelzett időben szkíta és trák törzsek lakták a vidéket.

Az úgynevezett koszider horizont, az akkor alakuló sírhalom(sírdomb)kultúra jellegzetes emléke az Udvardon J. Paulik nyitrai régész által feltárt kultikus hely: egy agyagoltár kultikus edények maradványaival.

Udvard és Farkasd-puszta határvonalán a kárpáti sírhalom-kultúra klasszikus fokozatát tárták fel. A sírokból a hamut és csontmaradványokat tartalmazó urnákon kívül kisebb edények, leggyakrabban kis korsók is előkerültek. Az edényekre vésett díszítés többnyire vonalas rovátkákkal kitöltött háromszögekből áll.

A latén kultúrát (i. e. 5—4. század) Udvardon egy keltakori település és temetkezési hely képviseli. A kelták tulajdonképpen a Földközi-tenger partvidékén élő népek — görögök, etruszkok, rómaiak — kultúráját hozták magukkal. Községünk Góré nevű dűlőjében, Farkasd-puszta határvonalán egy bronzkori kelta sírban, egy női csontvázon értékes, bronzból készült lábkarikát (lábperecet) találtak a régészek.

1951-ben a mezőgazdasági szövetkezet központi telepén, a Komáromi út mellett épületalapok mélyítése közben egy keltakori település és temetkezési hely maradványaira bukkantak az ott dolgozó munkások. A dr. J. Paulik vezetésével feltárt településen békés druida törzs lakott. A sírokban kelta kardokat, urnákat, agyagedényeket és bronzból készült dísztárgyakat találtak, köztük egy kb. 60 cm magas, mintegy 50 liter űrtartalmú kerámiaedényt. A települést és temetkezési helyet vízárok vette körül, amely védelmet nyújtott a vadállatokkal és az ellenséggel szemben. A tűzhely a település központjában volt. Az ógörög Hérodotosz szerint a keltákkal együtt roxolánok és jazygok is tartózkodtak térségünkben, s halászattal és pásztorkodással foglalkoztak.

A Győrök homokai magaslaton bronzkori, méghozzá nagy méretű urnákat találtak. Ezek Budapestre és Esztergomba kerültek.

Az újabb római korban a római határ — Limes Romanus — szomszédságában egy kvád település volt Udvard jelenlegi kataszterének északkeleti részén, a mai Zsitvabesenyő határvonalán: az i. e. 1., vagy az i. sz. 3—4. században keletkezett (a történészek és a régészek feltételezései itt eltérőek). A feltárt sírokban bronzedényeket találtak.

A rómaiak jelenlétét ugyancsak régészeti leletek bizonyítják. A római légiók állandó harcban álltak a kvádokkal, s miután kiszorították őket a térségből, katonai őrtornyokat és erődítményeket építettek. Ilyen erődítmény — castellum — állt a Góré dűlő melletti magaslaton, ahol egy római-barbár település maradványait tárták fel. A rómaiak emlékét őrzi a mai Esztergomi út is, amelyet a római légiók itt-tartózkodásakor mint fontos hadi utat építettek. A ma is létező határi utat a történészek Via Romanának nevezik. Szintén római jelenlétre utal az a tény, hogy az Udvard—Besenyő határvonal térségében keletrómai (bizánci) pénzérméket találtak.

A lakóhelyeikről a hunok által kiűzött gótok is megtelepedtek a vidéken: észak-déli irányban mélyített sírjaikat (i.sz. 4. század vége, 5. század eleje) az udvardi határ északi csücskében tárták fel. A feltételezhetően gazdag tartalmú sírok zömét sajnos kifosztották.

A legkiterjedtebb régészeti feltárás Udvardon egy avar temetkezési hely mintegy 100 sírral a mai Lisztmalom, az őrangyal temető, az Ógyallára vezető Komáromi út és a környező lakóházak térségében. Mivel a sírokban nem voltak fegyverek, a temetkezési hely, melynek összes sírhelyét — a feltáratlanokkal együtt — mintegy 200-ra becsülik, egy kevéssé fejlett, szegényebb mezőgazdasági településhez tartozott. Feltárását (1960—1961ben) E. Rejholc és A. Tocik nyitrai régészek irányították.

A 7—8. századi temetőt Kecskés L. udvardi lakos fedezte fel véletlenül, vízelvezető árok mélyítése közben. A régészek 97 sírt tártak fel. Megjegyzem, az idősebb környékbeliek is említették, hogy az őrangyal temetőben sírásás közben többször találtak igen régi csontmaradványokat, ennek azonban nem tulajdonítottak különösebb jelentőséget.

A sírok — egy kivétellel — keleti irányban helyezkedtek el. A sírgödrök táblaszerűen voltak elrendezve, a csontvázak nyújtott testhelyzetben feküdtek bennük. Egy női sírban arccal lefelé feküdt a csontváz, két sírban pedig két-két csontváz volt. A lekerekített sarkú, téglalap alakú sírgödrök némelyikében faszerkezet nyomaira bukkantak, s hat sírban cölöplyukakat találtak. Ez Tomka Péter régész és történész feltevését igazolja, miszerint a halottak egy részét ravatallal együtt helyezték a sírba. Három sírban deszkabélelésre, illetve koporsóra utaló maradványokat, háromban viszont bőr-, illetve vászonmaradványokat találtak. A sírok formája és a temetkezési szokások alapján arra következtethetünk, hogy Közép-Duna-medence kori temetkezőhelyről van szó. Néhány sír igen szegény leletekben: ezeket sírrablók bolygatták meg, amit egyébként az is bizonyít, hogy a csontvázak felső része több sírban is szét volt dobálva, hiányzott, illetve a mellkasra volt helyezve a koponya. A sírok mélysége (az újkori bolygatástól mentes helyeken) 50 és 220 cm között ingadozott. A feltártak között 35 volt a férfi-, 35 a női és 29 a gyermeksír. A bennük talált állatcsontok és edények nagy száma arra utal, hogy az itt lakók hittek a halál utáni életben, s élelmet raktak a sírba a holtaknak. Az állatcsontok nagy része a csontvázak lábánál, a tetemek bal oldalán volt található. Öt sírban tojásmaradványt is találtak. A szegényebb sírokból hiányoztak az állatcsontok, azokban többnyire csak agyagedények voltak. Ép, sértetlen kerámiaedény tizennyolc sírból került elő, egy sírban vödör is volt, egyben pedig lócsontvázon helyezkedett el az emberi csontváz. A női és gyermeksírok jellemzői a fülbevalók, a bronz- és vaskarperecek, a gyöngyök, nyakláncok és gyűrűk. Egyes sírokból korongos fibulák (csatszerű brossok), két sírból pedig csontból készített tűtartók kerültek elő.

A női sírokban övcsatokon, orsógombokon kívül 18 vaskést is találtak. A férfisírok övdíszeket és -csatokat, tűzcsiholó acélokat, késeket, simára csiszolt agancsból készült eszközöket és egy vasból készült nyílhegyet is tartalmaztak, egy gyermeksírban pedig kapaszerű szerszám volt. A fegyverek — négy tőrnek minősíthető eszköztől eltekintve — hiányoztak a sírokból.

A sírokban talált edényeket két csoportba sorolhatjuk: 1/ szabad kézzel formázott tiszai típusú, aszimmetrikus felépítésű, durva kikészítésű kerámiatárgyak (egy részük kizárólag rituális jellegű); 2/ az edények 70 %-a már korongon készített dunai típusú kerámia. Ezek aprószemcsés homokkal kevert iszapolt agyagból készültek, felületük sima. A kerámiaedények ismertetőjegyei — fenékbélyegek, díszítés, peremkiképzés — alapján az udvardi avar kori temetőt az érsekújvári típusú temetők közé soroljuk, s a leletanyag két különböző időszakról tanúskodik. A temető középső és déli részét, ahol egyebek között lemezes övvereteket tártak fel, a korábbi közép-avar korba (a 7. század második feléig), az öntött övgarnitúrákkal jellemezhető részt pedig a 8. század közepéig terjedő időszakba soroljuk. A leletanyag egyértelműen a település földművelő jellegére utal, még a kézműves- és pásztorréteg sincs képviselve benne. A temetkezés megszűnése arra enged következtetni, hogy a Közép-Duna-medencében megszűnt az avar fennhatóság. A dunai típusú kerámia nagy százalékaránya és a földművelő jelleg persze nem zárja ki, hogy a település részben szláv jellegű volt. Az ószláv családi közösségek itteni jelenlétét bizonyítja a Farkasd-puszta melletti határrészben feltárt hamvasztási temetkezőhely, amely Szlovákiában egyike a legnagyobbaknak.

Az ásatások ma is folynak. A mai Kálvária-dombon, az egykori Szent Márton-halmon valószínűleg szlovien település volt (szlovieneknek a Nagymorva Birodalom keleti részén élő szláv törzseket nevezték), s az egykori Győrök homoka dombján ugyancsak feltételezhető egy ószláv település. A régészek szerint a Kálvária-dombon egy ún. paliszádos — faoszlopokból épített — védelmi erődítmény állt, s ezen belül volt az ószláv település. Udvard északi határrészében Liszka József végzett ásatásokat. Egyik munkájában (Újabb régészeti adatok Érsekújvár környékének középkori településtörténetéhez) egy 10. századi ómagyar temetkezési hely régészeti vizsgálatát ismerteti, s a következőket írja: „Udvard — Tenyéri-dűlő: 1984 tavaszán Udvard határában, a Tenyéri-dűlő nevű határrészben (15. lelőhely) talajrendező munkálatok során egy hatalmas méretű dombot likvidáltak az udvardi Aurora Efsz földmunkagépei. E munkák során sajnos, egy 10. századi temetőt is elpusztítottak. A múzeumba már csak néhány leletet (4 vaskengyel, 1 zablatöredék, 1 kétélű kardpenge töredéke, 1 szablya, 1 líra alakú csiholóvas töredéke, 1 vaskarika, 2 palmettás díszű ezüst övveret), valamint ember- és lócsontokat sikerült beszállítani, így a temető jellegéről csak halvány elképzeléseink lehetnek. A temető az Udvard—Nyárhíd közötti egykori kereskedelmi út mentén húzódó kora középkori és Árpádkori lelőhelyek sorába tartozik. A kizárólag harcos rétegre utaló leletek talán a fontos átkelőhely katonai biztosítására ide telepített csoport nagycsaládi temetőjének emlékei."

Az újabb vizsgálatok azt bizonyítják, hogy egy 10. századi ómagyar temetkezési helyet tártak fel.

Mivel Udvard első írásbeli említése 1075-ből származik, nyilvánvaló, hogy a mai község több mint kilencszáz éves múltra tekint vissza. A régészeti leletek tanúsága szerint azonban a falu és környéke már évezredekkel ezelőtt, már a történelem előtti időkben is lakott volt.

 

A 7—8. századi avar kori temetkezési hely térképvázlata és leletei (19601961-ben tárták fel a Lisztmalom és az Őrangyal temető közötti térségben)
 
 
 
 
 
 
 
 

 

  
Előző fejezet Következő fejezet