Előző fejezet Következő fejezet

VIII. AZ UDVARDI NEMESI CSALÁDOK

 

Magyarországon mintegy hétszáz éve tartják nyilván az egyes nemesi családok és nemzetségek címereit, melyek örökölhetőségük révén az egykori nemesi családok állandó szimbólumává váltak. A nemesi családok eredetileg hitelesítő pecsétet használtak, amelybe a hitelesítő a címerét vésette. A pecsétnyomóba vésett címernek különösen a 13. és 14. században volt

jelentősége, mivel a nemesek közül ekkor még kevesen tudtak írni-olvasni, s a különféle iratoknak tulajdonképpen a pecsét volt az egyetlen hitelesítője. A törvény szigorúan tiltotta, hogy az adományozott címert bárki is lemásolja és használja. Zsigmond király a németországi Konstanzban 1416-ban kelt oklevelében 10 aranymárka bírságra ítélte mindazokat, akik a jogos nemesi családot megsértik az adományozott címer birtoklásában. A festett, címerképes oklevelek első adományozója tudomásunk szerint IV. Vencel cseh király volt 1392-ben, Magyarországon pedig egy 1405-ből származó jogbiztosító irat az első fennmaradt címerképes oklevél.

A múltban Udvardon is több olyan család élt, melyek adománylevéllel vagy anélkül — nemesi oklevéllel — címert nyertek jogos használatra. Ezek az Ács, a Boncz, a Boronkay, a Fogarassy, a Borbély, a Szalay, a Huba, az Istenes, a Jankovich vagy Jankovics, a Lengyel de Thoti, a Majthényi, á Makay, a Paksy vagy Paxy, a Pázmány, illetve Hont-Pázmány, a Salgó és a Vadkerti családok voltak. Ide tartozik még a Márky nemzetség is, címere és a nemesi adomány azonban sajnos nem ismeretes. Csupán annyit tudunk róla, hogy Márky János és Mária Udvard városban levő nemesudvar telküket 1695-ben elzálogosították Molnár Györgynek. A nagyobb nemesi közbirtokosok a Fogarassy, a Jankovich, a Boncz és a Timanótzy családok voltak. A Timanótzy családról is csupán annyit tudunk, hogy a Szent József-temető nagykeresztjét nemes Timanótzy (a kereszten: Nemes Tomanóczy) János és nemes Szalay Anna állíttatta 1825-ben. Udvard legrégibb adományos nemesi családjai a Vadkerti, a Lengyel de Thoti, a Pázmány és a Salgó nemzetségek voltak; a Vadkerti, a Lengyel és a Salgó név ma is gyakori Udvardon.

J.C. von Thiele az 1833-ban Kassán kiadott Das Königreich UngarnEin topographisch-historisch-statistisches Rundgemálde, das ganze dieses Landes in mehr denn 12,400 Artikeln umfassend című hatkötetes művében feljegyezte, hogy a korabeli Udvardon a Boronkay, a Jankovics és a Fogarassy nemesi családoknak volt kúriájuk. A Jankovich nemzetségből Jeszeniczei Jankovich Miklós és fiúörökösei kaptak egy nemesi udvartelekre nádori adományt, Boncz András pedig hadi szolgálataiért — nevezetesen azért, mert Érsekújvár ostromakor megvédte és megszabadította a törökök által szorongatott garamszentbenedeki apátot — kapott 1699-ben, a Tánczos család magvaszakadtéval visszaháramlott nemesi udvartelket adományba. Sajnos, a Tánczos családról sem tudunk semmi közelebbit.

Nyulásziné Straub Éva az Öt évszázad címerei a Magyar Országos Levéltár címereslevelein (Bp., Corvina, 1987.) című művében, Géza von Csergheő de N.Tácskánd pedig a Wappenbuch des Adels von Ungarn sammt den Nebenlündern der St.Stephans-Krone (Nürnberg, 1885—87.; A magyar nemesség címerkönyve a Sztlstván-korona tartományait belefoglalva) című hétkötetes munkájában ismerteti az egyes udvardi (vagy Udvardra származott) nemesi nemzetségek és családtagok névsorát és címereit, mivel egyes nemzetségek a családok elágazása után további címereket nyertek.

Az Ács nemzetség III. Károly királytól kapta a nemességet és a címerlevelet 1736 januárjában Ács Lőrinc részére.

A Boncz család 1698-ban Rákóczy György erdélyi fejedelemtől kapta a nemességet és a címeroklevelet Boncz György és István részére, de előttük Boncz András már 1686. június l-jén nemességet kapott Lipót királytól. A Borbély család a nemességet és címert nemes Borbély György apósa, Bogovicz István által kapta 1655. március 14-én Pozsonyban, III. Ferdinánd császártól.

A Boronkay nemzetség ősrégi nemesi származású volt. A Somogy megyei Boronkáról jöttek Udvardra, ahonnan a család tagjai Bars, Hont, Veszprém, Komárom és Fejér megyékbe származtak el. A család Nézetén (Nyitra vármegye) kapott adományt 1664-ben Boronkay István révén, majd 1725ben átírással és Zemplén vármegye joghatározatával Boronkay Mihály s végül 1790-ben Boronkay Zsigmond révén a címerekkel együtt. Udvardra a Komárom megyébe származott Boronkay-utódok jöttek.

A Fogarassy nemzetség 1662. szeptember 6-án kapott címert és nemesi oklevelet I. Lipót királytól Pozsonyban; ezt Ardón hirdették ki 1664-ben. Fogarassy Mihály mint főszerzeményező kapott ősiséget feleségével, Oláh Margittal, a nemesi cím mellékadományosai rokonai András, Gergely, János és György voltak.

A Pázmány család az ősrégi Hont-Pázmány nemzetségből származik, melyet egyes történészek Hont-Pázmannak, Hunt-Pazmannak, illetve Hunt-Poznannak neveznek, s szerintük nagymorva eredetű főúri családról van szó. A nemzetség tagjai az Árpád-kori Magyarországon már mint főurak voltak ismertek. Elfogadottabb vélemény azonban, hogy a Hont - Pázmányok valamelyik német tartományból jöttek I. István udvarába. Már 1001—1003 között említés történik arról, hogy a Hont-Pázmány főurak I. István kíséretében voltak. A 11. és 12. században a Hont nemzetségnek kiterjedt birtokai voltak a Nyitra és a Zsitva mentén, valamint Hont megyében az Ipoly mentén. Amikor a Pázmány nemzetség fiúi ágon kihalt, a 12. század második felében a két család mint Hont-Pázmány nemzetség egyesült, majd a 13. században három ágra oszlott, amelyekből több nemesi család vált külön. A Hont-Pázmány nemzetségnek már a 11. században jelentős birtoka volt Udvardon, s annak idején létezett itt egy Hont-Pázmány nevű település is, amely aztán összeolvadt Udvarddal. A legismertebb Pázmány-utód Pázmány Péter esztergomi érsek, Udvard földesura volt, aki 1616-ban új nemesi pecsétet és címert kapott Mátyás császártól és királytól. Az Istenes család III. Károly királytól kapta 1717-ben a nemességet és címeres oklevelet Istenes György számára. Az Istenesek eredetileg — már a török megszállás idején is — híres kereskedők voltak.

A Jankovich vagy Jankovics család igen szétágazó nemzetség volt. Udvardon a Jeszenicei Jankovicsok szereztek birtokot, akik a horvátországi Jeszenicéből származtak. A nemességet és a címeroklevelet I. Lipót királytól kapta Bécsben 1686. augusztus 5-én Jankovics Miklós mint főadományos feleségével, Rayszudy Zsuzsannával és leányával, Katalinnal.

Mellékági adományos volt András nevű fiútestvére. A Jankovich család a török területhódítások idején telepedett át Komárom és Trencsén vármegyébe, s ekkor került Udvardra is.

A Lengyel de Thoti vagy Lengyeltóthi család már a 12. században ismert volt. 1444-ben Lengyel Jánosról, 1488 és 1507 között pedig Lengyel Lászlóról történik írásos említés. 1779-ben Lengyel Menyhért de Lengyeltóth feleségével, Johannával bárói rangot kapott. A bárói cím a soproni, a zalai és a Komárom megyei Lengyel de Thoti családokra is kiterjedt.

A Makay család 1665. február 28-án Bécsben Lipót császártól kapta a nemesi címert Makay János révén, s általa testvérei, András, István, Pál és Mihály.

A Kesseleőkeői Majthényi nemzetség, amely a Divéky nemzetségből származik, egyike a legrégibb magyar nemesi családoknak. A Majthényi család legrégibb címerét 1488-ban adományozta Corvin Mátyás király. II. Ferdinánd 1631-ben bárói rangot adományozott a családnak. A nemzetség tagja volt Majthényi Adolf egyházi jogtudor, udvardi plébános, a Kálvária megalkotója is.

A Paksy vagy Paxy nemzetség eredeti neve Paksy de Pákos. A dél-magyarországi Paksról származott. Nagy Lajos király már 1345-ben birtokot ajándékozott Paksy Olivérnek Tolna megyében. I. Ferdinánd császár 1560. április 10-én Bécsben bárói rangot adományozott Paksy Jánosnak, Komárom főkapitányának és fiának. A komáromi Paksyak (Paxyak) egyik ága származott aztán Udvardra, ahol birtokot szereztek. Paxy Pál és felesége, Istenes Etelka a harmincas-negyvenes években tanítók voltak az egyházi elemi iskolában.

A Salgó nemzetségről nem sokat tudunk. Jozef Novák a Rodové erby na Slovensku (Nemzetségi címerek Szlovákiában) című munkájának első kötetében (1980) említi, hogy a Salgó nemzetség pecsétje 1625-ből származik, s a család a Salgó nevű Nyitra megyei település nevét vette fel. A nemzetség eredetét Erdélyben kell keresni. A Salgó nevet László kezdte a 15. vagy 16. században használni.

A Szalay nemzetség Szalay Péter által kapott nemesi rangot és címert 1815. június 30-án a németországi Weissenburgban II. Ferenc császártól. Általa nyertek nemességet fiai, Ágoston és László, valamint felesége, Rudoph Terézia. A Szalay család Kéméndről származik, ezért a Kéméndi előnevet is használta. Kéméndi Szalay Imre és gyermekei, Gábor és Lívia 1912. november 4-én Bécsben bárói rangot, címet és előnevet kaptak Ferenc Józseftől.

A Vadkerti nemzetség tagjai már a 11. században Udvardon éltek, s Udvard egyik első része — ahol a királyi kúrián szolgáló udvarnokok laktak — Vadkert volt. Címerlevelet 1415. február 2-án Zsigmond király adományozott Vadkerti Benedek székesfehérvári prépostnak és legközelebbi vérrokonainak, Vadkerti Pálnak, Dömötörnek, Lászlónak és Jánosnak, valamint az elhunyt Szentgyörgyi Vincze Tamás fiainak.

Az elmondottak azt bizonyítják, hogy Udvardnak a múltban számos olyan lakosa volt, aki hősi tetteivel, bátorságával, tudásával és rátermettségével dicsőséget szerzett a községnek, s kivívta a korabeli uralkodók elismerését is.

 

 
 
 
 
 
 
 
 

 

  
Előző fejezet Következő fejezet