Előző fejezet Következő fejezet

A Bethlen-kormány helyzete és célkitűzései

 

Az 1867-es kiegyezést követő magyar kormányokhoz képest a Bethlenkormány rendkívül sajátos helyzetben kormányzott. A megelőző magyar kormányok helyzetére az volt jellemző, hogy erős kormánypárt irányította a parlamentet Csak ritkán fordult elő a koalícióban lévő pártokkal való kormányzás. Ilyen koalíciós kormányzás csak 1906-ban Wekerle Sándor miniszterelnöksége és 1920-ban a Kisgazda- és a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjainak közös kormányalakítása volt. De olyan nem volt soha, mint a Bethlen-kormány esetében, hogy kezdetben több mint egy évig - 1921 első felétől 1922 közepéig - parlamenti párt egyáltalán nem volt mögötte. Ezt a tarthatatlan helyzetet Bethlen István és hívei is látták, akik egyébként sokat adtak az alkotmányos formák látszatának fenntartására. Úgy gondolták, miután nagyjában megoldottnak látszottak a bevezetőben tárgyalt, és a hatalmi tényezőket legjobban megosztó belplitikai kérdések, hozzákezdhetnek egy erős, egységes kormánypárt megalakításához. Ez a régi idők hagyományai szerint biztosítja majd az egypártrendszerű irányítást az állami élet fórumain.

A nemzetgyűlésben egymással szemben álló kisgazdapárti többség és a Keresztény Nemzeti Egyesülés Párt között sok kérdésben alapvető ellentét volt. Viharos összecsapásokra is sor került 1920-1922 között. A Bethlen-kormány ezért a nemzetgyűlést munkaképtelennek tartotta. Az egységes kormánypárt létrehozására irányuló első eseményre még 1921. október 21-én került sor Pécsett. Ide érkezett Bethlen István miniszterelnök - több miniszter és harminc nemzetgyűlési képviselő kíséretében -, hogy nyilvánosság előtt is kifejtse az egységes kormánypárt megalakításának társadalmi szükségességét. Bethlen Pécsett mondott beszédében azt az elgondolást vázolta, hogy elengedhetetlenül szükséges a nemzetgyűlés két nagy pártjának egyesítése, programjaik közös kidolgozása az 1922-ben sorra kerülő választásokon. Az arisztokráciát legjobban megosztó államfő kérdésében viszont nem hirdetett egyértelmű programot. Erről a következőket mondta: „... nem veszünk össze azon, hogy a trónt legitim király, vagy szabad választással töltik be, de Magyarországon királyság lesz."3 Tehát Bethlen a király személyét némileg nyitva hagyta. Ennek oka: a majdani választásokban építeni akart az arisztokraták minden csoportjára, a legitimistákra és ellenfeleikre egyaránt.

A pártépítés előkészületét azonban megzavarta az a tény, hogy 1921. október 20-án IV. Károly király és felesége váratlanul repülővel Cziráky József grófhoz érkezett Dénesfára. Innen pedig Sopronba ment. Sopronban megalakította az ellenkormányt, majd fegyveres kísérettel Budapestre indult az államfői hatalom átvételére. Az 1921. márciusi első kísérlethez hasonlóan, a második is vereséggel végződött. Ez az esemény, sok egyéb következménye mellett kihatott a szervezésben lévő egységes kormánypárt további sorsára is. A IV. Károlyt támogatók súlyos ellentétbe kerültek a kormánnyal, a szerveződő új pártban, annak programjában részvételük elképzelhetetlenné vált. Az együttműködést az is akadályozta, hogy egyes tagjaikkal szemben bűnvádi eljárás kezdődött a király visszatérésének segítése miatt.

1921. november végén még egy kísérletet tett Bethlen István az egységes párt létrehozására úgy, hogy a nemzetgyűlés két nagy pártját, a Kisgazda- és a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja fúzióját akarta létrehozni, de ez sem hozott eredményt.

1921 végére tehát olyan helyzet alakult ki, hogy nem sikerült az 1922-es választások előtt annyira fontos egységes kormánypárt megalakítása. Bethlen és köre joggal tartott attól, hogy kiszorulhatnak a hatalomból az új választások után.

A rendezetlen és ellentmondásos belpolitikai helyzetet súlyosbította az ország nehéz gazdasági és társadalmi helyzete is.

A gazdasági helyzetét jól jellemezte a külkereskedelem 1921. év végi állapota. E terület deficitje 16 milliárd korona volt. Erről Chorin Ferenc, a Gyáriparosok Országos Szövetségének elnöke így nyilatkozott: „Ez a szám ... az utolsó órában int bennünket arra, hogy ennek a lassú elvérzésnek céltudatos gazdaságpolitikával véget vessünk." A lakosság súlyos helyzetét mutatta a Központi Statisztikai Hivatal 1922-es felmérése is, amikor többek között kimutatta, hogy egy öttagú munkáscsalád élelmezési költsége hogyan alakult. A felmérés szerint, ha az 1914. június 30-i állapotot 100%-nak vesszük, akkor ezek a költségek erre az időre 5137,3-5789%-ra emelkedtek.4

A munkásság soraiban egymást érték a bérmozgalmak, a kisebb helyi sztrájkok. Ilyenekre került sor Szombathelyen 1922 februárjában az építőipari, a városi közüzemek, a téglagyári munkások körében. Április 24-én pedig a bérkövetelésekhez sztrájk is kapcsolódott. A helyi mozgalmak nem sok eredményt hoztak. Viszont eredményesebb volt az 1922 június közepén Budapestről kiinduló bérharc. Több helyen emelték a béreket. Például a szombathelyi Wolf-féle fatelepen a munkások béremelésként 23-23,5 korona órabért értek el.5

A lakosság gazdasági és szociális helyzetét tovább nehezítette a Magyarországtól elcsatolt területekről az ott élők beözönlése. Nyugat-Magyarországon többségében az Ausztriához csatolt területekről származók voltak, de megtalálhatók a Felvidékről, Bácskából és az Erdélyből menekültek is. Az Erdélyből menekültek nagy számát jelzi, hogy belőlük Mikes János szombathelyi megyéspüspök megalakította a .Székely Szövetséget". A szövetség céljául jelölték meg azt, hogy: .... felkeltsék az érdeklődést Erdély iránt, és meggyőzzék a lakosságot arról, hogy a trianoni béke által megcsonkított Magyarország nem életképes, hogy Erdély sója, érce, kőszene, fája nélkül nem élhetünk." Vas megyében hasonlóképpen érdekképviseleti szervezetet alakítottak a más területekről származók is. 1922. január 29-én minden területet és munkakört (vasutasokat, magántisztviselőket, közigazgatási tisztviselőket stb.) magába foglaló érdekképviselet vezetőjének dr. Vattay József főügyészhelyettest választották meg. A menekültek lakással, munkalehetőséggel nem rendelkeztek. Többségüket gazdasági melléképületekben, pincékben, vagy vasútállomásokon vagonokban szállásolták el. Ezért gyakran „vagonlakóknak" is nevezték őket. Egyes nyugat-magyarországi városokban a menekültek olyan súlyos feszültséget teremtettek, hogy a letelepedésüket az Országos Menekültügyi Hivatal 1922 januárjában ismét szabályozta. Az új szabályozás értelmében Sopronban, Győrben és Szombathelyen a pénzügyi igazgatóságok csak azoknak folyósítottak segélyt, akik a területi kormánybiztosságtól beköltözési engedéllyel rendelkeztek. A szabályozás megsértőit - az amúgy is súlyos helyzetükben - tovább sújtották a segély megvonásával, amennyiben engedély nélkül költöztek be.6

A gazdasági helyzet, a lakosság és a menekültek életviszonyai az 1922-es év második felére tovább súlyosbodtak. A rászorultak nyomorának enyhítésére 1922 szeptemberében Horthy Miklós kormányzó felhívására gyűjtési akció indul a »téli nyomorok csökkentésére". Az ország minden városában, járásában a közigazgatási hatóságok vezetésével „ínségbizottságok" alakultak. A bizottságok munkáját a főispánok fogták össze. Az akcióban minden adományt pénzben és természetben egyaránt elfogadtak. Zala megyében a főispán javaslatára 1922. augusztus 28-án a Gazdasági Egyesület határozatban mondta ki, hogy minden gabonával bevetett földterület katasztrális holdja után 5 kg gabona, szőlő után 3-5 liter bornak megfelelő értéket kell befizetni a nyomorenyhítő akció javára.7

Ilyen belpolitikai és gazdasági helyzetben milyen programot adott Bethlen és köre a szervezésben lévő új pártnak, annak érdekében, hogy a választásokat követően is megtarthassák hatalmukat? Kezdetben a célkitűzések nem voltak kellően világosak és részletesek. Ez arra az időre vonatkozik, amikor még számítottak az arisztokraták minden tagjának részvételére a kormánypártban, vagyis még a második királyvisszatérési kísérlet előtt. Ebben az időben így írt a Magyar Nyugat dmú kormánylap Mit akarunk? címmel megjelent 1921. október 2-i szám vezércikkében: „... szűnjék meg a politikai marakodás és kezdődjék az alkotómunka. Akik egyet akarnak a nemzet érdekében, egyesüljenek a parlamentben is és ne gyilkolják egymás becsületét. Akik bíznak a kormány nemes szándékaiban, álljanak egységesen mögéje, hogy megvalósíthassa terveit..."

A konkrét kormánypárti program 1922 elejére alakult ki és megfogalmazódott nyilvánosan is. Ennek értelmében a gazdasági élet helyreállítása az elsődleges feladat. Ezt úgy kívánták elérni, hogy a külföldi államokkal fel kell venni és erősíteni kell a gazdasági kapcsolatokat.8 Az államformában meg kell őrizni a királyságot. De a király nem a leszármazás alapján kerül tisztségébe, mint azt IV. Károly hívei - a karlisták - elképzelték, hanem választással. Királyság kérdésében azonos platformon álltak Horthyval és híveivel. A törvényességet és jogbiztonságot helyre kell állítani az országban. Azaz, fel kell számolni a szélsőséges jobboldali kilengéseket és szervezeteket. A trianoni békeszerződéssel kialakított határok revíziójára törekedtek úgy, hogy az erőszakos, kardcsörtető megoldás helyébe a győztes hatalmakkal való együttműködést állították. Ezúton akarták elérni a területi revíziót.

Magyarország helyzetének és célkitűzésének hasonló megítélésére idézhető James W. Gerard, az Amerikai Egyesült Államok volt berlini nagykövetének New York Times-ben írt cikkének részlete: .... Ausztria számba nem vehető helyzetben van, de Magyarország revanst akar. Magyarországot olyan nagy területektől fosztották meg, hogy békétlen és a bosszútól ég."9

A revízió hivatalos kormánypolitikává emelésére több példát lehetne felhozni. Ezekből választva kiemelhetjük, hogy az országtól elcsatolt területek közigazgatását - jogi értelemben - még több éven át fenntartották a magyar hatóságok az országhatárokon belül. A Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz csatolt Muraszombati járás főszolgabírói hivatala például tovább működött Szentgotthárdon. Az Ausztriához csatolt Németújvári járásból csak egy község maradt, ahol a békeszerződés előtti viszonyoknak megfelelően hatásköre és illetékessége lehetett, ez Nemesmedves község volt.10 E példák sorában említhető az a körülmény is, amikor 1922-es választásokon Nezsider választókerületet hoztak létre Moson megyében, annak ellenére, hogy ez a volt járási székhely 1922. január l-jétől Ausztria része lett. (Lásd az 1. sz. térképet.) Azt, hogy a Bethlen-kormány a revíziót a győztes hatalmakkal szövetségben akarta megvalósítani, kitűnik abból is, hogy 1921-ben előterjesztette kérelmét a Nemzetek Szövetségébe - más néven a Népszövetségbe - való felvételre. A Nemzetek Szövetségét a győztes hatalmak alakították azzal a deklarált céllal, hogy őrködjék a béke felett, ne legyen ismét háború. Ezen humánusnak értékelhető célkitűzés mögött valójában az húzódott meg, hogy egy nemzetközi szervezet őrködjön az igazságtalan béke megtartása felett. így többek között a kialakított határok a szövetségen kívüliek számára sérthetetlenek, megváltoztathatatlanok legyenek.

Bethlen revíziós politikája az adott viszonyok között megvalósíthatóságában reálisabbnak tűnt, mint az erőszakos, fegyveres úton történő formát szorgalmazóké. Ebben az időben az ország jelentős fegyveres erőt nem mondhatot magáénak. A hadsereg létszámát a békefeltételeknek megfelelően, 35 000 fős zsoldos hadseregre kellett csökkenteni. Ez is összehasonlíthatatlan hátrányt jelentett volna egy fegyveres összecsapás esetén a szomszédos országokkal.

Ugyanakkor némi eredményt hozott már a győztesekkel - az antanttal -való hivatalos együttműködési hajlandóság. Ez pedig az 1921 októberében Velencében, az olasz közreműködéssel létrejött magyar-osztrák megállapodás volt, amely többek között lehetőséget adott a feltétel nélküli elcsatolás helyett Sopron és környékén a népszavazásra. A részleges eredmények közé kell sorolni azt is, hogy Magyarország kormánya is meghívást kapott az 1922. április 10-én Gevonában, 34 ország képviselőinek részvételével szervezett konferenciára, melyen a nemzetközi leszerelés kérdését tárgyalták meg. E meghívás az antant részéről a magyar kormány külpolitikai törekvésének helyeslését is jelentette.

A belpolitikai és gazdasági helyzetre tekintetttel a Bethlen-kormány hatalmának további fenntartására csak egy lehetőséget látott. Mégpedig azt, hogy a választásokkal együtt hozza létre az egységes kormánypártot. Az új elgondolás keresztülviteléhez szükséges volt az ellenzékkel számításba jöhetők megnyerése, továbbá olyan választási rendszer kidolgozása, amely kockázat nélkül biztosítja a győzelmet.

Az elgondolás megvalósításának egyik lépcsőfoka volt a Szociáldemokrata Párttal 1921. december 22-én kötött megegyezés - amelyet eddigiekben helytelenül - „Bethlen-Peyer paktumnak" neveztek. Az elnevezés azért is helytelen, mert ezt az egyezményt nem Peyer Károly kötötte, mint egy személy, hanem a Szociáldemokrata Párt vezetősége, Farkas István főtitkár vezetésével, több szakszervezeti vezető bevonásával. A megegyezés szerint a szociáldemokraták részt vállaltak a bethleni konszolidációból. Az ország „egységének helyreállításáig" felfüggesztették az osztályharcot. Cserébe a kormány jogaik gyakorlásának biztosítását és az internálások felülvizsgálatát ígérte.

A Bethlen-kormánynak a hatalmi helyzetből adódóan kedvező lehetősége volt a választási rendszer formálására is. A kormány és az ellenzéke egyaránt úgy irányította a nemzetgyűlés munkáját, hogy felosztása előtt ne kerüljön sor új választási törvény megalkotására. Az ellenzék abban bízott, hogy a hatályban lévő Friedrich István miniszterelnöksége alatt hozott választási rendelet jobban szolgálhatja választási esélyeit mint a Bethlen-kormány által előterjesztett tervezet. A kormány pedig azért halogatta az új választási törvénytervezet elfogadtatását, mert azt a feloszlatott nemzetgyűlés után rendeletileg könnyebben hatályba léptetheti.

Végső soron a kormány terve sikerült. A nemzetgyűlés feloszlatása után úgynevezett „alkotmányjogi értekezletet" hívtak össze. E fórum kimondta, hogy a nemzetgyűlés feloszlatásával megszűnt a Friedrich-féle választási rendelet kötelező érvénye. Ez az állásfoglalás pedig megnyitotta az utat a Bethlen-kormány számára a saját választási rendeletének kibocsátására. Az 1922-es választások lebonyolítását a kormány érdekeinek megfelelő 2200/1922 ME számú rendelet szabályozta. Ez sok alap- és részletkérdésben egyaránt eltért a megelőzőtől. Visszalépés volt az előző demokratikusabb, egyenlő választási esélyeket tartalmazóhoz viszonyítva. Több választási cenzust állapított meg. Ezzel nagyobb tömegeket zártak ki a választásokból. Például a nők választási korhatárát 24 évről 30-ra emelte fel. Műveltségi cenzusként állítota fel az iskolai végzettség vizsgálatát. Visszaállította az 1918 előtti nyílt szavazást. Titkos szavazás csak Budapesten és törvényhatósági városokban volt. A nyílt szavazáson keresztül az államapparátus ellenőrizni, szükséges esetben a kormány érdekében befolyásolni tudta a választási eredményeket.

Ahhoz, hogy a közigazgatási apparátus a kormány érdekeit juttassa érvényre, leváltották a megyei főispánok közül azokat, akiknek a kormányhoz való hűségükkel kapcsolatban kétség merült fel. Ilyen cserére kerül sor Vas megyében is, ahová a kormány javaslatára Horthy Miklós kormányzó 1922. március 14-i hatállyal dr. Maróthy László káldi földbirtokost, a Kiscelli járás főszolgabíróját nevezte ki főispánnak.11

A Bethlen-kormány nem ekkor alkalmazta először a főispáncseréket -szinte önkényesen - az érdekeinek megfelelően. Hasonlóan cselekedett 1921 első felében is. Ezt vetette fel az akkor még önálló pártként működő Kisgazdapárt az 1921. június 15-én tartott értekezletén. Az értekezleten jelenlévő Bethlen István miniszterelnök ígéretet tett arra, hogy a főispánok kinevezésénél figyelemmel lesznek az adott megyében a párterőviszonyokra.12 Tehát, amelyik párt többségben van, abból kerül ki a főispán. A Vas megyei kinevezésből egyértelműen kitűnik ennek a megállapodásnak a figyelmen kívül hagyása. Mint a későbbi választási eredmények is igazolták, Vas megyében az Egységes Kormánypárt egyetlen mandátumot sem tudott szerezni.

A kormány állami élet területén tett intézkedései mellett megkezdte az Egységes Kormánypárt szervezeti kereteinek kialakítását. A szervezésben két dátumnak van jelentősége. Egyik 1922. február 2., amikor Bethlen miniszterelnök a kisgazdák budapesti helyiségében kifejtette az új párt célját és felépítését. Ezen a kisgazdákon kívül részt vett a Keresztény Pártból kivált disszidensek csoportja is. A másik dátum 1922. február 23. Ekkor a Kisgazdapárt értekezletén a kisgazdák befejezett tényként ismerték el az új kormánypártba való beolvadásukat.13 Eltérő vélemények vannak abban, hogy az említett két időpont közül melyikre tehető az Egységes Kormánypárt megalakításának napja. Az új párt Keresztény Kisgazda Földműves és Polgári Párt nevet vette fel. A hosszú megjelölés helyett a gyakorlatban csak „Egységes Kormánypártnak" nevezték. Pártvezér: Bethlen István miniszterelnök, pártelnök nagyatádi Szabó Iván - a volt Kisgazdapárt elnöke -, míg ügyvezető elnöke pedig Gömbös Gyula, Horthy Miklós kormányzó bizalmasa lett.

Ilyen körülmények között jelent meg az új választási küzdelem hivatalos nyitányát jelentő, az első nemzetgyűlés berekesztését kimondó kormányzói leirat. Ennek teljes szövege a következőképpen hangzott: „Magyarország nemzetgyűlése fogadja kormányzói üdvözletemet. Tisztelt Nemzetgyűlés! 1920. február 16-án összeült nemzetgyűlés két évben megállapított időtartama ma lejárván, a magyar királyi miniszterelnök előterjesztésére a nemzetgyűlést ezennel berekesztettnek nyilvánítom. Ez alkalomból a nemzegyűlés tagjainak buzgó fáradozásaiért meleg köszönetemet küldöm." A kormányzói üzenetet a ház elnöke 1922. február 16-án 09 órakor ismertete, majd a mindennemű további nemzetgyűlési munkát berekesztették.14

Erre az időpontra többen vártak mintegy varázsütésre, hogy a hatalomért folyó küzdelem hivatalosan is elkezdődhessen. Bethlen az ország politikai tényezőit a kormánypártba akarta tömöríteni. Az Egységes Kormánypárt létrehozására irányuló törekvés irreális voltát tükrözte az, hogy 1922 júniusában lebonyolított választásokon egy helyett összesen 24 párt indult a parlamenti mandátumokért. Tehát ez volt a korabeli magyar politikai egység. Az induló pártok száma lényegesen meghaladta az 1920. évi választáson résztvevőkét.

Amíg az előző, 1920-as választásokon a résztvevő pártok a „keresztény eszme" szükségességét hangoztatták a párt és az állami életben, addig ezen a választáson az „egység" gondolata volt a vezéreszme. Az utóbbi cél hangoztatásának az volt az oka, hogy a hatalom kérdése már eldőlt, de az államforma még nem. Bár törvény szabályozta a kormányzói tisztséget, viszont a törvényi megfogalmazásból is kitűnt, hogy azt csak ideiglenesnek tekintették. Arisztokraták, nagybirtokosok jelentős része Horthy helyébe királyt akart ültetni. Tőle várták gazdasági, politikai hatalmuk kiteljesedését. Így a választáson az volt a fő kérdés: kik és hogyan gyakorolják a hatalmat? Ez pedig lényeges megosztó tényezővé vált, amit a Bethlen-kormány nem vett kellően figyelembe.

Ezért, ha részletesen elemezzük a 24 induló párt programját, kevés eltérés van köztük. Egy-egy részkérdésben volt csak ellentét. Ami leginkább szétválasztotta őket, az a párt vezéregyénisége, a pártalakító szenvedély, a személyes ambíciók voltak. A sokszínű érdekeket jelzi ugyan a választáson indult nagyszámú párt. Ezt a szóródást fokozza még az a tény is, hogy további tíz olyan párt volt még amelyek nem jutottak el a választási rendelet követelményei szerinti jelöléshez sem. Többen mint pártonkívüliek jelöltették magukat. Ilyen volt például Lakó Imre Zala megyei, alsólendvai választókerületben. A legérdekesebb példája pedig egy balatonfüredi jelölt volt, aki „pártonkívüli szőlősgazdaként" indult, ugyancsak Zala megyében.15

Az induló pártok között szerepelt a Szociáldemokrata Párt is, amely a korábbi 1920-as választásokból taktikai okokból távoltartotta magát. Programja a kormánnyal kötött megegyezésnek megfelelően, csak mérsékelt reformokra szorítkozott.

 

 

   
Előző fejezet Következő fejezet