Előző fejezet Következő fejezet

Az események hatása

 

A magyar kormány azt a taktikát követte a fegyveres szervezkedés kérdésében, hogy lehető leggyorsabban, lehetőleg a nyilvánosság tájékoztatásának kizárásával felszámolja. Mindehhez a véletlenek különös egybeesése folytán a statáriális jogi alap is megvolt. Az 1920. évi VI. törvénycikk 3. §-ának rendelkezése értelmében a hatóságok élhettek a kivételes, rendkívüli hatalom lehetőségével, a békekötést követően még egy évig. Ez pedig 1922. július 26-án ért véget. így a kormánynak a fegyveres csoportokkal szemben tett minden intézkedése törvényesnek minősült. Alkalmazhatta ellenük a statáriális intézkedéseket is. Az események jó alapot szolgáltattak a kormánynak arra is, hogy az ügy kapcsán a szélsőséges jobboldali ellenzéket még nagyobb függőségben tartsa, vagy teljesen felszámolja. Mindezeket a lehetőségeket ki is használta Bethlen István miniszterelnök.

Mint az már megemlítésre került, a magyar hatóságok gyorsan, a belső és nemzetközi nyilvánosság kizárásával kívánták felszámolni a fegyveres akciót. A titkolódzás legfőbb oka az volt, hogy Magyarország ebben az időszakban kezdte meg kapcsolatainak kialakítását az első világháborúban győztes országokkal, ez úton akarta elérni a rendkívül hátrányos békeszerződés megváltoztatását Ennek a politikának az első gyümölcseként könyvelték el az olasz közvetítéssel Velencében létrejött magyar-osztrák megállapodást. Ebben az időben folyt az 1921. évi halasztás után Magyarország felvételének előkészítése a Nemzetek Szövetségébe.

A magyar kormány a fegyveres csoportok létével nem kelthetett volna bizalmat és tekintélyét főleg a környező országok, de mások előtt sem. Érdekében állt szélsőséges belső viszonyok titokban tartása, legnagyobb csendben való intézése. Ebbe a belső csendes felszámolásba adott jelet elsőként a bécsi hivatalos közlemény. A közleményben az szerepelt, hogy 1922. július 19-re virradó éjjel fegyverekkel, gépfegyverekkel, kézigránátokkal felszerelt nagy erők támadták meg Hagensdorfot (Karácsfát). A helységet védő osztrák erők kétórai harc után a támadókat visszaverték. A közlemény arra is kitért, hogy az osztrák kormány már korábban értesítést adott a magyar kormány számára a „magyar bandák" 1921. évihez hasonló szervezkedéséről, azért, hogy elejét vegyék a hasonló eseményeknek.

A bécsi hivatalos közleményre az MTI közölt megjegyzést „jól informált helyre" való hivatkozással. A megjegyzés szerint „... a magyar kormányhoz mind ez ideig semmiféle jelentés nem érkezett az állítólagos támadásról...", így az illetékeseknek nincs módjuk a bécsi közleménnyel kapcsolatban állást foglalni. A magyar kormány azonban kijelenti, amennyiben a bécsi közleményben foglaltak valóságosnak bizonyulnak, kötelességének tekinti a legeré-lyesebb fellépést, a pontos vizsgálatot, a vétkesekkel szembeni legszigorúbb megtorlást.131

Az előzőkből jól tudjuk, hogy az MTI megjegyzéseként szereplő kormány-reagálás nem felelt meg a valóságnak. A magyar kormány előtt már 1922. július első napjaiban világossá vált a fegyveres akció terve és előkészülete. Nádosy Imre országos rendőrfőkapitány által 1922. július 13-án kiadott parancs szerint másnap megkezdődött a ,,déli csoport" felszámolása. A magyar kormány a budapesti osztrák követen keresztül folyamatosan tájékoztatta az osztrák kormányt a felkelők helyzetéről, a tett intézkedésekről. Elfogták Apáthy Lászlót és a környezetében lévőket. Lefoglalták a nagycsákányi vasútállomáson visszamaradt fegyverzeti anyagokat. Az osztrák közlemény időpontjára elfogták az osztrák betörésben részt vevőket, miután visszavonultak magyar területre. Ekkor már előkészítés alatt állt a „középső csoportnak" nevezett, Szabó József, Budaházy Miklós vezetése alatt állók felszámolása. A magyar kormány mégis tagadott, illetve nem akarta a tényeket nyilvánosan elismerni. Oka csak egy lehetett, mégpedig már az említett. Nem akarta beismerni, hogy az országban vannak olyan erők, akik a hivatalosan kinyilatkoztatott nemzetközi megbékéléssel szemben állnak, és képesek erőszakos fellépésre is.

A magyar kormány megjegyzésére 1922. július 20-án osztrák válasz érkezett a Neue Preie Presse által. Ebben kifejezték, hogy a magyar betörés különösen kínos Ausztria számára, amikor az válságos időket él át, de remélik a magyar kormány mindent megtesz a hasonlók megismétlődésének elkerülésére. Ugyanakkor nagyon burkolt és udvarias figyelmeztetés is érkezett a válaszban. „A magyar kormánynak is igen kellemetlen lehet ez az új betörés éppen most..." Ebben utalás történt arra, hogy „éppen most" folyik a döntőbírósági eljárás a két ország között Nyugat-Magyarország késedelmes átadása miatt, amit az 1921. évi felkelés akadályozott meg. Ezért Ausztriának ebből anyagi kára keletkezett. Nem lehet mindegy ennek során az osztrák magatartás. „Éppen most" folyik a magyar-osztrák határmegállapító bizottság munkája, amelynek kimenetelére ugyancsak kihathat a magyar fegyveres betörés.132

A magyar kormányt az osztrák közlemények a történtek nyilvános elismerésére bírták. El akarták kerülni a bizalom megrendülését. A bécsi magyar ügyvivő a következőket mondta el:

A magyar kormánynak csak a napokban jutott tudomására a magyarosztrák határ közelében gyülekező fegyveres csoportok, akik erőszakos vállalkozást terveztek Ausztriába. A közlemény ezen része egyértelműen nem felelt meg a valóságnak. A fegyveres betörésben „középső csoportnak" jelölt Szabó-Budaházy felkelők 1921 novemberétől ebben a térségben voltak a kormány tudomásával. Továbbá a fegyveres betörést megelőzően már mintegy két héttel a magyar hivatalos szervek előtt egyértelmű volt a terv.

A közlemény további részében közölték, hogy a csendőrséget bízták meg a felkelők leszerelésével. Az Ausztriába betört csoport a csendőrség elől menekülve kényszerült átlépni a határt. A magyar kormány meggyorsította a fegyveres csoportok felszámolását. Ezzel a feladattal a szombathelyi honvéd dandárparancsnokságot bízta meg. „Rövidesen be fog bizonyosulni, hogy a magyar kormány a leggyorsabban járt el, és minden intézkedést megtett a határ lojális megvédése érdekében."133

A közlemény utolsó részében foglaltak teljes egészében megfeleltek a valóságnak, ekkor már megtörtént a „középső csoport" felszámolása, és előkészületben volt az „északi csoporté" is.

A magyar kormány bécsi ügyvivőjén keresztül adott tájékoztatójának, a tett intézkedéseinek hatását az osztrák parlament 1922. július 24-i ülésén elhangzott egyik külügyminiszteri válaszon is mérni lehet Willinger képviselő interpellált e napon a magyar fegyveres betöréssel kapcsolatban. Erre válaszolva Alfréd Grünberger külügyminiszter elmondta, a magyar kormány mindent megtesz a hasonló események elkerülésére, a „szabadcsapatokat tényleg lefegyverezték", számos letartóztatás van ebből következően, a támadás megismétlődésének veszélye elmúlt.

Grünberger külügyminiszter válaszának befejező részében azt is elmondta, hogy Nyugat-Magyarország Ausztriához csatolt részét az antanthatalmak adták át birtoklásra, ezért hozzájuk is fordult az osztrák kormány.134

Az osztrák külügyminiszter közlésének utolsó része azon alapult, hogy a szövetségi külügyminisztérium 1922. július 20-án azonos tartalmú jegyzéket adott át Piere Lefevrenak Pohtalisnak Franciaország, Luca Orsini-Baroni Olaszország, A. Akers-Douglasnak Nagy-Britannia és Kumataro Hondának Japán antantnagyhatalmak Bécsben delegált képviselőinek. A jegyzék első részében az osztrák külügyminisztérium azt közölte, hogy az osztrák kormány többször fordult a magyar kormányhoz, akadályozza meg a Nyugat-Magyarországon gyülekező felkelők betörését Ausztriába. Kérték, ne ismétlődhessen meg az 1921-ben történtek. A magyar kormány július 18-án közölte, nem fogja engedni, hogy magyar felkelők ismételten Ausztria ellen forduljanak. Ennek ellenére bekövetkezett a Hagensdorf elleni támadás, amelyet az osztrák katonaság egy egysége védett meg. Ugyanakkor tudomással bír arról, hogy Nyugat-Magyarország több helységében további felkelőcsoportok gyülekeznek.

A jegyzék második részében az eseményekre tekintettel az osztrák szövetségi kormány kérte a jegyzék címzettjeit - a felsorolt országok külügyminisztereit - a kormányaik hassanak oda, hogy Burgenland biztonságban lehessen. A történtek veszélyeztetik az általános békét. Hassanak oda továbbá, hogy a magyar kormány akadályozzon meg minden hasonló tevékenységet. Ebben kérték a sürgős segítségüket.135

A magyar kormány nyilván nem vette jónéven a parlamenti bejelentésben foglaltakat, az antanthatalmak tájékoztatását, a beavatkozásra való felkérést. A rosszallását arra alapította, hogy az események alatt az osztrák kormány kétszer is köszönetét és elismerését fejezte ki a felkelőmozgalom gyors, eredményes felszámolásáért. A magyar kormány Cnobloch követen keresztül folyamatos tájékoztatás adott az eseményekről, a felkelők várható magatartásáról. Bánffy külügyminiszter amikor látta, hogy a magyar fegyveres szervek késésben vannak a felkelőkkel szemben, valószínűleg nem lesznek képesek a betörést megakadályozni, javasolta az osztrák kormánynak, ők is tegyenek ellenlépéseket.136 De mint az eseményekből kitűnik, az osztrák kormány ezt nem tette, sőt a helyi hatóságok sem, pedig biztos értesüléseik voltak A határtól távolabb, Hagensdorfban várták be a felkelőket, itt ütköztek meg velük. Pedig már az átlépésüket is megakadályozhatták volna a határon. A magyar kormány leglojálisabb magatartásáról meggyőződhettek. Ennek ellenére sem „átallotta" az osztrák kormány „bevádolni" az antanthatalmak előtt. Erre figyelemmel a magyar kormánynak kétségei merültek fel, hogy az osztrák kormány valóban törekszik-e az általuk is hangoztatott barátsági viszony létrehozására.137

Hasonló tartalmú nyilatkozatot tett Bánffy Miklós, a magyar kormány külügyminisztere is, az osztrák kormány antantmisszióhoz előterjesztett tájékoztatójával és kérésével kapcsolatban a Neues Wiener Journal című lap budapesti tudósítójának.138 Az eseményeket, azok összefüggéseit ismerve, valóban indokolatlannak látszik az osztrák kormány nehezményezett lépése. A magyar kormánynak elsősorban belpolitikai érdeke volt a szélsőséges jobboldali, legitimista csoportosulás felszámolása. Bethlen-kormány nem azért készítette elő és vívta meg választási küzdelmét, hogy a hatalmon, akár annak csak egy részén osztozzon bárkivel. Ez felelt meg akkori viszonyok mellett az ország érdekének is. A kormány a fegyveres csoportosulások felszámolását még az osztrák közlemény előtt saját elhatározásából, minden külső nyomás nélkül megkezdte, és később be is fejezte. Gyakorlatilag teljesen felesleges volt az osztrák jegyzék.

Bár az antanthoz intézett osztrák közlés és felhívás rossz színben tünetté fel a nemzetközi kapcsolatok kiépítésére törekvő magyar kormányt, még mindig enyhébb volt, mintha az 1921 decemberében kötött kölcsönös egyezmény alapján Csehszlovákiához fordult volna konkrét segítségért.

Csehszlovákia ebben az időben mint a kisantantországok egyik tagja, mindent megtett Magyarország elszigetelésére, nemzetközi kapcsolatainak akadályozására. 1921 áprilisában 6 volt a kezdeményezője a Magyarország ellen irányuló hármasszövetségi rendszernek. Ez csehszlovák-román-jugo-szláv kétoldalú szerződéseken alapult, és kisantant elnevezést kapta. Ugyan az osztrák kormány nem kért segítséget Csehszlovákiától, de az eseményeket követően Seipel szövetségi kancellár hamarosan Prágába látogatott. Ez a látogatás ki nem mondottan is kifejezte, hogy erősebb szálak kötik a csehszlovák kormányhoz, mint a magyarhoz. Ha kell, mint szövetségesek lépnek fel közös érdekeikben. Seipel csehszlovákiai útja visszatetszést váltott ki a magyar hivatalos kormánykörökben, amelyet Cnobloch követ jelzett is az osztrák külügyminisztérium felé.139

Az osztrák kormány barátságtalan lépései egymásután következtek a magyar kormánnyal szemben. Az események alatti magyar magatartás egyiket sem igazolta igazán. A nagyhatalmak beavatkozását kérő jegyzék értelmét vesztette azzal, hogy mielőtt még bármilyen felhívás érkezett volna a magyar kormányhoz - az osztrák indítványtól függetlenül - a felkelők többi csoportosítása már felszámolásra került. A csehszlovák kormánnyal való viszony elmélyítésére irányuló osztrák kancellári látogatás ellentmondott az osztrák kormány által gyakran hangoztatott megbékélésnek, a magyar-osztrák viszony javításának. Ezzel függött össze, hogy mindezek után az osztrák kormány bizonyos önigazolásra törekedett cselekedeteinek utólagos magyarázataként. 1922 augusztusában kártérítéssel fordult a magyar kormányhoz Hagensdorfban (Karácsfán) a felkelők támadása által okozott károk megtérítéséért.

Ennek az volt az előzménye, hogy már 1922. július 22-én az osztrák követség szóbeli jegyzékében jelezte a kártérítési igényüket, amelyet a károk pontosabb felmérése után részletesebben közölni fognak. Az anyagi kártérítést az osztrák hatóságok azért vetik fel - az osztrák követség szóbeli jegyzéke szerint - mert a magyar kormányt általános felelősség terheli a történtekért, és ebbe beletartozik az anyagi is. A magyar szóbeli válaszjegyzék szerint a magyar kormánynak miután tudomására jutott a szabadcsapatosok terve és tevékenysége, mindent megtett leszerelésük érdekében. A Burgenlandba való betörést rajta kívül álló okokból nem tudta megakadályozni. Visszatérésük után lefegyverezte őket és büntetőeljárást indítottak a benne résztvevők ellen. Ezért a magyar kormány soha nem fogja elismerni a történtekért a felelősséget, "beleértve az anyagit sem.

A magyar kormány válaszjegyzékét az osztrák kormányé követte 1922. augusztus 28-án. Ebben az osztrák kormány elismerte a magyar érveket. Kifejtette, hogy a Burgenland elleni támadás valóban a magyar kormány előzetes tudta nélkül következett be. Elismeréssel szólt a magyar kormány erőfeszítéséről, amelyet a felkelők szervezeteinek felszámolásáért, a lefegyverzésükért tett. Ezt követően új módon vetették fel a magyar kormány felelősségét.

Három körülményre alapítva bizonygatták a felelősséget. Elsőként, hogy az osztrák kormány két esetben figyelmeztette a magyar kormányt a várható veszélyre, és mégsem tudta megakadályozni annak bekövetkezését. Másodszor, hogy a támadást magyar állami, katonai és polgári szervek burkoltan támogatták. Harmadszor, hogy Cnobloch osztrák követ július 18-án Khune-Héderváryval, a Külügyminisztérium politikai osztályvezetőjével, július 24-én pedig Bethlen miniszterelnökkel folytatott beszélgetések a témakörben. Az osztrák követ mind a két beszélgetésen felvetette a magyar kormány felelősségét szóban, amelyet - az osztrák jegyzék szerint - a magyar tárgyalópartnerek ugyancsak szóban elismertek. Az említett beszélgetések során az anyagi felelősség viszont nem merült fel.140

Nem lehet kétségbevonni az osztrák jegyzékben felhozott érveket, azt valósnak kell elfogadni. De amennyiben a felelősséget kell vizsgálni akár általános, akár anyagi vonatkozásban, azzal együtt vizsgálni kell a kártérítésre igényt tartó magatartását is. Azt az alapkérdést kell feltenni: megtett-e minden tőle telhetőt a bekövetkezett esemény elhárítására? Az események ismeretében erre a kérdésre nemmel kell válaszolni. A magyar és osztrák kormányok között diplomáciai úton folyamatos kapcsolat volt. A magyar kormány kérte, hogy osztrák részről zárják le a határt, mert hátha a magyar hatóságok elől menekülő felkelők osztrák területre hatolnak be. Ezt a kérést az osztrák kormány nem teljesítette. A határt nem zárták le. A védővonalat lakott helységnél, Hagensdorfnál (Karácsfán) húzták meg. Mindannak ellenére, hogy a helyi osztrák hatóságok jó előre és pontosan értesülve voltak a támadás színhelyéről, idejéről. Maga dr. Mayerhofer, a güssingi (németújvári) közigazgatási kerület vezetője szándékozott beszélni a határ közvetlen közelében tartózkodó „déli" felkelőcsoporttal. Ezek is tények. A felelősséget ezek figyelembevételével kellett volna vizsgálni. Nem lelhető fel adat arra, hogy a két érintett kormány között hogyan zárult e témakörben a vita.

Magyarországon a nyilvánosság előtt a kérdés először az eseményekkel egy időben folyó nemzetgyűlés ülésén merült fel. A nemzetgyűlési ellenzék kellő alappal nem tudta támadni a kormány tett intézkedéseit, azok mindenben megfeleltek a korabeli törvényességnek. A fellépése csak arra irányulhatott, hogy a résztvevők felelősségét enyhítse, minél kisebb felelősségrevonást eszközöljön ki. Zsitvay Tibor nemzetgyűlési képviselő július 25-én az ellen tiltakozott, hogy az ügyet a kormány statáriális bíróság elé akarja vinni. Erre Bethlen miniszterelnök a következőképpen válaszolt: „Egész biztos, hogy ezeket a fiatalembereket, akik ebben a dologban részt vettek, hazafias szándék vezette, azonban kénytelen voltam ehhez az eszközhöz nyúlni. Az országot nemcsak gonoszságból, hanem sajátos rövidlátásból is a szerencsétlenségbe lehet dönteni. Márpedig az ilyen cselekmények alkalmasak arra, hogy az országot veszélybe döntsék."141

A miniszterelnök nyilatkozatából kitűnt, hogy egyet ért a békeszerződés által kialakított hátrányos határok megváltoztatásával, csak nem fegyveres úton, mint ahogy azt az irredenta, legitimista csoportok tervezték és előkészítették.

Bethlen István miniszterelnök békés úton, a hatalom sáncaiból indított revíziós elképzelését a kormánya külpolitikája későbbiekben igazolta. Bethlen, hogy elnyerje a világ eseményeit meghatározó antanthatalmak jóindulatú támogatását, a nemzetközi együttműködésre hajlamos, a békés megegyezésre törekvő ország benyomását keltette. Annak ellenére, hogy Ausztriával szemben nagy ellentétek voltak a határkiigazítás kérdésében és addig sem sikerült e kérdésben eredményt elérni, mégis, 1922. július 7-én ratifikáltatta azt a kereskedelmi szerződést, amelyben bizonyos mennyiségű élelmiszer Ausztriába való szállításánál nem alkalmaz exportilletéket. 1922. augusztus elején Genovában Bethlen miniszterelnök az Európa leszerelése tárgyában rendezett konferencián memorandumot adott át. „Az elszakadt területeken lévő magyar lakosság sérelmei miatt." Ennek hatására a Nemzetek Szövetségének elnöke és a genovai konferencia vezértitkársága hat tagú bizottságot nevezett ki a memorandumban foglaltak megvizsgálására.142

A miniszterelnök a fegyveres előkészület kérdésében idézett nemzetgyűlési kijelentését - a gyakorlat már addig is - igazolta. A szélsőséges jobboldali kormányellenzék kellő alappal nem tudta támadni. Ezért az ezt követő nemzetgyűlési felszólalások is inkább könyörgések, mint sem a kormány elleni támadások voltak. A felszólalók párhuzamosságot, azonosságot próbáltak felállítani a történt események és a kormány hivatalos politikája között. Ezt így fogalmazta meg Pallavicini György őrgróf - ugyancsak meggyőződéses legitimista - nemzetgyűlési képviselő: „A felkelőket hazafias meggyőződés vezette, ezért mindenkit felelősségre lehetne vonni, még a kormányt is, amikor Magyarország integritásáért tesz." Pallavicini megítélése szerint az egész ep-rás azért van, mert „...be akarják vonni az úgynevezett puccs-karlistákat is."143 (Puccs-karlistáknak nevezték azokat, akik az államfői tisztségbe IV. Károly leszármazóját akarták ültetni, Horthy Miklós kormányzó helyébe.) Néhány nappal később 26 főt kitevő nemzetgyűlési küldöttség ment Bethlen miniszterelnökhöz - köztük volt Pallavicini György, Sigray Antal, Hir György - a letartóztatottak szabadon bocsátásáért, az eljárás megszüntetéséért.

A fegyveres akció előkészítésében letartóztatott vezetők közül a legnagyobb harc Héjjas Ivánért folyt. A jobboldali nemzetgyűlési képviselőkön kívül az ÉME és más csoportok is hallatták hangjukat. 1922. július 26-án Kecskemét város „deputációja" - küldöttsége - jelent meg a nemzetgyűlésben, Bethlen István miniszterelnök előtt. A küldöttség kérte Héjjas szabadon bocsátását. A kérelem előterjesztésében a küldöttség több tagja is szólt. Az utolsóként szóló agresszív, követelőző hangot ütött meg, amit a miniszterelnök sértésnek vett. Válaszbeszédében erre különösen élesen reagált, azt „forradalminak" minősítette. Bethlen kijelentete nem tűri, hogy a „forradalom hangján" beszéljenek vele. „Ha férfit kerestek, akkor nálam férfira találtak"144

A kormányra gyakorolt sokoldalú nyomás nem maradt hatás és eredmény nélkül. A nemzetgyűlési eseményeket követő napon, 1922. július 27-én Héjjas Iván kiszabadult az előzetes letartóztatásból.

A kül- és belpolitikai események arra indították a magyar kormányt, hogy a Magyar Távirati Irodán keresztül - amely a kormány félhivatalos tájékoztatási szerve volt -, a kormánnyal szimpatizáló külföldi és belföldi szerveknek, személyeknek a történtekről „helyzetjelentést" adjon ki.145 Ez a „helyzetjelentés" 1922. július 26-án jelent meg. Lényegében a történteket a valóságnak megfelelően tárta fel. A fegyveres akcióban részt vevőket több irányzatra bontva mutatta be. Így; az 1921. évi felkelésből hátramaradottakra, az irredentákra, valamint a legitimistákra tagolta. Az események okaként az országban meglévő elkeseredettséget jelölte meg, amely az elvesztett területi veszteségek miatt alakult ki. Ehhez a belső viszonyokhoz társult Ausztria válságos helyzete, amely azt a képet vetítette a szélsőséges jobboldali csoportok elé, hogy az átcsatolt Magyarország, vagy „kommunista uralom alá", vagy ,,idegen hatalom" uralma alá kerül. A „helyzetjelentés" beszámolt a fegyveres csoportok lefegyverzésére tett intézkedéseiről, az Ausztriába betört 38 fős osztag cselekményének okáról, a vezetők letartóztatásáról, a várható felelősségre vonásukról.

Ugyan közölt tények megfeleltek a valóságnak, de a „helyzetjelentésben" közölt néhány részadat a kormány kül- és belpolitikájához lett igazítva. Az egyik ilyen a felkelésvezetés kérdésében volt. „A fekelőcsoportok... nem álltak egységes vezetés alatt és több frakcióra oszlottak", idézve helyzetjelentésben foglaltakból. Ez nem felelt meg a tényeknek, hisz a szervezkedés politikai vezetője Hir György, katonai vezetője pedig Prónay Pál volt. Az egymástól elszigetelt, esetlegesen egymásnak ellentmondó csoportosulások - frakciók -nem keltheti azt a benyomást senkiben, hogy a kormánnyal szemben közösen fellépő csoportok vannak. Az ilyenek léte felvetheti a hivatalos hatalom belső szuverenitását, vagy mástól való függőségét. Ezért a kormány tagadta, hogy a felkelésben részt vevők egységes vezetés alatt álltak volna. A kormány érdekének megfelelő másik részközlés a következőképpen hangzott. „Nincsenek nyomok arra, hogy ezen felkelésben része lett volna az októberi királypuccs résztvevőinek." Az események korábbi taglalásából jól ismerjük a „helyzetjelentésben" foglaltak ellenkezőjét. Tulajdonképpen a felkelés vezetői közül csak Apáthy László maradt letartóztatásban, aki később öngyilkosságba menekült, mert felfedte a felkelés legitimista céljait. Ugyanezért folyt vizsgálat Sigray Antallal szemben, hogy bizonyítékokat szerezzenek ellene.

A felkelés legitimista - királypárti - céljainak elkendőzése összefüggött a pillanatnyi külpolitikai törekvésekkel. A Bethlen-kormány úgy akart a nemzetközi elszigetelődésből, az országot körülvevő kisantant szorításából kiszabadulni, hogy békés szándékait hangoztatva 1921 májusában elhatározta a győztes hatalmakat tömörítő Nemzetek Szövetségébe való belépését, amelyet egyszerűsítve Népszövetségnek is neveztek. Alapokmányban - az egységokmányban - szerepelt olyan kitétel is, hogy lehetőséget kell biztosítani az egyoldalú nemzetközi szerződések felülvizsgálatának. A magyar kormány ugyan teljességgel nem bízott ennek a kitételnek az alkalmazhatóságában, de mégis megpróbálta, hátha ezúton eléri a rákényszerített trianoni békeszerződés megváltoztatását. Ez motiválta az előterjesztett felvételi kérelmet.

Magyarország felvételi kérelmét a Népszövetség közgyűlése 1921. szeptemberi ülésén tervezte megtárgyalni. Ekkor folytak Nyugat-Magyarország megtartásáért a felkelőharcok. Ami azt is jelentette, a magyar kormány nem tett eleget a békeszerződésnek, nem adta át ezeket a területeket. IV. Károly király jogi helyzetét sem rendezte a nemzetgyűlés, a kormány. A szomszédos országok attól féltek, bármelyik pillanatban visszatérhet az államfői székbe, ami volt Osztrák-Magyar Monarchia feltámasztását jelentheti, állami létüket teheti kétségessé.

Ezek a nyitott kérdések teljes biztonsággal a felvételi kérelem alutasítását jelentették volna. Ezért a magyar kormány 1921 szeptemberében a kérelem tárgyalásának elhalasztását kérte.

1922 közepére megváltozott a helyzet. A kormány 1921 novemberében a felkelőket leszerelte, a kérdéses területeket átadták Ausztriának, az 1921. évi XLVII. törvénycikk mondta ki IV. Károly és a Habsburg-ház trónfosztását. Tehát elhárultak az akadályok a sikeres felvételi kérelem tárgyalása elől.

Amennyiben a magyar kormány a „helyzetjelentésben" elismeri a felkelés legitimista irányzatát is, úgy - elsősorban a kisantant országok - az ismételt Habsburg-restauráció veszélyét vetik fel. Ez pedig egyértelmű lett volna a vereséggel, a felvételi kérelem elutasításával. Ez a magyarázata legitimista irányzat tagadásának. Hogy ez mennyire volt eredményes, azt későbbi események igazolták.

1922. augusztus 10-én Bethlen István miniszterelnök közölte a Népszövetség főtitkárával, hogy a felvételi ügyek intézésével Bánffy Miklós külügyminisztert bízta meg. Ezzel megkezdődött az előkészítő eljárás. Ennek sorában fontos állomás volt a kisantant országok 1922. augusztus 26-án Marianské Lázneban (Marienbadban) megtartott tanácskozása. Ekkor úgy döntöttek nem fognak Magyarország felvétele ellen szavazni, de lehető legtöbb biztosítékot fognak kérni a magyar kormánytól a trianoni békeszerződés megtartására.

A továbbiakban is minden a magyar kormány elképzelésének megfelelően történt. Egyik állam sem tudott felhozni a magyar kormánnyal szemben olyan okot, amellyel megakadályozhatta volna felvételét. A közgyűlést megelőző albizottsági vitákban, de a közgyűlésen sem merült fel a Habsburg-restauráció újabb kísérlete, vagy veszélye. Így 1922. szemptember 18-án a közgyűlés egyhangú szavazattal Magyarországot felvette a Népszövetségbe.146 Tehát eredményes volt a felkelés legitimista élének elhallgatása.

A felvetett ellentmondások ellenére a kormány »helyzetjelentése", annak tartalma kedvező fogadtatásra talált bel- és külföldön egyaránt. A felkelés előkészületeinek felszámolását Rakovszky Iván belügyminiszer indokolta. Az egyik indoknak jelölte meg „... nem tartható fenn tovább az a helyzet, hogy az országban egyesek bármilyen ideális céloktól is vezettetve, a maguk részére csapatokat szervezzenek és azok élére álljanak." Ez a kijelentés összefüggött a kormány által hangoztatott polgári alkotmányossággal. Az állami szervek nem tűrhetnek el olyan fegyveres alakulatokat, amelyek nem rendelik alá magukat az államhatalmi szerveknek. E gondolat lehetőséget biztosított a kormánynak arra is, hogy addig még - az ellenforradalmi rendszer visszaállításában, védelmében kifejtett érdemeikre tekintettel - megtűrt csoportokat is felszámolja. Így például a Szabó-Budaházy vezette felkelőcsoportosulást is.

A belügyminiszter a kormány felkelőkkel szemben alkalmazott fellépésének második okaként jelölte meg: «... ne akarjanak szabadcsapatokkal végezni állami feladatokat"147 Ami nem más, mint a kormány feladata a trianoni békeszerződés revíziójának előkészítése, teljesítése. Ne járjon senki az országban e kérdésben külön utakon. Amint az előzőekből is kitűnik, ebben az időszakban a kormány revíziót nem a fegyveres erőszak útján, hanem a békés módon képzelte el a Népszövetség tagságán keresztül.

Külpolitikai vonatkozásban figyelmet érdemel az aurópai viszonyokat legjelentősebb mértékben meghatározó Anglia és Franciaország reagálása az eseményekre. A tudósítás szerint a londoni és párizsi lapok is foglalkoztak a nyugat-magyarországi eseményekkel, a magyar kormány intézkedéseivel.148 Kellő tárgyailagossággal kezelték a kérdést. A londoni lapok teljes terjedelemben közölték azt a nyilatkozatot, amelyet az ügyben a londoni magyar követség adott. Ez pedig azonos volt a kormány álláspontját kifejező „helyzetjelentéssel". A párizsi és londoni lapok elismeréssel adóztak a magyar kormány erélyes fellépéséről. Tehát az ügy megoldása külpolitikai elismérést is hozott a magyar kormánynak, ami a már tárgyalt módon Magyarország Népszövetségbe való felvételével a gyakorlatban meg is nyilvánult.

Az események következményének kell tulajdonítani, ugyancsak a kormány politikájával szemben álló, szélsőséges cselekmények elkövetésére hajlamos jobboldali szervezet, az Ébredő Magyarok Egyesületének megrendszabályozását. E szervezet alkotta a fegyveres szervezkedés egyik bázisát. 1922. szeptember 10-én Bethlen miniszterelnök bizalmas körrendeletet adott ki a nacionalista szervezetek értékeléséről, azok kormánypolitikában történő felhasználásáról. Egyértelműen pozitívként értékelt a körrendeletben több szervezetet. Így pl. a Magyar Nemzeti Ligát, a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségét stb. Az Ébredő Magyarok Egyesületével szemben elégedetlenségét fejezte ki: „... néha helyi szerveiben turbulens elemek által is befolyásolt az Ébredő Magyarok Egyesülete." Szükségesnek tartotta, hogy a helyi szervei «... komolyabb, irányító egyének vezetése alá kerüljön."149 Később a miniszterelnöki rendelkezésnek megfelelően, jelentős változások következtek be e szervezet vezetőségében is. Ugyancsak ehhez az intézkedéshez kapcsolódik az a 2464/1923. res számú belügyminiszteri intézkedés, amely megtiltotta az ÉME politikai céllal rendezett gyűléseinek az engedélyezését. A más céllal összehívott gyűléseket is »kiküldött hatósági biztossal" kell ellenőriztetni. Amennyiben azt mégis politikai célra használnák fel, úgy a gyűlést fel kell oszlatni, a szervezőkkel szemben pedig eljárás kezdeményezését rendelték el.150

Az ÉME ismertebb vezetői a hatósági intézkedések hatására visszafogottabbá váltak. Például 1922 októberében Hir György és Héjjas Iván látogatást tettek a székesfehérvári „ébredőknél" és Prohászka Ottokár püspöknél, de magatartásuk nem ütközött már kifogásba. Egyedül Bónis Lajos (páter Arkangyal) nem akarta tudomásul venni a megváltozott új helyzetet. 1922. december 5-én Lorx vezérkarifőnök-helyettes adott ki ellene írásos leartóztatási parancsot a fegyveres csoportok ismételt szervezése miatt. Ezt a parancsot Zadravecz István tábori püspök közbenjárására visszavonták. Nem sokkal később, karácsonykor pedig Klebelsberg Kunó belügyminiszter hasonló okból akarta letartóztatni. Ekkor is közbenjárásra menekült meg tőle Bónis Lajos.151

A konkrétabb következményekre Ausztriában is sor került. 1922. július 25-én a bécsi rendőrség, Kunó Hoynigg rendőr főhadnagy vezetésével házkutatást tartott a Die Monarchie című lap szerkesztőségében, és a monarchista pártvezetőjének lakásán. Ez az intézkedés a magyar kormány tájékoztatásának hatására történt, de emellett az osztrák hatóságok is tudomást szereztek az események monarchista jellegéről. A Prónay Pál megbízására eljáró dr. Mészáros Gyula egyetemi magántanár azt vallotta meghallgatásakor, hogy velük állt kapcsolatban. A házkutatásokkal összefüggő híradás semmilyen pozitív, vagy konkrét eredményekről nem számolt be.152

A szervezkedő magyar csoportok előzetesen, több helyen kapcsolatba kerültek a burgenlandi csendőrség tagjaival, katonákkal. Ezért később több helyen leváltások, áthelyezések voltak. Több katonai alakulatot leváltottak, a csendőrséget megerősítették. Grazban állomásozó 5. katonai dandárparancsnokság is jelentést tett a szövetségi hadügyminisztériumnak a felkelők burgenlandi betörésének közvetlen előzményeiről, lefolyásáról és hatásáról. Az eseményeket követő helyzetről jelentették Hagensdorfban és környékén a lakosság nagy izgalomban van annak ellenére, hogy tudomást szereztek a felkelők magyar csendőrség általi lefegyverzéséről. A dandárparancsnokság a katonai szakaszparancsnokság javaslatára megerősítéseket végzett a Strém-patak völgyében. A szövetségi hadügyminiszter táviratilag felhatalmazta az 5. dandárparancsnokságot, hogy a lakossággal való egyetértésben a katonaságot a határ védelfnében bevethetik. Nagy jelentőséget tulajdonítanak szükség esetén az erélyes fellépésnek. Az osztrák közbiztonsági szervek is megkezdték az illegálisan Burgenland területére átment „felkelők" felderítését és elfogását. Ennek során például Wulkaprodesdorfban (Vulkapordányban) július 21-én az osztrák csendőrök három magyar személyt fogtak el. Egyikük Magyar hadnagynak nevezte magát. Valamennyien a Szabó-Budaházy vezette csoporthoz tartoztak. Megbilincselve Wiener Neustadtba szállították őket.

Az események során Burgenlandban is történt néhány személyi attrocitás. Az Eisenstadtban (Kismartonban) tartózkodó Esterházy Pál herceggel szemben több fenyegetés hangzott el. Ót is felelősnek tartották az eseményekben, mert egy ideig eltűrte magyarországi birtokain a „felkelők" gyülekezését. A fenyegetések miatt fegyveres vadászokkal őriztette uradalmát. A szociáldemokraták felhívására az arató munkások sztrájkot kezdtek nála. Ide tartozik az is, hogy Kuntár József nagynardai plébánost az osztrák csendőrök elfogták mint „magyar érzelmű agitátort" és Reichnitzre (Rohoncra) akarták kísérni. Útközben Schachendorfban (Csajtán) a lakosság ellenállására szabadon bocsátották.153

Összegezve az események mérlegét, azt a következőképpen lehet megvonni. A magyar kormány úrrá lett a szélsőséges jobboldali ellenzéken katonailag és politikailag egyaránt. Felszámolta az addig hallgatólagosan engedélyezett fegyveres irredenta csoportot, amelyet Szabó-Budaházy vezetett. Új rendszabályokat adott ki a korabeli törvényességbe nehezen beilleszkedő csoportokkal, így az ÉMÉ-vel szemben is. Az 1922 júniusi választásokon politikailag vereséget szenvedett kormányellenzék a legitimisták, az eseményekben nyíltan felfedték magukat. A vereségük nemcsak katonai, hanem erkölcsi is volt. A hatályos törvények biztosította keretek között a kormány a törvényesség bástyájából súlyos hátrány okozására volt képes az exponált személyekkel szemben. A magyar kormány magatartása és intézkedése elismerést kapott. Nemzetközileg tovább szilárdult tekintélye. Mindez fokozta külpolitikai terveinek esélyeit. A legitimista - karlista - tábor függősége a kormánytól tovább erősödött. A Bethlen-kormány ezúttal mindazt elérte, amit a választások előtt, illetve alatt nem sikerült számára. Mégpedig azt, hogy az országban lévő összes jobboldali irányzat akarva, vagy akaratlanul őket szolgálta.

 

 

   
Előző fejezet Következő fejezet