Előző fejezet Következő fejezet

Botár István

A CSÍKSOMLYÓI SZENT PÉTER ÉS PÁL PLÉBÁNIATEMPLOM RÉGÉSZETI KUTATÁSA (2002-2005)

 

Abstract: [Results of the archaeological excavations of Saint Peter and Pal parish church (2002-2005) in Csíksomlyó (Hung.; - Rom.: Şumuleu-Ciuc)] The medieval building was first mentioned in 1332 and demolished in 1800 when the building of the actual church began and only a few carving in secondary emplacement show the existence of the old temple. The archaeological research revealed the ruins inside the present church under the floor and identified five building periods of the old church between 12th century and 17th century. The researched area is placed in the northwestern part of the actual church, the examination of the other parts was not possible.

The first stone phase was not located yet. These still latent remains are out of the researched area probably also on the church hill. Parts of it (carved stones, pieces of a fresco, mortar) were found in secondary position in the foundation of the succeeding period.

From the second period we excavate the north wall of the ship (inside length 13.8 m) and a small part of the sanctuary, without its eastern part.

The date of the earliest phases around the 12th century is based on the results of the C14 analysis of a grave, findings and a piece of ceramic in the mortar of the second period.

After the demolition (?) of the Arpadian-age building a new one was built, which ship was a bit longer (16 m). Its sanctuary was reconstructed during the fourth period around the 15—16th century, when a gothic sanctuary was built with brick-vault in equal breath with the old ship (8.6 m).

The dendrochronological analysis proved the correctness of the written and epigraphical sources about the building of the late-gothic stile bell tower by the west façade in the second part of the 17th century. In the early 18th century a family crypt was built in the north-west corner of the ship which had been utilized by the Sándor-family till the end of the century.

During the excavations more than 70 graves were documented which had shown several burial customs.

Although the archaeological research had limited possibilities and many question are still open, the early phases are the main argument for the existence of a ecclesiastical organization in this region already in the 12th century. This is an extremely important data in the case of this period and area, because no written sources had been preserved for this era. Based on the strong connection between the archedeaconate and political organizations in the Arpadian period in the Hungarian Kingdom we can presume the existence of a royal shire, comitatus before the settlement of the szekelys in this region.

Rezumat: [Rezultatele săpăturii arheologice dintre anii 2002-2005 de la biserica parohială Sfântu Petru şi Paul din Şumuleu - Miercurea Ciuc (magh.: Csíksomlyó)] Prima menţiune a bisericii datează din 1332 şi este legată de dijmele papale. Biserica medievală a fost demolată în 1800 când au început lucrările de construire a bisericii actuale. Din biserica veche s-au păstrat doar câteva fragmente (pietre sculptate) şi acestea în poziţii secundare.

În urma săpăturilor arheologice în interiorul bisericii de azi a fost localizată biserica medievală şi s-au identificat cinci faze de construcţie datând între secolele al 12-18-lea. Zona de cercetare s-a limitat la sfertul nord-vestic al bisericii de azi.

Deşi prima fază nu a fost încă localizată, părţile înzidite în zidul perioadei următoare (fragmente sculptate, mortar, bucăţi de fresco) arată că urmele ei pot fii găsite în apropiere, undeva în afara zonei cercetate de noi.

Din faza a doua a fost cercetat zidul nordic al unei nave lungi de 13,8 m (grosimea fundaţiei este de 160 cm!) şi o parte din sanctuarul acesteia, însă fără închiderea estică. Datarea primelor faze la mijlocul epocii Arpadiene în secolul al 12-lea se bazează pe cronologia unor inele de tâmplă cu capătul cu forma „S", pe datarea cu C14 a aceluiaşi schelet, care se suprapune peste un mormânt anterior, şi pe un fragment de ceramică găsit în mortarul fundaţiei. Separarea cronologică mai fină a celor două faze nu este posibilă pe baza datelor actuale.

Se pare că această biserică a fost total demolată, şi pe ruinele fundaţiei s-a construit o biserică ceva mai mare, cu o navă de cca. 16 m al cărei sanctuar însă a fost demolat cu ocazia construirii sanctuarului gotic în perioada următoare, adică în secolele al 15-16-lea. Aceast sanctuar poligonal a fost boltit cu nervuri din teracotă şi avea acelaşi lăţime ca şi nava: 8,6 m.

Potrivit izvoarelor scrise, turnul-clopotniţă de la faţada vestică a fost construit doar în 1680, datare întărită şi de cercetarea dendrocronologică. Cândva înainte de 1731 în colţul nord-vestic al navei familia Sándor şi-a construit o criptă familială.

În cursul săpăturii am descoperit mai mult de 70 de morminte, cu ajutorul cărora am documentat diferite obiceiuri funerare.

Deşi cercetarea arheologică a avut o suprafaţă restrânsă - datorită căreia planul exact al diferitelor epoci rămâne încă necunoscută, şi câteva întrebări au rămas nerăspunse - ea are un aport major în legătura cu istoria zonei. Existenţa unei biserici deja în secolul al 12-lea demonstrează organizarea eclesiastică şi politică a regiunii în această epocă, care era astfel parte integrantă a unui comitat din regatul maghiar chiar înaintea aşezării secuilor în zonă.

Jelen beszámolóban a csíksomlyói Szent Péter és Pál plébániatemplomban 2002. október   és   2005.   május   között   több   megszakítással   végzett   régészeti   ásatás eredményeit ismertetjük, amelyet a Csíki Székely Múzeum munkatársai, Darvas Lóránt, Tóth Boglárka és e dolgozat szerzője vezettek.

 

A középkori templom

A templom Csíksomlyó (románul: Şumuleu-Ciuc, ma Csíkszereda része, Hargita-megye, Románia) Csobotfalva nevű részén, a Somlyó-patak jobb partja felett húzódó domboldalon fekszik. A középkor folyamán egészen a 18. század elejéig több település - Csomortán, Csobot(-falva), Vardotfalva, Taploca, (Csík-)Szereda - plébániatemploma, és több alkalommal a Telegdi főesperesség csíki alesperességének, majd 1592-től a csíki főesperességnek a központja volt.1 (1. kép)

Titulusa korai alapítást sejtet, a templom első adatolása azonban csak a pápai tizedjegyzékből ismert: Chik, Sumbov, Sumlov néven 1332-1334 között három alkalommal írták össze. Nagy valószínűséggel a pápai tizedszedők csíki kiindulási és érkezési helyszíne volt, központi szerepe feltehetően már a 14. század elejére kialakult.2 Erre utalhat az is, hogy a ferencesek Csíksomlyón telepedtek meg a 15. század folyamán.3 A plébániatemplomhoz tartozó többi települést csak a 16. század közepétől említik először a különböző katonai és adóösszeírások alkalmával.4 (2. kép)

A középkori templomot 1800-ban a torony kivételével elbontották és új egyházat építettek, de a források alapján meglehetősen részletes adataink vannak a régi épületről. Az 1674-től induló Album Ecclesiae a plébánia levéltárában található építési jegyzőkönyv, és az 1731. évi Vizitációs Jegyzőkönyv több nagyon fontos, korábban ismeretlen adatot is tartalmaznak a középkori épületről.5

A 18. század eleji állapotokra ANDRÁSI István csíki főesperes vizitációs jegyzőkönyve nyújt értékes adatokat. Eszerint a középkori kő templom és födéme 1731-ben jó állapotban volt, akárcsak nemrégiben javított cinteremfala. Felszerelései közül megemlítették három oltárát, északon a Mária, délen a  Szent István tiszteletére  szentelt kis  oltárokat, ill.  a főoltárt is.

Pontosabb helymegjelölés nélkül írták össze a Sándor család boltozat nélküli magánkriptáját. A toronyban ekkor három felszentelt harang volt.6

A bontás előtt álló középkori templomról egy 1800-as építési jegyzőkönyv további fontos adatokat őrzött meg: „a Templom volt hosszóságra 15 őles, szélességre negyed fél öles, magossagára is anynyi; a dereka a templomnak mennyezetre volt, a Sanctuarioma pedig bolthajtásra, de a Sanctuarium késsőbb kori munka volt, a Templomnak volt a szokot helyen két fa chorussa egy más felett, harmadik chorus pedig hasonló képpen fából volt Dél felől a Templom oldalába, ezen chorus volt a szeredaiak számára minthogy Szereda várossa is filialisa volt ezen Parochianak és csak Anno 1751-be vált el Somlyotol ezen Templom el rontásakor nem találtunk semmi jelt arrol mikor épitetett a Templom dereka." Ez a bontáskor felvett jegyzőkönyv rögzítette a középkori templom legfontosabb jellemzőit: a templom hossza: 28,35 m, magassága és szélessége 8,5 m volt (egy szélességi adatot ismertettek, azaz a hajó és a szentély szélessége megegyezett). A sík mennyezettel fedett hajóban két fa kórus állt, egyik a déli oldalon, a másik két szinttel (!) a „szokott" helyen, azaz a nyugati oldalon. A szentély boltozott volt, és későbbinek tartották a hajónál.

A középkori templomot - a torony kivételével - négy hét alatt bontották le és ezt követően kezdték a mai templom építését. Alapkövét még 1800. június 25-én tették le, míg az első szentmisét 1802. október 31-én tartották. Az új épületbe az elbontott templom kőanyagát is beépítették. A tornyot 1823-ban emelték meg egy szinttel, és 1901-ben kapott új galvanizált fémlemez tetőt.7

Az Album Ecclesiae (Domus Historia) említi a régi cinteremfal nyomát, mely a mai szentély közepénél (?) húzódott: „mint arról [...] talajrendezés alkalmával [...] 1908-ban meggyőződtem" - írja az akkori plébános. E talajrendezés alkalmával (középkori?) sírokat, vagy osszáriumot is bolygattak, ugyanis szekérderékszámra hordtak el csontokat. A templom körül a mostani cinterem falait is túllépő temető volt: a falakon kívül, főként attól délre többfelé láthatók régi sírok keresztjei, hantjai, ill. keletre az ún. Ádám és Éva dombján csatornázások során koporsós sír került elő.8

Az elbontott középkori templom kőfaragványainak egy része az új templom falaiba másodlagosan beépítve maradt fenn. A torony melletti helyiségek ajtónyílásaiban található két hengertagos, félköríves kő ajtókereteket az Árpádkorra, illetve a 13-14. század fordulójára, az ún. „átmeneti korszakra" keltezi a művészettörténeti kutatás.9 A templom egy későbbi korszakából, a gótikus periódusból maradt meg a ma cinteremkapuként használt szintén másodlagos helyzetű, szemöldökgyámos gótikus kő ajtókeret. (3. kép) Valószínűleg szintén ebbe a korszakba tartoznak a szentély déli falába befalazott ablakszárkövek is, ill. a hajó északi falában, az északnyugati saroknál található élszedéses ajtó-szárkő is.

A templom későközépkori, 1595-ben öntött harangja mára eltűnt, feliratát ORBÁN Balázs örökítette meg: VERBUM DOMINI MANET IN ETERNVM. ANNO 1595.10

A templom további középkori felszerelései közül az oltárokról vannak adataink, noha mostoha sorsuk messze sodorta őket a templomból. A főoltár a 16. század első negyedében keletkezett, ún. átmeneti típus: kompozíciója gótikus, de díszítése, szerkezete már reneszánsz jellegű. Egy része, a nagy táblakép és a mozgó szárny később kettéfűrészelt darabja a Magyar Nemzeti Múzeumba került még 1888-ban, míg a predella (rajta II. Lajos és a székely nemzet címere), a pilaszterek és a többi kép az Erdélyi Múzeumba jutott 1911-ben. A Szent Imrét és Szent Lászlót ábrázoló képről csak a Holló Ignác-féle másolatból tudunk. A főoltár után nem sokkal készülhetett a kisebbik Máriaoltár, mely 1911-ben az Erdélyi Múzeumba került. Ez szorosan kapcsolódik a főoltárhoz, képein Dürer- és Cranach-metszetek hatása érezhető, és hasonlóság figyelhető meg a csíkszentléleki és csíkszentimrei oltárokkal.11

 

Az ásatás eredményei. A középkori templom építési periódusai.12

A régészeti kutatás az 1800-ban épített plébániatemplom északi, Jézus Kínszenvedése kápolnájában a gombafertőzött fapadló cseréjének régészeti felügyeletével a helyi plébánia felkérésére indult.13 A padló felszedését követően kiderült, hogy a kápolnában közvetlenül a padló alatt korábbi, középkorinak tartható falak húzódnak. Ez, valamint a hajó északnyugati sarkában, a már ORBÁN Balázs által is említett „kriptában" látható korábbi falmaradványok alapján feltételeztük, hogy a középkori templomnak kiterjedt maradványai lappanganak a templombelső padlója alatt. A régészeti ásatás területét a kápolna feltárását követően a plébánia kérésére a mai templom északnyugati felére terjesztettük ki (a munkafelületek elhelyezkedését és alakját a padsorok és a templombelső oszloptömbjei határozták meg, így a középkori templomnak csupán az északnyugati részét kutathattuk).

Az alábbiakban a feltárás eredményeit építési periódusonként mutatjuk be, de helyenként előfordulnak majd ismétlések, ill. átfedések. Az egyszerűség kedvéért a falak, templomrészek irányát a szokványos kelet = szentély elv szerint adjuk meg, de a valóságban a templom tájolása nem pontosan K-Ny, hanem inkább ÉK-DNy irányú (61,1°).

A templombelsőben a mai templom északi hajófalával párhuzamosan, attól 1,5 m-re ÉK-DNy irányba húzódó visszabontott, de 40-50 cm magasan álló felmenő falakat találtunk, ezekbe vágták be a mai padló gerendáit. A többperiódusú fal déli oldalán vastag omladékréteg húzódott, így nyilvánvalóvá vált, hogy a középkori templom északi falairól van szó, melynek belsejét a bontási omladék tölti ki.

Az érthetőség kedvéért a középkori falakat római számmal jelöljük (I-V.), a falakat az előkerülés sorrendjében számoztuk, így ez nem a falak közötti időrendi sorrendet jelzi. A szelvények számozása szintén a munkafolyamatot tükrözi: 1. a kápolna keleti fele; 2. a hajóbelsőben az 1. szelvénytől délre eső szelvény; 3. a kápolna nyugati felében nyitott szelvény; 4-6. a 2. szelvénytől nyugatra eső, a hajóbelsőben elhelyezkedő és a nyugati falig húzódó szelvények. (4. kép)

A szelvényeket mindenütt a sárga agyagos altalajig feltártuk (egy kisebb szakasz kivételével, ahol ezt a kiásott föld elhelyezése nem tette lehetővé). A néhol több méteres mélység, a laza sírföld, vagy éppen bontási omladék nem tette lehetővé mindenütt függőleges szelvényfalak kialakítását.

Az ásatás során a dokumentációhoz használt szint a templom felmérése során használt szinttel megegyező, ez a mai déli templombejárat legfelső lépcsőfokához képest +113 cm-el van magasabban. Így a szövegben és a rajzokon szereplő szintadatok a tényleges, de változó középkori szintekhez képest lényegesen nagyobbak, a gótikus szentélylépcső teteje például -179 cm-en helyezkedik el.

Az ásatás során a középkori templomnak csak kis hányadát tártuk fel. Éppen ezért az alább ismertetendő megfigyeléseket és eredményeket nem tartjuk véglegesnek, a további munka során bizonyára kerülhetnek elő olyan adatok, melyek alapján pontosabb képet adhatunk a templom történetéről. (5. kép)

 

A templom első periódusai (V. fal)

A templom első két első, korai periódusát kénytelenek vagyunk együtt ismertetni. A legkorábbi kő templom maradványait ugyanis nem eredeti helyükön, falként, hanem a következő periódus (V. fal) falazatában azonosítottuk másodlagos helyen, ugyanakkor jelenlegi adataink nem teszik lehetővé, hogy e két legkorábbi periódus keltezését külön-külön megkíséreljük.

A templomdombon egykor állt legelső kő templomról egyelőre csak közvetett adataink vannak. Az általunk feltárt legkorábbi, ún. V. fal alapfalába befalazott másodlagos maradványok: festett-meszelt kő, tégla-, freskó- és habarcstöredékek, kőfaragvány alapján tudjuk, hogy falait meszelés borította és néhol festett volt, nyíláskereteinek egy részét faragott kő elemekből alakították ki. Falazatához sötétvörös pelyvás téglát és köveket egyaránt használtak. Falmaradványok hiányában pontos helyét nem ismerjük, de amennyiben azonosítható alapfalai megmaradtak, akkor azok gyaníthatóan szintén a mai templom közvetlen környezetében kereshető, az eddig feltárt felületek alapján gyaníthatóan a mai templom keleti vagy déli felében.

A II. periódus („V. fal") nyugati alapfalában egy törött (fél-?) oszlopfejezetet találtunk. A faragvány legalább négy vízszintes sávból áll, melyek felső átmérője kisebb, mint az alsó, s így fűrészfog-szerűen egymás fölé nyúlnak.14 Pontos analógiáját egyelőre nem ismerjük, így az Árpád-koron belül a faragványt nem tudjuk keltezni. (6. kép)

A második kőtemplom hajójából az északi alapfalat teljes hosszában, valamint a szentély alapozásának északi kis szakaszát is sikerült feltárni.

A visszabontott szentély kelet-nyugat irányú, 120 cm széles maradványa a késő gótikus szentélyfalon (II. fal - ld. később) belül, a 2. és a 4/a szelvényben került elő: mintegy 50 cm magas alapfalának jelentkezési szintje -192 cm (az alapozás alja -250 cm), szélessége a későbbi ráépítések miatt nem meghatározható. Sajnos e „korai" szentélyfal záródása az eddigi ásatás során nem volt megállapítható, egy későbbi beásással ugyanis északi oldalának keleti felét teljesen elásták, a diadalívtől mérhető részének hossza 3,7 m. Ez a szentélyalap (V. fal) akadályozta meg a későbbi gótikus szentélyben a padlószintek süllyedését, míg mellette, a szentélybelsőben a sorozatos temetkezések során fellazult föld miatt a járószintek jelentősen leereszkedtek. (7-8., 10. kép)

Az alapfal szövetében több, eltérő falazású vízszintes sáv látszik, vélhetően a többütemű építés miatt. (9. kép) A felső kősorok közt barnás, kavicsos habarcs van, ezt fekete földréteg választja el az alatta húzódó fehér mészrögös habarcsos, téglatöredékes szinttől, míg az alsó kősort szárazon, földdel falazták, és a szűzföldre fektették. Mindegyik említett rétegben (az alsó, fehér habarcsszintben, ill. a fekete földréteg, és a barnás felső habarcs alatt is) előfordult meszelt felületű másodlagos helyzetű habarcstöredék, ill. több, az első templom bontásából származó festett-vakolt kődarab is.

A 4. szelvényben a késő gótikus oltáralapozások alatt követhető az északi szentélyfal (V. fal) nyugati végének és diadalívének maradványa. Ez bő egy méterrel feküdt nyugatabbra az 1800-ban elbontott templom északi diadalívétől. Eltérő habarcsa, falszövete, alapozási mélysége alapján egyértelműen elválik a felette elhelyezkedő, későbbi III. faltól. Eredeti kiterjedése a későbbi bolygatások, ill. a ráépült mellékoltárok miatt nem határozható meg pontosan, az azonban - a bontási omladék alapján - valószínűnek tűnik, hogy a diadalív déli falsíkja délebbre nyúlt, mint a ma megfigyelhető csonkja. Erre utalt az a vékony habarcsos építési réteg is, mely a falcsorbázat alól indult és dél felé fokozatosan elvékonyodott, ill. egy további, eredeti helyén megmaradt, a sárga altalajon elhelyezkedő kő, mely szintén délebbre helyezkedik el, mint a szentélyalap déli falsíkja. Ezt a déli falszakaszt a 22. sír gödrével bontották el. Itt is jól megfigyelhetőek a habarcsszintek közti markáns vízszintes elválások, ill. az I. templom bontásából származó másodlagos helyzetű vakolt kövek. (9— 11. kép)

A második templom hajófalát az 1800-ig álló III. fal (= harmadik periódus) alatt, az azzal párhuzamosan futó és kívül 25-30 cm-rel szélesebb alapfallal azonosítottuk. Tetejének szintje: -202 cm, alapozásának alja -252 cm, szélessége 140-150 cm körüli! (11. kép) Az alsó kősorok között hasonló fekete föld, téglatöredékes fehér habarcs található, mint a 2. és 4/a. szelvényben feltárt elbontott szentélyalapozásban - összetartozásuk nem kétséges. A felette elhelyezkedő III. faltól határozottan elválasztható eltérő falszövete és habarcsa alapján, a faltömbök között a belső oldalon omladék, kívül föld húzódik. A hajófalat itt is a bolygatatlan földbe alapozták, majd a fal mellé fekete földet döngöltek, amely a falszövet kövei közé is bekerült. Az alapozáson vízszintes irányú habarcsos lefolyás látszik: valószínűleg két ütemben rakták le. A legalsó kősorban bontásból származó, meszelt felületükkel a föld felé fordított kövek az I. periódus meszelt voltát mutatják. Az V. fal az 5. szelvényben, hasonló elhelyezkedésben (jelentkezése -227 cm), szintén követhető volt III. fal északi oldala alatt. (11-14. kép)

Sajnos a mai templom egyik belső falpillérének alapozása miatt a hajófal északkeleti sarka („válla") nem látható, de az említetett falpilléralap túlsó, keleti oldalán a 2. szelvényben az alapozás már nem jelentkezik, tehát az V. fal kelet felé valószínűleg a ráépített III. és II. fal találkozásáig (későbbi hajó és szentélyfal csatlakozásáig) tarthatott.

A mai templom egyik belső falpillérének alapozása (nyugatról számolva a 3.) e részen a hajófalak mellett minden korábbi réteget eltüntetett, alatta azonban néhány nem kötésben levő, sárga agyagra fektetett kő jelzett egy É-D-i irányú elbontott falat (?) az V. fal alapjával egyező, -234 cm mélységben. Egyértelmű kapcsolatot az V. fal alapozása és a kövek között nem lehetett megállapítani.

Az V. fal északnyugati sarka a 6. szelvényben a következő építési fázis (III. fal) mélyebb alapozása miatt a külső oldalon nem követhető egyértelműen a mai nyugati homlokzatig. A III. fal építésekor ugyanis a sarokban - a keletebbi részektől eltérően - már nem az V. falra, hanem mélyebbre, közvetlenül az altalajra van alapozva, nyilván az itt elbontott V. fal rovására. Az V. fal legalsó kősorának egy-két köve azonban megmaradt, így látható, hogy egykor egészen a mai templom nyugati alapfaláig futott. A falsarkak értelmezését nehezíti, hogy 1800-ban, vagy azt követően kriptaépítés szándékával (?) belebontottak a középkori faltömbökbe. (15. kép) Az északi torony melletti helyiség alól ugyanis egy „céltalan" boltozott lépcsőlejáró vezet a mai hajó északnyugati sarkához futó középkori alapozásokhoz, melynek falazatába több gótikus terrakotta bordát is beépítettek.

A második periódus nyugati záródásának néhány belső kősora a középkori épület északnyugati sarkába épített Sándor-kripta (erről később részletesen) nyugati fala és a mai épület nyugati fala (itt talán ez a III. fal) között még látható. Így a második templom teljes belső hajóhossza mérhető: 13,8 m.

A korai periódusok keltezéséhez több fogódzónk van. Az V. fal alapozásának habarcsából egy világosbarna, korongolt cseréptöredék került elő, melyen bebökött dísz látható. A cserép párhuzamai alapján 11-12. századinak tartható. Noha a kerámiatöredék készítését-használatát követően elvileg bármikor idekerülhetett, valószínűleg mégis leginkább a második periódus építésének idejét jelzi valamikor a 12. század folyamán. (16. kép)

A fal közelében feltárt keltezhető sírok és a falak kapcsolata nem egyértelmű, ezért a sírok kapcsán tett megfigyelések nem köthetők biztonsággal az első két periódus valamelyikéhez.

A 10. sír a középkori templomon, azaz esetünkben az V. falon kívül került elő, halántékánál 2-2 darab S-végű hajkarika került elő, ebből kettő bordázott, szélesebb (4 mm) véggel, átmérőik: 1,8-2,6 cm közötti, ill. a jobb kezén egy korrodálódott vas (?) pántgyűrű töredékeit találtunk. A bordázott S-végű hajkarikák legközelebbi pénzzel keltezett analógiái 12. századiak,15 a vázat a C14-es karbonizotópos keltezés viszont ennél későbbre, 1208 és 1270 közötti időszakra keltezte.16 Az eltérést talán a kopott hajkarikák hosszú (újbóli?) használata magyarázhatja. (17. kép)

Alatta egy további sír helyezkedett el (14. sír), melynek betöltésében épületre   utaló    habarcsrögök,    téglatöredék   mellett    egy    nagyobb    váz szórványcsontjai is előkerültek. A 10. sír alatt fekvő 14. sír és az általa bolygatott nagyobb váz tehát vélhetően 12. századi és a sírföldbe belekeveredett törmelék alapján állítható, hogy ekkor a templomdombon már állt kő templom. Egyelőre nyitott marad annak az eldöntése, hogy ez a keltezés pontosan melyik épületre vonatkoztatható.

A templomban folyó feltárás során, több helyen találtunk még olyan sírt, melyeket feltételesen egy korai templom körüli temető részeinek tarthatunk. Két sír esetében a sekély mélység, a tiszta betöltés ill. a tájolás miatt valószínűsíthető, hogy az elhunytakat még az általunk feltárt alapfalakhoz köthető templom építése előtt hantolták el: az 5. és a 19. sír (2/a és 4/a szelvények) tájolása eltér a középkori falak, és a többi sír tájolásától is. Nagyon sekély mélységű, lekerekített sarkú sírgödreik betöltésében ismételt vizsgálat ellenére sem találtunk kőépületre utaló szennyeződést (habarcs-, mész- vagy téglarögöket). A későbbi sírok bolygatásától mindkettőt a véletlen mentette meg, az 5. sír fölé a sekrestye épült, a 19. sír viszont részben a későbbi szentélylépcső alatt húzódik (a lépcső alól kinyúló koponyát már egy későbbi sír gödre vágta). Mindkettőben melléklet nélkül elhantolt gyermek nyugodott. Noha önmagában a betöltés tisztasága nem jelentheti feltétlenül a tárgyalt sírok „korai" voltát, mégis azért tartjuk lehetségesnek ezeknek az első kő templommal összefüggő keltezését, mert nem valószínű, hogy az Árpádkorban templombelsőbe temették volna őket, és a sírok későközépkori datálását a régészeti megfigyelések (elhelyezkedés, sírmélység, és a betöltés) nem támogatják.17

E néhány temetkezésben tehát egy kora Árpád-kori temető részletét gyaníthatjuk, azzal a megjegyzéssel, hogy e kérdésben a további kutatásoktól várható végső válasz.

A hajó méretei (közel 14 m hosszú, alapozásának szélessége 150 cm), jól jelzi, hogy az épület már valószínűleg nem egyszerű falusi plébániatemplom, hajómérete kétszerese az ismert székelyföldi Árpád-kori átlagos hajóméreteknek.18

Az épület valószínűleg teljesen elpusztult/lebontották és falait legalább részben elhordhatták. Erre látszik utalni az a tény, hogy omladékos maradványai fölé fekete föld került, ill. az a megfigyelés, hogy a 4b szelvényben a 29. és 35. sírt gyakorlatilag belevágták az alapozásba. E sírok ugyanis a IV. fal déli falsíkjától (ez az V. fal későbbi köpenyezése) 70 cm-re, míg az V. fal itt hiányzó, rekonstruált déli falsíkjától is közel félméternyire nyúlnak be észak felé az alapok alá. A sírok ilyen elhelyezkedését álló falak esetében aligha tarthatjuk lehetségesnek.

A somlyói templom első, 12. századra keltezett periódusa egyelőre társtalan Csíkban, de nagy valószínűséggel nem állt magában. A további csíki feltárt Árpád-kori templomok pontosabb keltezése nem volt lehetséges. Így a csíkszenttamási Csonkatoronynál feltárt félköríves, illetve a Csíkmenaságon azonosított egyenes záródású szentéllyel épült templomok időrendje még bizonytalan,19 de a Csíkszenttamáson terepbejárás során azonosított 11-12. századi település alapján a korabeli egyház is elképzelhető. Csíkszentkirályon a titulus, a régészeti leletek és falmaradványok alapján a templom szintén 12. századi felépítését javasoltuk. Az itt végzett legújabb régészeti kutatások során (DARVAS Lóránt 2007.) az általunk rekonstruált korai szentélyt igazolták, sőt az alapfalak alatt sírokat is találtak, ami jól jelzi, hogy e templomoknak igenis voltak előzményeik (templom nélküli temető vagy fa templom).20

 

A templom harmadik periódusa (III. fal)

A templomnak ebből a periódusából a teljes északi hajófalat feltártuk, vastagsága 1 m körüli. Belső falsíkja közel 50 cm magasan meszelt felületű felmenő fal, külső oldala vakolatlan. A hajó külső hossza 16 m, szélessége 8,6 m volt.21 A III. hajófal egészen az 1800-ig, a középkori templom elbontásáig állt. A mai templom építésekor e falat csak mintegy félméternyi magasságig bontották vissza, a maradványokat gyakorlatilag a padló gerendáinak támaszaként hasznosították (jelentkezési szint-152-157 cm). (5, 11, 14-15. kép)

Az északnyugati sarokban a III. fal nyugati fala, azaz az 1800-ban elbontott középkori templom nyugati homlokzata, a mai templom nyugati fala alatt húzódik, azaz itt az új falat közvetlenül ráépítették a középkori maradványokra. A falak viszonyainak pontosabb tisztázásához falkutatásra lenne szükség, ezt azonban az ásatás felfüggesztése miatt még nem végezhettük el.

A III. fal építése a korábbi V. fal visszabontását követően történt, korábbi széles alapozás középső tengelyében. Az új falat a korábbi alapozással nem kötötték össze, közöttük kívül földréteg, belső oldalon omladék húzódik, mely fölött jól érzékelhető volt a III. fal lapos alja (!). (18. kép)

A III. fal visszabontott tetején a teljes falszakasz külső oldalán kéttéglányi mélységben, egymás felett két-három téglasor húzódik, melyek erősen töredezett állapotban kerültek elő. Ma már megállapíthatatlan, hogy ez a téglaszövet a felmenő falban is folytatódott-e, vagy csak ebben a magasságban alkalmazták néhány sor vastagságban. A téglák között az alsó kőtömböktől eltérő habarcs van, így valószínűleg a fal (lábazati párkány?) utólagos javítása során kerültek a falba.22

A harmadik kőtemplom szentélyéről szinte semmit nem tudunk, ugyanis a későbbi bővítés során visszabontották, így sem formájára, sem méretére nincsenek jelenleg adataink. Az eddigi kutatási felületekben annyi derült ki, hogy a hajónál keskenyebb volt. A hajófal keleti végén egyértelmű falelválás mutatja, hogy a hajóval egyező szélességű szentélyfal utólagos, a következő periódus része, míg a diadalív keleti felén az egyenetlenül eldolgozott falcsorbázat jelzi egy visszabontott, délebbre húzódó fal nyomát, melyet így a hajóval egyező módon, a korábbi periódus (szentély) alapfalára építettek. (7, 11. kép)

A mai templom északi kápolnájában, a középkori szentélyektől északra egy sekrestye északi alapfalát tártuk fel (jelentkezési szintje: -105-130 cm, alapozásának alja: -220-240 cm). A sekrestye északi falához és az északkeleti sarkához utólag egy-egy támpillér épült. (4, 19. kép)

A sekrestyefal és a hajóbelsőben feltárt szentélyfal távolsága, így a sekrestye belső mérete 295 cm. Bejáratra utaló jelet nem találtunk. A sekrestye belsejét a mai templom építésekor szinte teljes felületében bolygatták. Felső téglapadlójának szintje -139 cm, ez 32 cm-rel magasabb, mint a szentély padlójának szintje (téglaméretek: 15,5 x 23 x 4 cm, ill. 12,5 x 26 x ... cm). A padló a sekrestye belseje felé erőteljesen süllyedt, akárcsak az alatta futó korábbi habarcsos felületű járószint. A járószintek alatt bolygatott többrétegű temetkezéseket bontottunk ki (2-3, 5. sír). A sekrestyétől északra több egymást bolygató sírt tártunk fel.

A mai templom alapfalai miatt a középkori épületrészek viszonya nem megállapítható, a sekrestye keltezését lelet nem segíti. Ennek ellenére a sekrestye első, támok nélküli periódusát ehhez az építési periódushoz köthetjük, abból a megfontolásból, hogy az utólagos támpillérek talán a templom következő, késő gótikus átépítése során készülhettek.

A hajó belsejét a mai padló alatt szintén az 1800-ban lebontott III. fal vastag bontási omladéka tölti ki. Ebből az omladékból került elő szórványként egy 14 cm hosszú, 4-6 cm széles szabálytalan, sérült kődarab, melynek egyik felületén bevésett rombusz alakú, oldalán X alakú jel látszik. A bevésett jelek a székely rovásírás -k- és -b- jelével egyeznek, értelmezésükre egyéb adat híján nem vállalkozunk. Azt azonban meg kell jegyezni, hogy ez a kő a legkorábbi adat a csíki rovásírásra, hiszen a 15-16. századnál mindenképpen korábbi III. falba már falazó anyagként, másodlagosan került.23 Ez egyben azt is jelenti, hogy a „korai" rovásírásos emlékek nem csak Udvarhely-székhez köthetők, de megerősíti azt a korábbi felismerést, hogy ezek rendszeresen templomok környezetében fordulnak elő.24 (20. kép)

A harmadik periódus keltezéséhez az ásatás során csak közvetett, bizonytalan támpontokat találtunk. Ez a templom a korábbi épület bontását követő hosszabb szünet után, feltehetően a 13-14. század folyamán épült, hajója 1800-ig a templom elbontásáig állt, míg a szentélyt a következő periódus új szentélyének építésekor, valamikor a 15-16. század fordulóján elbontották (ld. alább).

Nyitott kérdés maradt, hogy a mai templom toronymelletti helyiségibe befalazott félköríves hengertagos faragványok melyik periódushoz köthetők. Noha hasonló profilú darabok csúcsíves kapuzatokon is előfordulnak későközépkori keltezésük kizárható, hiszen abból a korszakból két másodlagos elhelyezésű ajtó ismert: nyugati a cinteremkapu, ill. a mai templom északi alapfalában azonosított élszedett szárkő. Így a somlyói hengertagos kapuk csak az első három periódus valamelyikéhez kapcsolhatók, feltehetően az Árpád-kori templom részei lehettek, amint ezt korábban többen is feltételezték.

 

A templom negyedik periódusa (II—III. fal)

Mai ismereteink szerint középkori templom utolsó nagy átépítésekor a korábbi szentély elbontása után a meghagyott régi hajó szélességében (III. fal) új, szentélyt építettek (II. fal). A diadalív vonalában megfigyelhető egyértelmű falelválás, habarcs, és falszövet különbség jelezte, hogy a szentélyfal utólag épült a hajófalhoz, azzal egyező szélességben.

Az ásatás során az új szentélyfal északi szakaszát és a szentélybelső kis részletét tártuk fel. A fal jelentkezési szintje -11-141 cm, szélessége 90 cm körüli, felmenő részeit mindkét oldalon fehér meszelés borította, alja -234 cm mélységben van. Ezt a falat, a hajófalhoz hasonlóan 1800-ban csak félméternyire bontották vissza, és ma a padló párnafáinak támaszaként szolgál.

A II. fal északi oldala mentén néhol bontható volt az alapozási árok: benne szórványos csontok, a fal habarcsától eltérő habarcsrögök mutatták, hogy a fal építését megelőzően korábbi épületet bontottak (a harmadik periódus szentélyét) és építéskor korábbi temető sírjait bolygatták.

Egy másodlagos helyzetű, a mai templom alapozásából kibontott, faragott kő sarokgyám alapján tudjuk, hogy a szentély a nyolcszög három oldalával zárult. (21. kép)

Az új szentély szélessége az építési jegyzőkönyv és helyszíni ellenőrzésünk alapján is 8,6 m volt,25 míg hossza 12,3 m körüli lehetett, ui. az 1800-ban lebontott templom hossza 28,3 m volt (15,5 öl; ld. elébb), és ebből a hajó 16 métert tett ki.

A szentélyt terrakotta boltozat fedte, melyet 1800-ban a bontáskor berogyasztottak. (22. kép) Az omladékot nem, vagy csak részben építették be: a legfelső, habarcsba rakott téglapadló (téglaméret: 22 x 14 x 4, ill. 26 x 12 x 4 cm) és a mai járószint közötti részt 60-80 cm vastag bontási omladék tölti ki (a boltozó téglák mérete: 23 x 14 x 4,5 cm). Az egyszer hornyolt jól kiégetett téglabordák hosszúsága 42-48 cm, szélességük 11-12 cm, magasságuk 17 cm. Egy bordára még a használat idején több jelet karcoltak az alsó kékesszürkés mészrétegbe melyre még két későbbi fehér meszelés fedett rá. A hiányos monogramok mellett (D L, L D/R (?), za (?), vel DE SOML(YO), kétszer, a hornyolatban és a gerincen is olvasható az 1579-es évszám, ill. a NAGYANtAL név a gerincen.26 A hornyolatban bekarcolt, szimmetrikus elrendezésű rajzocska is látható, tárgya ismeretlen. (23. kép)

A feltárt felületben zárókő vagy osztó nem került elő, így a boltozat jellegét nem ismerjük.

A szentélyben két téglapadló nyomát találtuk meg, melyeket a folyamatos temetkezések miatt a 18. századra a többször pótolni, javítani kellett.27

A felső téglapadló eredeti szintjét az északi szentélyfal mellett (a korábbi szentélyfal feletti részen) jelzi -173 cm-en, másutt, a szentélybelsőben a sírok okozta süllyedés miatt a -215 cm mélységet is eléri. A padló szövetében K-Ny irányú egyenes elválás látható. A téglák alatti habarcságyban szintén látható volt az elválás, ami arra utal, hogy a padló megbontását követően újrafektették a téglákat. A süllyedésnél, a téglapadló alatt különböző összetételű földrétegek voltak (homokos-kavicsos, agyagos kevert föld két rétegben), melyeket nyílván a folyamatos süllyedés kiegyenlítésére terítettek ideiglenes járószintekként.

A szentélyfal belső oldala menti 120 cm széles sávban (a korábbi periódus visszabontott alapfalán) a felső téglapadlópadló habarcságya alatt egyenletes homokos-kavicsos feltöltés volt, ez alatt egy korábbi téglapadló maradványa. Az agyagba rakott téglapadló részlete (téglaméret: 15 x 3,5 x ... cm), sárga homokágya és néhány téglányi kis szigete csak itt ill. kis foltban a szentélylépcső mellett maradt meg, a szelvény többi részén későbbi beásások eltüntették. A szentélyfal (II. fal) belső vakolatának lefolyására az alsó téglapadló homokágya ráfedett. A 2. szentélypadló alatt sima habarcsos felületet találtunk, mely néhol ugyan feltöredezett, de valószínűleg egy korábbi (3.) járószint lehetett. Erre folyt rá a gótikus szentély északi, belső falának vakolata (II. fal). Ez a 3. járószint fedte a II. periódus északi, visszabontott szentélyfalát. (8. kép)

A középkori szentély kutatási felületünkbe eső részében több rétegben tártunk fel sírokat. Ezek a bolygatott felső téglapadló, és hiányzó korábbi járószintek, ill. mélységük (-259 cm a legmélyebb sír), koporsóik állapota és, betöltésük alapján kései, 17-18. századi temetkezések, melyek a korábbi sírokat teljesen eltüntették. E sírok mellékletet nem tartalmaztak, egyetlen kivétel a 17. sír, melynek medencéjére, nyilván rontáselhárítás céljából, sarlót helyeztek (!). (10. kép)

A szentélyt és a hajót kő lépcsőfok választotta el. A lépcsőhöz felhasznált kövek egyikének alján hosszanti vályú húzódik, a faragvány eredeti funkciója kérdéses.

A lépcsőt egykor két téglasor vastagságban megemelték (a téglák méretei: 26,5 x 5,5 x 13 cm), a szentély második járószintje még a korábbi alacsonyabb lépcsőhöz igazodott. A szentélylépcső alatt egy tiszta betöltésű, a környező vázaktól eltérő tájolású sír húzódott (19. sír).

A hajó északkeleti sarkában két szakaszban épített mellékoltár kőből falazott tömbje került elő a diadalív mellé illesztve. Ezeket a bontáskor szintén visszabontották. A korábbi, kisebb mellékoltár külső felületeit meszelés borítja, egykor tehát önállóan állt és csak később szélesítették egy hasonló nagyságú tömbbel, talán egy nagyobb oltár megrendelését követően (méretük így: 95 x 180 cm). Ez a bővítés az oltár táblaképeinek keltezése alapján a 16. század első felében történhetett. (11. kép)

A templomnak e negyedik periódusában a hajófallal (III. fal) statikai problémák merülhettek fel, mert a fal alapozásának belső oldalánál egy-két kősorból kialakított, 20-30 cm széles köpenyezés készült. Ez az ún. IV. fal a hajófal alatti legkorábbi alapfal (V. fal) alapozásának belső oldala mellett, azzal párhuzamosan helyezkedik el. Noha a két fal vizsgálata nehezen volt elvégezhető, a IV. fal építési technikája és alapozási mélysége alapján az V. és a III. faltól (második, harmadik periódus) is jól elválasztható. Ez valószínűtlenné teszi, hogy egy időben, összefüggően épültek volna, ráadásul habarcsuk is eltérő: a IV. fal habarcsa szürke és sok mészrögöt tartalmaz, érdes, a felmenő III. fal habarcsa fehér, kemény állagú, eddigi megfigyeléseink szerint falszövete nem tartalmaz másodlagos köveket. A IV. fal egy szakaszon kevert betöltésű sírokat fed, itt a III. fal alá is benyúlik. A sírokat nagy valószínűséggel csak az Árpád-kort követően áshatták, az itt éppen ezért részben hiányzó V. falba.

Az északnyugati sarokban (Sándor-kripta) a többi faltól eltérően IV. fal nem fordul délnek, és egyebütt sem találtunk arra utaló jelet, hogy önálló építési periódus szakasza lenne.

Helyzete ellenére a IV. falat tehát a néhol fölötte elhelyezkedő III. falhoz képest is utólagosnak tarjuk. A hajóbelsőben azonosított járószintek ugyanis mind fedik a IV. falat, így annál későbbiek, de a III. falhoz futnak. Egy további megfigyelés a IV. fal építésének idejét is lehetségessé teszi: a IV. fal keleti széle a késő gótikus építési periódusban épített mellékoltárokhoz igazodik. A 16. századi oltárok kőből falazott asztalai ugyanis a harmadik periódus hajójának (= III. fal) északkeleti sarkába utólag épültek, alattuk egyértelműen szűzföld található, de a IV. fal nem fut be alájuk. (11. kép)

Valószínűnek tartjuk, hogy a sírok, ill. laza betöltésük miatt is válhatott szükségessé a IV.  fal építése,  azaz ezt olyan belső támasztó  alapfalnak, megerősítésnek tartjuk, mellyel a feltehetőleg megbomlott statikájú III. fal helyzetét kívánták erősíteni.28

Összegezve: a IV. fal építése az oltárok elkészülte után és az első ízben 1731-ben említett Sándor-kripta (erről később részletesen) megépítése előtt történhetett.

A hajóban feltárt legfelső padlószint a mellékoltárokhoz igazodott és fedte a mellékoltárnál későbbi IV falat is. A szentélytől eltérően a hajóban a bontást megelőzően nagy felületeken felszedték a téglákat. A megmaradt téglák méretei változóak 25 x 11 x 4,5, 15 x 11 x ... cm. Alattuk kevert barnás földréteg húzódott, amelyben tagolt peremű 14-15. századi és 17-18. századi (?) mázas kerámiatöredékeket találtunk.

A járószintek, a sírok miatt az északi faltól, ill. a szentélylépcsőtől a hajó belseje felé távolodva jelentősen megsüllyedtek: a lépcsőnél 201-ről -249 cm mélységig, az északi fal mellől meg -226 cm-ről -285 cm-re.

A legfelső járószintet a hajóban, 4. szelvény déli metszetfala mellett egy sír (11. sír) törte át. A 11. sír gödre felett döngölt földből alakították ki, az új javított járószintet, erre egy még későbbi megoldásban 3- cm-es kavicsréteg.

A hajóban a korábbi járószintek csak töredékesen maradtak meg: a felső téglapadló alatt hasonló lejtéssel futott egy korábbi, második járószintre utaló homokos réteg. A hajó második padlója szintén a lépcső eredeti szintjéhez igazodott. Itt csupán egyetlen tégla jelezte a 2. padló borítását (24 x 4 x 12 cm). A 4/b szelvényben habarcsos homokos feltöltés alatt találtuk meg a legkorábbi, a harmadik téglapadló nagyobb részletét. Ez a padló többféle sérült, hiányos téglákból állt (méretek: 19 x 21 x 4,5 cm, 15 x 22,5 x 3,5 cm, 13 x 20 x 5,5 cm), tehát valószínűleg hosszas használatot, cserét-javítást követően hagyták fel. Fontos hangsúlyozni, hogy ez a legalsó téglapadló is ráfedett az ún. IV. falra, ahol a téglák némelyikén kereszt alakú bevésések voltak.

A hajóban szintén zsúfoltan és hosszú ideig temetkeztek. Az itt feltárt több mint 30 sír közül, külön említenünk kell a két legkésőbbi sírt. A 23. sír tégla-pakolásos, koporsós, fordított tájolású (fejjel kelet felé fordított) temetkezés volt gyenge megtartású vázzal és textil maradványokkal. Nyakrészen gallér darabja, ill. a gerincoszlop mentén és a combcsontok között sorban, továbbá a csuklónál zsinórozás maradványaihoz kapcsolódó  szövetgombok maradtak meg. Tőle közvetlenül délre tártuk fel a templom valószínűleg legkésőbbi, hasonlóan fordított tájolású temetkezését (11. sír), mely minden réteget vágott. A szegeletlen koporsóban a csontok teljesen elporladtak (!), jó állapotban maradt meg viszont az elhunyt kopott-foltozott hosszú felsőruhája, alatta posztómellénye és kék színű zsinóros harisnyája is. E két sírban kiemelkedő személyeket temettek, a kék harisnya alapján, gyaníthatóan katonacsaládból származó, egyházi embereket.29

A hajó 5/a szelvénybe eső részén a legfelső téglapadlót az 1800-as bontást megelőzően felszedték. (14. kép)

Az 5/a szelvény DK-i felén kevert betöltésű, szűzföldbe ásott (!) 40 cm átmérőjű cölöplyuk került elő, amelyet a sírok sem bolygattak. Helyzete alapján mélyen benyúló nyugati, vagy talán egy északi karzat oszlopának gödre lehetett.30 Betöltésében a kevert omladékos földben egy-egy habarcsból kialakított külső és belső saroktöredék került elő, melyeknek vékony meszeléséin két rétegben vörös festés nyomai láthatók. Ez az oszlop, és nyilván az általa hordott karzat, hosszú ideig használatban lehetett, ugyanis környezetét késői temetkezésekkel nem bolygatták. Az 5/b felületben a középkori templomon kívül egymás fölött több, erősen kevert betöltésük és mélységük (-345-385 cm) alapján kései, koporsós gyereksír (12, 13, 16. és 34. sír) került elő.

Összegezve: a negyedik periódus építésének idejére a középkori faragványok (gyámkő, bordák), és az oltárok 16. század eleji keltezése utal, ezeket ugyanis valószínűleg már az új késő gótikus templomhoz rendelték. A boltozat, a bekarcolt keltezett borda alapján a 16. század közepén már szintén állt.

Valószínűleg ebben a periódusban, a gótikus szentély építésével egy időben látták el támpillérekkel a korábbi sekrestyét is, melynek északi, kelet-nyugat irányú falrészletét és északkeleti sarkát a Jézus Kínszenvedése kápolnában tártuk fel. 1800-ig, az épület lebontásig a templomban sűrűn temetkeztek és többször végeztek javításokat: alapokat erősítettek, járószinteket emeltek. Szintén ehhez a periódushoz kapcsolható két további vállalkozás, a torony és a kripta építése.

 

A torony

A templom mára eltűnt harangját a 19. században - mint fennebb már említettük - Orbán Balázs még láthatta, felirata: VERBUM DOMINI MANET IN ETERNVM. ANNO 1595.31 Tornya saroktámpilléres, belső falán ma is láthatók elfalazott csúcsíves harangablakok, így a szakirodalomban mindeddig középkori épületrészként volt ismert.32 (24. kép) Ennek ellenére több adat és megfigyelés miatt 17. századinak kell tartanunk. A torony építéséről a Album Ecclesioe-ban a következő feljegyzés olvasható: Taploczai Frater Anda Peter Terciarius Ord, Francis. czinaltatta a Nap nyugati aitohoz a Tornyot penzbeli sumptussal, a többire a közönséges Megye, mely kezdődött Anno 1677 vegzödött Anno 1683., ill. Turris lapidea orgiarm 21 1/2 alta ad portam occidentalem Parochialis Templi S. Petri aedificari Caepta Anno 1677...Hic eadem Turris in finem postea deducta Anno 1683.33 (25. kép) Az írott adatok tehát egyértelműen nem csak magasításról, javításról, hanem a nyugati bejáratnál hosszú ideig épülő tornyot említenek. A nyugati falon látható építési felirat szintén erre az időszakra utal (26. kép):

A: D:

1680

IN∙HONOREM

SS:PETRI:ET

PAVLI∙APOST

A nyugati toronybejárat bal oldalába egy 17. századi sírkő van befalazva. Az építési jegyzőkönyvből tudjuk, hogy 1823-ban magasították meg a tornyot mai formájára, ugyanakkor a mai harangablakok alatti szinten megfigyelhető elfalazott csúcsíves nyílásokon kívül nincs korábbi, alsóbb harangablakos rész. A középkori nyugati oromfal miatt itt egyéb nyílás már el sem férne, így ki lehet zárni annak a lehetőségét, hogy a 17. században csak magasítottak volna.

Ezt erősíti a torony külső falán, a melléképületek padlásterében megfigyelhető futókutyás mustra (ugyanitt több vakolatba karcolt felirat és ábra is látható) is, és a hajó fedélszékében látható, a harangablakok alatt körbefutó párkány sgrafitto-technikával készített virágos dísze is, melynek korát szintén a 17. századra teszik.34 Ez egyben arra utal, hogy a templom mellett a középkor folyamán harangtoronynak kellet állnia, mint jó néhány szintén középkori haranggal rendelkező csíki templom esetében.35

Feltételezésünket a torony dendro-kronológiai vizsgálata is megerősítette. A különböző szintek in situ födémgerendáiból vett minták keltezése 1673 utáni, ill. 1680.36

 

A Sándor-kripta

A középkori templom utolsó elemeként a hajó északnyugati sarkába, közvetlenül az alapfalak mellé, az akkori padló alá épült egy kripta. Szabálytalan négyzetes alaprajzának belső mérete: 250 x 230 cm, falainak vastagsága 30-44 cm között változik. Födémét É-D-i irányú fenyőgerendákra fektetett, bevakolt deszkák alkották, ezek, vélhetően a templom 1800-ban történő bontásakor beomlottak. (15, 27. kép)

Az omladékból terrakotta bordatöredék, festett deszkatöredék (pad, kazetta?), kúpcserép, tetőcserepek kerültek elő. A kriptát legalább két járószint fedte, a felső tégla, ill. ennek a feltöltése alatti barna lejárt földréteg a födémgerendák fölött húzódott. Téglákkal kirakott, enyhén íves, utólag elfalazott, alig 80 cm magas bejárata keletről nyílt. A mai templom karzatának északi oszlopa elég szerencsétlenül éppen az építéskor már elfeledett (?) jellegű, irányú kriptabejáró fölé épült. (28. kép)

A középkori templom bontásakor a omladék beszakított a kriptát, az omladék alatt -350 cm mélységben jelentkeztek a kelet-nyugat irányú fa koporsók maradványai. Az összesen kilenc koporsót (négy férfi, három nő, két gyermek) hármas (?) elrendezésben egymásra helyezték. Az anatómiai rendben félrecsúszott csontok alapján arra lehet következtetni, hogy a temetés során vagy azt nem sokkal követően a koporsók már elmozdulhattak. A beomló gerendák, és nagy falazó kövek meglehetősen nagy pusztítást végeztek az összepréselődött négy-, öt-, illetve hatoldalú fenyődeszka koporsókban (?), így alakjuk nem volt minden esetben biztosan megállapítható.

A fenyőkoporsók a láb felé erősen szűkültek. Aljuk két deszkából készült, a koporsókat esetenként vászon borította, némelyiken ezt kis bronzszegecsek szegélyezték, a deszkák mindkét végét és a rézsűs felső oldalakat különböző motívumok, és esetenként feliratok borították. A beomlott súly hatására a csontok az alsó deszkákba mélyedtek, a deszkák összetörtek, de aprólékos munkával sikerült a feliratok egyes részleteit elolvasni. A vázak alá gyalu-forgács volt terítve (különösen a fej magasságában), esetenként szövet nyomai is érzékelhető volt. A legalsó sorban elhelyezett felnőtt vázak alá a koporsóban 10 cm vastag tiszta hamut (?) terítettek.37 A koporsókat, egyetlen kivételtől eltekintve, keletelve helyezték el a kriptában. A vázak egy részét rágcsálók bolygatták, erre esetenként a feltört gyümölcsmagok vagy elmozdult csontok utaltak. (15, 29. kép)

A felső három sorban elhelyezett, tehát a későbbi vázak keze a medencére vagy a hasra volt hajlítva, az alsóbb, korábbi vázaknál a kéz minden esetben nyújtott volt. A férfivázak esetében gyakran megfigyelhető volt a különböző csontbetegségek nyoma (kinövések, kisarjazott csigolyák), ami az itt eltemetettek örökletes betegségeire utalhat. A halottakat ruhában temették el, de erre csak a szórványos textilmaradványok, a csontok halvány patinás elszíneződései, ill. egy esetben fémhuzalos párta maradványai utaltak.

A 61. sír a két felső rézsűs deszkáján szegecsekből kirakott felirat volt olvasható, jobb oldalt: ...CS. Do Gasparus Sándor de CIK SzM...(mihály?), a bal oldali deszkán: Obit Anno 1791 (?) Jan (?) AEtatis 66 (?). Ez alapján vált egyértelművé, hogy a Sándor-kripta maradványait találtuk meg, Sándor Gáspár ugyanis a kriptát építtető Péter fia,38 noha a kripta építtetője Sándor Péter 1756-os végrendeletében szintén nem utal az általa épített kripta helyére.39 Az 1731-es vizitációban a Sándor-család kriptáját már említik, anélkül azonban, hogy helyét megadták volna.40

Két további koporsó felirata volt részlegesen olvasható: a 63. váz bal oldali rézsűs koporsódeszkáján: AE.T. 66 A 1771 26. APRIL, alatta ELISABETHA KOR (?). Ő alighanem a Berivoji Boér Antal feleségével Sándor Erzsébettel azonosítható.41

A 64. váz jobb oldali rézsűs deszkáján két sorban: Sz AC PER ILL DNA: ANNA MARIA CSEDÖ DE CSIK  SZ GYÖRGY/............... LL DNI LADISLAI DORI DE IOBBANAZA volt olvasható. A felirat lehetséges olvasata: ac perivit illustrissima Domina Anna Mária Csedő de Csíkszentgyörgy uxor illustrissimi Domini Ladislai Dőry de Jobahaza. A csíkszentgyörgyi Csedők ugyancsak csíki tisztségviselői család volt a korszakban, az itt eltemetett hölgy Dőry László első felesége volt és 1769-ben hunyt el.42

A kripta kemény, habarcsos alját -437 cm-en értük el, alatta korábbi sírok is előkerültek. Az itt feltárt temetkezések (69-72. sír) rossz megtartású, hiányos egymást is bolygató sírok, mélységük elérte a -482 cm-t, és közvetlenül a sárga agyagos-sziklás altalajba ásták őket.

Aligha véletlen, hogy e sírok egyike sem közelíti meg a templom eredeti nyugati alapozását, hiszen éppen Csíksomlyón hozták 1726-ban azt a határozatot, amelynek 18. cikkelye arról szól, hogy „a templomba való temetkezés a kőfalaknak romlásokra vagyon, azért senkinek meg nem engedtetik, hacsak bóttya vagy kriptája nincsen. A Templomba pedig botot, kriptát csak Nemeseknek szabad erigálni és csináltatni. [...] Torony vagy Cemeterium kő falához egy ölnél közelebb a temetés ne legyen [...] forint bűntetés terhe alatt".43

A kriptában feltárt temetkezések régészetileg igazolták az írott források adatait a 18. századi nemesi temetkezési szokásokról. Erről APOR Péter 1736-ban így írt:

„Az koporsót belől vagy bársonnyal, vagy matériával vonták bé, feje alá tettek vagy bársonyvánkosokat... az feje mellé szép nyusztos süveget.... ha katolikus volt, az keszkenyein felyül állott az olvasója... Mikor koporsóba tették, az koporsónak fenekire némelykor tettek gyalu alól kihullott forgácsot.., azt szép gyolcslepedővel bécsinálták vagy bévarrották... Az koporsót penig, amint leírám,  bévonván,  az koporsót ezüst-,  aranyas fejű szegekkel igen gazdagul külyel béverték, és hogy az aranyas fejű szeg jobban kiadja magát, az koporsót fekete bíborral vonták bé...44

Noha kutatásunkhoz közvetlenül nem kapcsolódik, a Sándor-kripta kapcsán meg kell említenünk, hogy azt utóbb nagy „karriert" futó „székely áldozópohár" a kriptát építtető Sándor Péter fent idézett végrendeletében is előfordul. A végrendelet hatodik tételénél egy ezüst pohár és szebb ezüst pixis és selyem keszkenő után írták össze: „A szerecsendió kupát hagyom a kisebb fiam Gáspár kezébe [...] de úgy, hogy azt soha el ne adhassák, hanem régi emlékezetül megtartsák jó gondviselés alatt, mint régi eleinktől reánk maradott és 1412. esztendőtől fogva megtartotta Isten familiánknál. "45 Úgy tűnik tehát, hogy ekkor még csak családi ereklyének tartották.

 

Sírok és temetkezési szokások

A feltárt vázak kor és nem meghatározását a helyszínen végeztük el, utólagos antropológiai vizsgálat még nem erősítette meg az adatokat, ezért azok tájékoztató jellegűek. A mélységeket az ásatás ±0 szintadatához képest mértük (ez a mai déli templombejárat legfelső lépcsőfokához képest +113 cmel van magasabban!), ezért az adatok a tényleges korabeli járószintekhez képest jóval nagyobbak!

Az alkalmazott rövidítések:

T - tájolás (bizonytalan szög esetén megelégedtünk a keletelés feltüntetésével),

M - mélység, megj. - megjegyzés, sz - szélesség, h - hosszúság

A Sándor-kriptában elhelyezett vázak esetében a tájolást nem jelöljük. A kéztartásra, bolygatásra, mellékletre, időrendre és betöltésre vonatkozó adatokat csak akkor tüntettük fel, ha azok megállapíthatók/fontosak voltak. A sírszám után zárójelben az ásatási szelvény száma szerepel.

1. sír (1. sz.): infans I. hiányos váza, koponya és felső végtagok hosszúcsontjai lekerekített sarkú sírgödörben. Keletelt, karjai medencére hajtva; a Jézus Kínszenvedése kápolna keleti alapfala vágta, m: -328 cm.

2-3. sír (2/a sz.): erősen bolygatott páros sírban adultus férfi koponyája és alsó végtagjai, ill. ismeretlen nemű adultus bokacsontjai. T: 300°, m: -248 cm, a sír betöltése tiszta; megj: 19. századi gödör bolygatta.

4. sír (3. sz.): maturus férfi mellkason alóli váza medencén összetett karokkal, szegelt koporsóban. T: 305°, m: -345 cm, a Jézus Kínszenvedése kápolna nyugati alapfala vágta.

5. sír (2/a sz.): infans I. rossz megtartású felsőteste lekerekített sarkú gödörben. T: 272°, m: -250 cm, megj: sírbetöltése teljesen tiszta, egynemű. Időrend: 5.→2/3.

6. sír (3. sz.): infans I. nyújtott karokkal, szegelt koporsóban, kissé jobbra mozdult fejjel. T: 283°, m: -385 cm. Időrend: 6.→4. sír.

7. sír (3. sz.): infans II. nyújtott karokkal, jobbra fordult koponyával. T: 300°, m:  -392 cm, megj: benyúlik a Jézus Kínszenvedése kápolna nyugati alapozása alá, nyújtott karok, vágta a 8. sírt.

8. sír (3. sz.): adultus alsó lábszárai, bolygatott (?) bokacsontokkal, szegeletlen koporsóban (?). T: 305° (?), m: -376 cm. Időrend: 7.→8. sír.

9. sír (3. sz.) Adultus bokacsontjai, T: keletelt, m: -360 cm. Időrend: 9.→4. sír

10. sír (4/c sz.): infans II. kislány test mellett kinyújtott karokkal, lekerekített sarkú sírgödörben, balra fordult koponyával, bal fele megsüllyedve. T: 277°, m: -276-96 cm, megj: mellékletei a halántékoknál 3 db bronz, 1 db ezüst S-végű hajkarika (átmérőik: 2,2-2,6, cm, 2 cm, 1,8-2,3 cm, 2 cm), kettő bordázott kissé kiszélesedő (4 mm) S-véggel, valamint jobb kezén egy vas pántgyűrű; (alatta a 14. sír). C12-es keltezés alapján a váz kora 1208-1270 közötti.

11. sír (4/a-b sz.): férfi teljesen elporladt, nyugatolt váza, szegeletlen, lefele keskenyedő  koporsóban.   Hosszú  kopott,   foltozott,  merev  állógalléros felsőruhája (reverenda?), fehér posztó mellénye, és kék zsinóros harisnyája jó állapotban megmaradt.

12. sír (5/b sz.): infans I. szegelt koporsóban, medencére fektetett karokkal, balra dőlt koponyával, megsüllyedt bal lábszárral. T: 311°, m: -345-361 cm, alatta a 13. sír.

13. sír (5/b sz.): infans II. szegelt koporsóban összekulcsolt kézzel. T: 300°, m: -366-385 cm, megj: a mai templom északi fala részben fedi, alatta további sírok, a bal lábszár megsüllyedt. Időrend: 12.→13. sír.

14. sír  (4/c  sz.):   csecsemő  elporladt koponyával  és  felsőtesttel,  gyenge megtartású alsó végtagokkal. T: 305°, m: -316 cm, megj: a váznál jóval nagyobb padmalyos gödörbe temették, de nem a padmalyba, ezért gyanúnk szerint egy korábbi sírgödörbe temették. Betöltésében kő, csont, tégla, korábbi a 10. sírnál, gödrét a mai templom vágta. Időrend: 14.→10. sír.

15. sír (2/b sz.): senilis (?) elporladt váza, szegeletlen, a lábak felé keskenyedő koporsóban, medencén összekulcsolt kézzel. T: 283°, m: -358 cm (koporsódeszka teteje -346 cm), megj: a fejnél ill. a kezeknél posztómaradványok (süveg?); betöltésében téglatöredékek (méreteik: 12,5 x 13 x 5,5 cm, 19 x 4,5 x ...cm, 15 x 3,5 x ...cm).

16. sír (5/b sz.): infans I. medencére fektetett kézzel, szegelt koporsóban. T: 292°, m: -390 cm(?).

17. sír (2/b sz.): maturus, férfi szegeletlen, láb felé keskenyedő koporsóban, nyújtott karokkal, bolygatott fejjel, hiányzó bal felkarral. Jobb medencelapátján sarló! T: 322°, m: -388 cm.

18. sír (2/b sz.): felnőtt, keletelt sírja a szelvény nyugati tanúfala alatt, a vázból csupán néhány csigolya és a jobb alkar volt bontható, m: -363 cm, megj: a 21. sír vágta.

19. sír (4/a sz.): infans I. bolygatott váza, hiányzó koponyával, jobbra fordulva, enyhén felhúzott lábakkal, teljesen tiszta betöltésű sírgödörben. T: 277°, m: -245 cm, a 23. sír bolygatta

20. sír (5/b sz.): maturus bokacsontjai, keletelt (a 31. sír gödrével bolygatták), m: -372 cm.

21. sír (2/b sz.): maturus férfi medencéje és alkarjai keskenyedő koporsóban, T: 311°, m: -382 cm, megj:, medence alatt bolygatott, felsőtest a szelvényfal alatt.

22. sír (4/a sz.): iuvenilis nyújtott karral, elmozdult medencével, balra fordult lábakkal, szegeletlen koporsóban, felsőteste a szelvényfal alatt. T: 305°, m: -315 cm, megj: későbbi a 23., 26. és 28. síroknál. A 22-23. sír betöltésében a 2. padló tégláival egyező méretű (24 x 4 x 12 cm) téglák kerültek elő.

23. sír (4/a sz.): senilis (?) férfi rossz megtartású, néhol elporladt váza, medencére, ill. hasra hajtott karokkal, szegeletlen koporsóban. Bal oldali bordáinak egy része törés után összeforrt. T: 120° (nyugatolt!), m: -365-370 cm (koporsódeszka teteje -345 cm). Mellékletek: vászongallér maradványa a nyaknál, több vászongomb zsinórozással a test tengelyében. Megj: a váz alatti szürke homokréteg alatt téglapakolás, időrend: 23.→30.

24. sír (2/b sz.): koporsós sír, melynek csak a felső részlete volt bontható, -349 cm mélységben, megj: valószínűleg e sírral (is) vágták át a korai szentély alapfalát (V. fal).

25. sír (2/b sz.): maturus medencére hajlított ill. kinyújtott karral, lábak felé keskenyedő szegeletlen koporsóban. T: 300°, m: -407 cm, megj: felső része a szelvényfal alatt; korábbi a 17. és 21. síroknál.

26. sír (4/a  sz.): infans II. padmalyos sírban (fülke szélessége 30 cm, magassága 25-30 cm) szorosan a test mellé nyújtott karokkal (lepelbe burkolva), balra fordított felsőtesttel, hiányzó koponyacsontokkal. T: 302°, m: -318 cm. Kora a C14-es vizsgálat alapján 1455-1522 vagy 1574-1626 közé tehető.

27. sír (2/b sz.): maturus/senilis medencén alóli része (felsőteste a szelvényfal alatt),   valószínűleg  medencére  hajtott  kézzel,   lábak  felé  keskenyedő szegeletlen koporsóban, T:  300°, m:  -428 cm, megj:  a 21.,  18.,  17. sírcsoport alatt, gödre kissé benyúlik a korai szentélyalap alá (V. fal).

28. sír (4/a sz.): bolygatott, koporsós csecsemősír, m: -271 cm, megj: a 22. sír bolygatta.

29. sír (4/b sz.): gyerek részleges váza (felsőtest a nyugati szelvényfal alatt) a IV. fal alatt, erősen jobbra süllyedve, T: 227°(?), m: -380 -360 cm.

30. sír (4/a sz.): felnőtt bokacsontjai koporsóban, melyeket a 23. sír elvágott, m: -337 cm, T: keletelt.

31. sír (5/b sz.): kibontatlan sírgödör a mai templom alapfala mellett.

32. sír (5/b sz.): kisgyerek jobb karja a mai templom alapozása mellett, m: -418 cm, T: keletelt.

33. sír (4/b sz.): kibontatlan koporsó nyugati széle a keleti szelvényfal alá nyúlva.

34. sír (5/b sz.): bolygatott váz bokacsontjai, keletelt.

35. sír (4/b sz.): adultus alsó végtagjai a IV. fal alatt, medencével, felsőtest a nyugati  szelvényfal  alatt.  T:  keletelt (227° körüli),  m:  kb.  -360-cm, valószínűleg nyújtott karokkal. Időrend: 35→29.

36. sír (4/b sz.): felnőtt férfi szegeletlen, láb felé szűkülő koporsóban, nyújtott karokkal, jobb oldala megsüllyedt a 49. sír miatt, korábbi, mint a IV. fal, T: 233°, m: -398 cm. A csoport időrendje: 49→36→29. sír.

37. sír (4/b sz.): infans I. teljesen elporladt maradványa koporsónyomokkal, csupán koponyatöredékek és vasalt csizmájának bőr darabjai maradtak meg, T: 222°(?), m: -447 cm.

38. sír (4/b sz.): gyerek bolygatott, gyenge megtartású váza szegeletlen, magas oldalú      (min.      20      cm),      vélhetően      keskenyedő      koporsóban, koponyatöredékek, bal felkar elporladt maradványa, T: 216°, m: -426 cm.
A 37. sír bolygatta, a csoport időrendje: 38→37→57. sír.

39. sír   (4/b   sz.):   kisgyerek  hiányos,   elporladt  maradványa   szegeletlen koporsóban, T: 233°, m: -415 cm. A 44. sír gödre bolygathatta (?).

40. sír (5/a sz.): infans II felsőteste és combcsontjai, medencére fektetett kezekkel, jobbra fordult fejjel, lábszárai a keleti szelvényfal alatt. Betöltése tiszta egynemű barna föld (a fejét kis szakaszon sárga agyag fedi - túlbontott padmaly?). T: 216°, m: -351 cm. Megj: az északi karzatoszlop alatt helyezkedik el.

41. sír   (5/a   sz.):   maturus   férfi   szabálytalan   sírgödörben, szegeletlen koporsóban, medencére nyúló karokkal, bolygatott bal bokával. Bal karja alatt további sír. T: 222°, m: -417/-398 cm. A koporsóra/testre fejfedőt helyeztek, sírgödre/koporsója lábaknál keskenyebb.

42. sír tévesen adott sírszám egy sírként jelentkező, de szórvány koporsódeszkának.

43. sír (5/a sz.): felnőtt váz jobb fele (balját elásták), szegeletlen koporsóban, nyújtott karral, jobbra forduló fej és test, T: 222°, m: -390 cm. Gödrének oldala íves (padmaly?), az 51. sír széles gödre bolygatta.

44. sír (4/b sz.): maturus/senilis (?) rossz megtartású lábszár- és lábtőcsontjai (a test többi része a nyugati szelvényfal alatt), T: keletelt, m: - 405 cm.

45. sír (4/b sz.): felnőtt részleges váza (mellkastól fölfelé a nyugati szelvényfal alatt), nyújtott karokkal, bal alkarja hiányzik, val. a 44. sír bolygatta, koporsó nélkül. T: 222°, m: -425 cm.

46. sír (6/b sz.): felnőtt nő (?) jobb felsőteste, bolygatott váza (a mai templom északi fala és belső pillére vágta), erősen balra süllyedve. T: 233° (?), m: -271-290 cm.  Koporsó nélkül, betöltése tiszta fekete föld.  Kevés apró vöröses agyagröggel.

47. sír (6/b sz.): iuvenilis bolygatott, hiányos váza (bal fele megsüllyedt és elporladt, medence alatti részét a belső pillér fala vágta), nyújtott karokkal. T: 222°, m: -296-306 cm. Koporsó nélkül, betöltése tiszta barna föld, kevés apró téglatöredékkel. Kora C14-es vizsgálat alapján 1310-1410 közötti.

48. sír (5/a sz.): infans II bolygatott váza, medencére hajtott karokkal (bal felkar hiányzik), lábszárak a szelvényfal alatt, állkapcsa leesve, padmalyos sírban (fülke méretei: sz: 35 cm, m: 20 cm), sírgödre íves kialakítású, lepelbe csavartan eltemetve, az aknától deszka választotta el. T: 222°, m: -395 cm. A csoport időrendje: 48-43-40. sír. Keltezése C14-es vizsgálat alapján 1622-1677 közötti.

49. sír (4/b sz.): infans II részleges váza (felső része metszetfal alatt), koporsó nélkül, keresztbe tett lábszárakkal, lepelbe csavarva temethették, nyújtott karral, jobbját valószínűleg a 44. sír bolygatta, T: 233°, m: -410 cm. A csoport időrendje: 49→45→44. sír

50. sír: téves sírszám.

51. sír (5/a sz.): senilis rossz megtartású, hiányos váza: koponya töredékei, felsőtest, bal medencelapát, lábak a szelvény fal alatt, medencén összekulcsolt kezekkel. T: 216°, m: -451 cm).

52. sír (5/a sz.): felnőtt (senilis?) hiányos, rossz megtartású hosszúcsontjai szegeletlen koporsóban. T: 222° (?), m: -445 cm.

53. sír (5/a  sz.): fiatal hiányos, rossz megtartású medencéje és lábai, koporsóban, T: 222°, m: -440 cm. A medence körül koponyatöredékek-bolygatott váz maradványa.

54. sír (5/a sz.): maturus/senilis férfi (?) lábai (felső része a szelvényfal alatt) lefele keskenyedő koporsóban. T: 216°, m: -418 cm.

55. sír (4/b   sz.): iuvenilis részleges váza (mellkastól fölfele a  nyugati szelvényfal alatt) lekerekített sarkú sírgödörben, koporsó nélkül, valószínűleg lepelbe csavarva, jobb kar kinyújtva, bal kissé behajlítva a medence alatt. Felnőtt sírt bolygatott, mellette ugyanis egy felnőtt áll- és felkarcsontja  volt.  T:   216°,  m:  -434  cm.   Környező  sírok időrendje: 55→49→36. sír.

56. sír (4/b sz.): felnőtt jó megtartású, hiányos váza (mellkas és bal felkar). T: 216°, m: - 435 cm. A 37. és 57. sír bolygathatta.

57. sír (4/b sz.): infans II. váza nagy méretű, szögletes sírgödörben, szegelt koporsóban, ölben összetett kezekkel, hiányzó lábtőcsontokkal, T: 222°, m: -478 cm.

58. sír (5/a sz.): gyerek lábszárai, térdtől felfelé bolygatott (val. az 59. gödre vágta), T: 216°, m: -465 cm.

59. sír (5/a sz.): adolescens bolygatott lábai (bal combcsont hiányzik, felsőtest a tanúfal alatt), T: 216°, m: - 462 cm. Időrend: 58-59.

60. sír (6/a sz. Sándor-kripta): a koporsó méretei: h: 190 cm, sz: 70/ 40 cm, m: -368/391 cm. A koporsó felirata és díszítése, ha volt ilyen, felismerhetetlenül  roncsolódott,  csupán  azt  állapíthattuk meg,  hogy  a deszkák  széleit  rézszegecsekkel  verték  ki. A teljes koporsót egykor valamilyen textil borította, melynek azonban csak itt-ott maradt meg kevés maradványa. Benne egy 170 cm magas, fiatal férfi váza, balra forduló koponyával, medencén összekulcsolt kezekkel. A vázon több betegségre utaló jel figyelhető meg: kisorvadt, taréjos gerinccsigolyák, ill. csontkinövés a bal bokán. A fej és a medence alatt szemcsés maradványok párnára vagy egyéb alátámasztásra utalnak. A sírt állatok bolygatták, amint erre a lábak közötti feltört gyümölcsmagok utalnak.

61. sír (6/a sz. Sándor-kripta): a hatoldalú koporsó (h: 194 cm, sz: 76/38 cm, m: -353  cm).  A fenyődeszkák szegélyei kis bronzszegeccsel voltak végigverve. Ezek a koporsó textilborítását is rögzítették. A koporsó láb felöli  függőleges  deszkáján  MÁRIA monogram,  a  fej  felöli  deszkán felismerhetetlen díszítés  (keresztek,  címer?).  Jobb  oldali  rézsűs  deszkáján... CS. Do Gasparus Sándor de CIK SzM...(mihály?), a bal oldali deszkán: Obit Anno 1791 (?) Jan (?) AEtatis 66 volt olvasható. A koporsóban felnőtt férfi (váz hossza: 165 cm) medencén összekulcsolt kézzel, balra forduló fejjel. A váz antropológiailag fiatalabbnak tűnik, mint a felirat 56/66 esztendeje. A csontokat néhol textil fedte (halotti lepel?), a csontok alatt finom gyaluforgács. A csontok az alsó deszkába mélyedtek, valószínűleg az omladék súlyától. A medencén és a combcsontok között rózsafüzér gyöngyei, lábai között gyümölcsmagvak- állatjáratból.

62. sír (6/a sz. Sándor-kripta): a négyoldalú (?!), fordított trapéz metszetű koporsó (h: 179 cm, sz: 60/35 cm, m: -412 cm). Pitykés díszítés nem volt rajta. A maturus vagy senilis korú női váz (h:  155 cm?) jobb keze a medencére hajtva, balja kinyújtva. A rágcsálók bolygatása miatt a koponya a sarokba fordult, bal alkar ulnája, és a mellkas csontjai elmozdultak. A csontokon néhol zöldes patina látható. A csontok alatt forgács, az alatt 1-2 cm vastag fekete föld. Az ujjcsontoknál a medence felett fonott zsinór maradványa.

63. sír (6/a sz. Sándor-kripta): a hatoldalú, fordított trapéz alakú koporsó (h: 187 cm, sz: 60/36 cm, m: -403 cm). A felső fedődeszka több darabba törött, de kis szegecsekből kivert feliratának részletei néhol olvashatóak voltak, a váz jobb oldalán: D.E.M.K.I.a.  (?) míg baloldalt két sorban elhelyezve: ELISABETHA K0(R)... / Æ T 66.  A 1771  26.  April.  A koporsóban adultus nő váza (h: 148 cm), mellen összekulcsolt kezekkel. A váz antropológiai jellemzői fiatalabbnak sejtetik, mint a felirat 66 éve. Fején fém huzalból (ezüst?) készült ék hosszú (vallószínűleg egykor a hajba tűzött) maradványa, benne két réz hajtűvel. A mellkas nem roskadt össze (kitömve?!), mellette szövetmaradványok, a váz alá gyaluforgács volt terítve. Betöltésében kívül zöld, belül sárgásbarna mázas kerámiatöredék.

64. sír (6/a sz. Sándor-kripta): hatoldalú, sérült (betöltésében a kripta födéméből származó gerendalenyomatos habarcsdarab!), láb felé keskenyedő koporsóban (h: 178 cm, sz: 50/30 cm, m: -410 cm) adultus nő váza (h: 157 cm) hason összekulcsolt karokkal. A váz alatt gyaluforgács, a fej alatt párna (?) nyomai. A rézsűs koporsódeszkákon bronzszegeccsel kivert felirat maradványa olvasható: Sz AC PER ILL DNA: ANNA MARIA CSEDÖ DE CSIK SZ GYÖRGY / (...) LL DNI LADISLAI DORI DE IOBBANAZA.

65. sír (6/a sz. Sándor-kripta): fordított trapéz (?) oldalú koporsóban (h: 185 cm, sz: 72/37 cm, m: -430 cm) maturus férfi váza (h: 170 cm) nyújtott karokkal.  A koporsó  a temetés közben vagy azt követően elmozdult, ugyanis a váz balra csúszott. A csontok alatt gyaluforgács, illetve fehér homok. A csontokon  betegségek  nyomai   (kitarajosodás, felszívódott szárkapocs).

66. sír (6/a sz. Sándor-kripta): négyoldalú, fordítva („nyugatolt"!) koporsóban (h: 185 cm, sz: 67/35 cm, m: -430 cm) maturus férfi váza (h: 160 cm) nyújtott karokkal. A betegség nyomait hordozó (kisarjadt csigolyák), rossz megtartású váz alatt vastag (10 cm!) tiszta fehér hamu vagy homokréteget terítettek a koporsó aljára.

67. sír (6/a sz. Sándor-kripta): ötoldalú koporsóban (h: 100 cm, sz: 40/21 cm, m: -440 cm) infans II rossz megtartású gyerekváz (h:  87 cm), alatta fűrészpor és   gyaluforgács, szórványos textil/bőr (?) maradványok. Közvetlenül a kripta padlójára helyezték.

68. sír (6/a sz. Sándor-kripta): ötoldalú koporsóban (h: 55 cm, sz: 20/10 cm, m: -445 cm) rossz megtartású csecsemőváz (h: 50 cm?). Mellén bronz tű. Közvetlenül a kripta padlójára helyezték.

6/a sz., a Sándor-kripta alatti sírok

69. sír (6/a sz.): infans II rossz megtartású, hiányos medencéje, alsó végtagjai, szegelt koporsóban (lenyomata alapján h: 160 cm, sz: 44/32 cm) m: -456 cm, T: 222°, betöltésében fa, habarcsrög, csont.

70. sír (6/a sz.): maturus jobb lába és bokacsontjai. Keletelt, m: -462 cm, a kripta építésével bolygatták,  kevert betöltésében tetőcserép töredék is található.

71. sír (6/a sz): infans II rossz megtartású hiányos váza, nyújtott karokkal, a 70. sír és a kripta keleti fala alatt, m: -482 cm.

72. sír (6/a sz.): adultus hiányos, rossz megtartású váza a kripta délkeleti sarka alatt, koporsós, tájolása: 227° (?), nyújtott karokkal, m: -477 cm.

73. sír (6/a sz): kibontatlan sírfolt nyugati széle a kripta északkeleti sarka alatt.

A kutatás során feltárt sírok a középkori és a koraújkori temetkezési szokások széles változatait képviselik. A középkori templomon kívüli és templomban, kriptába történő temetkezések egyaránt előkerültek. Megállapítható, hogy a testet a 14. századig lepelbe csavarták, majd ácsolt, később szegelt koporsóba helyezték. Mellékletek csak ritkán esetben fordultak elő, itt a legkorábbiak az egyik 12-13. századi sír S-végű, Csíkban elsőként azonosított hajkarikái. A hitvilág összetettségének és a pogány-babonás elemek szívós továbbélésének a nyoma a gótikus szentély eltemetett egyik sírjában a hasra, rontáselhárító céllal helyezett sarló. Szintén a régi időkre visszanyúló, a halálban az élet folytatását látó, 18. századi elképzelés nyomát véljük abban az esetben is, amikor a papot híveivel szemben fordított tájolással helyezték nyugalomra.

A templombelsőben feltárt padmalyos temetkezések szintén ritkának mondhatók. A nyugati/északi karzatoszlop alatt az 5. szelvényben, a magasan jelentkező agyagos altalajban tiszta betöltésű, keletelt, koporsó nélkül elhantolt sírokat tártunk fel, melyek közül az egyik egyértelműen padmalyos volt. Az utólag rájuk fedő oszlop miatt a későbbiekben ezt a részt a sírok ásásakor érthető okokból kikerülték. Az 48. sír (5. szelvény) padmalya jobb oldali volt, a fülke széle íves kialakítású, szélessége 30 cm, magassága 20 cm, az akna szintjénél mélyebben, menedékesen alakították ki. (18, 30. kép) A padmalyt az aknától deszkával választották el, melynek barna porszerű maradványa jól megfigyelhető volt. A testet lepelbe csavarva temették el. A váz karjait a medencére, ill. a másik kar könyökéhez hajlították, a bal felkar, bolygatás miatt hiányzik (43. sír). Betöltéséből habarcs is került elő, és kései keltezését a C14-es vizsgálat egyértelműen eldöntötte, legvalószínűbb keltezése 1622-1677 közötti.

A 26. szintén padmalyos sírt (4. szelvény) ettől kissé keletebbre a késő gótikus mellékoltárok alatti agyagos, szűz földben tártuk fel. A sírgödörnek ez esetben a bal oldali padmalyrészét lehetett egyértelműen azonosítani, az aknát és a váz fejrészét egy későbbi sír (22. sír) bolygatta. A nyújtott helyzetű test felső része jobb oldalra fordult, látható, hogy a lepelbe csavart vázat benyomták a padmalyba. Az állkapocs kivételével a fej többi része hiányzott, vélhetően a bolygató sír miatt. A padmaly oldala és vége íves volt, kissé mélyebben helyezkedett el, mint az akna alja, szélessége és magassága is 30 cm. Koporsó vagy egyéb fa nyomát nem találtuk. A C14-es vizsgálatok eredménye ez esetben nem teljesen egyértelmű, nagyobb valószínűséggel egy 1455-1522-es  keltezést  adott, de egy későbbi 1574-1626-os datálás is lehetséges.46

Az avar korban gyakori padmalyos temetkezés a 10-11. században elvétve még előfordul47, majd több évszázados szünet után a 16-17. századtól a síktemetőkben az egész Kárpát-medencében újra általánosan elterjedt. A néprajzból ismert padmaly, az oldalfülke (esetenként hosszanti irányban is) funkciója megváltozik: már nem a váz elrejtése a cél, hanem egyrészt a koporsó védelme a ránehezedő földtől, ill. a sír befogadóképességének növelése, azaz annak a biztosítása, hogy a család tagjait érzelmi, anyagi, vagy gyakorlati megfontolásból egy sírgödörbe temethessék.48 Erdélyből a 17. század közepétől ismerek adatot padmalyos temetkezésre: „Csinaltam... az giermeknek egy koporsot megh az padmal eleybe deszkat" (1652).49 Az általam ismert esetekben a koraújkortól elterjedő „újabb" padmalyos sírok mindig templomon kívüli koporsós temetkezések. A koporsó használata a 15-16. századra már Csíkban általánosnak mondható.50

A néprajzi és régészeti szakirodalom szerint mai ismereteink alapján a népvándorlás-, ill. honfoglaláskori padmalyos sírok és a koraújkorban elterjedt padmalyos temetkezések között nincs genetikus kapcsolat.51 Ha tekintetbe vesszük, hogy a korai síktemetők és a koraújkortól induló immár újra nyílt területeken nyitott temetők között több évszázadig a templomok cintermeibe összezsúfoltan temetkeztek ez teljesen érthető jelenségnek tűnik.

A kripta beomlásakor összezúzódott koporsóin tett megfigyelések a korabeli, temetkezésekre vonatkozó írott adatok első régészeti igazolásai. A kriptába való temetkezés, az írott adatok és a régészeti megfigyelések szerint is nem csak divat kérdése volt, hanem kényszerítő megoldás is. A 18. századig folyamatos templomba történő temetkezések ugyanis nem csak a padlószintek süllyedését okozta, hanem a felmenő falakat is veszélyeztette.

 

Összegzés

Az eddigi kutatások során a középkori templomnak csupán északi felét tártuk fel, szentélye ill. déli fele ismeretlen. A korlátozott felületű ásatás során négy periódusát és további bővítéseit azonosítottuk az 1800-ban elbontott templomnak.

Az egyelőre bizonytalan lokalizálás ellenére, a legkorábbi épülettel kapcsolatos megfigyelések, freskótöredékek, vakolt-meszelt falazó kövek, kő-faragvány arra utalnak, hogy már a legkorábbi időszakban igényes kivitelezéssel (pl. faragott kő nyíláskeretek) készültek a kő templomok. A második periódus nagynak mondható hajóhosszúsága (közel 14 m hosszú belméret!) szintén arra utal, hogy itt már az Árpád-kor folyamán jelentős központ lehetett.

Az építési periódusok közül a koraiak a legizgalmasabbak, hiszen az építés- és művészettörténeti adatokon kívül komoly történeti vonatkozásaik vannak. A rendelkezésre álló adatok egyelőre nem, teszik lehetővé, hogy a korai periódusok pontosabb időrendjét eldönthessük. Annyi tűnik bizonyosnak, hogy a 12. században már állt kő templom. E korai periódusok valamelyikéhez köthetjük a másodlagos helyzetű félköríves-hengertagos kapukat is. Ablakaiból egyetlen töredéket sem ismerünk, de aligha tévedünk, ha hasonló faragott félköríves kereteket feltételezünk, mint a csíkmindszenti templom déli feltárt résablak esetében.52

A templom korai periódusainak 12., ill. 12-13. századi keltezése alapján nem csak a települési hullámok időrendjét, de az erdélyi vármegyei keretek, az egyházi és a világi adminisztráció, a vármegyék és főesperességek kiépülésének a kezdeteit és hatókörének sugarát, továbbá a gyepűkről vallott korábbi elméleteket is felül kell vizsgálni. A korai periódus a székelyek beköltözését megelőző időszakra esik, melyet a szakirodalom a 13. század végére tesz.53 Ismerve a korszak egyházi és világi szervezeteinek, az esperességek és vármegyék szoros összekapcsolódását,54 a korai periódus(ok) közvetve vármegyei berendezkedésre utal. A templom ugyanis nem épülhetett valamiféle gyepükön kívüli senki földjén, nyilván valamelyik esperesség és egyben vármegye területén állt, noha erre vonatkozó közvetlen írott adatok nem maradtak ránk.

A székelységnél korábbi és a 14. századig meglévő vármegyei kereteket az első csíki vonatkozású oklevél is jelzi: egy 1324-ben vitatott birtokviszonyú terület ugyanis egy örökösök nélkül elhalt ember birtoka volt, melyet a király megyei nemeseknek, a szomszédos Háromszéken megyei területeket, enklá-vékat birtokló Opor fia Sandurnak és István fia Egyednek szándékozott királyi jogon sikertelenül adományozni.55 Ez nyilván csak olyan magánbirtok lehetett, mely a székely beköltözés előtt már megyei terület volt, és melyet a székelyek utólag a királyi szándék és a birtoktulajdonosok ellenkezése ellenére bekebeleztek és meg is tartottak.56

Az ásatás természetesen nem szolgáltatott adatokat arra vonatkozóan, hogy a Csíki-medence ebben az időszakban mely vármegye területére esett. A közeli, a későbbi Háromszék területére eső Fehér megyei enklávék alapján kézenfekvő megoldásnak tűnik azt feltételezni, hogy eredetileg Csík is Fehér megyéhez tartozott, ám a 14. századi egyházi berendezkedés inkább Küküllő felé billenti el a mérleg nyelvét. Csík ugyanis ahhoz a Telegdi főesperességhez tartozott, mely valószínűleg az egykori, eredeti Küküllő vármegye területén jött létre a székely beköltözéskor.57 Az eredeti állapotokat a megyehatárnál konzervatívabban őrző egyházi berendezkedés alapján egyben azt is sejteni engedi58, hogy a vármegyei szervezet itteni kiépülése Küküllő vármegyének Fehérből való kiválásával egy időben, vagy azt követően jött létre.

Az ásatás során tehát, olyan korszakban és területen, melyet az írott adatok egészen a 14. századig nem említenek, melyet a történeti, nyelvészeti munkák csupán a 13. század második felétől tekintenek ténylegesen lakottnak régészetileg sikerült 12. századi egyházi és közvetve világi berendezkedésre bizonyítékot találni. Ennek lehetőségét régészeti, helynévi, történeti adatok alapján már korábban is hangsúlyozták,59 de mindeddig csupán a lakottságot lehetett igazolni. Ugyanakkor a második periódus méretei a korszakban kirívóan nagynak számítanak, tehát minden bizonnyal helyi szinten fontos egyházi központ lehetett. Egyéb adatok nélkül további feltételezéseket nem fogalmazhatunk meg, azt azonban elmondhatjuk Csíksomlyó központi jellege minden bizonnyal ehhez az épülethez kapcsolódik, és már az Árpád-korban gyökerezik.

Az többperiódusú építéstörténet során a megnövelt szentélyek (az utolsó fázisban a hajó méreteivel egyező szélességgel) a divat mellett azt is jelzik, a bővítések a helyi előkelők érdekei és igényei szerint zajlanak. A nagy szentélyek építésével az építtetők a patronátussal járó reprezentációs és temetkezési jogokat érvényesítik.

A mozgalmas építéstörténet arra is rávilágít, hogy e keleti székely székek középkori építészetének esetében különösen indokolt lenne a rendszeres kutatás, értékeléskor az óvatosság, mert az újabb ásatások alapján úgy tűnik, minden épületnek egyedi története van, és elnagyolt általánosítás a terület egyházi emlékeit csupán két-három „építési hullámba" beszorítani.

A csíksomlyói plébániatemplom kutatása és az eredmények ugyanakkor hangsúlyosan rávilágítanak arra, hogy minden látszólag, vagy akár az új- és jelenkori források adatai miatt, újnak tartott épület esetében szükséges a műemléki felügyelet ill. a megelőző kutatás, hiszen ezek belsejében középkori épületrészek lappanghatnak. Ez csak az érintett felek, egyház és kutatók együttműködésével, ill. helyi- és külső támogatások segítségével valósulhat meg.

Az itt ismertetett, 2002-2005. közötti időszakban a mai és a középkori templom északnyugat felét vizsgálhattuk, a mai templom belterében még nagy érintetlen felületek várnak feltárásra. Reményeink szerint a félbeszakadt ásatás a nem túl távoli jövőben folytatható lesz, és az újabb felületek megfigyelései alapján a templom alaprajzának, történetének még ismeretlen és kérdéses részeit tisztázni tudjuk majd, és az esetleges tévedések, keltezési bizonytalanságok, az itt csak jelzett problémák tisztázhatóak lesznek.

 

Irodalom

ALBUM ECCL.
Album Ecclesice Parochialis Somlyojensis. in Sede Sicul. sub titulo SS Apostolorum Petri et Pauli confectum. Anno Domini 1674. ab A. R. D. Patre Stephano Lakatos de oppido Vdvarhely Sacerdote Romano-Catholico et Parocho eiusdem Ecclesice tunc existente ordinaris.

APOR Péter
1736 Metamorphosis Transylvaniae. Szépirodalmi Kiadó. Budapest, 1987.

BALOGH Csilla
2000 Avar kori padmalyos sírok a Duna-Tisza közén. Heves Megyei Régészeti Füzetek 2. A népvándorláskor kutatóinak kilencedik konferenciája (1998) Eger, 2000. 111-124.

BENDE Lívia - LŐRINCZY Gábor
1997 A szegvár-oromdűlői 10-11. századi temető. Móra Ferenc Múzeum Évkönyve Studia Archeologica III. Szeged, 201-285.

BENKŐ Elek:
1992 A középkori Keresztúr-szék régészeti topográfiája. Varia Archaeologica Hungarica V. Budapest.
1993 A székelyek és a Székelyföld régészeti kutatásának eredményei és feladatai. Aetas, 3.
1994 Régészeti megjegyzések székelyföldi rovásfeliratokhoz. Magyar Nyelv 90., 157-168.
1996 A székely rovásírás korai emlékei. Magyar Nyelv XCII. 1. 75-80.
1998 A székelyek betelepülése Erdélybe. In: Történelmünk a Duna medencében. Kolozsvár-Temesvár, 50-65.

BOROS Fortunát
1994 Csíksomlyó, a kegyhely. A szerző 1943-as kiadásának átdolgozott változata. Csíkszereda.

BOTÁR István
2000 Árpád-kori leletek a Csíki Székely Múzeum gyűjteményében. Acta 1999. I. 247-272.
2001 Csík korai templomairól. SzékelyföldV. évf. 11. szám. 119-149.
2005 A csíkszenttamási Csonkatorony régészeti kutatása (2003.) Csíki Székely Múzeum Évkönyve 2005. 37-54. (2006.)
2007a Cercetări arheologice la biserica romano-catolică din Misentea. In: Arhitectura religioasă medievelă din Transilvana - Középkori egyházi építészet Erdélyben IV. Ed.: Adrian Andrei Rusu - Szőcs Péter, Satu Mare - Szatmárnémeti, 115-130.
2007b Egy ásatás mozzanatai. A csíkmenasági templom régészeti kutatása. Örökségünk I. évf. 4. sz. 8-9.

BOTÁR István - GRYNAEUS Adrás - BOTÁR Boglárka
2006 „Középkori" tornyok a Csíki-medencében. A székelyföldi dendrokronológiai kutatások első eredményei. Dolgozatok. Új sorozat I. (XI.) 2006. 129-136.

BOTÁR István - BOTÁR Boglárka
2004 A csíkszenttamási Csonkatorony 2002. évi régészeti kutatása. A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 2004. I/ 271-303.

BOTÁR István - RÁCZ Miklós - TÓTH Boglárka
2007 A csíkszentkirályi templom kutatása (2002.) Dolgozatok. ú. s. II (X.).

DÁVID László
1981 A középkori Udvarhely szék művészeti emlékei. Bukarest.

ENDES Miklós
1938 Csík,- Gyergyó,- és Kászon székek földjének és népének története 1918-ig. Budapest.

ENTZ Géza
1994 Erdély építészete a 11-13. században. Kolozsvár.
1996 Erdély építészete a 14-16. században. Kolozsvár.

ERKEJ
Erdélyi római katolikus egyházlátogatási jegyzőkönyvek és okmányok I.
Közzéteszi Kovács András, Kovács Zsolt. Kolozsvár. 2002.

ÉpJegy
A Csík Somlyai Megyés Templomnak ujra Építéséről való Jegyző Kőnyv.
Ab Anno 1800.
Kézirat, Csíksomlyói plébánia levéltára.

FERENCZI Géza, FERENCZI István
1979 Magyar rovásírásos emlékekről. In: Művelődéstörténeti tanulmányok. Bukarest, 9-32.

FORRAI Sándor
én.: Küskarácsontól sülvester estig. Budapest.

JANOVITZS István
Noi perigheze arheologice din depresiunea Ciucului. Angustia 4. 121-150.

KEÖPECZI SEBESTYÉN József
1929 A középkori nyugati műveltség legkeletibb határai. In: Emlékkönyv a Székely Nemzeti Múzeum 50 éves Jubileumára. II. Kolozsvár, 371— 401.

KMTL
Korai Magyar Történeti Lexikon. Főszerkesztő: Kristó Gyula, Budapest, 1994.

KOVÁCS László
1997 12. századi anonim denárok. Századok 131.

KRISTÓ Gyula
1988 A vármegyék kialakulása Magyarországon. Budapest, 1988.
2003 Tájszemlélet és térszervezés a középkori Magyarországon. Szeged.

MARCU-ISTRATE, Daniela
2004 Biserica romano-catolică din Armăşeni. Observaţii arheologice.
Arhitectura religioasă din Transilvania III.
Satu Mare.

MIHÁLY Ferenc
1997. Középkori szobrok és táblaképek a Csíki-medencében. In: Tusnád 1997. A műemlékvédelem elméleti és gyakorlati kérdései. Sepsiszentgyörgy 1998, 111-115.

MIHÁLY Ferenc - LÁNGI József
2004 Erdélyi falképek és festett faberendezések 2. Állami Műemlékhelyreállítási és Restaurálási Központ, Budapest.

MONVAT
Monumenta Vaticana historia regni Hungariae illustrantia. Series I. Tomus I. Budapest, 1887.

ORBÁN Balázs
1869 A Székelyföld leírása. II. Csík-szék. Pest.

RÁCZ Tibor
2003 Háromszék első magyar telepesei és a határvédelem. Erdélyi Múzeum LXV. 2003. 1-2. füzet, 1-15.

RITOÓK Ágnes
1997 A magyarországi falusi templom körüli temetők feltárásának újabb eredményei. Folia Archaeologica XLV. I Budapest.
2004 Szempontok a magyarországi templom körüli temetők elemzéséhez.
„Est u scholaris" Ünnepi tanulmányok Kubinyi András 75. születésnapjára. Monumenta Historica Budapestinensia XIII. Budapest.

SÁNDOR Imre
1914 A Sándor család levéltára. Kolozsvár.

SÁVAI János
1997 A székelyföldi katolikus plébániák levéltára I-II. Documenta Missionaria I/III. Szeged.

SZÉKELY Zoltán
2001 A petőfalvi (Székelypetőfalva/Peteni, Románia) korai középkori temető. Tisicum. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve XII (2001). 197-220.

TETTAMANTI Sarolta
1975 Temetkezési szokások a X-XI. században a Kárpát-medencében. Studia Comitatensia 3. Szentendre.

 

BOTÁR István régész
Csíki Székely Múzeum
RO-530132 Csíkszereda (Miercurea Ciuc), Vártér 2. Hargita megye
botaristvan@yahoo.com, botar@csszm.ro

1. kép. Csíksomlyó lokalizálása
 
2. kép. A templom nézete délnyugatról
 
3. kép. A középkori templom másodlagos helyzetű középkori kapui
 
4. kép. Az ásatási szelvények összesítő alaprajza (Tóth Boglárka rajza)
 
5. kép. A templombelsőbe nyitott kutatási szelvények (4-6.) keletről
 
6. kép. A legkorábbi azonosított alapfalba befalazott kőfaragvány
 
7. kép. Visszabontott szentélyek alapozása és felmenő falrészletek
 
8. kép. A 2. szelvény nyugati metszetfala a középkori szentélyek alapfalaival
(Tóth Boglárka rajza)
 
9. kép. Másodlagos helyzetű festett kő a korai szentély diadalívének alapozásában
 
10. kép. A 2. szelvény alaprajza a falakkal és a feltárt sírokkal
(Tóth Boglárka és a szerző rajza)
 
11. kép. A 4. szelvény alaprajza a feltárt falakkal, oltáralapozásokkal és sírokkal
(Tóth Boglárka és a szerző rajza)
 
12. kép. A 4. szelvény nyugati metszetfala
 
13. kép. Az V. és a III. fal viszonya (északi nézet)
 
14. kép. Az 5. szelvény alaprajza a falakkal és a feltárt sírokkal
(Tóth Boglárka és a szerző rajza)
 
15. kép. A 6. szelvény (Sándor-kripta) alaprajza a falakkal és a feltárt sírokkal
(Tóth Boglárka és a szerző rajza)
 
16. kép. Árpád-kori kerámiatöredék a legkorábbi azonosított alapfalban 17. kép. S-végű hajkarikák a 10. sírból
 
18. kép. Az 5. szelvény keleti metszetfala (a III-V. fal viszonya)
 
19. kép. A középkori sekrestye északi fala az 1. és 3. szelvényben
(Tóth Boglárka és a szerző rajza)
 
20. kép. Rovásjeles kő a középkori fal omladékából 21. kép. A mai alapból kibontott késő-gótikus szentély gyámköve
 
22. kép. A beroskadt boltozati bordák a szentélybelsőben
(Tóth Boglárka és a szerző rajza)
 
23. kép. Boltozati borda utólag bekarcolt évszámmal (1579)
 
24. kép. A torony befalazott csúcsíves ablaka
 
25. kép. A Domus Historia bejegyzései a torony építéséről
 
26. kép. A torony építési felirata
 
27. kép. A 6. szelvény észak-déli irányú metszetrajza a kriptával
 
28. kép. A Sándor-kripta beomlott födéme és bejárata
 
29. kép. A Sándor-kripta különböző rétegeinek sírjai
 
30. kép. Padmalyos sír (48.) az 5. szelvényben

  1. ENDES 1938, 335.
  2. MONVAT 112., 116., 132.; Botár 2001, 123-127.
  3. Székely Oklevéltár (továbbiakban: SzOkl.) I/153., 193., 340.
  4. SzOkl. I/316., II/220-221., 270-272.
  5. A plébánián található forrásokra Kosza Antal hívta fel figyelmünket, segítségét köszönjük.
  6. ERKEJ 142-143.
  7. ÉpJegy 8-9.; Boross 1994, 144-145.
  8. JANOVITS 1994, 121.
  9. KEÖPECZI 1929, 376.; ENTZ 1994, 64., ill. DÁVID 1981, 13-14. az udvarhelyszéki hasonló faragványokról szólva.
  10. ORBÁN 1869, 20.
  11. BALOGH 1943, 126.; MIHÁLY 1998, 112.
  12. Külön köszönöm feleségem, a felméréseket készítő Tóth Boglárka segítségét, aki a feltárás és dokumentálás során nyújtott munkája mellett a kézirat végleges formába öntésében sokat segített. Az ásatás  során Tövissi Zsolt építész felügyelte a munkálatokat, és a Consunit Rt. munkásaival dolgoztunk együtt, akik részben a földmunkát, ill. az ácsolási munkákat végezték. Munkánkat segítette a Babeş-Bolyai Tudományegyetem néhány régész szakos hallgatója is: Berecki Judith, Demjén Andrea, Derzsi Csongor, Nyárádi Zsolt, Raffai Réka, Szűcs Attila, Zólya Levente és Denis Walgraffe, segítségüket köszönjük.
  13. Az ásatást kezdetben a csíksomlyói plébánia, munkánkat türelemmel és érdeklődéssel támogató Gergely István plébános, majd a kolozsvári Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítvány közvetítésével a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma finanszírozta.
  14. Anyaga helyi vulkáni kőzet, amfibolos és biotit andezit. Jánosi Csaba geológus szíves meghatározása.
  15. Szentábrahám: BENKŐ 1992, 223. (17-18. sír), 235.(148. sír), 238. (173. sír); Petőfalva:SZÉKELY 2001, 205.  (206.  sírban III.  István ezüstdenárjával),  ill. románul Uő: SCIV 41. nr. 1 1990, 87-110.; Zabola: SZÉKELY 1993-1994. 280. (37. sír III. István kettőbe vágott pénzével; 53. sír szintén II. István pénzével); 283. (154. sír III. István pénzével); 284. A kutatás azóta óvatosabb a talált pénzek uralkodókhoz való kötésében, az ún. anonim denárok használatát a 12. századon belül egyelőre nem sikerült biztosan rögzíteni. Ld.: KOVÁCS 1997.
  16. A 10. sír vizsgálatát Nyárády Elemér finanszírozta és a debreceni Atommagkutató Intézetben dr. Szántó Zsuzsa végezte, segítségüket köszönjük!
  17. A templomok belsejében csupán az Árpád-kort követően válik általánossá a temetkezés, ld. RITOÓK 1997, 168.
  18. BOTÁR 2001, 141-142.
  19. BOTÁR-TÓTH 2005; BOTÁR 2007/b.
  20. BOTÁR-RÁCZ-TÓTH 2007.
  21. Az építési jegyzőkönyv adatainak ellenőrzése érdekében a mai templom déli részén egy padlódeszkát elmozdítottunk, hogy a késő gótikus szentély szélességét megmérhessük, a belső táv: 8,6 m volt (az építési jegyzőkönyv szerint 4,5 öl azaz 8,5 m!).
  22. A lehetőségre Daniela Marcu Istrate hívta fel figyelmünket, segítségét köszönjük.
  23. A vitatott lelőhelyű csíkszentmihályi- csíkszentmiklósi- csíkszentmártoni (?) rovásfelirat 1501-ből való ld. Ferenczi 1979, 24-26.; Forrai én. 159-162. Ráduly János egy további somlyói rovásírásos kőről is tud a torony második emeletének keleti falán. Ráduly János: Titkok a rovásírásban. Székelyudvarhely 2004. 89-91. Utóbb ennek korát a 13-14. századra, majd az Árpád-korra tette: Örökségünk 2007/4. 30. Az illető kövön azonban a természetes repedésnek tűnő vonalak a kő alján is folytatódnak, így ennek írott, rovott voltát nem tartjuk valószínűnek. A torony építése a 17. században történt (l. később).
  24. BENKŐ 1994, 1996. 80.
  25. Ld. 21. lábjegyzet.
  26. A plébániához tartozó települések közül a korszakban Taplocán ismeretes a Nagy családnév, 1569-ben innen írják össze a lófők között Nagj Mathe-t. SzOkl. II. 272.
  27. Egy berekeresztúri példa jól szemlélteti, hogy a templomba való temetkezések a járószintek meg-megújítását vonták maguk után: „a temetést szépen elegyenesítse, ki ha rútul hagynánk, flor. 5 bírságolhassanak". Imreh 1983, 283.
  28. 1726-ban éppen Somlyón hoznak olyan határozatokat, melyek a közeli sírok miatt fenyegetett falak védelmében a temetkezések eltiltását hangsúlyozzák, ld. SÁvai I/178-182.: „18. a templomba való temetkezés a kőfalaknak romlásokra vagyon, azért senkinek meg nem engedtetik, hacsak bóttya vagy kriptája nincsen."
  29. Farkas Irénke néprajzos kollégánk (CsSzM) segítségét itt is megköszönjük.
  30. A hajó déli oldalán a 18. század közepéig a somlyói templomhoz tartozó (csík-)szeredaiaknak volt saját karzatuk.
  31. ORBÁN 1869, 20.
  32. ENTZ 1996, 139.
  33. ALBUM ECCL. 23., 36-37.
  34. LÁNGI - MIHÁLY 2003. 1710 körül kapott hasonló kifestést a csíkszentmihályi (20.), csíkrákosi (19.) templom. Hasonló az aranyospolyáni templom is uő.: 2004. 10.
  35. BOTÁR 2001, 139-140. ill. ERKEJ Csíkszentlélek 132.: Turris ...ex ligno; Csíkmindszent 133.: Turris lignea...; Csíkszentmárton 138.: Turris lignea...; Csíktusnád 139.: Turris ex ligno.; Csíkmenaság 142.: Turris lignea..
  36. A mintavételt és a vizsgálatokat az OTKA (F043167) által támogatott „Dendrokronológiai kutatások Erdélyben" projekt keretében dr. Grynaeus András és e sorok írója végezte. Ld. még: BOTÁR - GRYNAEUS - TÓTH 2006. 130-131.
  37. A gyulafehérvári székesegyház ásatásán hasonló megfigyeléseket tett Pósta Béla.
  38. Sándor Gáspár a 18. század második felében több tisztséget is viselt Csíkban, volt alkapitány, assesor és alkirálybíró is. Ld.: Endes 1938, 198., 224.
  39. temetésem helyének választom a csíksomlyai parochialis Szent Péter és szent Pál templomában tőlem épített kriptámat..." ld.: SÁNDOR 1914, 320.
  40. ERKEJ  143.:  „Cripta ex lapidibus sine fornicibus, erecta in templo, privatae familiae Sandorianae "
  41. Adatközlő: Sándor Ákos.
  42. ENDES 1938. 187-189., 238., illetve: http://genealogy.euweb.cz/hung/dory2.html.
    Ez utóbbi adatért és néhány további kiegészítésért Sándor Ákosnak tartozom köszönettel.
  43. SÁVAI I/178-179.
  44. APOR 1987, 107-108, 111.
  45. SÁNDOR 1914. 321.
  46. A vizsgálatokat a debreceni Atomkutató Intézet laboratóriumában 2003 júniusában dr. Svingor Éva vezetésével végezték, segítségüket köszönjük!
  47. BENDE - LŐRINCZY 1997, 225. További irodalommal BALOGH 2000, 115-116.
  48. BALASSA 1989, 32-34.
  49. Erdélyi Szótörténeti Tár X. Főszerkesztő: Vámszer Márta, Budapest - Kolozsvár 2000, 387.
  50. BALASSA 1989 161. A közeli Csíkszenttamáson a 15. századi gótikus bővítéssel bolygatott sírok többsége, akárcsak a 16. századi pénzmellékletes sírok koporsósak voltak, ld.: BOTÁR - TÓTH 2004, ill.: BOTÁR 2005.
  51. BALOGH 2000, 116.; BALASSA, 1989, 160.
  52. BOTÁR 2007/a pl. 5.
  53. BENKŐ 1998, 59.
  54. KRISTÓ 1988, 208-235., 2003, 92-93.
  55. SzOkl. I. 42-43., EO II. 485-486. regeszta (186-187.)
  56. A háromszéki enklávék és általában a háromszéki Árpád-kori régészeti adatok áttekintése RÁCZ 2003.  A  székelyek megyei  területekkel  szembeni  foglaló ellenséges magatartására több adatunk is van: 1342-ben Zsombort és Oltszemet pusztították   (SzOkl.   VIII.   8.),   1349-ben  pedig   a  királyi  rendeletre  végzett határjárást szerették volna megakadályozni (SzOkl. I. 55.). 1366. május 9. előtt Hidvégi Jakab és Demeter oltszemi és málnási birtokait foglalták el. E falvak később betagolódtak a Székelyföldbe...
  57. Küküllő vármegye keleti részének eddig a Hargitától nyugatra eső területeket tekintették, vö. KMTL 153., 388., 666.
  58. KRISTÓ 2003, 92-93.
  59. BENKŐ 1993, 3. (8. o.); Uő: 1998, 55., BOTÁR 1999, 2001, 121-123.

 

 

   
Előző fejezet Következő fejezet